Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ma inditom-várlak

Torolt_felhasznalo_638194
Torolt_felhasznalo_638194
Létrehozva: 2008. május 2. 13:12
sziasztok nagyon nehéz bekapcsolodni egy összeszokot topikba  szeretetel várok IDE mindenkit aki el mult 50 és imád netezni -barátokat keres :mert az a barát  kinek öröme az örömöd,bánata a bánatod, kinek barátságát  minden körülmények  között válalod mesélj!
  1. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 19:2314301.

    Néha, ha nagyon elszúrom a kaját, szoktam elővenni a cukrot. Akkor lesz hirtelen felindulásízű kaja, Arra emlékszem, hogy a Kudlik Juli a tett egy szem kockacukrot a húslevesbe. Abba még nem tettem. Ezt a hideg hagymás májat gondolom azért kell elsősorban, hogy ne fröcsögjön., én úgy szoktam, mivel türelmetlen vagyok, hogy ha kész a máj, akkor kiszedem a lábosból, és a visszamaradt zsíros löttyöt beforralom, mikor már csak a jó zsírja van, akkor visszateszem a májat, és megpirítom. Így is finom. Viszont a baromfimájat meg lehet előre sózni, és akkor nem is fröcsög.

    Jaj, azt hittem a Frajt Edit konyhája koszos, közben valami kis minták vannak a falon. Vacsicsata van.

    előzmény:
    őszirózsa (14300)
    2009-10-30  18:46
  2. 2009. október 30. 18:4614300.

    Szia  !

    Eddig hála isten mamát illetően, ő is minimum Jászai Mari  olyan jól tud "alakitani ".....Csak igy maradjon, meg még jobban  !!!

    Az infuziókkal kimosták belőle a "beszedett bogyók " mellékhatását, meg talán a vérnyomása is már jobb. Azt meg tudjátok mérni  !!!

    Az édes főzelékekről....meg általában cukor használata a főzéshez....Valami neves több szakácstól hallottam, hogy szinte minden ételbe, lehet az főzelék, valami szószos fűszeres husi, ha többet nem egy mokkáskanálnyit jó beletenni a fűszerek izét összehozza.....Pl. a pir. csirkemájba , vagy a rendes disznóba is rakok, ezt pl. a Bodrogi mondta.......elveszi azt a jellegzetes keserű izt, meglágyitja...Apir. májat azóta is ugy csinálom, ahogy ő mondta....A vöröshagymát megpiritja, párolja, félreteszi hülni és akkor áll neki a máj előkészitésének....és mikor készen van vele visszateszi a tüzhelyre azonnal a hideg olajos hagymára teszi a májat, meghinti pirospaprikával, meg ami fűszert akar, én vegetát szoktam, meg a picicukrot, és platni fölött takarékon szinte csak lassan összemelegitem az egészet.......és azonnal tálalom...../ persze átsütöm rendesen, de csak nagyon lassan /

    Szomoru, az előbb minusz 4 fokot mondtak, elfagy minden virág.........Meg olyan hideg van már most is, az előbb voltam a garázsnál almáért, vacogtam.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14295)
    2009-10-30  18:02
  3. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 18:2114299.
    Nagyon ízlik neki a főztöm, persze, mert megpróbálom úgy főzni, ahogy ő szokta, hát biztosan mégsem olyan, de hasonló. Csináltam ezt a robbantott csirkecombot tejben párolva, és bő olajban átsütve, az nagyon ízlett neki. Hát igaz, ami igaz, jó vót.
    előzmény:
    Daisy48 (14297)
    2009-10-30  18:11
  4. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 18:1114298.

    Így jár aki flancol.

    Annyira nyugodt vagyok, és optimista, hogy nem hiszitek. NEM IZGAT SEMMI. vAGY EZT MÁR FÁSULTSÁGNAK NEVEZIk ? bocsika nagybetűűű. Nem , nem  fásult, inkább csak optimista. Reggel biztosan nem jövök, ha most elalhatnék, és nem kéne az ATtilára felügyelni, de jó lenne, majd éjfélkor felébredek, akkor szoktam 2-ig, 3-ig tv-zni, rádiózni, vagy számítógépezni.

    De miért akkor ébredek, mikor aludni kéne? 

    Na pussz mindenkinek megjött apa.

    előzmény:
    izisz47 (14294)
    2009-10-30  17:52
  5. 2009. október 30. 18:1114297.

    Biztos hamar rendbejön a mama csak jó házi kaják kellenek neki amitől erősödik. A járókeret nagy találmány Legalább azzal tud majd mozogni és az izmok is erősödnek.

     

    Zsuzsa leszúrásához én is besegítek, mert tényleg bevonzza a bajokat.

    Ez a szar idő sokmindent okoz.

    Olyan hirtelen lett hideg, majd meg fagytam a lakásban is. Gyorsan feltettem a fűtést mindenhol, kivéve a konyhát.

    Fricivel sem voltunk délután sokat kint, ő is húzta be a csíkot 25 perc utánaztán irány a radiátor

     

     

    Kislányok mindenkinek jó pihenést, szép álmokat.

    Megyek vacsit csinálni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14279)
    2009-10-30  14:51
  6. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 18:0314296.
    na én is ugyan igy gondolkodom a "nyugat" majmolásról ma azt mondja a Szabi hogy vegyünk tököt ő majd kifaragja mondtam neki hogy egy magyar csallád ünnepelje a magyar ünnepeket és kérdeztem tőle pl tudja e? hogy mi a sibárolás azt hitte káronkodom  vannak szép magyar szokások azokat kéne feléleszteni nem át venni másoktól  én a valentin napról is pont igy vélekedem- üzlet - a viz biztos használ mert amiben hiszünk az használ ezt megtanultam kisaricátólna kikapcsolom a gépem pihenjen mindenki
    előzmény:
    izisz47 (14291)
    2009-10-30  17:29
  7. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 18:0214295.

    Most mondjuk, hogy ne beszéljél ilyeneket, de annyira negatív vagy, és olyan pesszimista-pista, hogy nem bírod abbahagyni.

    Annyira vének vagytok már, mint az országút. Hát fiatalabb vagy mint én, azt én még csitrinek tartom magam.

    Mama otthon, már ficánkol, nem kell ott maradni vele, küldtem tökfőzeléket sültcsirkecombbal, beszerzett neki J:::: mindent amit kért, holnap megyünk reggel, mert itt nagyon finom túróstáskát, lekvároslevelet, vagy mi neve van, ilyeneket kell vinni neki reggelire. Azt hottem, hogy marad tökünk holnapra, de úgy megettük, mint a pinty. Édesen. Anyósom édesen szokta főzni, én meg csak sósan, tejfölösen, de szoktam bele tenni kis ecetet az elején, hogy ne főjjön péppé a tök, hát csak locsoltam reggel az ecetet, és nem éreztem, hogy savanyú lenne, de aztán mikor berántottam behabartam, jájjjjj. Na tettem bele cukrot. Most legalább kedveztem velel a mamának. Nem is rossz édesen. A múltkor a zöldbabot csináltam édesen, az is ízlett. Mikorra nem kéne, akkorra rászokok a cukros főzelékekre. Eddig csak pár félét csináltam édesen.

    A FENYŐ MIKI ROPJA AZ M1-n!!!!!

    előzmény:
    őszirózsa (14285)
    2009-10-30  16:00
  8. 2009. október 30. 17:5214294.

    Lányok, én elköszönök. Látom mindenki szanaszéjjel van. Nem várom hogy megjöjjetek. Megyek a szobámba, nagyon fájnak a lábaim- a tegnapi egész napos magassarkú (viszonylag) cípőhasználata miatt. Igaz egyébként is szokott, de ez most betette a nagykaput eléggé.

    Jó pihenést, jó hétvégét mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. október 30. 17:3214293.

    Nem semmi lehetett az a tűz. Az este láttam a tv-ben valmit róla. Szurkolok hogy minél hamarabb túl legyetek pozitívan rajta.

    A mamához meg sok erőt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14279)
    2009-10-30  14:51
  10. 2009. október 30. 17:3014292.
    Neked is jó pihenést, vigyázz magadra. Holnap jól felöltözni. Hideg lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14288)
    2009-10-30  17:23
  11. 2009. október 30. 17:2914291.

    Egy francot jön az agylágyulás Ne is gondolj ilyenekre huhhhhh.

    Ez a sok hülye front jóhogy megkever bennünket. Az én fejem is állandóan fáj, a vérnyomásom csak azóta nem nagy amióta iszom a vizet. Most az vagy használ vagy nem, de ha csak placebo hatása van és már attól sem magas, már akkor jó.

    Jó utat Hollandusodnak.

    Én ezekkel a jött idegen szokásokkal egyáltalán nem vagyok kibékülve- mint a haloween (vagy hogy írják) meg a Valentin nap. Frászt! Bálint nap osztjóvan. Mit majmoljunk? Már a közvetlen (saját)ünnepeket is elég problémás megünnepelni, mert egyre kevesebb jut rá.

    előzmény:
    őszirózsa (14278)
    2009-10-30  13:59
  12. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 17:2514290.
    nálunk apa is meg kapta és nem volt semmi baja tőle de azért vigyázz magadra
    előzmény:
    kisarica (14287)
    2009-10-30  16:43
  13. 2009. október 30. 17:2414289.
    Jajjjj!. Úgy értelmeztem, hogy a sajátját akarja cserélgetni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14280)
    2009-10-30  15:27
  14. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 17:2314288.
    drágaságaim mindenkinek jó éjt holnap délelött nem leszek aludjatok sokáig itt a hétvége
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. október 30. 16:4314287.

    Sziasztok!

    Megérkeztem én is, na nem az orvostól, azt lerendeztem még délelőtt.

     Bátor leányzó voltam mert nem  pedig kaptam 2  is. 

    De remélem most már nem ér semmi

     Igaz én is tartok ezektől a szuriktól, de remélem minden ok lesz .

    Délután főztem marha pőrköltet és hozzá kellkáposzta főzeléket.

     A hétvégén megyünk a temetőkbe mi is így nem akarok főzöcskézni.

    Itt délelőtt szép napos idő volt, de fújt a szél. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 16:0514286.
    vera taslijának felét átveszemHollandusnak jó utat
    előzmény:
    őszirózsa (14285)
    2009-10-30  16:00
  17. 2009. október 30. 16:0014285.

    Szia ! Alighogy irtam, hivott hollandus...Este 7.kor indul a repülője Leedsbe /Anglia /..el volt havazva ő is egész héten , nem ért rá....

    Hála isten , nem beteg.....Mondtam, hogy gyakran mosson kezet, annyit utazik vonaton stb...Mesélte , hogy az egyetemen ki van rakva minden tanszéken, mosdókban fertőtlenitős kendők nagy dobozokban....Tanácsoltam, hogy vegyen otthonra, meg papirzsebkendő gyanánt hordjon is vele mindig....

    Jól sejtettem a sebész számláját nem adta be az ottani egészégpénztárába, mert olyan arendszer, hogy az első pár száz Eu az "önrész " csak utána téritek meg a következőket.....

    A barátjáék, holnap estére Hallovén partyt szerveznek, jelemezes lesz.....Legalább lesz fogalmunk róla, de azt gondoltam, hoigy csak a tengerentulon csinálják....

    Pár éve már hozzánk is csengettek be gyerekek beöltözve, szerintem ez megint csak üzlet, mint a Valentin nap majmolása is  !!!!

    Nahát, lemaradtam Nándor "felnőté válásáról " !!Nem is egy helyen laktok most , hogy albérletbe ment.....Kivánom, hogy sikerüljön megállni a lábán, azért tudhatja, hogy rajta tartjátok a szemeteket  !!!

    Talán egy nagy gonddal kevesebb.....

    Szabit meg valahogyan próbáljátok erről a gyanus csereberékről leszoktatni, nem vezet ez jóra.....Vagy  őt csapják be, vagy forditva......Van elég elfoglaltsága a tanulás , sport, maradjon a hátsóján nyugiban....Nektek is  totál jön mindig probléma, baj, intéznivaló, láthatja, hogy az ő "hülyeségeire , meg azok elrendezésére "nem marad energia  !!! Ugyis totál ki van szolgálva, ez is a baj, ez a sajátunkkal is igy van, mi rontjuk el őket.......Aztán azt hiszik, hogy ez igy megy a világ végezetéig......

    Vera ! Csak azt üzenem, nyugi, meg nyugi......Jön, ami jön....Inkább készülj fel a rosszabbra, aztán ha kicsit könnyebb lesz, akkor még meg is könnyebbülsz....

    Mi már megjártuk a Hadak utját a szülőkkel, meg közben G. betegsége, műtéte, előtte , meg közben a fiuk 9 évi egyetemi járása-minden péntektől vasárnap estig, főzés, sütés, mosás, vasalás...Vasárnap este rogytam le, az egész lakás "futott "......

    Gyakorlatilag 43 éves koromtól nem volt szabad hétvégénk, max nyáron, de akkor meg jöttek a betegségek, anyut sem tudtuk se itthonhagyni, se kivinni még Kőszegre sem.......Azóta összesen 2x voltunk pár napot Balcsin-végig zuhogó esőben-...........Most mehetnénk , de megöregedtünk, valamelyikünknek mindig van valami akut gondja is a szokásosak mellett....Szóval amiről Te is "ábrándozol " az nekünk már régen elszállt.....még a remény is....Már beletörődtem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14281)
    2009-10-30  15:33
  18. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 15:5214284.

    Na, most jutott eszembe, mikor szoktalak leszúrni, mikor ilyesmiket írsz, hogy meszes agyam, agylágyulásom van, gutaütést kapok, infarktust kapok, meg kell tükrözni, mert valami van, és a többi jósló, és bevonzó szólásaid. De ilyenkor egy taslit is megérdemelnél, nem csak szóbelileg.

    Amindenit nekije! Nahát!

    előzmény:
    őszirózsa (14278)
    2009-10-30  13:59
  19. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 15:4514283.
    Marcsikám, most éppen nincs időm délután pihenni, de jó lenne, mert állva elalszom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14282)
    2009-10-30  15:38
  20. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 15:3814282.
    verám jól teszed ha délután pihensz  és úgy lenne jó ha a mama a saját lakásában maradna, akkor azért tudnátok ti is pihenni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14279)
    2009-10-30  14:51
  21. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 15:3314281.
    őszirózsa mást sem csinálok csak vigasztalom a kacort voltunk a temetőbe csodásan sütött a nap  még nem voltak sokan furcsa érzés volt anyum sirjánál most voltam elöször(persze kivétel a temetés de arra alig emlékszem) nem volt kivánság müsor mindkét gyerenek jönnie keletthiszen nnyivel tarozunk anyumnak  .Nándor dolgozik reggel 6 kor el megy és este jön meg ,van már albérlete hétfőn költözik és kezdi a nagy betüs életet minden este be esik az ágybaazért szerintem messze van még az agylágyulásod
    előzmény:
    őszirózsa (14278)
    2009-10-30  13:59
  22. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 15:2714280.

    Hali!

    Marcsi a pendrive az egy  hordozható alkalmatosság, ugyanaz mint pl a cd, vagy flloppy lemez volt. Erre lehet tölteni a számítógépről mindent, mit elbír, tehát attól függ hány megabájtos. Van amelyik elbír már egy filmet is, akkora. Ezt 1000ft-tól több ezer ft-ig is lehet vásárolni. Annyi a különbség a cd-től, hogy arról nem lehet le és feltölteni dolgokat, erre igen. Ha ő egy telefont akar, nem lesz belőle baja, csak az plusz költség, mert kell majd rá tölteni ha lemerül a kártya.

    idézet:
    izisz47 (14276)
    2009-10-30 12:25:38
    bizony elég baj mert  nem az ővé amit el akar cserélni
    előzmény:
    izisz47 (14275)
    2009-10-30  12:25
  23. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 14:5114279.

    Lassan már figyelembe se vesszük, ha valami történik. Leégett, leégett. Állítólag ma van a kárbecslás. Volt ott J:::::, a gépekhez nem tudott odamenni, de amit látott, az minden össze van olvadva. A nagy üvegablakok kitörve, a csarnok teteje berogyva. Ha valami eddig nem ment tönkre, majd az őszi esőktől, igen.

    Állítólag van biztosítás, de gondolom előbb azt vizsgálják mitől volt a tűz. Állítólag a másik iroda bérlő, vagy tulajnak a lánya vette észre a tüzet, ott volt este 11-kor. De minek? egyedül egy ilyen kihalt helyen? és mikor kinyitotta az ajtót, mert valamit hallott, akkor majdnem megsült, mert berobbant a tűz a szobába, de állítólag szerencséje volt, hogy valami ablak nyitva volt, és elterelte a tüzet a huzat, vagy mi? Nem értek hozzá. Úgyhogy ha valaha lesz ebből valami pénz, az biztosan nem most lesz. Hogy mi lesz, hogy lesz, senki sem tudja.

    Én nem megyek ma át a mamához, valószínű J::::: ott alszik, a kollegájával viszik majd föl a lépcsőn, és be a lakásba. Van neki járókeret, már áthúzta az ágyát, elrendezett mindent, majd hozzák. Meglátjuk most hét végén, hogy szuperál a mama, ha nem lehet egyedül hagyni, szerintem áthozzuk a nappaliba. Ez a sorsunk, akkor ez, és kész, én nem lázadozok. Jobb lenne kicsit J::::vel kettesben, mielőtt teljesen vének leszünk, de ha nem lehet, hát nem lehet. 29 éve mindig valakire vigyázunk, lehet, hogy már hiányozna is. Először a gyerekek, aztán a szüleim. Azért az sem volt semmi, amikor anyu éjszakánként rendszeresen telefonált, hogy menjünk, mert nem tudja aput visszatenni az ágyra. Szegénykém átmászott a dög nehéz fotel támláján, amit odahúzott neki anyu az ágy elé, apukám mindig menni akart, aztán ha azon átjutott, elesett, mert nem bírta el a lába. Hónapokig minden éjjel mentünk. Ha csöngött a telefon, már bújtunk pizsamára a tréningbe, be a kocsiba. Volt amikor ott ébredtem fel teljesen. Aztán olyan is volt, hogy a fodrásznál éppen nekikezdtek volna a festésemnek, mikor telefonált az anyu J:::::nek, ő meg nekem a mobilra. 1 percen múlt, hogy nem kezdte el kenni a hajam.

    Attól félek, hogy a mamát se bírja el esetleg a lába. Mondtam végig kell rakni az előszobát székekkel, hogy ha kell le tudjon ülni, de ezek olyan tökök, semmi jótanácsot nem fogadnak meg, mert hogy néz az ki akkor? 

    Na csinálom tovább a dolgom, holnap piacra akarok menni reggel, mert jók lettek a fehérneműk, és amíg emlékszem a méretre, addig akarok venni, és aztán a temetőbe is kell menni. A szüleimhez ki tudunk menni gyalog is az Attilával pl. ha nem lesz rossz idő kisétálunk, J::::: meg kimegy az apjához egyedül. Most nem csinálunk belőle faxnit. 

    előzmény:
    Daisy48 (14274)
    2009-10-30  12:09
  24. 2009. október 30. 13:5914278.

    Sziasztok ! fél 11-kor irtam egy regényt, de a meszes agyammal valamihez  hozzáértem és elszállt.....

    Reggel nyomásom 161 volt, most meg 107, éreztem is , hogy leesett....Csoda, hogy sza  ..l érzem magamat....

    Mindjárt megyek totál vizszintbe, mert az agyam olyan mint a szita, nem kap vért.....Dokinőm szerint jön az agylágyulás....még ez kéne....

     

    D.Évi, igazad van, most bezzeg  "pihengetek ", egész nyáron meg 1 nap kikapcsolódásom sem volt....A hegyen is csak a meló......mert G. nem tud ott kikapcsolódni, ha elvégezzük a dolgot, már kérdezi mikor jövünk haza  ????!!!Sőt mikor odaérünk, még ki sem pakolok, már akkor rámkérdez meddig maradunk  !!???A maradék pár szál hajam is az eget veri olyankor, bezzeg máshova sem kivánkozik, már 2.-ik nyár volt, hogy még 1x sem mentünk el fürödni a közelbe se......Neki elég ha ül fenn a barlangjában -a tetőtérben 40 fokban....a kertbe , a terszra se ül ki, nehogy a szomszéddal kelljen szólni, mert nem birja a stilusát.....

    Bezzeg, ha panelban élnénk, majd jajgatna mindenki.....

     

    A fagyból vettem elő töltött paprikát, krt-főztem mellé, meg a tegnapi sütikből ettünk turós leveles bugyrokat..Este is eszegettek a fiuk, mert nem sok van...Többet kellett volna hozni.....6 db-ot bedobtam a fagyba, hogy vészheyzetkor legyen mit elővenni,,,,

    Szépen süt a nap, de hüvös, hideglett, lehet elfagynak a virágok, 0 fokot irnak  estére, éjjelre, lehet az minusz is....

    Marcsika ! Hollandusnak is 2 éve nyáron vettek le 3 nagyot a hátáról, igy is maradt elég..Nekem is van, apai örökség....Varrat is volt egyikben, akkora volt, de neki is muszáj volt, a ruha , minden zavarta,felsértette...Itt srévizavé lakik bőrgyógyász-sebész pár, először a nej megvizsgálta, aztán a férje meg leszedte  abszolut magánrendelőben.Ugy emlékszem összesen 30-ba került, kapott számlát róla, és kint visszakapta nagyrészét a biztositása alapján-persze ha elintézte-majd rákérdezek......Itthon már neki nem is érvényes a taj száma, visszavonták..A kórházban is fizetnie kellett volna....Joli gyerekorvos barátném lányának a visszerét is pénz

    ért operálták meg itt, és Brüsszelbe adta le a számlát......

    Kacor királyt  vigasztald, kicsit kellemetlen, huzódik a seb, de hamar gyógyul majd.....

    Veránk már uton lehet....Mondjuk mentőt kellene ilyen fekvő betegnek rendelni ilyenkor, minimum....Azok felvitték volna, ahova kell.....

    Csak lehet késő este vinnék haza, amilyen most a helyzet.....

    Na, nem filozóm, majd Vera beszámol mit döntöttek, hova viszik és ki...Majd ha az ágyból kiveszik, akkor derül ki, hogy milyen állapotban van egyáltalán!!!

    Marcsi  ! Másik legény  -a munka kereső Nándor ha jól emlékszem, most az agyam leblokkolt-   hol van, régóta nem emlegeted..?!!!

    D. Évi !  Anyudnak boldog szülinapot, jobb egészséget, meg örüljön, hogy TÍ ott a szomszédban vagytok, és ellátjátok mindennel......Mennyi idős ?

    Izisz , mi a hétvégi programod a temetőkön kivül  ????Remélem nem egyedül leszel megint ?????

    előzmény:
    izisz47 (14277)
    2009-10-30  12:27
  25. 2009. október 30. 12:2714277.
    Jó betegápolást
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14273)
    2009-10-30  11:12
  26. 2009. október 30. 12:2714276.

    Jó ebéd utáni pihenést.

    Remélem igazatok  lesz és jó fizetése lesz a fiamnak

    előzmény:
    Daisy48 (14274)
    2009-10-30  12:09
  27. 2009. október 30. 12:2514275.

    Hali!

    Marcsi a pendrive az egy  hordozható alkalmatosság, ugyanaz mint pl a cd, vagy flloppy lemez volt. Erre lehet tölteni a számítógépről mindent, mit elbír, tehát attól függ hány megabájtos. Van amelyik elbír már egy filmet is, akkora. Ezt 1000ft-tól több ezer ft-ig is lehet vásárolni. Annyi a különbség a cd-től, hogy arról nem lehet le és feltölteni dolgokat, erre igen. Ha ő egy telefont akar, nem lesz belőle baja, csak az plusz költség, mert kell majd rá tölteni ha lemerül a kártya.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14272)
    2009-10-30  09:59
  28. 2009. október 30. 12:0914274.

    Sziasztok Lánykák.

     

    Hajnalban kitettem -t, szegénykém sírt, zokogott, kapart, de végül belenyugodott. 6-kor kinyitottam a hálót azonnal visszajött hozzám aludni.

    Kimentünk később sétálni, aztán apa elment a sogoromékhoz valamit a kocsin kell bütyizni és náluk van szerelőakna. 

    Én megfőztem a lebbencs levest jó kis házi kolbásszal, most hül a tányéromban De palit nem sütök. Apa úgyis kint ebédel Petiéknél. Ezért holnapra halasztottam.

    Anyám nadrágjából levágtam és felvarrtam, de ha már elővettem a gépet mást is varrogattam.

     

    A gyerek kint napozik a háló nyitott ablakában.

     

    Jaj Vera nagyon rátok jár a rúd mostanában, a férjed biztos nagyon el van keseredve. Biztosítás legalább volt a műhelyre?

    Az lenne a legjobb ha a mamát hazavinnétek a saját lakásába. Talán neki is és nektek is jobb lenne. Persze akkor meg oda kell szaladgálni.

     

    Izisz klassz munkája lesz a fiadnak

     

    Marcsikám valószínüleg figyelmetlen vagyok, nálatok apának mi a baja?

     

    Icukám nem irigyellek most az oltásoktól én nagyon félek. Na nem a szuritól, hanem a mellékhatásoktól

    KékÉvi Örülök hogy jól vagy, Csináltok ilyenkor töklámpást?

     

    Zsuzsám ha mész a profhoz tessék neki mindent elpanaszolni, de azt is mondd el hogy egész nyáron hajtasz mint az igásló. Ennek sajnos mindig később lesz meg a böjtje

     

    Pihis délutánt mindenkinek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 30. 11:1214273.

    Sziasztok! Mamánk csak délután jön haza, mozgósítani kell az ismerettséget hogy fel tudják vinni azon az emeletnyi lépcsőn, ami a földszintre vezet. Az én kedves férjemnek semmi ilyesmi nem jut magától eszébe, édes Istenem, mi lenne ezekkel nélkülem. Élnek bele a vakvilágba, mint ATTilánk.

    Fél nyolckor kiugrottam az ágyból, mint akit lőttek, mert a csörgőórán nem látom a számokat, csak a mutatókat, és elfordítva tettem le este, azt hittem már fél 12. A nap is nagyon sütött, na, mondom, apa biztos elment korán, én meg jól elaludtam. Így már kész az ebéd, mert nagyon gyors voltam, most viszont valami írtó rossz érzésem van, az ismeretlentől félek, nem tudom elképzelni se, hogyan fogjuk megoldani ezt az egész helyzetet. Elvileg jobb lenne, ha idehoznánk, amíg megerősödik, meg nem is lenne jó. Ágyunk sincs, szobánk is csak anyué. 

    Teljesen meg vagyok lüttyedve a reggeli ijedségtől, hogy elkéstem a felkeléstől. 

    majd jövök valamikor. Ki tudja mikor.

    Pusz mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 30. 09:5914272.
    puszika mindenkinek minden gyógyulónak és szurira várónakIzisz biztos hogy  a fiad jó kis fizut fog kapni Apa kezd felocsudnikedden megy a sebészhez (addig megpróbálom pátyolgatni) nálunk kész az ebéd zöldség leves és marhapörkölt  készitettem milánóit is meg magamnak fokhagymás csirke májat  előre föztem mert holnap délelött megint le megyünk Bajára mivel az este nem hozta a futár vica cipőjét (érdekes módon nem hisztizett)Szabolcs nagyon be van melegedve (sajna nem tudom belőle kinevelni  az üzletelést ) volt egy MP3 ja azt elcserélte valami  prendájt-rafogal mamsincs mi az és azt most elakarja cserélni egy telefonra az a nagy baj hogy én ezekben a cserékben nem igen hiszekés félek hogy bajba keveri magát aztán meg minket Délután megyünk a temetőbe  apa készitett sircsokrokat én nem szeretek akkor menni amikor sokan vannak Verám mi van a mamával??Mindenkinek küldök egy gyógypuszit  legyen szép napotok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. október 30. 06:5914271.

    Kislányok, mindenkinek kívánok szép napot. És olyat amilyet szeretnétek.

    Nekem jöhetnének vevők- bár a hónap utolsó napjai lévén nincs sok reményem.

    Délben benézek, mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. október 30. 06:5714270.

    Szai Icu, köszi a kv-t. Már kettőt megittam

    Itt nem vettem észre esőt, de szél volt biztos- és hideg is van

    Jó munkát, és azután a szurihoz meg nem tudom mit kívánjak

    előzmény:
    kisarica (14268)
    2009-10-30  06:01
  33. 2009. október 30. 06:5514269.

    Hali! Köszi a gartulát a fiamnak, de majd akkor amikor már ténylegesen dolgozik- és tudja a fizetést is

    Örülök hogy jobban vagy. Így is kell.

    Fancsa nem fázott meg, de azt sem tudta hova feküdjön az este. Elaludt (velem együtt) tv mellett az ágyamon. Valamikor éjfél körül ebrudaltam le onnan- utána alg tudtam visszaaludni.

    Itt hála istennek nem divat a csoki osztogatás, képzeld el (magyarok lévén) mi lenne itt olyankor este ha ingyen csokiért be lehetne mindenhova csengetni

     

    Hideg ellen a meleg szobát tudom javasolni.

    előzmény:
    kekelefant (14264)
    2009-10-29  22:02
  34. 2009. október 30. 06:0114268.

    Jó reggelt kívánok!

    A férjem felkelt 4 kor és én meg nem bírtam visszaaludni.

    Pedig nincs olyan nagy izgulni valóm ma, csak az irodába megyek és utána az orvoshoz. vagy a tudatalattim dolgozik, hogy ma oltva leszek?

     Na legalább teszek ide a korán kelőknek friss kávét, meg teát.

     

    Az éjszaka itt volt eső, és ahogy érzem hüvös a reggel is.

      Mindenkinek szép napot, a betegeknek gyógyulást. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2009. október 29. 22:3714267.

    Szia ! Köszi az együttérzést, most este jobban vagyok, sőt...De olyan fáradt, kimerült vagyok, ategnapi roham miatt, mint aki egész nap kapált, kaszált....Fekszem is le, mert tegnap "kivetett " az ágy, csak üldögéltem .....

    Örülöök, hogy már Te is javulóban....

    Profomék is betegek voltak-mondta- talán jövő héte mátr nem fertőznek....Ők meg azt hiszem a kisunokáktól-3 csaj- kapják el mindig...

    A kontrollra akórházba megyek, az irodájába, tehát remélem nem nyalok meg semmit......Még csak ez hiányozna !

    Bucsuzom, bujok az ágyba, és sötétben hallgatom a rádiót, és vagy lekapcsolom, vagy hajnalig szól mellettem....

     

     

    előzmény:
    kekelefant (14265)
    2009-10-29  22:15
  36. 2009. október 29. 22:2814266.

    Vera, ugy latszik a j...nem tud a sejhajan megmaradni...En a grizes tesztan kivul csak a grannadirmarsot utalom jobban.

     

    En mar regen beaztatom a cs-mellet tejbe,de probaltad mar kefirbe[buttermilch]? Csuda jo,pikans.

     

    Te jo eg!! Bevoltatok biztositva legalabb,marmint az epulet??Ettol faj a Te gyomrid!!Viszont fajna mindenkie..

     

     

     

    Nyugodalmas joiccakat szepsegeim,utolag koszonom a jokivansagokat,vissza tertem az elok soraba!!!!!De ezen a heten nem megyek sehova,ugy uuuutalom a hideget,de nagyon

     

    Szombaton Halloween lesz,sotetedes utan jonnek a kolykok,irto edesek,9 korul becsukom a boltot,mert addigra minden csoki elfogy,akar mennyit is veszek,szerintem Frank dugdossa....

     

    En sem vetem meg...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14249)
    2009-10-29  08:53
  37. 2009. október 29. 22:1514265.

    Zsuzsa, ha orvoshoz mesz,csak meg jobban ossze szedsz valamit, a vizes ruha ,gyogyszer jobb!!!En ejszaka nem tudtam aludni,csinaltam teat, es utana ugy vert a pulzusom, gondolom hulye fejemmel ossze tevesztettem a kamillat valami massal??De aztan gyorsan el is mult hala az egnek!!!

     

    Ha a profodhoz mesz azert az jobb,mint a ugyeletes,gondolom ott ismernek!!!!

     

    Pihenj amennyit tudsz!!!!!Az a legjobb,en is azt csinalom...hatha jobban leszel a viragtol.....

    előzmény:
    őszirózsa (14251)
    2009-10-29  11:57
  38. 2009. október 29. 22:0214264.

    Izisz, gratula  fiadnak!!!!Fancsanak van jo meleg bundaja!!!!Nem fazik meg.

     

     

     

    Marcsika,kosz a puszit ide ert rendesen,es mindjart jobban lettemKacorkiralynak  mondd meg ez mar semmi manapsag,de ha elvakarja,az nem jo,es mivel olyan helyen van ahol nem latja,jobb ,ha leveszik!!Gratula a verkepedhez!!!!!!!

     

     

    Daisy, jaj de megkivantam a savanyu kaposztat,ahogy mondod,pedig a kivanos koron mar tul vagyok,es akkor se sikerult,pedig 20 evig probalkoztunk...

     

     

    Ica, vagd oket kupan ,ha nem fizetnek!!!!!Mondd meg nekik,hogy Foniciaban 2000  eve fel talaltak a penzt,es azota is azt hasznaljuk!!!!!!

    előzmény:
    izisz47 (14247)
    2009-10-29  06:35
  39. 2009. október 29. 19:4714263.

    Sziasztok lányok, hazaértünk.Gyorsan visszaolvastam.

    Vera, még nem tudjuk a fizetést, azt még nem lenne okos dolog megkérdezni, még nem tartanak ott, de ezt külföldről finanszírozzák és  nagyon nagy a költségvetés. Rögtön vettek új technikát, drága kamerákat- tehát azt nem a fiamét fogják használni, nem amortizálódik. Azt hiszem havonta fogja majd leszámlázni a  költségeit, ezt így szokták- majd amennyit  megbeszélnek.

    Szörnyű az az irodatűz, de tulajdonképpen erről sokat nem tudok. Mekkora  a ti károtok?? Mert hogy az összes nagyon nagy az biztos

     

    Zsuzsi az nem migrén volt neked. Olyan tipikus amit leírtál- hányinger, rosszullét, fény, hang zavaró és csak kizárólag ágyban- az olyan migrén volt mint a pinty.

     

    Marcsika, nem is gondoltam hogy rossz lett volna az eredmény

     

    D.Évi sok boldog szülinapot anyukádnak

    Icu, Te legalább már kaptál fizit

     

    Kislányok, ennyi voltam mára, reggel jövök.

     

    Holnap a vejeméknél forgatnak a vacsoracsatások. Ott fog vásárolni a számomra abszolut ismeretlen meg nem értett szinész. A nevét sem hallottam még soha- de nem is tudom. 3 órát forgatnak egy bevásárláson, akkor  gondolhatjátok mennyi idő alatt forgatnak le egy ilyen hetet. Haptákban kell állni mindennek, mindenkinek.

     

    Jó pihit, jó éjszakát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 29. 19:1214262.

    Igen, kenyeret, és sózni, esetleg 1-2 babérlevél, borókabogyó, anyum nem tett rá ilyeneket, mégis nagyon finom volt. Főzött egyszer egy spenótot is,l az is ilyen emlékezetesen finom volt.

    Hú, de megijedtem, le akartam engedni a rolót, és tiszta erőből felrántottam, alig akart lejönni, na mondom, most kikapok, de aztán sikerült leereszteni.

    Most megiszom a maradék házitejet kekszel, ha már úgyis fáj a gyomrom, oly mindegy.

    Vacsicsata van!

    előzmény:
    Daisy48 (14259)
    2009-10-29  18:33
  41. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 29. 18:5714261.

    Láttátok a hiradót? az irodaház tüzet? az nem csak irodaház volt, hanem műhely, raktár. Ott égtek J:::::: gépei is benne. A másik kollegának sokkal több, cucca, még ki se fizette őket, bizományban voltak nála. Neki aztán mindene ráment erre. Egyenlőre még nem tudja fölfogni, most csak néz ki a fejéből. Több iroda, meg vállalkozás bérelte , teljesen elolvadt a vasszerkezet, beroskadt az egész, meg se lehet közelíteni. Nem jól oltották el az első tüzet, a tetőszigetelés még belül izzott, és már elmentek. Itt is volt pár éve sréhen a hátunk mögötti utcában háztűz, azt se oltották el rendesen, másnap a szomszédok ugráltak be slagokkal, és oltották tovább, mert kezdett megint nagyon füstölni. A tulajok elmentek valami rokonhoz aludni, aztán épp nem voltak itthon. De hogy ez mennyire égett! J::::: ott volt délelőtt, már nem is kesereg. Annyi gubanc van, olyan váratlan dolgok, ez már teljesen érthetetlen. Bevonzom én a változást a Titokkal, kiváncsi leszek mire megyünk vele. Azt mondja, hogy olyan gyarapodásom következik ezután, ami senkinek nincs a kárára. Hát meg nem sérült senki, de, hogy lesz nekem ebből gyarapodás?

    Mama nincs kibékülve a kórházi sötétítő függönnyel, azt hiszi, hogy otthon van, és mindenáron rá akarja venni J:::t, hogy igazítsa meg. Nagyon kedves  mintájú függöny, még nekem is feltünt, hogy olyan otthonos érzése van tőle az embernek.

    Láttátok a Bajnai Gordont? szerintem hasonlít a Barátok köztben az új Berényi testvérre, nem jut eszembe a neve.

    Fáj a gyomrom, hogy újat is mondjak.

    előzmény:
    Daisy48 (14259)
    2009-10-29  18:33
  42. 2009. október 29. 18:4614260.

    Sziasztok  !

    D.ÉvI , jelentem az orvos ügy folyamatban.....A Hegy jött a Mohamedhez, az előbb felhivott a profom-valami telefonszám és egyéb miatt-persze azért rámkérdezett hogy vagyok !!

    Mondtam, éppen tegnap nagyon rosszul, de nem részleteztem, jövő hétfőn reggel hivom a kórházban, és a naptárjából mond majd időpontot !!!!Most aztán nincs kecmec, mennem kell....Lehet, hogy küld kardiológus, vérnyomásoshoz is, mert ő gasztroentológus legfőképp....Azért a cur......tam el a controllal, mert a házim tévedésből egyszerre 2 doboz bogyót ir, igy van bőven..Azelőtt csak a kórházban ő irhatta, és napra ki volt számolva.......

     

    Délután 2-től 4-ig kis szünetekkel bóbiskoltam, meg aludtam is mint az ájult, mert még hülyeségeket is tudtam álmodni.....Most is ásitozok...csak éjjel nehogy böjtje legyen....

    Unokahugom és G. szépen elrendezték a temetőket 1. menetre, majd vasárnap sógorral lesz menés..Állitólag rengetegen voltak , vitték már a koszorukat, virágokat....Lassan ugy néz ki, hogy mindegy mire esik november 1, egész héten előtte már legtöbben kimennek....

    Vera  ! Voltak a süteményes boltban is, felpakoltak.....Meg leveles tészát, pizzatésztát is....A friss levelestészta 375 gr-

    mos 100 Ft volt csak, a nagy dobozos vegyes sütik/leveles, meg keltekből / az most 850 Ft, de kb.22-24 db volt minimum....Kettőben kalácsi is volt,azon rajt volt a rendes ár /300 /....Ibim egyik ikerfia is boldogan jött a fobozukért, már rákivántak, régen hoztunk, meg Áginak is hozattam, mert ő meg köti a rengeteg koszorut, álló diszt a garázsában, most nem ér rá sütkérezni.....Olyan ügyes,  mint unokahugom, ő is olyanokat csinált, hogy szebbek, mint az üzletben....

    Ja meg küldtek egy nagy zacskó diót-aki a házunkat megvették,  és üditő, kávé, szendvics, süti  volt.Nekik intéztem el most októberban a kislánynak a lánykollégiumot utólag, naponta bejárni hajnalban mégis  probláémás lett....

    Akkor holnap jön a mama???Majdcsak lesz valahogy........J.-t kell lenyugatnod, mert látom nem találja a helyét csak kajtat a munkába meg a kórházba, neki is sok lesz.....Azt hiszi , hogy tud segiteni ezzel, pedig sajnos már nem nagyon lehet, csak gondozni......

    Okos gondolatod volt, Hogy A-t kicsit mozgósitod majd, biztos  megcsinálja, szereti ő is a mamát  !!!!!

    előzmény:
    Daisy48 (14253)
    2009-10-29  13:02
  43. 2009. október 29. 18:3314259.

    Ha kovászolni akarnám akkor kenyeret kell rá tenni úgye?

    Én behoztam az üveget ide a szobába a radiátor mellé a sarokba ahol nincs útban senkinek, még a gyereknek sem. Kiváncsi vagyok mennyi idő alatt kezd erjedni, akkor majd leviszem a pincébe.

     

    Azt hiszem a te férjed is olyan örökmozgó mint az enyém, nagyon ritkán tud a se..én ülni. Mindig valamit bütyköl. Veszem neki a keresztrejtvényeket mert akkor legalább fél óráig nyugis

     

    Kaptam jó ötletet Icukától. Holnap csinálok én is lebbencslevest virslival, vagy kolbásszal és esetleg sütök palit. 15-16 db-ot szoktam sütni, eszünk hárman és még délutánra is marad.

     

    Nagyon kellemes idő volt ma, délután sétáltunk egy jót, igaz azért sapkát is tettem biztos ami biztos.

    A környékbeli utcákat már megint feltúrták csak tudnám hogy mit csinálnak megint. Nemrégen fejezték be a Digi Tv-sek, és hozták helyre az úttesteket és a járdákat. Qrva sok pénzt elköltenek az ésszerűtlen nem összehangolt munkálatok miatt.

     

    Jót tracsiztam telcsin a régi munkahelyemen volt üzletág igazgatónőmmel.

    Utoljára Zsuzsa napkor hívtam, de már nem tudta elképzelni mi van velünk. Az utolsó munkahelyemen is dolgoztunk együtt csak ott már egyenrangú anyag- áruforgalmi ügyintézőkként. Tul.képpen 1965-2003-ig dolgoztunk együtt. Palit is nagyon szereti.

     

    Aztán Pali nővérével is beszéltem, semmi jó hírt nem tudott mondani. A lánya a 17 éves fiával hazaköltözött Jutkához, válnak a férjével és árulják a lakást.

    Nem lesz egyszerű az élete. Megszokta már az egyedüllétet, most meg odaköltözik tul képpen két felnőtt hozzá. Nem is tudom hogy fognak elférni. Lehet hogy az étkezőt csinálják meg még egy szobának.

     

     

    Kislányok Mindenkinek Kellemes estét, jó pihenést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14256)
    2009-10-29  17:53
  44. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 29. 18:3114258.
    jaj bocsi a tyukanyó  a nevszülő topikon van
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14257)
    2009-10-29  18:29
  45. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 29. 18:2914257.
    beköszönök és elköszönök jó éjt mindenkinek Tyukanyó én egyetértek veled akkor én is maradi vagyok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 29. 17:5314256.

    Az anyu kovászolta a káposztát, az nagyon finom volt. Majd ha már állandóan fűtünk, lehet, hogy csinálok, mert annak állandó hőmérséklet kell.

    Én ma csináltam egyszer a mamának levest, meg grízestésztát, aztán nekünk hadirokkant csirkecombokat, csak az alsó  combok voltak meg, a mélyhűtőben találtam. Mivel a tejbe áztatott csmell nagyon bevált, most ezt tejben pároltam, utána bő olajban, mint a rántotthusit, megpirítottam. Jó ropogós lett, és nem száraz, meg minden. Hátvégére kipróbálom egy egész csireket bepácolok 1 napra tejbe, és úgy fogom megsütni. Biztosan az is jó lesz. " napja álomkóros vagyok, igaz korán ébredek, de egész nap álmos vagyok, de nincs időm lefeküdni délután. 

    J::::: megint bement anyájához, az se bír a seggén maradni. Hazajött a Lányoméktól, ott fúrtak faragtak a G::::al, közben délben bvitte az ebédet, most megvacsizott, és megint bement. Megint valami fél darab ruhaneműt hozott mosni, de most megvárom holnap mi lesz koszos, aztán egyszerre.

    Vasárnap 20 órakor az M1-n lesz  a Jane Eyre. Én szeretem.

    előzmény:
    Daisy48 (14253)
    2009-10-29  13:02
  47. 2009. október 29. 16:3614255.

    Szasztok!

    Ma voltam dolgozni is, ma fizetésért. 

     

    Amikor haza jöttem főztem lebbencs levest és káposztás tésztát.

     Itt is szomorú idő van, el van borulva de eső az még nem esett.

    Mindenkinek szép estét, a betegeknek gyógyulást. 

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 29. 14:2014254.

    Nekem meg egyből gyomorgörcsöm van, ahogy valami problémának akár a lehetősége is felmerül. Na ez olyan politikusi körmondat volt.

    Mamának végre ízlett az ebéd, pedig nem volt azon se zsír, se só, nem mertem. Csináltam csirkegombóclevest, petrezselyemmel ledaráltam a csirkemellet, tojás, féligfőtt rizs. Egy gyenge zöldséglevesbe belefőztem. Ezeket a gombócokat nagyon szeretem gyümölcsszósszal, de azt nem mertem csinálni a mamának. Grízestészta volt még, 1 merőkanállal, felét megette sósan, másik felét cukorral.

    2 akkora gombócot küldtem, mint a rigótojás, egy bögrényi levessel, meg az egy merőkanál tészta, és dudára ette magát, szerintem hagyott is. Egyébként is keveset eszik, na majd felhízlalom kicsit, mikor itt volt akkor is hízott. Igaz én jobban, mert napi 5x eszik legalább, mással se foglalkoztam, csak etettem, és ettem én is.

    előzmény:
    Daisy48 (14253)
    2009-10-29  13:02
  49. 2009. október 29. 13:0214253.

    Sziasztok.

     

    Ma zacsis leves volt, és maradék főtt krumplival csináltam krumplis tésztát.

    Ha lehet nem dobok ki kaját, mert akkor nagyon szégyellem magamat, hogy mások éheznek én meg kidobjak valamit.

    Nemsokára átmegyek anyámhoz és viszem a nadrágot amit szülinapjára vettünk. Kimostam és fel kell próbálnia hogy ment-e össze, aztán felvarrom a szárát. Jön a hideg lassan szüksége lesz rá.

     

    Apa is ma nagy nehezen odafért a polcunkhoz és felhozta a téli nadrágokat nekem, meg neki volt még lent egy csomó jó vastag pulcsi.

    Ha valamelyiket kinőtte, vagy nem akarja hordani, majd én felveszem.

    Savanyítok káposztát, délelőtt szeleteltem le. Nem sokat, csak kipróbálom. Összesen 1,70 kg volt. Az 5 literes befőttes üveg félig van. Ha sikerül és az ízesítése is jó lesz akkor eztán fogok itthon csinálni.

     

     

    Puszika mindenkinek és kellemes délutáni pihizést.

     

    Zsuzsa tessék elmenni a dokihoz Ne húzd az időt. Akkor kell menni amikor rosszúl vagy hogy lássanak úgy, és nem csak utólag elmesélni a dokinak hogy mi volt. Ezt a hibát én már elkövettem többször, de megfogadtam hogy eztán másképp lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 29. 12:5314252.
    pusz mindenkinek gyors helyzet jelentés A gépem meg javult valami szart kellet tölteni a Firefoxra jó a vérképem igaz a süllyedés 23 de ez még el megy Meg volt az ebéd a kacor pihen aztán mennie kell orvoshoz be is van tojva de határozottan léptem fel nincs pardon!!!!nagyon sok anyajegy van a hátán és én napok ota figyelem hogy az egyik elkezdett nőni és most már elég csúnya Mivel tudom hogy milyen gyáva nem szóltam róla de ugy gondolom most már nem szabad halasztani hogy orvos meg nézze- na padlón is van(férfi)ugy döntöttem nem  kell az sz.t.k.ba be költöznie több napi hideg élelemmel, fogtam a telcsit és kértem időpontot egy maszek bőrgyógyásztól délután fé 4 re várja ína pusz mindenkinek majd jelentkezem öszirózsa apának is fáj a feje már 3.napja és szerintem a vérnyomása vacakol na most végre elindult orvoshoz hátha eljut a háziorvosához is  mert már kettesével szedi az algopirintma diétázz csak semmi kacsasült lilahagymával
    előzmény:
    őszirózsa (14251)
    2009-10-29  11:57
  51. 2009. október 29. 11:5714251.

    Sziasztok !

    Szó szerint életjel..

    Este annyira rosszul lettem, őrjitő  rohamokban a fejgörcs, hányinger stb, a pulzusom mint az őrült....Pedig előtte bevettem a nyomásbogyót is, ezek szerint nem hatott....Utána meg nem mértem, mert akkor, meg azért lettem volna még rosszabbul...

    G. el akart vinni az ügyeletre.....De hiztam, halasztottam....Vizes ruha a tarkómon,  homlokomon, szivemnen, nem birtama fényt, a hangot sem.....Szerencsére a szivem nem nyomott, meg a karom sem zsibbadt, mert akkor bem,entem volna a dokihoz...

    Cs ültem a félhomályban, mert az ágy is kidobott.......Éjfélkor elaludtam félig ülve 2-ig, utána meg negyed 6-ig....

     

    Máár akkor kezdett megine a bal halántékom fájdogálni...Eldöntöttem, igy nem tudok utazni 100 km-t meg hajolgatni stb.....

    G. maga mondta, majd ő elmegy, igy is lett....11-kor hivtam őket, már végeztek a volt házunknál voltak  , meg volt este beszélve....

    Ja, reggel 157-80-79 volt a nyomásom, most lement, de olyan kába vagyok mint a tyuk...Bevettem egy Panadolt is....

    Az is lehet, hogy az eoém , gyomrom is bejátszott, mert tegnap  csak uugy kenyér nélkül befaltam 5 szelet parizert, meg kenőmájast is, ugy megkivántam....Itt is vannak   !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14250)
    2009-10-29  11:01
  52. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 29. 11:0114250.
    puszika mindenkinek jaj szarakodik a gépem ugrál össze vissza remélem el tudom küldni nincsenek figurákReggel vettek vért délben érdeklödöm csak jó lehet nálunk az ebéd a lányoknak sárgaborsó fözelék a fiúknak szilvásgombóc  szokásos napi program lovarda és edzőterem Kékelefánt gyógyulj meg (itt a puszi) verám türelmet és erőt kivánok a mamához kisarica neked kevés munkát izisz neked meg sok vevőt  őszirózsa olyan jó hogy mindig sokat irsz .adamati vigyázz magadra de ez mindenkinek szól ám Daisy dricike megszokta már az óra átállitást  legyen szép napotok délután jövök még remélem be enged ez a vacak ja vica képét haza hoztuk és nem kellet még kicserélni a wincsesztert  csak megjavitottak benne valamit igy vissza kaptam a gépem igaz hogy reggel szabolcs bitorolja  amig én főzök pusz mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 29. 08:5314249.

    És kap havi fizetést a fiad, vagy majd, ha több hónap múlva kész a film, akkor fizetnek? Addig meg finanszírozza ő? Erre vigyázni kell.

    Este olvastam mindenkit, de a fönti gépen olyan nem jó írni, beragad  a billentyű, állandóan korrigálni kell. Elég ócska így, mert fönt vannak a képek, itt meg a billentyőőőőő.

    Mama ma tésztát kért, grízeset találtam ki, majd szárazon csinálom, a grízt, neki külön kislábosban, és arra nem teszek olajat, csak 2 cseppet, hogy ne ragadjon össze a tészta. De valami leves is kéne, Azt hiszem csirkemellből csinálok kis gombóckákat,rizs, petrezselyem, igaz húst nem akar,de milyet lehet csinálni? Tegnap délben vitt a lányom rántottlevest, estére meg olyan fincsi kis leveskét csináltam, nagylukú reszelőn lereszeltem a  répát, fehérrépát, és a krumplit. Egy fél hagymát megfőztem vízben, utána belefőztem a répákat, utoljára a krumplit. 2 csepp olaj, a répa miatt. Annyira finom volt, de neki már nem kell a leves, nem kell a krumpli, és a répa sem. De a hús sem, a zöldségek közül meg nem merek akármit. A spenótot egyik diétába se javasolják, brokkoli felfúj, stb. Egész este a diétáskönyvet, a netet bújtam, de erre az összeállítású betegségre ami neki volt, nem találtam semmit. Ha már ő főz magának, azt eszik majd amit akar, de az én lelkemen ne száradjon semmi.Kivették a katéterét, de most meg pelenkázzák, mert annyira tönkrement a záróizom, hogy muszáj.

    Kiváncsi vagyok mit írnak a zárójelentésben, mi baja volt.

    Ma a lányoméknál dolgozik a férjem a lakásban, ott lesz G::::is, csempéznek, fúrkálnak mert valamikor jönnek kicserélni a vízórát, és otthon kell lenni valakinek. G::::: el akar menni közben téligumit cseréltetni, addig J:::: lesz ott. Remélem a mamát nem hagyják ki a számításból.

    Pusz mindenkinek, majd jövök. Fúúúúú, de utálom a grízestésztát.

    előzmény:
    izisz47 (14247)
    2009-10-29  06:35
  54. 2009. október 29. 06:3714248.

    Kislányok, valószínű csak este tudok jönni valamikor. A lányomékat viszi fel a fiam, s ha elfogadhadtó lesz az idő ahhoz hogy Fancsa kint maradjon, én is elmegyek vele. Attól a napi 1-2 vevőtől nyugodtan bezárhatjuk az üzletet.

    Most még úgy nézem Fáncsámnak nem fog befagyni a sejhaja.

     

    Legyen szép napotok, betegeknek gyógyulást, mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2009. október 29. 06:3514247.

    Haligali!

    A meteorológus az előbb mondta, hogy a keleten élők éjszakája valószínűleg nem volt valami jó. Fejfájás, álmatlanság. Nahát eltalálta. A fejfájást legalábbis, fél 4-ig aludtam is, de akkor ébredtem arra hogy fáj a fejem- azután meg már nem nagyon tudtam visszaaludni, csak kómáztam a tv előtt.

    Én is nagyn örülök a fiam leendő munkájának. Pont az lesz amire vágyik, s a feltételeknek megfelel. Egy nagyon jó nevű term.filmes ajánlotta, mert ismeri a nagykamerákat is a kicsik mellett, sőt ismeri azokat amik a legújabbak, nagy terepjárója van és beszél angolul. Ez mind feltétel volt, s dolgozott már term.filmesekkel. Interneten ismerte már azt aki felkérte. Remélem hogy ezzel több lehetőség előtt is kinyílnak kapuk Általában külföldön szokott forgatni ez a férfi. Finnország, Izland, Szibéria meg nem tudom hol, de alig van itthon. Most meg nagyon sok munka összegyűlt nekik. HÁLA ISTENNEK

    előzmény:
    őszirózsa (14239)
    2009-10-28  18:48
  56. 2009. október 29. 06:2714246.

    Sziamia!

    Elég szomorú hogy beteg vagy. Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok

    A havat meg még ne küld erre, az nem kell.

    Hogyne hiányoznál nekünk Ilyet kérdezni!

    Vigyázz magadra

    előzmény:
    kekelefant (14241)
    2009-10-28  19:24
  57. 2009. október 29. 06:2414245.
    Hali, köszi a kv-t. Nem kávéztam akkor ,de nem aludtam. Nagyon fájt a fejem és éppen a gyógyszerbevétel után voltam még.
    előzmény:
    Daisy48 (14244)
    2009-10-29  04:29
  58. 2009. október 29. 04:2914244.

    Jó reggelt mindenkinek.

     

    Kicsit párás az idő, de majd felszárad.

     

    Izisz remélem még nem kávézol hanem alszol.

     

    Minden Kislánynak még további jó pihenést, és szép napot.

     

    Négylábúaknak is sok simit, szeretetet.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2009. október 29. 04:2314243.

    Hiányzol !

     

    Mielőbb gyógyulj meg, és várunk.  Kúráldd magad rendesen.

     

    előzmény:
    kekelefant (14241)
    2009-10-28  19:24
  60. 2009. október 28. 20:5214242.

    Vissza olvasgattam, de nem vagyok valami jol,el fog ez is mulni....

     

     

    Vigyazzatok  Magatokra dragaim!!!!!!

    előzmény:
    kisarica (14240)
    2009-10-28  19:19
  61. 2009. október 28. 19:2414241.

    Edeskeim!!!!

     

    Beteg  vagyok,itt esik a ho es hideg van,ahogy jobban leszek jovok!!!

    Remelem hianyzok!!!

    előzmény:
    őszirózsa (14239)
    2009-10-28  18:48
  62. 2009. október 28. 19:1914240.
    Most már én is elköszönök, jó éjszakát kívánok Mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2009. október 28. 18:4814239.

    Sziasztok ! 

    Előkerültem.....

    Izisz, Rád gondolok, pár perce ugy megfájdult a fejem, hogy csillagokat látok....A nyomásom meg jó....vagy most fog felugrani ???Jön a hideg.....Trappos nap volt-....

    10 körül szólt unokahugom, hogy most hozná a fiát matekra, fél 11 kor itt is voltak...Arra gyorsan feldobtam egy sok zöldséges kr. levest, meg piritottam szárazon darát  nekem, meg G-nek főztem ki tésztát mákosan.....

    Amig matekoztak, gyors frizura....Meg kiderült, menjünk holnap Cellbe a temetőkbe az 1. körre, mert hátha pénteken elázunk már....

    Gyors ebéd, és kihajtottunk a volt sulimba cserepes , meg szálas krizanténért, de majdnem későn......Nagyfejű már nem volt, csak olyan magas száron csoportos, majd lefotózom majd....meg az utolsó cserepeseket-sárga-  szépek.....Utána Ibim kertjéből is hoztam egy csokor erős rózsaszinűeket, a távoli rokonokra stb.....

    Reggel meg korán kell kelni, mert 8- fél 9-kor indulás.....Nem szeretem  már ezeket a "hajnali " kötelező keléseket.....

    Ja, hazafele posta-csekkek , lottó feladás- husboltban bevásárlás.

    "Aukciós volt a karaj ", már unom a csibét, pulykát.....Meg vettem kenőmájast, rendes parizert/ ez egy maszek üzlet / mindent ők szelnek frissen előtted és pápai meg Pick termékeik vannak....

    Mondjuk nem olcsók a 20 dkg parizer, meg egy szál sima kenőmájas 715 Ft volt....Egyszer élünk, mondaná Z. fiam !!!!!Röhej, ezek voltak régen a legolcsóbb termékek.....Na az ebéden megspóroltuk.....

    Arica, sajnállak, most meg azért, hogy mennyit melózol és nem fizetnek időre.....Randa népek  !!!! Lépj a sarkadra, hogy nem szórakozásból csinálod, hanem mert kell.....és számitasz rá.......

    Izisz, örvendek, hogy talán kisfiad  munkája -viszonylag- hosszu távra   meg lesz, már ez a legnagyobb dolog, akkor ő is Te is megnyugodhatsz kicsit......

    Marcsika, magam elé képzeltem Vicát, meg Sztabit, ahogy boldogan öltözködtek a kocsiban......Kár volt"irigykednem " a házhoz jövő vérvétel miatt, mert olvasom elfelejtettek,,,majd holnap......Kár volt koplalni....Én sem szeretek "éhgyomorra " menni.......

    A. Évike, türelem, lassan a végére érnek a kezelések, minden jól fog alakulni  !!!!!!

    D. Évikém, akkor csalódtaá a nagy "vásárban "....iNaponta dobnak be  olyan prospektusokat, hogy csuda, régebben még elmentünk, de nagy kramanc volt leginkább, mert nem jó méretek......

    Vera, nehéz szivvel olvastam, hogy mamát kiengedik, de milyen állapotban  !!!!Könnyű nem lesz, de én bizom, hogy hamarosan talpra áll, máskor is volt már igy  !!!!!Majd csak kialakul, hogyan lesz a legelviselhetőbb mindenkinek......Kislányodnak gratula, látod hogyan gondoskodik a nagyanyjáról  !!!Lehet rá számitani, felnőtt.......

    kékévink talán csak megszólal ma már, lassan egy hete se kép se hang....

    Talán még jövök este, de most még a képernyő is zavarja a fejemet, jobb neki a sötétség.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14236)
    2009-10-28  18:04
  64. 2009. október 28. 18:3614238.

    Helló Lánykák !

     

    Kezdek álmos lenniMa megint korán elalszom biztos, bezzeg tegnap nem aludtam este. Fél 11-kor már Frici is rámszólt hogy kapcsoljam ki a TV-t merrt zavarja Apa is aludt.

     

    Lányok mindenkinek kellemes estét, jó pihizést.

     

    Marcsikám ügyesek voltatok, örült a két gyerek

     

    Iziszkém sok puszit küldök a kis fekete szemű kisasszonynak. Neked meg további türelmet.

     

    Icuska ne hagyd magad, kérjed nyugodtan ami neked jár.

     

    Vera alszol mostanában rendesen, vagy még éjszakai bagoly vagy?

    /bagoly nincs/

     

    A.Évi neked is kitartást, nemsokára teljes gyógyulás 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2009. október 28. 18:3014237.

    Lányok, elvonulok vízszintbe, fájnak a  lábaim. Pollabébi ott volt ma sokat, ami azt jelenti hogy sokat járkáltam és álltam.

    Jó éjszajkát mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 28. 18:0414236.
    kisarica szóljál határozottan vagy ne takarits, nehogymá a munkádat ne fizesse ki na én egész délután telcsiztem aztán ugy döntöttem lehet mindenkinek vacsit improvizálniés juhtúrós kenyeret eszem és utánna körtét Legyen szép estétek itt a jó éjt puszim
    előzmény:
    kisarica (14234)
    2009-10-28  17:38
  67. 2009. október 28. 17:5914235.

    Szia, ezzel valahogy az én lányom is így vanIgaz egyre szarabbul megy a bóót, nem is szólok neki...........hátha magától is eszébe jut.

    Tele vannak fizetési felszólításokkal, dehát kellett nekik két autó, üzlet, lakásfelújítás minden fene

    előzmény:
    kisarica (14234)
    2009-10-28  17:38
  68. 2009. október 28. 17:3814234.

    Sziasztok!

    Megérkeztem én is, a munkából, meg a leveleimet intéztem ,meg apa is mutogatott nekem szebbnél szebb képeket.

    Sajnos ma is szomorú vagyok, mert hiába szóltam hogy ma talán már fiezni kellene a srácnak, csk elfelejtette, se perc alatt.

     Meg az irodában is elmardt, de remélem holnap már pénzért dolgozok. Csak azt nem értem hogy amit meg kell csinálni azt nem felejtik el?

     

     

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2009. október 28. 17:2814233.

    Akkor most megvan a boldogság, Szabi látod hálából még edzésre is ment

    Szinte látom őket hogy öltözködnek hátul A lányom 8.-kos ballagása után ideadta nekem a pénzt amit "összeballagott", én kimentem Isztambulba és bevásároltam neki. Jó sok mindent, megkapta álmai farmerdzsekijét, a nagy karika fülbevalót mindent. Fél óránként járt haza átöltözködni. Piszkosul élvezte a dolgot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14229)
    2009-10-28  15:23
  70. 2009. október 28. 17:2414232.

    Szia Évi, örülök hogy lassan túl leszel a kezeléseken. ÉS MEG FOGSZ GYÓGYULNI!!

    A fiam még nincs kint, 13-án megy, mert a papát kétszer kell vinni dokihoz Szegedre és Gyulára, ezért 13-án megy. Tegnap fizette be az utat, s egyedül megy. Nem jelzett vissza a barátja, mert videoklippet forgattak és nem volt ideje. Az utazási iroda viszont nem várt tovább. 45 ezret kellett fizetni pluszban mert egyedül lesz - felárként

    Viszont 5 napot lesznek a Níluson. Mi csak 4-t voltunk.

    Ha hazajön utána meg úgy néz ki, lesz munka. A gemenci  vadvédelmi területen forgatnak külföldi megrendelésre természetfilmet. Lesekben, itt ott. Ez remélhetőleg eltart- lehet hogy egy évig is

    előzmény:
    adamati (14228)
    2009-10-28  14:44
  71. 2009. október 28. 17:1814231.

    HAli!

    Muszály a gyűrődést bírni, szó nélkül Vannak a  kisasszonyank határozott elképzelései az életről, s addig nem is hagy bennünket békén, míg véghez nem viszi az akaratát. Öltözni útál. Úgy visít mint a kismalac. Az egész üzletsor hallja Majd 16 évesen már nem fog visítani biztos mikor öltözködik.

    A szeme egyre jobban az apjáé. Olyan szúrósan tud nézni azzal a fekete szemeivel hogy csak na, vagy csak a szeme mosolyog. 

    Ügyesedik. Friss kép most nincs, majd csinálok róla vagy kérek a lányoméktól.

    előzmény:
    Daisy48 (14227)
    2009-10-28  14:11
  72. 2009. október 28. 17:1314230.
    Biztos nehéz lesz, nem irigyellek benneteket. Én is ettől az időtől félek, amikor (remélem soha) anyukám leesik lábról Nem is merek rágondolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14226)
    2009-10-28  13:40
  73. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 28. 15:2314229.
    szép napot megérkeztünk végre reggel korán indultunk igaz vártamhogy jön az unoka húgom vért venni de elfelejtett délben hivott hogy bocsi majd holnap (na reggel majd megcsörgetem mert 8 ig nem ettem nem ittam és nekem nem kell a fogyókura Szóval vicának a lovon kivűlmindent meg vettünk a lovasboltba szabolcs pedig kapott egy Fila bakancsot haza felé nem fértek el hátul a kocsiba mert mindkettő öltözködöttMost vica a lovardába szablcs pedig az edzésre ment ugyhogy csend van valamit kéne föznöm  de sejtésem sincs hogy mit Verám  örülök is meg nem is hogy a mama haza kerül nagyon nehéz napok várnak rátok  Adamati a lakás eladás trükkje Minden lehetséges helyen kinálni kell ,kicsit magasabb áron had örüljön a vevő, amikor engedsz, csak azt nem szabad ki irni hogy sürgössen eladó mert az már gyanút keltő   pusz mindenkinek lépek a konyhába
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2009. október 28. 14:4414228.

    Alig bírtam bejönni közétek harmadiknak-negyediknek, sőt volt az egyik nap, hogy nincs meg a fórumunk sem, ELTÜNT... Olvaslak benneteket.

    Megvagyok és jól vagyok a körülménykez képest, remélem a jövő héten a kezeléseket is letudom, aztán már csak az ellenőrző vizsgálatokkal leszek elfoglalva és megmondják, hogy minden rendben van velem, erre agykontrollozok! TUTIra rendbejövök, a fene se akar bretegeskedni!

    Sajnos tegnap katuk a szörnyű hírt, hogy Pistikém egyik legjobb barátja (évfolyamtársa) örökre elment... Nagyon megrázott minket. Tudtuk, hogy beteg, de azért a remény hal meg utoljára. És a legbrzasztóbb, hogy a halott barátunk idős édesanyja még él, ennél borzasztóbat el sem lehet képzelni, hogy a szülő túléli a gyermekét!

     

    Örülök, hogy a mamát hazaengedik Vera! lehet, hogy ezek után nem kutyulássza össze a gyógyikat, de valószínű egyedül nem maradhat az elején. Valahogy szervezzétek meg a felügyeletét, szerintem 3-4 nap alatt helyrerázódik! Jobbulást neki!

     

    Az állatoknak mindegy a téli-nyári időszámítás, sajnos Fricus cicus is a saját belső órája szerint alszik, mutogathatod neki, az órát, firttyet sem hány arra. Szerencse, hogy a hámból elszabadulva gyorsan hazaevickélt!

     

    Marcsika örülök, hogy ilyen gyorsan sikerült eladni az ingatlant! Majd kérek tőled tanácsot, hogyan is ment a hírdetés-eladás? Jövőre a miénket is meg kell majd hírdetni, és legalább te segíthetsz némi tippel hogy gyorsíthatjuk meg és ne kótyavéljük el a lakásunkat.

     

    Iziszke reggel eléggé csípős a hideg, csak napközben kellemes az idő!
    Fiacskád már Egyiptomban nyaral, a barátja is elkísérte?

     

    Icu te HŐS vagy! bekapod mind a kettő oltást pénteken, és majd a tüdőgyuszi ellenit is később. Hát mi nem vagyunk ennyire bátrak... majd számolj be, milyen a hatásuk?Érdemes?

     

    ÖsziZsuzsi hollandusod jól van? beszéltetek?

     

    KékÉvike mi van veled, ennyire megfáztál? csak valami életjelet adjál, hogy múlóban az a takonykórod! Máskor jobban öltözz fel, ha ennyire huzatos helyen áruljátok a könyveket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2009. október 28. 14:1114227.

    Sziasztok Lányok !

     

    Látom csak kettecskén vagytok

    Hajnalban ébresztett Fricikém megint háromnegyed 4-kor /Nem tud átállni az óra szerinti időre, hiába mondom neki/ fölkeltem és kiraktam a nappaliba és becsuktam a háló ajtaját. Nem izgatta szerencsére, gondolom nézelődött az ablakból aztán lefeküdt a forgószékemre és aludtunk tovább. 6-tól TV-t néztem. 

    Kimentünk vele sétálni és valamitől megijedt és kibújt a hámból és futás. Na mondom majd egy óra kell hogy hazakerüljön, mert ilyenkor ki szokta használni a szabadságot és csavarog egy kicsit.De jöttünk a kapu felé, ő meg már itt nyávogott hogy valaki nyissa ki, mert haza akar jönni

    Aztán elmentünk a Közösségi házba mer t vásárt hirdettek, és a képeken nagyon jó köntösök voltak, de nem sok mindent tudtunk venni mert  nagyon gagyi dolgok voltak. Szobapapucsokat vettünk, meg gázgyujtót meg egy téli bélelt kötött kesztyüt nekem.

     

    Vera a korházi személyzet nem cseréli a mama alatt a lepedőt meg egyebeket? Melyik korházban van, panaszt kell tenni, habár ha pelust adtak rá akkor biztos hogy mosdatják is.

    Szerintem ha haza kerül egy-két nap alatt összeszedi magát ha rendesen eszik, persze nem összevissza gyógyszereket

     

    Itt csak hajnalban volt párás az idő, most is süt a napocska.

     

    Marcsika, és Icu igazoltan vannak távol, de mi van A.Évivel és Zsuzsával.

     

    Jó lenne ha már KékÉvi is jelentkezne, remélem már a gyógyulás utjára lépett.

     

    Iziszkém régen írtál Pollikáról, birod még a gyűrődést

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 28. 13:4014226.

    Pénteken haza lehet hozni a mamát. Már kakában, hányásban fekszik 1 hete. Egyszerűen nem tudjuk alatta kicserélni, mindig valami cső lóg belőle. Nagyon el van keseredve, remélem nem sebesedik ki attól a kosztól, amiben alulról van. Be is pelenkázták, a katéter még benne, szóval szörnyű. Még nem tudom hogy lesz, mennyi ereje lesz, szerintem először haza akar menni, aztán majd meglátjuk, hogy ott kell-e lenni vele.

    Még az Attilával is jól járna, ha ő egy kicsit ott lenne vele, mert egész nap csöndben van, játszik, vagy olvas, de ha kell oda tud hozni vizet, teát, stb. Csak a telefonálásra kéne megtanítani, akkor már szupersegítség lenne. Attól félek, hogy az a fél fok lépcső lesz akadály a mamának, ami a fürdő, és a wc-ben van. Más minden egyenes, de azok magasítva vannak.Viszont velem a Dolly is jönne, egész nap nem lehet itt hagyni, a búbánatba belehalna. So

    ha sem volt fél napnál tovább egyedül, és arra is vigyázunk, ha egyik nap elmegyek, másnap nem, hogy ne minden nap legyen egyedül.

    Viszont a mama nem szereti a kutyát. 

    Van itt probléma bőven. 

    A főttkrumplit amit vittünk tegnap azt megette, egy marékkal egész nap, aztán ma vitte a lányom a rántottlevest termoszban, meg pirított zsömlekockát. Úgy csinálta, hogy a serpenyőt vékonyan kiolajozta, inkább csak a füstje volt, és abban pirította, az íze miatt. A rántást szárazon pirította, csak maguknak tett bele olivát.  Ma nem megyünk már be, apa nem tudom mikor jön meg, úgyhogy ma annyit akartam dolgozni, de olyan fáradt vagyok, mint a fene, attól a dilibogyótól, amit este bevettem a futhatnékom ellen.

    Megérkeztek a felhők Zsuzsáék felől, pedig kiteregettem. Ázni nem fog, csak pára lesz, még nagyobb. Kisütöttem 15 kis halrudat, eltettem apának 6-t, a többin osztoztunk Attilával. Ő még tortát is evett, paradicsomszószt, kenyeret.

    Még csinálok valamit csak még nem tudom mit.

    előzmény:
    izisz47 (14225)
    2009-10-28  12:40
  77. 2009. október 28. 12:4014225.

    Hali!

    Jól egyedül maradtunk

    Itt sincs rossz idő, süt a nap, de reggel olyan hideget éreztem, igaz fáztam a a paplan alatt is- lehet hogy csak fáradt voltam.

    Szoktad a telefonodat időnként kikapcsolni? Azt mondják legalább hetente egyszer ki kellene az aksi miatt.  Egyébkét lehet hogy aksi baj van - régi?

     

    Látod, tényleg csak felnőttként viselkednek időnként a gyerekek amikor a kényszer ráviszi őket . Jó hogy felelősséget érez a mama iránt. Azt a kaját megeszi jó étvággyal amit visztek?

     

    Itt is nedves a kertben minden, tegnap éjjel esett az eső és penészedik. Lassan lehet összeszedni a  rengeteg levelet is. Már a múlt héten elkezdtem- hogy a kuka ne járjon üresben.

    Itt egy kis ebéd utáni kv. Mindjárt én is iszok.

    Nem kellett főznöm, mert maradt tegnapról hurka-kolbi. Estére meg, vagy holnapra - még nem tudom vettem a spárban rántott májat meg burgonya krokettet- az lesz.

     

    Este jövök-

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14224)
    2009-10-28  10:21
  78. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 28. 10:2114224.

    Jó napot!

    már az van ugye. Itt valami gubanc van megint, alig lehet írni.

    Este olyan idegesség volt rajtam, hogy futni akartam, de már ágyban voltam, így nem öltöztem vissza. A lányom is mondja, hogy ugyanez volt vele is.

    Itt nincs még rossz idő, süt a nap, hideg sincs, a csirkéimet kivittem a napos előtérbe, egy kis fényterápia.

    Ma a lányom megy egyedül a mamához, megint rántottlevest kért, megcsinálta neki, majd fél 12-re bemegy, nehogy megint megegye a kórházit, és akkor hiába dolgozott. Úgy örülök, hogy megfelnőttesedett a kislányom.

    Az mitől van, hogy a mobiltelefonom lekapcsolja magát. Beszéltünk, és egyszerűen elhallgatott, elsötétedett. Akkor újra pin-kód. Az aksi mehetett tönkre? vagy mi lehet a baja?

    Hol vannak a többiek? Fricike nem ébresztett hajnalban?

    Nálunk a lányom a Frici, mindig fölébreszt, mikor még aludhatnék.

    Adamati, is visszavonult teljesen? Ica biztosan dolgozik, ő fel van mentve.

    Csinálok valami értelmeset, igaz már mosok, de az a mosómasa érdeme. Tegnap kimostam a mama cuccát, alig befejeztem a férjem hozott még 1 hálóinget. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy  megvárom amíg hazajön, na mindegy.

    A Sherlock kutyámnak valami fáj, olyan sántikálós. 

    Annyi alma van a földön,Attila tegnap felajánlotta, hogy hátrahordja, de olyan sáros a kert, mondtam neki nem kell még, majd, ha kicsit felszárad, de ez nem akar, sőt olyan párás, minden penészedik a fűben, még a kutyavirágok is.

    Sziasztok, legyen szép napotok!

    előzmény:
    izisz47 (14222)
    2009-10-28  06:40
  79. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 28. 10:2114223.

    Jó napot!

    már az van ugye. Itt valami gubanc van megint, alig lehet írni.

    Este olyan idegesség volt rajtam, hogy futni akartam, de már ágyban voltam, így nem öltöztem vissza. A lányom is mondja, hogy ugyanez volt vele is.

    Itt nincs még rossz idő, süt a nap, hideg sincs, a csirkéimet kivittem a napos előtérbe, egy kis fényterápia.

    Ma a lányom megy egyedül a mamához, megint rántottlevest kért, megcsinálta neki, majd fél 12-re bemegy, nehogy megint megegye a kórházit, és akkor hiába dolgozott. Úgy örülök, hogy megfelnőttesedett a kislányom.

    Az mitől van, hogy a mobiltelefonom lekapcsolja magát. Beszéltünk, és egyszerűen elhallgatott, elsötétedett. Akkor újra pin-kód. Az aksi mehetett tönkre? vagy mi lehet a baja?

    Hol vannak a többiek? Fricike nem ébresztett hajnalban?

    Nálunk a lányom a Frici, mindig fölébreszt, mikor még aludhatnék.

    Adamati, is visszavonult teljesen? Ica biztosan dolgozik, ő fel van mentve.

    Csinálok valami értelmeset, igaz már mosok, de az a mosómasa érdeme. Tegnap kimostam a mama cuccát, alig befejeztem a férjem hozott még 1 hálóinget. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy  megvárom amíg hazajön, na mindegy.

    A Sherlock kutyámnak valami fáj, olyan sántikálós. 

    Annyi alma van a földön,Attila tegnap felajánlotta, hogy hátrahordja, de olyan sáros a kert, mondtam neki nem kell még, majd, ha kicsit felszárad, de ez nem akar, sőt olyan párás, minden penészedik a fűben, még a kutyavirágok is.

    Sziasztok, legyen szép napotok!

    előzmény:
    izisz47 (14222)
    2009-10-28  06:40
  80. 2009. október 28. 06:4014222.

    Szép napot mindenkinek.

    Vera, örülök hogy jól van a mama. Azért az nem mindegy hogy gyógyszertől lett rosszul és nem valami  betegségtől.

    Jó hideg van Fáztam már hajnalban , így fel is kapcsoltam a fűtést. Vége a jó időnek sajnos.

    Majd leszek.................

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 19:5914221.

    Megint beigazolódott a sejtésem, most már rámegyek a lottószámok megsejtésére is. Lassan kiderülnek a dolgok, hogy mamácskánk miért van kórházban, csak eddig vagy nem merte elmondani, vagy kiment a fejéből hogy annyira rosszul volt. 2 hete mondogatta, hogy mintha fájna a torka, mintha meg lenne fázva, akkor írtam is, hogy mindig ő kezdi nálunk, aztán átadja a J:::::nek, és így végig. Hát elment ezzel a mintha fájna a torkával a házihoz. Az egy új dokinő, adott neki antibiotikumot, valami Doxiciklint. Aztán ezt nem bírja a mama, minden baja ettől volt. Ezért nem értettük meg egymást a doktornővel, meg a kórházban senkivel, mert nekünk nem merte anyós megmondani. Eddig 3x volt kórházban az utóbbi időben, mindig valami gyógyszer miatt. Vagy ő kevert össze mindent, vagy hát mint most, az orvos.

    Ma már nevetgélt, végülis helyrehozták úgy néz ki, de ha előbb kezdik a kezelését, nem várnak 5 napot, már talán itthon is van. Nézelődtem én a neten, és mondtam J::::nak, hogy azt írják mérgezéstől lehet ez a fajta remegés. Na azt végül is attól volt. J::::: jól megmondta neki, ma, én ugyan nem hallottam, de ha unatkozik, minek az orvoshoz járkál, telefonáljon és áthozza. Mindig kérdezem tőle nem akar-e átjönni.nem ő nem akar. Már annyiszor mondtam neki, csak annyit tartózkodni az orvosi rendelőben, amennyit muszáj, mikor iratja a gyógyszert, azt is 3 hónapra fel lehet iratni, nem kell minden hónapban menni. Csak az a legegyszerűbb, ha unatkozik, átmegy a szomszéd lépcsőházba, és ott az orvos. 

    Mondta neki J::::: felejtse el egy ideig a kórházat, az orvost, nincs kórház, nincs orvos. Ne mászkáljon oda összeszedni a rendelőbe a betegséget, hát nem?

    Remélem ez most olyan nyomot hagyott benne, hogy egy darabig nem felejti el.

    Még jó, hogy nem egy allergiás rohamot kapott. Most már értem miért adtak neki fulladás elleni tablettát, meg mit tudom én miket, mert gondolom a házi kísérőlapján rajta volt minden, csak mi nem tudtuk. 

    Ma már ehettt volna, de undorító volt a kórházi kaja, mi meg nem vittünk este semmit, már túl jól van akkor ezek szerint, ha finnyáskodik.

    Most holnapra megint a rántottlevest rendelte, kislányom megcsinálja, mondtam neki szárazon a rántást, és be is viszi neki, holnap mi nem megyünk. 

    Ennek örömére apa hozott valami albán krémest a tecsóból, úgy fáj a gyomrom tőle, most én fogok bevenni gyógyszereket.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 19:3014220.
    Igen, igen. Mióta voltunk megnézni azt a kis házikót, mint a mézeskalács, azóta másra se tudok gondolni, csak, hogy ott lakom. Már berendeztem gondolatban, már építettem hozzá télikertet, már a hátsó lakásból csináltam műhelyt apának. Olvastam a Titokban, hogy nem a pénzt kell elképzelni, hanem amit érte kapunk, tehát a házban benne laksz, a kocsiban benne ülsz, vezeted, stb.
    előzmény:
    kisarica (14215)
    2009-10-27  17:35
  83. 2009. október 27. 18:4314219.

    Lányok, látom mindenki elment "dolgára".

    Nem várok itt, megyek a szobámba tévézni. mindenkinek.

    Jó éjszakát mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2009. október 27. 18:1714218.

    Hali Mindenki! Előkerültem én is. Kimentünk a tesóba, anyukámat is vittük vásárolni. Nagyon visszafogtam magam, mert 2500 ft-ot költöttem, igaz szinte csak tej meg kutyakaja volt.

     

    Marcsi gratulálok a házhoz Tök jó, viszonylag gyorsan ment. Ugyanezt kívánom Veráéknak is.

     

    Icu, tényleg egy hős vagy. 

     

    Én sem reagálok mindíg mindenre, mert nincs annyi időm, de higyjétek el mindenkit olvasok.

    Sokszor eszemben van hogy mit akarok írni, de mire oda kerülne sor, már el is felejtettem- de nem érdektelenség. Időhiány.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2009. október 27. 18:0214217.

    Sziasztok Jányok !

     

    Ma szaladós napunk volt. Ebéd után elvittünk egy csomó könyvet a nyugdíjas klubba. Holnap vásár lesz. Legalább lesz egy kis helyem az újaknak aminek persze apa nem örül. Ő bagózik, én könyvet veszek

    Azután elvágtattunk vásárolni. Tulajdonképpen sem husit, sem felvágottat nem vettünk és mégis otthagytunk 11-t

     

    Veruskám úgylátszik a mamának valami más gyógyszert adnak ha már nem remeg. A vírus meg könnyen előfordul a korházakban. Sajnos egyre többször.

    Marcsikám gratula az eladáshozNagyon nehéz most lakást eladni.

    A mellettünk lévő utcában tavaly tavasszal fejeztek be egy lakóparkot, még mindig van egy csomó üres  lakás. Igaz horror árak vannak. A 48-50 nm2-e lakásokat 30 millióért adták. És a legtöbbet fiatalok vették meg akiknek nem is akármilyen kocsijuk is van, és biztos nagyon jól keresnek, mert ha hitelt is vettek fel azt is fizetni kell, és elég sok kisgyerekes is költözött. Ráadásul nagyon szar beosztású, kicsi szobák vannak. A teraszok hiába nagyok, ráadásul még azt is majdnam rendes lakásáron számolták.

     

    Icukám nem szoktál belázasodni az oltásoktól.?

    Kérted a h1n1-t is?

     

    Izisz b iztos fincsi volt a disznótoros. Szombaton én is vettem a piacon, majd valamelyik nap megsütöm. Bezzeg amig vidékről kaptuk a csomagokat nem szerettem ennyireDe már egy családtag sem vág disznót.

     

    Zsuzsa igazad van, ilyen barátnőnek mint Ibid minden segítséget meg kell adni. Ritka az ilyen barátság.

    Fricinek meg hajnalban többször elmondom hogy még korán van. Egész nap a régi órajárás szerint alszik, sétál, stb.. Pedig idáig minden évben könnyen átállt. Lehet hogy öregszik

     

    KékÉvikém mi ujság, hogy vagy ? gyógyulgatsz már egy kicsit.?

     

    Lányok A.Évi merre van? vagy csak én vagyok figyelmetlen ?

     

    Pusza mindenkinek. Kellemes estét, jó pihenést

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2009. október 27. 17:3914216.

    Szuia Zsuzsa!

    Ha minden igaz  pénteken mind két influ injekciót és egy hónap múlva a tüdőgyulladásra is felveszem. De addig még sok víz lefolyik a Tiszán is.

     A férjem és apám is felvette mind a kettőt eddig jól vannak.

    nem lenne szerencsés ha elkapnám és nagyon magas lázzal feküdnék. Elég sokat uatzok a busszal és egyébb töbegközlekedéssel, és lehet látni hallani hogy ki milyen állapotban van.  

    előzmény:
    őszirózsa (14212)
    2009-10-27  17:13
  87. 2009. október 27. 17:3514215.

    Szia Vera!

    Úgy gopndoltad hogy van pénzed. Mert tudod a gondolat ereje.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14214)
    2009-10-27  17:30
  88. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 17:3014214.

    Nalátod, mert több nem is volt, a mentés meg nem számít hozzá. mert azt mindig te kérdezted.

    Sokszor mikor nem reagálok sok beírásotokra, eszembe is jut, hogy, gondolhatjátok ez a nő csak a maga problémáit zúdítja, velünk meg nem is törődik. Higgyétek el, nem így van, de abból nem lehet probléma, ha csak a magam ügyét írom le, így is van pár megrovó mondat, amit kapok, hogy nem jót írtam.

    Azért ha a fiad akar venni lakást, most kéne neki, mikor olcsóbban lehet venni, sokat spórolhatna. Bár nekem lenne pénzem, de csak az ingatlanosok hívnak, hogy hírdetni akarnak, vevőt egyik se hoz. Ma is hívott egy.

    előzmény:
    őszirózsa (14212)
    2009-10-27  17:13
  89. 2009. október 27. 17:2014213.
    Igazad van....Mi megesszük sokszor a 2-3 napos kaját, kicsit átvariálva max, de a kuttyok csak frisset  esznek......Jó helyre kerültek az már szent, akkor még a Tiédről nem is beszéltem.......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14211)
    2009-10-27  16:33
  90. 2009. október 27. 17:1314212.

    Bocsánat , hogy zokon vettél  !!!!Azt nem tudtam, hogy a hányás ellenére adnak neki enni, -persze ha tudna ágyban  egyedül enni  !!!-....

    Most aztán totál nem értem az egészet.....Mire kapja az infuziót ???Folyadék, ennivaló pótlásra, vagy valami "értágitó  kura, mert azt is szoktak  !!!Maguktól persze nem mondja a Személyzet biztos, rájuk kell kérdezni.....

    Erősen gondolkodom, hogy mikor kaptam ki  Tőled, pl. a Hulalás-Gála puddigos krém, amit nehezen akartam kipróbálni, de mindig "nyafogtam ".Most nagy hirtelen más nem jut az eszembe, de nem is lényeges ugy e ?????Csak jóindulatból "mondogatunk " ugyis......

    Gyorsan lemegy most már a nap, ebéd után azonnal -csapot-papot hagyva ki kell menni, ha valamit akarunk csinálni, mert max fél 4ig-4-ig alkalmas az idő .....Remélem jólesett a terasz rendezés.....

    Ja, most villant be, mikor jajgatok, hogy elszállt a hsz-m, és milliószor megirtad a mentést, de azóta sem tudom  !!!!Gyagya vagyok   ehhez.....

    Alighogy elment az előző hsz-m , valmi kever -kavar volt a fórumon, ki is kapcsoltam a gépet, mert mindenre azt irta ki, hogy ez a topik már nincs  !!!!!Na , mondom ezek megszüntették az egészet, mert többre is rákattintottam, és ugyanaz volt.......

    Icuska, akkor ugy értsük, hogy kapsz mindkét influ oltást ????Akkor egy hős vagy,   itt mindenki csak tanakodik a környékemen....Z. is nagy mellel van, hogy ne sipitozzam, nem lesz ez sem más, mint eddig.....Legyen igaza...

    Ellenben Hollandiában, meg Belgiumban már járvány van, a déli hirekben mondták....Kisfiam van az eszemben.....remélem ma felhiv, és akkor megadom a "tanácsaimat", amit vagy megfogad v. nem.....

    Még csak ez hiányozna a boldogságunkhoz, mi pedig valamennyien a különösen veszélyeztettek közé tartozunk...

    Marcsika, Te meg tiszta urinő vagy, hogy házhoz megy a vérvétel.....

    Gratula a lakáseladáshoz, meg az hogy kp, ez főnyeremény, nincs vele kec-mec....Éppen tegnap "Panaszkodtak " a TV-ben, hogy alig vettek fel lakáshitelt az idén, az uj lakások árát sokan  kp-ben 5 literes "dunsztos üvegben " hozták pl.....20 millát......Mutattak egy kész társasháza és alig 1-2 lakásban laknak csak, a többi eladó még, vagy próbálják összeszedni az árát......

    Z. fiamét is kp.ban letette a csaj, persze az nem ekkora összeg volt......Ugy nézem, nem nagyon ér rá vele foglalkozni, pedig azt mondogatta, hogy ősszel  fog venni helyette  .Egy 10 évnél nem régebbi épitésű házban  min. 60-65 nmt, hát eddig még nem jött ide az eladó, hogy ajánlatot tegyen.....!!!

    A belvárosban árulgatnak ujakat  4-6 lakásosakat, de horror áron, még a 40 nm-es is 15 milla......pedig az csak lyuk......Egyedül, meg a kora miatt sem kaphat most az un. kedvezményes hitelből, hacsak a bankjától nem, mert ehhez is adtak anno.....Nekem nem sürgős, bőven elférünk, meg nagyon jó is, hogy együtt vagyunk, ha lenne partner akkor persze más lesz........már csak látnám.....!!!

    Itthon azért jól tud "gazdálkodni " a fizetésével, mert csak a ruházkodásra, meg szórakozásra költ, a többi  ingyen van.......

    D. Évim ! Fricusnak mondogasd, hogy óraátállitás volt, és tessék tovább aludni....talán majd megszokja ő is, meg sötét is van még hajnalban, csak aludjon melletted.....

    kékévink  hol lehet....A könyvvásár áldozata lett, irta, hogy jól összefagyott, lehet, hogy lázasan fekszik szegény......Egy sort azért irhatna......!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14209)
    2009-10-27  16:09
  91. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 16:3314211.

    Bár már hozzám is hozná valaki a foglalót! Ugyanazok veszik meg, vagy ezek mások?

    Valami az NLCvel is van, az előbb megint nem volt fórumtéma, megszünt.

    Egész nap csiszálom a konyhát, nem tudom mikor folytatjuk a megkezdett festést, tapétázást, addig tök megkoszosodnánk. Mindig így van, annyira nehezen indulunk be ilyen témában, hogy várok, aztán megint várok, és amikor jó nagy takarítást csinálok, akkor pár napon belül J:::::  nekiáll. Hát ez most aligha fog megtörténni, így hát fényesítek. El is fáradtam. Apa is csak épp, hogy mászik, de megy be a mamához, én meg most kezdek kutyakaját főzni.Úri kutyák ezek, minden nap frisset kapnak.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14206)
    2009-10-27  14:50
  92. 2009. október 27. 16:2714210.

    Sziasztok!

    Most csak beköszönök, mert nincs valami hely de jó kedvem.

    Ma voltam az orvosnál, és lehet hogy pénteken megint megyek .

     De nincs baj, csak az oltásokat kapom.

     Itt is jó idő volt, de hallodtam hogy közelít a tél is . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 16:0914209.

    Azt hiszed, az üres sóba-vízbe krumplival rosszat csináltam?mikor ebédre meg valami főzeléket adtak oda? és nem etetik meg, csak lerakják, és haljon mellette éhen.

    Egyébként epét hány az éhségtől.

    Mikor is szúrtalak le utoljára?

    előzmény:
    őszirózsa (14207)
    2009-10-27  14:54
  94. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 15:0314208.

    Na, de hol vagytoK?

    Mindenki kint a jó levegőn? fúj a szél, és én allergiás vagyok tőle, voltam kint, de be kellett jönni, mert köhögtem. De most megint kimegyünk apával a teraszra, mert a madarak be akarnak költözködni a szélső gerenda, és az ablak közé, de ott rés van, és mindig kipotyog nekik a sok kis ágacska, fűcsomó, rá a teraszos virágaimra. Most megcsináljuk, hogy ne essen ki a fészeknek való. Meg le is kakálják ott az ablakot, virágot. Viszont nem zavarnak bennünket, sőt szeretjük, ha a közelünkben vannak, így nem zavarjuk el őket. Az eresz lambériázását is azért nem fejeztük be, mert közben beköltöztek a verebek, és akkor esetleg befalaztunk volna oda valakit.. Télen is ott laknak ám- 

    Nagyon fincsit csináltam, volt még egy pár saját paradicsom, meg egy pár piaci, már kissé puhák, de jók még. Megdaráltam a robottal, és nagyon finom paradicsomszószt csináltam belőle, a múltkor valami akciós volt a familiánál, és kaptam sajttal töltött pulykamellet, azt kirántottam. Attila nagyon szerette, de mi is, csak ő kért még repetát, 4 husit, és 2 nagytányér paradicsomot evett meg.

    Megyek ki segédkezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. október 27. 14:5414207.

    Szia  !  Most én is "leteremtelek ", mint Te szoktál, mikor  nem tartom meg a "jó " tanácsokat.....

    Ujra megismétlem,  mamának ne vigyetek ennivalót , semmit, érted semmit sem, amig ez a hányás nem marad el......Szerintem a kórház se "haragudna " sőt!  Ha én, vagy Te lennél a kezelőorvosa  mit szólnál hozzá ????Jól letolnám a hozzátartozókat, vagy azt mondanám , akkor vigyék haza, ha tudják a kurát !!!

    Arról nem is beszélek, hogy a "mosástól ", amire -velem együtt allergiás " vagy, megkimélnéd magadat....Nem tehetsz róla, én sem.....Van akit az ilyesmi nem zavarja, meg a "testi gondozás " stb.....Pl. Ibim ő ilyen erős természetű, mindene odavan, de semmitől sem undorodik, ha családtag, ha idegen......A vele egypetéjű ikertesója meg nem "birt " semmit...Anyuját is mindig ő fürdette, rendezte végig....Meg anyumnak is mindent megcsinált, még a kórházban is......Azért is segitem most mindenben, amiben csak tudom, mert ezt pénzzel, ajándékkal sohasem lehet meghálálnom.Az eü. személyzet eltette a manit, arendszeres ajándékokat minden alkalomra, aztán a hátam mögött -valószinű csak mosolyogtak- és semmivel sem tettek meg többet, mint másnak !!!!Még éjszakánként rájártak a szekrényében, hütőben levő "nyalánkságaira" , mert tudták, hogy mindig van "számolatlanul  "....

    J. ne is emlegesse az evést  mikor ott van, hiszen látja nem szabadna.....Ha virus, ha nem , ürüljön ki belőle, akármi is, az infuziót meg ugyis kapja......

    Felhizlaljátok hamarosan-ne féljetek- ha már lesz értelme, és legfőképp megmarad benne  !!!

    IZISZKE  !  Megkóstoltam volna a "disznótorosodat" szivesen, de éppen ujfent diétán vagyok....A tegnapi tejfölöstől, meg reggel a nagy pohár cappucinós, tejeskávétól vagy mitől 4 x voltam........Most meg átesem a ló tulsó oldalára....Vagy az epe megy el ilyenkor......Valószinű....

    Szárazon piritott köményleves, rizs, főtt kr, pici száraz  csirkemell, alma kompót....Bezzeg most már olyan éhes vagyok, mint a farkas......

    Itt is "nyárias " idő van, az előbb kint voltam elöl kicsit  napozni....meg fotóztam is...Csak még kitartson, mikor unokahugommal Cellben a sirokat rendezzük csütörtökön-v. pénteken  !

    Ja, a megyei lapból tudtam meg egy celli osztálytársnőmet 29.-én temetik....Már az utolsó találkozóra is a férje hozta, és panaszkodott, de nem tudom mi volt a baja...csak sulyos betegségbn, ezt irják....Viszonylag későn ment férjhez, és nagysokára született egy lánya, max. 25 körüli lehet.....Eléggé fogy a gimis osztályom, 32 -ből   11 az biztos.....

    Vele általánosban is együtt jártunk, meg konfirmálkodtunk is......

    Jövőre lesz a 45. éretségi találkozó.......ha megérjük, már igy kell mondani sajna......Nagyon  a hatása alatt vagyok....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14205)
    2009-10-27  12:25
  96. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 27. 14:5014206.
    pusz mindenkinek végre van egy kis időm  reggel elromlott vicám gépe tönkre ment a wincseszter-volt sirás -rivás apa be vitte a szervizbe remélem holnap már kész lesz mert este vicám fogja bitorolni a gépem, még jó hogy most jó idő van igy délelött is és délután is lovagolni és lovagoltatni van A héten kicsiket fog lóra szoktatn9i nagyon büszke magára Anyum lakása nyélbenTegnap este hozták a foglalót és megyünk kedden az ügyvédhez és kp.ban fizetik nálunk ma az ebéd:brokkoli krém leves és paprikás krumpli volt -most vissza olvasom kivel mi történt Verám az anyóshoz türelmet és eröt kivánok daisy csak be kukkantotam "arra a topikra" de nem irogatok és nem is olvasgatom én potimista vagyok Ja igen reggel jönnek vért venni és nov 6.án megyek Kecskemétre főorvosi felülvizsgálatra már le van beszélve telcsin  Jók legyetek mindenki vigyázzon magára azt hiszem holnap nem leszek mert megyünk Bajára
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 12:2514205.

    Én tolonganék, de nincs itt senki.

     

    előzmény:
    izisz47 (14204)
    2009-10-27  12:15
  98. 2009. október 27. 12:1514204.

    Mi ez a  tolongás?

    Minden esetre hozok egy kis  ebéd után kv-t

    Én most tettem be sülni hurkát-kolbászt, még mielőtt vissza kell mennem meg is sül.

    Vera azért remélem tényleg javul a mama, inkább parancsolgasson mint naponta az összehányt cuccot hozzátok haza mosni

     

    Este jövök lányok, itt ragyogó jó idő van. A reggelihez képest- most süt a nap, és nagyon enyhe  az idő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 27. 09:3714203.

    Sziasztok! fél nyolckor apa tapintatosan bekapcsolta a fűtést, mert az első kis neszre fel szoktam ébredni. Félálomban lehoztam Dollykát, és megfőztem az újabb maréknyi krumplit.

    Most telefonált, hogy kihányta a mama a tegnapi krumplit, mert sokat evett belőle. Remélem azért maradt is benne, csak egy pár falatot ehetett a maiból.Újra kapja az infúziót. Már nem remeg, ez is valami, és azt mondja J::::: hogy már jobban van, mert már parancsolgat. nyakon is öntötte magát a teával, mert mindenáron ő akarta, úgyhogy J:::: már el is jött, kicsit ideges volt a hangja, megy a dolga után, mert a vidéki munkát nem csinálta, oda tegnap kellett volna menni, most futkos más ügyben, amik elmaradtak.

    Most állok neki a szörnyűséges cuccok kimosásának, amit hazahozott tegnapNincs is kedvem beletenni a gépbe, de kézzel, sincs kedvem megfogni, kiviszem az udvarra, és a slag alá teszem először, jájjjjj.

    Nem tudom mit főzzek, maradt egy kis megsült káposzta, lehet, hogy sütök pár palacsintát, amibe belekeverem. Nekem sokkal jobban ízlett a spagettivel a káposztástészta, mint a koceka tésztával.

    Itt egyenlőre eddig a pillanatig sütött a nap, most kicsit elborult, setétebb lett. Jó lenne ha ma nem esne!

    Kellemes napot mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2009. október 27. 06:3814202.

    Lányok, szép napot mindenkinek.

     Veráéknak sok erőt, a mamának meg persze gyógyulást

    Icunak kevés munkát,  és mindenki másnak szép időt és jó ebédet. Itt esik az eső tehát a szép idő már kilőve. És persze jön megint a lehülés

    Délben benézek...............

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top