Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Együttélés anyóssal

k5z9
Létrehozva: 2008. november 3. 16:36

Sziasztok!

 

Nemrég voltam a 10 éves osztálytalálkozómon. Beszélgettünk és a 30 fős osztályomból senki sem lakik anyóssal. Szinte irigylésre méltó volt hallgatni. Férjem szerint, aki 40 éves és soha nem lehetne az anyja mellöl elhozni, azt mondta szerinte a fele kamuzik.

18 éve lakom az anyósommal joggal gondolhatnák aki ennyit kibírt együtt az már kibírja a hátralévő éveket is. Én nem így vagyok ezzel. Ahogy mennek az évek egyre idegesítőbb, egyre inkább otthagynám a francba. Mindenbe beleszól pedig én is 40 felé járok. Nincs egy önálló gondolatom, cselekedetem. Ez borzasztó !!

Várom a hozzászólásokat legfőképpen azoktól akik szintén együtt élnek az anyóssal , hogy oldjátok meg!! azok is írjanak akik együtt laktak és már külön laknak, egyszóval mindenki !

Köszönöm!! 

 

  1. 2008. november 5. 11:40151.

    Miért nem költözöl vissza édesanyádhoz?

    Nem a legjobb megoldás, lehet, de jobb mint ez.

     

    előzmény:
    k5z9 (135)
    2008-11-04  10:52
  2. 2008. november 5. 11:09150.

    Szia !

     

    Sógoromék a nagypapa házát megörökölték, felújították azért laknak külön! A helyzetem nem megfelelő csak beletörődöm. A helyzet jobbátételéért azt teszem: dolgozni járok, mosok, főzök takarítok, tanulok a gyerekkel,  / mint minden más anya /. 88 ezer ft bruttó fizetésből szerinted mit kezdjek? A férjem ezt nagyon jól tudja és bármit csinál úgy gondolja akkkor is maradok, mert legalább van fedél a fejem felett. Ha fogok nyerni a lottón egy percet nem fogok gondolkodni és különmegyek! Addig minden nagyon szép és vita mentes míg az van amit az anyósom szeretne.

    Ha egy kicsit is más a vélemyényem egy dologról azonnal megcáfolja, mert neki már k... nagy élettapasztalata van. as férjemnek ez a helyzet rohjadt kényelmes , anyuci majd megoldja!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (138)
    2008-11-04  13:18
  3. 2008. november 5. 04:31149.

    BRAVO  Irenke!!!!!

     

     

    előzmény:
    irenehavas (130)
    2008-11-03  21:16
  4. 2008. november 5. 04:28148.

    Na,  Anci,  latszik,  hogy  nem  vagy  "regi"  NLC-s  tag.

    Irene  mar  vagy 6  ev  ota  igy  ir,  igy  beszel  itt.  Ettol fuggetlenul  mindenki  szereti  ot, mert egy aranyszivu  valaki.

     

    MIERT  SZEMELYESKEDSZ??

     

    Mi a koze  ronda  beirasodnak  az  "anyos"  temahoz?

     

    Valoszinuleg  TE IS  AZ  VAGY,   ugye??

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (137)
    2008-11-04  13:04
  5. 2008. november 5. 03:43147.
    szia. hat eloszor is:  NEM KELL   OLVASNOD ITT. A MASIK: VAN OTTHON EGY FOBIRO  BARATNEM,  MEG MEG EGY PAR MASIK.  HA NEKIK JO AZ IRASOM  AKKOR ANYI. TESZEK RAD.  TE IS CSAK EGY IRIGY MAGYAR VAGY.  azt lehet kedvesem mer en ugy elek,  ha te 100 evet elsz a szep hazadban, sem fogsz ugy elni, mint en.  szep napokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (137)
    2008-11-04  13:04
  6. 2008. november 5. 00:30146.

    Sziasztok!

     

    Én is voltam ilyen helyzetben. Ott onnan eredtek a gondok - és alaposan gyanítom, hogy nálatok is - hogy a kedves mama túlságosan elkapatta kedves fiacskáját. Meglett felnőtt kora ellenére a mama nem csupán megmelegítette neki a vacsorát, hanem tányérra szedte, elé rakta az ételt. Ezek után természetes volt számára, hogy tőlem is ezt várta el. Én próbáltam leszoktatni erről, hogy ugyan már talán menni fog neki az önálló szedés. De nem! A mama persze zokszó nélkül megcsinálta, sőt, azt vette rossz néven, hogy próbáltam megreformálni a helyzetet. Nem csoda, hogy szeme fénye a saját lakás gondolatát elvágta egyszerűen annyival, hogy minek eladósodni, ha itt is lakhatunk!! Kedves hasonló cipőben járók, őszinte részvétem mindannyiótoknak. A helyzet szerintem az, hogy ha nem léptek fel nagyon keményen és határozottan - de persze szeretettel telve - saját lakás ügyében (vagy ha erre semmi, de tényleg semmiféle mód nincsen, akkor a mamával bizonyos határok meghúzásában), akkor minden marad a régiben, mert kettejüknek ez így nagyon jó. A szituációhoz ti magatok járultok hozzá mindaddig, amíg hagyjátok, hogy így legyen. Tudom, hogy nem könnyű, nyilván 18 év után  pláne nem lesz egyszerű kitörni. Én is megszenvedtem nagyon, de szerintem van kiút.  (Nálam a kapcsolatnak lett vége, más okok miatt.)Mindenképpen oldjátok meg a saját lakást, mégha icipici panel, albi vagy bármi is legyen! Ez a helyzet ugyanis nem egészséges, ebből nem lehet semmi jó! Hajrá és sok sikert mindenkinek!

    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36
  7. Torolt_felhasznalo_940955
    Torolt_felhasznalo_940955
    2008. november 4. 23:17145.

    Pont azt akartam írni h ne higgy a kábításnak, állj ki magadért. (elszállt) Nem fog semmi változni, ha te nem változtatsz. Ha a párod be tudja venni a leszarom tablettát, mert gyakorlatilag nincs is otthon, elkerüli a konfliktust, van hol kikapcsolódnia, feltöltődnie, akkor Te is tedd ezt. Tedd ami neked tetszik és vállald magad. Ha fázol, mert hideg a 18 fok (gyereknek 21 fok a normális) kapcsold be a fűtést. Ha valaki kikapcsolja, kapcsold vissza. Nem kell magyarázkodni, akinek nem tetszik mehet hűsölni a kertbe. És még valami: ne Te lépj le! Neked is ugyanúgy jogod van ott lakni! Ja és nagyon hamar szerezz egy aranyos blökit.  

    Volt alkalmam 1 hónapig apóst vendégül látni. Nem volt vendégszobánk, egymás szájában voltunk, más volt az életritmusunk, stb. Elég fárasztó volt, mert én kimerültem, ő viszont belőlünk töltődött. Most biztos más lenne a felállás, de többé nem akarom ilyen téren próbára tenni magam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_723425 (144)
    2008-11-04  22:31
  8. Torolt_felhasznalo_723425
    Torolt_felhasznalo_723425
    2008. november 4. 22:31144.

    Ez bizny így igaz. Sőt van hogy direkt hátráltatják az embert és belemanipulálják, hogy ő a gonosz ha változtatni akar. Meg azok a majd jövőre, most ne kimagyarázkodások, és a felesleges ígéretek, amikor direkt nézik hülyének az embert. Elszomorító

    előzmény:
    szekine (143)
    2008-11-04  19:34
  9. 2008. november 4. 19:34143.

    Nem olyan egyszerű ez sajnos. Kívülről mindenki olyan okosan meg tudja rendezni a másik életét, csak a sajátjában nem veszi észre a hibákat. /Ritka kivétellel/

    Fiatalon jóhiszeműen elhittem mindent, amit ígértek, aztán évek alatt jöttem rá, hogy a hátam mögött teljesen másképpen viszonyulnak hozzám... pedig én tényleg igyekeztem alkalmazkodni, mégis voltak súrlódások. 

    Nem olyan egyszerű ám változtatni, ha szereted azt, akivel élsz és ő abban a tudatban lett nevelve, hogy kisfiam, Neked a szüleiddel kell élned, legyen bárki is a feleséged. Az előttem lévő lányokkal állítólag azért nem  működött a kapcsolat, mert külön szerettek volna kezdeni.

    Mi az első 4 évben közös konyhán éltünk és tényleg nem tudtam mit tenni, mert nem szerettem volna emiatt elveszíteni a férjemet.

    Sok előnye is van, hogy így alakult, de ugyanannyi hátránya is van.

    18 év van mögöttünk és nekem nem volt erőm ahhoz, hogy állandóan ellentmondjak mindenkinek, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy külön a legjobb. A folytonos ellenállásba bele lehet fáradni és betegedni.

    előzmény:
    szivem26 (141)
    2008-11-04  19:12
  10. Torolt_felhasznalo_258520
    Torolt_felhasznalo_258520
    2008. november 4. 19:16142.
    .....férjem estig dolgozik, edzésekre jár......"!! hmmmmm, a Te férjed tudja azt, hogy családja van? nekem nagyon úgy jön le, Ő még a mama pici fiacskája......nem tutyimutyi, inkább kényelmes, neki tetsző életet élő óriásbébi!!
    előzmény:
    k5z9 (135)
    2008-11-04  10:52
  11. 2008. november 4. 19:12141.
    Egyébként ezt én se tudom megérteni hogy egy nő, anya és feleség hogy nem tud lépni a saját élete szebbé illetve jobbá tétele érdekében. Mit tudhat az a férfi aki miatt elviseli az állandó vitákat és rossz dolgokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (138)
    2008-11-04  13:18
  12. 2008. november 4. 18:58140.
    Szép estét mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (138)
    2008-11-04  13:18
  13. 2008. november 4. 17:48139.

    Ez van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772164 (131)
    2008-11-03  21:49
  14. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2008. november 4. 13:18138.
    Na szóval;akkor most sokadikként én is megkérdezem;ha ennyire rossz a helyzetetek,meg élhetetlen az életetek az öreg hölggyel,miért is nem oldottátok meg a 18 év alatt?Hogyan,hogy a sógorodéknak sikerült külön menni a mamától?Akkor ez a helyzet neked valamiért mégiscsak megfelelő...Már csak abból gondolom,hogy letutyimutyizod a férjed,ugyanakkor sehol nem olvasom,hogy TE bármit is tennél a helyzet jobbátételéért.Mi indokolja,hogy az idős hölggyel éljetek?NEm tudja ellálni magát?Beszámíthatatlan?Nyomorék?Vagy mi?Gondolom,a kényelem.
    előzmény:
    k5z9 (135)
    2008-11-04  10:52
  15. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2008. november 4. 13:04137.

    Nem akarlak megbántani,de ahhoz képest,hogy 22 éve élsz külföldön,elég gyatra a magyarod.Alig lehet megérteni,mit akarsz mondani.ENNYIRE hogy lehet elfelejteni az anyanyelvet?!Mert az,hogy ékezetet nem használsz,evidens,hiszen az angol klaviatúrán nincs ékezetes betű.De hogy az amúgy is nehezen olvasható ékezet nélküli szavak hemzsegnek a hibáktól(nem konkrét helyesírási),érthetetlenné teszi a mondandót.Általában át is ugrom az ilyen hszt,ha látom,de a tied annyira bosszant,hogy képtelen vagyok nem átrágni magam rajta.Kínszenvedés téged olvasni.

    Lehet azzal takarózni,hogy keveset használod a nyelvet,de ez csak kifogás.Az akcentus egy dolog,azt akaratlanul is felszedi az ember(bár hallottam beszélni 80 éves nénit,aki 60 éve él kint,mégis úgy beszéli a nyelvet,mintha sose ment volna el a Dohány utcából sehova),na de írásban?!

    előzmény:
    irenehavas (130)
    2008-11-03  21:16
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 4. 11:07136.

    te jó ég!!!  hogy tudsz így élni?     és miért??  a leírtak alapján nem vmi jó a házasságotok.

    mikor megismerkedtetek a férjeddel, akkor is ilyen balfék volt??  miért nem tudod őt irányítani???  

    előzmény:
    k5z9 (135)
    2008-11-04  10:52
  17. 2008. november 4. 10:52135.

    Nagyon sokszor leültem vele veszélgetni. Úgy kezdtem , hogy szerintem eltelt már annyi idő hogy egy kicsit ő  is alkalmazkodhatna hozzánk. Mi hárman vagyunk ő egyedül. Azt mondta ő nem szól bele semmibe, egyetlen hibája van hogy öregszik. Ennyiben maradtunk. Általában ha én főzök vagy sütök abból nem is eszik. Én a főztjét meg agyon dicsérem, hogy milyen finom. A fűtést mindig leállítja mert spórol, a gyermekem kiskorában vesemedence gyulladát kapott úgy felfázott. Akkor kiborultam és hazaköltöztem anyámhoz egy hónapra. Ő azt mondta biztos vírust kapott. Én meg azt mondom nem mert három óránként szoptattam és mindig bepelenkáztam még éjszaka is a 16 fokos szobába. Férjem visszaédesgetett hogy ezentúl meleg lesz, azóta is fázunk legnagyobb hőmérséklet a lakásban 18 fok. Reggelig sorolhatnám a nézeteltéréseket!!

    Világ életében vezető beosztásban dolgozott és főnökösködni akar rajtunk is. Férjem estig dolgozik, edzésekre jár. fele annyira nem érzékeli a helyzetemet. Azt vallja az egyik füleden be a másikon ki. Már úgyis öreg az anyám. Egyébként 70 éves és kb 90 éves koráig fog élni. Rettentően nagy benne az élniakarás. Azt mondja : mi lesz ha ő nem lesz?? Ettől megyek a falnak!!

    előzmény:
    57gella (110)
    2008-11-03  18:44
  18. 2008. november 4. 10:34134.
    A szomorú, hogy a férjem igérte a gyermek szülinapjára a kutyát ami májusban volt. Most november van. A kifogás az, hogy jön a tél és a kutya megfázik, majd tavasszal. Ez csak időhúzás, úgy mint a különköltözés. Az én férjem egy tutyimutyi alak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550794 (70)
    2008-11-03  17:38
  19. 2008. november 4. 06:19133.

    Szia!

     

    Én 28 éves vagyok, öt évet éltem anyósommal. Nálunk egy családi tragédia volt a fordulópont, azóta beszüntette a piszkálásomat. 

     

    A hátsó szomszédunkban lakik egy néni. Nagyon kedves, néha áthívja a lányomat, (4 éves) molyolnak a kiskertben, nálam idősebb fiai vannak, még nincs unokája. Nagyon szeretjük őt.

    Velük él az anyósa. Nem tudom hány éves lehet, de engem leginkább valami bromélia fajra emlékeztet, mert sokkal jobban néz ki, mint a gazdateste... Szegény szomszéd néni sosem panaszkodik, ha rajta múlna senki nem tudna kettőjük rossz kapcsolatáról, de az anyósa fűnek-fának szapulja! Ha tényleg olyan borzasztó neki ott, miért nem megy vissza a saját házába? Ott áll üresen, kiadni nem engedi, az unokája meg albérletben lakik. Persze, nagy fiú már, oldja meg, nem sajnálom, de nem értem, hogy ha tényleg olyan rossz neki ott, miért nem megy haza???

    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 4. 00:21132.

    Erőteljesen személyiségfüggő a dolog. A helyzet az, hogy valamiért az idősebb korosztály javarésze - és mély tisztelet a kivételnek - mert biztos van ilyen is, de eléggé érdekes módon tud viselkedni bizonyos életkor felett.  Én nem láttam még békés és boldog több generációs együttélés... Biztos van ilyen is - vagyis őszintén remélem, hogy van, de örülnék, ha jelentkezne aki ilyenben él... Én erről nem tudok. Anyám házasságának első 8 évét élte le együtt az anyósával. Ott nem is anyóssal volt a baj, hanem az após volt egy hőzöngő, kivagyi, kiállhatatlan idióta alak... A férjem szülei meg végig a nagyszülőkkel éltek. Anyósom életét rendesen meg is keserítette az apósom anyja... Szóval,hogy ilyen indítattás után nekem már semmi, de semmi vágyam nem volt a több generációs együttélésre... se a saját, se a férjem családjával... azt hiszem az érthető...

     

    Egyébként a fiús mamák tényleg elképesztően féltékenyek tudnak lenni a menyükre... Ezt én is érezem valahol... Hidd el sok idős asszony a gyerekeiben él tovább, és főleg, ha a férje meghalt, vagy elváltak akkor a menye lesz az aki "elveszi tőle élete legfontosabb férfiját"... Hidd el ez sok klimaxos hölgyben indít el ellenőrizhetetlen lelki folyamatokat... 

     

     

    előzmény:
    garage (109)
    2008-11-03  18:44
  21. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2008. november 3. 21:49131.
    Nem semmi a déditek!
    előzmény:
    szekine (117)
    2008-11-03  19:07
  22. 2008. november 3. 21:16130.
    sziasztok. csak beugrottam egy kicsiket.  mond te draga topic indito, a ferjed dolgozik? mit csinaltok a penzzel, hogy 18 ev utan is mama hazaban vagytok? en ugy, de ugy kirugnam vagy otthagynam ezt a palit, mint a fene. epp most meseltem rolad a vomnek, aki azt mondta, en vvagyok a leg jobb anyos.  nana hivtam hogy jojjon at  porkolte meg nokedlie. kiraktam a hatso kertbe  a grill tetejere. ja es o fel olasz, es fel canadai. azt se tugya szegeny ember mit eszik.  sokszor a lanyommal nem is beszelnek. most volt 2 hete halaadas napja az nagy unnep nalunk  a lanyom nem is jott at mer kenny volt itt. menekulje innen gyirsan.  latom kerded ki tud az anyjaval egyut elni? nos figyeje: 89 ben ki akart a anyam jonni.  mindegy hogy meg csak 3 eve jottunk ide  szegenyek voltunk mint a fene, de kieroszakolta a rep. jegyet. 6 honapra.  7 het utan  surgossegel kuldtuk haza. azota nem beszelunk egymassal. kedvesem  pucolja a gyerekkel egyut el onnan.  a te ferjed nem ferfi  hanem a mama fia  aki a mama mellerol meg nem tudott elvalni.  BEST LUCK. 
    előzmény:
    k5z9 (1)
    2008-11-03  16:36
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 3. 19:54129.

    Nálunk anyukám főz ránk. Gyakorlatilag napi szinten, délben hazaugrom, elhozom, vagy ő hozza be. Anyósom 2 perc sétára lakik az irodámtól. Utoljára 2 hónapja volt benn, megnézte, hogy vettem egy mikrót. Anyukám másfél km-re.

     

    Csak olyankor telefonál és hív el valahová, amikor tudja, hogy már van programunk. Ezeket hívom alibi meghívásoknak.

    Anyósom szerint én egy kitartott vagyok (ő több, mint egy éve nem hajlandó elmenni dolgozni, ügyvéd feleség, otthon van egész nap, ellátja a háztartást és vásárolgat sokat). Napi 12 órát dolgozom, átszerveztem a vállalkozásunkat, most kezdünk kijönni a kátyúból, de én csak egy eltartott vagyok!

    előzmény:
    garage (109)
    2008-11-03  18:44
  24. 2008. november 3. 19:53128.

    Örülök , mert jót beszélgettünk. Most viszont elköszönök!

    Remélem holnap még folytathatjuk!?

    Szép estét mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (125)
    2008-11-03  19:42
  25. Torolt_felhasznalo_613185
    Torolt_felhasznalo_613185
    2008. november 3. 19:53127.

    Igen!

    sok mindent.de valahol azért van egy határ.Ez pedig már megyéni dolog, h kinek hol.

    A topicindító viszont nem említette, hogy ennyire ápolásra szoruló lenne a kedves anyuka.

    Szóval betegápolás és betegápolás közt is van különbség, hát még "csak" úgy együtt élni anyóssal, ha nem feltétlenül muszáj.

    Nem minden esetben az anyós a "gonosz", sőt egyáltalán nem kell rossz viszonyban lenni vele ahhoz, h terhes legyen egy ilyen állapot.

    Nem hiába van az a mondás, h lakva ismerik meg az embert, na meg h akármilyen kedves vendég, 3 napig untig elég....

    lehet vitatkozni, h a közeli családtag mennyire számít vendégnek, de fölösleges a szavakon lovagolni, a lényeg, h az én felfogásom szerint egy szűk család,akiknek egészséges együtt élni az apa-anya-gyerek(ek), mindenki más vendégnek számít ilyen tekintetben.

    előzmény:
    szivem26 (124)
    2008-11-03  19:40

Címlap

top