Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30-as szingli klub
Sziasztok!
Lassan 1 éve a szinglik táborát gyarapítom. Olyan fázisban vagyok, hogy jobb egyedül (mármint pasi nélkül)....és gondolom leszek is még jó darabig, mert nem egyszerű egy majd' 10 éves kapcsolaton túllépni...
Szeretném megtalálni önmagamat és emellett egy csajos baráti társaságot összehozni. (sajnos exem mellett nagyon begubóztam és a barátnőzés is kimaradt az életemből mióta Budapesten élek)
Keresem azon hasonszőrű (korban és élethelyzetben) csajszik társaságát, akik szivesen jönnének billiárdozni, karaokézni, együtt megtanulnánk pókerezni, járhatnánk pubokba stb....no meg persze - ki épp mely fázisát éli meg a szakítás utáni időszaknak - támogathatnánk is egymást a dolgok feldolgozásában.
Jövő héten pénteken vagy szombaton bele is vághatnánk.
Remélem lesznek, akiket érdekel.
Persze előtte itt nem lenne rossz kicsit ismerkedni. Esetleg megosztani egymással, hogy kivel mi történt, hogy így 30 felett egyedül maradt... :-(
sziasztok!
Örültem, h tegnap megismerkedtem Szvetivel meg Bazsával élőben is - bár a ZP hangerőt nem bírtuk sokáig az öreg barátnémmal
(Ő is szívesen jönne majd velünk ide-oda, ha van ideje)
akivel mentem.... De este a tévében megnéztem azokat a helyszíneket is, amikről lemaradtunk... fotőjből, tejázgatva, csak úgy öregesen... ahogy egy 32 és 1/3 éves szingli nyanyához illik...
Szerintem elkezdem írni a 32 és 1/3 éves Lúzer Regan titkos naplóját á la Adrian Mole... majd robbantok vele a karácsonyi könyvpiacon...
sajna most dolgoznom kell.....
sziasztok!
R
Szia Andi!
Szerintem üdvözölhetlek kis társaságunkban! Nyugodtan látogass el hozzánk.
Bazsa
Sziasztok!
Szveti, köszönöm, hogy velem voltál, amíg bírtad. Remélem sikerül kialudnod magad!
Selfless, nagyon örülök, hogy megismertelek, jó volt veled beszélgetni! Aranyos vagy, hogy későn is volt kedved velem találkozni. És tudod, sok kis apró dolgoknak is lehet örülni Karalábé...
Regan, merre mentetek még? Sajnálom, hogy nem futottunk össze később. Mi még bírtuk egy darabig. Ha van kedvetek legközelebb egy csendesebb helyen beszélgethetünk.
Lányok én nagyon jól éreztem magam veletek! Remélem sikerül majd egy jó kis társaságot összekovácsolni, mert értékes emberek vagytok!
Jó éjt!
Bazsa
Szia Ninja
Igen, jobban vagyok.
Találkoztam Bazsával - és én nagyon jól éreztem magamat.
Válaszolva Szveti hsz-re is: végül nem voltunk a ZP-ben, mert (ahogy sejtettem) akkora kígyózó sor volt, hogy legalább fél óra lett volna bejutni,. ha egyáltalán bejutunk - mert gyanakszom, hogy szinte teltház volt.
Úgyhogy beültünk Bazsával beszélgetni egy pubba Budán.
Igen, a szülinapos buli szerűség nagyon jó ötlet - legalább van mire fogni Asszem tök jó lenne - hívhatnánk minél több emberkét, (pl lehet egy-két pasi ismerősőm is eljönne, majd a héten megkérdezem ... Potenciális jelöltekként számotokra( remélem nem bunkóság tőlem ) hisz sose tudhatja az ember, hol bukkan fel olyan , aki szóba jöhet .... De azért ez előtt, a jövő héten még egy talit jó lenne megejteni, nem? Hogy azért kicsit személyesen is ismerjük már meg egymást .
Igen Szveti, Bazsa mondta, hogy még Te is hasonló fázisban vagy , mint én...Viszont azt is elmondta, hogy milyen jó hatással vagy rá
Remélem akkor a jövő héten tali meg lesz Veled is - meg még minél többünkkel
Jó éjt Mindenkinek!
Sejtem, milyen témájú blogot olvastál, mert én is keserítem a magam életét ilyennel...DE: azért tudd, nem vagy egyedül, itt vagyunk neked mi is- és remélem, hogy jól alakult az este is !
A szülinapodat meg - ha van hozzá kedved - megünnepeljük! Én örülnék, ha annyi idős lehetnék:)
Meséljetek, hogy alakult az este?
Szia Selfless!
Most értem haza, és látom, hogy milyen szomorú levélkét írtál.:(
Remélem azóta jobban vagy!
Ez egyébként teljesen normális dolog, hogy sírsz.
De majd egyszer elapadnak a könnyek, és jót nevetsz ezen az egészen.
Az sem baj, ha néha egyedül van az ember, és jól kisírja magát.
Néha azok a legjobb bulik, amire az ember elsem akar menni.!
Teljesen összezuhantam....
Egész eddig blogot olvastam (természetesen milyen témájút - hát csakis olyat...:-( Ahelyett, hogy a házit csináltam volna vagyy készülődtem volna a mai talira...
Ráadásul beparáztam a mai talitól, főleg hogy a ZP tuti totál tele lesz.... És ilyen zuhant állapotban lévő egyedként - egyedül - asszem nem merek oda menni.... :-(
Fél órája pityergek, mint vmi óvodás....
Gyógyíthatatlan az állapotom? Félek mindentől....
Sziasztok!
Örülök, hogy többen is buliztatok, jó is az.
Bazsarózsa: köszi az invitálást, lehet, hogy este lenézek a zp-be, majd vmi ismertető jelet írjatok magatokról.
A következő hétvégém teljesen szabad, ha vki megint bulizni szeretne.
Mi az Old Mans'-be jártunk régebben, az is jó hely, sok a 30-as pasi.
De ha vki csak kávézni szeretne, abban is benne vagyok.
Jó délutánt, én megyek még foci meccsre, aztán lehet este még Fradi meccsre is, és kitudja még mit hoz az éjszaka:)
Jó bulit mindenkinek, később még felnézek.
Sziasztok!
Csak egy gyors beírás, mert lassan indulnom kell.
Én voltam tegnap bulizni, pontosabban életem első leánybúcsúján vettem részt (ennyi idősen már illett....). Mi a Soho-ban voltunk, szerintem teljesen normális volt a hely, a zene néha tuc-tuc, néha meg normális, amire lehet ropni. ÉÉÉÉÉÉs a korosztály legalább 25feletti volt - pasiban is ! (mondjuk én nem járok bulizni egyébként, úgyhogy viszonyítási alapom nincs, de jól éreztük magunkat ott és még a mosdó is tiszta volt!)
Ja, és 9 együtt táncoló csajt igencsak megnéztek - pedig nem voltunk kiöltözve ám.
Selfless: Én is mulya vagyok - még a szemezéshez is, úgyogy nem vagy egyedül. És ne igzulja a 32. szülinapod miatt. Majd csapunk egy fergeteges partyt, aztán csak szép emlékeid lesznek arról a napról !
Na, megyek készülni, aztán találkozunk a ZP-ben!
Szép estét Lányok!
Én ma este itthon vagyok - tegnap voltam "buliban". A mOrrison's 2-ben. Na hogy az mekkora labairintus. Most voltam ott először....
Tetszett, de semmi "érdemleges" nem történt, azon kívül, hogy jól esett a lelkemnek, hogy azért egy két pasi megnézett (meg volt egy , aki szemezni próbált és nekem is tetszett, de én ehhez a szemezősdihez mulya vagyok - illetve hát volt velünk két ismerős pasi és így duplán nehéz lett volna elérni, hogy oda merjen jöjjön az illető....
No mindenesetre, legalább elkezdtem a tanulási folyamatot - mert állítólag így kellene, hogy szemezni a pasival, aki bejön (hát én soha nem tudtam szemezni, de remélem egyszer lesz hozzá bátorságom belekezdeni)
Viszont azon nagyon kiakadtam, hogy milyen "öreg" vagyok az ottani nőci felhozatalhoz képest, meg mikor a tükröbe belenéztem, na az kész katasztrófa volt. Sajna így 30 fölött nem ajánlatos se inni, se cigizni - mert a szemem sarkában a ráncok még ma is látszanak úgy hogy pedig nem is nevetek/mosolygok.
Nehéz ezt megemésztenem, hogy "megöregedtem"....
2,5 hét múlva 32 vagyok - totál ki vagyok a dolog miatt.
No, akkor holnap én is csatlakoznék, valakire majd csörgök, hogy merre vagytok épp....
További kellemes hétvégét.
Szia ninja!
Amikor benéztem, akkor én sem találtam itt senkit, és én is pont arra gondoltam, hogy buliban vannak, vagy jobb dolguk is van mint itt ülni. Én meg itt csücsülök...
Ha van kedved holnap csatlakozhatsz hozzánk! Délután találkozunk páran. Holnap A Magyar Dal Napja lesz, és két helyszínt találtunk Szvetivel, amit érdemes lenne meglátogatni: ZP, ill. a MÜPA előtt felállított sátorban lesznek fellépők. Olvass vissza egy kicsit, és összeáll a kép. Ha érdekel, szeretettel várunk.
Bazsa
Sziasztok lányok!
Remélem nincs itt senki, mert akkor az azt jelenti, hogy elmentetek szórakozni.
Remélem majd én is csatlakozhatom hozzátok.
Most értem haza munkából, nem is vágyom most sehova.
Holnap azért megírhatjátok milyen volt.
Sziasztok!
Tudna valaki egy barátikör meghívót küldeni nekem?
catleen789@citromail.hu">catleen789@citromail.hu
Köszi!
MÜPA-program aznapra:
Most néztem, kb. kettőre érek vissza Pestre, nekem ez után lenne jó.
Szia Kalánka és ninja! Na és persze Ti lányok! Helló!
Örülök, hogy tetszik a légkör! Remélem többször is benéztek hozzánk!
Szveti! Elfelejtettem megírni, hogy a kis hangulatjeleket, hogy tudod idevarázsolni . Jobb egérgomb, másolás, jobb egérgomb beillesztés.
Letti Még nincs itt az ideje, hogy beteg legyél! . Szedtem neked gyógynövényt, gyógyulj meg. Kész a tea! Remélem ízleni fog!
A programmal kapcsolatban Charlie-t szeretnénk hallani, én nagyon szeretem. Mondtam is Szvetinek, hogy nekem csak ez az egy kívánságom van a fellépőkkel kapcsolatban.
Az az igazság, hogy a Charlie-t akarjuk a MÜPÁ-nál meghallgatni, de ami előtte megy, azokat nem ismerem/jük Bazsával. Ekkor elkezdtem körbenézni, mi lehet a közelben és így jutottunk a ZP-be...:)
Ma nincs nagy forgalom ítt, úgy látom - legalábbis időpont és helyszín tekintetében, de mi mindenképpen megyünk - valahová:)
azt azért eldönthetnénk előre, h MüPához vagy ZP-ba megyünk-e!
Kedves Kalánka!
Szerintem szervezünk majd olyan programokat is, ami nem estig tart, hanem napközben van, és akkor felugorhatsz a fővárosba, ha éppen ráérsz,addig meg légy a virtuális társunk:)
Egyébként melyik kisvárosban élsz?
Sziasztok!
Gondolatébresztőnek - időpontügyileg:) a ZP-ben fellépők listája...
Sziasztok!
Én még új vagyok, most írok először ilyen oldalon, de többször beleolvastam a topikokba, és nagyon tetszik ez az egész.
Jó fejek vagytok, kedvet kaptam hozzászólni a dolgaitokhoz.
Legfőképp az, hogy bulizni szeretnétek.
Na abban én is benne lennék:)