Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Divat a harisnya a pasin

Livu
Létrehozva: 2004. február 8. 17:52
Sziasztok, egy fórumon olvastam a témáról, hogy egyre többen hordanak harisnyanadrágot a fiúk között is és már régóta gyártják a "pasihari"-t, amit lehet kapni is állítólag. Mi is nagyon sokat szoktunk kirándulni még télen is és őszintén szólva, nekem is eszembe jutott már, hogy vegyek a páromnak egy harisnyát, mert tudom hogy elég fázós típus, de féltem vele előhozakodni, mert ez mégsem mindennapi dolog, legalábbis a számomra. Ti hallottatok a témáról? Nekem meglepő volt ilyesmiről olvasni.
  1. Torolt_felhasznalo_458062
    Torolt_felhasznalo_458062
    2005. december 23. 15:1051.
    Nem okoz gondot Pestre feljutni de csak ezért tuti nem megyek fel De amiket a netről lehet rendelni az mind külföldi oldal nem ?! Azokkal meg inkább nem szenvedek. Valami magyar online lehetőség nincs? A nőibe meg fogalmam sincs milyen méret kéne. Nem is gondoltam volna hogy ilyen bonyolult lesznek az első lépések
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2005-12-22  10:49
  2. Torolt_felhasznalo_458062
    Torolt_felhasznalo_458062
    2005. december 17. 10:5650.
    Helló!

    Én is szívesen kipróbálnám a harisnya viselését, de ahogy láttam sajnos csak Pesten lehet kapni ilyen férfi harisnyát, és akik nem Pesten laknak hogy jussanak hozzá?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. október 15. 08:0749.

    Üdv mindenkinek!

    fogas22 köszönöm hozzászólásod mely megerősíti meg győződésem és tapasztalataim.

    Sziasztok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_831645 (48)
    2005-10-13  15:39
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. október 13. 15:3948.

    Üdvözlet mindenkinek!

    Én is csak helyeselni tudom fázóAPUKa szavait! Jómagam is a fórumok hatásaira próbáltam ki és bátran állíthatom, hogy bevált!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. október 13. 11:4147.

    Szép napokat a hölgyeknek!

     

    Mivel lassan beköszönt a hideg idő azt hiszem aktuálissá válik a harisnya viselete legyen az hölgy vagy férfi. Bár tudom nem minden hölgy számára jelent a harisnya viselet komfort és kényelemi szempontokat. De mivel nekünk férfiaknak is gyártanak vékony nylon harisnyanadrágot meg ragadnám az alkalmat arra , hogy felhívjam a hölgyek figyelmét, hogy mi férfiak is szeretjük az igényes kényeztető holmikat annak ellenére, hogy a férfiak ezt nem igazán vallják be. Egy próbálkozást  meg ér pl: ha ajándékozás keretében kapnának a férjek, barátok egy ilyen terméket, általában amelyik férfi felpróbálja utána nem igazán akarja elhanyagolni eme ruhadarab kényeztető hatásait.Ezt tapasztalatból állíthatom. S ha mégis hát akkor sem vész el mert akkor hordhatja az anyuka/barátnő. Ha érdekel  a téma olvasgass vissza az elejére s meglátod néhány kérdésre és kételyre választ találsz. Vagy írj és én meg próbálok válaszolni kérdéseidre.

     

    Üdv mindenkink

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_474404
    Torolt_felhasznalo_474404
    2005. szeptember 27. 18:0846.

    Steve Katz/Comfilon: A vásárlóink között vannak igazán nagy macsók is, akik ugyanakkor nagy védelmezői a férfi harisnyaviselésnek. Épp ma kaptam emailt egy nagy, tagbaszakadt fickótól, akire még az XL méret is alig meg fel. Az illető 480 voltos vezetékekkel dolgozik rendszeresen, nem éppen félős fajta. Imádja a termékeinket azért a segítségért, amit a lábainak nyújtanak.

    A vásárlóink döntő többsége, úgy 85%-a normális férfi, legtöbbjük házas ember, családdal, akik szeretik a nylon anyag selymes, finom érintését. Azzal szoktunk viccelni, hogy néhány férfi "nylon gén"-nel a kromoszómáiban született. Ahogy vannak nők, akik utálják a harisnyát, vannak férfiak, akik szeretik. Mi megpróbálunk egy férfiaknak szóló, kitűnő minőségű harisnyát gyártani, ami jobban viselhető, kényelmesebb, tovább tart a lányokénál, és amit nem kell a női fehérneműk között keresgélni a boltokban.

    Ugyanakkor nem hisszük, hogy a társadalom különösebben gyorsan elfogadná azt, hogy a férfiak női harisnyát, vagy valami női ruhát viselnek. Arra gondoltunk, ha kijönnénk valami olyannal, amit már eredetileg is férfiaknak hoztunk létre, akkor ezzel meggyorsíthatnánk a folyamatot, hiszen innentől kezdve nem egy női, hanem egy férfi fehérneműről van szó. Ezért hoztunk létre a Comfilon-t.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_474404
    Torolt_felhasznalo_474404
    2005. szeptember 27. 18:0745.

    Steve Katz/Comfilon: Mindent megteszünk hogy előbbre juttassuk a trendet, miszerint a férfiak is viselnek ilyesmit, és reméljük, hogy így is lesz. Ezt szolgálják az újságcikkek, tv-nyilatkozatok, a sajtónyilvánosság; amit csak lehet, megteszünk azért, hogy minél jobban szem előtt legyünk. Jelenlegi állapotában ez egy pici, félreeső piaci szegmens, ahol szükség volt valakire, aki elsőként lép. Mi megtettük ezt a lépést; van egy szerintünk kitűnő, helyesen árazott termékcsaládunk. A következő lépés a reklámozás lesz.

    Harisnya.com: Gondolja, hogy a nagyobb gyártók követni fogják a Comfilon-t?

    Steve Katz/Comfilon: Kétlem, hogy a nagy cégeket érdekelné egy ilyen kicsi piac - amely nekünk persze épp elég nagy. Ha a piac nőni fog, talán érdekeltté válhatnak a nagyok is, de ez még évekbe kerülhet.

    Harisnya.com: Mit gondol, mikor lesz végre természetes, elfogadott viselet a férfiak számára is a Comfilon, és általában a harisnya?

    Steve Katz/Comfilon: Reményeink szerint egyszer tényleg így lesz majd. Amit csak tudnk, megteszünk azért, hogy a termékeinken látsszék: átlagos férfiaknak készülnek. A legkülönfélébb foglalkozású és sporttevékenységet végző vevőink vannak, és sokan írják, hogy szinte mindig viselik a Comfilon-t. Nagyon kényelmesnek találják a vastag és a vékony változatokat is, és néhányan rövidnadrággal is felveszik. A legtöbb járókelő nem is veszi igazán észre: nem feltételezik hogy egy férfi nylon-t visel a lábán, így nem látják. Ha erre külön felhívod a figyelmüket, akkor pedig a szemüknek nem hisznek. Persze úgy választottuk ki a Comfilon készítéséhez használt nylon anyagot, hogy ne legyen feltűnő, például nem fényes, nem csillog. Így anélkül lehet viselni, hogy ez első ránézésre egyértelmű lenne.

    Sok férfi vásárlónk írta, hogy minél többet viselik, annál magabiztosabban teszik ezt. Ha bárki leállít és megkérdez, meg lehet mutatni neki a csomagolást, vagy át lehet adni a kis névjegykártyát amit minden harisnyával elküldünk, és ami a website-ra irányítja az érdeklődőket.

    Harisnya.com: Mit gondol, hogyan fogja megváltoztatni a Comfilon (és a hozzá hasonló termékek) a férfidivatot?

    Steve Katz/Comfilon: Ha végre észreveszik a jelenséget, a Comfilon komoly hatással lehet a férfidivatra a következő években. Itt van a fülbevaló példája, amit régebben csak a nők viseltek. Amikor néhány pasi elkezdett fülbevalót hordani, az nagyon szokatlan volt. Ma már ugye senkinek sem tűnik fel. Ugyanezt gondolom a harisnyáról is: minél többen viselik, annál kevésbé fog feltűnést kelteni.

    Harisnya.com: Végül, hogyan értékeli azt a gyakran elhangzó véleményt, miszerint a harisnya női ruha, és azokkal a pasikkal, akik viselik, valami baj van?

    Steve Katz/Comfilon: A vásárlóink között vannak igazán nagy macsók is, akik ugyanakkor nagy védelmezői a férfi harisnyaviselésne

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_474404
    Torolt_felhasznalo_474404
    2005. szeptember 27. 18:0444.

    Ezt a cikket egyaránt ajánlanám a nők és férfiak figyelmébe is.

    Comfilon válaszai a harisnya.com kérdéseire

    Néhány napja megkerestük a Comfilon alapítóját, Steve Katz-ot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre. Az interjút email-ben készítettük. Az eredeti, angol nyelvű emailváltás megtekinthető itt.

    Harisnya.com: A termékskála bővítése alapján arra lehet következtetni, hogy a Comfilon sikeres. Valójában mennyire az?

    Steve Katz/Comfilon: Nagyon sikeresek vagyunk, főleg ha azt nézzük, hogy még egyáltalán nem értünk a marketing tervünk végére, és hogy reklámra eddig egy fillért sem költöttünk!

    Először is megterveztünk és gyártani kezdtünk egy harisnyát, ami adott némi támogatást a lábnak, volt belőle vastag és vékony változat is, egy színben és három méretben készült. A cél a piac tesztelése volt: milyen reakciókat kapunk vissza. Ha a piac tesztelése során kiderült volna az elgondolás hibás volta, nem ruháztunk volna be gépekbe, hiszen nem akartunk selejtet termelni.Szerencsére a legtöbb vásárlónk maximálisan elégedett volt, és csak kisebb problémák merültek fel. Ennek hatására júliusban kezdtünk bele a kibővített termékskála gyártásába: több szín, és a térdzokni változatok. Ezeket októberben mutattuk be, és a vevők reakciói megintcsak nagyon pozitívak voltak.

    Harisnya.com: Tervezik fizikailag is létező boltok nyitását, és lesz-e lehetőség a Comfilon termékek vásárlására Európában is?

    Steve Katz/Comfilon: A közeljövőben nem tervezzük boltok nyitását. Az üzleti tervünkben egy e-commerce cég szerepel, amelyik az Interneten keresztül árusítja a termékeit. Comfilon harisnyát tehát csak így lehet vásárolni. Viszont az egész világba szállítunk, Európába egy-két hét alatt eljut a feladott csomag. Főleg bankkártyás rendeléseket veszünk fel, de elfogadunk bankcsekket és dollárt is. Mindez részletesen is kiderül, ha a www.comfilon.com honlapon az "Online Ordering" kategóriát megnézi valaki. Egyébként épp egy pár hete figyeltem fel a növekvő, Magyarországból jövő nézettségre... reméljük, hogy hamarosan magyar vásárlóink is lesznek.

    Harisnya.com: Tervezik-e a Comfilon termékek viszonteladói hálózaton keresztüli értékesítését, például áruházakban, harisnyaboltokban?

    Steve Katz/Comfilon: Nem. A nagy áruházláncoknak sosem fogja megérni tőlünk nagyban vásárolni, hiszen elég erejük van ahhoz, hogy csak náluk kapható harisnyát készíttessenek egy-egy gyártóval. Számukra ez a piac túl pici ahhoz, hogy érdekelhesse őket.

    Harisnya.com: Hogyan látja a globális trendet? Jelenleg a Comfilon az egyetlen, aki férfiviseletre mer harisnyát gyártani.

    Steve Katz/Comfilon: Mindent megt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_474404
    Torolt_felhasznalo_474404
    2005. június 25. 14:3643.
    Sziasztok!

    Az án párom is nagy előszerettel hord harisnyát. Ő nem csak a hideg miatt hanem a saját szórakoztatása miatt is, ugyanis nagyon izgatónak tartja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. március 6. 20:3442.
    Sziasztok!

    Én igazából ha haza érkezem sem veszem le, mivel bár mikor újra útnak indulok és akkor megint csak öltözhetnék. Ezért csak a nadrágot dobom le és kész , otthon poló és harisnya ja és persze engem nem nagyon érdekel ha a kivillanó bokámra felfigyel valaki. Legfeljebb elmagyarázom neki, hogy férfi termék amit már könnyen beszerezhet nálunk is magyarországon.

    üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964242 (41)
     
  11. 2005. március 2. 06:2041.
    Én nagyon jó ötletnek tartom, bár a páromat nem tudom rávenni még akryl változatban sem, állítólag ő nem fázik. Már a fiam sem húzza fel, és rossz rájuk nézni ebben a cudar hidegben, ami itt néha Canadában van. Nos, hogy szexis, vagy nem az ebben az esetben szerintem lényegtelen, nőknél sem a legszebb látvány, mikor a kávébana akrylharisnya hónaljban szorít, mégis melegíti az egész derekat, és főleg a lábat. Otthon meg egyszerű, leevszem, és átöltözöm, kint meg a kutyát nem érdekli, hogy mi van a nadrág, meg pulóver alatt. Így gondolom a fiúknál is. Nem szégyen az, ha valaki nem akar vesemedence gyulladást kapni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_390253
    Torolt_felhasznalo_390253
    2005. február 25. 09:5140.
    Hát behalt ez a fórum. Most akkor mégsem divat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_390253
    Torolt_felhasznalo_390253
    2004. október 14. 09:4639.
    Óriási hírek!

    Most már a divat változása kézzel fogható lesz. Részletekért klikk: http://e-mancipate. org/projekt !!!

    A tervek szerint Mo-n off-line lehetne majd kapni többféle pasi-harisnyát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_390253
    Torolt_felhasznalo_390253
    2004. szeptember 1. 10:4038.
    (Formerly known as frissapuka)

    Szóval, ha már divatnál tartunk, és visszajött a harisnyás idő, kérdezem, hogy a lányok szerint hogyan öltözzön egy férfi, ha harisnyában is ízléses akar maradni? Lehet ezt, vagy csak nadrág alá titokban, mert nyíltan sehogy sem lehet tud valaki ízléses férfiként megjelenni harisnyában? Hm? Ha lehet szerintem maradjunk a divat kategóriánál és a szex témát hanyagoljuk, ez itt nem erről szól.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. március 23. 02:3137.
    Szia!

    Akkor ezekszerint csak egy fénykép kell és kész a remekmű?
    Bármilyen kép megteszi?
    Például, ha én is küldenék a nejemröl képet azt is megtudnád csinálni?

    üdv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_117746 (35)
     
  16. 2004. március 22. 14:4136.
    Férfi létemre imádom a Nylonvharisnyát,
    harisnyanadrágokat.
    Igaz negyedszázadnak kellett eltelni, hogy nejem tolerálja.
    Ezzel kapcsolatos történeteimet amennyiben érdekel elolvashatod:

    www. tar. hu/topmodell - erotikus magazinomban.

    Egy-két téma: Nylon harisnya történet, harisnya divat, férfiak harisnyában, harisnyaszex, harisnya fesztivál.
    Erotikus történetek.
    Jó szórakozást kívánok! Tia
    . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_117746
    Torolt_felhasznalo_117746
    2004. március 22. 10:0335.
    Divatlapokba modelleket, magazinokba közéleti személyiségeket, utazási irodáknak reklám anyagot, kállitásra választott témákat, de a mi a legérdekesebb :"hétköznapi" lányokat-asszonyokat hozok olyan formába a fotókon, hogy azt a sztárok is megirigyelhetik.
    Szépitjük, ránctalanitjuk, kicsit karcsusitjuk őket a jó izlés határain belül, igazi bombázókká lesznek.
    Ennek hatására sokan fogyózni, sminkelni, magukkal többet törődni kezdenek és egyre jobban hasonulnak a képekhez.
    Általában születésnapi, évfordulós ajándéknak szánják, - nagy sikere van.
    előzmény:
    fázósApuka (32)
     
  18. 2004. március 22. 09:0034.
    Arról meg az a véleményem, hogy mindenki azt vesz fel, amit akar, amiben jól érzi magát. Ha harisnyában jobb neki. . . legyen.
    Nekem is van női boxerem, az némileg hasonló téma.
    előzmény:
    frissapuka (33)
     
  19. 2004. március 22. 08:3333.
    Kedves @ncsa! A hideg idő ok. De itt a cím szerint is divatról van szó. Egyik oldal a felfázás, de mi a véleményed a divat oldaláról közelítve, amikor a funkció nem a meleg elérése, hanem a megjelenés milyenségének variálása?
    előzmény:
    @ncsi (30)
     
  20. 2004. március 20. 23:3332.
    Szia!
    Örülök, hogy így vélekedsz e témával kapcsolatba , szerintem is mindenkinek joga van a saját életvitelének és igényeihez való alkalmazkodáshoz, legyen az bármi az élet területén.

    Hát én nagyon örülnék ha a párom bevadulna a balett ruci láttán, nem mintha bármi kifogása lenne a dologgal kapcsolatban, csak ez nálunk természetes jelenség.

    Milyen témával kapcsolatban fotózol ?

    Remélem egyre többen csatlakoznak a hasonlóan gondolkodók táborába.
    Üdv neked és a Hölgyeknek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_117746 (31)
     
  21. Torolt_felhasznalo_117746
    Torolt_felhasznalo_117746
    2004. március 19. 23:2831.
    Fotós vagyok, - éjjel szeretek dolgozni, és amig a nyomtató dolgozik addig itt szórakoztatom magam, - esetenként dühitem vagy okositom.
    Örülök, hogy egy hullámhosszra jutottunk mert nemhogy nem itélkezem a szokatlan, normától eltérő dolgok felett, - egyenesen a különcségek, a furcsaságok, másságok sem ügyek számomra.

    Örülök ha valaki saját feje, szükséglete, igényei szerint dönt, - bármi legyen is az, - az egyéniséget ünnepelni kell.

    Hajrá apuka!
    (Különben a perverzitásom /ha egyáltalán az/ igaz: balett mezben, azaz harisnyában bevadulnék a páromtól, - már ha felvenné)
    előzmény:
    fázósApuka (28)
     
  22. 2004. március 19. 08:5130.
    Meglepődtem hogy ezen valaki nevetgél, nálunk mindig is volt a fiúknak harisnyájuk, az a bizonyos lábfej nélküli "cicanadrág". Téli horgászathoz, vagy bármilyen külső téli munkához kell.
    Nem értem, mi ebben az égő - egy hólyaggyulladás kellemesebb? :O
    előzmény:
    frissapuka (29)
     
  23. 2004. március 19. 08:4329.
    Örömmel látom, hogy a lányok, nők is foglalkoznak a témával. Bár igy tavasz elején nyári időben a téma kezdi aktualitását veszteni, de magam is azon pasik közé tartozom, akik harmonikus, boldog gyermekes családi életet élnek. Magam is gyakran hordok harisnyanadrágot. Az okok ugyanazok, mint a nőknél. Időjárás, kellemes érzés (bár a szőr zavar, de borotválásig még nem merészkedtem), és ugyanaz a stimulálás, amit a nő érezhet miniszoknyában. Kicsi feleségem elfogadja.

    Mi van ebben visszataszító, vagy másként kérdezve, miért kellene egy férfi emiatt másként nézni? Nem a harisnya teszi a nőt nővé, tehát nem nem függő a dolog. Ez csak kihangsúlyozza a testkontúrt, mozgást. Amíg a férfinak is két lába van és a csajok megnézik a testét, a harisnya funkciója tök ugyanaz kell, hogy legyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. március 19. 02:2928.
    Tudod így levélen keresztül nehezen tudom eldönteni, hogy ki mikor szánja viccnek a dolgokat.
    Hát akkor spongyátrá.
    Egyébként nem haragszom csak le írtam a véleményem amivel persze nem kell eggyet érteni.
    És miért nem alszol ilyen késői órában ?

    egyébként válaszolva kérdésedre a harisnyatartót illetően , nekem mindig az adott helyzetben az adott szín a dögös. Az üvegszálas meg veszélyes mert idő elött összetörik.

    Remélem most nevetünk!

    Aludj jól, szia bilboa.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_117746 (27)
     
  25. Torolt_felhasznalo_117746
    Torolt_felhasznalo_117746
    2004. március 19. 01:0727.
    VICC VOLT!
    Semmi bajom a harisnyás férfiakkal, még azokkal sem akik kence-ficézik vagy festik magukat.
    (Gyerekkoromban apukám télen a katonai öltözete alá harisnyát viselt. )
    Azt hittem veszed a lapot és a viccre viccel reagálsz, hogy együtt nevethessünk.
    Mivel félreértetted az elnézésed kérem.
    előzmény:
    fázósApuka (26)
     

Címlap

top