Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Élesztő nélküli kenyér

monamama
Létrehozva: 2003. november 18. 07:52
Szervusztok!
Szeretnék olyan kenyeret sütni, ami egészséges, tudom mi van benne, esetleg élesztő nélkül készül, mégis finom. Vannak ételek, amelyekbe sütőpor helyett szódabikarbónát, illetve szalakálit tesznek. Az élesztőt mivel helyettesíthetem?
Ti próbálkoztatok már?
  1. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 4. 09:09151.
    Szia Szójácska!
    Jó az a kovász, nekem is szokott ilyet csinálni. Talán a rozslisztes variáció inkább, de valószínűleg a többi is. Tegyél hozzá picit több lisztet, azaz sűrűbb masszát csinálj. nekem ez bevált eddig.
    Tegnapra nekem meg bebőrösödött a kovászom, ha még egy napig úgy állni hagyom, penészes lett volna. Leszedtem a tetejét és gyorsan elhasználtam, majd újat csinálok.
    Ha már nem tetszik a kovász vagy az üveg, akkor a kenyérkészítéskor új üvegbe öntök egy kicsit a régi kovászból és azt szaporítom; azaz üveget cserélek.
    Remélem, sikerül neked is. :-)
    Villő
    előzmény:
    szojacska (150)
     
  2. 2004. november 3. 21:15150.
    Kepzeljetek el, hogy a hetvegen ugye eleg sok kovaszt elhasznaltam , amit elozoleg tobb napig erleltem. Aztan Anyukammal elosztottuk a maradekot, max. haromnegyed deci fejenkent, es felszaporitottuk kulon-kulon. Ez tortent tegnapelott, egy napig allni hagytuk, majd az elejen bugyborekolt, majd kulonvalt a viz es a tomeny resz. A savanyu szag megvan, addig oke. Szerintetek mi a problema? Kezdjem ujra a 4 napot? VAgy van remeny hogy ez a kovasz rendbejon? Vagy szaporitsam ma is, es ujra hagyjam allni? Mivel minden nap hasznaltunk belole, eddig felhasznaltuk, szaporitottuk, majd 1 napi allas. Eddig minden rendben volt. Mi a velemenyetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (149)
     
  3. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 3. 10:10149.
    Szia Titinek!
    Hát, gyors kenyérsütésre ez a recept nem alkalmas, mivel a tésztát lazító élesztő helyett kovász van benne, ami lassan dolgozik, ebben a hűvös időben egy teljes nap kell neki. Ráadásul a kovász elkészítése is több nap, amit aztán tovább lehet szaporítani, nem kell mindig több napot várni rá. Szóval ha gyorsan akartok kenyeret, akkor az élesztős mellett a sütőporost ajánlom. Recepteket több fórumban is találsz, én sajnos nem tudok egyet sem.
    Ha netán mégis érdekel a kovásszal készülő (kovász: teljes kiőrlésű lisz és víz keveréke , , magától" erjesztve) kenyér, akkor írd meg az e-mail címed privát levélben és elküldöm neked a leírást.
    Remélem, nem ijesztettelek el. ;-)
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813229 (148)
     
  4. Torolt_felhasznalo_813229
    Torolt_felhasznalo_813229
    2004. november 3. 08:56148.
    Sziasztok!
    Még újnak számítok a netezésben, és most találtam rá erre a topicra. Engem is érdekelne ez az élesztő nélküli kenyér, mivel a lányom gyakran süt itthon kenyeret és most is éppen "csak" az élesztő hiányzott hozzá - természetesen ünnepi hosszuhétvégén -, így elmaradt a sütés.
    Nagyon megköszönném, ha megkaphatnám ezt a receptet. Előre is köszi.
    előzmény:
    szojacska (126)
     
  5. 2004. november 3. 00:23147.
    Villő, nagyon köszi a receptet, holnap nekikezdek a kivitelezésnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (146)
     
  6. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. november 2. 10:00146.
    Szia Szójácska!
    Gratulálok a finom kenyérhez és nagyon örülök, hogy ilyan jól sikerült. További finom kenyereket kívánok!
    Sajnos a géppel sütés elmaradt, annyi más dolgom volt. Pedig egyszer nagyon szeretném kipróbálni.
    Villő
    előzmény:
    szojacska (143)
     
  7. 2004. november 1. 21:54145.
    Szia Otletes, neked is nagyon koszonom megegyszer a receptet, hogy elkuldted nekem :) Tegnap kisutottuk a masodik kenyeret. Kicsit magasabb lett, mint az elozo, talan azert, mert most napraforgomagot is tettem bele, igy kisse kemenyebb lett a teszta. Ez megjobban izlett a csaladnak, mint az elozo! Ma estere az is elfogyott, ugyhogy anyukam osszegyurta a kovetkezo kenyernek valot, de o most tonkolylisztbol csinalja es nem tesz bele magokat. Hat, kivancsi vagyok hogy sikerul majd neki, milyen lesz az ize. Nagy orommel ajanlottam neki a tonkolylisztes kenyeret, mert ti sokan irtatok, hogy az nagyon jo. O mar regota tonkolylisztbol, teljes kiorlesu lisztbol csinal rantast, panirt, igy neki van otthon mindig. Azert ne gondoljatok, hogy olyan nagy evok vagyunk, de a veknik kis aranyosak, 54 dkg lisztbol csinalom oket, es sokan vagyunk, es plane most mindenki otthon volt a 3 nap alatt, igy siman elfogytak, nagy oromomre. Klassz, hogy ilyen sikeres lett ez a kenyer. :))
    előzmény:
    otletes (144)
     
  8. 2004. november 1. 09:43144.
    De jó, nagyon ügyes vagy, gratulálok :::))
    előzmény:
    szojacska (143)
     
  9. 2004. október 31. 15:17143.
    Szia Villő, tegnap este osszegyurtam a kenyeret, es kora reggel megsutotte anyukam. Nagyon finom lett, nem ereztunk rajta semmilyen savanykas izt. Szep kis vekni lett, kicsit alacsony , (mar a feher kenyerhez kepest), de Becsben is ilyenek az ilyen barna kenyerek, szoval ez szerintem nem problema. A csaladban is mindenkinek nagyon izlett, mostanra mar csak egy kis csucsok maradt belole (reggel ota!)dagaszthatom a kovetkezotvegul nem geppel dagasztottam, hanem kezzel, gazsutoben sutottuk ki. Sima lisztet tettem bele es egyharmad teljes kiorlesu buzat, mert ezek voltak most itthon. De a magos kenyeret feltetlenul ki szeretnem probalni, ugyhogy most ezerrel szeretnek probalkozni. Hat most ennyirol tudok beszamolni. Ha lesz valami ujitasom, jovok es beszamolok rola. Nagyon koszonom Villő, megegyszer a receptet, nagyon orulunk (a csaladdal egyutt :) ) neki. Kivancsi vagyok hogy sikerult neked a gepi sutes. Mindenkinek tovabbi sikereket kenyerekhez, es tovabbi kellemes hetveget kivanok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (141)
     
  10. 2004. október 29. 13:57142.
    Koszi Villő, igy mar fogom tudni, hogy mennyi kell bele a kovaszbol. Elvileg kenyersutogeppel fogom dagasztani a tesztat, igy a lisztet elore ki kell porcioznom, de az mar nem lesz problema. Koszi a valaszt, most mar hamarosan meglesz az elso kenyer. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (141)
     
  11. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 29. 12:47141.
    Szia Szójácska!
    Nem igazán szoktam mérni, nem tudom. . . Egy közepes cipóhoz én kb. 1dl kovász öntök (ez kb. tejföl sűrűségű), kb. egy púpozott kanál sót, 3dl langyos vizet és annyi lisztet, amennyit felvesz. A veknim akkora, mint amekkora a kisebb vekni barna kenyerek a boltokban, azt hiszem.
    Legközelebb lemérem, ha eszembe jut. (most pedig viszem haza magammal a kovászt Egerbe és megpróbálok géppel sütni)
    Üdv. : Villő
    előzmény:
    szojacska (140)
     
  12. 2004. október 28. 17:15140.
    Villő, a recepted alapjan a keszulo kovasz olyan 16 dkg korul lehet, vagy mennyi korulbelul? mert itt nincsen konyhai merlegem. Csak azert kerdem, mert holnap mar ossze fogom allitani a kenyeret, es igy nem tudom kb. mennyi kovaszt fogok beletenni a kenyerbe, mennyit felretenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (138)
     
  13. 2004. október 27. 22:09139.
    Otletes, Neked is koszonom a receptet, megkaptam toled is, szoval koszonom nektek. MAr a masodik napnal tartok, mar tegnap elkezdtem, nagyon kivancsi vagyok, hogy milyen lesz. Holnap mar a 3. nap. Most ugy dontottem, hogy ha minden jol megy hazaviszem, es otthon fogom kisutni. Elszallitom, majd szobahomersekleten tartom. :)) Valoszinuleg geppel fogom dagasztani. Az eredmenyrol pedig jovok es beszamolok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 14:02138.
    Szia Agaja!
    Írd meg a címedet privát üzenetben és küldöm a receptet. A kovász teljes kiőrlésű liszt és víz keverékének erjesztésével készül (állni hagyom lezárt üvegben). Én sem gépben, hanem gázsütőben sütöm a kenyeret.
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_534375 (136)
     
  15. 2004. október 26. 13:44137.
    Villő, koszonom a receptet, megerkezett, jovo heten mar el tudom kezdeni a kovasz kesziteset, mert most meg elutazom, igy most kicsit tolodik a dolog, de amint kesz vagyok beszamolok az eredmenyekrol. A sutest lehet hogy kenyersuto gepben csinalom meg nem tudom. Meg elvalik. Valaki probalta mar kenyersutogepben? Tudom, hog yvalaki emlitette, hogy kiprobalja, de nem hallottam eredmenyrol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (134)
     
  16. Torolt_felhasznalo_534375
    Torolt_felhasznalo_534375
    2004. október 26. 12:02136.
    Sziasztok!
    Sajnos nagyon kezdő vagyok a témában, de nagyon érdekelne, hogyan kell élesztő nélkül kenyeret sütni. Hogyan csináljátok a kovászt? Kenyérsütőgépem nincs, de a sütőben már próbáltam kenyeret sütni, finom is lett. Köszi a válaszokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. október 26. 09:52135.
    ne bosszants!!!!!!!!!!!44 :-DDDDDDDD

    éppen 10 kilót akarok leadni. . . ma kezdtem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (134)
     
  18. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:48134.
    Az nincs, sajnos. (esetleg majd kicsit később házi készítésű tiramisut tudok felajánlani, az jó lesz?) ;-) V.
    előzmény:
    bigben (133)
     
  19. 2004. október 26. 09:47133.
    neeeem. almám nekem is van. Szalámis sajtos majonézes tojásos sonkás szendvicvset akarok enni (így ilyen sorrendben :-)

    azáért köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (132)
     
  20. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:45132.
    Van nálam három alma, elküldjem az egyiket?
    V.
    előzmény:
    bigben (131)
     
  21. 2004. október 26. 09:42131.
    ez disznóság, megláttam a topicot és elkezdett iszonyatosan korogni a gyomrom. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:38130.
    Szia Boskoopka!
    Nem tudom igazán, milyen a bajor parasztkenyér, de némelyik kenyerem szerintem olyasmi lett. Kérdezd meg a boltban, milyen lisztből van, és hogy kovászos-e, aztán megpróbálok neked receptet írni.
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_990500 (125)
     
  23. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. október 26. 09:29129.
    Máris küldöm, Szójácska.
    Villő
    előzmény:
    szojacska (126)
     
  24. 2004. október 25. 23:40128.
    Oke, koszonom elore is. Akkor megy priviben.
    előzmény:
    otletes (127)
     
  25. 2004. október 25. 20:26127.
    Szia az átküldéshez küldjél nekem vagy Villőnek címet, mert így nincs hová :::)))
    előzmény:
    szojacska (126)
     

Címlap

top