Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2018. Április 21. 13:09130701.

    Attila vegul miert nem ment? Ez a resze is kimaradt. Olyan jok vagytok itt hogy semmit nem vesztek egy-egy resz atugrasaval. 


     

  2. 2018. Április 21. 11:54130700.

    Beindultak a rozsdás agytekervényeim.


    1.  Kertész Ricsinek végre valahára eszébe jut a nagyapja, és meglátogatja.
    Ennek örülnék legkevésbé. Azt is elég ízléstelennek találtam, hogy a Dorian Gray-ben Janza Katára és szerelmére osztották az anya-fia szerepet. Akkor is, ha őket állítólag nem zavarta a korkülönbség. Azóta kiderült, hogy dehogynem. Van elég ifjú titán az Operettszínház társulatában, találtak volna tucatnyit arra a szerepre. Én egy sunyi fricskának értékeltem a rendező részéről. (Egyébként nagyon jók voltak mind a ketten.) Szóval a BK-ban se lenne túl elegáns, ha Pesák Ádám Kertész Ildi fiát játszaná, ezzel erősítve azt a címkét, hogy az "öreg barátnője" tolja a szekerét.


    2.  Oszi mégis csak megjelenik a Mátyás király téren. Mindegy, hogy az anyja hozzájárulásával, vagy tiltása ellenére.
    Évek óta nem láttuk, csuda tudja, mi lett belőle azóta. Ha meglátogatja az apját, nem valószínű, hogy azt a kövérkés kisfiút hozzák vissza.


    3./  Hanna botlik bele egy riport alkalmával.
    Végre egy házon kívüli pasas, akit a ház egyetlen lakójához se fűz családi kapcsolat. Ez lenne a legjobb, egy vadonatúj szál. Csak az a baj, hogy Hanna épp kiírás előtt áll, a színésznő terhessége miatt, szóval nem sok értelme egy új szerelmet írni neki, hogy aztán az új fiújával együtt lépjen le hamarosan.


    4./  Apropó, terhesség! Előkerül Hedvig gyermekének apja, nagy kibékülés, összeborulás, elhúznak a naplementében. Ez se egy hosszútávú szerep, de legalább Hedvigtől megszabadulunk.


    Ennyi telt tőlem így első nekifutásra. Tessék folytatni!

    előzmény:
    BiriBiri (130699)
    2018-04-21  09:57
  3. 2018. Április 21. 09:42130698.

    Tegnap elaludtam, most néztem meg. Megújult az RTL Most és simán tudtam újra regisztrálni, remélem már tudom nézni ha valamiért este nem sikerül. 


    Szóval: nagyon rossz érzéssel néztem, minden epizód egy katasztrófa volt számomra. Zsolt őrjöngése, a fiúk kakaskodása, Luca szenvedése. Aliz kettős csinálnak belőle. na és JULIszégyellhetné magát. Már leírtátok, milyen férje van...ő lehetne a világ legboldogabb nője. de nem, neki mindig más kell, a rossz fiú tettszik neki. Azt szeretném, ha az a telefonhívás, amit Miki hívott, egy nőt kért fel a szobába...és az a nő be is jelentkezik, hívtak, itt vagyok...és Juli koppanna egy nagyot,,,NAGYOT!!! Ezt kívánom

  4. 2018. Április 21. 07:18130697.

    Nekem azota unszimpi Juli miota Andrast megcsalta. De van olyan is aki megbocsajtott neki. 


    Mint feleseg es mint anya is csapnivalo. 

    előzmény:
    barackmano (130696)
    2018-04-21  06:26
  5. 2018. Április 21. 06:26130696.

    A ver nem valik vizze. Egy olyan pasi kene neki mint Miklos. 


     

    előzmény:
    gerdamama (130695)
    2018-04-21  00:09
  6. 2018. Április 21. 00:09130695.

    Juli egy ócska K.
    Én meg egy nagy szamár vagyok, mert úgy örültem, mikor láttam, hogy ül a taxiban. Na, mondom, jól átvertek bennünket az előzetessel, nem volt itt semmiféle csók, maximum majd otthon, az irodában. Mondjuk az se jobb, de talán kisebb a kísértés, mikor szem előtt vannak.
    Külön bosszant, hogy az egésznek valahogy az az üzenete, hogy mindig a jó férjeket verik át. Remélem, egy pasi se nézi a BK-t, mert leszoknának a rendes viselkedésről. Andrást is kenyérre lehetett kenni, és Attila is minden terhet levesz a kis felesége válláról, hogy az nyugodtan építgethesse a karrierjét.


    Milánt csak azért nem sajnáltam, mert olyan, mint egy hisztis óvodás. Csalódott, dühös volt, ezt megértem. De soha nem próbál megoldani egyetlen problémát sem, netán lenyelni a békát és túltenni magát dolgokon. Most is összepakol, és sértődötten elindul az anyja után Afrikába. Mer' az csak úgy megy. Megint nem gondolkozik egy pillanatig sem, csak lelép. Mint pár hete az anyjától, mikor ott nem tetszett neki a rendszer. Felőlem bolyonghat a dzsungelben, míg fel nem falja valami vagy valaki.
    Persze lehet, hogy azért nem volt szó a kiírásáról, mert hazaküldik Ferihegyről. Pl. mert se útlevele, se vízuma, se elég pénze... Netán meg se tudja mondani, konkrétan hová akar utazni.

    előzmény:
    vorii (130693)
    2018-04-20  22:53
  7. 2018. Április 20. 23:32130694.

    Miert mit csinalt? En csak holnap tudom megnezni. 

    előzmény:
    vorii (130693)
    2018-04-20  22:53
  8. 2018. Április 20. 22:53130693.

    Jjjjja? ... és meg kell ennie, amit főzött Lucának is. A végén még sajnáltam is Milánt, pedig nem volt a kedvencem. 


    Régebben azért szépen jelezték előre, ha valaki búcsút vett a sorozattól - mostanában kicsit nagy az össze-visszaság.  Vagy nem végleg ment el...


    ............... ...............


    Juli számomra minősíthetetlenül viselkedett. Ezt nem is tudom tovább ragozni.

  9. 2018. Április 20. 22:49130692.

    Bizony, meg kell ennie Zsoltnak, amit főzött. Nem lehet büntetlenül pusztítani magát valakinek, "tudva és akarva", aztán mindent és mindenkit tönkretenni maga körül, majd azt mondani: bocsika. Csodálom, hogy Andi még egyszer visszajött beszélni vele. Remélem, a pszichomókus gatyába rázza - jó lenne, ha nem kellene végleg búcsúzni tőle!

  10. 2018. Április 20. 19:46130691.

    Mi ez a nagy csönd? Már véleményetek sincs?

  11. 2018. Április 20. 08:58130690.

    Én  azért remélek...remélem, hogy Andi elutasítása, és az a sok gonoszság, amit elkövetett, felrázza Zsoltot. Magára maradt, csak magára számíthat, a hajánál fogva kénytelen kirántani magát a gödörből. És ez lenne a példa értékű magatartás is. Hogy mindenből van  vissza út, csak akarni kell. és nem kell elmenni a végsőkig, de még onnan is érdemes visszafordulni. Krisztián igazi szív lélek jó, testvér. talán most Zsolt is hajlik a jó szóra, mert szerintem Krisztián megbocsájt neki, ha aláveti magát az elvonónak, a kezelésnek. 

    előzmény:
    gerdamama (130687)
    2018-04-19  18:32
  12. 2018. Április 20. 07:01130689.

    "Remélem azt nem felejti el az " ifjú pár", hogy Aliznak előbb el kell válni Kristóftól."



    Az én fejemből már teljesen kiment, de én megengedhetem magamnak.
    Majd szól Kristóf, mikor megkapja az esküvői meghívót...

    előzmény:
    lidika49 (130688)
    2018-04-19  20:50
  13. 2018. Április 19. 20:50130688.

    Amennyire mi is vártuk Zsolt visszatértét, úgy örülünk, hogy távozik. Remélem végleg, már nem tudnak mit kezdeni vele.


    Remélem azt nem felejti el az " ifjú pár", hogy Aliznak előbb el kell válni Kristóftól.

    előzmény:
    gerdamama (130687)
    2018-04-19  18:32
  14. 2018. Április 19. 18:32130687.

    "remélem valaki kihívja a mentőt és sínre teszik az életét."



    Csak azon lehet segíteni, aki hagyja. Zsolt, ha jókora kerülővel és hatalmas anyagi veszteséggel is, de végül eljutott egy specialistához. Akit elmondott mindenféle pancsernek, hozzá nem értő sarlatánnak, és visszautasított mindenféle kezelési módot, amit a doki említett. Az ő sorsa már nem azon múlik, hogy valaki hívja-e a mentőt. Ha nem hajlandó együttműködni az orvossal a gyógyulása érdekében, akkor senki sem tudja sínre tenni az életét.


    Reménykedni persze lehet. Én se ezt a Zsoltot vártam vissza.

    előzmény:
    BiriBiri (130686)
    2018-04-19  13:52
  15. 2018. Április 19. 13:52130686.

    Hova a csudába megy Zsolt?? Beszedi a sok gyógyszert, elájul, aztán remélem valaki kihívja a mentőt és sínre teszik az életét. Ezt már nem akarom tovább nézni, a tűréshatáron vagyok...gondolom már mindenki. Innen már csak felfelé vihet az útja....majd rátalál egy doktornő, és kezelésbe veszi...

  16. 2018. Április 19. 10:29130685.

    "Miklós Juliéknál van, miután bekötözték a kezét, (számomra nem derült ki, hogy hol és mikor)."



    Talán a kórházban. Mikor Krisztiánt betették a mentőautóba, Miklós mintha azt mondta volna Alíznak, menj velük, én is megyek utánatok.


    "Azt nem tudom, hogy Bandi nála lakik-e, de Balázs talán igen."


    Balázs biztosan nem, ő Petivel lakik édes kettesben Hanna villájában. A két vetélytárs az imádottjuk villájában, ez is micsoda elmebeteg ötlet.



    Rémes volt az a csődület az udvaron. A csődület persze érthető, az volt a rémes, hogy mindenki csak sipákolt, de senki nem próbált segíteni. Ha mindenki szaladt volna egy fazék vízért... Nyilván nem tudták volna megfékezni a tüzet, de ahhoz elég lett volna, hogy utat vágjanak Krisztiánhoz. Meg ahhoz, hogy érezhessék, megtették, ami tőlük telt. Laci kisboltjában nincs poroltó? Biztosan nincs, ha nem kötelező. Amilyen sz@rrágó, nem költ "fölösleges" dolgokra.
    Az se volt semmi, mikor Alíz ráugrott a tűzoltóra, hogy mentse meg a vőlegényemet, mentse meeeeg! "Vazzeg, azért jöttem! Tűnj már el az utamból, és ne tarts fel!!!" - ordíthatta volna a tűzoltó, de nem tette, mert ők mind kedves, udvarias emberek.

    előzmény:
    Jujoka (130684)
    2018-04-19  01:42
  17. 2018. Április 19. 01:42130684.

    Az esti videó.


    "Képes-e Krisztián megbocsájtani Zsoltnak? Júlia mégis elutazik Miklóssal? A Rózsában keletkezett tűzben megsérül valaki?"


    Az első részben tulajdonképpen a tűz volt a "főszereplő". Borzalmas volt, alig tudtam végignézni. Krisztián csapkodta a tüzet  valahogy el akarta oltani, de végül már nem bírta a füstöt, és összeesett. Próbáltak a segítségére sietni, de Miklós sem tudott már visszamenni, végül Rudi talált rá nagy nehezen, és kivitte az udvarra. Végre megérkeztek a tűzoltók és, és a mentősök is. Krisztiánt hordágyon vitték el, Aliz is velük ment, hiszen ő is sérült, Miklósra nem emlékszem, hogy velük ment volna, de ő is megsérült, később lehetett látni a jobb kezén egy kötést. (Ha jól emlékszem.) Natasa szólt Nórának, hogy el kell hagyni a lakást, mert ég a Rózsa, és életveszélyes otthon maradni. Nóra megijed, Zsolt a heverőn, vagy mint fekszik "ájultan" mármint a  gyógyszer és az ital hatása miatt. Amikor meg tudja, hogy mi történt a Rózsában, és mekkora bajt okozott Krisztiánnak, azonnal "magához tér".....


    Később, amikor Rudi valamennyire összeszedte magát, bement Nórához, és felelősségre vonta Zsoltot a tette miatt. Nóra döbbenten veszi tudomásul a történteket, majd Timivel beszélget, aki elmondja neki, hogy amikor megérkezett Zsolt nem ismerte fel, mert akkor is beszámíthatatlan állapotban volt. Elmondja azt is, hogy a kezébe nyomott egy csomó pénzt, mert azt hitte, hogy ő hozta neki a fájdalomcsillapítókat. Nóra erre rá is kérdez, Zsolt nem is tagadja, hogy igenis rendelt fájdalomcsillapítót. Ezután Nóra azt mondja, hogy vége, és azonnal hagyja el a lakást, mert itt már semmi keresnivalója nincs ezek után, és tőle semmit sem fog kapni.


    Miklós Juliéknál van, miután bekötözték a kezét, (számomra nem derült ki, hogy hol és mikor). Attila felajánlja, hogy maradjon náluk éjszakára is, hogy ne legyen egyedül, de nem fogadja el, hiszen jól érzi magát. Azt nem tudom, hogy Bandi nála lakik-e, de Balázs talán igen. Vagy tévedek, tehát szerintem is ez érthetetlen. Attila kimegy, hogy hozzon Miklósnak egy pohár vizet, és akkor Miklós elég bizalmasan beszél Julival. Arra gondoltam, hogy most fog elcsattanni az az ominózus csók, amit az előzetesben bemutattak, de az még várat magára. Gondolom, majd pénteken. Csak, hogy rághassuk hétvégén a körmeinket. Hát nem fogom, mert jön a kis drágámkám! 


    Aliz és Krisztián hazaérkeznek a kórházból, és "természetesen" kint beszélgetnek az udvaron. Épp akkor jön le Zsolt Nórától, és megy Krisztiánhoz, hogy bocsánatot kérjen. Krisztián nem bocsájt meg, ezután Zsolt elmegy. Majd látjuk, hogy gyalogol valamerre a parkban, ismét iszonyatos fájdalom gyötri. Bevesz egy csomó gyógyszert, és menet közben elejti a táskáját, vagy inkább eldobja.


    Jó éjszakát Lányok mindenkinek! 

  18. 2018. Április 18. 22:58130683.

    Na, hálistennnek mindenki megúszta. Hacsak Zsolt nem ugrik a Dunába, mert azt nem tudjuk, hogy hová sántikált a végén.


    Most majd nézhetjük Karácsonyig, hogy takarítják a Rózsát. Vagy Alíz nekiáll a világoskék kabátkájában, aztán hipp-hopp, mi az neki. Már hozta is a partvist, megható jelenet volt.
    Csak kínomban utálatoskodom itt. El se tudom képzelni, hogyan lehet rendbe szedni egy szétégett helyiséget. Biztosan vannak erre specializálódott takarító cégek, és biztosan nem olcsón dolgoznak. Szerencsétlen Krisztiánnak meg momentán egy vasa sincs.


    Más: Bandi nem a keresztapjával lakik? Csak mert Attila felvetette, hogy Miklós aludjon náluk, ne legyen egyedül otthon. Hirtelen elbizonytalanodtam, mert ezek a fiatalok mindig keresztül-kasul lakják egymás lakását, de a végén is arra jutottam, hogy Bandi Miklósnál lakik.

  19. 2018. Április 18. 20:45130682.

    "Valljuk be, hogy Zsolt is igyekezett valami nagyot adni, gyakorlatilag egy kicsit megvásárolni a fiát..."


    Nekem nem úgy tűnt, bár ha úgy tálalta volna, hogy ezzel az utazással mekkora ajándékot ad, annak is lett volna egy kis alapja. De mikor Andreát kérlelte, hogy engedje el vele Oszit, többek közt azzal érvelt, hogy Oszi jobban tud angolul, ezért nagy hasznára lehetne az út során. Szóval a lekenyerezés helyett épp hogy a gyerek (és anyja) érzelmeire akart hatni. Ezért is esett rosszul (nekem is, Zsoltnak meg nyilván pláne), hogy Oszi olyan szenvtelen hangon, kényszeredetten beszélt a telefonban. Nem éreztem az aggodalmat, az apja iránti állítólagos szeretetet. Mondjuk Zsoltnak se kellene röhögcsélni, heherészni és jövő hónapra focimeccset ígérni, mert így Oszi tényleg nem tudhatja, mekkora a baj.

    előzmény:
    vorii (130679)
    2018-04-18  12:37
  20. 2018. Április 18. 19:41130681.

    Nagyon jo ez a tuzecske. Halal romantikus.

  21. 2018. Április 18. 19:28130680.

    Nekem nem tűnt fel, hogy az Oszi így beszélt az apjával, mindig is egy ilyen duzzogó mufurc fiú volt. Azért kíváncsi lettem volna rá, hogy mennyit változott.

    előzmény:
    vorii (130679)
    2018-04-18  12:37
  22. 2018. Április 18. 12:37130679.

    Gerdamami - Egy kicsit olyan érzésem volt - igen - hogy Oszi beleélte magát egy csúcs utazásba - és most, hogy nem mennek, haragszik. Úgy vettem ki a telefonbeszélgetésből, hogy alig akart szóba állni az apjával. Valljuk be, hogy Zsolt is igyekezett valami nagyot adni, gyakorlatilag egy kicsit megvásárolni a fiát...


    Jujoka - Zsolt összeomlott, ilyenkor nem lehet kiszámítani,, mit fog csinálni, teljesen elvesztette a fejét és az alkohol még rontott a helyzeten - szóval amit Krisztiánnal csinált, azt nem a logika diktálta 

    előzmény:
    gerdamama (130678)
    2018-04-18  08:11
  23. 2018. Április 18. 08:11130678.

    A tűz a fő téma, persze, de azért még akadt egy-két említésre méltó apróság.
    Julitól ügyes húzás volt, hogy Attilát rábeszélte egy kis "pihenésre". Megnézném Miklós arcát, mikor megtudja, hogy a pótágy is foglalt lesz a lakosztályban. Persze lehet, hogy most elmarad az utazás, főleg, ha a hős Miklós megperzselődik egy kicsit.

    Kicsit bosszantott Zsolt amiatti kesergése, hogy minden odalett, a családja is. Ugyan miért? Andrea végre megengedte, hogy Oszi szóba álljon az apjával. Ez csak Katarban érvényes? Pesten nem találkozhatnak, nem beszélhetnek? Oszi nem tud néha hazajönni és meglátogatni? Az apja hiányzott Oszinak, vagy csak egy jó buli, egy egzotikus kirándulás?

Címlap

top