Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sorsolás ismét
Költözni fogok, így néhány szinte vadiúj dolgomat kisorsolom azok között, akik szeretnének ilyet.
A fotókat folyamatosan töltöm. A sorsolás este 9 órakor lesz.
Kérlek, privit ne írj, mert nem tudom rendesen elolvasni őket, nagyon lassan töltődnek, és nyílnak meg. Nem fogom nézni őket.
Jelentkezni úgy tudsz, hogy a nyilvánosba írsz egy hsz-t, megjelölve, mire pályázol. Több hozzászólással növeled az esélyeidet.
Jó pályázást mindenkinek.
Én is neked drukkoltam. Jó lett volna azt hinni, hogy létezik még olyan, hogy egy kis szerencsével a méltó kapja a jutalmat.
Kíváncsi vagyok forrótea döntésére. Ha egyáltalán igaz ez az egész nyomorult sorsolósdi. Kezdem kétségbe vonni. Vászon hozzáállása meg nem minősíthető e téren.
Nem az irigység beszél belőlem, én nem pályáztam semmire, csak kívülről drukkoltam.
Tudjátok ez amit most itt a sorsolás után olvasok... sokkal, de sokkal jobban esik, mint a világ összes kincse az enyém lenne...
Tele vagytok szivvel !
Köszönöm
Drága,
ez sem véletlen.
Aranyosak vagytok.. de ne kampányoljatok mellettem...
A sors igy hozta... akkor igy kell ennek lennie...
Elhihetitek, hgoy sokat tanultam a sorstól... ha én itt leirnám... nem lenne elég az oldal, egy fél falunak is sok lenne ami már velünk történt.
Én az esélytelenek nyugalmával irogattam... nem is hittem, hgoy a hintaszéket mi nyerjük.. a sors nem igy akarta.. nincs szerencsénk.. és ennyi.. ezt tudomásul kell venni.
Gratulálok a nyertesnek..
a férjem ezt mondta ma nekem:
úgy szeretem a jó kis szívedet
és így jobb ám élni.
Remélem másnak is van ilyen kis szíve
(amúgy baromira bíztam benne hogy sikerülni fog, mert nem egy nickkel pályáztam -és meglepinek szántam...)
csak mert a Te hsz-ed is.
figyeljünk másokra.
puszillak és nagyon kérem a nyertest, gondolja át a hintaszéket
SZEKIMA gyermeke beteg, kómában van (ennyit tudok én is)
a hintaszék (IS) stimulálhatná
OOÓÓÓÓ, de aranyos vagy.. tudod.. hogy meghatottál !!!
igazad van,
én pl. SZEKIMÁNak szerettem volna megnyerni a hintaszéket!!!!!!!!!!!!!!!!
olvasd vissza kedves vászon miért...........
Én nem vettem részt a játékban, de így kívülállóként nagyon inkorrektnek tartom ezt a sorsolást.
Szerintem is külön kéne kisorsolni a nyerteseket, utólag megváltoztatni a szabályokat nem illene.
Egy csomó ember törte magát egész nap, reménykedtek, hogy hátha ők kapják a hőn áhított dolgot, erre utólag bejelented, hogy kvázi nincs kedved kibogarászni, hogy ki mit is akart.
Nem gondolod, hogy ez így nem egészen jó????
Ne csináld már Vászon, 4 embert kell sorsolnod, 4 dolgot ajánlottál fel. Akkor minek raktad fel óránként a képeket?
Majd a négy ember eldönti, melyik kell neki leginkább.
Gratulálok. Kérünk értesítést, hogy meg kaptad-e?
Ugye nem te vagy a felesége?
Sajnálom, hogy nem nyertem..mind mindannyian... De azért nem megyek a falnak... van ennél nagyobb probléma is !
Ez igy szerintem sem korrekt.... csökkentek az esélyek igy !
Bevállaltad, hgoy sok hsz. érkezik... azt is fel kellett volna vállalnod,hogy azokat rendszerezd és külön-külön sorsolj !!!
Üdv.
sajnálom, hogy nem külön sorsolod.
75 %-kal kevesebb esély lett hirtelen.
és mikor tudjuk meg, ha nem jelentkezett forrótea?
gratulálok neki.
Azért gratulálok!
Próbálkozom máskor, máshol, más játékban.
Érdekes!
Miért mindig azok nyernek, akik mindig-mindenben nyernek????????
Szia,
Gratulálok!
Ha vmelyikre nincs szükséged, én szívesen fogadom!