Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30-as szingli klub
Sziasztok!
Lassan 1 éve a szinglik táborát gyarapítom. Olyan fázisban vagyok, hogy jobb egyedül (mármint pasi nélkül)....és gondolom leszek is még jó darabig, mert nem egyszerű egy majd' 10 éves kapcsolaton túllépni...
Szeretném megtalálni önmagamat és emellett egy csajos baráti társaságot összehozni. (sajnos exem mellett nagyon begubóztam és a barátnőzés is kimaradt az életemből mióta Budapesten élek)
Keresem azon hasonszőrű (korban és élethelyzetben) csajszik társaságát, akik szivesen jönnének billiárdozni, karaokézni, együtt megtanulnánk pókerezni, járhatnánk pubokba stb....no meg persze - ki épp mely fázisát éli meg a szakítás utáni időszaknak - támogathatnánk is egymást a dolgok feldolgozásában.
Jövő héten pénteken vagy szombaton bele is vághatnánk.
Remélem lesznek, akiket érdekel.
Persze előtte itt nem lenne rossz kicsit ismerkedni. Esetleg megosztani egymással, hogy kivel mi történt, hogy így 30 felett egyedül maradt... :-(
Szia,
én is mennék szerdán, meg hétvégén is ahogy Alenor írja a "beavatásra" :))
Én megyek mindkettőre!:)
És úgy néz ki, hogy elmarad a céges buli, úgyhogy ha a beavatáson méltónak találtatok, akkor mehetnék előbulizni.:) De ez végülis részlet kérdés..csak 11 körül nem szeretek egyedül kóricálni a városban.
Csajok, nem tom végül ki szándékozik jönni holnap.... A zárt topicban egy két emberke már jelezte, hogy mégsem jönne a holnapi talira - ha jól láttam regan , Cimby....
Akik jönnek/jönnének legyenek szivesek ide a holnapi nap folyamán beírni .....
Legyen (első körben - aztán még módosíthatjuk napközebn) - fél hét Oktogonon lévő Burger King előtt (ha esik, vagy nagyon hideg, akkor akár bent is ácsoroghatunk, míg várjuk egymást)
Addig még a helyet is kiokumláljuk, hogy hova üljünk be....
Kellemes estét....
UI: A szombati buli sem kapós eddig túlzottan- ha jól látom a zárt topicban, akkor az őstagok közül egyedül Szan jelezte hogy jönne - Jázminon és rajtam kívül! Bennetek minden reményünk újoncok!
Sziasztok!
Engem sem annyira érint, mert Nyugatiba érkezik a vonatom és lehet lesz időm legyalogolni, vagy a 4-6-os villamos akkor ezek szerint jár.
Kiírjátok, hogy akkor hol lesz és mikor a találka? Vagy priviben és akkor valakivel telszámot is cserélnék.
w
Hát Csajok, ha holnap sem járnak a BKV járatok, nem tom ki mennyire tud átjönni a kp-ba.... (Oktogon). Mondjuk án át tudok, mert metro vonalon és 4-6-os vonalon járok arra amúgy is - azok meg ma közlekedtek (gondolom, holnap is közlekednének).
Kiről mit lehet tudni ez ügyben?
Sziasztok!
Én is nagyon mennék szerdán. Nálam csak az a gond, hogy vidéki vagyok, ráadásul olyan helyen lakom, ahol 9 után kicsivel semmi sem közlekedik
Szóval, kb 8-ig tudnék maradni. Ha van már valami konkrét, akkor megírná valaki priviben, meg telszámot cserélni.
kösziiiii
w
Asszem, itt egyszer voltunk. Aranyos hely.
Amúgy a zárt helyeken az szokott gond lenni, hogy ahogy telik a hely, úgy nő a hangerő, és a végén már kiabálva sem értjük egymást.
www.ketszerecsen.com
A Liszt F. téren szinte mindegy hova. Régen a Miró volt a törzshelyünk barátnőkkel, de undok pincérek miatt kihúztuk. (bár volt ott az a mókás, vörös sommelier).
Ha valakinek van ott kedvenc helye, az szóljon :o)
Nah, szuper!
Most már csak az kéne, ki hova szeretne menni!
Én még nem voltam azon a keleties helyen a Babylon Caféban, megnézném, vagy L.F tér. Teázót ejtsük ki.. (Tudom, hogy nem jó, ha mindenki azt írja, hogy mindegy, mert azzal nem vagyunk előrébb.)
Óóó bocsi, nem írtam a lényeget.
Péntekre az első angol beszélgetős meetinget javasoltam.
A szerdai olyan 7 körül, a hely még nincs lefixálva. Felmerült Vian Café, (vagy akár Liszt F téren bármi, ami szimpi) vagy Jókai téren a teázók.), Babylon Café.
Nekem teljesen mindegy. :)
Pimpairt kihagytam a felsorolásból, bocsánat.
Elküldtem a számom.:)
Akkor a szerdával kapcsolatban is ír az, aki jönne?
Eddig Selfless, Cimby, Caprice82 és jómagam.
Sziasztok Lanyok
nem tudom mennyire lesz jo nekem a szerda este, meg most ugy nez ki raerek es akkor 6-7 korul oda tudok erni a megbeszelt helyre, bar bevallom oszinten Pimpair altal felsorolt helyekrol egyikrol sem hallottam lehet kicsit le vagyok maradva :(
szoval akkor miben maradunk? azt hiszem Alenor telefon szamot batorkodom majd elkerni es mikor mar kiderult hogy biztosan meg tudok jelenni a talalkan, felhivom :)
Újra:
Az első beszélgetős meetingre javaslom a pénteket.
Írjátok meg légyszi, kinek jó és kb. milyen időpontban. Pat elvileg a héten Németországban van, de remélhetőleg még előtte megjön.
Aki eddig írta, hogy érdekelné:
Caprice82
Pimpair
Cimby
Szillvorium
Letti08
Sz an002 (brazil ismerősök? :o) )
A spanyol srác még nem jelentkezett, és polygloton sem volt. Írok neki mélt h visszajön-e egyáltalán Mo-ra :o)
Ha elegen leszünk péntekre talán nyitok egy event-et a couchsurfing-en is, hogy esetleg több külföldi jöjjön.
megmakkant az nlc? nem megy el egy háeszem már mióta
jön itt a max. 4ezer karakterrel, aztán meg vmi script hibával??
Szia!
De kár, hogy ma van. Még nem egyeztünk meg időpontban, úh akkor erről az olcsóságról lecsúsztunk.
A színházra akkor ki jönne még?
Pimpair?
Patrick (az ír)
Juice