Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan felejtsem el Őt?

Torolt_felhasznalo_145284
Torolt_felhasznalo_145284
Létrehozva: 2009. szeptember 10. 19:09

Huszonéves lány vagyok, és fülig szerelmes egy harmincas férfiba. Sajnos ez a tény az idióta kollégái miatt a fülébe jutott, és azóta kerül, mint a leprást. Ha én megyek, képes még a munkából is lelépni, ha megjelenek, szabadnapot kérni, csak hogy ne legyen ott, és nagyon gyorsan elhúz. Eddig jól érezhető finom kis feszültség volt köztünk, most pedig mindenki mással feltűnően kedves, előlem meg feltűnően menekül. Pedig nem zaklattam, csak szemmel flörtölgettünk. Belebolondulok ebbe az egészbe, meg abba, hogy el kell felejtenem. Hogy tegyem? Hozzá se tudok fogni. Otthon őrjöngve dobálok 1-2 párnát a falnak, de legszívesebben magamat verném oda.


Ma másfél órával hamarabb hazament a munkából, csak mert arra kellett mennem, ahol ő van! De már rá se nézek, a véletlen tekintetét is kerülöm, persze nincs mit kerülni, mert ő sem néz rám! De annyira ciki volt az is, hogy a kollégái keresték, hogy hol van, aztán úgy kellett rájönniük, hogy lelépett, hiszen ott vagyok! Nem bírom, reszketek a sírástól, meg fogok őrülni! Legszívesebben a lábai elé ülnék, és ott lennék egy örökkévalóságon át! Szeretem őt!!! Miért történik ez velem???

 

Mit csináljak? Hogyan felejtsem el? Annyira kétségbe vagyok esve! 

  1. 2009. szeptember 10. 21:0151.
    Ezzel nem ertek egyet! Minek irkaljon neki? Ha ir neki azzal csak tovabbra is azt mutatja, hogye erdekli. Arrol nem is beszelve, hogy az is egy nagyon gyerekes viselkedes. Itt 20-30 eves emberekrol van szo nem gimnaziumrol! Egyertelmu, hogy a pasit nem erdekli. A teljes figyelmen kivul hagyas a legjobb megoldas.
    előzmény:
    Krisz8 (42)
    2009-09-10  20:54
  2. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 21:0150.
    Jaj, nem, eszemben sincs. Remélem, nem úgy tűnt.
    előzmény:
    Sabirah (48)
    2009-09-10  20:58
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 21:0049.
    okés! értem, igazad van.így van, nem kell szemétnek lennie. nekem csak a hozzászólásodról ez jutott eszembe..
    előzmény:
    vlcs (46)
    2009-09-10  20:58
  4. 2009. szeptember 10. 20:5848.
    Ne keltsd a szánalmat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  5. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:5847.
    Mert nem merek írni, kinézem belőle, hogy mutogatná a kollégák előtt, nem akarom, hogy nyoma maradjon, mert ha botránnyá dagasztja a helyzetet a Kedves, akkor én repülök (és szerintem ő is, bár ezt nem tudom). Hiába süllyedek a föld alá, úgy feltűnősködik, mintha ezzel most büntetne. Pedig ő hívta fel magára az én figyelmemet a flörtölgetéssel, ami 1 éve tart (a cirkusz meg 1 hónapja).
    előzmény:
    Krisz8 (42)
    2009-09-10  20:54
  6. 2009. szeptember 10. 20:5846.

    Soha eszembe nem jut olyan, hogy egy flört bármivel is többet jelentene egy flörtnél, és nem is sugalltam ilyet egy hozzászólásommal sem.

    Lehet nem egyértelműen fogalmaztam, de a megbeszélést arra értettem, hogy a pasi viselkedése, hogy "megalázza" a topikindítót, nem normális. 

    Mivel egy helyen dolgoznak, és írta a topikindító, hogy eljerülhetetlen a találkozás, szerintem ezt a részét (nem a pasiba vetített vágyálmait, hanem azt, hogy ha nem adott semmi okot arra, hogy bunkó legyen vele a kollégája, akkor miért viselkedik így) tisztázhatná vele. Mivel más "nincs", és nem történt semmi, csak a pasi viselkedéséről lehetne beszélgetni.

     

    Ha velem valaki olyan, akivel napi kapcsolatban kell lennem, ok nélkül szemétkedik, akkor próbálom tisztázni a helyzetet. Ha pedig nem ad normális okot a viselkedésére, és tovább folytatja, akkor hagyom a fenébe. De ez én vagyok.

    előzmény:
    Bogica1213 (36)
    2009-09-10  20:41
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:5745.
    így van! ki előbb, ki később!
    előzmény:
    Zuzu80 (41)
    2009-09-10  20:52
  8. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:5544.
    Második és köszi.
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  9. 2009. szeptember 10. 20:5543.

    Jobb rajonni elobb mint kesobb!

     

    Legyel buszke, es ne fuss olyan kocsi utan ami nem vesz fel! Erted legyenek oda es ne te legyel oda valakiert, foleg valakiert akinek nem kellesz, es igy viselkedik veled!

     

    Sok sikert, mutasd meg, hogy te egy buszke, igazi no vagy, es tedd magad tul az ilyen eseteken, nehogy mar ki legyel akadva valaki miatt akit alig ismersz!

     

    Masodik lecke! Ne bizz meg senkiben, foleg ne kollegakban!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  10. 2009. szeptember 10. 20:5442.
    Azt, hogy írsz neki pár sort arról, hogy" téged ez az egész mennyire kellemetlenül érint és ne legyen már ilyen gyerekes", miért vetetted el? Szerintem ez lenne az egyik legjobb megoldás. Így pont kerülne az ügy végére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  11. 2009. szeptember 10. 20:5241.

    Ne viccelj, ezen az élményen mindenki átesik egyszer olyan mint a bárányimlő.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:4940.
    ezután csak kellemetlenebb lesz, ha azt mondja, hogy bocs, de engem nem érdekelsz.. kerülgethetik egymást egy ideig a pasi meg elmondja a kollégáinak.. hát az lesz ám az igazi élmény a lány számára!
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  13. 2009. szeptember 10. 20:4939.
    Az elso variaciot semmikeppen ne valassza! Hacsaknem total nevetsegesse akarja tenni magat!
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  14. 2009. szeptember 10. 20:4538.
    Szerintem két megoldás van.rn1: Próbáld meg elcsipni és nyiltan megmondani szereted.rnHa van lift az épületben,amikor bemegy meny útána.Onnan csak nem tud kiszökni.Vagy próbáld meg kilesni valahol.Vagy kérd meg egyik kolégádat,hogy csalja el valahova ahová te is elmész.rn2: Dolgozol mint az állat és nem törődesz vele.Így ő is és te is elfogjátok felejteni ezt az egészet.Hidd el ha annyit dolgozol hogy nem marad időd gondolkodni,gond nélkül elfeleded.rnVálasz és sok sikert !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  15. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:4437.
    Igazatok van. A fejem a falba verem. Én voltam a hülye. Egy hülye kis liba.
    előzmény:
    Bogica1213 (36)
    2009-09-10  20:41
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:4136.

    de csak flörtöltek! nem kell vele beszélgetni.. hát nincs miről, hiszen nem is történt semmi!

    vannak oylan pasik, akik azért vannak, hogy a napjainkat szebbé tegyék azzal, hogy bókolnak, hogy éreztetik velünk, hogy nők vagyunk! de nem kell midnenkivel járni, vagy szerelemesnek lenni!

     

    oké, ha randiztak volna, ha szexeltek volna. vagy ha bármi más komolyabb történt volna, de semmi..

    előzmény:
    vlcs (25)
    2009-09-10  20:17
  17. 2009. szeptember 10. 20:3835.

    Köszönöm!

     

    Biztos nehéz, de el kell fogadni, hogy ez van!

    előzmény:
    Bogica1213 (31)
    2009-09-10  20:32
  18. 2009. szeptember 10. 20:3634.

    Bocs sürgősen felejtsd!!el

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:3433.
    Kicsit nevetséges ahogy tanácsokat osztogatunk. Szerintem soha nem is akart a pasi tőled semmit. Valószínű hogy azért tart távolságott mert nem akarja hogy beképzeld hogy szeret és tetszel neki. Kolléga vagy és nem kell bele magyarázni mást. Gondolj bele milyen problémákat okozhat az ő párkapcsolatában ha fülébe jut hogy egy csaj tapad rá! Nem kellessz és kész! Keres olyat aki jobban illik hozzád. Nem kell szégyelni magad, emelt fejjel közlekedj-légy közömbös és majd el csitul a dolog. Nem hiszem hogy erőltetni kellene egy beszélgetést, abból te fogol rosszul kikerülni mert úgy fogja érezni hogy koslatól utána-lehetséges hogy még jobban szégyelled magad utána-Mert ki mondja majd hogy "Hagyd békén és ne zaklasd!"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  20. 2009. szeptember 10. 20:3432.

    Szia

     

    Vegyél nagy levegőt  és sürgősen felejts el.

    Bocs ha kissé nyersen fogalmazok , de a pasik nagy része ha szimpi vagy neki akkor azért kimutatja valahogyan. Ha másképpen nem de keresi a társaságodat. Ettől függetlenül ezer millió oka lehetetett hogy lelépett( és nem feltétlenül a te jelenléted)

    Keress valakit akinek Te tetszel. Nekem mindig azt mondták, hogy ne azt nézd, hogy neked ki tetszik, hanem te kinek tetszel.

    Járj dolgozni, moziba, barátokkal találkozni, randevúra.

    Egyszóval éld az életedet próbáld meg túltenni magad ezen a mostani kellemetlen szituáción.

    Az ismerőseid/kollégáid közül pedig mérd fel kihez mennyire lehetsz bizalmas.

    Ha úgy vesszük a tanulópénzt megfizetted.Csakis rajtad múlik hogy ebből a kellemetlen helyzetből nyertesként ill. vesztesként kerülsz e ki.

    Kitartás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:3231.
    hát igen...Drágamamánál és Melus 25-nél van a pont! Meg persze nálam
    előzmény:
    drágamama (30)
    2009-09-10  20:28
  22. 2009. szeptember 10. 20:2830.

    Vinácska!

     

    Egy pillanatig se ámítsd Magad! A kollégák jól szórakoznak, hidd el, hogy a hátadmögött kinevetnek, a férfinek meg kínos, kellemetlen a helyzet. Lehet, hogy nős, vagy együttél valakivel, mert nem valószínű, hogy 30 éves korában egyedül lenne, de az még valószínütlenebb, hogy tetszenél Neki, vagy érezne valamit Veled kapcsolatban, mert akkor nem így viselkedne.

     

    Hagyd a csodába, vedd tudomásul, hogy nem kellesz Neki és nincs értelme senkit magaddal vinni a munkahelyedre, mert még viccesebb leszel a kollégák szemében! Ne nevettesd ki Magad, komoly felnőtt nőként viselkedj!

     

    Munkahelyen egyébként sem tanácsos senkivel közeli kapcsolatba kerülni, mert abból jó dolog soha nem sül ki! 

     

    Ne haragudj, lehet, hogy keményen fogalmaztam, de majd rájössz, hogy igazam van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2729.

    Nézd,amennyiben nem te vagy a világ regrondább nője,annyiban (már elnézést a kifejezésért) idióta vagy.

    Már meg ne haragudj,de azzal akarod tölteni az időd hogy a falhoz csapkodod magad?Elmentek otthonról?Na neeeeee!!!!!!!

     

    Irány a csajokkal bulizni,vagy ha nem vagy az a fajta,akkor kirándulni ismerkedni,vacsorázni és még sorolhatnám....

    Az előző hozzászólók nagyot tévednek,nem a pasi a béna,neki egyszerűen csak nem kellesz (ez biztos,ha kellenél már odajött volna és nem menekülne) neki,hanem te vagy hisztis!

    Fogd fel hogy "ejtettek",és lépj tovább!!!

    Ne röhögtesd ki magad hogy itt nyavajogsz valami "balf***" miatt!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (26)
    2009-09-10  20:17
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2128.
    enni helyett ennyi
    előzmény:
    Bogica1213 (27)
    2009-09-10  20:20
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2027.

    ó te jó ég!

    ne kezdj el most komplikálni, hogy mit kellene tenni.. ez az ember nem akar veled lenni...Felejtsd el! 

    ne maradj otthon esténként, menj el kávézni, sportolni,  menj a barátnőkkel bulizni, moziba, olvass egy jó könyvet, fórumozz itt olyan témában ami érdekel! EZ A RECEPT! mert ezt kérdezted, de úgy sejtem, nem ezt szeretnéd ill. gondolod.

    hamar elfelejted! mint már írták ez nem szerelem és nem is azért kerül mert nyúl..

    egyszerűen nem kellesz neki..enni!

    sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09

Címlap

top