Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Emdikém, igen, a második link Virágé, a harmadik Cicemé.
Ami azt illeti, a társkeresést nem forszírozom, ha valaki megtalálna nem volna ellenemre, de nagyon sok rossz tapasztalatom volt, szerencsére nem "gyakorlati"
Sajnos már nem dolgozom, újra munkát keresek... Jó lenne, de nem könnyű. Sejted.
A családdal elég sok a teendő - nem is tudom, ha lesz munka hogy fogok megoldani dolgokat.
A szüleimmel egyre többet kell törődni, (78 és 83 évesek) Szinte napi szinten.
Mártim a 4 gyerkőc mellett újra tanul, (+. diploma - logopédia) ott is be kell segítenem.
Kb ennyi jutott még eszembe.
Nagyon jó olvasni tőled bármit, szeretettel emlékszem rátok és hiányoztak az itteni "beszélgetések" is Örülök neked, és várom, hogy mesélj még!
Köszi Vörike!
Bejelöltem őket ismerősnek...micsoda szép család lettek.Főleg az ikrek cukik, de a fiúk is jól néznek ki! Hogy megnőttek!!
A másodikon Milkabociék vannak?Nem vok biztos benne..de mintha...
A harmadikra nem jöttem rá, hogy kicsoda:( Azért jelöltem.
Remélem azért nem adtad fel még a társkeresést..vagy már van is??
Bocsi, ha néha butaságokat írok, de csak úgy találomra olvasgatok vissza:( Dolgozol is ugye?
mennem kell, mert nem lesz netem, le vagyunk 11 órától tiltva, mert akkor nem feküdnénk le reggelig sem!
Puszi!
Emdi
Ibolyám, drága!
Most csak ezt küldöm:
Remélem, működik...
https://www.facebook.com/profile.php?id=10 0001428176427
https://www.facebook.com/profile.php?id= 638624322
https://www.facebook.com/profile.php?id=1685 246264
Vörike!
Komolyan mondod. Haratimi 10 gyerekes??, hát ez nagyon meglepett és egyben örömmel töltött el:)
De jó lenne legalább képet látni róluk! A nyáron majdnem arrafelé vettük az irányt...aztán a fiatalok közbeszóltak
Sajnálom, hogy a többiek "elvesztek", de szerintem őket is eléri a honvágy úgy mint engem ..és akkor újra itt lesznek velünk.
Olvastam nálatok is zajlik az élet rendesen. Az ajtód mindig nyitva áll, hiába nőttek fel a gyerekek, mindig te maradsz nekik a "mentsvár"
Vasárnaponként mi is vagyunk vagy 15-20-an, de így van jól, ha nem jönnének, akkor meg az lenne a bajom.
További szép napot (de ne ilyen szeleset) mindenkinek!
Puszi!
Emdi
Ibolyánk drága!
Örülök, hogy megkerültél...
Gratulálok nekte a szép eseményekhez!
Olvass csak vissza és írj is! Remélem, hogy valóban a többiek is jönnek majd...
Sajnos többen megszüntették az NLC regisztrációjukat
Azt hiszem, Marcsi, Yali - és ki tudja, még kik.
A "régiek" közülelő-előfordult tigriske, Csengel, és "n-cs" Zsuzsa, de nagyon ritkán.
Az új tagok meg - Piroska, Ritu, hangyalány - talánúgy érezték, kevés támogatást kapnak...
Vajon hol lehet Czövi, Mamóna, nyuszimama, Nasaca ???
Milkaboci-Kékfestő-Mákosperecünkről, Haratimről és Cicemről van csak némi infóm a facebookról - ők jól vannak.
Mondhatnám, hogy Haratimi naggggyon jól
Már ők is 10 gyerekesek! (3 kislány)
Várom szeretettel bármelyőtök sorait. Jelentkezzetek, írjatok!
Puszillak benneteket! É.
Kedves Éva!
Így visszaolvasgatva látom, hogy te még akkor sem felejtettél el, amikor én hűtlen voltam
Utólagosan is hálásan köszönöm a kedves szavaidat nevem és szülinapom alkalmából és minden ünnepnapokon!
Isten áldjon!
Sikerült képet feltennem!
Az első a hintós esküvő: Márk és Móni
A másodikon Debike ballagásán az új családtagokkal:)
Majd még ügyeskedek és töltök fel új képeket!
Ja, és így megőszültem, amint látjátok:))
Pusziii
Sziasztok csajok!
Visszatértem hozzátok!:)
Remélem vonzom majd a többieket is és ők is jelentkeznek.
Vörike látom tartottad a frontot, amit köszönök neked és szívből örülök, hogy jól vagy.
Visszaolvasni csak lassan tudok..de megígérem szakítok időt rá és megismerkedek mindenkivel, aki azóta lelkes topikozó lett köztünk
Magunkról annyit, hogy nehéz időszakon vagyunk túl, de hála Istennek meggyógyult a férjem, amiről most nem szívesen beszélnék, inkább dicsekszem kicsikétVégre, végre valahára Saci nyomdokaiba lépve,.....ÉN IS NAGYIKA LESZEK!!!!!!! Július végére várható a pici érkezése Márk fiaméknál, akiknek tavaly volt az esküvőjük. Majd teszek fel képeket, ha még nem felejtettem el, hogyan kell
Eszterem és Virágom menyasszony....tavasszal újabb esküvő elé nézünk:)
Danim Pestre jár a Szent István Egyetemre, Ibike végzett a sulival, jelenleg itthon van(ő most a bejárónőm), munkát keres. Többiek még tanulnak.Máté a legkisebb is 7. osztályos, így elszaladt az idő!
Nekem is van még hála Istennek munkahelyem.
Talán ennyit dióhéjban rólunk, aztán majd még mesélek.
Amikor beléptem láttam sokan írtatok privit, itt kérek most mindenkitől bocsánatot, hogy nem válaszoltam eddig. Írjatok és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk
Puszi mindenkinek!
Emdi
Hmmm - látom valahogy lehagyta a virágomat
Akkor újra próbálom!
Zsuzsannáknak szeretettel:
HA netán erre járnának...:
Sok boldog névnapot kívánok a mi Zsuzsannáinknak!!!!!!!!!!!!!!!
... értelek - azért mindenképpen örülök a soraidnak
Annak meg különösen, hogy sikerült némi előítélettől is megszabadulnod
Kellemes hétvégét neked!
Hú, akkor letelt a mágikus 5 éved baj nélkül. Remélem, boldog vagy, örülök neked! Minden évre egy cserép virág, lassan kiültetheted őket a kertbe.
A nickem nem érdekes, sosem voltam egy ismert fórumozó, csak olvasni jártam ide, amikor ráértem. Konkrétan ebben a topikban meg sosem szólaltam meg. Pár év kihagyás után új nicket regisztráltam (pontosan nem is tudom, hogy mi volt az előző, mert valami szám volt a végén). A mostani a zokni és a nihil szavakból áll össze, és jelzi, hogy milyen hangulatban voltam, amikor egyszer újra eszembe jutott az nlc-re tévedni.
Rólam annyit, hogy a nagylányaid korosztálya vagyok, nincs nagycsaládom, és nem is szeretnék sosem. Voltaképpen ezért olvastam mindig ezt a topikot, hogy a bennem élő előítéletekkel és negatív hozzáállással leszámoljak. Ez részben sikerült, részben nem.
Hú, akkor letelt a mágikus 5 éved baj nélkül. Remélem, boldog vagy, örülök neked!
Hú, akkor letelt a mágikus 5 éved baj nélkül. Remélem, boldog vagy, örülök neked!
Kedves ismeretlen Ismerős!
Köszönöm a kedves szavaidat és a virágot - esetleg priviben megsúghatod, hogy kit takar e nick???
... és igen, köszönöm a jókívánságodat is - engem éppen Valentin napon műtöttek és most telt le az 5 év - egészséges vagyok (hivatalosan is)
Kedves Vöri!
Évek óta olvasom a topikot (más volt a nevem, de azt hiszem, nem írtam ide sosem). Én is azt érzem, amit valaki már írt, hogy rettentő szomorú látni, hogy a régi "barátok" nem tudnak havonta egyszer pár percet szakítani arra, hogy megkérdezzék, ki hogy van és írjanak pár sort magukról, hiába kéred őket. Tényleg úgy tűnik, hogy te hűséges maradtál hozzájuk, ők viszont cserben hagytak téged. Én röstellném magam a helyükben, és akármekkora a család, ne jöjjön senki azzal, hogy nem lehet néhány percet erre is szánni időnként....
Nos én mindenesetre küldök neked egy nagy csokor és remélem, gratulálhatok az újabb egészséges éved fordulójához. Ilyentájban van, ugye?
Drága Zsuzsám!
Köszönöm - a többiek nevében is - az újévi jókívánságokat!
Nektek is minden szépet és jót kívánok az újesztendőre!
KEDVES TOPICTAGOK!
Egészségben és örömökben gazdag újévet kívánok mindnyájatoknak!
Sajnálom, hogy oly keveset jártok erre - már magam is csak be-benézek...
Azért örülnék, ha nem halna meg egészen ez a topic és újra "látnánk" egymást...
Puszi nektek: Éva
Boldog Újesztendőt Mindannyiótoknak! szeretettel Zsuzsaés Kiscsaládja
Mi is áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Április végén egy újabb kislánnyal gyarapszunk, így három gyermekünk lesz - sosem hittem volna, hogy valóra válhat =(Tudom, ezen a fórumon nem számít soknak a három lurkó - amúgy sem sok - de én egyke vagyok, tehát nekem ez már maga a csoda:-))
Kedves Lányok!
Gondoltam, így ünnep közeledtével még próbálok nektek üzenni - bár látom, már nem nagyon jártok erre felé - amit igen sajnálok!!!
Szeretettel kívánok nektek áldott, békés ünnepet!
"Gyermek született, fiú adatott nekünk..."
Éva
Szió!
Hát - nálunk minden... lehet mondani:
Jó is, rossz is.
Jó: itthon voltak a lányomék Londonból - rossz, hogy betegen jöttek (és mentek) Rossz: és amikor visszamentek az utcájuk végén zajlottak ezek a hírekből ismert rémes dolgok.
Jó: kisvejem munkát keres fél éve - ma próbanapon volt és (assssssssssszem) megfelelt.
Rossz: ellepték a házat ronda bogarak, teljesen kikészültünk tőle. Jó: a második írtás talán (!!!) eredményes volt.
Az is rossz, hogy 1 hónapja alig alszunk emiatt.
Jóóóó: ma megszületett kicsi (hmmm - nagy) unokaöcsénk (3800/56) Barnabás.
Hát, kivonatolva ez kb 2 hónapunk...
NEM utolsó sorban:
DRÁGA IBOLYÁNK! Utólag is sok-sok boldog névnapot kívánok az össsz többiek nevében is!
Kedves vorii!
Nálunk minden nap történik valami, sok lenne leírni, úgyhogy inkább nem részletezném. Gyerekek itt-ott táboroznak, néha itthon vannak, hat éves kislányomat a héten műtötték köldöksérvvel, most itthon lábadozik. Férjem a házunk felújításán dolgozik, + egy homokozót készít csúszdával az udvaron a gyerekeknek, de idő (és pénz) szűkében elég lassan halad.
És felétek mi újság?