Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyi Club reloaded

tsfmvk
Létrehozva: 2009. november 3. 06:45
Sziasztok!
Elsősorban szeretnék elnézést kérni, akinek bele irkáltam a fórumába, de vészhelyzet volt.
Mi egy olyan csapat vagyunk, akit egy másik lapról száműztek...
Nem azért, mert rosszul viselkedtünk, hanem a lapot lehetetlenítették el.
Ez egy diétás kör, fogyózunk több.kevesebb sikerrel.
Mindenkit várunk, aki csatlakozni akar, és remélem a régi csapat is idetalál.
  1. 2015. szeptember 1. 07:5416301.

    Sziasztok!



    Ts, köszönöm szépen! Hát........egy kicsit hamarabb kellett volna szólnod, kicsivel több csúszott le. No, majd legközelebb jobban oda figyelek.


    Kaptam egy hullahopp karikát, de egyenlőre hulla vagyok tőle, egyáltalán nem akar a derekamon maradni, nem is értem, talán nőből van, hmmmm egy pasi karika kellett volna. Még jó, hogy senki nem látta, mit szerencsétlenkedem vele, a bokám pl. már egész karcsú tőle, no meg kék-zöld. No, de menni fog az, ez nem fog berozsdálni, mint a Tünci szalagjai az  tuti.

    előzmény:
    tsfmvk (16300)
    2015-08-31  16:24
  2. 2015. augusztus 31. 16:2416300.

    Sok boldog névnapot a névnaposoknak!!!! 



    Erika, csak egy torta, mert fogyi van !!!!! 

  3. 2015. augusztus 31. 14:2416299.

    Azaz igazság, hogy nem látok magamba annyi erőt, hogy végig bírjam a 90 napost. De szivesen szurkolok neked, és végül is nekem a négyhetes is szuperul bevált, a tornával együtt. A tornát mindenképp elkezdem, csak ne legyen már ennyire meleg, mert így nem megy, egyszerűen nem bírom még elkezdeni sem. A multkorában amikor nem voltak ilyen melegek, egész jókat tornáztam. Úgyhogy azt csinálom, és végül is nem eszek én sokat, és vigyázok arra is, hogy mit, szerintem ez a szemét pajzsmirigy kavar be, de két hét múlva megyek ellenőrzésre, meglátjuk igazam van e. Mondjuk nem jó, ha igazam van, de legalább tudom. No, de a torna segíteni fog, alig várom már a hűvösebb időket, már egy csomó tornát talátam amiket csinálni fogok. Krisztián csinált a garázsba kondi sarkot, úgyhogy ott tornázgatok majd. Van lent számítógép, ágy meg minden. Úgyhogy ha kipurcanok van hova lerogynom pihizni.


    Végül is ez a mit is szeretnék csonálni dolog nem is egyszerű a mai fiataloknak. Látod, mire a fiam is elvégezte a mezőgazdasági szakközepet, addigra tönkre ment a mezőgazdaság. Szóval nem egyszerű, de azért kell valami elképzelés mégis csak.


    Persze, hogy figyelsz rá és érdekel, hisz a párod gyereke, és nem vagy közömbös típus és rosszat nem akarsz neki, csak ő még ezt nem tudja felfogni, értékelni. Majd értékelné már, ha már mindent elrontott. A szüleinek kéne a sarkukra állni és irányba állítani. De tudom nem egyszerű. Majd kialakul. Szerencsére az én fiaimnak is volt elképzelésük, nem volt ilyen gond és persze sokat jelent, hogy akarjanak is valamit. :)


    Szóval ne bosszankodj árt a szépségednek.

    előzmény:
    Tuncii (16297)
    2015-08-31  12:57
  4. 2015. augusztus 31. 13:0916298.

    Elvettem 2 kávét köszi.


    Era kérdésedre a válaszom:


    Nincs elképzelése,mert nem tudja mit szeretne,és semmi nem fekszik neki,ha szakmáról van szó. Az biztos,hogy nehéz eldönteni,mi akarsz lenni,de nekünk 14 évesen kellett sulit választani és lett szakmánk.Azért a maiaknak sokkal könnyebb. Igaz hogy utána még lehetett nekünk is tovább menni,de én 18 évesen már dolgoztam és pénzt kerestem nem pedig Anyámék nyakán ültem a nem tudommal a fejemen.Volt lehetősége tanulni is de avval sem élt idáig. Na de majd megoldja,én felneveltem az enyémeket becsülettel és mindkettő talpra esett. Ne az én fejem fájjon ezért,bár nem tudom nem felhúzni magamat rajta. Ezen kéne valahogy változtatnom,hogy szarjam le.


     

    előzmény:
    Erika47 (16294)
    2015-08-31  09:36
  5. 2015. augusztus 31. 12:5716297.

    Sziasztok.


    TS....igen ez sem rossz hozzáállás a gyerekhez és a kamaszkorhoz.


    OKJ-hez kell az érettségi,neki meg nincs meg,itt a bibi. Mivel szeptember vége felé van a pót érettségi,így még nem tudjuk mit lehet már akkor tenni,hiszen addigra megkezdődött az iskola. Én ezt nem is értem miért így csinálják.


     


    Kaja?............szar vagyok,nincs is mit beszélni róla.Mindig elhatározom,aztán meg nem tartom be.Nem tudom mikor szedem már végre össze magamat,csak az elkezdés nehéz utána kitartó vagyok. Most hogy Era említette a 90 napost talán abba fogok belekezdeni.


    Persze azt is jobb többen csinálni,igaz Era??????Mit szólsz hozzá,jövőhéttől nem akarjuk közösen csinálni? Szombatig nekem nem jó,mert elutazom így nem ki leszek szolgáltatva az étteremnek.


    Ha nem akkor egyedül kezdem el,mert azt szerettem és hatásos volt.


     


    Sushi futás megy?


    Katimama milyen a szekrény,élvezed?


    Maszat sok a meló még mindig?


    Csilla,na neked most aztán bőven lesz munka és egyéb a gyerekekkel suli kezdés miatt!


    Hia,te aztán teljesen elvesztél?


    Mindenkinek szép napot Kívánok,talán még beugrom ma .


     

    előzmény:
    Tuncii (16290)
    2015-08-29  12:41
  6. 2015. augusztus 31. 09:4816296.

    Nálunk is az járja otthon, hogy a srácok őszinték. Szerencsére van olyan viszonyom velük, hogy sose titkolóztak, még a mai napig sem. Örülök, hogy ilyenek. Igazad Ts, ha te is így gondolod, jobb ez így. Így tudjuk, hol járnak és mit csinálnak, nem bújkálnak és van olyan szülő, hogy azt se tudja hol vannak a gyerekei. Jó ez így van jól!


    Kiváncsi leszek Tünci mi lesz a srác sorsa, mit szeretne? Van elképzelése? Gondolom nem sok.


    Többiek!!!!!!! Új hét, új esély!!

  7. 2015. augusztus 31. 09:4416295.

    Látom mindenki piszokul gyúrja a diétát. Lehet, hogy meg kéne változtatni a nevünket fogyi klubbról, hízó klubbra? Na nem erre a hízóra gondoltam És álnevünk maradhatna a fogyi klubb.


    Gondolom Tünci is már hülyére hajtotta a szalagjait. A többiekről nem is beszélve. Szedjétek össze magatokat, mert irgum-burgom lesz aztán!!! Én is szedegetem, szedegetem.

  8. 2015. augusztus 31. 09:3616294.

    Sziasztok! Szép hetet Lányok, lányok földi boszorkányok!


  9. 2015. augusztus 30. 16:5816293.

    Itt is hőség 


    Hogy éltem meg? Hát kiröhögtem . Meg van neki engedve a kulturált alkohol fogyasztás, mivel minél jobban tiltanám, annál jobban akarná. A házibulik pedig mindig másnapba torkollnak, de legutóbb ilyen szilveszterkor volt. Most egy ideig biztos nem iszik, csak üdítőt 


    Nekem ne bujkáljon, ne hazudozzon, mondja meg egyenesen mit csinált, aztán vállalja a következményeit, slussz. Mondjuk szegény nem tud hazudni. Most kamasz, most lázad, most van a rokker korszaka. Sebaj, hamarébb túl leszünk rajta. 


    A fiú merre orientálódik? Most olvastam, hogy 2 szakmát is tanulhatnak majd ingyen, gondolom OKJ-s tanfolyamon akár, vagy kétéves szakképzőben.


    Kajával hogy állsz? 

    előzmény:
    Tuncii (16292)
    2015-08-30  14:30
  10. 2015. augusztus 30. 14:3016292.

    Sziasztok.


     


    Szép vasárnapot kívánok. Itt még ma is nagy a hőség,nem győzök bujkálni előle.


     


    Ts másnapos lett a leányod? Hogy élted meg?


    Nálunk az okoska fiúcskának sikerült az év végi pótvizsga németből. Most majd megy a pótérettségire,de utána mi lesz azt még nem tudjuk.Röhej mindjárt suli és még mindig nem tudjuk mi lesz a sorsa.Egy biztos vagy suli,vagy munka.

    előzmény:
    tsfmvk (16291)
    2015-08-29  14:56
  11. 2015. augusztus 29. 14:5616291.

    Jövök!


    Pizzával? Nem mintha jobb lennék, én cukkinis tésztát eszek 


    90 nap, jó anyag volt, nekem annál nem volt idáig jobb 


    Töltöm fel a medencét, apus horgászik, a gyerek kicsit másnapos, tegnap házibulin volt...


    Halász Judit koncert? hehehe, sztem van az az ital mennyiség, amivel még élvezném is 


    Kölkökkel mi van?

    előzmény:
    Tuncii (16290)
    2015-08-29  12:41
  12. 2015. augusztus 29. 12:4116290.

    Sziasztok,szép napot igy szombat ebéd táján. Én éppen pizzával tömöm az amúgy is dagadt testemet. Mondanám hogy mert megérdemlem,de inkább ezt érdemelném


    Itt már most rohadtul meleg van.Apusom bement reggelre dolgozni és ügyeletes a hétvégén.Azért remélem látom a 2 nap alatt.Mostanában állandóan behívják,túl sok a munka és egyedül van rá!


     


    Ti hogy vagytok,mentek valahová?


     


     


    Ja igen osztom  a kávét,de aztán tessék jönni és elvenni.

    előzmény:
    Tuncii (16289)
    2015-08-28  19:28
  13. 2015. augusztus 28. 19:2816289.

    Sziasztok.


    Itt vagyok és hozzád is szólok Erika :)


    Kicsit elmaradtam de szégyellem elmondani,hogy nem sikerült a teljes diéta. Napközben okés voltam de este mindig lecsúszott valami ami nem kellett volna.De már ez is fejlődés,az első lépésnek tudom le.


     


    Ma érkeznek haza Apimék.Furcsa,de tök jól esett egyedül itthon lennem,és nem bánnám,ha még egy napot maradnának


    Erika,nehogy kikapjál a főnöködtöl!


    Tényleg jó volt együtt diétázni .Én szerettem a 90 napost. Lehet,hogy újra azt kéne csinálnunk együtt?Na ezt gondoljuk át.


    Nekem nagyon tetszik amikor az emberek tájszólással beszélnek. A szegediek,meg külön élmény.Őket extrán csipem.


    Én idén jócskán dinnyéztem de  a nagy esőzés után undorító íze volt mindnek amit vettem.


    Ha átmegy a fiad Német céghez,akkor többet fog keresni,nem baj az ha nem magyaroknak dolgozik


    Valóban csúnya ki piszok ez a TS ,le öregezett ő meg Halász Judit koncertre jár,nem pedig Scooter -re.


    Csilla,már nagyon hiányoztál. Úgy szerettem olvasni amiket írtál. Olyan mozgalmas életet éltek.Szóval Isten hozott újra itt

    előzmény:
    Tuncii (16267)
    2015-08-22  21:40
  14. 2015. augusztus 28. 13:4516288.

    No, akkor hozzá szólok magamhoz, hogy hozzám is szóljon valaki. :)


    Szép hétvégét, jó pihenést, meg mindent amit akartok.


    előzmény:
    Erika47 (16287)
    2015-08-28  09:58
  15. 2015. augusztus 28. 09:5816287.

    Sziasztok! Napsugaras szép napot! Itt a nyakunkon a péntek, végre. Alhatok! Azt mondják, hogy ahogy telik az ember felett az idő, egyre kevesebb az alvásigénye. Nah, hát nálam fordítva van, én nagyon szeretek aludni és egyre többet. Ez van!


    Még tegnap mi is ettünk dinnyét, meg ebédre is azt hoztam. Mondtam, hogy jó lenne még egy dinnye az idén, és apusom már szaladt is dinnyét venni. Egy szavam sem lehet, ilyen apussal a nyakamon. Hiába, imád minket! (mi is őt)


    Mióta is mondogatod magadnak, hogy keresel diétás kaját? Egyszer csak meg találod, hihi.


    A többiek elfolytak ebbe a nagy melegbe biztos! No, hátha össze kanalazzák magukat előbb-utóbb. Türelmes vagyok!


    Még később benézek, hátha........

    előzmény:
    tsfmvk (16286)
    2015-08-27  09:32
  16. 2015. augusztus 27. 09:3216286.

    Csá!


    Én idén 2 dinnyét ettem , nincs a közelben . Mondjuk mi itt ilyen gourmand dinnye evők vagyunk, csak az extrát. Lehet télleg kéne még szerezni, de mondjuk sárgabélűt, azt már régen ettem.


    Csillus, én nem bánom, hogy kezdődik, hamarébb vége lesz . Nálunk virágzik a lila akác, úgyhogy remélem hosszú ősz lesz. Jah, meg ma reggel találtunk a káposztában kis nyulat, ők is hosszú ősszel tervezhetnek 


    Erika, most néztem meg, hogy hol van Szegvár, kb 50kmre. Azt se tudtam, hogy a közelünkben van Valahogy nekünk sose esik útba, a nagyfaluba se arra kell menni 


    Nálunk, ebben a faluban nincs semmi tájszólás, sőt még nagyon tájszavak sincsenek , viszont tőlünk 15 kmre meg van. Ez egy ilyen nagyon asszimilálódott tót hely...


    Menek vásárolni, ma túrós tészta lesz, délután meg tényleg keresek magamnak valami diétás rendet 

  17. 2015. augusztus 27. 07:5116285.

    Azért nem irigylem az iskola kezdőket, se a szülőket, se a gyerekeket. Egyik szempontból jó, hogy már nem kell rohangálnom bölcsiből, oviból, iskolából oda-vissza. Másrészt viszont............Na de szóval ennek részén azért jó, hogy túl vagyok és passz.


    Legyen szép napotok!

  18. 2015. augusztus 27. 07:4916284.

    Sziasztok!


    Jó volt a tea köszi!


    Ez az ööö betűzés jó. Képzeljétek még egészen kislány voltam, amikor Szegváron nyaraltam, és ahol voltam, jártak mindig tejért. És Erzsi néni mondta első nap, hogy na mönyünk a töjért, és könyérét. Én meg csak álltam, álltam és néztem rá, hogy mi az a töj meg könyér? Jó mi, vidéki kislány Pesten!


    Ts, ti messze laktok Szegvártól, az apukám nem soká megy rokon látogatóba arra. Mondjuk nem örülök neki, hogy autózik, nem olyan biztosan vezet már most lesz 81 éves. De jól tartja magát azért szerencsére.


     


    Csillus, jó hogy mondod a dinnyét, az idén még csak venni kéne nekünk is egyet. Az idén sokat vettünk és általában mind finom volt. Tudni kell kongatni. A fiam  jó ebben. :)


    Többiek? Lefagytatok, vagy mi a szösz van?


    A nagy fiam meg lehet, hogy átmegy egy német céghez dolgozni. Jaj, mindig van miért aggódni.

  19. 2015. augusztus 27. 06:5816283.

    Szép napot! 


    Ts, bizony, kezdődik az újabb 10 hónap.... 


     


    Ma dinnyézni fogok, anyuék még hoztak egyet, szerintem már idén az utolsók egyike... 


     


    Legyetek jók és szépek!


    Puszi

  20. 2015. augusztus 26. 16:3716282.

    Ehehe, szóval a nap folyamán még jövök, vagyis most 


    Jelentem Szögödében jártam Scooter koncerten 


    Nagyon ott voltak a szeren , meg volt a napi kondim, az tuti 


    Tüncii, a barátnőmnek a prof javasolta, hogy egy állatorvosi laborban nézessék meg a vérét, az ottani kórházi laborok nem jók, de rosszak. No meg a franciák egy kicsit lazára vesznek mindent 


    Csillus, jó, hogy jöttél  Indul a mandula kedden 


    Erika, küldöm a  , ez jó bátorításnak?


    Sushi, még szünet, vagy vissza a melóba??? Ide megint 35 fokot mondanak, még egyszer feltöltöm a medencét 

    előzmény:
    tsfmvk (16279)
    2015-08-26  09:16
  21. 2015. augusztus 26. 11:2516281.

    Erika, itt vagyok és motivállak!!! Hajrá!!!!


    Megyek ebédelni, reggelire egy müzli szeletet ettem.


    A zabpehely jó ötlet, van is a fiókomban. 


     

  22. 2015. augusztus 26. 11:1216280.

    Sziasztok!


    Jöttem ösztönözni magamat. Noooo


    Ts, mi lesz a nap folyamán? Kiváncsian várom.


    Én ma jogit reggeliztem zabpehellyel, nem rég ropogtattam el egy sárgarépát,tudom ez a susi lovának kellett volna, de hát ....ez van.


    Délbe meg kelkáposzta főzeléket csinálok.


    Ha haza megyek meg kenyeret és kiflit fogok sütni, amiből remélhetőleg nem fogok enni. Na jó max egy darabot, hogy megkóstoljam.


    szép napot lányok!

  23. 2015. augusztus 26. 09:1616279.


    Még a nap folyamán... 

    előzmény:
    tsfmvk (1)
    2009-11-03  06:45
  24. 2015. augusztus 25. 12:0216278.

    Örülök, hogy bekukkantottál.


    Nagyon ügyes vagy, csak így tovább. Próbáld ki a zabpelyhes reggelit, és igyál rá sokat, nálam bevált, sokáig kitart.


    Ma saját sütésű kenyérkét ettem amit zabpehelyből és lenmagból készítettem, nem hízlal, egészséges és nagyon tömős. És egy kis sajttal, szalámival, vagy felvágottal sok paradicsommal zöldséggel nagyon fini.


    Az ebédem pedig a tegnapi maradék, ami egybe párolt-sült csirke és zöldségek. Mindjárt neki is látok. És sok-sok folyadékot kell inni.


    De ahhoz, hogy bátorítsuk egymást jönni kell ám!!


     


     

    előzmény:
    gaboracs (16277)
    2015-08-25  10:11
  25. 2015. augusztus 25. 10:1116277.

    Sziasztok, köszönöm a kávét. 


    Ts, engem is érdekel, milyen koncerten voltál.


    Erika, tök jó lenne, ha tudnánk bátorítani egymást.


    Kezdem: 


    Tegnap megálltam, hogy ne egyek csokit.  Ma reggeliztem, nagyon éhes vagyok (a gyomrom akkora lehet, mint 3 focilabda, de vissza kell szűkíteni), teát főztem és AZÉRT IS KIBÍROM ebédig. 


     


    Tünci, Sushi,Ti hogy haladtok? 


     Kata, munka? Esküvői készületek? 


    Katimama, unokák?

Címlap

top