Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyi Club reloaded

tsfmvk
Létrehozva: 2009. november 3. 06:45
Sziasztok!
Elsősorban szeretnék elnézést kérni, akinek bele irkáltam a fórumába, de vészhelyzet volt.
Mi egy olyan csapat vagyunk, akit egy másik lapról száműztek...
Nem azért, mert rosszul viselkedtünk, hanem a lapot lehetetlenítették el.
Ez egy diétás kör, fogyózunk több.kevesebb sikerrel.
Mindenkit várunk, aki csatlakozni akar, és remélem a régi csapat is idetalál.
  1. 2015. augusztus 25. 07:4216276.

    Szép napot csajszik!


    (remélem nem megy pocsékba ez a sok finomság amit készítettem nektek)


     


    Hihi, de azért az vigasztal, hogy te sem leszel fiatalabb, ha már a gonoszkodásnál tartunk. Nem is beszélek veled tudd meg!!


    Na jó, azért elárulhatod, hogy milyen koncerten voltál és milyen volt.

    előzmény:
    tsfmvk (16275)
    2015-08-24  16:17
  2. 2015. augusztus 24. 16:1716275.

    A válasz IGEN, öregszel 


    Gyermekeim, ma megyek koncertre, remélem yóóóó lesz 

    előzmény:
    Erika47 (16274)
    2015-08-24  12:39
  3. 2015. augusztus 24. 12:3916274.

    Tünic, és mi lesz a szigorításba?


    Vissza emlékeztem, ahogy annak idején együtt csináltuk vagy hárman, négyen is a 90 napost. Milyen szuperül haladtunk és milyen ügyesek voltunk. Egy teljes 90 napot együtt csináltunk végig és milyen klassz eredményekkel. Mostanában sokat nosztalgiázok. Talán öregszem, azért van.........? Hm, ki tudja? Mi az oka, hogy most nem vagyunk olyan kitartóak? Látjátok én is lefogytam 17 kilót és már 10-12 vissza jött és már rohadt nehezen fog visszamenni, pedig vissza kell mennie. Egy kicsit jobban ösztönözhetnénk egymást, úgy mint annak idején. Vagy mégse? Csak próbálkozom.

    előzmény:
    Tuncii (16268)
    2015-08-23  21:02
  4. 2015. augusztus 24. 11:1716273.

    Sziasztok!


     


    Nem felejtettelek ám el Benneteket, csak mostanában nem vagyok net közelben, a családi élet zajlása miatt.


    Jól vagyunk, készülünk a következő 10 hónapra. Nem tudom, ki utálja jobban. Ez az egész iskolarendszer egy nagy kupac, de ez van.


    Fogyásról nem tudok beszámolni, talán majd most....


     


    Próbálok visszaolvasni, remélem mindenki jól van.


     


    Puszi

  5. 2015. augusztus 24. 09:0416272.

    Jaj, szegény Tüncikének bibis lett a karja, jaj de sajnálom, gyógyulj meg hamar. Az a kép nagyon klassz, amikor Vándorral a szila tetején vagytok. De más képen is látszik, hogy mennyire szeretitek egymást.


    Én is beszigorítottam a kajába, sütöttem egy paleo kenyeret, még gyakorlást igényel, de a második már tökéletes lesz. De azért ezt is megeszem. Még meg vagyok, tehát olyan rossz nem lehet.


    Susi, mennyi ment már le a kezdeti súlyodból? A képen pedig nem is látszik, hogy három jegyűről indultál. Akkor még nagyobb hajrá és kitartás! Ügyeskedjél, futkorásszál, lovagoljál. Már csak a lovak kedvéért is tessék leadni a súlyod.  Veled vagyunk!


    Egy mindenkiért, mindenki egyért, kettőért!


     


    No, megyek dolgozni, mert mindjárt megkérdezi a főnököm, hogy mi a csudát gépelek ilyen szorgalmasan, amikor épp írni valóm sincs.

    előzmény:
    Tuncii (16268)
    2015-08-23  21:02
  6. 2015. augusztus 24. 08:5416271.

    Nem hagyom magamat kikérdezni!


    Rohadt jó időnk volt a négy nap, ez azért nem semmi. Még jó, hogy azt mondták, hogy 20-án nem lesz eső, mi lett volna, ha esőt jósol az idő jós.

    előzmény:
    tsfmvk (16265)
    2015-08-20  09:13
  7. 2015. augusztus 24. 08:2816270.

    Jóóóó reggelt, a munkásosztálynak is és a szabadságon hereverészőknek is!


  8. 2015. augusztus 23. 22:1516269.

    Cöcöcöcöcö, peeeeeersze a bokor a hüje 

    előzmény:
    Tuncii (16268)
    2015-08-23  21:02
  9. 2015. augusztus 23. 21:0216268.

    Sziasztok.


     


    Hogy megy az idő.


    Esztinek már 1 éves a Csanád. Mintha pár hónapja született volna.Igaz mostanában nem jön,de azért


    BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A NAGYFIÚNAK! .


     


    Ma is bringáztunk egyet. Kivittük a vizslát futni egy nagyot,aztán széttépte az alkaromat  az erdőben egy bokor. Nem huncutkodtunk benne,csak fennakadtam amikor kerülni próbáltam. Nem egy kellemes érzés,amikor érzed a tüskék beleakadnak a karodba és mivel lendülettel mész az bizony kiszakad. Na most tessék sajnálni.


     


    Holnap már meló,jaj de utálom...JAaaaaaaaaaa és holnaptól szigorítás az étrendben.-------> NO

    előzmény:
    Tuncii (16267)
    2015-08-22  21:40
  10. 2015. augusztus 22. 21:4016267.

    Helló kislányok.


     


    Erika .....Bagoly,mi??Csúfolkodunk-csúfolkodunk?


    Na és hogy beérlek,na azt már nem?Hétfőtől kemény élet vár rám,addig mindent felzabálok,hogy legyen mit lefogynom.Egy biztos nemsokára 75 alatt leszek,azután 74-73-72-71-70-69 éssssssssss 68 kg.


    Most hogy jó lett a pajzsmirigy értékem így elmúlt  a hőhullámom,  a remegésem és  a gyengeségem. Nem lehet hogy nálad is ez játszik szerepet? Okés hogy öreg vagy,de nem annyira!!  


     


    Mire jó a jázmin rizs?? Kapaszkodj meg.....evésre


     


    Huu mit kapsz ezért Ts-től:


    "rabszolga sorban tartja szegény kis cukkini lányt",de bevallom  én jót nevettem.


    Milyen volt a karnevál?


    Sushi mennyi a súlyod,hogy haladsz?


    TS hogy került állatorvosi laborba a barátnőd kartonja?Ez tök izgi,csak úgy kell mindent kihúzni belőled


    A lényeg hogy majd felépül és ez szerintem fantasztikus.A volt szomszéd asszonyom is SZMP-volt és tudom milyen borzasztó és örülök,hogy mégsem az a baja.Ráadásul a lépcsőházunkban is lakik egy srác,annak is végignéztük a lerobbanását. Ő is az,de a férfiaknál állitólag nagyon ritka.

    előzmény:
    Erika47 (16261)
    2015-08-19  20:52
  11. 2015. augusztus 20. 12:0816266.

    A nagy magyar alföld kiskunsagi reszen esik az esö. De legalabb a lovaknak nincs melegük. Tök jok mert engem is elbirnak. 


    Ma vagtaztunk a pusztan, most tanulom, es nagyon jo volt. 


    Ne sirjatok, en haromszamjegyü sulyrol tornazom magam lefele, 

    előzmény:
    tsfmvk (16265)
    2015-08-20  09:13
  12. 2015. augusztus 20. 09:1316265.

    Tornáztál? Vagy csak 18+-os torna volt?


    Mindenkinek boldog új kenyér ünnepet, vagy államalapításit, vagy amit akartok 


    Én már voltam piacolni, volt egy kis megrendelés, amiért megérte elmenni 


    Itt most pont jó idő van, igaz csepereg egy kicsit, délután megint szedés, éjjel piac. Túl kell adni a kopasz barackon, mielőtt lerohad ebben az esőben, nameg a tökön. Meg vannak húzatva vele 


    Sushi, tök jó, hogy beleférsz a naciba, hajrá   Milyen a naaaaaaaaaaaaaagy magyar alföldön??? 


    Tüncii, anyósomat kemény fából faragták. Nem tudom felétek van-e olyan mondás, hogy ne egyél fakanállal, mert nagyszájú lesz az anyósod? Na, nekem bejött, nem bántás, vagy vegzálás, de akkora szája van, mint a bécsi kapu, csípőből leépít mindenkit  (a fiát is ) Mi jóban vagyunk. Reméljük a legjobbakat, mondjuk nem műtötték, ami szerintem jó.


    Barátnőm lyme kórját egy állatorvosi laborban tudták megállapítani  Franciában még szarabb az egészségügy, mint nálunk. Szteroiddal kicsit elbaszarintották, marad vissza valami, de most antibio kúrával épülget felfele...

    előzmény:
    Erika47 (16263)
    2015-08-19  21:04
  13. 2015. augusztus 19. 21:0816264.

    Jaj, Tünci azt akartam még kérdezni, hogy az a képen az a kis testes bagolyka ugye nem önarckép, szegény lefolyik a parnáról. Na tényleg megyek..........mielőtt még el nem küldtök valahova. 

    előzmény:
    Tuncii (16260)
    2015-08-19  12:33
  14. 2015. augusztus 19. 21:0416263.

    A francbe, egyébként meg tornázni jöttem fel, és már fél órája itt esz a fene a gép előtt. Jaj, Era, Era, nyomás tornázni, mert neked is sok lesz a 0, mint Tüncikéne. Igenis értetettem, már megyek is!


    Szép hosszú hétvégét lányok, pihenjetek, legyetek jók, egyetek keveset és mozogjatok sokat, ki így ki úgy! (18) Mert egyébként nem lesz olyan bicikli és ló, amelyik megtart bennünket!


     



     


     

  15. 2015. augusztus 19. 21:0116262.

    Itt is elég hüsi van, de nagyon nem bánom, végre nincs annyira melegem. A hőhullámaim meg ez a meleg, na ez már kicsit nagyon sokkk volt a jóból. Három az egyben van nálam, izzadok éjszaka a pajzsmirigy miatt, napközben a változó kóóóór miatt, éjszaka és nappal együtt a meleg miatt. Három az egyben, de jó nekem! Rohadt szar, régebben amikor láttam, hogy izzad valaki, elég furán néztem rá, hát, engem is utólért, most rám néznek furán. De ez van!


    Tünci, siess mindjárt utolérsz, megvárlak, nem megyek már feljebb igérem. Mi az a jázmin rizs, mire jó?


    Igazad van a gyerek témában, ne is lopja a napot, már csak maga miatt is, mert mi lesz így belőle. Tanulja meg, hogy mindenért meg kell dolgozni. Látod Ts is rabszolga sorban tartja szegény kis cukkini lányt, de ő legalább majd tudja értékelni a pénzt és rendes dolgos kis csajszi lesz belőle. Vagyis már az. Az én fiaim is adnak haza pénzt, a nagyobbik még sokat is adott mindig, már néha én szégyeltem, de mindig adta, és kérdezte, hogy "anya van pénzed?" szóljál adok, ha nincs. Sőt még most is azt mondja, hogy ha kell ott a számlája vegyek le róla. De nem veszek, csak a telefon számlájára, had gyüljön most már már neki, meg kell alapoznia a jövöjét, kell a lové neki is. :)


    Az elég vacak lehetett, hogy az apukád nem ismert meg. Nem is értem, hogy lehet ilyen. Nem csoda, ha nem rajongtál érte, amikor elment. Örülök, hogy anyukád jó egészségben van, legyen is még sokáig!

    előzmény:
    Tuncii (16260)
    2015-08-19  12:33
  16. 2015. augusztus 19. 20:5216261.

    Rendben szólok és megyünk! Te azért közelebb vagy hozzá, mint én. :) Akkor most itt vagytok nálunk, itt nyaraltok? Óóó és szegény magyar lovakat nyaggatod, jaj máááááá nekik. De örülök, hogy sikerélményed van.


    Neked meg súgom, hogy Tünci meg mindjárt utólér engem súlyban, hurrá, bevárom. Ne hogy máá csak az én súlyom kezdődjön nyolcassal.


    További jó pihenést, és néha a lovacskát is engedd pihenni.

    előzmény:
    Sushi (16259)
    2015-08-19  12:16
  17. 2015. augusztus 19. 12:3316260.

    Sziasztok csajok!


     


    Itt még hüvös a levegő,de ma nem esett. Így nemsokára bicóra pattanunk,de most még sül a mustáros.fokhagymás hús a sütőben.


     


    Akkora vagyok már mint egy tehén 76 kg.


    Szóval össze kell kapnom magamat de elöbb megfejelem a falat,hogy megint ekkora állattá váltam.


     


    Maszat ha jól emlékszem régebben veled beszéltünk a Jázmin rizst,hogy kintről hozod (De lehet hogy a Basmatit) Mennyiért veszed?Ma vettünk a Tescóba de 650 ft/kg,az biza elég húzós ár ha mindig azt használnám.


     


    TS sajna nem tudtam rávenni hogy küldjük el dolgozni,bár keményen próbálkoztam.Belátta hogy igazam van és teltek a hónapok,a gyerek pedig nem dolgozott. Most mondtam ha nem megy át pótvizsgán és nem tud menni suliba akkor irány a 3 szakos gyár és havonta csekkolja  a pénzt ide  a kezembe. Az én fiaimnak is kellett hazaadniuk,ő sem lesz másképp.Ha pedig nem tetszik neki,akkor ellehet ballagni,ez nem ingyen szálloda.


     


    Anyósodat sajnálom,kegyetlen lehet,hiszen egy rohadt megfázásnál is milyen rossz ha kapar a torok,nemhogy egy ráknál. Remélem sikerül neki felerősödni és meggyógyulni. Nagyon megtört a párod?


     


    Most a barátnödet akkor nem is tudják helyrehozni hogy kapott szteroidot?Hogy derült ki az hogy lyme kóros ? Ez olyan érdekes,komolyan kiváncsi vagyok.


     


    Örülök,hogy senkit nem ütöttek el és ez maradjon is igy.


    Én is szabizom és két nap kötelező filmezés,lustálkodás  után ma elkezdett fájni a derekam. Nem való nekem a fetrengés!Délután megyünk bringázni,Hu de hiányzik már .


     


    Erika,szerintem ez azért van mert nem engedted el és ott van veled. Az nem baj,ha úgy érzed ott van,legalább veled van. Nem is lehet könnyű,ha valaki nagyon kötődik a szüleihez. Remélem nekünk még sok közös évünk lesz Anyukámmal. Apám már ezer éve meghalt de ő nem igazán érdekelt. Igaz gyerekként imádtam nagyon apás voltam,de ő elment egy nő miatt és ahogy becsukta az ajtót,úgy azt is elfelejtette,hogy vannak gyerekei. Annyira nem látot minket felnőni,hogy kamasz koromban elment mellettem az utcán és még csak sejtése sem volt,hogy én vagyok a lánya. Nem volt egy jó pillanat megrogytam tőle rendesen.Van ám nekem is egy szép kis lelki múltam.


     


    A nulla megsokszorozódott,egy 76 kg-s lusta disznó vagyok . Jövőhéten vége az aranyéletnek,kemény leszek és véget vetek ennek az életnek, mielött megint 83 lennék. Már így is nagyon közel vagyok hozzá.


     


    Nem is kicsit....nagyon vágyom vissza az El Caminora. Már gyüjtögetek,hogy vissza térhessek 1-2 éven belül..


     


     


    Fura volt  a tv-ben mekkora özönvíz volt Pesten.Ez azért durva volt. Nálunk esett rendesen,de szerencsére bírták  acsatornák. Felénk is nagy volt már a szárazság,és kellett a földnek.


     


    Csilla te is hová tüntél el ennyi időre?? Ne mááááár gyere légyszi!!!


     


    Mindenkinek szép napot majd jövök!

    előzmény:
    Tuncii (16249)
    2015-08-16  13:28
  18. 2015. augusztus 19. 12:1616259.

    Jaj bizony ez a fö hogy beleferek a naciba nagyon jo erzes.


    erika, ha az urad nem akar veled menni Parizsba, en megyek rögtön, azert nem mondj le rola


    es most az is jo erzes, hogy elbir a lo, ügethetek itt a Kiskunsagon. A kajaval vigyazok, mert nagyon jol föznek, ezert is indultam neki zjbol a futasnak

    előzmény:
    Erika47 (16256)
    2015-08-19  10:33
  19. 2015. augusztus 19. 11:0616258.

    Sziasztok!


    Még új vagyok ezen az oldalon most találtam rá erre a topikra gondoltam megosztom veletek az én tapasztalataimat 46 éves vagyok 3 gyerekes anya és hát nekem is nagyon sok problémát okoz a súlyom, persze mindenkitől megkapom, hogy ennyi idősen már ne foglalkozzak ilyenekkel de engem még is csak zavar a felesleg rajtam elkezdtem ezt az úgy nevezett "Metodic" módszert és nem hittem benne elejinte de kb 1-2 hét után mondom megnézem magam a mérlegen (ritka pillantok eggyike mert kb az ellenségem ez az eszköz :D ) és nem hittem a szememnek -2,5 kiló igaz ez nem egy hú de nagy dolog de nekem az, hogy szinte kevesebb mint 2 hét alatt majdnem 3 kiló azóta kb csak e szerint élek és persze még mindig keveset mozgok de sajnos az időm nem enged többet :(


    http://csakanoknek.hu/a-fogyas-es-az-anyagcseretipus-kap csolata-metodic-modszer/


     


     

  20. 2015. augusztus 19. 10:5216257.

    Lányok, azt hiszem az idei virágkarneváli találkozónk is elmarad. Pedig milyen szép virágkoszorút alkottunk volna, végig vonultunk volna a főutcán, óóóóóóóóóóóóó..............ha belegondolok. Aztán hallottunk volna este, hogy hívnak minket, hogy vegyük át a fődíjat, az első helyezettnek járó fődíjat. Álom álom.....Felébredtem és óó, itt megint esik a csudába. Tegnap özönvíz volt nálunk, hiába volt nálam az ernyő, még a bugyimból is folyt a víz, bokáig érő vízben mentem haza a végén már nem is kerülgettem a tócsákat. Szuper volt. De legalább a kertünk fellélegzett picit, szinte látszott a fákon, virágokon, hogy mennyire örültek az esőnek.


    Várom lányok a helyzet jelentéseket.


    Ha nem jönnék már akkor szép és pihentetős hosszú hétvégét kívánok mindenkinek a szabisoknak, hogy készüljenek rá, hogy egyszer letelik nekik is ahogy nekem. Na jó nem leszek rossz májú, nagyon-nagyon sajnálom.


     


     

  21. 2015. augusztus 19. 10:3316256.

    Tünci, bizony jó visszaemlékezni és gondolom kicsit vissza is vágysz El caminoba. Megértem! És hogy állsz a nullákkal a szalaggal, remélem már nem nulla a nulla.


    Susi a szabi  telik, gondolom gyorsan. Nagyon ügyes vagy a kilókkal, ugye milyen jó érzés, hogy ebbe is beleférsz, az is jó rád. Ismerem a érzést, na nem most, kb egy évvel ez előttről. No, de már hátha nem lesznek ilyen melegek és újból lesz kedvem tornázni.


    Ts, Párizsba mi is szeretnénk az apusommal elmenni egyszer, de azt hiszem álom marad, mint sok más egyéb. Majd, ha nyugdíjasok leszünk, talán. Nekem már nem sok van, és ha nem jön nyugdíjba amikor én, akkor megyek egyedül.


    Sajnálom anyósodat.................valóban likvidálhatnák már a rákot a francba


    Maszat nálatok mi újság, folynak az előkészületek a nagy napra?


     

  22. 2015. augusztus 19. 10:1416255.

    Átérzem amit írtál, mert az én anyukám is sajnos így volt, májusba még az apukámmal üdülni voltak, minden rendben volt, és augusztusban meghalt, nagyon gyors lefolyású volt a betegsége sajnos. 26-án lesz öt éve, hogy elment. És érdekes, még mostanában kezdek álmodni vele, és nagyon sokat gondolok rá, főleg este amikor lefekszem, lehet, hogy hülyeség, de néha úgy érzem ott  van a szobába.........Erről ennyit!

    előzmény:
    Sushi (16244)
    2015-08-14  19:02
  23. 2015. augusztus 19. 10:0716254.

    Sziasztok!


    Engem sem ütöttek el, egy autós sem merte bevállalni, hogy zsír paca maradjon az úton. Így aztán itt vagyok, élek-virulok Susihoz hasonlóan.

  24. 2015. augusztus 18. 11:4116253.

    Haha, az egik szabizo itt van. Nem ütöttek el, csak lustizok. 


    Remelem, nem fog megartani a szabi. Merleget nem hoztam magammal, majd otthon kiderül, hogy fogytam vagy hiztam. Egyelöre a ruhatk, nadragok jok, olyan rucit is felvettem már ami eddig nem jött, most meg mutatos is volt mar.


    voltam kocogni is mar ketszer, csak itt a pusztan olyan meleg volt, hogyhajnalban kellett kelni, es ugy beosztani, hogy meg a nagy meleg elött lozni is lehessen. Ezert inkabb lo volt mint futas. Aztan tengap megis futas, aztan lo (vagta futoszaron), este pedig egy ora lo, lepesben terepen. Ugy tegnap nagyon sporots nap volt.

    előzmény:
    tsfmvk (16252)
    2015-08-18  08:48
  25. 2015. augusztus 18. 08:4816252.


    Mi van? Elütöttek mindenkit? Főleg a szabizókat 

    előzmény:
    tsfmvk (16251)
    2015-08-16  18:42

Címlap

top