Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Halottal álmodni
Sziasztok!
Mióta meghalt keresztapukám rengeteget álmodok vele. Volt egy időszak amikor nagyon gyakran. Ezzel egy idejüleg ugyan így volt apukám is (testvérek voltak). Aztán egy ideig semmi, és ma este megint vele álmodtam... Az az érdekes hogy álmaimban nem hajlandó hozzám "szólni", hiába szeretném. Anyukám azt mondja, hogy akkor jelennek meg az álmaikban ha valamiért haragszonak ránk. Szerinte olyankor ki kell menni a sírjához, és akkor megnyugszik! Ti hogy vagytok ezzel? Történt már veletek is hasonló? Érdekelne a véleményetek!
Azóta, ha úton van a család megmaradt tagjának valamelyike(anyu, nővérem, férjem), rettegek.
Nem bírnék több ilyet elviselni, úgy érzem.
7 évesen a papámat, 15 évesen a mamámat(ovi helyett, mivel állandóan beteg voltam, ott voltam náluk, imádtak és én is őket), 19 évesen apukámat, és még nem voltam 20, mikor a másik papámat is elveszítettem.
Kegyetlen a sors, és én is megtanultam, hogy a család a legfontosabb, és az egészség.
Semmi más.......
köszönöm
sokkal jobb, hogy ezt álmodtam, mert sokat segített....annyira szép volt és teljesen megnyugtatott.
Egy barátnőm készítette nekem egy fülbevalót...én elkerültem egyetemre, keveset találkoztunk...eszembe jutott, gondoltam felhívom és találkozom vele és akkor odaadhatja az ajándékot....mielőtt felhívtam volna, felmentem wiw-re és az üzenőfalon láttam, hogy emlékkiállítás lesz..............öngyilkos lett
Nagyon megrázott a dolog, egy évig nem tudtam feldolgozni.....most tavasszal álmodtam vele egy réten sétáltunk, gyönyörű volt, hatalmas fák, festeni se lehetett volna szebbet, fogta a kezem...és azt mondta, hhogy nincs semmi baj, így kell lennie és menjek tovább mostmár egyedül, mert nekem élnem kell és neki is máshova ke mennie.....
azóta kicsit megnyugodtam, de most is pityergek...
Na, megcáfolnám a "nem voltam vele az utolsó óráiban, azért álmodom vele" dolgot.
Apukám ágyánál(itthon) mindhárman ott ültünk, körben, anyu, a nővérem és én. Sírtunk, mint a záporeső, csendben.
Mindhárman fogtuk, kezét, karját, hogy így menjen el.......
10 éve, és megint sírás tör ki belőlem....
Szóval már napok óta nem volt magánál a fájdalomtól, félrebeszélt.
De akkor folyt a könnye szegénykémnek.......tudta.
A szíve egyre ritkábban ütött.
Iszonyú volt érezni.
De neki jó volt, hogy ott voltunk, mi, a család volt a mindene, élete értelme. 53 évesen csontdaganat vitte el.
Akkor 19 voltam, a nővérem 24.
Azóta a lelkem egy roncs, érzékeny vagyok, bármikor képes vagyok sírni, egy apróságon is. Nem bírom feldolgozni.
Szóval elbúcsúztunk, és én álmodom vele egyedül.
Erről jut eszembe.....én is aludtam egyszer amikor a nevemet hallottam egy reggel., a nagymamám hangján...én is felnéztem....a nagyim akkor már beteg volt.11-kor szóltak hogy menjünk keresztanyámhoz mert lassan itt a vég. csak fél órával kellett volna hamarabb érkeznünk. Még meleg volt....és nagyon szép, mint mindig...fura, de nem rázott meg a látvány, pedig iszonyodom a halottaktól, félek tőlük...de őt, a homlokát, a haját sokáig simogattam, amíg érte nem jött a halottas autó.
van még sztorim, csak időm nincs
tudod, sokáig fájt hiánya és még ma is fáj, és hihetetlen hogy nincs velünk....néha elképzelem ahogyan elmegy a házunk előtt...de az élet megedzi az embert, s meg kell tanulnunk elengedni szeretteinket! Te is képes vagy rá és biztosan menne...idővel....anno mindennap voltam kint nála....ma már szidom magam, mert mindig rohanok és hozzá nem jutok ki...no talán most majd a napokban
Én mindig hittem a szellemekben, igaz ilyesmi élményem sosem volt, mint nektek, hogy pálinkaivás, ajtónyitogatás stb. Nem is szeretnék
De én sem tudtam elbúcsúzni nagypapimtól és sokszor álmodtam már vele. Akkor ez azért lehet, mert nem búcsúztunk el? De álmomban sosem búcsúzkodunk, hanem mindig azt álmodom, hogy él.. És nem is tudnék tőle elbúcsúzni, mert én az álmaimat nem tudom szabályozni.
És valóban itt élnek közöttünk, csak másik dimenzióban? Atyaég, azért azt nem szeretném, ha a házunk tele lenne szellemekkel
Sziasztok!
Nagyon érdekes történeteket meséltetek. Velem egyszer olyan történt még középiskolás koromban, hogy nyári szünet volt és aludtam és valamiért felébredtem. Körülnéztem a szobámban és éreztem, hogy valaki ott van. Aztán visszaaludtam és azt hallottam mintha valaki a nevemet suttogá nagyon halkan. Ekkor felnéztem, de nem volt ott senki. Sőt rajtam kívül senki sem volt otthon. Aztán amikor anyum hazaért elmeséltem neki és azt kérdezte tudod mi lesz holnap? Mondtam, hogy fogalmam sincs. Erre ő mondta, hogy nagyapád születésnapja. Azt tudni kell, hogy nagyapámnak én voltam a kedvenc unokája. Velem ezt sosem érzékeltette és az unokatesóimmal se. Nagyanyám mondta miután meghalt, hogy így volt. Azóta sajnos nagyanyám is meghalt. Vele ritkán álmodtam. De mindig jókat. Örültem, hogy velem volt. Anyum viszont általában félelmetes dolgokat szokott álmodni a szüleivel. Mikor elmeséli őket mindig kivagyok pár napig. Félek, hogy valakivel történik valami a szereteim közül.
Szia!
Köszike! Szép napot Neked is!
Szia KicsiLeila , csak belekotty......pont így hívják a kutyámat, aranyos
Szép napot!
Igen, tényleg nem voltam ott az elbúcszásnál! Akkor már nagyon rosszul volt, emlékszem anyu meg apu bent volt, minket tesómmal már nem vittek, azt mondták inkább ne lássuk úgy őt... És keresztapu kérdezte is tőlük, hogy a többiek hol vannak? (Mármint mi) Nem tudom hogy bucsuzhatnék el töle, nem akar velem beszélni...
Viszont amikor anyu testvére volt kórházban és szóltak h menjünk be tőle elbúcsúzni, akkor én is ott voltam az utolsó óráiban, és vele nem is álmodtam egyszer se.