Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30-as szingli klub
Sziasztok!
Lassan 1 éve a szinglik táborát gyarapítom. Olyan fázisban vagyok, hogy jobb egyedül (mármint pasi nélkül)....és gondolom leszek is még jó darabig, mert nem egyszerű egy majd' 10 éves kapcsolaton túllépni...
Szeretném megtalálni önmagamat és emellett egy csajos baráti társaságot összehozni. (sajnos exem mellett nagyon begubóztam és a barátnőzés is kimaradt az életemből mióta Budapesten élek)
Keresem azon hasonszőrű (korban és élethelyzetben) csajszik társaságát, akik szivesen jönnének billiárdozni, karaokézni, együtt megtanulnánk pókerezni, járhatnánk pubokba stb....no meg persze - ki épp mely fázisát éli meg a szakítás utáni időszaknak - támogathatnánk is egymást a dolgok feldolgozásában.
Jövő héten pénteken vagy szombaton bele is vághatnánk.
Remélem lesznek, akiket érdekel.
Persze előtte itt nem lenne rossz kicsit ismerkedni. Esetleg megosztani egymással, hogy kivel mi történt, hogy így 30 felett egyedül maradt... :-(
És amennyi jó ötletünk van már pártalálásra nem járnak rosszul, akik csatlakozni szeretnének.
Szia!
Hát vártunk vasárnap, de lesz még közös program. Ma azt hiszem este mennek moziba a lányok, majd ide is biztosan beírják, ha lesz fix időpont.
És hogy sikerült a vasárnapod? Szülinapi partira mentél, ugye?
Hát mi vártunk Rád vasárnap is a Moszkván...
Igen többnyire odaát vannak az emberek, de ide is irogatni kellene, mert csak így lesznek "új tagok":)
Majd igyekszünk jelezni, hogy milyen programlehetőségek közül választhatsz:)
No mi az, kihalt ez a topik, vagy már mindenki a zártban van???
Már mindenki volt valamilyen programon, csak én maradtam le? :(
Ú, bocs, ez privi akart lennii (megint nem vok magamnál.... éjjel nem sokat aludtam.... bár most nem negatív dolog miatt.... :) )
No, úgy látom sikerült "aktiválnom" a bebocsájtásodat... Sajna elbénáztam a múltkor, nem nyomtam be egy "gombot", ami kellett volna hozzá...
Szia Saci!
Jajj, dehogy nem vagy szimpi... Sőt, nagyon is... Nem értem mi lehet, mert küldtem priviben meghívót, asszem vasárnap, de lehet hétfőn (szét voltam csúszva lelkileg, már nem is emlékszem azon a két napon mit csináltam és mit nem)
Ezezek szerint nem kaptad meg a meghívót a zárt topikba?
Akkor tanácstalan vagyok...
Megpróbálom még 1x...
Ha nem jön össze, akkor vhogy utána járok a moderátoroknál, mi lehet a gond ....
Puszi
Anna
De valaki tud valamit selflessrol? remelem epsegben hazaert szombat ejjel....
nem is tudtam elkoszonni mert mar ment a vonatom. csutortok este 6 korul meg dolgozom talan kesve oda tudok erni a megbeszelt helyszinre :)
Szia!
Sajnos csak Selfless tud meghívni a másik topicba, ő meg nem volt itt hétvége óta. Amint jön biztosan te is kapsz meghívót.
Csütörtökre próbálunk szervezni egy találkozót, úgy kb. 6-tól. Lenne kedved jönni? Helyszín még nincsen javaslatokra várunk. Ha van ötleted szívesen vesszük. Ha meglesz a pontos idő és hely mindenképpen értesítünk.
Hello
igen, szemelyesen talalkoztam harom lannyal szombat este. Selfless is jelen volt mind aranyosak voltak, de ugy latszik en nem voltam az :)
na mindegy nem dolt ossze a vilag, majd irogatok ide legfeljebb...
Szia!
De találkoztál a lányokkal múlt héten? Mert mindenki kap "bebocsátást", akivel sikerül személyesen is találkoznunk. Ez csak azért, hogy ne arc nélküli nicknevekkel beszélgessünk...
átnéztem. tényleg nem dumáltok. a találkákra meg ugye nem megyek.
kár. na minden jót nektek akkor.
Szia:)
Igen a vasárnapi teritéken: egy sétával egybekötött délutáni (15.30-tól) beüléses program. Felmerült, hogy a séta+kávéház után lesz mozizás is, mindez az igényektől, lelkesedéstől stb. függ. Részleteket priviben küldöm, ha érdekel.
Szia Selfless
aktualis meg a holnapi osszeroffenes a tobbi lannyal? en szabad vagyok holnap este lehet hogy hajnali mulatozashoz nem tudok csatlakozni, de mar nagyon szivesen megismernelek benneteket :)
Üdv Mindenki
vasarnap en is szabad vagyok, van folyamatban valami szervezkedes? :)
kérdésem volna: zavarna benneteket ha idejárnék beszélgetni?
na mondjuk se szingli nem vagyok, se 30-as. viszont beszélgetni szeretek. nem okoskodni akarok, meg a tuttit bemondani, hanem beszélgetni.
befogadtok?
Nekem jó :)
Mikor hol kivel mit?
Hello Mindenki
sajna en is lemaradtam a tegnapi programrol, jo keson estem haza es csak most sikerult elolvasnom a hozzaszolasokat. de orulok neki hogy jol ereztetek magatokat, ez a sztrajk az en helyzetemet is megneheziti, de majd csak vege lesz egyszer.
es vegulis hany fobol allt a csipet csapat tagnap? :)