Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Félsz a repüléstő

Torolt_felhasznalo_382225
Torolt_felhasznalo_382225
Létrehozva: 2009. február 2. 23:34
Valaha szerettük az Nemmondomkimianevefórum-t. Szerettünk ide járni, jól éreztük itt magunkat. Barátokra leltünk, és barátokká lettük magunk is.

Az utóbbi időben azonban drasztikusan megváltozott minden. Ennek következtében gyakorlatilag ellehetetlenedett az értelmes, színvonalas, az

egyéni véleményt tiszteletben tartó fórumozás.
A bizalmat felváltotta a bizalmatlanság (besúgórendszer), a kötetlenséget az értelmetlen kötöttség (teljesíthetetlen és nem megmagyarázott

fórumhasználati szabályok tömkelege, indoklás nélküli kitiltások stb).
Mindeközben a fórum általános színvonala is zuhanórepülésbe kezdett.

Ezek között a jelenlegi feltételek között nem tudunk és nem is akarunk az Nemmondomkimianevefórum fórumára járni:

*bandi*
adrieri
aleszka
Amami
andipandik
anyanyúl
babóc
bambiandi
celecoxib
Crystal_
csupi85
Dike
Dit
dixan
Dorian
empatiya
emvé3
erinys
foka
ford1968
Fortinbras
Fruttika1
Gizi06
Gyarka
Gyuriur
hajed
inkongnyitó
kitiltott
kivi39
komondorka
Kristine
ladybird
levelebeka
Lillaréka
liongirl
Makrancos
manna
Minerva67
moncsikám
mork
nagyonboy
NarancsosCsoki
Nava
nelliblue
Nyuszedli
őrült_tyúk
pandora
paradicsom07
Picipanka
provance27
quelle
Rahan
r-v-timi
Sárganyúl
semiramis
SEvi
SEviI
SEvil
Sharan
Sirmi
Szisza85
tbobo
Télapó***
Teszt nyúl
tiszapart07
Tündemanó
Tunyacsáp
Ugor
Vitosa
vlcs
  1. 2009. március 11. 08:36270.
    Én nem szerepelek ugyan a listán - de szerepelhetnék. Nem mondom, hogy sosem jövök vissza: a kedves karácsonyos topikom például látogatni fogom, szeretem az ottani hölgyeket. Azonban a fentiekkel egyetértek, itt már nem fórumozok, amott azonban igen. Itt már egyszerűen nincs miért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. március 9. 11:40269.

    1, A felsorolt nickek közül ki és konkrétan hol rombolta és szabotálta az NLC-t? (már persze ha ez alatt nem azt érted, hogy nem jönnek ide és nem szólnak hozzá a topicokhoz)

     

    2, Számomra a romboló inkább az errefelé, aki cigányozik/zsidózik, ordibál, személyeskedik, gyűlölködik, topicok offol, ésatöbbi. Én speciel ezért maradozok el innen, pedig sokat jelent(ett) számomra ez a fórum, személyes okokból (is).

     

    3, A modik nem félállásban csinálják, hanem ingyért. Illetve kapnak egy ingyen NL-előfizetést - azt "bukhatják", ha bezárna az NLC.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864742 (263)
    2009-03-08  16:53
  3. Torolt_felhasznalo_551656
    Torolt_felhasznalo_551656
    2009. március 9. 07:30268.
    Kedves KillerZita! Ki veszekedett kivel? Buza-Virág és én békejobbot nyújtottunk. Lehet, hogy te vagy a békétlen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864742 (263)
    2009-03-08  16:53
  4. Torolt_felhasznalo_551656
    Torolt_felhasznalo_551656
    2009. március 9. 07:19267.
    Rendben Buza-Virág, békejobb.
    előzmény:
    Buza-Virag (266)
    2009-03-08  21:46
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 8. 21:46266.

    ok,  rosszul sult el a poen,  tojas a fejemem  amugy meg egyik tagot se ismerem a listan,  igy  nem is hianyolnam  egyiket sem.

     

     

    koszi  a helyesirasi kiigazitast

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551656 (262)
    2009-03-07  15:28
  6. 2009. március 8. 17:26265.

    Az, hogy ritkán szólok hozzá, nem azt jelenti, hogy nem követem az eseményeket. De, követem. Itt, ebben a konkrét témában azt látom, hogy ezek az emberek úgy gondolták, ahogy. Semmi sértőt nem írt senki a topikindítóban, sőt, akár a visszatérés lehetőségét is benne hagyták az üzenetben. Olyan támadásokat, annyi rosszindulatot kaptak! Olyan nickek, akik igazán nem a háborúskodást képviselték. Mégis, valamiért úgy gondolták, hogy ezt nem tudják tovább csinálni itt.

    Most is, MayaMaya beír egy normális választ egy támadásra, és kap egy Fruttinak célzott, durva megnyilvánulást. Ne haragudj, de milyen reakció volt a részedről az, hogy " Tünés!"? Téged bántott a két nick közül bármelyik is?

    Az elsősorban inkább olvasgatók is elcsodálkoznak olykor,  milyen durva hangnemet képviselnek itt sokan.

    Én csak akkor szólok hozzá, amikor igazságtalanságot vélek felfedezni. Nem látom, hogy a távozottak közül bárki uszítana. Az ellenkezőjét látom, hogy az itt maradottak támadnak. Sajnos.

    Ne haragudj, de nem értem, a modik miért veszíthetik el a kenyerüket? A moderáció célja nem az, hogy a durva, érdekeket sértő hsz-ket töröljék? A listában szereplő nevek közül jónéhánytól  soha nem olvastam olyat, amelyik moderálásra szorult volna. Söt, kitűnt az írásokból, hogy értelmes, művelt, okos emberek. Kimondottan finom stílussal. Mi volt a baj velük?

    Ezzel szemben, a... hogy is mondjam..., csúnya szavak, a szalonképtelen és érdektelen témák szabadon futnak.

    Lehet, engem is ki fognak moderálni. Ha ez így történik, nos...Megerősödik az a gondolatom a moderáció elfogulatlanságát illetően, ami eddig mindössze motoszkált a fejemben. 

    Azt mondják, a negatív reklám is reklám. De, biztos, hogy jó? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864742 (263)
    2009-03-08  16:53
  7. 2009. március 8. 17:14264.
    Ki tört össze, micsodát?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864742 (263)
    2009-03-08  16:53
  8. 2009. március 8. 16:53263.

    Valóban meglepő a szüntelen kitörlések utáni eredmény.
    Aki nem követi elejétől kezdve a topikot, nem tudja, mi történik itt .

     

    Én szeretem az Nlc-t és nekem nem esik jól, hogy azok, akik önkéntesen elmentek visszajönnek rombolni és szabotálni, nem gondolva arra a sok emberre, akiknek ez a hely kedves úgy, ahogy van.

    Azt, hogy nem tudják elviselni, hogy itt mindenki leülhet egy percre, nem értem meg . 

    Lehet ezt úgy nézni pl : egy iskolában, az osztályokban van 2-3 kiváló gyerek, van 10-12 jó és a többi közepes képességű. Mi lenne , ha a tanár azt mondaná: csak a 14 első számít, a többi 30 kit érdekel....

     

    Van az is, hogy modik veszthetik el a kenyerüket, mert hiába félállás a modiskodás -ha ez igaz, itt olvastam- , lehet, hogy pont ez a pénz fog hiányozni, hogy a kisgyerekének kaját vehessen a modi.

     

    Nekem erkölcstelen/immorális az a hozzáállás, hogy "ha én itt nem maradhatok, akkor a többi se játsszon, összetörök mindent "

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-03-08  15:12
  9. Torolt_felhasznalo_551656
    Torolt_felhasznalo_551656
    2009. március 7. 15:28262.

    Kedves Buza-Virág!

     

    Az a Buzavirág, akinek a véleménye számít, már nincs itt!

    A halkan pedig egy l! 

    előzmény:
    Buza-Virag (260)
    2009-03-05  16:43
  10. 2009. március 5. 18:39261.
    Én pl. nem tdom, hogy Te ki vagy, ezért nem ciki, ha nem hiányznk egymásnak...
    előzmény:
    Buza-Virag (260)
    2009-03-05  16:43
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 5. 16:43260.
    nagyon hallkan szeretnem megjegyezni, hogy nekem peldaul, egyikotok se hianyozna, ha lelepnetek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  12. 2009. március 5. 12:20259.
    Érdekes... Te ezzel a hsz-vel nem más fórumrendszerrel foglalkozol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-03-05  10:07
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 13. 22:53258.

    Azért ez egy kicsit túlzás! Én ilyet soha nem mondtam, hogy nem jövök ide többet. Monjuk kitiltani kitiltottak rendesen! :-))))))

    Egyszerűen elmentem a másik fórumra is a barátaim után.

    Járok ide is oda is. :-)))))

    Azt meg kimondottan nem szeretem, ha a nevemet a megkérdezésem nélkül felteszik egy listára!

    Meg tudom védeni magam egyedül is. Beszóltam, rám szálltak a modik,kitiltottak. Ennyi volt.

    Ha a barátaimat bántja valaki, ezután is beszólok. Max regelek megint.:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  14. Torolt_felhasznalo_723425
    Torolt_felhasznalo_723425
    2009. február 13. 22:29257.
    Te most komolyan ilyen durván sértegeted tunyacsapot? Miről is próbálsz te beszélni? Moderálási elvek betartásáról, Ez sem volt személyeskedés ugye?
    előzmény:
    mozdony18 (291)
    2009-02-10  08:50
  15. Torolt_felhasznalo_723425
    Torolt_felhasznalo_723425
    2009. február 13. 22:25256.
    Valami gond van a kiscicával, vagy csak a körmeit élesíti, amit le kellene vágnunk?
    előzmény:
    moncsikám (254)
    2009-02-11  08:57
  16. Torolt_felhasznalo_723425
    Torolt_felhasznalo_723425
    2009. február 13. 22:23255.
    Azért nem ártana kicsit finomabban fogalmazni, elméletileg nem lehet személyeskedni, te pedig itt pont azt teszed. nagypofájúnak nevezel emberek. Mi jogon is teszed ezt?
    előzmény:
    LokkaZion (210)
    2009-02-06  13:38
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 11. 08:57254.

    Na, ne mondd, hogy a majd 300 hsz közül, csak az enyémet vetted észre!! Van valami bajod velem? Amit mozdonynak írtam, azt jogosnak tartom. Ő még mindig jellemtelenebb, mint én.

    A búcsúszavaimat meg sehol sem olvashattad. Ebben az egy topikban  olvashatod a nevem, ami azt jelenti, hogy valamivel nem értettem egyet. Ja, és hogy sajnálom azokat a jó fejeket, akik elköltöztek innét, azért is regisztráltam be oda is. Itt meg még sokáig láthatsz, és gyűjtögetheted a hsz-eimet. Legalább nem fogsz unatkozni. :)) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_205100 (243)
    2009-02-08  11:28
  18. Torolt_felhasznalo_791427
    Torolt_felhasznalo_791427
    2009. február 10. 21:05253.

    Az, amit te csinálsz, hogy regisztrálsz oda, néhány hozzászólást beleböfögsz a játszós topikokba, nyilván átjársz olvasgatni, szimatolgatni---mi másért regeltél volna?--,majd visszajössz köpködni, na ezt hívják jellemtelenségnek. Akárhány nicked van, mindegyiken átjön az ostobaság, a szánalmas negativizmus.

     

    Nem baj.Te ilyen vagy. Megkeseredett, kicsinyes életű senki.

    előzmény:
    mozdony18 (250)
    2009-02-10  10:45
  19. 2009. február 10. 14:45252.
    És az milyen ember, aki ide-oda belépked,  nézeget, köpköd egyet?
    előzmény:
    mozdony18 (250)
    2009-02-10  10:45
  20. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2009. február 10. 11:48251.

    Egyrészt: ha a távozott fórumozók nem tiltakoztak volna olyan hevesen a drasztikusan megszigorított és pongyolán megfogalmazott fórumszabályzat ellen, talán el is kezdték volna a moderátorok alkalmazni, és ez ellehetetlenítette volna sokunk fórumozását.

     

    Másrészt: kissé idegesítő volt egy idő után a sok búcsúzkodó, moderációt kifugurázó, türelmetlenkedős topik...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. február 10. 10:45250.

    Nezd , aki elmegy innen , de sutyiban visszajon szabotalni , az a  jellemtelen ember .

    En ezt nem tudom elfogadni . Te hogy vagy ezzel ?

    Lattam , hogy ez tortenik , fogjam be a szam es nyeljem le a bekat ?

    Szo sincs rola!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783177 (292)
    2009-02-10  10:02
  22. 2009. február 9. 11:50249.
    lemaradt a StValentin
    előzmény:
    LokkaZion (248)
    2009-02-09  11:49
  23. 2009. február 9. 11:49248.

    Lassacskan visszajottok ! Lattam nehany fecsket ma :))

    Mi is varunk am Titeket :))

    Csihuhuhuuuu :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  24. -1-
    -1-
    2009. február 9. 10:02247.

    Magam is így gonoldtam, amikor megfogalmaztam a hsz-ást.

     

    Éppen most olvastam el a listát, és személy szerint vannak nevek, akiket szívesen olvasnék továbbra is.

     

    Azt gondolom kiállni valami mellett, valamiért sokkal nagyobb bátorságot kíván, mint otthagyni a terepet, ami egyértelmű megfutamodásra enged következtetni.

     

    Ráadásul belerondítani abba, ami eddig a kedvenc elfoglaltságok kategóriájában tanyázott.

    előzmény:
    empatiya (240)
    2009-02-07  20:58
  25. 2009. február 9. 09:38246.

    Az én válaszomat a 225-ösre egyből, kb 1 percen belül törölték, és ki is vágtak egy napra.

    De tartom az álláspontom.

    előzmény:
    Makrancos (242)
    2009-02-08  11:05
  26. Torolt_felhasznalo_205100
    Torolt_felhasznalo_205100
    2009. február 8. 16:24245.

    Végigolvastam.

     

    Viszont valószínűleg te nem értetted meg, amit írtam. Ezt sajnálom, de csatlakozom nyhpraxishoz: több szót nem érdemel az ügy. (Amennyiben pedig úgy gondolod, hogy bárki jogosan hordhat el másokat sunyinak és spiclinek, akkor nagyon messze áll az értékrendünk egymástól. Amit írtam, az pedig nem ítélet, hanem a véleményem, amihez jogom van, és egyesekkel ellentétben civilizált, emberi módon fejtettem ki.)

     

    Tiszteletem!

    előzmény:
    primerdon (244)
    2009-02-08  12:05
  27. 2009. február 8. 12:05244.
    Én meg a helyedben végigolvasnám az egész topikot, mielőtt ítéletet mondanék némely hozzászóláshoz.
    Ha látnád, hogy hányan és milyen okokból tiltakoztak a topikindítás ellen, talán közelebb jutnál az igazsághoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_205100 (243)
    2009-02-08  11:28
  28. Torolt_felhasznalo_205100
    Torolt_felhasznalo_205100
    2009. február 8. 11:28243.

    Kedves "moncsikám"!

     

    Azért a sunyi és ronda spicli jelzőkkel vigyáznék a helyedben... Szerintem itt téged senki sem sértegetett, gondolom mások is igényt tartanak a tisztességes hangnemre - esetleg itt is, nemcsak ott. 

    Avagy ide már csak beszólogatni járunk vissza, közben pedig tiltakozunk az itteni fórum általános színvonalának romlása miatt? Nem paradoxon ez egy kicsit? 

    Számomra nem sunyik és spiclik azok az emberek, akik szeretnének békében beszélgetni itt is, ott is. Sőt, korrektnek tartom őket, sokkal korrektebbnek, mint akik leírják és aláírják, hogy:

    " ...gyakorlatilag ellehetetlenedett az értelmes, színvonalas, az egyéni véleményt tiszteletben tartó fórumozás.


    ... a fórum általános színvonala is zuhanórepülésbe kezdett.

    Ezek között a jelenlegi feltételek között nem tudunk és nem is akarunk az Nemmondomkimianevefórum fórumára járni:"


    Következik az aláírások sora. A tiéd is. Félreértések elkerülése végett: ha valaki ilyet leír, és nem jön többé, az egyértelmű és tiszta. De aki egyetért vele, a nevét adja hozzá - ugyanakkor itt eszi a fene mindennap... Ha "nem tudsz és nem is akarsz ide járni" - akkor mit keresel itt, és miért sértegetsz embereket? (Megnéztem: 5-én négy topikhoz szóltál hozzá, 6-án háromhoz, 7-én nyolchoz.) Mi lenne, ha tudnál és akarnál ide "járni"? S mindezt művelheted úgy, hogy az NLC zsandár moderációja nem kérdezi meg tőled, hogy hát akkor tulajdonképpen, ha egyetemes nyilatkozattal kivonultál(vonultatok) innen, akkor miért is fórumoztok itt? Hm....

    A helyedben átértékelném a sunyi és ronda spicli jelzők használatának gyakorlatát.

     

    S még valamit. Az anyagcseréd melléktermékeként jelentkező bűzt és hangjelenségeket valóban ne ide tartogasd. Nyilván van otthonod, baráti köröd, munkatársaid.

     

    Mi itt tényleg kulturáltan szeretnénk fórumozni. Bélgázok nélkül.

     

     

     

    előzmény:
    moncsikám (236)
    2009-02-07  20:37
  29. 2009. február 8. 11:05242.

    Üdv. Drága!

    Ez a hsz vajh' miért nem lett moderálva????

    Nem sért senkit konkrétan??? Na ne!!

    A listán ott vagyok, többszöri írásbeli engedélyemmel

    Az ilyenek miatt, mint te - többek között- nem szeretek már aktívan jelen lenni.

     

    Ismételt gratula a moderációnak, amiért a hsz-edet meghagyják, némi kíváncsisággal nézek a jövőbe, ezt törlik-e???
    (a modi-bírálás súlyos vétsége nagyobb, mint egyszerű, "listás" nickek leseggbandázása..... )

     

    Ja, és hogy miért vagyok még itt??? Eccerű': mert vannak még "elvarratlan" szálaim itt, kapcsolatok, amiket még nem tettem át más fórumra...

     

    De egyre ritkábban - már régóta

    előzmény:
    LokkaZion (210)
    2009-02-06  13:38
  30. 2009. február 7. 22:22241.
    Olvasd el az itteni moderációs szabályzatot. Abban benne van, hogy más fórumokat és egyáltalán bármit reklámozni tilos.
    előzmény:
    mozdony18 (235)
    2009-02-07  19:22
  31. 2009. február 7. 20:58240.
    mivel nem személyesen kérdezték meg az érintetteket, aki nem olvasta azt a topikot, amiben megkérdezték -így pl. én is-, nem tudta azt mondani, hogy nem akar a listán lenni...

    (Nem is tudom, ki a topikindító. Nem találkoztam még itt a nickjével.)
    előzmény:
    Fruttika1 (213)
    2009-02-06  14:01
  32. 2009. február 7. 20:48239.
    Mivel én regisztráltam, aztán nem fórumoztam ott, talán egyszer, vagy kétszer léptem be (most itt sem, ott sem jártam már két napja), nem olvastam a pirosbetűst sem, és mást is csak keveset (2 vagy 3 fórumban voltam, ahol ismerőseim vannak).
    Tedd meg máskor, hogy konkrétan megkérdezel valakit (PL: PRIVÁT ÜZENET), és ha engedélyt ad, akkor használd a nevét...

    EGYÉBKÉNT KI VAGY TE? SOHA, SOHA NEM TALÁLKOZTAM A NICKEDDEL EMLÉKEZETEM SZERINT.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (174)
    2009-02-03  11:09
  33. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 7. 20:45238.
    Jól nézz körül, mert voltak újítások :)
    előzmény:
    empatiya (237)
    2009-02-07  20:40
  34. 2009. február 7. 20:40237.

    Nézd, én nem tudom, ki ez a csokivirági. valószínűleg kimásolta a regisztráltak listáját "egy  másik" fórumról, ahová én is regisztráltam, de nem kérdezte meg, akarom-e, hogy írjon egy ilyen topikindítót, rajta lehetek-e a listáján.

     

    Nem értek itt egyet sok mindennel, de hosszú idő óta nem találok olyan fórumot, ami ennyire "élő" lenne, mint az nlc, és olyan jól szerkesztett, áttekinthető.

    Az első nickemmel (emp) több mint 3 éve regisztráltam, szeretem az itteni társaságnak azt a részét, akikkel hasonlóan gondolkodunk, egy másik rész pedig jó "vérnyomásszabályozó".

     

    Én alapvetően optimista vagyok, hiszek Moderator_Cruz-ank, hogy átgondolják ezt az egészet (2 napja nem voltam itt, lehet, már történt is valami esetleg?)...

    előzmény:
    -zsuzsi- (189)
    2009-02-04  20:14
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 7. 20:37236.
    Aki meghívta, az is csak kémkedni ment oda, az biztos. Sunyi alakok ezek. Ronda spiclik. Ezek árulkodnak állandóan itt a modis topikban is, szerintem. És ezek miatt szigorodtak a moderációs szabályok is, gondolom én. Már nem lehet egy jóízűt f.ng@ni sem az nlc-én, mert a szag miatt is feljelentenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551656 (275)
    2009-02-07  20:28
  36. 2009. február 7. 19:22235.

    En is kaptam meghivot a valahova-ba... ennek a valahovanak a nevet tilos kiirni ?
    Egyszerubb lenne kiirni , mint asztal alatt osztogatni kabalabol a kegyet - ez kicsinyes dolog .
    Nagy egyetertes es mosolygas folyik ott - mert kivancsisagbol bekukk -
    Nem egeszseges a dolog . Van ott olyan , aki lenyeli a bekat .

    Es mindenki moderator - tobb modi van 150 fore , mint itt 6000 emberre .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (234)
    2009-02-07  16:13
  37. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. február 7. 16:13234.

    Hát akkor még egyszer, lezárásképpen, mert úgy látom, sok a félreértés és azok is véleményt mondanak, de okvetlenül, akik nem tájékozottak a dologban, illetve az előzményekben.

     

      Tehát a beragadós fatantuszosoknak: nekem - és sokan másoknak is - szóltak barátaink, hogy regisztráljunk be valahová. Megtettük, mert szeretjük őket, jó velük beszélgetni. Ennyi. Hogy aztán a gyakorlatban az utána következő néhány napon az ember élt-e ott fóruméletet, az más lapra tartozik. Én például nem, volt nap, amikor be sem kapcsoltam a számítógépemet. Nyilván, hogy sokakban, akik ott fórumoznak, dolgozik némi sértettség, ezt megértem. (Én is kilátásba helyeztem a végleges távozásom, amikor az első reform szabályzatban láttam leírva a tilos politizálni pontot. Ugyanis döntően a politika érdekel, azért írok ide. Aztán rákérdeztem, és úgy döntöttem, megvárom a végleges szabályzatot.)

      Nos, ezek után igen kellemetlenül érintett, amikor vígan kattintgatok itt este, s éppen rátalálok egy topikra, ahol a nevemet látom kiírva, mint aki a továbbiakban az NLC fórumának a szellemisége miatt deklaráltan nem akar itt fórumozni - miközben mit sem sejtve írogatok azóta is. Azért hülye egy helyzet, nem?

     

      Aki még mindig nem érti, az fogadja részvétemet.

     

      (Csak zárójelben írom a "kiáltvány" értelmi szerzőinek és gyakorlati lebonyolítóinak: ilyen kérdésekben, amikor egyértelemű állásfoglalást és kritikát fogalmazunk meg valaki vagy valami ellen, a hallgatás nem beleegyezés - különösen nem az internet világában. Viszont éppen ebben a világban van mód egy e-mail küldésére, hogy hé, ezt tervezzük, adod-e a neved hozzá... És bizony, ha arra az e-mailre sincs válasz, akkor egyszerűen kihagyom a nevet. Nem szavazott az illető. Nem volt módja rá, vagy nem akart - teljesen mindegy. Az ellenkező logika mentén egészen elképesztő dolgokba lehet belehúzni embereket - ráadásul úgy, hogy nem is tudnak róla. Legenyhébb esetben is illetlenségnek, nem, inkább meggondolatlanságnak minősíteném a történteket. Remélem, tanulsággal szolgál.) 

     

      Részemről befejeztem.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2009. február 7. 07:33233.

    ha az elköszönés a célja, akkor azt ugye úgy kell érteni, hogy aki elköszön, az nem jön vissza ide ... mégis látok egy-egy nicket itt-ott felbukkanni ... ami nem baj!!!!! ... csak furcsa, kb. olyan, hogy nem szarok oda, ahonnan eszek

     

    én is beregisztráltam oda, de az nem azt jelenti, hogy az eszmével is egyetértek maradéktalanul ... ugyanakkor mégis egyetértek egy-egy dologgal, amiért az a másik létrejött, mert nagyon sok mindenben igazuk volt/van

     

    nekem sem tetszett a szabályzat, nekem sem tetszett a modik önkényes törlése, sokszor felléptem ellene, talán azért nem látta mindenki, mert vagy reggel vagyok nagyon korán és mire az nlc népe felkel, az én véleményem már eltűnik, törlik ... gondolom tiltást is kaptam 6 órára, de mire este hazaérek már az feloldódik ... sokszor mondtam el a véleményemet egy-egy szabályzat-ellenes, urambocsá' jogszabályellenes magatartás miatt a modis topikban, néha leveleztem 1-1 modival priviben is (volt, hogy csak egyirányú volt - részemről), többször világítottam rá, hogy a szabályzat x pontja miatt ha törölnek y emberke hozzászólását, akkor ugyanezt tegyék meg z emberke mondandójával is (ugyanez igaz a tiltásokra is), harcoltam a spam-elők ellen, harcoltam és harcolni fogok a 30 hozzászólást gyűjtők ellen (nyitottam már évekkel ezelőtt nekik topikot is), harcoltam és harcolni fogok a gabika-típusú emberek ellen, harcoltam és harcolni fogok az igazságtalanság ellen, az egyenlőség mellett ... talán e két utóbbiért a legjobban ... de a magam harcát, a magam szórakoztatására, a magam felidegesítésére, a magam szája íze szerint, a magam gondolataival szeretném megtenni, nem pedig úgy, hogy egy nem ismert eszméhez ragasztják a nevemet

     

    fórumozok voltam/vagyok/leszek (amíg meg nem únom és akkor gyanítom köszönés nélkül lépek le)

    előzmény:
    Gentofte (209)
    2009-02-06  13:03
  39. 2009. február 7. 07:21232.
    látom, már megtörtént a korrigálás ... köszönöm! ... na kaptok egy új smile-t:
    előzmény:
    fórumozok (199)
    2009-02-06  06:09
  40. 2009. február 7. 07:19231.
    na nézzük sorjában az eseményeket ... hívtak a másikra, mentem, beregisztráltam, egy hozzászólásom biztosan van: na itt vagyok (vagy valami hasonló), többet úgy emlékszem nem írtam, azóta nem is jártam ott (mondjuk itt se nagyon, de ez most mellékes) ... tehát a többszöri szólást és kérdést arra vonatkozóan, hogy "akarom-e, hogy ott legyen a nevem egy ilyen listán?" nem láttam, tehát nem is láthattam, így azt gondolom, hogy minimum megvárják, míg a beleegyező nyilatkozatomat adom, hogy "oké, mehet a nevem" ... vagy legalábbis valami olyan módon megkérdezik, ahol biztosan láthatnak ... egy e-mail címet használok, ami publikus (megjegyzés: a másikra is azzal regisztráltam), tudják a nevemet itt is, ott is, a multiply-n (mivel mindenütt ugyanazt használok nem nehéz kitalálni) ... így úgy gondolom, ha az általad említett többszöri megkérdezésre úgy látják, hogy nem reagálok (mert ugye ott se, itt se vagyok épp), akkor megvan a módja a megkérdezésnek ... ez nem történt meg ... így pedig a bizalom pillanatok alatt elvész ... zippzárasszájúsmile
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551656 (200)
    2009-02-06  07:47
  41. 2009. február 6. 23:27230.

    Én úgy látom, csak benned ment fel a pumpa...

     

     

    gonoszul vigyorgó szmájli...

     

    előzmény:
    LokkaZion (216)
    2009-02-06  16:18
  42. Torolt_felhasznalo_560931
    Torolt_felhasznalo_560931
    2009. február 6. 20:40229.

    Azért ha jobban utánanézel,imádott Semiramisod is költözőben van... :D ;)

     

    Nem egyszerű itthagyni,hiszen mindegyikőnk szeretett ide járni.Nem is megy egyik percről a másikra.

    Az,hogy amatőr "fejlesztők" rombolják szét ezt a régen oly jól működő kis fórumot,nem a mi szégyenünk.

     

    Hosszútávon maradnak azok,akiknek a gyomra bármit bevesz.Vagy legalábbis jobban tolerálják a szivatást :p :))

     

     

    előzmény:
    LokkaZion (225)
    2009-02-06  17:11
  43. 2009. február 6. 18:39228.
    Én viszont most veszek végső búcsút!  Good by nlc! 
    előzmény:
    moncsikám (227)
    2009-02-06  17:43
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 6. 17:43227.

    Akik elköszöntek, azok nincsenek már itt. A listán lévő nevek közül sokan nem köszöntek el, csak megegyezik a nemtetszésük tárgya az elmenőkével.

    Én itt vagyok, és leszek is. Ez nem jelenti azt, hogy tetszik is a sok változtatás, szigorítás, de vannak itt barátaim, akikkel szeretek beszélgetni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-02-06  17:29
  45. 2009. február 6. 17:18226.

    "....Van egy nagyon apró gond azzal, amit írtál: azokat a dolgokat, amikre azt írtad, hogy a törvény sem engedi meg (és ez így van!): NEM a listán szereplő és nem szereplő nick-ek írták. Egyet sem.(max, ha méregbe gurultak, mondtak néhány keresetlen szót...))))

    Ami azt illeti, a korból vagy egyéb tájékozatlanságból adódó kérdésekre adott babonás, középkori, vagy "új" áltudományos válaszokat sem. Utóbbit nevezted gondolom fikázósnak: hát tudod, ha elmegy innen az összes fikázós,  még az is előfordulhat, hogy valaki életébe kerül egy gagya tanács...ui. amíg voltak ellenmondók, mindenkinek módjában állt választani kétféle magyarázat közt. Jó, tudom, ennyire komolyan nem kell venni egy fórumot, de van aki komolyan veszi, azért kér tanácsot. A virtuális szövegre meg ugyanaz vonatkozik, mint az írottra...."

     

     

    Szerintem a megszigoritott moderalas szolgalja azt , amikre felhivod itt a figyelmet 

     

     

    Ezert mondom , hogy egy szigoritott moderalas elleni tiltakozas es sertodoskodes nulla es nem intelligens reakcio .

    előzmény:
    Edith7 (224)
    2009-02-06  16:40
  46. 2009. február 6. 17:11225.

    Edith !
    Nem mondtam egy hsz-ben sem , hogy a listan szereplok fikaztak . Semiramist pl , aki a listan van es nem ment sehova , azota is itt van , egyenesen szeretem .
    Fikazni : ezt a szot nem ejtettem ki . Olvass ujra .

    Azt mondtam , hogy a listan szereplok elmennek , mert a moderacio megszigorodott . Es , hogy csak menjenek .

     

    Az offolasrol beszeltem : pontosabban a Frutti mondatat ideztem  : mi szerint egy dionyi forumozonak joga volt fanyar humorral leseggfejezni a tobbi forumozot es ezzel szetoffolni honapokon keresztul egy rakas topikot .

     

     

     

    előzmény:
    Edith7 (224)
    2009-02-06  16:40
  47. 2009. február 6. 16:40224.

    No jól megjártam....((( Az ember inkább fogja be, mielőtt visszaolvas.

     

    Van egy nagyon apró gond azzal, amit írtál: azokat a dolgokat, amikre azt írtad, hogy a törvény sem engedi meg (és ez így van!): NEM a listán szereplő és nem szereplő nick-ek írták. Egyet sem.(max, ha méregbe gurultak, mondtak néhány keresetlen szót...))))

    Ami azt illeti, a korból vagy egyéb tájékozatlanságból adódó kérdésekre adott babonás, középkori, vagy "új" áltudományos válaszokat sem. Utóbbit nevezted gondolom fikázósnak: hát tudod, ha elmegy innen az összes fikázós,  még az is előfordulhat, hogy valaki életébe kerül egy gagya tanács...ui. amíg voltak ellenmondók, mindenkinek módjában állt választani kétféle magyarázat közt. Jó, tudom, ennyire komolyan nem kell venni egy fórumot, de van aki komolyan veszi, azért kér tanácsot. A virtuális szövegre meg ugyanaz vonatkozik, mint az írottra....

    előzmény:
    LokkaZion (216)
    2009-02-06  16:18
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 6. 16:39223.
    Nincs. Nem politizálok. Legalábbis a neten nem.
    előzmény:
    LokkaZion (222)
    2009-02-06  16:34
  49. 2009. február 6. 16:34222.

    Valoban . Tobbszor kirugtak , mert a Magyar Garda neonaci topik ellen tiltakoztam es kriszta38 nevu kepviselojet elkuldtem a francba . Van valami hozzafuznivalod ehhez ?

     

    előzmény:
    moncsikám (221)
    2009-02-06  16:30
  50. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 6. 16:30221.
    Hónapok óta? Oszt ezt honnét tudod? Nem is vagy itt hónapok óta!! Vagy netalántán újból regeltél, mert a régi nickeden megejnye-bejnyéztek?
    előzmény:
    LokkaZion (217)
    2009-02-06  16:21
  51. 2009. február 6. 16:29220.

    Ez idezet volt Fruttika 216-os hozzaszolasabol

     

     

     

    "....Összeverbuválódottegy kis csapat, akik jól elvoltak, okos gondolatokat hintettek és valóban, olykor fanyar humorral kifigurázták a végtelenül bárgyú témaköröket. Nos, ezek többsége lett rendszeresen kitiltva. Pedig nem személyeskedtek, név szerint senkit nem bántottak....."

     

     

     

    "...fanyar humorral kifigurázták a végtelenül bárgyú témaköröket..."

     

    Es ismetlem : szisztematikus offolas honapokon keresztul .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2009. február 6. 16:25219.
    gargyuk=bargyuk
    előzmény:
    LokkaZion (218)
    2009-02-06  16:24
  53. 2009. február 6. 16:24218.

    amikor nekik a tobbiek topiknyitasa bargyu , es csak az o temaik a jok , es az ertelmesek , a gargyuk meg csak fogjak be  - akkor itt valami santit . Nem?

    NEM???

    előzmény:
    LokkaZion (217)
    2009-02-06  16:21
  54. 2009. február 6. 16:21217.

    Szisztematikusan szetoffoltak minden egyes nyilo topikot , honapokon keresztul!

     

     

    "....Összeverbuválódottegy kis csapat, akik jól elvoltak, okos gondolatokat hintettek és valóban, olykor fanyar humorral kifigurázták a végtelenül bárgyú témaköröket. Nos, ezek többsége lett rendszeresen kitiltva. Pedig nem személyeskedtek, név szerint senkit nem bántottak....."

     

     

    .... fanyar humorral kifigurázták a végtelenül bárgyú témaköröket... ez a szisztematikus offolas

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2009. február 6. 16:18216.

    Mielott folmenne a pumpatok  , felhivom figyelmeteket arra , mire valo  visszaolvasas :  Edith 223as es 221es hozzaszolasaira valaszoltam .

     

    "....ugyanez az erzesem

     

    Szarkeveres

     

    Eloszor is azert gondolom ezt , mert sok magyar nyelvu forumon resztveszek es ennyire "szabad" forumot , mint itt , meg nem lattam sehol . Szemelyeskedes , mindenbe belerugas , tokhulyeseg csak itt letezik. Az egesz nagyszaju seggbanda vissza fog ide jonni , logo farokkal , mert a nagy szajukkal ki lesznek moderalva minden mas forumkozossegbol.

    A moderalas megszoritasa jo dolog , es emelem kalapom azert , mert meg mertek tenni a Sanomanal  : meg a torveny sem engedi a sok szart , amit itt latni lehet !!!

     

    Akinek meg nem tetszik az , amit el kell fogadni a hasznalati feltetelekben : az menjen!!! Isten aldja!!! , ahova akar

     

    Jol atgondolva egy kb 30 fos nagyszaju forumiranyito sirattatja itt magat - menjenek a busba!!!!!!  : UGYIS VISSZA FOGNAK JONNI , MERT SEHOL SEM CSINALHATJAK A NAGYPOFAT , UGY , MINT ITT..."

     

     

     

     

    ANNAK , AKI NEM ERTI :

     

    A hozzaszolasomban az van , hogy itt volt az ideje a moderaciot megreformalni . 

     

     

    Fruttika : de szennyes szad van !

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 6. 15:22215.
    Miért bántja a szemedet ez a lista? Azért, mert te nem vagy rajta?
    előzmény:
    LokkaZion (227)
    2009-02-06  13:40
  57. 2009. február 6. 14:02214.

    Nem kaptad meg a címet, és most dühöngsz...?

     

    :) :)

     

     

     

     

    előzmény:
    LokkaZion (210)
    2009-02-06  13:38
  58. 2009. február 6. 14:01213.
    De igen, elsőkörben többször meg lett kérdezve, ki az, aki hozzájárul nevének közléséhez. Aki nem járultak hozzá, nem szerepelnek a listán. A többiek nem szóltak. Ezért vannak ott. A másik fórumon regisztráltak a felsoroltaknál többen vannak. Tehát, aki kérte nickjének NEM közlését, az nincs a listán.
    előzmény:
    -1- (204)
    2009-02-06  11:35
  59. 2009. február 6. 13:40212.

    Azért erre mérget ne vegyél! 

    előzmény:
    LokkaZion (210)
    2009-02-06  13:38
  60. 2009. február 6. 13:38211.
    Na ez egy érdekes kérdés!
    előzmény:
    Gentofte (205)
    2009-02-06  12:14
  61. 2009. február 6. 13:38210.

    ugyanez az erzesem

     

    Szarkeveres

     

    Eloszor is azert gondolom ezt , mert sok magyar nyelvu forumon resztveszek es ennyire "szabad" forumot , mint itt , meg nem lattam sehol . Szemelyeskedes , mindenbe belerugas , tokhulyeseg csak itt letezik. Az egesz nagyszaju seggbanda vissza fog ide jonni , logo farokkal , mert a nagy szajukkal ki lesznek moderalva minden mas forumkozossegbol.

    A moderalas megszoritasa jo dolog , es emelem kalapom azert , mert meg mertek tenni a Sanomanal  : meg a torveny sem engedi a sok szart , amit itt latni lehet !!!

     

    Akinek meg nem tetszik az , amit el kell fogadni a hasznalati feltetelekben : az menjen!!! Isten aldja!!! , ahova akar

     

    Jol atgondolva egy kb 30 fos nagyszaju forumiranyito sirattatja itt magat - menjenek a busba!!!!!!  : UGYIS VISSZA FOGNAK JONNI , MERT SEHOL SEM CSINALHATJAK A NAGYPOFAT , UGY , MINT ITT

    előzmény:
    Edith7 (208)
    2009-02-06  12:56
  62. 2009. február 6. 13:03209.

    Akkor nagyon nagyot tévedsz.

     

    Ennek a topicnak a célja az elköszönés.

    előzmény:
    Edith7 (208)
    2009-02-06  12:56
  63. 2009. február 6. 12:56208.

    Egyébként: nem olvastam vissza, nem tudom így, hogy másnak eszébe jutott-e, de ennek a topikindítónak csak egy értelme lehetett: sz@rkeverés.. (bocs a csúnya szóért, ezt szebben nem lehet mondani)

     

    előzmény:
    Edith7 (206)
    2009-02-06  12:48
  64. 2009. február 6. 12:55207.

    Választhatsz:

     

    1. Csak

    2. Mi közöd hozzá ?

    3. Mert

    4. Egyéb

     

    előzmény:
    Gentofte (205)
    2009-02-06  12:14
  65. 2009. február 6. 12:48206.

    Nekem erre pl két válaszom is lenne: egy goromba és egy magyarázós.

    -Kinek mi köze hozzá, hogy egy fórumtárs máshová is és miért regisztrál?

    -Nekem is van ezen kívül 2-3 hely, ahová regisztráltam, mert olyan témák (utazás, sütés-főzés, olvasmány-téma) vannak, amik ha akadnak itt is, de nekem az jobban tetszik, vagy itt már befulladtak. Hogy a te szóhasználatoddal éljek, van több közösség is, ahol otthon lehetek. Másnak is van biztosan. Magánügy.

     

    előzmény:
    Gentofte (205)
    2009-02-06  12:14
  66. 2009. február 6. 12:14205.
    Minek regisztálsz oda, hogyha az nem a te közösséged?
    előzmény:
    bababetű (203)
    2009-02-06  10:19
  67. -1-
    -1-
    2009. február 6. 11:35204.

    Én nem akarok belefolyni, mert nem is ismerem a témát csak a leírtakból, de azért szemet szúrt nekem, hogy miért nem arról kérdezték meg első körben a regisztrált tagokat, hogy akarod-e, hogy feltegyük a nevedet a listára?

     

    Vagyis a lista már eleve egy hibás döntés más személyek nevében egy listára való felkerülésről.

    Remélem érthetően fogalmaztam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551656 (200)
    2009-02-06  07:47
  68. 2009. február 6. 10:19203.

    Látom, nehezen megy a szövegértés: ha NEM láttuk, NEM olvastuk, mert NEM voltunk ott  a topikban , akkor NEM tudhattuk, hogy kellene kérnünk bármit is.

     

    Beregisztráltunk, én beköszöntem, és ennyi. Összesen 2 hozzászólásom van, tegnap megnéztem. 

     

    Egyébként az nem érdekel, hogy kitették a nevem, csak "muris", hogy ott a nevem, amiről nem is tudok, közben vígan élem az életem az nlc-n. Nem tudom, ki a topikindító, aki egyszerűen a regisztrált tagok listáját tette fel ide. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_783177
    Torolt_felhasznalo_783177
    2009. február 6. 09:21202.

    Mit hőzöngtök?

    Én soha nem csatlakoztam semmiféle olyan kezdeményezéshez,amiről nem tudtam mi célból jött létre,mi a tevékenysége.

    Többször/kiemelten/leírták,szóljon,aki nem akar a listán szerepelni.

    Teccettek volna odafigyelni!

    Mayának igaza van, az orwelli világ nem nyerte el sokak szimpátiáját.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. 2009. február 6. 08:20201.

    Én szerepelek a listán. Fel is vállalom. És én is elmondhatom, nem a fórummal van bajom. Sokan vannak itt, akikkel szeretek beszélgetni, itt van a 6.000 hsz-t megért topikom és több olyan más is, ahová szerettem, szeretek becsatlakozni.

    Ami miatt a listán vagyok, az az, hogy nagyon rosszul érintett néhány olyan nick diszkvalifikációja, akikre bármi rámondható, csak az nem, hogy értéktelen gondolataik lennének. Ehhez képest, annak ellenére, hogy semmi kivetnivalót nem írtak, a moderáció kivetette őket.

    Ezt nem vette be a gyomrom.

    És nem veszi be azokat sem, akik ártatlan, bár pikáns témák okán robognak a modisba törlésért lihegve, ugyanakkor a durván pornográf témák valamiért nem zavarják őket.

    És zavarnak azok is, akik magukat tartják a mindenek felett okosnak és ennek hangot is adnak az állandó kiosztással. 

    Összeverbuválódottegy kis csapat, akik jól elvoltak, okos gondolatokat hintettek és valóban, olykor fanyar humorral kifigurázták a végtelenül bárgyú témaköröket. Nos, ezek többsége lett rendszeresen kitiltva. Pedig nem személyeskedtek, név szerint senkit nem bántottak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  71. Torolt_felhasznalo_551656
    Torolt_felhasznalo_551656
    2009. február 6. 07:47200.

    Kénytelen vagyok csokivirági helyett utalni valamire. Ahogy ebben a topikban már megírta, többször szólt a maásik helyen, hogyha valaki NEM SZERETNÉ A NEVÉT LÁTNI A LISTÁN, SZÓLJON! Mindenkinek adva volt a lehetőség. Miért nem éltetek vele?

    Én nem vagyok regisztrálva a másik oldalon, de mégis   szót emelek a listások mellett.

    Nem azt olvashatja itt bárki, hogy utálják ezt a helyet. Csak annyit, a jelenlegi gondolatrendőri fílinggel nem értenek egyet. Miért kell kitekerni a mondanivalójukat?

    előzmény:
    fórumozok (199)
    2009-02-06  06:09
  72. 2009. február 6. 06:09199.
    na gyerekek erről azért nem volt szó ... hol járultam én hozzá ahhoz, hogy a nevemet ide tegyétek erre a listára?????? ... az, hogy nem értettem egyet azzal a fórumszabályzattal az tény, megvívtam a magam harcát, a magam módján a fórumszabályzattal szemben, meg is kaptam érte a büntetésemet (kitiltottak x órára) ... de hogy ide kiírjátok a nevemet az azért felháborított ... és hogy ezt most veszem csak észre, hogy nem szóltatok, az azért bánt egy kissé!!!!! ... töröljétek ki innen a nevemet nagyon sürgősen (nem érdekel, hogy milyen módon, de érjétek el, hogy a nevem ne legyen ott - köszi)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  73. 2009. február 6. 04:18198.

    Bocsanat, megneztem sajatmagamat :D

     

    2001-ben regisztraltam, es majdnem napra pontosan 3 ev mulva irtam 2 azaz ketto topicba 1-1 hozzaszolast. Es az elso topicomat 4 evvel a regisztracio utan inditottam... Szoval nagyon huncut voltam, es revesayi forumtarsam igazan nagyon dorzsolt azokkal szemben, akik evekig csak olvasgatnak...

     

    Oszinten nem ertem, miert baj, ha valaki csak olvassa a forumot...???? Akar eveken at...???? Es utana sem nyit napi 30 topikot....???? Akkor mar hiteltelen? Csalo? Vagy seggnyalo?

    Mi szukseges ahhoz, hogy valaki becsuletesnek tunjon a szemedben...???? Egy kissnegabriella-jelenseg?

     

    Nem ertem (szomoru smiley) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2009. február 6. 04:08197.

    Ugyan nem vagyok Starbucks masik nickje, sot, az idoeltolodasra valo utalasbol gondolom, kisse masfele is lakik mint en, sot, az IP cimunk alapjan leellenorizheto, hogy nem vagyunk azonosak.

    DE muszaj elgondolkodni azon, hogy Neked az a velemenyed, hogy ha valaki 3 evig egy szot sem szol, akkor az egy alavalo csalo, nyalogep es tarsai... Ugyanis en 2002-ben regisztraltam - es az elso hozzaszolasom - ha jol emlekszem - 2004-ben tortent. Az elso topikomat meg talan 2005-ban nyitottam...? TOBB evvel a regisztracio utan... Egyszeruen addig nem ereztem, hogy barmihez is hozza akarnek szolni, vagy innen akarnek kerdezni valamit...  :-))) Viszont volt 1-2 ember, akik tagok voltak itt, es a veluk valo privizes miatt regisztraltam. DE EVEKEN AT NEM SZOLALTAM MEG EGYIK TOPIKBAN SEM!!!!! Akkor most en is erezzem magam seggnyalo arulonak, akinek dugi nickjei vannak...???????

    Vagy az az elvarasod, hogy ha regisztralsz egy nicknevet, akkor gyorsan nyiss is vele egy topikot...????? Hmmmm... No comment.

     

    A masik nickem gyongy33, lehet ellenorizni mindkettot. A hozzaszolasokat, az inditott topikok szamat...

     

    Amugy maximalisan igazat adok azoknak, akik azt mondjak, hogy ha nem tecccccik, akkor el lehet menni... Ha meg tetszik, akkor miert a kopkodes...?

     

    Remelem, attol, hogy most ide irtam, nem fog megjelenni a nevem a "sohatobbenemjovok" cimu uj topikban!!!!

     

    Legyen szep napotok, es probaljatok meg mosolyogni - sokat segithet :-)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_396577 (181)
    2009-02-03  11:38
  75. 2009. február 6. 01:06196.

    Én nem tudtam róla, nem láttam a topikot. Beregisztráltam, mert kedves ismerőseim vannak ott, ennyi.

     

    Itt viszont a barátaim, állandó társaságom az itt van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (174)
    2009-02-03  11:09
  76. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. február 5. 22:40195.

    "Nem állja meg a helyét tehát az az állítás, hogy senki nem tudott róka, hogy benne lesz a listában, és senki nem kérte ki a hozzájárulását ehhez."

     

      De, megállja a helyét. Például én nem olvastam a másik fórumot, csak éppen beregisztráltam, ma nézegettem meg jobban (bocsánat, azért az ember időnként dolgozik is, ha pedig nem, akkor sem a virtuális kapcsolattartáson jár az esze folyamatosan), ezért nem is volt tudomásom bármiféle listáról. Te egyszerűen idekented a regisztrálók névsorát, és élek a gyanúperrel, hogy rajtam kívül sokan mások sem tudtak erről az egész akcióról... Teljesen véletlenül kattintottam erre a topikra.

      Változatlanul nagyon dühös vagyok, s az már tényleg csak mellékes, hogy végtelenül gyerekesnek tartom az ilyen "akciókat".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (174)
    2009-02-03  11:09
  77. 2009. február 5. 22:14194.
    Jó kis névsor. Arra legalábbis jó, hogy akit netán eddig nem vettek észre a modik, mint kizárandót, most megtehetik.
    Ki hatalmazott fel ennek közzétételére?
    Ja, egyébként nem féle a repüléstől. Sőt! Csak nincs rá elég pénzem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  78. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. február 5. 21:59193.
    Bocsánat, az első hozzászólásom nem ment el...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. február 5. 21:56192.

    Már ki a fene hatalmazott fel téged, hogy ezt az én nevemben is írd?

     

      Szó sem volt erről, engem egyszerűen értesített két ember, akit barátomnak tekintek, hogy ott beszélgetnek, regisztráljak be. Megtörtént, hozzászólásaim száma azóta is nulla ott. És eszemben sem volt, hogy vagy-vagy... Micsoda hülyeség ez?

     

      Ha én el akarom hagyni ezt a fórumot, majd eldöntöm, de egyelőre kikérem magamnak, hogy a fejem felett nyilatkozzanak. Micsoda hülyeség ez?!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  80. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. február 5. 21:48191.

    Már ne haragudj, de ki a fene hatalmazott fel téged, hogy az én nevemben ezt írd?!

     

      Néhány ember, akit barátomnak tekintek, felhívta a figyelmem egy fórumra, ahová írnak, s javasolták, hogy regisztráljak be... Megtörtént, azóta is ide írtam, ott egyelőre nulla a hozzászólásaim száma, mert nem találtam olyan témát, ami érdekelt volna. Sehol sem olvastam olyasmit, hogy vagy-vagy... 

     

      Mégiscsak felháborító, hogy más megkérdezése nélkül te eldöntöd, hogy hová fog írni ezentúl és csak és kizárólag oda... Kikérem magamnak! Ez nagyon antipatikus ostobaság volt.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  81. 2009. február 5. 14:13190.
    Ok, rosszul használtam, bocs. "Lázadó" értelemben használtam, de a netes szótárak szerint ezt nem jelenti. Akkor bocs: renegát helyett lázadót tessék érteni. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (187)
    2009-02-04  13:31
  82. 2009. február 4. 20:14189.

    Ez érdekes. egy csomó listán szereplő ember kikéri magának, hogy rajta van. De akkor ki csinálta a listát?

     

    Kicsit műbalhét érzek benne.

    előzmény:
    empatiya (188)
    2009-02-04  20:07
  83. 2009. február 4. 20:07188.
    Most találtam ezt a topikot. Sokmindennel nem értek egyet, de SOHA nem mondtam olyat, hogy nem tudok, és nem is akarok idejárni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  84. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2009. február 4. 13:31187.
    Figyi, azért megnézném a kattintási statisztikát: ki hozott többet vajon, Gabika vagy bármelyik az említett 50 renegátból... Pluszban hozzáveszem azokat a hozzászólásokat is, amik miattuk íródtak... Az nlc (csak a fórum maga) nem egy olyan nagy költségvetésű hely szerintem, bár a fene tudja...
    idézet:
    Sirmi (117)
    2009-02-03 01:42:31

    Másodjára olvasom tőled a renegát kifejezést.

    Tudod,mit jelent,vagy csak dobálózol a szavakkal?

     

    Mitől lesz renegát az,aki nem tűri,hogy igazságtalanságot kövessenek el ellene,a többség ellen és szóváteszi,újabb büntetést kap,majd fogja és elhagyja a régi,megszokott fórumát?Mitől lesz árulóvá,hazáját elhagyóvá?Azt te sem gondolod komolyan,hogy aki ide egyszer belépett,az máshová nem is járhat fórumozni?Mert akkor árulóvá válik.

    A Gabika-féle színvolat pedig ha jobbnak tartod,mint eme emberekét,hát az téged minősít,a renegátozásoddal együtt.

     

    Engem nagyon rosszul érint az ő távozásuk,sokakat kedvelek közülük,akikkel ÉRTELMES beszélgetéseket folytathattam nap,mint nap.Úgyhogy követtem őket a szerény véleményem szerint száműzetésbe,bár megtartottam itteni tagságomat is,mivel AKAD MÉG NÉHÁNY értelmes ember aki itt maradt,azokkal is szeretek beszélgetni.

    előzmény:
    Sirmi (117)
    2009-02-03  01:42
  85. 2009. február 3. 15:09186.

    elnézést, hogy közbeszólok, de a fent leírtak csak részben érvényesek.

    az esztelen tiltásokkal nem értek egyet, de attól még ide járok olvasni, legfeljebb nem írok egy sort se.

    véleményem ennél több van, de igyekszem nem kifejteni.

    ford1968

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  86. Torolt_felhasznalo_887833
    Torolt_felhasznalo_887833
    2009. február 3. 13:01185.

    Sajnálom, hogy nem érted, nyilván többek között ezért is maradsz :).

    Színjáték? Kicsit lemaradt a lényeg számodra, azt hiszem, de nem baj, ilyen is kell, sőt!.

    További jó forumozást, érezd nagyon jól magad .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-02-03  02:47
  87. 2009. február 3. 12:30184.
    Nézd, azt hiszem kár erre több szót vesztegetni, nem olvastam, nem követtem az eseményeket. Nyilván ha kaptam volna egy levelet, akkor reagáltam volna rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (174)
    2009-02-03  11:09
  88. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 3. 12:23183.
    Melyik a másik fórum, megírnád priviben?
    előzmény:
    Svanemollen (182)
    2009-02-03  11:39
  89. 2009. február 3. 11:39182.

    Te egyáltalán nem érted, miről van szó.

     

    Mi szeretjük ezt a fórumot. Pontosabban szerettük régen, amikor még jól mentek a dolgok.

     

    Ami viszont MOST megy, az ellen tiltakozunk. Az értelmetlen törlések, kitiltások ellen. Hogy amit valóban törölni kellene, azt nem törlik. Hogy megtiltották, hogy a szép időn kívül bármiről beszéljünk.

     

    Ezért döntöttünk úgy, hogy elmegyünk. 

     

    HA normális lesz ismét a szabályzat, a moderáció, akkor én szívesen visszajövök. Ha nem, semmi gond, találtunk egy másik fórumot. Az azért pedig érdekes, hogy közel százan eljöttek már.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-02-03  11:29
  90. Torolt_felhasznalo_396577
    Torolt_felhasznalo_396577
    2009. február 3. 11:38181.

    Starbucks!

     

    2006 októberében regisztráltál. A mai napig produkáltál 3, azaz három hozzászólást a fórumon, jelen topikban. Topikot nem indítottál.A fórum eseményeivel kapcsolatban azonban úgy tűnik tisztán látsz.

     

    Tehát? A Starbucks netalántán biztonsági nick? Hová bújhatott az eredeti? Jujjuj, hogy eltűnt az a kis huncut!

     

    Én nem tudlak komolyan venni. Ennél kissé dörzsöltebb lettem az elmúlt időkben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-02-03  11:29
  91. 2009. február 3. 11:35180.

    Még annyi, hogy tessen már megtanulni szöveget ÉRTELMEZNI! Azt írtuk (és úgy is gondoljuk), hogy "a jelen körülmények" között nem járunk ide, és nem azt, hogy "soha többé a büdös életben".

     

    Nem az NLC ellen vagyunk, hanem az ostobaság ellen.

    Nem ezt a fórumot utáljuk, hanem a színvonalcsökkenést.

    Nem a moderátorok az ellenségeink, hanem az emberi hülyeség.

     

    Senki nem fog "visszasunnyogni".

    Ha úgy érezzük, a helyzet visszazökken a normális kerékvágásba, visszajövünk a rendes nickünkkkel.

     

    Aki valamiféle dedós, sértődős, látványos kivonulást lát a tettünkben, semmi mást, az örüljön, mert valószínűleg fogalma nincs az egészről, így boldog, tudatlan, befolyásolható fórumozó marad a továbbiakban is. 

    idézet:
    csokivirági (187)
    2009-02-03 11:15:59

    Erről van szó.

     

    Nem ellenetek haragszunk, hanem értetek.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (176)
    2009-02-03  11:15
  92. Torolt_felhasznalo_802356
    Torolt_felhasznalo_802356
    2009. február 3. 11:33179.

    félreértettél

    Én nem akarom, h ezeket kiszedjék, csak ez engem zavart mindíg, de, ez az én problémám, nem a fórumé, nem kell kiszedni ezeket. Csak valamire éppen illet, én meg leírtam, mert ez a vesszőparipám

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196882 (175)
    2009-02-03  11:09
  93. Torolt_felhasznalo_196882
    Torolt_felhasznalo_196882
    2009. február 3. 11:23178.
    Én ezt a gyerekek is olvashatják dolgot úgy látom,hogy azért ez nem egy jellemző dolog.A felnőttek beszélnek a szexualitásról.Ki így,ki úgy.Mindenkinek máshol van a határ.Néztem a sokszor emlegetett nyalni,vagy nem...topikot,ott már egy összeszokott társaság van,ha jól láttam,és nem láttam benne semmi olyat,vagy nem tudom,lehet én nem láttam csak,sok hsz. van benne.Szerintem egyszerűen kell egy csatorna szexualitás címmel,belépéskor kitenni a 18-as karikát,és el kellene fogadni a feltételeket.De ez ugye megint egy technikai javaslat.Én emlékszem,mikor törölték az ilyen topikokat és akkor meg az volt a felháborodás oka,hogy miknek nevezték a modikat...le sem írom.Én úgy vagyok mindig,ha valami nem tetszik,hogy javaslatokat teszek,előállok ötletekkel,és akkor megvitatjuk a kollegákkal.Szerintem ez a járható út,ez az itteni nekem túl radikális.Soha ne mondd,hogy soha,ugye...
    előzmény:
    Sáraanyu (173)
    2009-02-03  10:52
  94. Torolt_felhasznalo_802356
    Torolt_felhasznalo_802356
    2009. február 3. 11:21177.

    ebből is látszik, hogy csak regisztráltam, de még nem olvastam :D

     

    De nem zavar, h ott a nevem :-) mert nagyrészt egyet értek 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (174)
    2009-02-03  11:09
  95. Torolt_felhasznalo_382225
    Torolt_felhasznalo_382225
    2009. február 3. 11:15176.

    Még annyi, hogy tessen már megtanulni szöveget ÉRTELMEZNI! Azt írtuk (és úgy is gondoljuk), hogy "a jelen körülmények" között nem járunk ide, és nem azt, hogy "soha többé a büdös életben".

     

    Nem az NLC ellen vagyunk, hanem az ostobaság ellen.

    Nem ezt a fórumot utáljuk, hanem a színvonalcsökkenést.

    Nem a moderátorok az ellenségeink, hanem az emberi hülyeség.

     

    Senki nem fog "visszasunnyogni".

    Ha úgy érezzük, a helyzet visszazökken a normális kerékvágásba, visszajövünk a rendes nickünkkkel.

     

    Aki valamiféle dedós, sértődős, látványos kivonulást lát a tettünkben, semmi mást, az örüljön, mert valószínűleg fogalma nincs az egészről, így boldog, tudatlan, befolyásolható fórumozó marad a továbbiakban is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382225 (1)
    2009-02-02  23:34
  96. Torolt_felhasznalo_196882
    Torolt_felhasznalo_196882
    2009. február 3. 11:09175.
    Én ugyan szoktam keresni a fórumon,de valaki nem szeret.Szereti látni,hogy itt van a topikja oldalt,gondolom én.Én guglizós-keresgélős vagyok,de nem mindenki.És ezt tiszteletben kell tartani.Zenést meg azért indítottam,mert már sokszor írtak be jó számokat,szerintem egyszerűen csak előadókat kellett volna kérnem,ez a playlist dolog lehet nem ismerős itt...Ja,keresésre visszatérve.Mondjuk egy ilyen topikba beírná a moderátor,hogy van már ilyen téma,írd be a keresőbe,majd törölné a topikot,szerinted mennyire háborodna fel az illető?Nem is beszélve arról,hogy a moderátornak előbb utána kell nézni,tényleg van-e olyan téma,mert valótlant nem írhat be.És,ha azokban nincs válasz a kérdésére?Ha mondjuk 1-2 hsz van benne,akkor a moderátor nézzze végig teszem azt az összes gombás topikot?Mindig akadhat új információ,új ember,akinek esetleg jobb ötlete,vagy tanácsa van az eddigieknél.Korlátokat nem lehet úgy ledönteni,hogy mögöttünk újakat állítunk másoknak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_802356 (171)
    2009-02-03  10:49
  97. Torolt_felhasznalo_382225
    Torolt_felhasznalo_382225
    2009. február 3. 11:09174.

    HELYESBÍTÉS:

     

    A másik fórumon abban a topikban, ami a leglátogatottabb, és ahol szó volt a búcsúról, TÖBBSZÖR, piros betűkkel KIEMELVE jeleztük (legalább 5-6-szor!), hogy alapértelmezés szerint mind a 75 ember, aki ott regisztrált és tagnak számít, alapértelmezés szerint benne lesz a listában.

    És hogy aki NEM szeretné, hogy benne legyen a neve, jelezze. (Volt, aki jelezte is, és nincs is a neve a listán.)

     

    Nem állja meg a helyét tehát az az állítás, hogy senki nem tudott róka, hogy benne lesz a listában, és senki nem kérte ki a hozzájárulását ehhez.

    előzmény:
    levelebeka (157)
    2009-02-03  10:18
  98. 2009. február 3. 10:52173.
    A dolog nem erről szól. Hanem azokról a topikokról, amikről süt a butaság, és bicskanyitogató az iq hiány. Amikor egyes emberek nem mérik fel, hogy TÉNYLEG orvoshoz kell menni az orvosi gondjaikkal, vagy azt nem mérik fel, hogy egy nyilvános fórumot adott esetben gyerekek is olvasnak, és nem mindegy, hogy milyen ordenáré stlílusban nyilatkoznak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196882 (169)
    2009-02-03  10:40
  99. Torolt_felhasznalo_249963
    Torolt_felhasznalo_249963
    2009. február 3. 10:52172.
    Megmondta, nem segit a topikfenntartásban, kacc, hítták a hívei, tutticsenti.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_802356 (171)
    2009-02-03  10:49

Címlap

top