Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fehércsokis mogyorós kosárkák

Torolt_felhasznalo_987877
Torolt_felhasznalo_987877
Létrehozva: 2008. Április 11. 13:06

Hozzávalók:
3 tojásfehérje,
15 dkg cukor,
30 dkg őrölt mogyoró,
20 dkg fehércsokoládé,
2 dl tejszín,
20 dkg friss vagy mélyhűtött, felengedett gyümölcs (pl. eper, ribizli, meggy).

Muffinforma.

A tepsi kikenéséhez:
kevés olaj.

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és olajba mártott kenőecsettel vékonyan kikenjük a muffintepsi 12 horpadását. Papírkapszli nem kell bele.

A tojásfehérjéket kézi habverővel enyhén habosra verjük, aztán a cukrot összekeverjük a darált mogyoróval, és a cukros mogyorót fakanállal hozzádolgozzuk a lágy tojásfehérjéhez. Ez a massza lesz a tésztánk: arányosan szétosztjuk a muffintepsi horpadásaiban, és nedves ujjal vagy kiskanállal jól belenyomkodjuk, mintha üres kosarakat készítenénk.

A tészta-kosarakat 10-12 perc alatt megsütjük, aztán várunk 5 percet, hogy kicsit kihűljenek. Ezután tompa hegyű késsel picit megmocorogtatjuk őket, és kiszedjük mindet a tepsiből.

Mialatt a tészta-kosarak elkészülnek, megcsináljuk a krémet. A fehércsokit apróra tördeljük, aztán éles késsel egészen mütyürnyi darabokra vágjuk. Ezután a tejszínt megmelegítjük egy kisebb fazékban, majd hozzáadjuk a csokit, simára keverjük benne, és a csokis tejszínt levesszük a tűzről.

Összeállítjuk az édességet: az üres, kihűlt tészta-kosarakba arányosan belekanalazzuk a fehércsokis krémet, azaz a csokis tejszínt, aztán a megtöltött kosarakat sütőpapíros tálcán 10 percre betesszük a mélyhűtőbe. Ennyi idő alatt sűrűre dermed bennük a krém.
Tálaláskor annyi marad, hogy mindegyik kosárka tetejére rápakolunk egy kis piros gyümölcsöt.

 

Csinálta már valaki?Az baj,ha a fehércsokis masszába nem rakok tejszínt?Szerintetek?Jó recept?

  1. 2008. Április 14. 19:2134.

    Jol nez ki !

     

    En tegnap sutotted lekvarosat , sajnos kepem nincs rola .

    Itt van meg egy csomo recept :

     

    http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=valogatas&valogatas=187

     

    Akkor varom majd  a beszamolot

    előzmény:
    Sarapod2 (33)
    2008-04-14  19:17
  2. 2008. Április 14. 19:1733.

    Igen, miért ne. Remélem jó a recept?

    A múlthéten sütöttem mákos-narancsos muffint, az is nagyon finom volt.

    előzmény:
    Karacsony (32)
    2008-04-14  19:14
  3. 2008. Április 14. 19:1432.

    Megirod majd ,hogy hogy sikerult ?

     

    előzmény:
    Sarapod2 (31)
    2008-04-14  19:06
  4. 2008. Április 14. 19:0631.

    Holnap a bableves mellé megsütöm ! Köszi az ötletet !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987877 (1)
    2008-04-11  13:06
  5. 2008. Április 14. 18:2230.

    Sehol -senki ?

     

    Valaki ,aki kiprobalta , megirna ,hogy milyen lett ???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. Április 11. 15:0929.

    Sziasztok !

     

     

     Nekem szimpi a recept , de lenne egy -ket kerdesem .

     

     

    A muffin tesztat miert nem lehet papirban sutni ? Beleragad ? En eddig mindig papirral sutottem ( utallom a format mosogatni  )

     

    A fehercsokit  egyszerubb lereszelni ,mint  kessel aprora darabolni , nem ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987877 (1)
    2008-04-11  13:06
  7. Torolt_felhasznalo_230934
    Torolt_felhasznalo_230934
    2008. Április 11. 13:5928.
    Nyugtával dícsérd a napot!
    előzmény:
    kivi39 (26)
    2008-04-11  13:42
  8. 2008. Április 11. 13:4527.
    Lehagyta a szmájlikat!
    előzmény:
    kivi39 (26)
    2008-04-11  13:42

Címlap

top