Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért kell fogdosni?

hibi
Létrehozva: 2008. május 3. 19:30

Sziasztok! Érdekelne, hogy csak engem zavar, hogy az utcán odajönnek vad idegen emberek (főleg öreg nénik) és megfogdossák az egy éves fiamat? És ráadásul nem is a ruháját, lábát, hanem a kezét, amit ugye szopizni is szokott.....

Mai eset pl: Ebédeltünk egy étteremben, és a fiam babakocsiban ült, erre jött egy néni és már nyúlt volna oda, és rászóltunk, hogy ne fogdossa a gyereket, erre elkezdi hogy miért, az nem csak a mienk,Isten adta...... Hát nem tudom.

Persze tudom, hogy csak kedveskedni akarnak...de akkor is, nekem eszembe sem jutna ilyen.....

Csak nekem ez a véleményem?

  1. 2008. május 6. 19:02301.

    Azert a leterdeples es az uvoltozes kozott van egy szeles sav meg.

    Szerintem itt nem az teszi a gondolkozas beli kulonbseget hogy hol elunk. O.k alairom, hogy aki kulfoldon is elt, el, annak tobbet kellett alkalmazkodni, lehet rugalmassabb. De...nekem ez inkabb fugg szemyisegtol es intelligenciatol.

    Es azok akik itt ilyen hangnemben reagalnak, mint Bendolino, azok az eletben is olyanok...Bendolino, 2008 magyarsagat te is kiteszed...nem igaz hogy ez ma Magyaro, stb....te magad is az vagy...de te ebben a temaban negativan mutattad be magad. Te a negativ oldalt erosited? (a kerdes koltoi, nem kell valaszolni)

     

    Tudjatok szerintem nem az van, hogy masodik gyerekkorukat elik...egyszeruen egy kismama es egy babakocsis anyuka szamukra is szep, ha ranezel idilli, feltetelezed, hogy bekessegesebb vilag, szemely, stb.....es ez szep. Mintahogy ronda es visszatetszo az uvoltozo nagypocakos anyuka, vagy epp a babakocsijat tologato. Es akkor meg enyhen fogalmaztam. Hat ezxert mennek...szerencsetlesegukre eppen ahhoz aki leuvolti oket....

    előzmény:
    hibi (291)
    2008-05-05  09:08
  2. 2008. május 6. 17:21300.
    Off. Ebben tévedsz, menekülés van Budapestről (igaz, hogy csak a közeli vidékre, hogy be lehessen járni... )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (287)
    2008-05-05  07:27
  3. 2008. május 6. 17:08299.

    nem is tudom melyik öregnéni a rosszabb, amelyik fogdosni akarja a gyereket, vagy amelyik előttem megy be egy ajtón, és ugyan látta, hogy megyek mögötte a gyerekkel babakocsival mégis elengedi a lengőajtót azt szeva...... szerencsére én elég előrelátó vagyok és előre mentem a babakocsi elé, mert biztos voltam, hogy a néni véletlenül sem fogja meg az ajtót nekünk.....ezért megfogtam az ajtót majd átcibáltam magamután húzva a babakocsit....

     

    ezek után egy öreg bácsi jön kosárért, én már előbb ottvoltam a babakocsival, csak az eladó megkért, hogy menjek picit arrébb, mert a  szétdobált blokkokat szedte fel a földről, nyúlok a kosárért és a bácsi elhappolta alőlem, de észrevette, hogy meglepetten nézek rá, és szegényke kancsal volt, valszeg nem is látta, hogy én már nyúltam a kosárért, de összerakta a szitut és odaadta a kosarat, szépen meg is köszöntem, aranyos volt, ő meg szerzett másikat......

     

    következő öreg néni sorban mögöttem, nagyon nézeget kifelé a bolt előterébe és sopánkodik, hogy nincs meg a szatyra....kérdezi nem adták e le....szerencséje volt, mert leadták a cigis shoppban, de basszus ezt sem értem, ......oké nem akarta bevinni, mert gondolom nehogy azt higgyék lopta a cuccot, de ingyen csomagmegörző van, és a mai világban a bevásárló szatyromtól 2 méterre sem mennék mert lenyúlják, nem hogy kinthagyom az előtérben míg vásárolok...... 

     

     

    na ez a 3 dolog kb 10 perc leforgása alatt történt meg ma velem, ezen elgondolkodva, főleg az utolsón, már meg sem lepődök azon, hogy ők meg akarják simogatni a gyerekeket....annyira más világban élnek....olyanok mintha el lennének varázsolva..... és félreértés ne essék, ezt nem negatívumként mondom, hanem ők olyan jóhiszeműek  és annyira más világban voltak fiatalok, hogy meg sem fordul a fejünkben a mi aggodalmunk.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. május 6. 13:57298.

    Pontosan ugyanúgy vérig sértődtél, mint a néni, akire rászóltam. Nem érdekes ám! Csak neked!

    Az viszont igen, hogy amíg normálisan mond az ember  vmit, rá se sz....ik senki, lehurrogják, hogy jaj, hát nem 

    gy van az, te vagy a bunkó....viszont, ha rápirít, rögtön  sértődés van. Holott nem neki van igaza!

     

    Ez van, ezt kel l szeretni!

    További szép napot mindenkinek, annak is, aki h agyja, hogy a gyerekét végignyalja bárki!

    Ti dolgotok, nem  az enyém!!!!

    B.  

    előzmény:
    zsuzsi1975 (295)
    2008-05-05  14:58
  5. 2008. május 6. 13:53297.
    Ajjajjjjjajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!!!!
    előzmény:
    zsuzsi1975 (295)
    2008-05-05  14:58
  6. 2008. május 5. 18:17296.
    Te mit csinálnál,ha az anyuka megkérne,hogy ne fogdos a gyerekét és szép szóval kérne?
    előzmény:
    -Tiffin- (284)
    2008-05-05  04:52
  7. 2008. május 5. 14:58295.

    A kiscsillagom jelzot legkozelebb tartsd meg a kisunokadnak, vagy a gyerekednek de engem hagyj ki belole!!

     

     

    Most mennem kell dolgozni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (287)
    2008-05-05  07:27
  8. 2008. május 5. 09:49294.
    Na, ugye. Én pl marhára bírom az időseket, olyan jó történeteik vannak. 87 éves nagyanyám pl jobban érti a poént mint az anyám!
    előzmény:
    hibi (293)
    2008-05-05  09:12
  9. 2008. május 5. 09:12293.
    Ja, és még egy, valaki említette, hoyg szokott idős nénikkel beszélgetni. Én is szoktam, semmi bajom a beszélgetéssel, sőt régen mikor suliba jártam, mindig megtaláltak, és illedelmesen válaszoltam/beszélgettem velük. Nincs semmi bajom, amíg nem fogdossák a gyereket, mint már írtam....
    előzmény:
    receficebummbummbumm (290)
    2008-05-05  09:04
  10. 2008. május 5. 09:10292.
    Bocsi, latsia:)
    előzmény:
    hibi (291)
    2008-05-05  09:08
  11. 2008. május 5. 09:08291.

    Sziasztok! Igen, igazad van letisia:)

    Milyen érdekes azért, hogy akik az USA-ban élnek, ők látják másképp a dolgot, és ők hagynák simogatni a gyerek kezét......

    MInt említettem nem egyől üvöltök rá, először rendesen szólok, de nem ért belőle, akkor térdeljek le és könyörögjek, hogy ugyan már ne fogdossa a gyerek kezét......

    Egy idősebb embernek is van esze, szerintem lehetne haználnia...erről csak ennyit, és szerinte se hasonlítsuk össze azzal hogy egy gyerek megy egy felnőtthöz, mert az kicsit más.....

    előzmény:
    latsia (288)
    2008-05-05  07:41
  12. 2008. május 5. 09:04290.

    Sziasztok Ismét!

    Tiffin!

    Szerintem itt senki nem írt olyat, hogy a teljes elszigetelődésre törekedne!!

    Buszon, úton- útfélen, suliból jövet-menet én is összeakadok nem egy emberrel. Beszélgetünk, megkérdezik a kicsit, én is vissza kérdezek. Lehet, hogy az életben nem látom többet, még is a legtöbbször egy kellemes élménnyel gyarapodva mosolyogva válunk el. Ahhoz, hogy az ember társaslényként viselkedjen, illetve ne szeparálja el magát az új ingerektől nem kell végig taperolni  a gyereket!!

    Nem is érez mindenki ingerenciát rá!

    előzmény:
    -Tiffin- (262)
    2008-05-04  23:05
  13. 2008. május 5. 07:45289.

    Igazad van latsia!

     

     Ez a férjes példa nagyon jó!

    előzmény:
    latsia (288)
    2008-05-05  07:41
  14. 2008. május 5. 07:41288.
    Szia, nem, nemcsak a te véleményed.
    Én sem szeretem, ha idegenek nyúlnak a kislányomhoz, és én sem teszem ezt máséval.
    Igaza van annak a hozzászólónak, aki azt írta, hogy mindenkinek van intim szférája és így a gyerekeknek is.
    Azért, mert ő még nem tud elhúzódni, azért már ki van téve az utcán annak, hogy bárki hozzáérjen?
    Ráadásul a legtöbben a kezét fogják, amit persze állandóan a szájába vesz....én pontosan tudom, hogy egyszer kitől kapott el egy betegséget, az illető nem volt valami bizalomgerjesztő én meg nem voltam elég gyors.
    Egyébként nálunk a játszótéren az anyukák még azt is megkérdezik, ha játszhat a babájuk a másik játékával, pedig ez még inkább magától értetődő volna.

    Úgyhogy az én véleményem szerint igenis szólj rá arra, akinek nem akarod hagyni, hogy a gyerekedhez érjen, és ha ezen megsértődik, az ő baja.
    Ennyi erővel egyébként a férj arcát is megsimogathatná valaki az utcán, mert annyira jóképű
    előzmény:
    hibi (1)
    2008-05-03  19:30
  15. 2008. május 5. 07:27287.

    Kiscsillagom én nem Budapesten élek. Én vidéki Magyarországon. (Bár lassan csak Budapest lesz Magyarország!!!)

     

    Nálunk nagyon sok olyan ember van, aki  benyúl a kocsiba, megcsipkedi a gyerek arcát, és felháborod ik, ha az sírni mer miatta.

    Nagyon sok a bunkó, értetlen em ber, akinek hiába mondja az anyuka normálisan, hogy ne nyúlj on a gyerekhez, ne ijesztgesse.

     

    A gyerekek azok mások. N ekünk is vannak totyogó korú kisbabás barátaink, és sosem vo lt eltiltva tőle a picur. 

    Más a kultúra, nem olyanok az em berek, mint USA-ban.

     Hozzáállás: elsősorban az anya felelőssége a gyereke, és nem másé. Tehát ha én azt mondom, hogy nem nyúl a gyerekhez, akkor jó lenne, ha be is tartaná.

    De mivel Magyarországon vagyunk, nem fogja betartani, mer t csak abból ért lassan, ha kiabálsz az illetővel. És még ne ki áll följebb.

     

    Magyarország: 2008. 

    előzmény:
    zsuzsi1975 (285)
    2008-05-05  05:30
  16. 2008. május 5. 07:21286.

    Tudod, nekem sem teljesen egészséges a gyerekem. CSak ennyi. És nagyon gyorsan összeszed mindent.

    De ha gondolod, én, mint CSAK az anyja, "bocsánat ot" kérek az "öreg néniktől", mert ahogy nézem, sokatoknál e gy öreg néninek nagyobb joga van "gyömiszkölni" az ÉN gyerek emet, mint NEKEM rászólni, hogy ne tegyék.

     

    Majd ha jópár szor úgy jártál volna, ahogy én, akkor te is másképp állnál  a dolgokhoz.

      

    előzmény:
    clifford (255)
    2008-05-04  22:01
  17. 2008. május 5. 05:30285.

    HAt igen..... Azert inkabb Havaii-ra mennek.

     

    Egyszer regen olvastam itt az nlcn egy topikot,  hogy most egy eve volt e vagy 3 eve mar nem tudom. De ott m eg azon voltak kiakadva a holgyek hogy a babakocsiban ulo gy erek osszerugdossa vagy osszefogdozza a koszos kezevel a hol gyemenynek a feher nadragjat a tomegkozlekedesi jarmuvon.

    N a az a topik is ennyire szorakoztato volt.

     

    Na de hogy a  topik temajahoz is szoljak meg egy kicsit, tavaly tavasszal  otthon voltunk az akkor 8 honapos kislanyommal es az idosebb  batyjaval egy honapra. Mivel anyosom es a sogornom is jotte k latogatoba, igen innen az USAbol kivancsiak voltak Magyaro rszagra, igy minden nap mentunk valahova. A Bazilikatol kezd ve a Visegradi varig szinte mindenhova elmentunk ami belefer t. Nem emlekszem hogy lett volna problema a babakocsiba beny ulasbol, de az is lehet hogy probalkoztak kedvesen es en meg  orultem neki. De arra emlekeznek ha rosszul esett volna.  

    Szerintem csak hozzaallas kerdese. Es ha ez nem eleg akkor  van fertotlenitos torlokendo. Kulonben mi minden evben egysz er telen mindig osszeszedunk valami hanyos fosos virust a be vasarlo kocsitol. Na es? ezert nem fogom  elkerulni az elelm iszerboltokat telen. 

     

    Ja kozben egy dolog eszembe jutott . Pont ugyanezen latogatas alkalmaval elmentem a noveremmel  turizni egy jo kis angol turkaloba valahol a keletinel. Ott  a 8 honaposom egy esernyokocsiban nezelodott. Volt ott egy m asik kislany is olyan 12- 14 honapos koruli, jo koszos mert  ott csuszott maszott a pultok alatt. Na es a kislany egy tur osbatyu felet ragcsalta, es kozben elszorakozott az  en gyer ekemmel is. Mindketten jol elvoltak. Egyszer csak azt vettem  eszre hogy a kislany bedugta a turosbatyut a gyerekem szaja ba az meg joizuen majszolja azt. Na akkor is csak azert kaptam idegbajt mert a gyerekem addig c sak anyatejen elt es pont nem a turosbatyuval akartam kezden i a hozzataplalasat.

    De ha ha a topik hozzaszoloibol indulo k ki akkor minimum el kellett volna fenekelnem a  kislanyt e s leorditanom az anyja hajat. Ja mivel februar volt jo esell yel palyaztunk egy eppen akkor aktualis bacira vgy virusra i s, megsem lett senki beteg. 

     

      

       

    előzmény:
    -Tiffin- (284)
    2008-05-05  04:52
  18. 2008. május 5. 04:52284.

    Zsuzsi, ne is mondd, fel is rohogtem, mert az Antarktisz nem is olyan szar hely am!

    Multkor mikor nezegettuk az aukciokat a neten, az antarktiszi, 10 napos expedicio volt a legdragabb, mert ugye az amerikaiak tobbsege eljut palmas szigetre, ez meg ugye exkluziv...hiaba Hawaii kiment a divatbol!

    előzmény:
    zsuzsi1975 (280)
    2008-05-05  04:34
  19. 2008. május 5. 04:42283.

    Ha ne offoljunk, akkor miert kerdezgetsz rolam?

     

    Most te jossz, mutass fel valakit, aki igazolja, hogy az Antarktiszon elsz. De ha kerhetlek, ne a nemaaa, nemerdekel, vagy belvaros nick alatt tegyed.

    előzmény:
    őskomcsi (281)
    2008-05-05  04:40
  20. 2008. május 5. 04:40282.

    Ok Magyarorszagon laknak, csak alkalmankent talalkozunk...en nem nevelem, ott az anyja, de szoktam vele jatszani.

     

    Ez a topik amugy annyira regi, hogy azota mar 12 eves az illeto, sportolni jar es egyre jobban csipem. :)

     

    De nem tudom, hogy jon ez ide?

     

    Most minden topikot idecsatolsz? Mert akkor hosszu lesz az iccaka! De mindegyikben ugyanaz a szemely ir, ugyanazon nick alatt...amit te nem mondhatsz el magadrol...es aki szinten 2003 ota forumozik, az tudja es siman felismeri az irasaidat barmely nick alatt.

    előzmény:
    őskomcsi (279)
    2008-05-05  04:21
  21. 2008. május 5. 04:40281.

    Nem kellene megbántani azzal a topikindítót,hogy szétoffoljuk a topikját.

    A továbbiakban,ha van kérdésetek, privátban tegyétek fel.

    köszönöm a topiknyitó nevében is.

    előzmény:
    zsuzsi1975 (280)
    2008-05-05  04:34
  22. 2008. május 5. 04:34280.
    Hat ezzel a jellemes hozzaszolasoddal elmondtal mindent magadrol. Amugy remelem jol erzed magadat az Antarktiszon, mert en garantalom hogy a Tiffin az USAban el.
    előzmény:
    őskomcsi (279)
    2008-05-05  04:21
  23. 2008. május 5. 04:21279.

    Van egy tini  unokaöcséd,aki üvölt a szüleivel,ha nem kapja meg amir akar.Kezdd rajta a nevelést

    Konzumfuggo gyerekek c topik

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=112798

    Ehhez a temahoz 10eves unokaocsem adja az apropot. Helyes, eszes kisfiu, de nala olyan nap, hogy nem kap semmit, nem telik el. Szuleit nem azzal fogadja, hogy "szia anyu es apu", hanem a dolyfos es kovetelozo kerdes: "Ajandek?"

    Barhova megyunk, neki koltenie KELL a szulei penzet. Eloszor a wurlitzerbe kell bedobni, akkor ha szol a zene lehet biliardozni, de az is csak 5 percig erdekes, mert akkor meg jegkrem, hamburger, sult krumpli kell. Moziba nem a filmert megy, hja kerem, oda Sprite es popcorn is kell, nemcsak ugy parasztosan.

    Igaz, van mit a tejbe apritani, igy faltol falig all a jatek. Talalgathattok, hogy meddig jatszik vele. Bingo! 10 percig, ha sokat mondok.

    Vagy neki is a sok fogdosás lett a baja?

    előzmény:
    -Tiffin- (273)
    2008-05-05  03:22
  24. 2008. május 5. 04:07278.

    Az a baj,hogy nem tudsz érdemben válaszolni a felvetésemre, ezért vagdalkozol-puffogsz.

    Érzed,hogy nincs igazad, sarokba szorítva érzed magad.Nem tudsz meggyőzően érvelni már többet.

    Tudod,ha hazudnék,akkor nem 61 éves nagyinak hazudnám magamat( abban mi a pláne??,),hanem mondjuk külföldön élő sikernőnek.Ne a személyemet támadd( az a gyenge emberek sajátja), hanem a felvetéseimre válaszolj.

    Egy amerikai nő nem kezd el gyerekekt fogdosni az utcán,de még engedélyt sem kér rá.

     

    előzmény:
    -Tiffin- (273)
    2008-05-05  03:22
  25. 2008. május 5. 04:04277.

    Egy nap hány gyereket simogatsz meg?Miért olyan fontos ez az életedben?

    Ha meg megkérdezed az anyát,hozzányúlhatsz a gyerekéhez és az nemmel válaszol,akkor ne sértődjél meg.

    Mindenkinek van intimszférája, amit illik tiszteletben tartani.

     

    előzmény:
    -Tiffin- (272)
    2008-05-05  03:18

Címlap

top