Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2019. január 17. 13:4916576.

    Szia Penelopé!


    Szeretném , ha segítenél nekem 1975. 12. 01 reggel 6 órakor születtem Szentesen, ha időd engedni adnál az elkövetkező időszakra előrejelzést. Nagyon nehéz időszakot élek meg, a férjemtől válófélben vagyok, három lányomat nevelem egyedül és ráadásul egy nős férfi szeretője voltam hosszú ideig. Nagyon karmikusnak tűnt a kapcsolat sokszor voltam a mennyországban és a pokolban is. Beszorultam a helyzetbe, nehéz volt kilépnem belőle. Úgy érzem ezt a kapcsolatot sikerült lezárnom, de még nem telt el elég idő, hogy biztos legyek benne.


    Előre is köszönöm segítséged.

  2. 2019. január 12. 16:2016575.

    Nagyon Boldog Új Évet kívánok minden kedves fórumozónak !!!


    A 2019 a Merkúr éve lesz, ami valójában majd március 20-tól indul.  De mivel már 3 hónappal előtte megkezdődik a ráhangolódás azt hiszem aktuális lehet beszélni róla.


    A mitológiában Merkúr az istenek hírnöke, az asztrológiában pedig a kapcsolódás, az intellektus, az értelem bolygója. Az istenek fürge követének a mitológiában két arca van: közvetítésével megkaphatjuk a gyógyírt, de a kalandorokat is segíti útjukon.


    Ráadásul most a Halak jegyében lesz és együtt áll a Neptunusszal. Így mindenképpen jobb az óvatosság.  Itt ugyanis megnehezíti a döntéseket, a hétköznapi ügyintézést, ügymenetet. Ezért különösen ajánlom, hogy ügyintézéseknél, szerződéskötéseknél fokozottan figyeljünk oda. Több diszharmónikus időszak is lesz az évben ezért egyszerűbbnek találom, ha azt az időszakot emelem ki ahol harmonikusan tudnak működni dolgaink.  Más időszakban legyünk óvatosak körültekintőek. Gondoljuk meg mielőtt véleményt nyilvánítunk, figyeljünk az időbeosztásra, tartsunk kontrollt a kiadásokkal, és ami még fontos fokozott óvatossággal közlekedjünk akár gyalogosan akár járművel.


    Harmonikus időszakok: Május 22-Junius 04 és augusztus 30- szeptember 14


    A Merkúrhoz kapcsolóik a tanulás , azaz segítségével könnyebben tudunk vizsgázni, a tanulás is jobban megy. Ide tartozik a  kommunikáció, a tárgyalási készség, kereskedelem, mozgás, a rövidebb utazások, közlekedés.


    A Merkúr azonban könnyelművé is tud tenni.  Illetve hozzá tartozik a csalás, a trükkök, megtévesztések is. Ezért tanácsos mindig átgondolni mielőtt valamire igent mondunk.

  3. 2018. december 26. 14:4716574.

    Kedves Annaaniko !


    Köszönjük az elismerő szavakat. :) Ha még bármiben segítségedre lehetünk szívesen látunk !


     


    Kellemes ünnepeket kívánok !!!

    előzmény:
    annaaniko (16573)
    2018-12-15  23:44
  4. 2018. december 15. 23:4416573.

    Szia Penelopé!


     


    egyetlen helyen sem láttam még ilyen szépen és érthetően leírva, mint amit te mellékeltél!


    köszönöm nagyon!!  :)  :)


    utánanézek azoknak amiket mondtál. autodidakta tanultam asztrológiát és szívesen tanulom egyedül - ha van jó irodalom mellé.  a te hozzászólásod az!   :) 

    előzmény:
    Penelopé (16572)
    2018-12-10  20:18
  5. 2018. december 10. 20:1816572.

    Kedves annaaniko !


    Én nagyon szeretem Pauline Stone Kapcsolatok asztrológia Karma és Stephen Arroyo könyveit. Sajnos a neten nem talátam még én sem jó anyagot. Azt hiszem ehhez egy jó tanár kell és sok gyakorlat.


    Foglalkozol asztrológiával ?


    A kis csapatban Arany szokott a szinasztriával kapcsolatban válaszolni. idézem szavait. : 


    A kvinkunx a szinasztriában is úgy jelenik meg, mint szembenállás. A két fél úgy látja egymást, mint oppozíciós fél. Természetes az ellenállás a másik iránt, küzdelmekben kell megérteni, hogy a másik nem ellenfél, csak a szembenálló tükör. Ha sikerül megoldani a konfliktusokban adott jellemzőket, akkor átalakul a jelzett kapcsolati rész harmonikus változatnak. Ha nem, akkor eldurvulva kvadrát jelleggel élhetjük meg a másik fél dolgait. 


    A karmikus lehetőség ebben az, hogy megoldható, habitus és fejlettség alapján az ügy, és nem kötelezően marad meg, mint mondjuk a kvadrát esetén a konfliktus lehetősége. 


    Ebben merül ki a karma vonal. 

    előzmény:
    annaaniko (16571)
    2018-12-08  01:44
  6. 2018. december 8. 01:4416571.

    sziasztok! - új vagyok


    rengeteg helyről próbáltam összeszedegetni az összes szinasztria fényszöget de egyetlen helyet sem találtam ahol mindet, egytől-egyik végigvették volna . egyrészt ebben szeretnék tőletek ötletet kérni, hogy merre keresgéljek, milyen pdf vagy bármi más anyagot ajánlanátok ahol egyben megtalálnám őket.


    másrészt pedig kérdésem is lenne, mi van akkor ha egy szinasztria képletben nagyon a sok a kvinkunx?


    sok helyen olvasom hogy negatív, meg jaj, ez rossz, sok helyen azt írják ez csak semleges, és ugyancsak sok helyen hogy tulajdonképpen a szinasztiában jónak számít mert - és ebben az egyben valóban mindenki egyetért - hogy karmukis fényszög tanító jellegű és ha sikerül megtanulnunk, akkor szép összetartozást hozhat ki belőle. tehát érdemes nekiszaladni ha hajlandóak vagyunk tanulni - magyarul nem lebeszél róla, mint pl kvadrátról vagy ilyesmi.


    és persze azt is hallottam hogy automatikusabb működik, nem úgy mint a nehéz fényszögek, amiért harcolni kell, hiszen dogunk van, elénk hozza.


    és persze valahol mind igaz, nyilván nem könnyű, de automatikusan is visz arra az út, és nyilván ha megcsináltuk a dolgunkat az erősíti az összetartozást. jó igen, de mégis hova számoljam? ki ő?  :)


    köszi a válaszokat!


     

  7. 2018. november 18. 16:0916570.

    Kedves Silver Eagle


    Nagyon aktuális a kérdésed, hiszen a jelölők éppen azt mutatják, hogy foglalkoznod kell az egészségeddel. Esetleg már kórházban is voltál?


    Ebben az időszakban fontos: Önmagunkkal való foglalkozás, önnevelés, énkép kialakítása, a test ápolása, óvása, egészségének megőrzése vagy visszanyerésének lehetősége, az alkalmazkodás megtanulása, (gyógy)torna.


    Halak Nappal és Bak aszcendenssel születtél. Számodra fontos feladat az, hogy a másokért tégy, de a határok betartása is. Céltudatos ember vagy, de sokat számit neked, hogy a külvilág mit is gondol rólad. Olyan partnerre vágysz aki befogadó, gondoskodó. Ha vállalkozásba kezdesz ott is a másik félnek kell alkalmazkodónak lennie, Te irányitasz. A befogadás, nem az erősséged emiatt alakulhat is ki ritmus zavar.


    Karmikus veled született hajlam a vese probléma, bőr irritációk, pikkelysömör, szarusodás ,viszér problémák  Mirigyek működési zavara. Ajánlott a rendszeres méregtelenités. Női nemi szervek betegségei. A csont rendszer is lehet merev esetleg törékeny is. Hülések, lerekódások, kövesedések, meszesedések. Öregséggel együtt járó folyamatok, bélelzáródás, trombózis, hiánybetegségek, hajhullás.


    Ajánlatos nagy figyelmet fordítanod az étkezésre. Ugyanis a belek, az emésztőrendszer középső szakasza. A stressz a gyomorra a vékonybelekre hat nálad. Ide tartoznak még a hashártya, hasnyálmirigy, rekeszizom megbetegedései. Hirtelen fellépő hektikus működés jellemzi. Ezek miatt előfordulhat műtét is.


    Jó a kapcsolatteremtő képességed, emiatt jó kereskedő, vagy tanár is válik belőled. Azonban a kapcsolatokat korlátként is megéled. Sokszor érzed azt, hogy Te más vagy és máskép gondolod ? Okoz benned feszültséget az, hogy máskép érzel és másként cselekszel?


    Ha van kérdésed írj bátran. J

    előzmény:
    SilverEagle (16563)
    2018-11-05  17:47
  8. 2018. november 11. 20:2216569.

     Kedves Penelope!


     Igen, pontosak az adataink, minden igaz amit írtál rólunk. Úgy érzem ebben az ismeretségben sokat változnék, fejlődnék. Remélem beszámolhatok majd a fejleményekről is. :)


    Köszönöm szépen!


     

    előzmény:
    Penelopé (16567)
    2018-11-11  15:29
  9. Iza
    Iza
    2018. november 11. 17:4116568.

    Kedves Penelope!


     


    Par napja talaltam ra erre a playlist-re a youtube-on, megosztom, mert sok igazsag van benne, nekem kicsit helyretette az agyam:


    https://www.youtube.com/watch?v=yx4NWG_WRJc&index=36&list=PLhp1Pt948CZYKRzZTZA3W98__ahH7Jpin


    Apam nem volt ferfi, de apa semmikepp, az a tipus, aki felmaszik a no hatara, kihasznalja, aztan meg jol megtapossa, az anyam eros no, de a parkapcsolatokban cseledkent uzemel, a pici fiat pedig a mai napig szetkenyezteti, magahoz lancolja, igy a batyam 50 evesen is egy eltartott, onallotlan leny. En nem szamitok nekik. Mindannyiuk a manipulacio nagymesterei es terroristak. Ez a csalad nagyon beteg. Azon dolgozom, hogy tiszta lappal indulhassak es kiporgessem a multat. Keresem a megoldast es folyamatosan gyogyitom, fejlesztem es valtoztatom magam. Latom, hogy vannak normalis ferfiak es leteznek normalis kapcsolatok, vannak elheto es mukodo mintak. Nem adtam fel a remenyt.


    Koszonom a szavaid! A legjobbakat!!!

    előzmény:
    Penelopé (16566)
    2018-11-11  12:44
  10. 2018. november 11. 15:2916567.

    Kedves Bvlgari!


    Párkapcsolatról kérdeztél még.


    Kettőtök között egy olyan kapcsolatot érzek kibontakozni, ami egy ellenállhatatlannak tűnő vonzalom. Nagy hatást gyakoroltok egymásra. Szinte kényszerítő erejű a vonzalom. De kicsit irányíthatatlan is. Nagy hatást gyakorol rád.  Azt érzed, hogy fontos változást tudna hozni az életedben, aki fel tudna szabadítani? Viszont a kapcsolat elején el kell döntened valamit. Tudsz e alkalmazkodni az állandó változatossághoz ami egyfajta bizonytalanságot jelenthet számodra. Ő az a férfi aki szeret szabadon szeretni. Aki nem feltétlenül meri az érzéseit kifejezni. Ebben Neked kell Őt bátorítani és odafigyelni rá, hogy meg merjen nyílni. Előző életből hozott dolgai miatt hajlamos az érzelmi visszahúzódásra. Emiatt is fontos a kettőtök közötti kommunikáció, amire főleg Neked kell ügyelned, hogy engedd Őt megnyílni. És most bármennyire is furcsa ha a saját érzelmeidre gondolsz, mégis az Ő részéről érzek nagyobb elköteleződést komolyabb irányba. Őt elvarázsolja a gondoskodásod, a meghittséged, és az összetartozás érzése keltődik benne. Nálad azonban inkább azt a fajta vonzódást látom ami megmagyarázhatatlanul vonz, amolyan titokzatos és félelmetes egyszerre. Ennek veszélye az érzelmi függőség kialakulása ami miatt a legkisebb elutasitást is fájdalmasan éled meg.


     


    Nem tudom mennyire pontos a barátod születési időpontja ? Van itt ugyanis egy  jelölő ami azt mutatja hogy biztatásra szorul. Sok mindent elfolyt ezért sokszor az akaratát sem tudja érvényesiteni. Valójában azok a céljai valósulnak meg amiről már le is mondott. Akaratotok azonos sikon mozog ott szerintem nem lesz probléma. de segitened kell a kommunikációt , mert hajlamos leszel Őt "korlátozni". 


     

    előzmény:
    Bvlgari_86 (16562)
    2018-11-05  08:13
  11. 2018. november 11. 12:4416566.

    Kedves Iza !


    Sok megpróbáltatáson estél keresztül ami erőssé tett, és önállóvá. Azt hiszem ahhoz hogy megtaláld az igazit egy kicsit el kell engedned magad. Hagyni, hogy más is odaférjen a Te világodba, és engedni magadnak is egy kis kényeztetést. Tapasztalatból tudom, hogy nehéz ez olyan lányoknak akiknek nem  volt az életükben olyan apa. De próbáld ki. Engedd meg a férfiaknak, hogy férfiak legyenek és előzékenyek, hagyd Őket, hogy segitsenek Neked. így helyet kapnak az életedben. Gondold át, ha Te egy teljesen önálló ember vagy,mindig mindent megoldasz,  ott hol van hely a másiknak?


    Két érett ember házassága nem fullasztó, sőt egymást segítő tud lenni. Az elköteleződés nem rabság, hanem választás.  Egy jó társ segithet az önkifejezésedben is, támogatni tudja az utadat. Nem vár minden feladat rád, van kivel osztozni rajta. Mérleg Napod van, erősitsd azt, a bájos és kedves nőies oldalad.


    Tökéletesen megértem, hogy a szeretősdi nem a Te világod. Igazad is van hiszen az csak fel nem vállalt érzelmek és bonyodalmak sora lenne.


    Szívből kívánom, hogy jól alakuljon az életed. 


     

    előzmény:
    Iza (16564)
    2018-11-06  02:03
  12. 2018. november 11. 12:1616565.

    Kedves SilverEagle!


    Egy kis türelmedet kérem, még ketten vannak előtted, de a napokban nézlek téged is. 

    előzmény:
    SilverEagle (16563)
    2018-11-05  17:47
  13. Iza
    Iza
    2018. november 6. 02:0316564.

    Koszonom Penelope!


    A nagymamaim osei bevandoroltak, mindket agon, a torokok elol menekultek, lehet hogy ezert erzek itt csoportkarmat, Anyai agon lehet, hogy nem szerelembol mentek ferjhez, koran ferjhez mentek, mert otthon nem volt nyugalom, belemenekultek egy hazassagba, nem igazan elhettek onmagukat. En azon dolgozom, hogy ne feljek az elkotelezodestol, ne feljek a hazassagtol, az nem feltetlenul egy fullaszto beklyo. En eddig abbol eltem amit szeretek csinalni, kotelezo megelnem a tehetsegeimet, alkotnom kell es nem mehetek erdekbol ferjhez. A szeretosdi pedig nem az en utam. Ezt erzem. Nem torhetek meg.


    Elozo elet? Fuvesasszony biztos, hogy voltam. Valahonnan elojon hogy melyik nyavajara milyen tea jo. Vandorlas? Hajos lehettem. Imadom a folyokat, hajokat.


    A legjobbakat.

    előzmény:
    Penelopé (16558)
    2018-10-31  15:07
  14. 2018. november 5. 17:4716563.

    Szép napot mindenkinek!
    Kedves Mamóka!
    Nagyon örülnék, egy elemzéshez.
    Én 1963.03.05.-én születtem, Budapest 20. kerületi kórházában, hajnali 3,10 perckor.
    Más koordinátát nem tudok.
    Én egészséggel kapcsolatban szeretnék valamit olvasni a csillagaim állásának tükrében.
    Párkapcsolat nincs, és nem is tudom, hogy lesz-e mostanság vagy később.

  15. 2018. november 5. 08:1316562.

     Kedves Penelope!  Köszönöm a segítséged! Anyukám sajnos már nem él, de nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Nagyon sokminden így van, ahogy írtad.

    előzmény:
    Penelopé (16560)
    2018-11-03  18:43
  16. 2018. november 3. 19:2016561.

    Kedves Iza !


    A Szaturnusz jelöli a feladatot. Ezen áll most a Szolár Mc-d.  A hajó orra mutatja az irányt. Erre kell haladnod. Azaz fel kell tenned a kérdést „tudok-e önzetlenül, érdekek nélkül adni másoknak, amikor az szükséges „ Ehhez eszközül szellemi javakat kaptál, így alázatos tanitója, segitője  lehetsz másoknak. Ennek megélése támogatott lesz.


    És erősen meghatározóak lesznek a tetteid is. Egy nagy trigon és több kvadrát is felhivja  a figyelmedet majd rá : fontos hogyan cselekszünk.


    Ha már foglalkozol magaddal jó úton jársz. Sok sikert kivánok Neked ezen a nem könnyű de szép úton.

    előzmény:
    Iza (16559)
    2018-10-31  23:12
  17. 2018. november 3. 18:4316560.

    Kedves Bvlgari !


    A barátod egy extrovertált egyéniség. Tetteiben és gondolkodásmódjában nagyon preciz, gondoskodó, szolgálatkész.  A kapcsolat kezdetén nem annyira kötődik, kicsit felületesnek érezheted de később gondoskodó családiassá válik. A házasság elején is ezt várhatod  tőle, majd később átveszi a vezető családfő szerepét ahol hajlamos lesz az irányitásra. Úgy tűnik nincs előtte megfelelő apaminta ezért a feladat rá vár, hogy jó apává váljon.


    Első benyomás róla az hogy komoly megfontolt céltudatos. Gondolkodásában és tetteiben mindenképpen. És itt jön a de.. vizsgáljuk meg az érzelmeket. Nehezen enged magához közel, de ha már menyilt akkor nagyon szenvedélyes tud lenni, azonban szélsőségessé tud válni.  Vagy nagyon szenvedélyes és féltékeny vagy befelé forduló hideg. A partnerei számára ez a szélsőséges érzelmi hozzáállás nem feltétlenül érthető és ez konfliktusokhoz vezet. Hangulata is változó. Szereti az érzelmileg túlfűtött kapcsolatot. nagyon magával ragadó tud lenni, de csak óvatosan. A Te Rákban álló Merkúrod és Vénuszod egyfajta biztonságra vágyik. Tetszik ez a túláradó érzelem, de mivel ez nem tud állandó maradni ezért hosszú távon neked kétségeket hoz. Neked Mérleg az Aszcendensed, azaz igyekszel mindenkinek megfelelni ezért biztosan vonzó az Ő Bak Aszcendense amivel céltudatosan haladna előre. Csak sokszor nem találja a megfelelő eszközt. Erről azonban vele lenne jó elbeszélgetni. Képlete alapján kellene nyitnia az ezotéria, spiritualitás irányába és akkor majd sikerülhet feloldania ezt.


    Volt kérdésed arra vonatkozóan, hogy miért is érzed magad magányosnak.


    Képleted alapján úgy tűnik, hogy korán fel kellett nőnöd és felelősséget vállalnod. Ezért egy kapcsolatba is úgy indulsz, hogy beleadsz mindent és teljes erőbedobással alakitod az életet. Aztán kicsit megtorpansz és várod a másik reakcióját. Mintha megfigyelnéd, hogy Ő mit ad bele a kapcsolatba. "Passzivitásba" fordulsz és várod hogy a másik mit hogyan alakit.  Itt mintha tetteid és érzeteid elválnának egymástól. Nem biztos, hogy ez tudatos, érdemes megfigyelned magad.   Illetve érdemesnek tartanám a mamáddal való kapcsolatot és az Ő szerepét a családban kicsit megvizsgálni. Milyennek láttad Őt?   Esetleg nem érzed egy idő után áldozatnak a kapcsolataidban?  Vagy milyenek az elképzeléseid a partneredről? Nincsenek magaddal és vele szemben túlzott elvárások? Hogy érzed?


    Szép estét ! 

    előzmény:
    Bvlgari_86 (16556)
    2018-10-30  20:17
  18. Iza
    Iza
    2018. október 31. 23:1216559.

    Kedves Penelope!


    Koszonom a valaszod. Meg tudnad kerlek nezni, hogy mi az ami tamogatva van nalam ebben az evben? Mi az ami altal fel tudom ezt oldani a horoszkopom alapjan? Milyen tulajdonsagokat kell meg kifejlesszek?


    Regota dolgozom energetikailag magamon, igy a csaladi teman is, kozvetlen kapcsolatom nincs veluk, mert az egeszsegem fontosabb es ha idegenek altal szmbe is jonnek csaladi helyzetek, de kezelhetobbek, mert tavolabbiak es mert pl. mig egy munkahelynel szerzodes van es ezaltal jobban betarthatobbak dolgok, addig egy elfajzott csaladdal szemben, mint az enyem, semmi sem ved. Abban a tevhitben elnek, hogy a tulajdonuk vagyok es barmit megtehetnek velem es en ezt nem igy gondolom.


    A szellemi es anyagi dolgokat ugy gondolom egyensulyba kell hozni, egyik sem fontosabb a masiknal. Szeretnek legyokerezni, szeretnek uj csaladot, ezen dolgozom minden lelekzetemmel. A sors ironiaja, hogy amellett, hogy egyaltalan nincs konnyu sorsom kepesek ram irigykedni es feltekenykedni, borzaszto sok veszteseg ert mar emiatt. Egyszer csak kiporog mar ez a karmikus cucc.


    A remeny hal meg utoljara.


    Koszonom, hogy segitesz.

    előzmény:
    Penelopé (16558)
    2018-10-31  15:07
  19. 2018. október 31. 15:0716558.

    Kedves Iza !


    A tengelyek érintettsége mindig jelentős. Ha megnézed előző évekbéli szolárodat is látszik, hogy többször volt a hangsúly a 2-8 házakon, ahol a Holdcsomópontok is állnak. Tehát pár éve már adott a feladat a karmatengely szerint. Ráadásul a jegyek érintettségében ellentét is van. 2 a Skorpio és 8 a Bika.


    Karma tengelyed azt jelzi, hogy előző életben nagyon fontos volt a pénzszerzés az azáltal teremtett biztonság. karmád itt az, hogy a szellemiséget az anyagi érdekek elé helyezd. Meg kell magad szabaditani a kötöttségektől, hogy nem légy a múlthoz láncolva. Nyilván ez most az AC-DC tengellyel fedve előtérbe kerül és lehetőséget ad a megélésére.


    A szolár AC-n álló Skorpió Vénusz szélsőségessé tesz, ezért előbb gondolkodj mint cselekszel. A meditációk sokat segitenek.


    Mindenképpen foglalkoznod kell a családdal. Ez hangsúlyos.


    A radix Holdad a Bakban eleve karmikus. Jelzi, hogy sok előző életen keresztül kellett megélned az anyavesztést, illetve nem volt házasság, gyermek az életeden. ebből adódóan család és otthon sem. nem volt állandó lakhelyed, vándoroltál, esetleg koldulnod is kellett. Nem tudtad megélni az érzéseket.  Ahogy elnézem a tranzitokat, most sem lehet könnyű a családi életed, és ahogy látom nem is élsz velük. Viszont saját családdal oldanád ezt a karmát. Talán 2 év múlva?


    Az oroszlánban álló Szaturnusz szintén erősiti azt az álláspontot, hogy előző életedben nem tudtál férjhez menni, emiatt jelenlegi életedben az én-érzettel való harmónikus kapcsolódás nehezített. Mérleg Napoddal biztosan nem könnyű, hiszen ahogy látom a papáddal sem volt harmónikus a viszonyod, vagy fizikailag nem is volt jelen.


    A skorpióban álló Vénusz is Uránusz is azt mutatja, hogy ha volt is kapcsolatod előző életedben akkor is titkos volt, vagy bűnüs, emiatt kivándorlás is szóbajött.


    Ha gondolod ezek oldására hétfőnként viselhetsz valami fehér blúzt, ruhát, és elmondhatod a mantráját is Om Chandraya  Namaha  (Om Csándrájá Namáhá)


    Remélem tudtam segiteni. :)

    előzmény:
    Iza (16553)
    2018-10-30  08:39
  20. 2018. október 31. 07:0116557.

    Jó reggelt mindenkinek! A gyermekhoroszkópokat ismét nem folytatom érdeklődés hiányában. Nem kapok kérdéseket, visszajelzést, semmi mozgás, így nem tudok tanítani, mert az én időm is véges. Viszont hoztam nektek mára Griga Zsuzsától asztrológiai helyzetjelentést!


    A Merkúr a Nyilasba lép, Jupiter – Juno oppozíció


    A gyors járású Merkúr elhagyja a mély, titkolózó Skorpiót és belép a szószátyár, lelkes Nyilasba, ami által megváltozik az önkifejezés és az általános kommunikáció. Karácsonyig még nyolc hét van, és a 26 fokos meleg sem segítette, hogy beleéljük magunkat az Ünnepek hangulatába, de a Merkúr jegyváltása meghozhatja a kedvünket, hogy Mindszentek és Halottak napja után végre elkezdjünk tervezgetni. Ha már itt tartunk: október 31: Haloween, november 1: Mindszentek, november 2: Halottak napja, nem érdemes őket keverni, mert mindegyiknek más a funkciója, de annyi azért igaz, hogy olyan hármasságot alkotnak, amely során teljesen elvékonyodik a világok közötti fátyol.
    Ma egy Jupiter – Juno oppozíció is bepontosodik. Jupiter a nagy szerencse, az expanzió és az optimizmus bolygója, hozzá rendeljük mindazt, ami nagy formátumú és növekedésre hajlamos, míg Juno a komoly, hosszútávra szóló, mások előtt is felvállalt kapcsolatok jelölője. A római panteonban a két főisten házasságot köt egymással, amely felbonthatatlan szerződésen alapul. Ennek ellenére (vagy talán pont ezért) rengeteget veszekednek és ütköznek, s a mostani energiamintázat hasonló feszültségekkel telítődik. A kapcsolatok az idő múlásával gyökeresen megváltozhatnak, hiszen mindkét fél folyamatos alakuláson megy keresztül, s ha nem hajlandók energiát fektetni a közös megoldások érdekekében, előbb-utóbb teljesen eltávolodhatnak egymástól. Ma és a következő néhány napban arra kapsz lehetőséget, hogy eldöntsd: fontos-e a párod, és ha igen, mit kell tenned, hogy boldoggá, vagy legalább is harmonikussá tudjátok tenni a kapcsolatotokat.

  21. 2018. október 30. 20:1716556.

     Nagyon Köszönöm!

    előzmény:
    Penelopé (16555)
    2018-10-30  19:32
  22. 2018. október 30. 19:3216555.

    Kedves Bvlgari!


    Köszönöm megkaptam, haladok vele,  nézem és a napokban jelentkezem. 

    előzmény:
    Bvlgari_86 (16554)
    2018-10-30  11:04
  23. 2018. október 30. 11:0416554.

     Kedves Penelope!


     


     Írtam Neked a megadott címedre néhány napja. Megkaptad a levelem? Vagy elküldjem újra?


     


      Köszönöm! B.

    előzmény:
    Penelopé (16552)
    2018-10-29  19:53
  24. Iza
    Iza
    2018. október 30. 08:3916553.

    Kedves Penelope! Koszonom a szupergyors valaszt. A karmatengelyemet sok minden erinti, egyuttall/szembenall vele es most a szolar aszcendensem raallt erre a tengelyre. A szolar szaturnusz szextilre ettol, rajta a szuletesi holdamon. A szolar MC-m az oroszlanban egyutt a szuletesi szaturnuszommal. Tudnal ezekrol tobbet mondani? Valamint tobben, egymastol fuggetlenul mondtak mar nem horoszkopbol, hogy vmilyen csaladi, noi karmat, mintat kell megtorjek, kitisztitsak. Te hogy latod ezt? Elore is koszonom a valaszod!

    előzmény:
    Penelopé (16552)
    2018-10-29  19:53
  25. 2018. október 29. 19:5316552.

    Kedves Iza !


    Ebben a Szolár évedben a Napod a 11 házban áll.


    Figyelmed olyan dolgokra irányulnak, amelyek a társadalmi környezettel kapcsolatosak. Hasonló gondolkodású emberek társaságát keresed. Érdemes ilyenkor csatlakozni egy ilyen kis közösséghez.  Jól fogod magad érezni benne. Meg kell tanulnod másokkal megvitatni dolgokat. Az is lehet hogy a munkahelyeden kis csapatként dolgoztok majd együtt.


    Az újraértékelés ideje ez, és fontos, hogy azokkal légy együtt, akik az identitásod érzetét erősítik. A közösségi tevékenységekbe való kapcsolódás által megtanulhatod, hogyan maradhatsz Te tenmagad anélkül, hogy a csoport érdekeit szem elől tévesztenéd.


    Ebben az évben szoktak teljesülni vágyaink. olyan dolgok amit régóta szeretnénk. De ezek nem az Ego törekvéseit jelölik.


    Lesz néhány akadály az utadban, de ezek a folyamatok jellemzően belül zajlanak majd. Belső munkát igényelnek. A Hold pozitiv fényszöge segit majd a változások  jó megélésében. Ez az intenzív befelé tekintés ideje, amikor sokat gondolkodsz és szemlélődsz.


    Ha a gondolkodási módod túlságosan merev, hajlíthatatlan lett, akkor történik majd valami, ami a gondolkodásodnak új irányt adhat. De Te a képleted alapján úgy látom sokat formálod magad .


    A Mars fényszöge ad majd erőt és akaratot az előrelépéshez. A Szaturnusz némi önfegyelemre int , a szórakozásból próbál terelni a belső munkára. Ugyanis rá kell jönnöd, hogy mi szolgál téged, és mi korlátoz. Itt van az ideje annak is, hogy a pénzhez való viszonyodat is megvizsgáld. Ebben az évben inkább olyanokra költs ami szükségszerű. Talán szüleid családod irányából fogsz érezni késztetést. De itt több jelölőt is látok az otthonodat családodat illetően, ami meghatározóvá teszik ebben az évben.


    Bár 11 házas Napod van , de ne feledkezzünk meg a Skorpió Aszcendensedről.  Érzéseid rendkívüli intenzitásúak. Olyan változások következnek be, amelyek örökre új fényben láttatnak téged önmagad szemében. Ha belefogsz dolgokba, teljes egészében beveted magad.


    Ebben az évben a célod az, hogy valóban magad légy. Azt hiszem az éven többször lesz olyan érzésed, hogy csak magadra számithatsz, és mintha már átéltél volna hasonló dolgokat.


    Remélem tudtam segiteni. Ha bármi kérdésed van várom.


    Szép napot Neked. 

    előzmény:
    Iza (16551)
    2018-10-29  17:37

Címlap

top