Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Arckrém, de melyik?

Torolt_felhasznalo_719969
Torolt_felhasznalo_719969
Létrehozva: 2008. március 7. 14:27

Sziasztok lányok!

 

A kozmetikusom szerint "korpás seboreás" az arcbőröm típusa. Ez magyarul azt jelenti, hogy zsírosodásra, miteszerekre hajlamos. Havonta kell tisztítatni kozmetikussal. Hasonló bőrtípusú sorstársaim véleményére vagyok kíváncsi. Nektek melyik arckrém vált be a leginkább?

 

Írjatok, minden hozzászólást el fogok olvasni és válaszolni is fogok. Most elmegyek menyasszonyi ruhát próbálni. Nyáron lesz az esküvőm, és szeretném, ha addigra szebb lenne az arcbőröm. Utálok alapozót használni.

 

Várom a véleményeteket.

 

 

  1. 2008. március 7. 15:2426.

    Szia!! Először is sok- sok tiszta viz. Napi 2- 3 liter. Utánna pedig Grapefruit lemosás. majd e-vitaminos, szölőmag-kivontos, kollagén -olajos krém esetleg egy kis Omega 3 sem ártana.

    Biztosan fertőtleniteni a bőröd és simává tenné.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  2. 2008. március 7. 15:2425.
    Igen, nálunk is mókás, amikor kergetem a tonikos vattámmal és a kencéimmel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (22)
    2008-03-07  15:21
  3. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 15:2424.

    Solutions Nightly Nutrient Peel. (mult heten meg akcios is volt (5 font)

    a ricinusnak nincs doboza, gyogyszertarban kell venni es castor oil nevre hallgat.

    előzmény:
    Szippancs (21)
    2008-03-07  15:20
  4. 2008. március 7. 15:2223.

    Nem, csak egy jó minőségű hidratálót az egész arcra!

     

    előzmény:
    Szippancs (19)
    2008-03-07  15:18
  5. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 15:2122.
    Pasiknak kulon jo, a valodi borbelynal ugyis csinaljak ezt a forrotorolkozos letorlest borotvalas elott! Kivancsi vagyok ra tudod-e venni, az en parombol kiindulva aki meg soha nem mosta meg az arcat tiszta vizen kivul semmivel ;-D
    előzmény:
    mesezöld (18)
    2008-03-07  15:15
  6. 2008. március 7. 15:2021.
    Mi a neve ennek a glycolsavas cuccnak? Végre van olyan emberke, akitől tudok avonos cuccot rendelni. Illetve az a ricinus laj hogy néz ki? Mármint a doboza.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (16)
    2008-03-07  15:11
  7. Torolt_felhasznalo_177268
    Torolt_felhasznalo_177268
    2008. március 7. 15:1820.

    Sziasztok!

    Nekem is ilyen a bőröm. Már ott tartok, hogy szinte minden krém csíp mint állat.

    Nekem nagyon bejött a Naturland: Unguentum hydro...  Mosdókenőcs. Gyógyszertárban lehet kapni 300ft köröl van az ára és kenőcsként kenve is használható.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  8. 2008. március 7. 15:1819.

    A száraz részen nem használok tonikot, csak a homlokon, orron és állon. Johnson&Johnson krémet használok, kombinált és normál bőrre.

    Vagy akkor két különböző krémet is kéne használnom? Egy a T-zónának, egy meg az arcomnak? 

    előzmény:
    mesezöld (15)
    2008-03-07  15:10
  9. 2008. március 7. 15:1518.
    ezt a férjemen fogom kipróbálni még ma, mert olyan érzékeny, vékony a bőre(és durván korpás seborrheás), hogy képtelenség tisztítani.Olívaolaj(extra szűz)pedig van is itthon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (16)
    2008-03-07  15:11
  10. Torolt_felhasznalo_772859
    Torolt_felhasznalo_772859
    2008. március 7. 15:1417.

     

     Nem csak te én is :) egész életemben rémes bőröm volt, és amióta ő rámparancsolt, hogy de igyenis hogy először is nyomjam magamba a folyadékot aztán meg ki a pampucokkal... na azóta van a helyén. 

     Közben rájöttem hogy rosszul írtam nem száraz vízhiányos, hanem zsíros vízhiányos  volt :)

     Kemény meló rászokni hogy az ember megigyon kb 2 lityi levet egy nap de lehet hogy többet ér mint az arckrém :)

    Én is használok arckrémet de már elmúltam 30 ilyenkor már illik :D

    De ha 5 évvel ezelőtt futok bele ebbe a kozmetikusba lehet hogy semmit se használnék csak smink alá...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (12)
    2008-03-07  15:00
  11. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 15:1116.
    Extra szuz legyen! Egyebkent lehet keverni ricinus olajjal (gyogyszertarbol) minel zsirosabb a bor annal tobb ricinus, jo sokaig be kell masszirozni, aztan ahogy irtam forro vizes valamivel letorolni (vatta nem jo!). ALLITOLAG sokak egy ido mulva szemcseket ereznek masszirozas kozben amikor kiugranak a mitteszerek, de vagy nekem makacsabbak a kelletenel, vagy nem vagyok eleg turelmes, de szep lesz a bor nagyon. Ez a glycolsavas annyira nem eros Avonos egyebkent de azt hiszem Magyarorszagon meg nincs.
    előzmény:
    mesezöld (14)
    2008-03-07  15:06
  12. 2008. március 7. 15:1015.
    és mivel kened?Ha száraz a hámréteg, nem tud tisztulni sem szépen magától, mert szinte zártak a pórusok.Hidratálod rendesen?
    előzmény:
    Szippancs (13)
    2008-03-07  15:04
  13. 2008. március 7. 15:0614.

    Ez az olivaolajas dolgot kipróbálom én is.A glikolsav, mint minden napi hámoldás, nem erős Neked?

    Egyébként vannak nekem is érzékeny bőrre krémjeim, a csokipakolás is jót tesz(sajnos sápadt a bőröm, ha nem mozgok eleget)és az élesztős bőrradírt is szeretem, próbáljátok ki!(élesztő pici víz.büdi de jó) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (10)
    2008-03-07  14:56
  14. 2008. március 7. 15:0413.

    Sima olívaolaj?

    Mondjuk nekem az a baj, hogy a T-zóna általában zsíros, az orcám meg baromi száraz. Na, és a száraz részen szokott lenni több pattanás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (10)
    2008-03-07  14:56
  15. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 15:0012.
    na akkor egyetertek a kozmetikusoddal ;-D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772859 (9)
    2008-03-07  14:55
  16. 2008. március 7. 14:5711.

    Szia,

     

    nekem a zsályagél jött be, már több barátnőm kipróbálta, mindegyik agyon dícséri.

    Az ára meg...!! Imádom ezt a krémet

     

    http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?shop_id=1031&cikk=4059

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  17. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 14:5610.
    en pl. nem hasznalok tonicot egyatalan. Este olajos tisztitoval tisztitom az arcomat (Burt's Bees, LUSH vagy egyszeruen oliva olaj ezek fololdjak a mitteszereket is) ezt aztan forro vizbe martott pelenkaanyaggal torlom le, reggel meg LUSH faszenes (coalface) szappannal mosom. Este hasznalok meg glycolsavas szerumot (ami hamlaszt) es valami konnyu kremet. Aztan kulonbozo agyagmaszkokat hetente egyszer-ketszer.
    előzmény:
    mesezöld (8)
    2008-03-07  14:51
  18. Torolt_felhasznalo_772859
    Torolt_felhasznalo_772859
    2008. március 7. 14:559.

    sziasztok :) nem olvastam vissza ugyan, csak beugrott hogy az én bőröm is sokáig ilyen volt.

    Komolyan annyira száraz vízhiányos bőröm volt, hogy bár a felszíne csillogott ugyanakkor szinte korpásan hámlott néhány helyen... Én is jártam havonta vele kozmetikushoz ettem egészségesen, kipróbáltak egy halom cuccot aztán egyszer másik kozmetikushoz mentem aki úgy letolt mint a pengősmalacot hogy hagyjam a fenébe a mélytisztítást meg minden, sőt vegyek érzékeny bőrre való tisztítót és száraz bőrre való cuccokat.. hiába mondtam hogy az én bőröm zsíros, azt mondta hogy először is igyak rengeteget aztán meglátjuk.. hát én azzal keztem hogy kidobtam a sok mélytisztító zsírtalanító matt bőrt adó pampucot helyette érzékeny bőrre való arclemosóm van és egy ( most már normál bőrre való ) arckrémem, és szebb a bőröm mint valaha. Ráadásul mondta a kozmetikus hogy teljes tisztítást is bőven elég ha csak 4 havonta végzünk rajta. Azóta így csinálom ( sőt inkább ritkábban ) de egyenlőre sokkal jobban beválik mint bármi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. március 7. 14:518.

    Szia!

    Igaz, hogy ez a fajta bőr(és mindenkié sajnos aki már elmúlt kb. 17) egyre vyzhiányosabb.A lényeg egy jó tonik és az ezt követő hidratálás.Kb. 2 hetente egy kis bőrradír.A havonkénti nyomkodás nem tesz jót, elég csak a legcsúnyábbakat eltávolítani, azt is csak óvatosan. (hogy ne tágítsa ki a pórust)

    Nappalra nekem bevállt a Vichy Skinset stabilizáló hidratáló krémje, kombinált bőrre(nekem is korpás seb. és olajos seb. a bőröm) 

    Estére pedig a Naturlandtól a Propolisz balzsam! Megvettem, hogy jó, ha van itthon(én sem otthon lakom Magyarországon)és tökéletes nekem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  20. 2008. március 7. 14:497.
    Mondom én...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (5)
    2008-03-07  14:46
  21. 2008. március 7. 14:486.

    Sajnos annak is ráncosodhat, akinek olyan a bőre, mint a topikindítóé. Az én bőröm olyan és miteszeres, sokszor pattanásos, a felszíne mégis száraz és ráncos. Na, ehhez mit szólsz?

     

    Topikindító: köszi, erre én is kíváncsi vagyok, ugyanis jelenleg tök reménytelennek tűnik a helyzet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_630183 (3)
    2008-03-07  14:42
  22. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 14:465.
    a korpas sebbhoreas egyszerre szaraz (a szem korul foleg, es igy rancosodik) es pattanasos, a legszarabb bortipus a vilagon, mar csak tudom, nekem ilyen van......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_630183 (3)
    2008-03-07  14:42
  23. 2008. március 7. 14:464.
    Én normál és kombinált bőrre ajánlott krémet használok. Minden este megmosom, tonizálom, hetente 1-szer arcradírozom, majd bekenem a krémmel az arcom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  24. Torolt_felhasznalo_630183
    Torolt_felhasznalo_630183
    2008. március 7. 14:423.
    örülj neki, hogy zsíros, enyém nagyon száraz, tudod, hogy ráncosodik?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27
  25. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. március 7. 14:402.
    Ez nem csak azt jelenti, hogy mitteszeres es zsirosodasra hajlamos, hanem azt is, hogy kozben meg vizhianyos. Konnyu hidratalo, zseles kremek jok ra, kimeletes tisztitas. Termeket nem tudok ajanlani annyira mert nem Magyarorszagon elek, de tisztitasra nagyon jo pl. a LUSH herbalism utana valami konnyu krem, nem piszkalni es jobb lesz. Szerintem havonta kinyomkodtatni tul gyakori egyebkent, mert az is csunyan aggrivalja a bort.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719969 (1)
    2008-03-07  14:27

Címlap

top