Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ma inditom-várlak

Torolt_felhasznalo_638194
Torolt_felhasznalo_638194
Létrehozva: 2008. május 2. 13:12
sziasztok nagyon nehéz bekapcsolodni egy összeszokot topikba  szeretetel várok IDE mindenkit aki el mult 50 és imád netezni -barátokat keres :mert az a barát  kinek öröme az örömöd,bánata a bánatod, kinek barátságát  minden körülmények  között válalod mesélj!
  1. 2009. október 27. 04:3114201.

    Jó reggelt mindenkinek.

     

    Fricinek hiába magyarázom az uj időszámítást, pont egy órával előbb 3/4 4-kor ébreszt. Azóta nézegettem a híreket itt a figyelőben.

    Persze ő már elment és lefeküdt. Én is azt teszem.

     

    Ma azt hiszem rántott leves lesz és csirkeszárnyakat sütök, jó ropogósra.

     

    Betegeknek gyógyulást

     

    Mindenkinek nyugodt szép napot.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 21:1314200.

    Nem is gondoltam, hogy így kikészülök, már leragad a szemem, , megnézem a barátokat, és sutty az ágy.

    Jóéjszakát mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. október 26. 18:5914199.

    Jó éjszakát Mindenkinek.

    Holnap is csak délután leszek, mert megyek az orvoshoz meg a nővéremhez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 18:5814198.

    Én nagyon együtt érzek a mamával, mióta személyesen láttam, milyen állapotban van. Annyit voltam kórházban, és olyan tortúrákon mentem keresztül,(14x operáltak altatásbande lehet, hogy többször, majd utánaszámolok.) hogy ezek a tünetek nálam mind voltak, csak nem így egyszerre. A remegés, és a többi is, és még 100 másféle baj. Viszont nagyon rossz volt, mikor egyszer belázasodtam, és jöttek a látogatók, annyira kívántam volna a joghurtot, de nem hoztak, és senki sem ugrott le a közértbe , pedig ott volt J::::: is. Aztán mikor másnap jött hozott, de már nem kívántam, mert lement a lázam. Na akkor meg volt sértődve. Hát inkább mindig vigyünk valamit, hátha, mint aztán enne, és nincs mit.

    Holnapra is kért krumplit, reggelire. Kikapta J::::: kezéből, és nyomta össze, pedig olyan apróra vágtam majdnem, mint a tarhonya. Ha már éhes, akkor az csak jót jelent.

     

    Biztos segít a medál. 

     

    képzeljétek mit újítottam, kényszerből. Megcsináltam a káposztát a tésztához, felforraltam a vizet, nyitom az üveget, és mi van benne? kukoricapehely. Azt hittem megüt a guta. Persze csak spagetti volt itthon, eltörtem 3 felé és volt képosztás spagetti. Szerintem finomabb volt, mint a kockatészta.

    Na most kicsit kieresztettünk, a feszültségből, jaj, nagyon jó lenne, ha rendbe jönne!

    előzmény:
    őszirózsa (14191)
    2009-10-26  18:22
  5. 2009. október 26. 18:3814197.

    Sziasztok Kislányok.

     

    Ma későn vacsizunk, apa most hozza be.

     

    Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát

    előzmény:
    őszirózsa (14193)
    2009-10-26  18:28
  6. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 18:3614196.
    Mikroszkópod van? semmit se látok ebből a képből. Hol a bevonó rajta. A gyertya az?
    előzmény:
    kisarica (14185)
    2009-10-26  17:41
  7. 2009. október 26. 18:3514195.

    Sziasztok!

    Mi is kaptukl a képeket és mikor felakartam tenni akkor láttam hogy nagyon kicsi  adattal jöt így csak ennyit lehet látni.

     Sajnálom 

    előzmény:
    Daisy48 (14189)
    2009-10-26  18:19
  8. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 18:3414194.

    Mert az a kis fiatal alig végzett dokinő kitalálta, hogy vírusfertőzése van a mamának.

    Erre kérdeztem én egyszer a háziorvosunkat, hogy miért bemutatkozott magának, hogy jó napot vírus vagyok?

     A lányomnak fájt a torka, péntek volt, gondoltam ne menjünk neki a hétvégének gyógyszer nélkül, kihívtam, és kértem írjon neki gyógyszert. Erre ő: Ásssssszooooonyommmm! ez nem közért, hogy rendelgetünk, egyébként is ez vírus. Na akkor megkérdeztem, hogy mikor mutatkozott be a vírus neki, hogy így ránézésre meg tudja állapítani. Mondtam már, hogy a gyerekemért ölök, ha úgy adódik, még valamit mondtam neki, de nagyon megbántottam szakmailag, mondta, hogy a  40 év alatt, mióta dolgozik, még senki sem alázta így le. Végül is nekem lett igazam persze, mert beszedte a gyógyszert a gyerek, és nem jött vissza neki a betegség, mert a vírus az visszajön. De olvastam, ha vírus, akkor se árt az antibió, mert a vírus okozta gyulladást el tudja mulasztani. 

     

    Mama megette a krumplit. Végre!!!!!!!!! Holnap is ezt kér reggelire.

    Utána 1 óra hosszáig még ott volt J::::: és nem hányt. Remélem rndbe jön, csak most nehogy tüdőgyulladást kapjon, hogy nem tud fölkelni, és bemelegszik a háta. 

    Ja, lázmérőt is itthonról vitt J:::::::, mert azt se mérik nekik.

    előzmény:
    Daisy48 (14188)
    2009-10-26  18:16
  9. 2009. október 26. 18:2814193.
    Szia  ! Egyre jár már az agyunk is  !  Az előbb ugyanezeket irtam Verának.......
    előzmény:
    Daisy48 (14188)
    2009-10-26  18:16
  10. 2009. október 26. 18:2514192.
    Jó éjszakát Marcsikám pihendd ki magadat, és ne hülye hozzászólásokat más topikban
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14190)
    2009-10-26  18:19
  11. 2009. október 26. 18:2214191.

    Gyomoridegesség a bajod, ne is erőltesd, csak valami szárazat, ami felszivja a savat....

    Ne csodálkozz.....

    Már irtam tegnap is, J. ne futkozzon-szegényem hiába- semmi kajával mamának, ugyse tudja megenni, meg akkor nem is tudhatják mitől hány , stb??????Még a végén rátok fogják, hogy íTi vittetek be valami "virust !!!!Erre is számithattok, magyarán mindenre .......csak a beteget nem gyógyitják, sőt, egyre gyatrábban van napok alatt.....,.

    Sajnálom J-t-gondolom-mindent szeretne megadni az anyujának, de most kajával ne kisérletezzetek, mert kekszet, v. főtt krt-, ha kell, majd ott adnak a rendes kaja helyett........

    Bátyám is az utolsó hónapokban -akkor éppen nem dolgozott-  futott be az ebéddel, és mondták-hogy gyorsan tömte bele a kaját, alig birta nyelni, meg nehéz is volt neki...De nem mert szólni....Aztán mikor munka után mentem, akkor nem győztem a bilagitot, Nospat adni.....Abszolut fekvő embernek csak nagyon lightos, meg kevés is elég, az is több részletben.....

    Itt most nem a kosztolás a legnagyobb gond, hanem , hogy mitől remeg, hogyan áll a vérnyomása, miket adnak neki uj bogyókat, meg egyáltalán miért "esett le a lábáról "  ????Persze mondják , a kor.....

    Emlékezz Zsu anyuját is többször megoperálták a hólyagrákkal stb, pedig ő talán még idősebb is volt, inkább még többet is kinozták, mint kellett volna....De ez meg a másik véglet, lassan 1 hét és semmi.......

    Ha kap infuziót, abban azért van annyi dolog, amivel megvan, nem fog kiszáradni, éhenhalni......

    A máj-hasnyálmirigytükrözés után több mint egy hétig, még egy korty viz sem mehetett le, csak infuzió....Még mondták, hogy vigyázzak le ne nyeljem a fogmosó vizet esetleg....

    Gizus unokanővérem-aki itt nyaralt- neki többször volt hasnyálmirigy gyulladása, neki 4 hét volt a csucs, amig a szájon keresztül semmi.......

    Vigyázz J-re, nyugtatgasd, ne mutasd ha lehet, hogy mennyire ki vagy Te is.....Muszáj szinészkedni  !!!!Ki tudja mi következik még, kell az energia, türelem.....Tervezni nem lehet semmit az biztos, ugyhogy előre ne készülődj semmire, jóra se rosszra se, majd kialakul minden.....Ne félj, vagy Te olyan rutinos, talpraesett, ügyes, megoldjátok.........csak előre ne "parázzatok ", mert Ti is kidőltök a végén.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14184)
    2009-10-26  17:39
  12. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 26. 18:1914190.
    fáradt vagyok ahhoz hogy mostsokat irjak nehéz napom volt De azt kivánom vera hogy alakuljon minden úgy ahogy szeretnéd  Mindenkinek jó áéjszakát itt a jó éjt puszim
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. október 26. 18:1914189.
    Nyuszifül kisebb méretben nem tudtad küldeni
    előzmény:
    kisarica (14185)
    2009-10-26  17:41
  14. 2009. október 26. 18:1614188.

    Ne csodálkozz rajta hogy fáj a gyomrod. Tiszta sík ideg vagy

    Gondolom a férjed is teljesen kikészült már.

     

    Mire adták mamának az antibiotikumot?  ha a vérnyomásával volt gond.

    Azt legalább be tudták már állitani? 

     

    Egyáltalán mire kezelik?

     

    Hát én biztos bemennék és elkapnám a grabancát legalább az osztályos orvosnak, vagy a főorvosnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14183)
    2009-10-26  17:30
  15. 2009. október 26. 18:1214187.

    Szia Zsuzsa!

    Olvastam már én is erről a cukros bevonóról, de nem próbáltam ki, lehet hogy nem is fogom.

    A tortát lehett szelni, azért kicsit gyengéb volt a külseje. A tőlteléke meg valamilyen főzött krém lehett  csokoládés ízesítéssel.

    Már én is észre veszem hogy egyre hamarabb  elfáradok .

    Itthon is kellene nagytakarítást végezni, de ez mindig tolódik. 

    előzmény:
    őszirózsa (14186)
    2009-10-26  18:01
  16. 2009. október 26. 18:0114186.

    Szia Ica !

    örülök, hogy jól sikerült az évfordulós buli, arról nem irtál mit szóltak az ajándékoknak !!!

    A sütik képpel topikosok csinálják pillecukorból a torta bevonásokat, meg rózsákat ,meg mindenféle alakzatot csinálnak belőle, mint a szobrászok...

    le is irták, hogyan kell csinálni, elég macerás, másodpercny idők vannak, hogy a mikróba, meg stb....Vettem is akkor egy zacskóval, amit a Lidl-ben lehet kapni, rózsaszin-sárgával....De nem próbálkoztam vele azóta sem....Ételfestékkel szinezik......

    Lehetett rendesen szelni, belül, milyen izesitésű volt a torta ?????

    Sajnállak a sok meló miatt ma is, jól kimerültél biztos......Én meg csak főztem, meg apróságokat csináltam, szóval el voltam mint a "befőtt csak ".........

    Pedig elég normális idő volt, a fszinti ablakokat lemoshattam volna, volna......ha lett volna hozzá hangulatom.....Ugy döntöttem, majd csak karácsony előtt lesz, és akkor az uj "firhangok " is felkerülnek.......

    Unokahugom megigérte, hogy a jövő héten megvarrogatja, és majd jön felrakni, meg pucolni is......

    előzmény:
    kisarica (14181)
    2009-10-26  16:49
  17. 2009. október 26. 17:4114185.

    Szia !

    De most küldték el a képeket.

    előzmény:
    Daisy48 (14182)
    2009-10-26  17:03
  18. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 17:3914184.

    A vízmelegítőcsövek szabadon vannak az alján.  Ezért füstölt el egyszer egy műanyagkanál, ami kiesett, és valamiért akkor nem volt benne elég víz, talán éppen szárított, vagy mit tudom én, de azt hittem, hogy kigyulladt.

    Nem bírok semmit enni, csak üres kiflit. Egy főtt fehérrépát kaptam be a levesből, elkezdett görcsölni a gyomrom, mennem kell kivizsgáltatni magam. Ebből a káposztásból is csak egy morzsa káposztát kóstoltam, hogy jó-e, azonnal megfájdult. Így nem ettem belőle. 4 kiflit ettem ma, 2-t reggel, 2-t az előbb. ADolly se eszik egy falatot se evett ma. Mi történt velünk? ez megfoghatatlan.

    előzmény:
    őszirózsa (14180)
    2009-10-26  15:10
  19. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 17:3014183.

    A nagy tanári vizit annyi volt, hogy odament a mamához a tanár, és megkérdezte hogy van, és mi a baja. Ekkora balfékeket, már nem is tudok mit mondani. Reggel bement J, ugye a horror az infúzió, a hányás. Közben hazaszaladt, mert gondolták hátha iszik a mama egy kis levest. Kb. negyed óra, mert mire hazaért csak a kezébe adtam, mivel ide telefonált előre. Mire odaért, addigra megint nagyon rosszul volt,l a nővér nem engedte a levest, pedig minden zsírt leszedtem róla. Akkor hazajött miután vagy 2-3 órát ápolgatta, evett ő is, és elment a leletekért a lakásba. Aztán megint be, ott megint csak a rosszullét fogadta. Egyik pillanatban telefonált, nem tudja mikor jön, másikban megint telefonált, főzzek sóba-vízbe krumplit. Összevágtam nagyon apróra, mire hazaért megfőtt, neki is adtam egy kis levest jó sok tésztával, káposztástésztát nem evett. Most visszaszaladt, de tartok tőle, hogy hiába vitte a kaját,1,5 krumplit, mondtam először vigye oda a hánytálat, rakja körbe türülközővel, mert olyan régen nem volt a szájában kaja, hogy biztosan nem akar majd lemenni. Megcsinálok én mindent, nem fáradság ez, csak már legyen jobban. Most azt is mondták, hogy esetleg az antibiotikumtól van ez a rosszullét, amit adtak neki.  Azt se tudtuk, hogy kap antibiotikumot. Nem szokták megkérdezni, hogy valaki nem allergiás-e arra a szerre? Egyszerűen megáll az eszem, komolyan mondom.

    Láttam a neten egy Mária medált, és beugrott, hogy anyunak volt olyan, azóta hordom magammal. Állítólag megjelent egy lánynak a Szűz, és elmondta, milyen medált kell csinálni, és osztogatni kell mindekinek. Anyu is a templomban kapta. Neki szegénykémnek segített, épp egy pillanatig szenvedett csak. De ez gyógyít is. Olyan, mint az agykontroll, ezek mind egy alapon működnek. Most elküldtem, mert állítólag ott se kell hagyni, csak elég bevinni.

    Daysi a cukorlét nem a mamának adták, hanem egy szobatársnak. Kiváncsi vagyok mivel jön haza apa.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. október 26. 17:0314182.

    Köszönjük

     

    Örülök hogy jól éreztétek magatokat a bulin.

    Biztos jól nézett ki a torta a pillecukorral. Nem csináltál képet?

     

    Jó pihizést a fáradt munkásnak

     

    előzmény:
    kisarica (14181)
    2009-10-26  16:49
  21. 2009. október 26. 16:4914181.

    Sziasztok!

    Legelősször is az ünnepelteknek minden jót kívánok.

    A   betegeknek mielőbbi gyógyulást. 

    A tegnapi buli jól sikerült az ebéd finom volt.

    Volt torta is aminek a külső mázza, vagyis amivel be volt vonvan az pillecikor volt.

    ma 2 helyen dolgoztam , voltam a srácnál csak 5 ablakot kellet takarítani, meg a függöny le és fel, mint a szinházban.

    Azért kicsit el is fáradtam.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. október 26. 15:1014180.

    Szia  ! A kórházhoz No Comment, mert felizgatom magunkat !!!!Talán holnapra valamit  tudunk  !!!!

     

    Neked, milyen

     csövek vannak, amiket kivülről látsz ????Nekem tök zárt -rozsdmentes belső van.....

    Szerintem-bár azt csinálod amit akarsz-  vennél, valmi olcsóbb géptisztitót- azok ugyis 2 db-osak  és még kétszer megcsinálnád a tisztitást....Hátha durva lenne ez a vizkőoldó, nehogy a vegyszerek összevesszenek benne......./klór, meg ki tudja mi///

    Lidl, Aldi bolt van a környéken, vagy valami háztartási szaküzlet  ????

     

    Meg volt a menza..Z. is sógor is....Lencsefőzelék, fasirt, vargabéles, nekem a 3 napos zöldbabfőzelék sült csibemellel....

    Holnapra csak egy kis sült maradt, semmi más.....Ugy ették a nagy fazék főzeléket, nekem már nem is jutott volna......

    Enyhe, kellemes idő van, eddig sütött is a nap, de most kezd erősen felhősödni.....Csak ennél rosszabb ne legyen  !!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14176)
    2009-10-26  13:55
  23. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 15:0114179.
    Nem akarja, hogy bemenjek. Ha sikerül hazahoznunk, idejön. majd az lesz megint berakunk egy ágyat a nappaliba, és ott lesz vele éjjel J::::::. nappal, meg én felügyelem. Csak azt nem tudom, hogy egy mozogni alig tudó beteget hogyan kell fürdetni, alulról ki fogja megmosni, hát, olyan bonyolult.
    előzmény:
    Daisy48 (14178)
    2009-10-26  14:52
  24. 2009. október 26. 14:5214178.

    Verám a glükoz szirupot nem a cukorbetegekkel itatják. Nekem is mindig nagyon jó az éhgyomri cukrom, de azért csinálták a terhelést mert a vérnyomás szaladgálhat akkor is ha magasabb a cukor,  terhelés, vagy evés után.

     

    A gyógyszerek keveréséhez annyit. 2006-ban amikor bent voltam, a szobában már senki nem merte bevenni azokat a bogyókat amiket a nővérek hoztak, mert nagyon sokszor kiderült hogy összekeverték.

    Többször kellett szólni hogy pl az egyik idős beteg még soha nem kapott olyan bogyót mint amit hoztak, a nővér megnézte és közölte hogy tényleg a Terinéninek ilyen nincs előírva, de akkor vajon ki kapta meg a Terinéniét.?

    Mindenki otthonról hozatta a gyógyszereit. Szóltunk is a főorvosnak ezekről is és arról is hogy az éjszakások főztek, sütöttek, és az összes korterem olajszagban úszott. December volt de nyitott ablaknál kellett aludni. Már ha lehetett az éjszakai vircsaftoktól.

    Erre az volt a válasz hogy sajnálja, nem tud mit tenni, de majd figyelmezteti őket hogy jobban figyeljenek.

     

    És ha valaki belehal a gyógyszercserébe akkor az a szöveg hogy beteg volt, vagy hirtelen fellépő rosszullét okozta.

    De idénre a legtöbb nővért lecserélték, mert mindenki panaszkodott.

     

     

    Szóval a remegése a mamának lehet új gyógyszertől is, vagy másét kapja.

     

    Jobbulást neki, és ha a férjed nem veri ki a balhét, menj be te és tedd meg 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14175)
    2009-10-26  13:38
  25. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 26. 14:5114177.
    nyugodj meg verám csak nem keverik össze senkivel az anyósod ,az idő nálunk sem jó ,vigyázz magadra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14175)
    2009-10-26  13:38
  26. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 13:5514176.
    Zsuzsa, végigment a tisztító a gépen, a csövek még mindig kicsit fehéres bevonatúak. Arra gondoltam, veszek vízkőoldót, és ecsettel lekenem, aztán leöblítem. Beraktam egy edényalátétet a tisztítóprogramhoz, rászáradt az olaj, ki akartam dobni, elég rendesen leszedte, ahol maradt, onnan le lehetett dörzsölni szilviával. Úgyhogy jó az, csak kicsit kevés volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 13:3814175.

    Lányok, le se írom, hogy mik történnek, illetve nem történnek a kórházban. A legnagyobb gyanúm, hogy összekeverik a betegeket. Ez már felmerült mikor tegnapelőtt kértem gyógyszert a mama hányingerére, akkor tett egy megjegyzést a nővér, amiből erre következtettem. Ma meg a másik beteggel megitattak terheléses cukorhoz szirupot, és nem is cukorbeteg. Most az is hány. A férje üvöltözött a folyosón. Most holnapig megint várni kell, mert holnap lesz a tanár.Nagyon kezdő dokinő van, a nővérek többet tudnak szerintünk. Ma még nem voltam bent, majd lehet, hogy délután én is bemegyek.

    Azt mondták, hogy ma is jó idő lesz, itt esik, vagy szitál, vagy nem tudom, de nagy nyirkosság van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2009. október 26. 12:1414174.

    Ebéd utánra..........

    Vera remélem nincs baj.................. bár amiket leírtál,.. szegény mama.

     

    Lányok, mint írtam, este nem jövök valószínű- későn érek haza biztos, utána már az ágy fog húzni.

    mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2009. október 26. 12:1214173.

    Mennék én, de nem visz

    Szép napot nektek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14171)
    2009-10-26  07:58
  30. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 26. 08:4114172.

    Jó reggelt! Gyorsan köszönök, mert még akármi is lehet ma. Apa most telefonált a kórházból, végre ott egy dokinő a mamánál, csak nehogy késő legyen. Rázza a remegés, hány, teljesen csurgósra van izzadva, most kiküldték a J:::::-t, azt mondta lehet, hogy hazajön értem. Most gyorsan intézem az Attila kajáját, a kiskutya kajáját, aztán jaj, még hajat is kell mosnom, mert én is úgy izzadtam éjjel, hogy minden szál hajamat az ég felé állítottam. 2x cseréltem hálóruhát.

    Remélem nem ez az új nyavalya kapta el a mamát. 

    Én azt se tudom hányóra volt tegnapelőtt ilyenkor, úgyhogy a mostani idő szerint fekszünk, kelünk. A kelés az már bejött, az elalvás az nem. Sokat kínlódtam este, járt is az agyam. 

    A gyomorsavam is valamiért nagyon sok, ill. gondolom, hogy a fincsi házi tejtől, kénytelen voltam bevenni jobb híján szódabikát, mert be voltam rekedve teljesen az este a savtól. Én is megyek az orvoshoz, ha a mama rendbejön, íratok savelleni szert. 

    Most megyek a fürdibe, mert még megjelenik apa , és itt vackolok a gépnél.

    Jobb napot, mint a miénk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 26. 07:5814171.
    szép jó reggelt mindenkinek pálinkásat mosolygost stb....a betegeknek meg gyógyulást Izisz   kalandra fel vagy nem mész a fiaddal?ma karfiol levest főzök és diós tésztát még életemben nem készitettem  na majd kialakul legyen szép napotok 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. október 26. 06:5214170.

    Igen, hazajött a fiam, és nem is beszéltem vele tulajdonképpen még semmit a forgatásról. Majd most. Valószínű kimegy Egyiptomba 6-án. (Mi is pont akkor voltunk a lányommal, ott ismerte meg a férjét) Ugyan a fiam nem ismerkedni megy, hanem figyelemterelésre, meg már régóta szeretne eljutni oda. Amit most keresett, azt el is költi. De tegye, szurkolok neki hogy a debreceni haverja is menjen, aki a rendező szokott lenni mindíg mikor együtt dolgoznak. A srác keddig gondolkodik. Jó lenne ha nem menne egyedül a fiam, nem mellesleg egy csomófelárat kell fizetni azért mert egyedül lesz.

    Polláék ma jönnek haza. Most tényleg jó idő volt rájuk, de apukája dolgozott a hétvégén, 23-án meg futott- tehát nem voltak sehol.

    előzmény:
    őszirózsa (14157)
    2009-10-25  17:30
  33. 2009. október 26. 06:3814169.

    Hozom a  kedvencemet

    http://www.youtube.com/watch?v=1EBw_da7BZk

     

    Délben benézek ha lesz időm, de este nem jövök. Megit megyek az oxigénes szifonos előadásra. Kértem még kisebb lappiramist mint amit vettem, biztos azt is hozza a doki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. október 26. 06:3514168.

    Hali, köszi a  kv-t. Nemrég ittam.

    Engem hála istennek nem szokott soha megkavarni az átállítás. Bár fent voltam, mert negyed kettő körül ért haza a fiam, s egyszer Fancsa is kiment 5 körül.

    Jó jogosítvány intézést és szép napot nektek.

    előzmény:
    Daisy48 (14166)
    2009-10-26  04:35
  35. 2009. október 26. 06:3314167.

    Mindenek előtt gyorsan gyógyuljál meg.

    Nem szerkezettel kezelte a doki a betegekeget, hanem egy új gyógyszert talált fel. Nem álomkórosak voltak, hanem egészen egyszerűen nem tudtak magukról, nem kommunikáltak, az izmaik görcsben voltak. A gyógyszer hatására jött egy nagy javulás, és utána vissza. Megrázó volt  és nagyon jó.

    előzmény:
    kekelefant (14164)
    2009-10-25  19:44
  36. 2009. október 26. 04:3514166.

    Jó reggelt Kislányok.

     

    Fricikémnek még hiába magyarázom hogy óra átállitás volt Igaz nem szólhatok egy szót sem, mert tegnap este fél 7 óta aludt idáig. Én meg azt hiszem kb 8 órától

     

    Mindenkinek szép napot.

     

    Apát ma elviszem az önkormányzathoz hogy végre rendben legyen a jogsija. Ezt is azért találták ki hogy két helyen kelljen ftzetni most. A háziorvosnál már lerótta érte, most jön az önkormányzat.

     

     

     

    Na visszaaludt a gyerek, én meg megyek TV-t nézni.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2009. október 26. 04:2514165.

    KékÉvikém mielőbbi gyógyulást neked. Ha jó a forralt bor akkor attól,legfeljebb a gyógyulás idejére egy kicsit komás leszel

    Arra vigyázz hogy Frenket ne fertőzd meg

     

    Gyógyulgass

    előzmény:
    kekelefant (14164)
    2009-10-25  19:44
  38. 2009. október 25. 19:4414164.

    Azt  en is lattam, arrol szol ,hogy az orvos[robin  williams] valami csoda szerrel kezeli az alomkoros betegeket,piszok jo   volt

     

    Lanykak ,tovabbra is raz a hideg,most megittam egy pohar forralt bort,rosszabbul mar nem lehetek.....esetleg a szemem fog keresztbe allni,de nem megyek tukor kozelebe.....

     

     

    Szep penz jott ossze a konyv eladasbol,ott faztunk  meg mindnyajan,az ajto nyitogatastol........Nalunk jovo heten lesz az idoatallitas,

     

    Huuu de jot tett a vorosbor,ihaj csuhaj,sose halunk meg

    előzmény:
    izisz47 (14125)
    2009-10-25  08:03
  39. 2009. október 25. 19:0414163.

    Marcsi!!!

     

    Blankanak minden jot   a nevnapjara!!!!!!!!

     

     

    szepsegeim    beteg vagyok,nem nagyon csak meg vagyok fazva,es raz a hideg...majd jovok ,ha jobban leszek.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14153)
    2009-10-25  16:22
  40. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 19:0214162.
    A lányoméknál most, hogy máshová ment dolgozni, megváltozott a helyzet vidékre utazgatások tekintetében. Ugyanis ugyanúgy dolgoznak, ahogy a többi boltban. Most szombaton is dolgozott. Sőt valószínű, hogy karácsonykor is 24.-én, és a két ünnep között is.Ki kellett venni az összes idei szabit, beindul a karácsonyi nagyüzem. Állítólag nagyon mennek ezek a kozmetikumok, pedig egy csöppet se olcsók.Akkor ezek szerint tényleg nagyon jók lehetnek. De tanusítom is, mert igaz még csak az arclemosót használom, de szinte krém nem is kell, annyira rendbehozta a hámlós orcámat, és van amikor el is felejtem lemosni .
    előzmény:
    őszirózsa (14157)
    2009-10-25  17:30
  41. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 17:4614161.

    A délutáni kirohanásom után J::::: azt mondta inkább nem, vagy csak később megy vidékre, de ő megy be az orvoshoz, mert a végén még letahózom az orvost is. Miért? egy orvos is lehet az, az inteligenciát nem adják a diplomával együtt, sőt, sokan azt hiszik, hogy azért mert diplomásak, már ők sz@rták a spanyolviaszt.

     

    előzmény:
    őszirózsa (14157)
    2009-10-25  17:30
  42. 2009. október 25. 17:4514160.

    Sziasztok Lányok.

     

    Tényleg én is néztem hajnali 4-kor hogy ma Blanka van, de aztán csak kiment az agyamból.

    Isten éltesse Blankát és tartsa meg a barátja szokását

     

    Nekem ma nagyon nemsikerült napom van.

    A torta amit rendeltem nem pont olyan volt mit amit rendeltem, kicsit más volt a tésztája. Aztán 1 nyomorult képet tudtam róla csinálni és lemerültem és egy db elem sem volt itthon amivel működött volna a gép. Most töltöm. Persze a tortából azért ettünk, vagyis hát kevés van még, mert a szomszédok is kaptak belőle

    Kimentünk Fricivel sétálni, az aránylag megszeliditett vadmacska hátulról támadta meg Fricikémet, de az nem hagyta magát 

    Macskakaja nem volt nálam, de úgy csináltam mint ha lenne a kezemben, odajött a vadóc megszagolta a kezem és mivel nem volt kaja jól megpofozta a kezem Nem engedte ki a körmét, de ettől függetlenül megkarmolt két helyen.  Gyorsan bejöttem jól kimostam és fertőtlenitettem, ki tudja van-e oltva a macsek. Idáig már lehetett simizni is. Azt hiszem többet nem barátkozunk vele

     

    Nyügös vagyok, remélem holnap jobb napunk lesz

     

    Apa nézi a spekin a csalókat. Én meg megyek vacsit behozni.

     

    Pusza és mindenkinek kellemes estét, jó pihenést

     

    Azt hiszem még kell egy-két nap amig az óra átállitást kiheverem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 17:3414159.
    közönöm  a nevében is  nekem jól áll  az anyámtól örökölt régi csepel kerékpár is én már elkeltem és nem kell kényeztetni  jó nekünk apával a mi kis kék  daewonkcsak tudjunk bele tankolni neked is jó pihenést tudom te még nem alszol  mert bagoly vagyKislányok mindekinek sikeres új hetet és fejfájás mentes éjszakát
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14155)
    2009-10-25  16:36
  44. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 17:3014158.
    jó éjszakát jó pihenést
    előzmény:
    izisz47 (14156)
    2009-10-25  17:24
  45. 2009. október 25. 17:3014157.

    Szia  !  Szegény mama.....Ennivalót azt ide nem kell bevinni,m nem is kivánja, megha hányingere is van....Ezzel nem kell fáradni már, mert hiába....

    Kiváncsi leszek holnap csinálnak-e valamit, vagy átteszik egy ápolási részlegre, hogy ők nem tudnak mit kezdeni vele, vagy hazaküldik .....

    J. azért próbáljon valakivel konzultálni a délelőtti vizit után, vagy Te, hiszen   Te mész ha jól tudom........

    Jobb is lenne, ha Veled tárgyalnának......meg elintéznéd A .gyógyszerét is....

    Akkor még csak A kuttyod nem kapott ki, más mindenki.....Legalább kiment a feszültség, ne tartsd vissza....

    A fiatalok elutaztak a 3 napra  G-hez ?????

    Tegnap láttam fél szemmel, hogy dugig voltak a Wellnessz szállók....de nem mivelünk  sajna....

    Marcsi, még érvényes a Blanka napi köszöntés nagy leánykádnak !! Hát nrm mindennapi ajándékot kapott, biztos megérdemelte !!!!

    Ha nem gond, majd egyszer pár sorban megirhatnád, hogyan került oda stb...Nem vagyok képben ...../priviben/

    Az évfordulósok meg "nászuton " lehetnek ????Se kép, se hang felőlük, kihasználják a szép időt-remélem-.Még talán az Állatkertbe is elmentek, mert elmaradt a multkor,,,...ha még be nem zárt.

    Kicsit napoztam az előkertben, meg közben Ágiék meghozták az almás ládákat, átmentem a másik garázsba is.Meg a szomszéd házat megcsodáltam, tegnap befejezték a munkát-hőszigetelés, szinezés, meg az ablakok körbekeretezése nem tudom milyen anyaggal....Nagyon szép lett, és biztos melegebb is, mert 8 cm-es szigetelést raktak, eddig is 4 cm-es biztos volt alul.....

    Nekik is ugyanaz az ócska mázas cserepük van, mint nekünk volt, 2  év és le kell cserélni..Mi is 4 éve kb.hogy ujrarakattuk....

    Kérdeztem, hogy a szomszédok beszálltak-e  a tűzfalba legalább, pedig kéne, de nem is szóltak...A másik végén is már régebben megcsináltatta aki megvette az ablakcserékkel együtt....

    Nálunk -ha lenne tatarozás- akkor azt egyszerre lehetne csináltatni, mintha egy nagy családi ház lenne..és a végösszeg osztva néggyel....

    A Jennys szomszéd-pedig neki van az északi tűzfala- biztos nem akarná, pedig neki lenne a legjobb.....A cserepezés is egy krimi volt, mire megegyeztünk.......

    Nekünk meg aszomszédnak középen alig van "falunk ", ha külön megcsináltatnánk, akkor sem nézne ki jobban , sőt.......Mi nem kezdeményezzük az fix, minket kiszolgál már  !Ha nem lenne plusz szigetelés max a bekoszolódott fehéret le kéne festetni valami szinesre, sokan csak ezt csinálják....meg a sok faboritást.....ereszt.....

    szintén lefesteni...Hárman a bádogozást is ujra csináltattuk a cserepezéskor, de a kutyások azt sem csináltatták, pedig sok helyen lyukas már náluk, csak ugy spriccel sokszor az esőviz a falon végig.......Nem a manin mulik pedig......Ilyenek....

    Na, hirtelen besötétedett.......

    Kőszegi szomszédok telefonoztak, a napos védett teraszon 24 fok volt ma.....Lesz ennek böjtje.....

    Iziszkém, akkor feléledtél, hogy jön kisfiad és finommal várod....Polláék is hazakeveregnek még ma ??????Most végre jó időt fogtak ki....

    Aricáék meg már tán ropják is a táncot , rájuk fér egy kis vendégeskedés.Ilyen asztmával melózni, le a kalappal, meg amilyen mániás ügyfelek vannak, nem birnám a szekálásukat, mennék világgá.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14144)
    2009-10-25  15:42
  46. 2009. október 25. 17:2414156.

    Lányok, én elköszönök. Olyan ökörségek vannak a tv-ben. Bemegyek a szobámba megnézem hátha van valami értelmesebb a digitálison.

    mindenkinek. Jó pihenést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 16:3614155.

    Na, milyen hurka vagyok, reggel az volt az első, hogy megláttam, hogy ma Blanka nap van, azonnal írni akartam, aztán nem elfelejtettem? Isten éltesse a lányocskádat!

     Neked milyen színű autó állna jól? Amilyet szeretnél!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14149)
    2009-10-25  16:04
  48. 2009. október 25. 16:3014154.

    Ez a zoknilopás Fanninál is divat. Akkor is ha tiszta.

    Volt egy keverék kutyusom, az is lopta állandóan és ásta el a pálma meg egyéb virágföldbe.

    Ritka is ilyen gáláns pasi az biztos

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14153)
    2009-10-25  16:22
  49. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 16:2214153.
    szerintem is csak az a baj hogy nem én találtam rá 30 évvel ezelöttgonzó nem fázik mert ha akarna be is jöhetne csak imádja a "puma szagot" sokszor el ássa a srácok zokniját is a kertbe a miénkre nem izgul rá
    előzmény:
    izisz47 (14151)
    2009-10-25  16:12
  50. 2009. október 25. 16:1414152.
    Fázott szegény Fancsának is mindíg kell valami. Síma "dolgon" nagyon ritkán fekszik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14150)
    2009-10-25  16:09
  51. 2009. október 25. 16:1214151.

    Ez jó!!! (Az én hajamhoz nagyon jól menne egy kis piros-fehér MINI)

     

    EZT A  PASIT MEG KELL TARTANI

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14149)
    2009-10-25  16:04
  52. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 16:0914150.
    nem szedte szép csak be vitte a házába" derék aljnak"
    előzmény:
    izisz47 (14145)
    2009-10-25  15:47
  53. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 16:0414149.
    köszönöm a nevében is és hogy mit kapott ?egy gyönyörű  autót- zöld szinű kis ford- Artur azt mondta hogy nagyon jól áll ez a szín blankának  (küldök majd róla képet) vajon az én hajam színéhez milyen állna jól????
    előzmény:
    izisz47 (14147)
    2009-10-25  15:56
  54. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 16:0114148.
    ez az verám igy kell ezt csinálni nem ám gyomorideget kapni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14144)
    2009-10-25  15:42
  55. 2009. október 25. 15:5614147.

    Marcsi, most nézem milyen névnap van.

    Blankának nagyon nagyon boldog névnapot kívánok

    Mit kapott Artúrtól, vagy náluk, mikor van névnap? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14143)
    2009-10-25  15:39
  56. 2009. október 25. 15:5014146.

    Akkor ma véletlenül sem megyek felétek

     

    Bocsi............. Van ilyen, legalább kiadtad magadból. Egyébként nekem is fáj a gyomrom rögtön ha felidegesítem magam, és utána a fejem is. Én is sokat üvöltöztem ma Fannival - más nem volt itthon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14144)
    2009-10-25  15:42
  57. 2009. október 25. 15:4714145.

    Megtaláltam a kesztyűt- már ami maradt belőle. Azóta Fancsának nem kell bejönnie.............

    Gonzó is szétszedte Nándinak a  dolgait?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14143)
    2009-10-25  15:39
  58. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 15:4214144.

    Hát én se úgy értettem. hanem én úgy sz.rtam el akkor, hogy volt benne a calgonit só, és az öblítő. Én meg beletettem a somat tablettát.Azonnal elvízkövesedett a cső, az edényekről alig tudtam levakarni a fehéres fátylat, mintha festékkel lett volna befújva.

    Dél óta most jött haza a mamától a J::::::

    Nincs orvos, ott fektetik, tömik 10 féle gyógyszerrel, reggel injekciót is kapott, már a katétert is bekötötték, egyre rosszabbul van,állandó a hányingere, hányt este,  tegnap óta nem evett,nem tud aludni, hát remélem holnap már csinálnak vele valamit. Össze-vissza beszélnek, hogy vírus, hogy depressziós, csak azt nem veszik észre, hogy attól a sok gyógyszertől van. A fejemet rá, hogy igazam van.

    Annyira felidegesítettem magam, hogy a szembeszomszéd pereputtya ideállt elénk, az orra belógott a kapu elé, nagy kegyesen kijött, hogy arrébb áll, én meg leparasztoztam, lebunkóztam, vidéki tahónak neveztem, és mindent ami a paraszti származására utalhatott, azt  felsoroltam neki, aztán bejöttem.  UtánaAttilát nyakonvágtam, mert reggel még egy folt nem volt az arcán, most meg véres cafatok lógnak a képéről. Megláttam, dirr, egy frász, és bezavartam a fürdőbe, hogy kenje be magát. A jó isten nyiláját a fajtájának, hogy állandóan széjjelvakarja magát, az embernek hányni kell, ha ránéz. Na, ma mindenki megkapta tőlem, de legalább nem fojtom magamba.

    előzmény:
    őszirózsa (14141)
    2009-10-25  13:56
  59. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 15:3914143.
    biztos hogy valami van a levegőben mert nálunk is teritve volt reggelre az udvar nándor  dolgaival gonzónak tetszett az illat vagy nemsütit kaptam apától hozott nekem juhtúros pogácsát de biztos a Tiéd is fini  -Fancsi biztos azt akarta hogy ne dolgozz
    előzmény:
    izisz47 (14142)
    2009-10-25  14:57
  60. 2009. október 25. 14:5714142.

    Nyisd az ablakot, küldöm a sütiket. Most sül a virslis buci leveles tésztával. Jön haza a kisfiam valamikor az éjjel- lehet hogy reggelre ér haza. Az éjjel fél egykor ért "haza" a vejemhez, akkor ide kb. 3-4 körül, de holnap legalább aludhat ameddig akar.

     

    VASALÁST NEM VÁLLALOK, csak a sütiket küldöm

     

    Maradt még vasalnivaló. Általában nagyon hamar le tudom magam beszélni arról hogy mindent kivasaljak- és akkor csak gyűlik, gyűlik.

    Fancsámmal megint nem vagyunk beszélő viszonyban. Eltüntette az egyik dolgozós kesztyűmet. A másikat is csak röptében kaptam el, pont ki akart azzal is szökni. Összeszedtem ugyanis elöl a leveleket hogy ne járjon a kuka félig holnap, és valahogy kiszimatolta a kis büdös hogy hova tettem. De hogy hova tüntette el?? Nem találom sehol...................

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14136)
    2009-10-25  11:52
  61. 2009. október 25. 13:5614141.

    Vera ! nem ugy értettem, hogy fél tabletta ilyen -fél olyan.....Van itthon Calgonit, meg az Aldiból a drágábbik fajtát vettem, már a 3. doboz fogy el....

    Hétvégén ha sok az edény, meg zsirosabb, akkor mindig Calgonit.....Ma is....

    Állitsd magadat

    - velem együtt -takarékra....  A gyomorszájad  az epehólyag hiány miatt van, minden izgalom, idegeskedés

    kicsinálja...

    Nekem is  a napokban volt epe, gyomorszáj görcs valamelyik este, most meg 2 napja feljött a sav-a "refluxom " beindult, pedig   már nem is emlékszem mikor éreztem-persze szedem rá a bogyót......

    A frontokra én meg 1 nappal később stoktam reagálni......Nyitva -tárva az ablak, süt be a nap...Reggel meg felkelés után borzongtam, a szabdidő fölé fel kellett vennem a pongyit, utána meg dőlt rólam a viz....

    Na aztán ne  mondjátok , hogy nálam minden hibátlanul működik a konyhámon.....Irtam, hogy Z. hozott darált marhahusit, fasirtnak  23.-án..Tálcán lefóliázva....Tegnap délelőttőt elcsavarogtam, igy a gyors ebéd miatt  maradt...Reggel elővettem, hogy megcsinálom....A tetejének egy részén olyan tejeskávés elszineződés látszott, meg a szaga is, nem büdös, de olyan "tehénszag "....Ha frissen vettem, akkor is volt a hajlatokban ilyen látvány-lehet tudjátok miért-, de ugy döntöttem irány a kuka.....MOndtam Z-nek is, meg sem nézte......

    Jennynek esetleg jól megfőzve elment volna, de nem csinálom, lehet ám hogy semmi baja....Most olvadt fel a kifilézett pulyka felsőcomb, mindjárt darálom....A hagyma, a zsemlék már be voltak áztatva, igy meg kell csinálnom még most....de csak nyugisan....

    A mosogatóba berakodtam, de még lesz bele......

    Rántott gombafejek, rizs  Z-nek, kr.püre nekem, G-nek pir.krumpli.Többen nem voltunk !!!!Tartár, őszibarack, ananász kompót, meg van vargabéles...

    Leves meg Z. hozott egy uj gombás, kr. levest, jó sűrű, pont 3 tányéras Maggi......

    Holnapra meg lesz lencsefőzelék, fasirttal, meg fagyasztok is belőle gombócokat.......

    Igyekszem végezni, mert még ha süt a nap, akkor egy kicsit rendezkedek a kertben, habár korán este lesz az óraátállitás miatt....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14137)
    2009-10-25  12:04
  62. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 13:3114140.

    ÁÁÁÁÁÁÁ, biztosan nem attól fáj.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14139)
    2009-10-25  12:50
  63. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 12:5014139.
    Verám hát ugyan mitől is fáj a gyomorszájad??kicsit gondolkozz miken mentél át ezen a hétennem is csodálom  vigyázz kicsit magadra a munka meg vár menj ki  egy kicsit a napocskára feltöltődni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14138)
    2009-10-25  12:16
  64. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 12:1614138.

    Már máskor is észrevettem, hogy nálam mindig egy nappal előbb jelentkezik a front, mint ahogy bemondják. Tegnap  nem voltam jól, ma már repülni is képes lennék.

    Csak a gyomorszájam mitől fáj, azt nem tudom.

     Itt is nyár van, csak éppen nem tudok kint lenni, mert annyi a dolgom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14136)
    2009-10-25  11:52
  65. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 12:0414137.

    Akkor kezdett sz.r lenni a gép, mikor Somatot vettem bele. Összevesztek a Calgonittal. Ne nagyon variáld őket, mindig csak egyfélét. Én maradok a calgonitnál, azzal kezdtem, nekem bevált. Van olcsóbb is, meg x-in, ennyi, meg annyi,féle izé van a tablettában, de bármennyi 5xin, vagy 2x, ha nem teszek bele sót, vagy öblítőt, akkor fátyolos lesz, ami a vízkő.

    Elvitte J::::: a mamának a kaját, húslevest, külön vitt tésztát, tettem bele 1 kis répát, meg 2 nagyobb fehérrépát, mert küldtem neki sülttököt, nehogy besárguljon tőle a bőre, aztán még a májával is félrekezeljék. Direkt szóltam J::::nek, mondja meg a mamának, ha sárgának találják, mondja meg a töktől van. Küldtem 1 sültalmát is. Tegnap vittünk be cukrot a gombóchoz, most az almát nem cukroztam meg ha kell, megcukrozzák.

    Kiváncsi vagyok hogy van, nagyon szeretném, ha nem remegne már, és eltalálnák a gyógyszerét.

    előzmény:
    őszirózsa (14134)
    2009-10-25  10:18
  66. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 11:5214136.
    nálunk ragyogó napsütés van meg jött apa és most ebédelünkvigyázzatok a meleg fronttalaki csak teheti pihizzen  -Izisz ügyi voltál Jöhetsz  hozzám is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2009. október 25. 11:3614135.

    Én a nagy vasalás mellett gyorsan sütöttem egy kis túrós buktát, meg üres kalácskákat. Olyan briós félét, meg maradt tegnapról édes-savanyú mártással csirke.

    Igaz addig kóstolgattam a sütit, hogy a csirke egyenlőre szunnyad tovább a hűtőben

    Nagyon finom lett a süti-. Mivel nem volt itthon elég margarin, libazsírral csináltam és olyan jó omlós lett. Fanninak is nagyin ízlik.

    Most meg már ki kell pihennem a buktakóstolás fáradalmait majd jövök- és folyatatom a vasalást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2009. október 25. 10:1814134.

    Szia ! Ha már benn vannak az edények, akkor azt csak futtasd le rendesen....és utána totál üres géppel kell a tisztitást csinálni..Biztos valami nagyon erős vegyszer van benne!

    Azt hiszem ha lehuzod a papirfedőt és fejjel lefele beállitod a gépbe, akkor valami viaszréteg van, ami kiolvad és ugy apránként megy bele aszer  !!!!

    Csodálom, hogy nincs ráirva semmi, csak rajzok !!!Mikor a gépet  vettük, akkor egy szakboltban vettünk  először Calgonitsót, tablettát,öblitőt, de se illatositó, se tisztitó nem volt abban a márkában...

    A sót azóta  Lidlissel pótolom, a tablettában is van, illatositót citromos, azt most kaptam az Aldiban, ha üresen vagy koszos edények vannak bent akkor akasztom be, ez nagyon okos dolog....Eddig erről is csak olvastam, de ritkán van.....Nem egy összeg, 3 van egy zacsiban 450 Ft volt és az elsőt már 2 hónapja használom, mosogatáskor kikapom, ne vigye el a viz !!!!OHasonló, mint A levegőillatositó......Sokszor rá is nyultam a boltban......

    Most Ibimnek vettem mindent, sógora is csodálkozott a tisztitón, nekik már 5 éve biztos megy a Wörpur és még nem tisztitotta......

    Mosogatótablattát a tesója is hozott akciósan az Intersparból Somat, az a második legjobb állitólag.....Én is variálom a kétféle tablettát, hogy milyen az edény éppen........

    Megyek mert nem lesz ebéd a végén, mikor több időnk lett !!!!

    Ja, nekem egy normál programmal kell tisztitani-gondolom-hogy a szer kimenjen belőle teljesen.....

    Nekem is van egy félórás gyorsprogramom 9 liter vizet használ csak hozzá, az nem is lenne jó...........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14131)
    2009-10-25  09:29
  69. 2009. október 25. 09:3814133.

    Szia  !  Akkor jó ünneplést.....Akkor most jönnek sorba a 40-esek....pl D .Éviék meg neki pluszban a szülinap is....

    Nekik is nagyon szép napot, álltólag 20-22 fok lesz, lehet sétafikálni a jó levegőn....

    Enyhe náthánk van , remélem csak hülés.......Hol kánikula, hol meg fázunk.....Z. is egy sorozatot tüsszent, aztán vége aznapra....

    Jár heti 3-4 szer usziba, mondom neki, kicsit hanyagolja, mert benyal valamit és minden elkapjuk....de nem hallgat az öreg szüleire....

    A Gyöngyi napon hallottam, hogy közös házink nem nagyon forszirozza az oltást......Már biztos telefonozott volna különben, hogy vágtassunk....Egy ismerős férje 5 napja oltatta be magát , egyik kezébe a hagyományos, másikba az uj oltás,  ha neki nem lesz baja, akkor a család többi tagja is követi....

    Ver, a.Évi, Te ismered hirből a Mártika  egy másik topikról....Náluk necces, mert 2 éves az unoka, meg heteken belül érkezik az ujabb kislány....A kismama is igy duplán veszélyeztetett...3 éven alul meg nem olthatnak, tehát a 2 éves kimarad mindenhogyan....

    Bátyáméknál is hasonló a helyzet....Misi kaphatna, éppen elmult 3, de huga még másfél sincs, aztán pár hetes a legkisebb....

    Már ugy szeretnénk látni őket, de várunk, csak erősödjenek........A világért sem venném a szivemre, ha pont utánunk megbetegednének.....Ha nyár lenne, akkor az udvaron , a teraszon a szabad levegőn együtt lehetnénk, de most zárt térben nem kockáztaatunk...Bátyámék azt hiszem beoltatták magukat, ők mennek amikor kell hozzájuk  segiteni..Rájuk is fér....Minden elismerésem a fiataloknak...Meg unokaöcsém is sokszor van távol.....

    Iziszkém ! nekünk hiába állitják át az órát, éppen olyan bacán alszunk és azt is részletekben....Nekünk már az Alvás Klinikán lenne a helyünk, kivizsgáláson.....

    előzmény:
    kisarica (14114)
    2009-10-25  06:36
  70. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 09:3414132.

    Ja elfelejtettem, Zanussi a márkája.

    A mi jó kis mikrosütőnket is el kéne vinni javítani, még mikor mindkét mama itt lakott, akkor valamelyikük alakított, és elromlott, de egyikük se vállalta magára, én meg nem nagyon forszíroztam a dolgot. Na abban van grillsütő is, rádió az nincs, meg extra kötyük se, de az is nagyon drága volt. Whirlpool.  Kicsit egyetem kell már a használatához, de előbb egy szervíz kéne. most anyum ócska 7000 ezer forintos mikróját használom néha.

    előzmény:
    őszirózsa (14129)
    2009-10-25  09:16
  71. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 09:2914131.
    Zsuzsám, már mikroszkóppak is néztem ezt a géptisztítót, de arra semmi használati utasítás nincs írva, különben nem kérdezősködnék. Pár rajz az van, de azt nem értettem meg, csak miután megírtad merre, hány méter. Még azt nem tudom szedjem-e ki belőle az edényeket, üresen kell végig játarni, és a lazító programba kell tenni mindjárt vagy csak a mosáshoz. Jaj, de bonyolult, hogy ki az a hülye aki nem írja rá szájbarágósan. én ráadásul, még műszaki végzettségő is vagyok, hülyének se tartom magam, azt mégse értem.
    előzmény:
    őszirózsa (14129)
    2009-10-25  09:16
  72. 2009. október 25. 09:1614130.

    Én is.........

    Kezdem a legkedvesebb vasárnapi elfoglaltásomat.

    VASALOK Majd jövök.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14128)
    2009-10-25  09:15
  73. 2009. október 25. 09:1614129.

    Szia  !  Hát jó drága volt, de most egyszeri alkalomra megéri, mert biztos jól kitakaritja a gépet.....Ne sajnáld, csináld meg a progit, ahogy rá van irva....Ha 15 évig elment, akkor  nagyobb baja nem lehet, minthogy tisztitani kell....

    Ha kapsz a Lidliben-ritkán van- vagy az Aldiban, ezeknél sokkal olcsóbb, ugy emlékszem   a 2 adag 500-600 Ft, azért most  2 havonta megérné, hogy meglegyen a "teljes zsiroldás " ......Ennyi idő után még csodálkozom is , hogy működik....Milyen márka  ???

    A kanadai topikomban egy hölgynek most romlott el, 35 éves volt a készülék.....MOndjuk az utolsó években már ritkán használta, mert egyedül maradt....De még állásában is tönkremehet, mint a TV-k pl.....

    Sza.....l aludtam, már fél 6-kor a régi idő szerint, azaz fél 7-kor már a klón görcsöltem......Nem uszom meg a profot, most kivárom a Mindenszenteket, aztán irány Surány.....

    Most reggel sikeredett közös erővel, aggyal átállitani a konyhai kis elemes órát!!!Csak egy csavarója volt, ami  az ébresztésre szólt.....És akkor jött a gondolat, kikapom az elemet és 1 óra mulva bedugom, és akkor okés lesz....Ki is vettem, és jön 1 perc mulva nevetve G., hogy az elemtartónál ott volt az óramutatók csavarja "eldugva ".....Német márka, cselesek....

    Z. lakásán találtuk a 2 kis elemes órát, az egyik kinai az sikerült.....

    A konyhán a mikrón van, nagyon hiányzott volna...Z. mikrója van beállitva most és azon nincs időkijelző, a mi Samsung luxus-rádióson van, de valami traktor módon megy, el kéne vinni a javitóba, de lusták vagyunk....Nemrég csinálták, pedig csak 4 éves  30 ezer ft-os digitális mindent csinál, sulyra, időre automatikusan beáll, rádió, üzenetrögzitő van rajta, de grill aztán nincs....Csak már itthn vettük észre, Sopronból vette sógorom...Ennyi ár mellett rá sem gondoltam, hogy nincs grill funkciója....

    Z-nek Zanussi van, kisebb méretű, de van mikro, külön grill, meg vegyesen is működik....Mondjuk ez is  22 ezer volt 4 éve......

    Egy külön grillezőt vettünk a miénkhez, az is csak a helyet foglalta, mert egy melegszendvicset csak abban lehetett csinálni, most elraktam az "egeres" szekrénybe....

    Verám, már rájöttél biztos, miért aludhattunk 1 órával többet  !!!!

    Tegnap ilyenkor már negyed 11 volt, most csak negyed 10......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14126)
    2009-10-25  08:48
  74. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 09:1514128.

    ha 100 éves leszek se fogom ezt megérteni.

    Na mindegy, de úgy kiugrottam az ágyból, akkor meg minek?

    Annyira finom ez a házi tej, vaj, sajt, nagyon vissza kell fogni magam, hogy ne egyem túl magam. Este ettem egy vajas, sajtos zsömlét, állati jó volt.  Megyek dolgomra.

    előzmény:
    izisz47 (14127)
    2009-10-25  08:54
  75. 2009. október 25. 08:5414127.

    Hali!

    Hát azért aludhatsz egy órával tovább, mert visszaállítottad az órát egy órával. Tegnap ilyenkor már mingyá 10 óra volt, most meg csak ennyi

    8.54 és még  nem vagy elkésva az ebéddel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14126)
    2009-10-25  08:48
  76. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 25. 08:4814126.

    Hát Te miért nem aludtál? én már nem kapcsoltam be a gépet fent, és el is aludtam, de előtte még átállítottam az órát, csak azt nem tudom jól csináltam-e.

    visszaállítottam 1 órával. Azt nem értem ugyan, hogy akkor miért alhatunk tovább, ha visszaállítunk. Na mindegy. 

    Még azt nem tudom, hogy edények lehetnek -e a gépben a tisztítófolyadék közben.

    Marha drága volt, 1300 Ft a 2,5 dc. , azt írja, hogy havonta, akkor  amit spórolok a vízen állítólag, azt költhetem tisztításra. Egyébként még sose használtam ilyet, legalább 15 éve meg van ez a gép, és csak mostanában kezdett vele probléma lenni, mert a sótartályába belekötött a só, és nem tudott járni benne a víz. De azt ecettel némiképp elintéztem, most már nem fátyolosak a poharak. 

    Nagyon finom ez a házi tej, teljesen el vagyunk varázsolva tőle. És a vaj, a sajt is. Azt vacsiztam 1 zsömlével, nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne egyek többet, annyira finom volt. Az a neve, hogy lyukacsos sajt, kicsit, mintha paprikás lenne, olyan sötétsárgás, pirosas, és emlékeztet az edamira, de mégsem az. Nyami. 

    Most gyorsan befejezem a húslevest a mamának, sütök is, de lehet, hogy nem fog enni belőle, de azért csinálom, legfeljebb hazahozzuk, mint a tegnapi főzeléket. Attila megette vacsira, én is megkóstoltam, lehet, hogy felveszem az étlapra, nagyon finom volt. És egyáltalán nem bántotta a hasamat érdekes módon, igaz én hidegen ettem, mert a meleg ételektől futok, mint a nyúl. 

    Mindenkinek szép napot, állítólag ma melegfront van. Én azt hittem már tegnap az volt, mert olyan gyenge voltam, mint a harmat. 

    Pusz mindenkinek!

    előzmény:
    őszirózsa (14109)
    2009-10-25  00:17
  77. 2009. október 25. 08:0314125.

    Hali Mindenki!

    Szép napot mindenkinek. Jó házassági évfordulót, jó szülinapot és mindan jót amit szeretnétek.

    Engem nem zavart meg semmi, ugyanúgy aludtam mint eddig, 3-kor felébredtem, gondolkodtam is hogy akkor most visszahúzzam az órát vagy ne, úgy döntöttem nem.

    Viszont megnéztem egy filmet. Egy pszichiátriai intézet kezeltjeiről szólt Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével. Szenzációsan alakította Robert Di Niró a nem tudom milyen encefalitis -es beteget. Egyébként igaz történet volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 25. 08:0014124.
    szép jó napot mindenkinek engem kivette az ágy kora reggel igy a mára tervezett kevés kis munkám kész is vanfőznöm nem kell csak a húsit frissen kisütni Apa elindult haza kiállok a kiskapuba és várom vicám el ment lovagolni szabolcs pedig még horpaszt Izisz  szabolcs nem emlitette hogy vissza akar menni 30.án igaz olyan jól érzi magát itthon hogy már elöre félek a vissza menetelétől (mindig duzzogva megy vissza) Kisarica kellemes pihenést mára ma uri asszony leszel eléd teszik az ételt igazán megérdemelsz egy kis pihit Aamati hogy áll a kártya parti??verám remélem anyós kicsit jobban van (még mindig sok türelmet hozzá)ne idegesitsd fel maga kimegyek megetetem a galambokat de elötte megkötöm Gonzót nehogy megreggelizzen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_687354
    Torolt_felhasznalo_687354
    2009. október 25. 07:0614123.
    R.I.O.:Shine On
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687354 (14121)
    2009-10-25  07:03
  80. Torolt_felhasznalo_687354
    Torolt_felhasznalo_687354
    2009. október 25. 07:0414122.
    sok cékla kapszulát eladok......
    előzmény:
    kisarica (14117)
    2009-10-25  06:43
  81. Torolt_felhasznalo_687354
    Torolt_felhasznalo_687354
    2009. október 25. 07:0314121.
    semmire nem várok ,de ha van időd miért ne beszélgethetnénk!?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14103)
    2009-10-24  19:15
  82. 2009. október 25. 06:5914120.

    További szép napot kívánok Mindenkinek.

    Lehet ha időben haza érünk még beköszönök.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2009. október 25. 06:4714119.
    Marcsikám Gabikát biztos ismered már. Igaz nagyon sokféle nicknévvel jelentkezik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14103)
    2009-10-24  19:15
  84. 2009. október 25. 06:4414118.

    Izisz!

    kellems napot kívánok és remélem pihenni fogsz.

    Kékévi! Jó éjszakát, szép álmokat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2009. október 25. 06:4314117.

    Szia Évi!

    Máskor is szokta enni céklát, igaz az idei termésból még nem ettem, de ez már sok volt amit az éjszak produkáltam. De ez azt jelenti hogy van bennem víz, de az meg jó ha kihajtja. Hess..... 

    előzmény:
    Daisy48 (14113)
    2009-10-25  06:35
  86. 2009. október 25. 06:4114116.

    Szia Marcsi!

    Talán a neve elárulja mit is akar. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14103)
    2009-10-24  19:15
  87. 2009. október 25. 06:4114115.

    Szia ÉVi!

    Hogy miért jelentkezek ritkán és keveset?

    Elég sokat dolgozom, vagyis nekem fárasztó.

     meg a hétvégén a férjem testvérinek készatettem diát és a régi képeket szkennelni kellett.Abból volt 90 db.

    De a dia készen van és remélem a fiúk, örülni fognak neki. A párom is nagyon meghatódott.  

    előzmény:
    adamati (14104)
    2009-10-24  19:50
  88. 2009. október 25. 06:3614114.

    Szia Zsuzs! 

    Ma megyünk a buliba, a sógoromék ülik a 40 évesházassági évfordulót.

    Vettünk nekik ajándékot, egy ajándék kosarat, remélem meg leszenk vele elégedve, van benne minden főldi jó.

    előzmény:
    őszirózsa (14105)
    2009-10-24  19:59
  89. 2009. október 25. 06:3514113.

    Szia Icukám a cékla vizhajtó hatású

     

    Én ha nem eszem rendesen vacsit rémálmaim vannak.De ha rendesen vacsizom, csak jókat álmodom

    előzmény:
    kisarica (14112)
    2009-10-25  06:32
  90. 2009. október 25. 06:3214112.

    Szia Daisy!

    Nem csak fricikét kavarta meg az idő hanem engem is.

    Az éjszak is sokszor fenn voltam, és mindig ki  kellett mennem.

    Az este csak cékla és répa reszeltet ettem vacsorára.

    De olyan zavarosakat is álmodtam. 

    előzmény:
    Daisy48 (14110)
    2009-10-25  05:08
  91. Torolt_felhasznalo_687354
    Torolt_felhasznalo_687354
    2009. október 25. 06:0214111.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14103)
    2009-10-24  19:15
  92. 2009. október 25. 05:0814110.

    Jó reggelt !

     

    Fricikémet is megzavarja az átállitás

    Nem tudom mennyi volt az óra amikor megbökdöste az oldalamat és odafeküdt a párnák közé és várta hogy simizzem, ő meg doromboolt nekem. Aztán majdnem 3 volt amikor újra ébresztett, szerintem melege volt. Elhiszem mert én is csurom víz voltam. Kinyitottam az ablakot egy kicsit, nagyon kellemes levegő jött be. A fűtést teljesen levettem, habár épp hogy csak nem jéghideg a radiátor.

    Már játszottam is itt a neten, nem vagyok álmos, azt hiszem bekapcs. a Tv-t és keresek valami altató műsort.

     

    Kislányok mindenkinek kellemes ébredést, fincsi reggelit.

     

    KékÉvinek fincsi vacsorát.

     

    Kávé:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2009. október 25. 00:1714109.

    Szia  !  A géptisztitó folyadékot  az evőeszköztartóba kell fejjel lefele beleállitani flakonostul, lekell  huzni róla a papir fóliát és akkor az magától belefolyik a gépbe....Legalábbis én amiket használok, az 2 flakon van öszecsomagolva kb 2-3 deci, de Lidlis

    l, meg most aldisat vettem.....Már 2x mostam ki....A Calgonit az egy nagyobb flakon,?Rá van irva biztos, hogy lehet annak felét kell önteni, nem tudom....

    Most megnéztem 2.5 dl-es az aldis géptisztitó, ez egyszeri adag...Az van ráirva 1-2 havonta javasolt.....

    Majd reggel rádkérdezek....Talán sikerül kitisztitanod ezzel.....Különben a Lidl-ben vettem akciós Calgonit tablettát 84 db  2999 Ft, legelőször ez volt, ebben minden benne van, só sem kellene külön, de azért öntök bele, mert szörnyű kemény itt a viz....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14108)
    2009-10-24  22:26
  94. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 24. 22:2614108.

    Még a J:::: is aludt, állatira kivette belőlünk ez a mai napos idő az erőt. Egyszál vékonyka pólóben mászkáltam, igaz, hosszú ujjú, de nagyon vékony. Árnyékban felvettem a szélkabátom, az is csak egy vékony orkánanyag.

    Jaj, és át kell állítani az órát, hát akkor már 4-kor fogok elaludni az eddigi 3 helyett.Abban reménykedek, hogy előbb utóbb eljutok oda ezzel a körforgásosdival, hogy majd rendes időre ér a biológiai órám, és akkor azt majd jól megszokom. Egyébként ezzel az átállítgatásokkal szúrtak el engem, tavaly nyár óta van ez kb, hogy ennyire átfordultam.

    Vettem calgonit mosogatógéptisztító folyadékot. Nincs ráírva hová öntsem, és mennyit. Nekem csak tablettának van hely, meg az öblítőnek, de oda kevés fér, és még a só helye, oda kell önteni? Te hová szoktad? és mindet egyszerre  ?

    előzmény:
    őszirózsa (14107)
    2009-10-24  21:52
  95. 2009. október 24. 21:5214107.

    Szia ! Látom megint bekeverted a "biológiai órát ", mert hajnalig kukorékolni fogsz......Délután én is majdnem elaludtam, aztán mégsem , pedig olyan vagyok már mint egy kókadt virágszál, hogy finom legyek........

    Egyrészt akkor kell aludni, amikor tudunk már.....mindegy mikor......Persze éjjel lenne a legalkalmasabb erre.....

    Sógor holnap már a fedett sátorban tenszezik, igy nem jön enni, igy hármasban leegyszerűsitem a sütés-főzést, már nagyon unom.......Néha élvezem is , de most egész héten csak ugy éltünk, mint Toldi Miklós lova.......csak minimális melóval.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (14106)
    2009-10-24  21:43
  96. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. október 24. 21:4314106.

    Szólnánk a dokinak, de nincs ott olyan. Majd csak hétfőn lesz. Most kap koleszterincsökkentőt is, de minek, állítólag nem magas a koleszterinje, őszerinte, de nem is eszik húst. Csak azért főz húsokat, mert J::::: mikor bemegy majd minden nap, akkor megeteti vele. Ráadásul hétfőn nekem kéne bemenni, mert apa nincs itthon, de hogy a fenében fogok mindent megoldani, hogy kaját is vigyek délben, meg reggel oda menjek. Majd valahogy megoldom legalább az egyiket. Viszek gyümölcslevest, azt hidegen is meg lehet enni, mást nem akar enni, úgyse, csak a levest. Na, majd meglátom.

    Szinte elájultam, mikor lefeküdtem délután. Felraktam az új fülhallgatóval a fejemre a relaxot, és kb. annyit hallottam belőle, hogy lélegezz mélyen. Plutty, elájultam, vigyázfekvésben ébredtem, fogalmam sincs mennyit aludtam, olyan 8 felé ébredhettem. Még mindig olyan fáradt minden porcikám, akkor csodálkozunk, hogy a mama beteg?

    Mikor átléptem a kórházkaput, ugyanolyan rosszul lettem, mint a Vercsi legutóbb. Kapkodtam a levegőt, szédültem, mint aki hegyet mászott előtte. Ez a kórház kihozza belőlem a rossz emlékeket. 

    Ja, meglepően pangott az osztály, a kórteremben 3-n vannak elszórtan. A pszichiátriából alakították ki ezt a részleget, minden vadonat új. Oda járunk Attilának gyógyszerért, úgyhogy azt is kihasználom, mert éppen menni kellett volna iratni, majd valamelyik nap egyszerre elintézem a kettőt. Imádkozom, hogy rendbe jöjjön, J::::: teljesen ki lenne.

    Megettük a lutyát, nagyon finom volt, egy csöppet se volt káposzta íze, inkább a tökre hasonlított.

    Holnap húsleves lesz, már fő, holnap csak bezöldségelem, és párolt zöldséget kért. Ha megeszi, megeszi, ha nem, akkor hazahozom. 

    Jó éjszakát mindenkinek, álmodjatok szépeket!

     

    előzmény:
    Daisy48 (14099)
    2009-10-24  18:26
  97. 2009. október 24. 19:5914105.

    Na, ma én is voltam a piacon, de a Nagybani  virágcsarnokban csak !!!

    Ági barátnémmal már 8-kor robogtunk a város átlósan legtávolabbi végére.....Jól bevásárolt minden sirdisz , koszoruhoz szükséges kellékből, maga meg tudja csinálni.....Roppant kézügyes....

    Én is 2cserép fehér krizantént vettem, orchidea tápoldat, levendula illóolaj-éna párolgtatóba ceppentettem belőle-virágtartó  betétek, mécsesek stb....

    Hazafelé beléptünk Ibim bátyjához-ott megkávéztunk és 3 /4 11-re haza is értünk.....

    Z. nem kért ebédet, mert előtte jól bereggelizett..Igy magunknak gyorsan főztem zöldbabfőzeléket, sajtos-grill virslivel...Ebéd után meg gyorsan megsütöttem  a vargabélest, jó gyenge lett, letakartam melegen....Sokat ettem belőle, mást nem is eszem már...ende...

     

    Este meg Gyöngyi napon jól éreztük magunkat, nagyon vigyáztam a zabálással...Töltött csibecombot, ujkr-val, kevés rizzsel ettemcsak, a többiből nem.....Meg piskótatekercset gesztenyekrémmel, meg egy hólabdát......ja 1 szem pogit csak....Nem is lett bajom, pedig korgott a gyomrom a déli üres krt-tól.....

    Holnapra van egy doboz gomba-Z. kivánságára rántva, rizs, tartár, meg a maradék cukkiniből fasirt, de lehet hogy nem olajban, hanem a "muffinsütőben " csinálom, könnyebb lesz talán....Valami leves is kén, lehet csibeleves lesz rengeteg zölddel, bevásároltam jól.....

    Átmegyünk kecskébe lassan......

    G. végigjárta a házat az órákat visszaállitani, de nekem a konyhainak elveszett acsavarja momentán......Későn feküdtem, korán keltem, igy rámfér a plusz 1 óra, de fix, hogy felébredek a szokott időben....

    Izisz, én erős voltam-G.mellettem őrködött- igy nem vettem magamnak semmi konyhai cuccot, pedig szemeztem azzal a többször használható sütőlappal....Igy marad a rendes sütőpapir, mindenhez használom, nem vakarok, áztatok azóta semmit.....

    Áldom a kitalálóját, meg a konyhai törlőpapirnak is.......

    A fűtéssel mi is zavarban vagyunk, ha leállitjuk, hamarosan hideg lesz,amugy meg meleg van..Éjjel, elfelejtettem visszavenni, dög meleg volt, hajnalban caplattam ki a nappaliba a termosztáthoz...Még fenn is izzadtak a fiuk......Ha szél van, akkor bezzeg átfuj már, multkor olyan hideg volt nálam, azt hittem az utcán vagyok.......

    D. Évi, elképzeltelek a csipőnadrágban, valamikor én is a Hervisben felpróbáltam egyet, katasztrófálisan néztem ki....

    Talán holnap Z-t megudvarolom, hogy menjünk át az üzletsorra, többféle ruha, cipő is van  3 féle minőségben....Nagyon kéne  min.2 nadrág itthonra......G-al nem lehet vásárolni, még a lidlben is tolja a kocsit én meg futkozom kezemben a cuccokkal, és keresgéljük egymást.....Röhejek lehetünk, ha valaki ezt lefigyeli.....

    Bezzeg a baltát megvette, minek......meg mindenféle csavarkészleteket, szerszámokat, mint egy gépész, annyi minden van, de ha elromlik valami, mindig venni kell, mert éppen az nincs......

    D.Évikém akkor    kellemes évforduló ünneplést, még sokáig együtt és jobb egészségben.....Jövő juliusban nekünk is a 40.-ik lesz  ........Ahogy a nóta mondja:Az idő eljárt.....

    Vera, Te is feltankoltál most  ruhaneműből, néha muszáj, hirtelen minden elhasználódik a napi mosástól......Meg az anyagok is olyanok csak mint a szita......egy szezont birnak csak....

    Arica, holnap mentek ugye látogatóba ????Kellemes együttlétet, kell néha ilyen is....

    Én is darvadozok állandóan, meg folyton nyögök, de a névnapon totál "kikapcsolódtam, semmim se fájt ! Érdekes....

    Kékévink, talán kiárulta már a könyveket, és hosszabban jelentkezik....

    A.Évink meg lehet hazatértek a tanyáról, ha esett ott-itt ma éppen nem- akkor kint nem lehet semmit csinálni, még leveleket sem gereblyézni, égetni.....Itt még az utcai fákon minden levél fenn  van, majd jön egy fagy, és reggelre mind a földön lesz..Szomszédomé a 3 meggyfa, de ő söpri szorgalmasan, ami hozzánk kerül azt is.....

    nekünk csak 3 törpe mályvabokor van az uttest és járda közti fűben, azon alig van valami levél....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243884 (14103)
    2009-10-24  19:15
  98. 2009. október 24. 19:5014104.

    Jó estéket!
    iziszke bezony tojások azok a "tabletták" a szemegőt javasolnám, az ilyen tévedések kiküszöbülésére, mert mi lenne, ha tabletta helyett bekapnál egy tojást...JAJ!

     

    Vera borzasztó a mamának és tényleg D.Évi  okosakat mondd, mertteletömik midenféle gyógyszerrel és rosszabbul sül el a gyógykezelése!

     

    D.Évike kertésznadrágba várandósnak néznél ki?! Hát akkor én mit mondhatnék, mert én még sima pólóban is mindenórásnak látszom...

     

    futrinkás őszikeZsuzsi hogy telt el a mai napod, nyugisabban? kihasználtátok a szép időt?

     

    kisarica merre kószálsz, hogy ilyen keveset tudsz csak beköszönni?

     

    kékÉvike sok könyvet tudtatok értékesíteni a rászorulók örömére?

     

    Mi jól érezzük itt kint a tanyán magunkat, élveztük a szép időt.
    a kismadárkám most este olyan virgonc volt, hogy a frászt hozta rám, mert teljes erőből nekirepült egy nagy tükörnek. Pedig sosem szokott arrafelé csavarogni, de most hatalmasat koppant és lepottyant. alig bírtam összekanalazni a kis tollast. Jaj de megjijedtem, betettem rögtön a kalitjába és simogattam. Most már jobban van,mert jó nagyot csípett belém, hagyjam már békén... na megnyugodtam!

    ne felejtsetek felkelni 3kor órát visszatekerni, mert visszakajuk a tavasszal elcsaklizott óránka. A kényelmesebbje már ma este is visszaállíthatja az órát, mi is így teszünk...

    jóccakát!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. Torolt_felhasznalo_243884
    Torolt_felhasznalo_243884
    2009. október 24. 19:1514103.
    ??????????????????Kegyetlenke -szeretném tudni  mért is vársz??? tulajdon képpen mit akarsz?????????????vagy csak egyszerüen unatkozol- mert ma egész nap rám kattintgatsz   legyen szép estéd
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687354 (14100)
    2009-10-24  18:29
  100. 2009. október 24. 18:5014102.

    Sziasztok!

    Már aludhatunk ha birunk.

     Mert ugye hozzá szoktunk a keléshez és nem biztos hogy tudunk még egy órával tovább aludni.

    Holnap nem biztos hogy tudok jönni, Mindenkinek  szép napot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top