Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Igaz barátnő kereső

larbia
Létrehozva: 2009. augusztus 15. 17:10

Szívből kívánom mindenkinek, hogy itt igazi barátnőre leljen! Azok írjanak ebbe a topicba, akik elvesztették, vagy még nem találták meg.....Sok sikert!

  1. 2016. november 17. 16:25576.

    Sziasztok !


    Egy Budapesten élő 28 éves lány keresi igazi barátnőjét végre. :)


    Eddig elkerült a nagy barátság, pedig nagyon vágyom egy olyan lelki társra, akivel egy borongós napon is el tudjuk űzni egymás felhőit.  Szeretek színházba, kiállításra, moziba járni és a természetben is szeretek elmélkedni házi kedvencemmel együtt. Ha időm teheti rengeteg időt töltök a konyhában, hogy elmerüljek a szakácskönyvekben és minél több nemzet ételét produkáljam az asztalra.  Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra és nem csak én vagyok az, aki barátnőt keres.  


    Valaki ? :)

  2. 2016. október 31. 14:49575.

    van olyan akit érdekel a természet feletti és szokott rajzolni?stb?

  3. 2016. október 31. 14:43574.

    Szia  Szandi! Jelolj be facen..!!! :)) Bernadett Andor.  


    Nem vagyok egy antiszocialis szemely, de baratnot mindig nehezen talaltam, altalaban kolcsonos ellenszenvbol lettek a legjobb barataim.. :'D 

    előzmény:
    Szandi21 (563)
    2016-10-02  14:22
  4. 2016. október 31. 14:39573.

    Szia.. :) En szivesen! Bernadett Andor a nevem facen :)

    előzmény:
    Hope01 (570)
    2016-10-30  09:14
  5. 2016. október 31. 00:42572.

    Na mégegyszer a nevem, az ékezeteim nem tetszettek az oldalnak Polyak Márta ékezetekkel. Vagy itt is dumcsizhatunk 

  6. 2016. október 31. 00:37571.

    Sziasztok Lŕnyok! Mŕrti vagyok kesves barŕtaim Mŕrtikŕznak. Nagyon örülök, hogy van ez az oldal, mert így tudom nem én vagyok az egyedüli,ami csalódott a legjobb barŕtnôjében és vŕgyik egy újra.  nagyon jó lenne jókat dumcsizni egymás nôvérkčjének tekinteni a másikat klassz lenne. Én vidám pörgős vagyok elég beszédes mindenrôl lehet velem beszélni  ha van kedvetek beszélgessünk.akar facen. Így vagyok fenn Polyŕk Mŕrta. Szôke profilkép egy mini hídon. További jó pihenést kívánok Hölgyeim 


     

  7. 2016. október 30. 09:14570.

    Sziasztok :) én 21éves pesti lány vagyok :) csajok valaki barátkozna? 

  8. 2016. október 15. 09:54569.

    Kedves Elisa,


    én 44 éves vagyok, Gödöllőn lakom. Szép kis város. Kikapcsolódásként ha gondolod egyszer gyere el. meghívlak egy finom sütire. Ha nem is leszünk barátnők, volt egy kellemes napunk


    Szép napot!

    előzmény:
    elisa074 (559)
    2016-09-23  19:21
  9. 2016. október 14. 15:02568.

    szia Szandi!!! :) 

    előzmény:
    Szandi21 (563)
    2016-10-02  14:22
  10. 2016. október 14. 14:57567.

    szia Szandi én szívesen barátkoznék veled! :) itt az email címem tunderlili@citromail.hu

    előzmény:
    Szandi21 (563)
    2016-10-02  14:22
  11. 2016. október 11. 11:16566.

    Irj ha van kedved .
    borbala123@gmail.hu

    előzmény:
    rempir (561)
    2016-09-25  18:28
  12. 2016. október 7. 14:20565.

    Szia!
    48 éves vagyok..Nő és barátnőt keresek Fehérváron lakom.
    Irj ha van kedved.borbala123@gmail.hu email cimre.

  13. 2016. október 7. 14:16564.

    Szia Elisa.
    Ha van kedved irj erre az emailre.
    borbala123@gmail.hu.

    előzmény:
    elisa074 (560)
    2016-09-23  19:38
  14. 2016. október 2. 14:22563.

    Sziasztok!


    Szandi vagyok , 21 éves Budapesten élek.


    Épp dolgozom, és bevallom kicsit el voltam keseredve miután megnéztem a "Hogyan legyeünk szinglik" című filmet..


    (Szeretem a munkahelyem )


    Jó volt nézni ahogy a két csajszi megszereti egymást.


    Oké, tudom hogy csak film, de bízom benne és tudom is hogy a való életben is létezik ilyen őszinte és jó barátság.


    (kár hogy ez engem elkerült ...)


    Szóval....


    Szimplán rákerestem a Googlen hogy legjobb barát kereső...


    Nem gondoltam volna hogy egy csomó oldalt találok, de kellemesen csalódtam hogy nem egyedül vagyok aki egy jó barátot keres.


    Ez persze nem vígasztal, de remélem ha már itt vagyunk mindenki talál magának egy barátot :)

  15. 2016. szeptember 25. 18:48562.

    Tényleg szomorú, hogy elmagányosodnak az emberek. Főleg a nők. Tőlünk mindenki elvárja hogy csak a családnak éljünk. Érdekes,én már fiatal koromban észrevettem, jó kis csapat voltunk,de mikor jöttek a fiúk,a komolyabb kapcsolatok, elmaradtunk. Önként. A fiú baráti körével jártunk bulizni. De a barátnőim is ugyanúgy.  A mostani fiatalok talán mások. De ez emberfüggő is.


    Nem vagyunk egy korosztály,kívánom találd meg az azonos érdeklődésű barátnődet.


     

    előzmény:
    Tündéri Déri (554)
    2016-09-02  11:22
  16. 2016. szeptember 25. 18:28561.

    Sziasztok.


    Szeretnék igazi barátnőt találni. Vidéki 49éves nő. Szeretem a szépet,szeretek kikapcsolódni. Érdekel az univerzum,a természet.jólelkü kedves emberekkel venném körül magam. Van család,ismerősök,de az érdeklődésünk kicsit eltérő.szeretem a cicákat, és a dallamos kemény zenét.


    előzmény:
    larbia (1)
    2009-08-15  17:10
  17. 2016. szeptember 23. 19:38560.

    Sziasztok!


    Most találtam ezt az oldalt és én is szeretnék barátkozni.Igaz vannak barátaim,de akik igazán közel álltak hozzám,elmentek az országból ill.lemorzsolódttak.Én egy életvidám,nagyon fiatalos,férjezett,gyermekes,dolgozó nő vagyok.Hiányzik egy igazi őszinte megbizható barátnő(k) az életemből,akivel szívessen tölteném a szabadidőmet,akivel akár nevetünk vagy sírunk,mindig számithatunk egymásra.Sok minden érdekel,biztos nagyon sok közös programot találunk.

  18. 2016. szeptember 23. 19:21559.

    Kedves Eni.


    Ha aktuális még szívessen barátkoznék.Én 42éves vagyok.Igaz nekem van gyerekem,de ettől még ugyanúgy vágyok egy kis kikapcsokodásra.Nekem is vannak barátaim,de én is szeretnék egyőszinte,megbizható barátnőt.

    előzmény:
    Eni7 (469)
    2015-08-30  11:16
  19. 2016. szeptember 15. 23:43558.

    Sziasztok!


    56 éves budapesti, dolgozó, elvált nő vagyok. Szabadidő eltöltéséhez barátnőket keresek. Az élet nagy dolgairól beszélgetni, séta, kirándulás 1-2 napra is, wellnes, múzeum látogatás, olyan előadások hallgatása ami mind kettőnket érdekel.


    Várom jelentkezésedet.


    napraforgo709@gmail.com

    idézet:
    Barbi709 (555)
    2016-09-13 11:36:44

    Kedves Napraforgó!


    Katalin vagyok,51 éves vagyok.Én is keresek valakit/barátnőt/,akivel beszélgethetnék.Elmenni sétálni,vagy akár könyvtárba menni,kirándulni.Ha gondolja,gondolod,szívesen találkozhatnánk,és beszélgethetnénk.Levél cimem:katlinka65@gmail.com Szeretettel várom levelét,levedet,Katalin


    előzmény:
    Barbi709 (555)
    2016-09-13  11:36
  20. 2016. szeptember 15. 11:26557.

    Sziasztok,Budapesti lány vagyok 18 éves és ahogyan itt sokan én is barátnőt keressek akivel bulizhatok vagy csajos programokat csinálhatok.Sulizok de mellette a peak gym edző terembe dolgozom,szeretek szórakozni,sorozatot nézni,enni minden mennyiségbentáncolni,sétálni és még sorolhatnám de ha szimpatikus vagyok a kis le írásom alapján akkor jelölj be facebookon:(Két Vidra Boglárka van csak igy hamar meg fogsz találni,piros felső hosszú barna haj:))


    https://www.facebook.com/boglarka.vidra

  21. 2016. szeptember 13. 18:32556.

    Szia!


     


    Találtál már valakit?Barátnőt?Csevegő térsat?Éppen egy ilyen oldalt kerestem ahol lehet ismerkedni,barátkozni.


     


    Szép estét!

    előzmény:
    krix (546)
    2016-07-22  17:35
  22. 2016. szeptember 13. 11:36555.

    Sziasztok!


    56 éves budapesti, dolgozó, elvált nő vagyok. Szabadidő eltöltéséhez barátnőket keresek. Az élet nagy dolgairól beszélgetni, séta, kirándulás 1-2 napra is, wellnes, múzeum látogatás, olyan előadások hallgatása ami mind kettőnket érdekel.


    Várom jelentkezésedet.


    napraforgo709@gmail.com

  23. 2016. szeptember 2. 11:22554.

    Kedves Mindenki!


    Nagyon örülök hogy rátaláltam erre az oldalra viszont szomorúan olvasom mennyien vagyunk barátnők nélkül. Ma már ez olyan nagy feladatnak számít mint a párkeresés. 


    Szeretem a háziállatokat szinte mindet ami szőrös vagy tollas ;) imádom a teákat , tengeri herkentyűket, kirándulást, mozgást


    Ezekhez a programokhoz keresek barátnőt méghozzá olyasvalakit aki őszinte , megértő , nyugodt de minden ízében hasonló helyzetben van. Gyermekem nincs még de ha lesz majd akire igazán lehet számítani sem fogom háttérbe szorítani. Ezt is problémának látom a mai világban , ha már gyerke születik valakinek ugranak a barátságok...aztán idővel rájönne hogy hoppá csak családom van de barát egy sem. Szerintem az életben több lábon kell állni és mindre szükség van ;)


    Igy teljes az élete az embernek. Társas lények vagyunk és ez mind igaz pár és barátnőre is.


    Budapest mellett lakom , 30 éves vagyok! 


    Várom írásod ha te is így érzel!!!

  24. 2016. augusztus 25. 19:09553.

    Szia :)


    Keresel még barátnőt? :D Én is hasonló cipőben járok. Az előbb írtam a csoportba. Ha esetleg ismerkednél írj nyugodtan :)

    előzmény:
    Mel0205issa (525)
    2016-04-22  00:46
  25. 2016. augusztus 25. 19:03552.

    Sziasztok 


    22 éves vagyok és 3 éve költöztem a szüleimmel Vajdaságból Ausztriába, és itt nem igazán tudok magamnak barátokat találni, mivel a munkán kívül máshová nem igazán járok.. Közel vagyok a Magyar határhoz, Sopronhoz és szivesen barátkoznék a környéken korombeli lányokkal.


    Mindenben benne vagyok, buli, filmezős este, szeretek őrültködni, utazni és jókat beszélgetni. Szeretnék egy olyan barátnőt akivel mindent meg oszthatok és bízhatok benne. Nagyon meg untam már az itthon ülést :)


    Nagyon várom az érdeklődő, barátkozni vágyó sorstársaim jelentkezését :)


     

Címlap

top