Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. március 23. 10:35132626.

    Egy kis OFF... 


    Csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban voltunk. Gondoltuk, vetünk pár pillantást a szép - "új" - ifjú hölgyre  Valóban szép.  A felújított, restaurált Román csarnok gyönyörű! Ha már ott voltunk, akkor megnéztük az kiállítást is. A gyűjtemény nagyon szép, átrendezett válogatásban látható.  Természetesen a kort tekintve sok az egyházi téma, épp ezért kifejezetten mostanra - nagyböjtre - alkalmas kikapcsolódás-feltöltekezés volt. 


    Merem ajánlani nektek is (már, aki erre jár, vagy elérheti) - sőt - áprilisban valami új, időszaki kiállítás is lesz...


    Európai művészet 1250-1600
    Európai művészet 1250-1600
  2. 2019. március 23. 10:22132625.

    Természetesen én sem úgy értettem, hogy "úgy kell Máténak..." De a BK marhára tanítani akar aktuális dolgokban... Ha nem erőlködnének ennyire, lehet jobban tennék. Nyilván meg kell említeni, hogy ennek mekkora  veszélye lehet, talán lesz valami ijesztő jelenet, ami rosszra is fordulhatna, de időben jön segítség (mint mondád - talán - Attila) 

    előzmény:
    gerdamama (132623)
    2019-03-23  08:18
  3. 2019. március 23. 08:51132624.

    Egyformák vagyunk...én a Nők Lapját kezdtem olvasni..picit lestem, de nagyon felizgatott a jelenet. Nem bírom én már az ilyen feszültséget. Micsoda őrültség, kiszúrni egy festmény???A cél szentesíti az eszközt? Rossz tanács, rossz példa.

    előzmény:
    vorii (132620)
    2019-03-22  22:56
  4. 2019. március 23. 08:18132623.

    Juli megérdemelné, de Máté nem. Bármennyire nem bírom ezt a kis bambát, de azt azért nem kívánom neki, hogy behálózza egy pedofil szemétláda.

    előzmény:
    barackmano (132621)
    2019-03-23  05:12
  5. 2019. március 23. 08:15132622.

    Én a festmény kilyukasztásánál kaptam kis híján infarktust. Pedig nem is tetszett a kép. Micsoda barbár tempó!
    Az már szinte mellékes, hogy egyáltalán nem vizsgálta, honnan, milyen szögből vesz használható anyagot a kamera.
    És persze megint a telefon... Ezúttal kihangosítva. Elképzeltem, amint Ilona áll az ajtó előtt, és kikerekedett szemmel hallgatja, amint Zsolt utasításokat ad Ádikának.


    Sajnálom, hogy Ádám karakterét ennyire félrevitték. Normális, megbízható fickó volt. Szép dolog a barátság, meg az igyekezet, hogy a nagynénit kihúzza a slamasztikából, de van egy határ. Laci minden előzetes figyelmeztetés ellenére csinált egy nagy hülyeséget. Felnőtt ember, oldja meg. Nem Ádám ügye. Maximum addig kellett volna elmennie a "segítésben", hogy megszerzi Ilona lakáskulcsát és odaadja Zsoltnak. A többit intézzék az érintettek.

    Máté: remélem, nem mennek túl messze a fk-írók, és nem hagyják, hogy eldurvuljon a dolog. Juli persze ezt se tudja majd megoldani, mint eddig semmit a gyerekeivel kapcsolatban, de majd Attila beveti magát.

    előzmény:
    vorii (132620)
    2019-03-22  22:56
  6. 2019. március 23. 05:12132621.

    Hat igen, lehet Julinak nem a felnott fia utan kene sirnia. Megerdemelne.

    előzmény:
    vorii (132620)
    2019-03-22  22:56
  7. 2019. március 22. 22:56132620.

    Lányok - lehet, hogy hülyének fogtok nézni, de én nem bírtam nézni Ádám jelenetét a 15-ös szobával, festménnyel, kihangosított telefonnal... Kimenekültem a nappaliból. Végül nem is láttam a mai rész befejezését, de most nem bánom. Már én éreztem rosszul magam, az én gyomrom ugrott gombócba. 


    A zsarolósdi meg úgy látszik kezd jól alakulni... 


    Mátéval lesznek most gondok - szerzett egy "kedves" pedofil barátot, ha minden igaz - tanmese - hmm...  a meg nem hallgatott gyerekek kötelezően áldozattá válnak. 

  8. 2019. március 22. 18:19132619.

    A linket nem tudtam megnézni, de csak nem azt a pasit hozzák vissza aki ott meghalt pár éve? De klassz lenne. 

    előzmény:
    BiriBiri (132618)
    2019-03-22  11:39
  9. 2019. március 22. 11:39132618.

    Valamiért nem jön elő a linkem. Ott egy nagyon helyes fiatal pasi ül Gergővel a villában. Azt írták, hogy régen a Jóban rosszban szerepelt. Kíváncsi vagyok milyen lesz a szerepe..talán még Balázs vetélytársa is lehet.


    Jót nevettem a mi "két világunkon".....

    előzmény:
    gerdamama (132617)
    2019-03-22  11:25
  10. 2019. március 22. 11:25132617.

    Gigi "kicsit" határozatlan, de szerintem majd belejön. Egy új munkahelyen még akkor is bizonytalan és suta az ember, ha az addig gyakorolt szakmájában változtat állást. Én örülök, hogy végre rászánta magát, hogy felemelje a popóját a kanapéról, és dolgozzon valamit. Még akkor is, ha nagyon BK-s volt az elhatározás, gyors és összecsapott. Nem is tudtam követni, ki, kitől, mit vett meg és mit bérel. Mindegy.
    Luca és Timi se fog belehalni egy kis diákmunkába. Bár Timi nem áll olyan jól az iskolában, inkább az érettségire kellene koncentrálnia. Itt lenne a ragyogó alkalom, hogy felvegyenek néhány új szereplőt, akár több korosztályból is, hogy feltöltsék a Fittlabor munkaerő állományát. Meg egy jóképű séfet a Rózsába, aki időnként kijön a konyhából és végighordozza magát a vendégek között. De hát spórolós a producer, minden problémát a meglévő szereplőkkel akarnak megoldani. Még megérjük, hogy Vili bácsi rázza a mixert a Kisszékben, Bözsi meg táncol az asztal tetején.

    előzmény:
    BiriBiri (132614)
    2019-03-22  08:17
  11. 2019. március 22. 11:08132616.

    Egy jó kis bográcsozás nem rossz. Csak nem tudom, hogy a Rózsa, ami egy lakóház földszintjén működő bisztró, fel van-e szerelkezve gázpalackkal, bográccsal és állvánnyal. Nemigen illeszkedik a profiljába. Az is lehet, hogy Bözse a gáztűzhelyen, kuktában hamarabb összedobja a "gyorssegélyként" működő pörköltet, mert ugye sürgős megoldásra volt szükség.


    "Persze ezt a vidéki gondolkodásom diktálta..."


    Lehet, hogy én meg a városi gondolkodásom miatt képzelem máshogy, de nekem a bográcsozás, amiben nem túl sokszor volt részem, mindig félnapos készülődést, több órás főzőcskézést, nagyon hosszadalmas elfoglaltságot jelentett. Szerencsére nem nekem, hanem az önfeláldozó házigazdának. Az én dolgom általában ennyi volt:


     

    előzmény:
    BiriBiri (132614)
    2019-03-22  08:17
  12. 2019. március 22. 08:29132615.

    http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/volosinovszki


    Vajon milyen szerepet szánnak neki?

  13. 2019. március 22. 08:17132614.

    Én lehet, hogy felállítottam volna az udvaron egy bográcsot, gáz palackkal, és kiírtam volna, gulyás party van. Azon az udvaron már annyi mindent megoldottak, volt felújítás, volt bazár..egy jó kis főzés még bele fért volna. Persze ezt a vidéki gondolkodásom diktálta...


    Natasa mint pszichológus megoldotta Gigi problémáját. Gigi mindig azt csinálja, amit mondanak neki..Zsolt azt mondta legyen kemény, mutassa meg, Natasa azt mondta legyen türelmes, igazságos...Gondolkodhatna a sajt fejével is.


    És akkor a lányok most ott fognak dolgozni a szalonban, kis székben?

    előzmény:
    gerdamama (132612)
    2019-03-21  19:18
  14. 2019. március 21. 19:31132613.

    Volt jó kis pörkölt... a la Bözsi módra.

    előzmény:
    gerdamama (132612)
    2019-03-21  19:18
  15. 2019. március 21. 19:18132612.

    Ja, úgy néz ki, mintha a város legmenőbb helye lenne a Rózsa. Kaja sincs, világítás sincs, mégis mindenki ott akarja tölteni az estét. Ezért is fura, hogy nincs annyi tartalék, hogy ha elromlik valami, meg tudják javíttatni S.O.S. Egy étterem sütő nélkül, ne röhögtessenek már!

    előzmény:
    BiriBiri (132611)
    2019-03-21  11:20
  16. 2019. március 21. 11:20132611.

     Anikó!


    Örülök, hogy megvagy!!! Már azt hittem elrepültél és csak utólag lepsz meg minket szép képekkel. De nem baj..ami késik nem múlik, eljön annak is az ideje, ugye? Remekül jellemezted a történéseket..Annyira szánalmas volt a Rózsa sötétben, Vili és Bözsi serénykedésével, hogy az már fájt. És a vendégek csak jönnek, jönnek..bejelentkeznek csoportok..milyen felkapott hely lett. ??És Zsolt nincs sehol...egy pincér sincs, egy szakács sincs..csak káosz van, de valamiért így is érdemes ide jönni..ha másért nem a mi szórakoztatásunkra.

    előzmény:
    gerdamama (132610)
    2019-03-20  22:25
  17. 2019. március 20. 22:25132610.

    Itt vagyok, nem vesztem el, csak nagyon összejöttek a családi és egyéb programok. Alig győztem megnézni az elmaradt részeket, és írni már nem volt energiám. Elnézést kérek.
    A fórumot mindig elolvastam, néha még az aktuális rész megnézése előtt, engem nem zavar a spoiler. Kb. mindent leírtatok, amit én is írtam volna.


    A zsaroló pasasra inkább egy verőlegényt küldenék, mint hogy papírokat szerezzek neki. Ritka gusztustalan, gátlástalan figura, még BK viszonylatban is. De nem is ez bosszant, hanem hogy Gergőből ilyen pacalt csináltak. Eddig minden problémára a kisujjából rázta ki a megoldást, most meg képes "tárgyalni" egy ilyen alakkal. Mellesleg még senki se látta a pasast dolgozni, szóval egy háromnapos próbaidős alkalmazásnak is örülhetne. Aztán ha kiderül, milyen ügyes, beszélhetnénk a továbbiakról.


    Remélem, Alízék megnyugodtak, hogy a babával minden rendben, és már nem lesz napi téma az erről való nyavalygásuk, mert nagyon untam már. Ez a tegnapi-mai jelenet Bözse séffel és csapatával pedig már a bohózat határát súrolta. Kár, hogy nem szeretem azt a műfajt.


    Jeromos atya és a Szent Kamucsalád újabb vacsoráján megint izgulhatunk, hogy ki szólja el magát. Ezt is húzzák, mint a rétestésztát. Nem is bánnám, ha Miklósék lebuknának, rémes ez az örökös hazudozás. Nóra is "még egyszer, utoljára" belemegy, hogy szót fogadjon Miklósnak... Annyi millióm lenne, ahányszor ezt hallottuk, a fejem se fájna.

    Mi is volt még? Ja, Laci és az ő édes jó anyukája. Nem nagyon csipkedte magát a hölgy, hogy megtalálja szegény gyerekét. Ahogy a kis unokahúgnak sikerült seperc alatt, néhány évtized talán a mamának is elég lett volna. De biztosan nem hagyják félbe ezt a (teljesen fölösleges) sztorit, kíváncsi vagyok, ki játssza majd az öreglányt.


     

    előzmény:
    BiriBiri (132607)
    2019-03-20  07:38
  18. 2019. március 20. 10:08132609.

    Na, majd megjelenik az anyuka és elmagyarázza, miért nem találta meg. Most ez a trendi, előszedik a régieket...nyomoztak Zoli után, előbukkantak a Harmat testvérek, most jön egy soha nem látott anyuka...vajon mit tudnak kezdeni vele? Én azt hittem majd a Kismacival, az unokával fognak  történetet írni. De az feledésbe merült. Mit mond majd Laci az anyukának? sejtelme sincs hol az unokája, hol a mama dédunokája. 

    előzmény:
    Liventa (132608)
    2019-03-20  07:54
  19. 2019. március 20. 07:54132608.

    És az milyen má, hogy Laci évtizedek óta el se mozdult abból a házból, ahová anno gyerekként bevágták (kivéve valami rövid nevelőszülős sztorit) és a drága szülőanyja nem tudta megtalálni, pedig biztos nagyon akarta -- igaz, csak szórványosan hallottam az adélos jelenetet, mert már qrvára untam és kimászkáltam közben.

  20. 2019. március 20. 07:38132607.

    Hol van Gerdamama?


    Az ő véleményere is kíváncsi lennék. Nekem nem nagyon életszerű ez a zsaraló pasas. Ha nincsenek papírjai dehogy ment volna a rendőrségre. Annyira nem jellemző Gergőre, hogy elsőre "betojt" hogy rossz hírét költik . Olyan nyögve nyelős, mű  balhé. Majd Nóra kimenti őket..még az is lehet, hogy ez a pasi valami szenzációsan jó szakember, szereznek neki valami papírt és fellendíti az építkezést. Ilyesmiről "álmodozom"

  21. 2019. március 20. 07:10132606.

    Nincs a pasasnak semmilyen papírja,akkor hogyan  akarta elérni/zsarolással/,hogy még ki is nevezzék munkavezetőnek?!Ez már csak olyan barátok közti időhúzás és gitt rágás.Nem értem a baba körüli szenvedést sem?! Már abból is a kevesebb több lenne.


    Most csatlakozott Laci is a szenvedők sorába. Ha nincs általa előidézett kínos szitu,akkor gyorsan kreálnak naki egyet.Na erre is kíváncsi vagyok!

    előzmény:
    vorii (132605)
    2019-03-19  21:48
  22. 2019. március 19. 21:48132605.

    Nem tudom, menyire bizonyítóerejű, de ott van a régi, jól bevált módszer... Vegyék fel ennek a segédmunkás-fityfirittynek a követelőzését, zsarolását. Bár - lehet, már elkéstek. Azért arra kíváncsi lennék, honnan tudott egy jó ügyvédet szerezni, főleg megfizetni? Undorító manus.

  23. 2019. március 19. 13:25132604.

    Engem valahogy annyira nem érdekel, hogy milyen színű a kép, inkább a tartalma lenne jobb.

  24. 2019. március 19. 12:32132603.

    Ahogy mondod, Juli sóvárog a felnőtt fia után, ahelyett, hogy az otthon maradt, gondoskodásra szoruló duci csemetéjével foglalkozna. Nórika pedig, a máskor becsület szobrát játszó ügyvédnő simán csúsztat, hazudozik, és meg van döbbenve azon, hogy Somogyi tanár úr tükröt tart elé. Majd a Julival folytatott borozgatás során képes azt mondani Julinak, hogy a rosszkedvének az oka Miki. Mintha bárki revolvert tartott volna a fejéhez, hogy segédkezet nyújtson a boldog család színjátékoz.  


    Más: Mit kellett volna látnom azon a fantasztikus képi világon, amely miatt egész nap ünnepelte saját magát a csatorna? Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de az egyetlen változás, amit tapasztaltam, hogy a Barátok közt felirat "szellemképes" az én tévémen. 


     


     


     

    előzmény:
    Liventa (132602)
    2019-03-18  22:14
  25. 2019. március 18. 22:14132602.

    A szememben Juli ma beadta magának a kegyelemdöfést, mint önzetlen anya: bár menne csődbe az a mozi, hogy imádott Petikéje hazajöjjön......... miután épp kiderült, hogy ott végre boldog....

Címlap

top