Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Progeszteron krém hatása

Torolt_felhasznalo_215749
Torolt_felhasznalo_215749
Létrehozva: 2009. november 12. 16:12

Sziasztok!

Az utóbbi hetekben sokszor volt szó ilyen-olyan fórumokon, médiában is akár egy „természetes” alapú progeszteron krémről, és annak hatásairól. Olyanok jelentkezését, várom, akik használták már, vagy használják a krémet. Szeretném, ha leírnátok a tapasztalataitokat a krémmel kapcsolatban. Akár negatív, akár pozitív. Ha esetleg van anyagotok a krémmel kapcsolatban, akár külföldi is, annak hatásmechanizmusával kapcsolatban, légyszi küldjetek elérést! Amit szeretnék még kérni viszont, hogy a reklámszövegektől, kíméljük egymást.És nem győzködésről szeretném ha szólna, hanem tapasztalatokról. Fogadjuk el, hogy minenkinek más a véleménye, tapasztalata. Szeretném, ha a topik nyilt maradhatna.

Szóval gyertek és meséljetek!

  1. 2009. november 16. 20:2576.

    Hali,

    Törpi,nem semmi mennyiségű clostyt szedtél be,csoda hogy toleráltad egyáltalán. Ez gondolom ezerrel ront az IR-en. Ez a gáz az egsézben,hogy szedjük a metet,de ha hormonozni kell akkor rögtön hízik az ember vagyis romlik az IR.  De legalább használna a hormon.

    Ma voltam a meddőségin, megnéztek UH-n,itt is 4mm es a nyh. Kaptam norcolutot,és ha nem mensiznék tőle(még sosem segített) akkor fog gátló 21 napig majd hormon vizsgálatok. Persze félek ezektől a bogyóktól,a norcoluttól is szarul voltam mindig de mensi nem volt,és a fog átló meg kész katasztrófa nekem. Vmi samba nevűt írt ki,ismeritek? Nem s hallottam ilyenről. nem tudom,hogy mi legyen,bele vágjak-e ebbe a projectbe vagy várjak a krém segítségére,csak megy az idő és hát 3 évnél is több eltelt mióta utoljár amegvolt.

    Én is szoktam hipózni a met-től,de ha nwem szedem mindig ebhízok pár kg,és has ,derékra ,hiába futom körbe a világot heti 6x,és eszem a káposzta salikat. Én is híztam a terhesség alatt mindentől ,21kg jött fel kb. A másodiknál torna,koplalás mellett csak 17.

    1,9 es cukorral basszus hogy nem ájultál el? Nekem 2,5 volt amiről tudok,de soxor vagyok a végkimerülés határán ,főleg edzések után érzem,hogy sík ideg vagyok,remegek,szédülök,tutira nincs bennem semmi ch.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (73)
    2009-11-16  09:21
  2. 2009. november 16. 19:3475.

    Szia!

     

    Igen, pont ilyen személyes tapasztalatokra vagyunk kiváncsiak!

     

    Gratulálok a javuláshoz és remélem elmúlik a miómád.

    Utána meg megérkezik a baba.

     

    Én is a10 napon tervezem a krémezés elkezdését.

     

    Rendezett pm. probléma mit jelent? Mensid volt minden hónapban?

    Neked is alulmük. és kezelnek bogyóval?

    Az ösztrogén dominanciáról tudnál még valamit mondani, neked ezt orvos mondta hogy van olyanod?

     

    Nekem a legutolsó infom Dr Lee irásaiból, hogy az öszt. dom. -ból kialakul késöbb az ir és aztán a pm alulmük is.

    Aminek tünete a hideg kéz láb és a hajhullás.

     

    Nálam ir, pm. alulmük is van, és lehet hogy ösztr.dominancia is. Meg a fentebb sorolt tünetek mindegyike.

     

     Érdekel nagyon az ösztr. dominancia, ha van hormon eredményed, beirnád ide? Csak a progit és az ösztrogént, hogy összetudjuk hasonlitani. Az utobbi időebn hatalmas kutatást rendeztem ezen a téren, de semmi használható infot, labor értékeket nem találtam erről.

     

    Köszi, hogy elmondtad, gyere máskor is, várjuk a további beszámolót!

     

    előzmény:
    morena73 (74)
    2009-11-16  16:58
  3. 2009. november 16. 16:5874.

    Sziasztok Lányok!

     

    Ha személyes tapasztalatokra vagytok kíváncsiak a krémmel kapcsolatban, akkor én egy hónap használatról tudok beszámolni nektek. A norvég krémet kenem magamra, most kezdtem a második ciklust és határozottan jók a tapasztalataim (ha ezt ki lehet jelenteni egy hónap után).

     

    Kórelőzményem: szeptember végén fedezett fel nálam egy meddőségi doki egy 6 cm átmérőjű miómát (korábban ezt egy doki sem vette észre). Lassan 3 éve szeretnénk babát a férjemmel, van PCOS-em, IR-em, "rendezett" pajzsmirigyproblémám, egyszóval kijutott minden "jóbol" nekem is hozzátok hasonlóan. Majdnem 3 éve szedem a meforalt is, a menstruációim előtte is és azóta is rendezettek, pontosak, még sem sikerült teherbe esnem ez idő alatt egyszer sem. Az utóbbi fél évben az FSH-m magasabb lett, 10-12 körüli értékkel. A többi hórmonom jó.

     

    A miómám miatt már októberre kaptam időpontot laparoszkópos műtétre a dokitól, de lemondtam a krém miatt, mivel utána olvasva a miómát is ösztrogéndominancia okozza és a krém hatására előbb csökkenhet, majd el is tűnhet a mióma. Januárban megyek vissza a dokihoz kontrollra, ott feketén-fehéren el fog dölni, hogy segít-e a krém.

     

    A krémmel kapcsolatos egy havi tapasztalatom: a ciklus 10. napján kezdtem el kenni és a ciklus második felében, a 20. naptól érzékenyek voltak és fájtak a melleim, amit már régóta nem éreztem. Nem a krém miatt, de pont úgy jött ki, hogy a meddőségi központban hormonokat nézettek és a progeszteronom 58 ng/ml lett, amire a doki egyértelműen mondta, hogy volt ovulációm és magas érték, mert 30 felett már jó.

     

    Bízom benne, hogy januárra eltűnik a miómám, de az igazi csoda az lenne, ha végre sikerülne a baba...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 16. 09:2173.

    Fú dindis, ha elmesélem mennyi clostyt szedtem, lepadlózol. Mondjuk az hogy kb 1 évig szünet nálkül szinte. A végén már 20 napig 3x2 vagy 3x3. nemtom iszonyat lórugásban. De ezt fokozatosan értük el. Egyszer sem lett tőle pé*sem, illetve egyszer, de akkor meg rögtön 6 domináns tüsző, meg még 3+3 kiseb. Majdnem kórház lett a vége, de megúsztam.

    Nekem a closty, minden mellékhatása volt: szédülés, fény-csillagok látása, vibrálássa a látóteremnek, hízás, mondjuk 2 hó alatt 7-8 kg, izzadás, hőhullámok, petefészek táji fájdalom, iszonyatosan, kb a szedést követő4-5 naptól, mensiig. De olyan nagyon brutál fájdalom csilli is kellett mellé... á hagyjuk. Plusz mellékhatás, az amúgy is vékony méhnyálkámat levékonyította mindig 2-3 mm-esre. legnagyobb closty mellett akkor 4 mm-es volt. Ezek met nélkül voltak.

    Mert mellett 2x szedtem eddig clostyt: minden mellékhatása megvolt, de ugye mivel eleve volt Pé-sem, annyit csinált, hogy 18-20-dik cn-ről előrébbhozta, 16-17-dik cn-re. És met mellett nem vékonyodott ennyira a ynálkahártya. Minden egyén tünete maradt. sárgatest műximen nem javított. És ebből a 2 szedésből az egyiknál már terhesen szedtem be, mert mensiztem a vetélés előtt rendesen, szal nem is tudtam, hogy terhes vagyok, hanem mikor vége volt a mensinek elkezdtem szedni... na ennyit aCclosty, és Törpi kölcsönhatásról:(((((((((

     

    XR: retard tabikhoz hasonló, mert lassan szívódik fel, egész nap folyamatosan adagolja a metet. nincsen Ch felszívódást gátkló anyag benne. Hogy miért hízok tőle nem tudom, de nagyon útálom magam:(

    Sima: van benn CH felszívódást gátló anyag (ezért is fogynak sokan vele, ha nem tartják a diétát akkor is). nekem az a bajom vele, hogy kb 2x250 mg amit tolerál a szervezetem, akármennyit ezsek mellett, ha ennél többet szedek, akkor hipózom, de nem kicsit:( (volt már 1,9-es terhelt vércukrom:()

    Viszont a sok vetélésem miatt Tűű azt mondta, amikor ég nem derült ki a méhsövény, hogy mivel más nem indokolja, csak az Ir a vetéléseket, mégha nyugalomban kicsi is, valszeg terhességnél bekapcsol nagyon, ezért kéne magasabb dózisban a met. na ezért az XR. Szóval ördögi kör sajnos:( Mondjuk abban Tűűnek igaza van, hogy nálam valszeg terhesedéskor kapcsol be az IR-, mert azonnal 4-5 kilót már az első hóban felszedek, 0 kajával is. A kislányom alatt is, kb répán éltem a végén, mert a dokim csezsegetett a hízással, lett vagy 22-24 kiló:(

    Most be vagyok tárazva csomó XR-el, de amúgy ha elfogy lehet hogy mégis vissszatérek normál ra, mert nem férek bele a világképembe, a plusz kilóimmal.

    Egyébként épp ezért nagyon nem is tartom a diétámat, konkrétan hónapok óta éhezem, alig eszek, hogy megálljon a folyamat. és így meg is állt, de ez nem normális állapot.

    előzmény:
    dindis (70)
    2009-11-15  22:40
  5. 2009. november 16. 07:4072.

    Ja, pcos- topicról négyen rendeltünk, hamarosan kezdjük is.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    dindis (70)
    2009-11-15  22:40
  6. 2009. november 16. 07:3771.

    Szia Dindis!

     

     

    Én már meg is rendeltem,  nagyon várom hogy megkapjam!

    Remélem egy héten belül megérkezik.

     

    Diane-tól gyönyörű böröm lett, viszont amig szedtem azalatt barnáztam, abbahagyása után no mensi 8 hóig, bőrtünetek vissza, de brutálul és pont hajhullásra is szedtem, még jobban hullott tőle a hajam. És rögtön vissza is zsirosodott ahogy abbahagytam.

    Én mondjuk csak pár kilót hiztam tőle, de az nem volt vészes, viszont mintha a lábamon lévő ereknek sem tett volna jót.

     

    Hajgyógyász mondta, hogy méreg!!!

     

    Ezért is nem érdekel, hogy van e engedélye a krémnek, mert gondolom a diane rendelkezik mindennel, amivel kell neki, legálisan csinálnak vele ki.

    Nem tudom miben kül. az OÉTI az OGYI-tól,de ügyfelem mondta, hogy az OÉTI engedély, csak annyi, hogy ha behoz új terméket, 10 ezerbe kerül termékenként, ez egy kis adó a bürokráciának, egyébként meg rá sem néznek a termékre, és megadják, azt sem tudja mit engedélyez. Viszont csak ezután lehet magyar nyelvü cimkét gyártani hozzá és forgalomba hozni.

    Nagyon durva!

     

    És a dinaét mai napig felirják bőrgyógyászok, nődokik, sőt még endo is.

    A hoxa-n van egy fórum, akiknek attól hullott ki a hajuk.

     

    Néha én is felkelek pisilni éjjel, de nem mindig. 

     

    Barátnöm is hizott a clostytól.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    dindis (70)
    2009-11-15  22:40
  7. 2009. november 15. 22:4070.

    Hali,

    Törpi,az éjszakai pisilés nálam van,hogy 3-4 x is,sztem ez az IR miatt van,végülis a diabétesz egyik jele . Ez is zavarja a pihentető alvást. A clostyt meddig szedted,és mennyit? Nekem éjszakai iazzadásom volt tőle,csupa víz voltam reggelre hetekig,és sztem kicsit behíztam tőle,gondolom az IR romlás miatt nem? 

    Az XR miben külömbözik a sima mettől,és miért hízlal?

    A sima met nem volt akkor jobb? 

    Nyafi,neked mit okozott a diane ? Én régebben 2 hó-ig szedtem,de kb5 kg híztam tőle,gyorsan abba is hagytam mielőtt...

    Próbáltam más fog gátlót is,dettó. A hormon pótlóktól is,azonnal,koplalással is brutál hízok.

    A progi krém egyenlóre nincs rám ilyen hatással. Rendelt vki közülletek?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (60)
    2009-11-15  16:01
  8. 2009. november 15. 19:0569.

    Igen, nem elég teherbe esni, meg is kell tartani a babát és ahhoz pedig kellenek a jó hormonok.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (68)
    2009-11-15  18:54
  9. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 15. 18:5468.

    Nekem a duphaston nem hatott. Utro-t nem kaptam. Kiröhögött a nőgyógyász, mikor kértem, mondván: "azt hagyjuk meg a lombikosoknak". Nem minősíteném...

     

    Amúgy igen, kivizsgáltak habituális vetélésre, a harmadik után, mikor az asztalra csaptam. És semmi.

     

    A terhes vv-i eredményem meg úgy lett, h már nagyon ki voltam bukva és bejelentkeztem Tűű-höz, s épp aznap kellett volna megjönnie, mikor időpontom volt, lőttem egy tesztet és pozitív lett. De sajna akkor annyira szét volt esve a hormonháztartásom, h azt semmiféle progipótlás nem tudta volna ellensúlyozni. Mikor szembesültem a leleteimmel ( a vetélés után, a vetélés 12. héten volt), akkor mondtam azt, h oké, akkor itt ez a doki, a kezébe teszem a sorsom, mert ő ért hozzá. Nem az a fontos, h minél előbb gyerekünk legyen, hanem h teljesen felkészüljön rá a szervezetünk. Szerintem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (63)
    2009-11-15  17:06
  10. 2009. november 15. 18:5067.

     

     

    Ezért különbözik teljesen egy pcos-s kezelése és egy klimaxosé.

     

    Más az adagolás és az időtartam is. 

     

    Metet is kap az is aki 2 éve nem mensizik, meg az is aki 2 hetente, csak más az adagolás, ami függ a hormonoktól,  meg az inzulin eredménytől.

     

    Úgy értelmezem az a lényege, hogy egyensúlyt teremtsen, csökkenjen a sok ösztrogén, és emelkedjen a progi.

     

    Kipróbálom és majd a hormon laborból konkrétan kiderül hogy hat e vagy sem, és ha valóban hat akkor hogyan?

     

    Addig ugyis csak találgatunk, mert mo-n orvos még nem kezelt igy ezzel a módszerrel, legalábbis én találtam.

     

     

    A " mindenre jót" cáfolom, mert volt egy topictársunk, aki konkrétan felvette akapcsolatot Nórával, és neki az eredményei alapján  nem ajánlotta.

     

     

     

     

    előzmény:
    adiuvo (66)
    2009-11-15  18:35
  11. 2009. november 15. 18:3566.

    Az a baj, hogy az nem derült ki, hogy a bevitt progeszteron hogyan eliminálja a xeno ösztrogéneket, amiből sok van.

     

    Itt csak egyensúly-megteremtésről (?) beszélünk, ami a problémát lehet, hogy megint nem oldja meg. 

     

    Sok van A-ból  tegyük fel, ehhez képest kevés van B-ből. Az a válasz, hogy megemeljük a B-t is? Ennek minden kockázatával együtt? S ettől hogyan lesz kisebb az A?


    Sok kérdés vetődött már fel a doktornőnél is, de ez volt a legeslegfontosabb kérdése.

    Azért érzem kicsit veszélyesnek azt, hogy a krém mindenre jó, mert teljesen másképp működik egy preklimaxos szervezet, mint egy PCO-s. A preklimaxnál valóban sok az A, és NINCS B. Az más...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. november 15. 18:2665.

    Az endometriózisos fórumokban olvastam a tapasztalatokat és a krém egyik hatásmechaniznusa hogy felszivódás után 2-3 percen belül a véráramba kerül, a szájon át szedhetőből meg alig szivódik fel valami.

     

    Lányok!

     

    Még mindig nagyon várunk konkrét tapasztalatokat, véleményeket akik használják és ismerik a norvég krémet.

     

    Addig, amig megtalálnak bennünket próbáljuk Törpivel életben tartani a topicot:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. november 15. 18:2064.

    Szia!

     

    Az orvosa ezt a krémet ismeri és tapasztalatból beszél vagy csak a szintetikus progi készitményekről általában, amik rontják az ir-t?

     

    Elképzelhető hogy rontják az ir-t, mert a fogigátló is rontja.

     

    Mert itt az lenne a nagy áttörés, hogy természetes a krém, már amennyire mai világunkban lehet, és hogy a sok ösztrogént ellensúlyozza.

    előzmény:
    ArwenUndomiel (59)
    2009-11-15  15:39
  14. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 15. 17:0663.
    ja, de nem azért írtam, hanem pl agasinak sem hatott, másnak meg hatott. Szal nemtom. csak azért emlékeztem így, mert bántott, hogy ha ez így van akkor minek írkálják fel? De megemésztettem:), nálam sem ez a gond, legalábbis remélem, hogy most már tényleg "csak" egy műtét és jobb leszek mint fénykoromban:) Majd az idő megmondja, hogy a következő Minike, beköltözik- e lés marad -e, de az utrót azért nyomni fogom, ha lesz rá lehetőségem:)
    előzmény:
    adiuvo (62)
    2009-11-15  16:48
  15. 2009. november 15. 16:4862.

    Helló!

     

    Törpi szólt nekem hogy van ilyen topik, most olvastam végig. 

     

    Szóval, a yam gyökér krém engem is nagyon érdekel, ezért kutakodom utána. Most eljutottunk oda, hogy Breyer megnézi személyesen a Lee-féle krémet, meghozza neki a Fedex az USA-ból. Látni akarja az összetevőket és Tűűhöz is eljutott a dolog. Előrebocsátom a doktornő szerint a PCOS-ban nem, inkább a preklimaxos állapotokban és kifejezetten az osteoporosis kezelésében lát evvel fantáziát. 

     

    Törpi, nem tudom, hogy az utro placebo hatásától így, ilyen sarkosan írtam-e, én nem emlékszem rá hogy ezt írtam volna. Nekem úgy írták fel az első terhességemnél, hogy megmondták, nekem ez csak a lelkemet fogja megnyugtatni (szerintem én erről beszélhettem), sőt vigyázzak mert a sajáta sajátprogeszteron-termelésemet elnyomhatja. Amikor jó a progeszteron, fölösleges sőt inkább káros lehet. De amikor alacsony, miért lenne csak placebo hatása? 

    A másik kérdés viszont az, hogy amikor alacsony, a megfigyelések szerint a vetélési kockázatot jelentősen nem csökkenti, mert hiába adják, így is, úgy is elmegy sokszor a baba. Itt persze a hormonháztartás kiegyensúlyozatlanságáról van szó eleve, amit először rendbe kéne tenni. De van egy határszint (picit alacsony), amikor azért indokolt a pótlás (én legalábbis ma már így gondolom). 

    A lombikosoknál meg eleve nagyon fontos hisz leszívják az összes tüszőt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 15. 16:2561.

    ja az utróval kapcsolatban: nekem Tűű doki, a múltkori vetélésem után felírt, és szájon át szedhettőt. kérdeztem, hogy nem kéne e hüvelyit, mert a nődoki anno nekem a hüvelyi írta fel, épp azzal hogy az jobban hat. tűű azt mondta, hogy nem hat jobban. konkrétan ő mondta, még örömködtem is, hogy jaj de jó, mert a hüvelyi utro, az kész agyrém, egész nap azt érzed, hogy elvetéltél....

    Ja amúgy meg Norka a múltkor, mikor az utró ról, és a korai tesztelésről ment a szó a topikban, azt mondta, hogy az is csak lplacebo, mert semmit nem ér, mindegy honnan szeded, csak a lelkek megnyugtatására írják fel. Akkor nem reagálta,m rá, de szerintem azért ez túlzás, valami hatása csak van, ha már bogyó lett belőle, meg ugye sok lánynak, Vv-el igazolták, hogy igenis hatott, 2 nap után (persze azt nem tudjuk, hogy milyen érték lett volna ha nem szedi), minden estre sokaknak, elmúlik  a barnázás is tőle, szal valami csak lehet.

    előzmény:
    Nyafficica (57)
    2009-11-15  12:50
  17. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 15. 16:0160.

    Sziasztok!

    Agasi, én csak olvasó üzemmódból ismerlek, ha jól emlékszem, te a másik pCO-s topikban voltál inkább. Sajnálom a vetélésidet. Volt habituális vetélős kivizsgálásod? Nem találtak semmit? Csak azért kérdezem, mert kicsit hasoblítok rád: nekem "csak" 2 vetélésem, volt PCOM, nincsen csak IR-em de az is olyan minimális, ha elmondom, hogy 14 a terhelt cukrom, Tűűdokin kívül senki nem hiszi. Egyébként én is Tűű fun vagyok, mert jó hormonok mellett sem volt pé-sem, és a met szedése óta van (2 éves is elmúlt már), de ennél többet nem tud ő sem tenni. Sőt ha nem akarnék babát, már egy éve elhagyhattam volna a metet, de ugye akartam.... akrok, bár már nagyon öreg vagyok:(

    Nekem is mindig volt mensim, korábban is, rendszeres, én is vékpny voltam (már nem vagyok, mióta xr-t szedk, feljött 5-6 kiló:(), bár Tűű szerint most vagyok jó, szerintem meg dagadt vagyok:( Na mindegy is ez a legkevesebb.

    Nekem is max 3 napos vérzésim vannak, abból egy nap olyan, ami igazából mensinek mondható, a többi pötyögés, de legalább nem barna. Nekem minden egyéb amúgy rendben, nem vészes a szőr sem, hajhullás, még talán ami zavaró, de az eléggé. De mióta scutka rövidre vágattam ez is jobb.

    Szóval valójában én is el vagyok eléggé keseredve, mert elvileg minden ok, és mégsem.

    ja és már 5 éve abbahagytam a szoptatást, és teljesen normális, sőt az alacsonyabb tartományban levő prolaktin mellett is van tejcsorgásom, ezzel sem tud egyik doki sem mit kezdeni, sajnos TŰŰ sem!!! 

     

    Dindis: én is szarul alszom, bár egy ifeje kicsit jobban. Én el tudok aludni,de folyton felkeltem, éjjel, vagy 2x pisilni, aztán nem ment a visszalavás, ilyenek. Én is szedtem eleinte, homeos, nyugtató-altatót, xanax-ot végül, majd egy évig szedtem antidepi bogyót(paroxat)-ez amúgy elég jó volt. Azóta jobban alszom, de nem tudok 8 órát mondjuk egyben aludni, még mindig. Korábban voltak a normál hormonok ellenére hőhullámom is, ezt a closty amikor volt clostys hó még jobban megdobta, mostanában ez sincsen. Nálam is ugye az a baj, hogy a méhnyálkahártya max 7mm-re bír megnőni, még terhesen sem volt vastagabb:((( Progim minidg kicsit jó, is meg nem is, 28 körüli az átlag, de terhesen volt 80-100 is, szal nem ez volt  a gond valszeg.

     

    Arwen, igen az elméletet mi is tudjuk, sajnos, itt ezen a topikon, akik jelentkeztek, sokan olyanok vagyunk, hogy a 3-as alapkezelés nem hat, vagy nem eléggé, vagy nemtom. 

    Abban reménykedünk Nyaffival, hogy egyre többen jönnek, akik használják ezt a krémet, és a gyakorlati tapasztalatukat átadják, hogy tényleg jó e, vagy csak reklámszöveg. Sajnos kevesen vagyunk még, de az a pár, ember jókról számolt be. Persze lehet hogy csak placebo hatás erre is gondoltam, de azért nem hinném. Aki ide jut hogy ezt a krémet is kipróbálja, annyi ,de annyi "csodaszert" próbált ki, hogy eleve szkeptikus, és csak a tapasztalatnak hisz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (56)
    2009-11-15  11:38
  18. 2009. november 15. 15:3959.

    Sziasztok!

    Én pcos-es vagyok, IR-es , de nagyon...

    Egy kedves sorstárs, aki sokat tud a bajunkról megkérdezte a krémmel kapcsolatban az orvosát és az egyik ellenvetés az volt, hogy rontja az IR-t a progeszteronpótlás (gondolom ezért jön ki pl terhesség alatt jobban a diabétesz)

    Én ekkor mondtam le a krémről, de azért foglalkoztat a téma, én is kíváncsi lennék tapasztaléatokra is.

     

    Olvaslak benneteket!

    Minden jót!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (58)
    2009-11-15  14:24
  19. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 15. 14:2458.

    Most azon agyalok, vajon az ösztrogénem, progeszteronom mennyi volt ...elő is túrtam a papírokat.

     

    Na szóval mindkettő minden vv-kor a ciklusnak megfelelő referenciatartományokon belül volt.

     

    Az viszont tuti, h nekem anno egy fikarcnyit sem ért a szájon át pótolt progi, szerintem konkrétan keresztülesett rajtam...

     

    Ettől függetlenül kiváncsian várom a hsz-okat ebben a témában; jó lenne több tapasztalatot olvasni a krémmel kapcsolatban.

    előzmény:
    Nyafficica (57)
    2009-11-15  12:50
  20. 2009. november 15. 12:5057.

    Igen Tűű dokit mindenki dicséri, nagyon szép eredményt értél el, gratulálok! Az tök jó, hogy abromot le lehet épiteni.

     

    Már több orvos véleményt is hallottam, a szájon át szedhető progi nem olyan hatékony mint a hüvelyi és egyébként is műprogi, progesztin. Eddig én sem néztem ennek utána, csak mindig akartak adni, én meg sose akartam nem szedni, irtóztam tőle már adianés történetem után.

     

    Womenscare krémet tudsz rendelni, 10 ezer posta költésggel együtt 3 havi adag, már van magyar honlapjuk is. Állitólag 1-2 héten belül meg is érkezik.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (56)
    2009-11-15  11:38
  21. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 15. 11:3856.

    Halihó!

     

    Megnéztem, de sajna USA-ból tutira nem tudok berendelni semmit.

     

    Az ebay-es cuccból kértem a Zuramtól, mert Ő most Angliában van, majd Karácsonykor lesz itthon kicsikét. Az összetevői ennek is természetesek, legalábbis a leírás szerint.

     

    Magamról: Tűű-fan vagyok; de komolyan...2006 decembere óta kezel és többet ért el nálam, mint korábban bárki. Ugye előtte volt 3 vetélésem, aminek senki nem volt hajlandó hormonális okát keresni, ugyanis én vagyok az a szerencsétlen hülye, akinek mindig szabályos ciklusai voltak/vannak.

     

    Megnyertem a hipofízis mikroadenómát (extra magas prolaktinnal), azt helyretettük bő 2 és fél évnyi bromocriptinnel (mostanság építem le teljesen). Meg az IR-t, amire 3x850 meforalt szedek, plusz a diéta, plusz napi félóra szobabringa. Júniusi kontrollon meg lettem dicsérve, h minden szép és jó, csak hízni kéne csöppet (160 cm - 47 kg).

     

    Ami nekem gyanús (s a krém irányába visz el):

    - hiába bizonyítottan alacsony már a prolaktinom, ciklus 2. felében rettenetesen tudnak feszülni a melleim;

    - a mensim nem több 1-2 napnál;

    - van vérvételi leletem terhességből, amikor kaptam tablettás progeszteron pótlást és konkrétan semmit sem ért.

     

    Hát itt tartok most.

    előzmény:
    Nyafficica (55)
    2009-11-15  08:29
  22. 2009. november 15. 08:2955.

    Sziasztok!

     

     

    Agassi, mi van veled? Irsz magadtól pár sort? Kezelések? Eredmény?

     

    A régi pco topicból emlékszem rád! 

     

    Jó lenne, ha valaki pcos- lány is idetalálna aki használja a krémet és irna nekünk tapasztalatokat, bár hálisten tapasztalatoktól nemsokára mi is fogunk tudni irni nemsokára. 

     

     

    http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.progestacarestore.com/&ei=Dav_Sur7KZyF_AaRpLSGCw&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=5&ved=0CCYQ7gEwBA&prev=/search%3Fq%3Dlife%2Bflo%2Bprogesterone%2Bcream%26hl%3Dhu%26rlz%3D1T4SUNA_enHU270HU271

     

     

     Amerikában ezt használják.

    Most hogy már ennyit olvastam utána, találtam rengeteg krémet,  de sokba parabent raknak, amiből xeno ösztrogén lesz.

     

    Nóra féle krém teljesen természetes, nyugodtan kipróbálhatjuk szerintem és megrendelhetjük.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (54)
    2009-11-14  23:56
  23. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 14. 23:5654.

    Hahó!

     

    Én is IR, régebben írtam is a PCO, ill. a PCOS topikba, olvasni meg olvasom rsz-esen. Így tűnt fel ez a topik is.

     

    Kutakodtam, én ezt találtam még:

     

     http://cgi.ebay.co.uk/Higher-Nature-Mexican-Wild- Yam-Cream-100ml_W0QQitemZ220235102790QQcmdZViewItemQQptZUK_H ealth_HealthCare_RL?hash=item334708fa46

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. november 14. 22:3153.

    Voltam hajgyógyásznál, kérdeztem hallott-e az ösztrogén dominanciáról.

     

    Azt mondta, persze, és az könnyen átcsaphat pcos-ba, ir-be.

     

    A norvég progi krémet nem ismeri,  de megnézi a weboldalát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (50)
    2009-11-14  11:25
  25. 2009. november 14. 19:4452.

    Én jól alszom, a hormonjaimat meg nem tudom.

     

    Doki1: korai petefészek kimerülés, de szerencse hogy van még ösztrogén

     

    Doki2: ezek jó hormonok, fsh nem gond ha 20 körüli.

     

    Újabb hormonlelet, doki1: ezek jó hormonok, mégsem petefészek kimerülés.

     

    Lányok véleménye, akik nálam tapasztaltabbak: ez nem p.fészekkimerülés, hanem ösztrogén dominancia.(ugyanarra a leletre amire doki1 azt mondta, hogy juhéjj szerencse hogy van még ösztrogén)

     

    Teljesen, totálisan össze vagyok zavarodva, nem bizok a dokikban. 

     

    Most még elmegyek d3-hoz is, kiváncsi vagyok mit ő mit mond?

     

    És nagyon várom a krémet, már csak azért imádkozom, hogy használjon, mert ezt nem lehet ésszel birni.

    előzmény:
    dindis (51)
    2009-11-14  16:11

Címlap

top