Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyajegy leszedetése

tulipán6
Létrehozva: 2004. január 14. 10:43
Sajnos nagyon sok anyajegy található rajtam. Esztétikailag még nem is annyira zavaznának, de néhány nagyon kiáll és gyakran beleakadnak valamibe. Ez nem csak fájdalmas hanem vérzik is. Valószínűleg éjjszaka is sokszor belekaphatok, mert reggelente gyakran véresek. Egyébként van amelyik 1,5 cm átmérőjű.

Budapesten hol végeznek ilyen műtétet? Ha valakinek van tapasztalata légyszi írja meg. Szeretnék véleményeket hallani a sebészi illetve a lézeres műtétről.
  1. 2004. május 18. 18:0576.
    Ágica én sima rendelőintézeti szakrendelésre mentem, majd sima kórházi sebészeti lézerambulancián szedettem le. Szebb lett, mint a fiamé, akit maszek professzor asszony műtött csillagászati összegért.
    előzmény:
    Ágica1 (75)
     
  2. 2004. május 18. 16:2575.
    Sziasztok!
    Sima bőrgyógyászati rendelésen is megnézik, vagy anyajegyekkel inkább fizetős helyre kellene menni?
    Köszi
    előzmény:
    ober (73)
     
  3. Torolt_felhasznalo_890423
    Torolt_felhasznalo_890423
    2004. május 18. 16:0974.
    Szia!
    Tulajdonképpen én már voltam bőrgyógyásznál, de ő azt mondta, ha akarom, pár nagyobbat le lehet szedetni. Kicsit furcsállottam a határozatlanságát, mert rám bízta, hogy akarom-e. Végülis jelentkeztem a műtétre, június 4-én kell mennem, és kimetszéssel fogják csinálni. De jó lenne tudni, hogy melyiket szedessem le, mert gondolom a sebész csak azt fogja, amit a bőrgy. ráírt a beutalóra, de én úgy látom, több is van, ami nagyobb.

    Mit jelent a bőrultrahang?? Neked azzal nézték meg? Nekem szabad szemmel, még csak nagyítót sem használt!!
    előzmény:
    ober (73)
     
  4. 2004. május 17. 17:1373.
    pontosítok:a 30. anyajegy levételen, ja meg úgy egyébként is túlvagyok már a 30-on
    előzmény:
    ober (72)
     
  5. 2004. május 17. 17:1172.
    Ez az egész úgy megy, hogy először elmész a bőrgyógyászhoz. Ott bőrultrahanggal megnézik az összest. Majd javaslatot tesz a bőrgyógyász arra, hogy melyikeket kell eltávolítani, és hogy hogyan lehet:lézerrel vagy kimetszéssel. Én talán már a 30-on vagyok túl, ősszel folytatom. Természetesen orvosi javaslatra. Egy sérült anyajegy, vagy egy napégette anyajegy nagy bajt okozhat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (71)
     
  6. Torolt_felhasznalo_890423
    Torolt_felhasznalo_890423
    2004. május 17. 16:4571.
    Sziasztok!
    A kérdésem az lenne, hogy szerintetek minden egyes anyajegyet le kell szedetni, vagy az egész piciket (pl. gombostűfej-nagyságnyi) nem kell háborgatni?
    És leszednek olyant is, ami nem dudorodik ki a bőrből, hanem csak egy barna folt, a bőrrel egy síkban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. ppp
    ppp
    2004. Április 4. 09:1170.
    Nem hiszem, hogy erre itt kapsz olyan választ, ami bármit is segít. Először is: kérdés, hogy valóban anyajegy-e. Ehhez bőrgyógyász kell. A másik fő kérdés, hogy érdemes-e megoperálni. Ehhez pedig a bőrgyógyász véleményén kívül a sebészé is kell (ez egy annyira speciális terület, hogy a szemészek és a plasztikai sebészek közül is csak néhányan specializálódtak erre).
    előzmény:
    Tia_Mya (68)
     
  8. 2004. Április 4. 05:3669.
    Sziasztok!

    Az én kérdésem a következő lenne: volt valamelyikőtök a Szent István Kórházban az onkodermatológián? Milyen tapasztalataitok vannak? Melyik orvost (doktornőt) ajánljátok?

    Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. március 15. 01:5468.
    Sziasztok!
    Nekem sajnos nagyon sok anyajegyem van (és szinte mindegyik kiálló), de az arcomon is van kettő, ami nagyon kellemetlen számomra. Az egyik szerintem normális, leszedhető helyen van, de a másik viszont az alsó szemhéjamon. Nem nagy, de ez is kiálló. Mit gondoltok, leszedhető? Félek, hogy sebészileg nem lenne az, mert a szemem körül kéne vagdosni. . . Szerintetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. március 10. 22:2667.
    Sziasztok!
    Javaslom, hogy ha orvost kerestek, nézzétek meg a www. orvostkeresek. hu oldalt!
    Biztos találtok jó orvost! Ha segítség kell, kit érdemes, azt emailben szívesen elmondom.
    Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. március 8. 11:1766.
    Sziasztok!
    10 hónapos lányomnak a halántékán van egy 10 Ft-os nagyságú anyajegy, mely szőrös. Benövi ugyan a haja, de a szőr erősebb nem fésülhető hátra, stb. Most gondolkoztunk el azon, hogy levetettjük. Volt valakinek hasonló problémája? Kihez érdemes fordulni? Nálunk az is fontos, hogy ne kelljen kórházba feküdni, mert a lányomat még szoptatom. Remélem tudtok segíteni.
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. március 4. 10:1065.
    Hopp, lefeledtem a legfontosabbat: Arra magamtól is rájöttem, hogy börgyógyászhoz kell mennem, épp csak nem szívesen adnám magam olyan kezére, akiröl nem tudok semmit. Lehet, hogy hülyeség, de ilyen kis bizalmatlan vagyok. :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. március 4. 10:0864.
    Én teljesen tanácstalan vagyok. Van egy halom kisbigyó a nyakamon, ami gondolom nem egy extra dolog, egy anyajegy a csípömön (ezer éve, de most kezdek paranoiás lenni vele kapcsolatban), és a hónaljamban is egy nem tudom micsoda (szörtelenítésnél elég idegesítö tud lenni). . . A lényeg, hogy leszedetném öket, ha lehet, egy nekifutásra, viszont nem tudom, hogy hova forduljak.
    A háziorvosom azt mondta, hogy ha eddig is itt voltak, akkor minek maceráltatnám öket, de valahogy úgy érzem, nincs igaza.
    A hideg ráz ki a gondolatra is, hogy hozzábirizgálnak, de talán mégsem szeretném megvárni, hogy valami baj legyen abból, hogy ilyen ingyom-bingyomok lógnak rajtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2004. február 25. 20:3463.
    Akkor óvatosan! ;-)
    Neked is jó éjt!
    előzmény:
    Manókácska (62)
     
  15. 2004. február 25. 20:2862.
    Szia!
    Rászántam magam s voltam tornázni. A hát erősítő gyakorlatoknál "csaltam", mivel nehezen gyógyul a hegem. De nagyon jó volt a torna!
    Jó éjszakát
    előzmény:
    bluer (61)
     
  16. 2004. február 25. 17:3561.
    Szia, nekem utoljára 2 hete vettek le 2db-ot és már tornáztam, pedig a combom belső oldalán volt, de már begyógyult!
    előzmény:
    Manókácska (60)
     
  17. 2004. február 25. 17:0760.
    2003. december 11-én 3 db anyajegyet vettek le rólam. Szemöldököm mellöl, nyakamról, hátamról (ez volt a legveszélyesebb. -később begyulladt, mivel a szervezetem nem tudta bevenni a belső varratot. -
    Szerintetek a műtét után, mennyi idő elteltéve lehet tornázni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2004. február 25. 17:0759.
    2003. december 11-én 3 db anyajegyet vettek le rólam. Szemöldököm mellöl, nyakamról, hátamról (ez volt a legveszélyesebb. -később begyulladt, mivel a szervezetem nem tudta bevenni a belső varratot. -
    Szerintetek a műtét után, mennyi idő elteltéve lehet tornázni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. ppp
    ppp
    2004. február 23. 21:1658.
    Fibrómát lehet akár ollóval is.
    előzmény:
    bluer (56)
     
  20. ppp
    ppp
    2004. február 23. 21:1657.
    Attól függ, hol laksz és hogy magánban vagy TB alapon szeretnéd megoldatni.
    előzmény:
    Flor (55)
     
  21. 2004. február 23. 16:5356.
    Persze hülyeséget nem akarok írni, lehet fibróma volt. . . testszínű bogyó
    előzmény:
    ppp (54)
     
  22. 2004. február 23. 16:3755.
    Nekem 4 anyajegyem van ami kiálló és zavar is (egy elég kínos helyen, a vénuszdombomon) meg egy a pocimon amit állandóan ér a nap és fehér folt van körülötte. Hova menjek el szerintetek leszedetni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. ppp
    ppp
    2004. február 22. 08:1654.
    Ollóval levágni anyajegyet eléggé szokatlan megoldás. Valószínűleg nem anyajegyed volt.
    előzmény:
    bluer (53)
     
  24. 2004. február 21. 22:5053.
    Sziasztok!
    Mivel nekem is voltak anyajegyeim, tudom hogyan működik a dolog. /Szerencsére az enyémek problémamentesek voltak!/
    Először ollóval levágják az anyajegyet és azt küldik el szövettanra -ha kell- és a helyét égetik, ha gond van akkor vágnak és varrnak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. ppp
    ppp
    2004. január 31. 07:5052.
    Ha valamit leégetnek, azt már nem lehet elküldeni szövettani vizsgálatra. Nyilván itt az operáló lézert használták, ami lényegében ugyanúgy működik, mint a szike. Kb annyi a különbség, hogy az orvosnak kevesebb gondja van a vérzéssel, ugyanakkor kicsit nehezebb egyenesen vezeteni a metszést. A páciens részére szerintem majdnem mindegy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336954 (51)
     

Címlap

top