Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lombik után

Vargagi76
Létrehozva: 2008. március 17. 18:38

Sziasztok!

 

Ma volt a petesejtleszívásom (első lombik). Az örzőben beszélgettem a szintén ott várakozó lányokkal és eléggé megoszlott a vélemény azt illetően, hogy az embrió beültetés után mennyit kell feküdni. Volt aki azt mondta, hogy két hétig végig, volt aki egy hetet mondott, volt aki csak két napot és utána már sétát.

 

Én úgy terveztem, hogy 5 napot itthonmaradok, de azt sem szigorúan fekvéssel töltöm, aztán dolgozni megyek. Most azonban elbizonytalanodtam.

 

Tapasztalatokat várok. Ki mennyit maradt otthon és azon belül is szigorúan fekve? Melyik módszerrel sikerült megtartani a babát?

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_440653
    Torolt_felhasznalo_440653
    2009. október 26. 19:3933.

    Szia Hanna!

    Először járok én is itt de leírom neked az eddigieket! Nos nekem az uh.-n elmondta a dokim (DR Kőrösi) hogy mennyi petém van, mekkorák, majd megbeszéltük hogy a ciklusom 13. napján lesz a sejtleszívás, (az a nap volt számomra a legideálisabb gondolom) Mentünk a párommal, altatásban megtörtént a leszívás, ami kb 10-15 perc lehetett, utánna feküdtem még egy órát, majd wc, kicsi pihenés már ülő pozícióban, gyógyszer, öltözés és haza. Elinduláskor elég komolyan elkapott a rosszullét zacsival az ölemben kocsikáztam haza, de elmútl. Ezt követően minden nap hívhattam őket hogy hogy alakulnak az embriók. 14 petét szívtak le, ebből 6 volt elég érett, és 5 osztódásnak is indult szúrás után. A 18. napon mentünk beültetésreUtánna egy hétig itthon voltam sokat feküdtem, és most úgy néz ki ez nem volt jó ötlet mert sajnos nem sikerült a dologDe igyekszem nem kibukni, ez még csak az első nekifutás volt, és már sok tapasztalatot olvastam itt, és szinte mindenki "aktív" pihenést javasolt a kérdezőknek! Hát maj januárban megyünk ismét azután majd meglátjukRemélem tudsz pár infót hasznosítani! Ja egyébként egyik beavatkozás sem volt fájdalmas egy cseppet semHa tudsz majd jelezz hol tartotok!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874780 (32)
    2009-09-20  11:02
  2. Torolt_felhasznalo_874780
    Torolt_felhasznalo_874780
    2009. szeptember 20. 11:0232.
    Sziasztok. Én most vagyok itt elöször és olvasgatt az irásaitokat. Igazán jo dolog ez a forum sok információt gyüjtöttem saját részre. Mi Pestre jártunk lombik miatt a BMC-be de az ottani orvos lemondott róllunk igy felkerestünk 1 másik klinikát (Györ Kaáli intézet). Ott megcsináltak pár vizsgálatot és már el is kezdödött a kezelés ma reggel kaptam meg az utolsó injekcióimat holnap megyünk ultrahangra (eddig minden eredményünk jó). A BMC-be 1,5 évig jártunk és semmire nem jutottunk még addig sem jutottunk el hogy egyeltalán kezelést kapjak. Ez elég rosz tapasztalat volt számunkra de van esély, soha nem szabad feladni. Tudom hisz már több mütéten átestem endometriosis miatt. Ha valaki megosztaná velem a tapasztalatait arrol mi vár rám az elkövetkezö napokban, esetleg tanácsot adna arrol mire vigyázzak , mire kell jobban odafigyelnem azt megköszönöm. ciklus 10-ik napján vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_207762
    Torolt_felhasznalo_207762
    2009. szeptember 11. 12:5831.

    Szerintem még elég kevés idő telt el a beültetés óta. Legkorábban a 11-12. napon tesztelj csak. De még az sem 100 %-os eredmény. Kb. a 14. nap az ami jó eredményt tud mutatni.

    Próbálj türelmes lenni, bár tudom, hogy ez most a legnehezebb!

    Kitartás!

    Jövő héten írd meg, hogy mi lett!

    előzmény:
    bridgett (30)
    2009-09-11  10:24
  4. 2009. szeptember 11. 10:2430.

    Sziasztok!

     

    Most járok itt először.

    Én is lombik programban veszek részt. 8 napja volt az 1. beültetésem. Ma csináltam 1 test-et ,de sajna negatív lett. Szerintetek van még esélyem? Lehet, hogy korán csináltam?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_799422
    Torolt_felhasznalo_799422
    2009. június 25. 15:4429.

    Sziasztok!

     

    Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül zavarok. Mi most kezdjük az első lombikot, és van néhány dolog, ami kissé zavaros, ebben szeretném a segítségeteket kérni!

     

    Mikortól szokták a kezelés során az embert táppénzre venni?

    Nem akarok lógni, csak mostanság hadiállapotok vannak a munkahelyemen, és sokszor rosszul vagyok már a sok áskálódástól.

    Kolléganőm, aki lombikozott, azt mondta az injekciós kezelésektől már táppénzre fognak venni, úgy készüljek.

    Illetve a másik dolog, amit mondott, hogy mielőtt elkezdem, majd megmutatják hogyan, meg elmondják mikor kell beadnom a szurikat.

     

    Ehhez képest a doki (néhány perc alatt lerendezett) ráírta a papíromra, hogy ciklus 22-dik napján kezdjem el szúrni a decat, és az első időpont, amikor meg kellene jelennem, 2 héttel később, a következő ciklus 8-dik napján lenne. Kérdeztem a recepción is, hogy addig, akkor nem is kell jönnöm?! De azt mondták csak akkor, amikor oda van írva.

    A stimulálást nem a 2-dik naptól kell elkezdeni?! Nem akarok okoskodni, de szerintetek nem lehet, hogy egy héttel elnézte a doki a naptárt?

     

    Felírta a recepteket, viszont stimulációs lapot sem kaptam?! Vagy azt majd később? Ezt is azóta tudtam csak meg, hogy van ilyen.

     

    Stimulálás közben, sokat változhat még közben a szuri adag? A deca-ból, ugye nem fog kelleni napi 1-nél több? Kicsit lehidaltam, 1 doboz, több mint 50 ezer ft, remélem nem fog kelleni mégegy!

     

    Előre is köszönöm a segítségeteket!

     

    Üdv. Nicole

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_403625
    Torolt_felhasznalo_403625
    2009. május 27. 21:0528.

    Sziasztok!

    Igazság szerint nincs recept mitől sikeres és mitől nem a beültetés. Nekem 1. lombik sikeres lett, habár csak annyit javasoltak a beülti után, hogy 3 óra fekvés, és ha lehet utána pár napig nyugi. Én nem azért feküdtem utána mert javasolta vki hanem mert borzasztóan fájt a hasam a peteleszívás után hetekig. Hogy mitől sikerült azt nem tudom, logikailag inkább méhnyálkahártyán múlik minthogy felkelek-e vagy sem. Annyi biztos, hogy mi úgy döntöttük a beülti után nem utazunk rögtön haza (270 km), hanem maradtunk egy napot panzióban, nem akartuk 3 órát rázatni a frissen beültetett embriókat. De ezt nem javasolta senki.

    Táppént ha lehet sokat segít és persze a nyugalom és a sok-sok vitamin.

    Sok sikert és no para!!!

    előzmény:
    reload (27)
    2009-05-27  18:48
  7. 2009. május 27. 18:4827.

    Szerintetek lépcsőzni ajánlott beülti után, vagy inkább ne?! Milyen mozgás ajánlott?

    Aki már átesett ezen, az írjon! Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top