Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2008. Április 7. 13:382601.

    Szia!

     

    Bátran tessék csatlakozni. Még ha nem is tudsz sokat jönni, jó néha olyanokkal dumcsizni, vagy megosztani egy-két kérdést akik hasonló cipőben vannak, mint te. Nálunk is még titok a baba. Se szülőknek, se barátoknak nem mondtuk még el, mert kicsit babonásak vagyunk, és mivel első baba parázunk, nehogy valami rossz történjen. Úgyhogy bármi kérdésed, kibeszélnivalód van, gyere közénk, itt biztos megértő fülekre találsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841246 (2598)
    2008-04-07  13:27
  2. 2008. Április 7. 13:362600.

    Melus, Kissynight udv!!! :)

     

    Halloween, neten nezegettel ruhakat? Akar inspiracionak... jokat lehet talalni, es olyan keeeeenyelmeeeeees igy a vasarlas ;)

     

    Ne erezd magad lemaradva! Igy legalabb tudod mindig, hogy mi var majd rad....

     

    Kissynight, honnan irsz? Hany eves a kislanyod?

     

    Ja, kaphatok en is utmutatot a tabla megtalalasahoz?  

    előzmény:
    haloween79 (2597)
    2008-04-07  13:24
  3. 2008. Április 7. 13:352599.

    Szai Melus71!

     

    Üdvözöllek körünkben! Bátran csatlakozz. Néha én is "elhanyagoltnak" érzem magam, de sajna én nem tudok sokat fent lenni a fórumon, így nem is veszem zokon, ha néha kimaradok a reagálásokból. Majd összeszokunk szépen, és akkor mindenki nagyon jól fogja érzeni magát.

     

    Tessék sokat pihenni, bár biztosan nagyon nehéz lehet. Én pl. budapesti vagyok, és van bőven "pisijárat" Éjszakánkánt van hogy 3* kell mennem, napközben nem is veszem fel, mert amennyit iszom, azzal amúgy is folyton járkálok a mosdóba.

    Ma szerencsére én is itthon vagyok, a sztárjk miatt, de holnap már meló, így igyekszem pihenni, mert nekem még mindig állandó az alvásingerem. Annyit alszom, mint egy medve. 

    előzmény:
    Melus71 (2596)
    2008-04-07  13:18
  4. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 7. 13:272598.

    Sziasztok,

     

    kicsit felve koszonok be nektek, mert ugy latom, elegge osszeszokott mar a csapat, de azert remelem, meg befogadtok. En holnap toltom be a 12. hetet, es kulfoldon elek, ahol nem lihegik tul a terhesgondozast. Tehat en meg nem voltam ultrahangon, csak a babanal, annak ellenere, hogy sok-sok problemas terhesseg van a hatam mogott. Meg igazan el se hiszem, hogy most  esetleg sikerulhet, de lassan azert elkezdek bizni benne. Azert meg inkabb titokban tartom, a paromon kivul meg senki nem tudja, meg a lanyom sem. Es szerencsere nem is latszik meg semmi. Igy talan konnyebb lesz, ha megint nem jon ossze, mert a szanakozo megjegyzesekbol mar kicsit elegem van. Tehat, ha befogadtok, neha felneznek hozzatok, mert igy legalabb tudok valakivel beszelni a babarol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. Április 7. 13:242597.

    Halihó Mindenkinek!

     

    Hát a topicot néha én is alig bírom követni. Olyan sok hsz-t kell olvasnom, hogy örülök, ha a végére érek, írni pedig nem mindig van időm. De azért rendületlenül igyekszem.

     

    Szerencsére én nem szeretem a nyers húsos kajcsikat, emiatt nem kell félnem, de fagyi imádó vagyok, és mostanában elég sokszor fogyasztom is, remélem nem lesz gond belőle. 

     

    Pocak már nekem is növöget, bár még tudom hordani a rucijaimat, és kg-ban még nem híztam. Hétvégén elmentünk vásárolni, de semmi jót nem láttam így marad anyu, aki remélem varr nekem kismami ruhákat szép számmal.

     

    Csajok, olyan kis irígy vagyok - ez jó irígység - hogy nektek már vannka 12. uh képek, minden okés mindenkinél, és szépen gyűlnek a fotók a maókról. Én csak jövő héten megyek kedden és akkor leszek kb 11 hetes. Kicsit mögöttetek kullogok, de azért így is nagyon jó. lenni kell utolsónak is, nem? 

     

     Ui: nekem is elküldi valaki, hol lehet megnézni a táblát magunkról? 

     

    Puszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. Április 7. 13:182596.

    Sziasztok!

     

    Csatlakozhatnék hozzátok én is? Már két fórumon próbálkoztam, de olyan"elhanyagoltnak" éreztem magam.

     

    A számítás alapján október 2-ára vagyok kiírva, de a legutolsó uh. szerint  a baba egy héttel előbbre jár, így lehet, hogy szeptember vége lesz belőle.

    Már 1 hónapja itthon vagyok betegállományba, mert bevéreztem kétszer, azóta meg barnázok. Most pár napja már csak (bocsi ezért) nagy wc-zéskor van. Ma meg volt egy löketszerű barnás folyás. Remélem ezzel kiürült a cucc, mert már nagyon idegesít, hogy mikor múlik el.

    Állandóan feküdni kell.

    Nekem a tarkóredő mérete jó lett 1,3 mm. Szerdán megyek kombinált vérvételre Győrbe. Remélem jók lesznek azok az eredmények is.

    Uh-ra majd csak jövő héten csütörtökön megyek, már nagyon várom.

    Ő lesz a második babám. A fiam már 9 és fél éves, szeptemberben lesz 10. Ő az előző házasságomból van.

     

    Amikor Máté fiamat vártam, ennyit nem aggodalmaskodtam, mint most a picurral.

     

    A kajával kapcsolatban: én a csípőset kívánom meg a jégkrémet, epret 

     

    A toxoplazmózisról itt olvashattok: http://www.vital.hu/themes/baba/women4.htm

     

    Máté előtt én még beoltattam magam kanyaró és még két fajta fertőző betegség ellen, ami veszélyes a babára. Ezt azért akartam, mert én nem estem át semmiféle fertőző betegségen és féltem, hogy pont akkor kapom el valakitől.

     

    A fűszerekkel kapcsolatban: hát igen, most az internetnek háls mindennek utána lehet nézni, ami néha nem a legjobb, mert az ember fantáziál, kombinál össze-vissza.

    Néha jobb a boldog tudatlanság.

    Az első terhességemnél nem is nagyon foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, hogy mit szabad enni, mit nem. És sokkal nyugodtabb volt a terhességem. Meg teljesen problémamentes, ami most nem mondható el.

     

    Ti merre felé laktok? Nálatok is van "pisijárat"? Én annyit mászkálok, hogy már egyszerűbb lenne a wc-n ülnöm

     

    Most megyek, tévézek egy picit, aztán majd még visszanézek.

     

    Üdv:

    Melus

    (15+4)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. Április 7. 13:082595.

    További szép napot lányok!

    Mentem a tegnapi maradék husihoz valami köretet csinálni! Asszem rizi-bizi lesz! Aztán pedig tanulok, lassan vizsgaidőszak!

     

    Holnap jövök, és elmesélem mi volt az uh-n! Jaaahhhj, nagyon félek!!!

     

    Sziasztok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. Április 7. 12:572594.
    Köszi az infót! Azt hiszem akkor a lágytojásról lemondok, de a májat azért néha, csakazértis, megeszem!
    előzmény:
    mbogica (2593)
    2008-04-07  12:53
  9. 2008. Április 7. 12:532593.

    Haaat, a lagytojast a szalmonella miatt nem lehet...pedig en is imadom, majonezes tojas sali finom, en most azt eszem tojasbol, mert a rantottat sem szeretem kemenyen, pedig ugy kene.

    Majban pedig sok az A-vitamin, ami nem jo a terhesseg alatt.  

    előzmény:
    dorcibenő (2591)
    2008-04-07  12:42
  10. 2008. Április 7. 12:482592.

    Lányok, a kajákkal ne parázzatok már. Lehet enni bármit, csak bizonyos dolgokat ne fogyasszunk mondjuk minden nap ill. nagy mennyiségben. Az hogy az ember néha megeszik egy adag rántott vagy resztelt májat még nem lesz semmi gond.

    Én is imádom a májat, és szoktam is enni, de csak mértékkel.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. Április 7. 12:422591.

    Igen, hasonló az élmény! Nekem is minden uh-n megjegyzi a dokim, hogy ne legyek már ennyire betojva! Mikor először hallottam a szivecskéjét, kicsordult a könnyem, persze az örömtől! Erre a doki: csak nem sír?? Na menjen innen azonnal! (persze ezt nem bunkón mondta, csak tipikusan olyan férfi hangsúllyal!)

     

    Bogica: Nem lehet enni májat??? Imádom a levesben a csirkemájat, és a rántott csirkemájat is! És mi a helyzet a lágytojással? Imádom a sárgáját tungizni! - méghogy elegem van a kajamizriából?, de azért érdekel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2587)
    2008-04-07  12:25
  12. 2008. Április 7. 12:342590.

    Sziasztok,

     

    Kajakerdes: nyers hust akkor szabad enni, ha az ember atesett mar toxoplazmozison, mert annyi baci lehet benne.... szerintem 9 honapig nem enni tatart meg sushit nem egy nagy aldozat...

    Amiket itt tiltanak: nem pasztorizalt sajtok, tengeri herkentyuk, tonhal, capa (nagyhalak), maj, nyers husok (nem jol atsult steak is), folyos tojas.

    Fagyit lehet enni, ha bolti. 

     

    Panna, otthonszules utan, ha minden rendben volt, nem kell korhazba menni, a baba(k) ellatjak a babat meg a mamat aztan hagyjak oket pihenni. Amig gyerekagy van, naponta latogatnak. Ezek a babak nem csak 1-2 szulest lattak, hanem tapasztalt szulesznok.

     

    Batun, a tavasz itt ma 2 orat tartott   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. Április 7. 12:282589.
    Erdekes, ahanyszor talalkozom a dokimmal, mindig megkerdezi, hogy mi a baj, latja, hogy valami nem stimmel. PEdig en direktbe nem paraztam, csak kicsit izgultam, hogy minden rendben-e,meg hogy vegre lathatom a babat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2587)
    2008-04-07  12:25
  14. 2008. Április 7. 12:252588.

    bocs, a kisregenyert...

    12 hetesen megmondjak a nemet???nem gondoltam, hogy ilyen koran. En azt olvastam, hogy 14 het korul latja mar a doki, de mondjuk a 4d-n lehet, hogy latszik mar valami. en meg nem kaptam idopontot a korhaztol a 18-22 heti uh-ra, kezdek izgulni, mert itt szokas, hogy joval kesobbre adnak, ha mar telve vannak a helyek.

    En ma vagyok 14+3. Eleg nagy mar a pocakom, de nem erzem nagyobbnak, mint az elozo terhessegnel. Arra emlekszem, hogy akkor  mar nagyon koran azt ereztem, hogy le akar szakadni a hasam, gondolom, ahogy tagultak az izmok, de most nem erzek ilyesmit. Biztos mert mar egyszer kitagultak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 7. 12:252587.

    Parázást megértem, én is így voltam múlthéten. Doki meg is jegyezte, hogy olyan ijedten jövök, ma valahogy ilyen rémesen fest?

    Na de meglátod, minden ok lesz, jól megfognak nyugtatgatni, és a 12 hetes babád látványa, a szívhang....szóval állati élmény

    előzmény:
    dorcibenő (2586)
    2008-04-07  12:16
  16. 2008. Április 7. 12:162586.

    Jaj, ez a kajamizéria engem is kiborít! Ne edd ezt, ne edd azt, (jó ok, nyers kaját tényleg nem szabad)! De ne egyél ilyen fűszert, olyan gyümölcsöt, stb. Régen mi volt? Nagyanyáink tudták, hogy pl a szerecsendiót nem lehet használni, mert vetélést okoz? Dehogy tudták!! Na, mindegy! Egyre többet tudunk, és ez szerintem nem feltétlenül előny!

     

    Más: Nagyon-nagyon szorítsatok! Holnap fél 9-re megyek a 12. heti uh-ra, és nagyon izgulok! Félek! De nem lesz semmi baj!!! Minden rendben lesz! - jaj, már megint ez a parázás, úúúgy utálom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. Április 7. 12:142585.

    haho,

    jo sokat visszaolvastam, es a vegere elfelejtettem, hogy kinek mit akartam reagalni

    Lázi, remelem, hogy most, sikerul majd szoptatnod! En is csaszaros voltam es nagyon nehezen indult a szopi. DE ahogy kikerultem a korhazbol, kiderult, hogy a kisfiam szaja teli van szajpenesszel es miutan azt lekezeltuk, mar sokkal jobban ment. mondjuk addig mindenfele trukkot bevetettem, mert nagyon nemsikerult neki szopizni, nem volt eleg urelmes es ido kellett, mire beindult a tej. Ezert raszoktunk a bimbovedore, amibe mar alapbol tejet raktam, hogy ramcuppanjon. annyira hozzaszokott, hogy csak 3 honapos koraban sikerult elhagyni a bimbovedot. 4 hosan mar adtam neki egy kis tapszert is, mert akkor koltoztunk ki es stresszeltem magam, megcsappant a tejem, aztan beilyesztettek, hogy elapad a tejem, ha tapszerezem, igy homeos bogyok segitsegevel feltornaztam a mennyiseget es leszoktunk a tapszerrol. vegul 2 es fel eves koraig szopizott...

    Nogyogyaszom nekem is nagyon jo es hozza jarok 11 eve. A korhazam is nagyon jo. Nem irigylem azokat, akiknel csak kozos vajudo lehetosege van a korhazban, de valoszinuleg szules kozben az sem zavarna. Sok olyan dolog van, amitol tisztara elremultem az elso szules elott, aztan utana dobbentem ra, hogy abszolut nem zavart. Ott es akkor annyira nem tudtam masra koncentralni, hogy barmit csinalhattak volna mellettem.

    NAlunk annyira hideg van most, tegnap hoembert epitettunk

    Mondjuk kisfiam elvezte, de en boldogabb lennek egy kis tavasszal mar.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. Április 7. 12:052584.

    Szép napot mindenkinek!

     

    Látom, sokat beszélgettetek szülésről, meg névválasztásról. Nehéz ügyek, de úgyis mindenkinél kialakul minden. Nálunk anyukám azt mondta, hogy olyan nevet adjunk neki, amit meg tud jegyezni. Hát majd megtanulja, a Karolina nem túl nehéz, csak neki szokatlan, mert nem nagyon találkozott ilyennel. Persze , ha lány lesz. Ha fiú, akkor meg az apjáét kapja.

    Ma is voltam védőnéninél, minden rendben van. Különös gondot fordít rám, így be fog telni hamar a kiskönyvem, de tisztában van a pcos.sel, és nagyon gondos.Hétfőn már kapom a 16 hetes vérvizsire a beutalót.Azért telik az idő.

    Hivatalosan is még mindig csak 1,5 kilót híztam, mondjuk ennyivel kezdtem, aztán lement, most vagyok a kezdősúlyomnál. Ez se kevés, de azért így nem lesz gond talán.

     

    Itt még gyönyörű idő van, megyek is ki, mert  lehet nemsoká égiháború lesz!

     

    Mindenkinek kívánok további szép napot, azért jó sok baba fog születni októberben, mindig vannak újak is. Üdv nekik!

     

    Erzsi!

    13+4 

    előzmény:
    Panna81 (2580)
    2008-04-07  11:37
  19. 2008. Április 7. 12:032583.

    Párhuzam: köszi a biztatást! És tényleg meg is említem neki, hogy unokatesómnak is ugyanaz a neve, mint az anyjának, és milyen furán hangzik egy 34 éves nőnek azt mondani, hogy a kis Eszti.

    Amúgy én is azt mondtam neki, hogy úgy is engem kérdeznek meg, hogy mi lesz a neve! -legalábbis remélem!

     

    Mosolyka: köszi az ötletet! De találtam 3 fiúnevet, ami nagyon tetszik, azokból választhat! És nem engedek! Megadom neki a választási lehetőséget! (igaz csak hármat, de akkor is!)

     

    Kiskatica: a toxoplazmához nem igazán tudok hozzászólni, mert én sem tudom mi a jó.

    Én is vagyok úgy a hasammal, hogy szúrkál, és amikor sokat vagyok fent, akkor én is "érzem", nekem sem fáj, csak úgy érzem.

    Abban igazad van, hogy a férjnek is van beleszólása a névbe, de akkor adjon ő is választási lehetőséget, és közösen beszéljük meg! De az én férjemnél ilyen szóba sem jöhet, hajthatatlan, és nem tudod elképzelni milyen rossz érzés, mikor szóbajön a téma, becsukja a füleit, és őt nem érdekli, hogy én mit szeretnék, mit godolok, annak a babának a nevéről, akit a szívem alatt hordok!  

    Bocs, nem akartam veled ellenkezni, csak én igy érzek!

     

    Reddy: az e-mail cím jó ötlet!

     

    Én nem tudom a közös e-mail címet! Légyszi küldje el valaki!! Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. Április 7. 11:582582.

    Jaj még vmi!

    Pocim már nekem is látszik, vagyis aki tudja, már látja... Hozok majd képet!

    13+3

    előzmény:
    eraka (2581)
    2008-04-07  11:56
  21. 2008. Április 7. 11:562581.

    Sziasztok!

    Talán a héten elkészül a gép és otthonról is tudok jönni.

    Reddy megoldottad a nagy problémát!  Nagyon jó ötlet, szeretném elkérni a címet és a jelszót! Köszi!

    Lázi a hasonfekvést én félig felhúzott lábbal kitámasztva művelem, de szerintem már nem fog sokáig menni.

    Párhuzam nálunk a szüleim a tesómnak apu nevét, nekem anyu nevét adták. Nem voltak túl kreatívak! És úgy tetszik, hogy pont mindkettőnk neve szerepelt a hsz-ben!  kis Erika és Zolika

    Nyilaló érzésem ma reggel tüsszentéskor volt, hát nagyon megijedtem!

    Szardíniát szerintem lehet enni, nagyon egészséges! Ettől a kaja-mizériától én is kivagyok! A Kismamában olyan recepteket olvastam, amiben volt márvány sajt, meg feta sajt, meg már nem is emlékszem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. Április 7. 11:372580.

    Taita! Biztos hogy előbb fog látszódni! Az első babóval mikor látszódott? Most néztem, hgoy én Dáivddal talán a 18-20. héten néztem ki már nem csak jóllakottnak, úgyhogy kb a 15.-16. hétre számítok, hgoy beindulok. Most még semmi poci, max ha felpuffadok. Gratula a sógornődnek, milyen paraméterekkel rendelkezik az új családtag?

    Reddy! Jó ötlet a közös mélcím! 

    Kiskatica! Nekem is voltak a hétvégén ilyen szurkálások, meg feszülések. Lehet még a frontokra is fogni, állítólag azt is könnyen megérzik a kismamák. (Itt elég pocsék idő van). Nekem is szúrt egy-két ijesztőt, oldalt feküdtem és rendesen belenyilallt.  Úgy tud parázni az ember ilyenkor, pedig mindenhol azt olvasom, hogy természetes folyamat.

    Lázi! Kicsit én is parázok, hogy lesz majd a kettővel, szeretném őket egy szobába rakni, kíváncsi leszek összejön-e. A szopitól én előre félek! Dávidnál is elég szenvedős volt, volt ugyan tejem, meg szopizott is rendesen, de sokat volt sebes a cicim, egyszer volt mellgyuszim is, 5 hónapig ment a dolog. Remélem kistesóval már ügyibb leszek. Drukkolok neked is!

     

    Névválasztásban ügyesek vagytok, nagoyn szép neveket írtatok. Érdekes az apukák részéről ez a "sajátnéverőltetés" !  Nálunk is megvolt annó, második névnek megkapta a Dávid, mondhatom hatalmas hülyeség, sehol se fogja használni, de a béke kedvéért belementem. Nem elég hogy a vezetéknevét megkapja (már ahol úgy van), a kis tellhetetlenek, mi? Asszem én még várok, hogy a 12. de inkább bízok a 18. uh-ban, ha meglátjuk a nemét. Szeretnék a szép kislánynevek közt szemezgetni, fiút annyra nem egyszerű. Dáivdnál is asszem az utolsó hetekben döntöttünk.

     

    Mozgás: hú én még nem merem elhinni,hogy amit érzek, az lehet esetleg a babó, még túl korainak tartom, de már várom az izmos rúgásokat, amiket aztán már tényleg nem lehet összetéveszteni semmivel!

     

    A ksi kuponos ajándékhoz: hát én már nem emlékszem, hogy kiváltottam-e (sztem mindenki kap nem? a védőnő adott két újságot, meg egy kis könyvet és abban van a kupon, meg hogy melyik bababoltban lehet beváltani), de a kórházban tutira kaptunk egy felicitas-os ajándékcsomagot. Nem sok használható van benne, egy mini popsikrém, meg későbbre nivea babasampon, meg egy-két kanál, ezekre emlékszem, amit el is használtam.

     

    Na mennem kell, fiam megúnta a kirakót! De legalább főznöm nem kell ma, ettől is jó a nap!

     

    Akik a napokban mennek valamilyen vizsgálatra előre is megy a drukk!

     

    Panna + kistesó (10+5)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 7. 11:362579.
    Hogy mik vannak! Nekem is 4d-s uh volt a 12. héten, de fel sem merült, hogy megnézze a doki. Lehet, hogy nem akart kozkáztatni, hogy elnéz vmit. Bár ahogy néztem nem is nagyon volt olyan helyzet amikor be lehetett volna kukkantani a lába közé
    előzmény:
    Starflower (2577)
    2008-04-07  11:16
  24. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 7. 11:322578.
    Kedves Panna! Hát én nem tudok más véleményt prezentálni. Nekem tündéri a dokim, hozzá járok több mint 10 éve. Szóval nekem a biztonság érzés a legfontosabb, és ezt a jól bevált doki, és a jólfelszerelt szülészet tudja megadni.
    előzmény:
    Panna81 (2575)
    2008-04-07  11:12
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. Április 7. 11:162577.

    Szia,

     

    nekem a 12 hetes 4D UH-n már azt mondta a doki, hogy fiú. Persze, hogy ez mennyire fix, azt nem tudom, tényleg látszott ott " valami ", de azért szerintem nem 100%.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2574)
    2008-04-07  10:31
  26. 2008. Április 7. 11:132576.

    Nekem is van pocakom! Már be se tudom húzni (nem is akarom). Most azt várom, hogy mikor szól be valaki

     

    A táblázatot a rendelkezésemre álló adatokkal bővítettem, kicsit vissza is olvastam, de nem volt rá túl sok időm.

     

    Elküldtem a közös mail-re.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2574)
    2008-04-07  10:31
  27. 2008. Április 7. 11:122575.

    Sziasztok!

    Látom jó sokféle elképzelés van, hogy ki hogy hol szeretne szülni. Kívánom hogy mindenkinek sikerüljön úgy, ahogy megálmodta, és ami a legfontosabb, hogy komplikációmentes legyen és baba-mama egészséges legyen. Most ez olyan sablonos, de utólag tényleg ez a lényeg.

    Sok dolog eszembe jutott az írásaitokkal kapcsolatban. Személy szerint nem nagyon tudok reagálni, memóriagondok miatt, de pár dologhoz még hozzászólnék, ha nem gond. Nem akarom a témát túlragozni, bár sztem még jópárszor előkerül a maradék hónapokban.

    Én ugye kórházpárti vagyok, az alternatív-módszerekkel kapcsolatban sokmindent nem értek, de nagyon szeretném megismerni az érveiteket, hogy kinek miért esett emellett a választása, mitől tetszik jobban.

    Elsőre az maradt meg, hogy írtátok, hogy  a kórházi szülés van túlmisztifikálva, túlreagálva. Hát nekem meg pont az alternatív tűnik misztikusnak a gyertyákkal, füstölőkkel, dúlával, stb-vel, és az otthonszülések miatt van az egész téma túlreagálva.

    Kíváncsi vagyok, hogy mitől érzitek úgy, hogy a kórházi szülés nem háborítatlan. Rossz tapasztalat, vagy ismerősök negatív kritikái miatt? Független attól, hogy egy kórház milyen állapotban van, milyenek a falak, milyen a vajúdó, a szülőszoba, az orvost miért kell háborgatónak titulálni, ha megvizsgál, kérdezget, illetve ha kell beavatkozást végez? (tényleg nem vitatkozni akarok, csak megérteni!) Nekem a dokim szent, a 9 hónap alatt rábíztam magam meg a kisbabám, eszembe nem jutna az ő dontését negatívnak ítélni, ha szülésnél úgy ítéli meg, hogy be kell avatkoznia. (ez lehet naívság, nyilván nem tennék meg mindent gondolkodás nélkül, bár a szülés alatt nem hiszem hogy tudnék értelmesen érvelni) Férfi doki-nem élte át a szülést, hogy tudja így levezetni: jogos a kérdés, de én azzal érvelek, hogy mégis inkább bízok egy olyan szakemberben, aki többszáz szülést látott és végigkísért, tudja a biológiai menetét, mint aki 4et átélt (pl dúla). Mert ott talán jobb ha hogy is mondják, pártatlanul, effajta átélés nélkül, hideg fejjel tudja nézni és dönteni, hogy jól halad-e, vagy van-e komplikáció. Ez persze nem zárja ki, hgoy legyen emberséges, normális, bíztasson és segítsen.

    A kórházak hát sajna tényleg nem többcsillagos hotelek, ezen asszem csak az idő változtathat. De akinek csak ez nem tetszik magában a kórházban, sztem ebben is lehet pozitívan gondolkozni. Végülis szülés alatt az ember egy szem ágyat használ, utána mégegyet amiben alszol meg a wc-t, zuhanyzót. És annyira de annyira mindegy, hogy milyen a környezet, mert szülés alatt benned van a drukk, hogy mindjárt a karodban tarthatod a babád, utána meg csak őt látod magad előtt, semmi mást!!!

    A közös vajúdó tényleg lehet zavaró, de pl a barátnőm mondhatni életre szóló barátságot kötött egy vele együtt vajúdó anyukával. Szinte együtt szültek, most is összejárnak ahogy tudnak, kedves emlék maradt. Emellett akármilyen is a kórház, sztem ha egy számára kedves dokit és szülésznőt fogad fel az ember, vagy ami a legkézenfekvőbb, ha még ez se jön össze, hogy apuka végig a kismama mellett van, akkor ez teszi feledhetetlenné és széppé a szülést, nem a szuper környezet. Nem tudom ki érezné jól magát egy gyönyörű szülőkomplexumban hárpia szülésznőkkel... Sztem mindenben meg lehet találni a jót, és nem kell feltétlen elkeseredni, ha nincsenek mindenhol extra lehetőségek. Neked kell azzá tenni, attól lesz szép és bensőséges, ha te úgy éled meg. És ehhez az is hozzátartozik, hogy akkor is szuper anyukának tarts magad, ha végül műtéttel kell megszülni, ha nem sikerül úgy lélegezni ahogy tanultad, ha nem jön össze a füstölő, meg a kádban vajúdás, ha apa mégse megy be veled, ha mégse bírod annyira a fájdalmat, mint gondoltad, stb. 

    Még az otthonszülésnél jutott eszembe egy olyan kérdés, hogy ha megszületik a baba, akkor utána mentővel be kell menni a kórházba? Mert ugye ki kell pucolni a méhet, babát is meg kell figyelni, utána ugyanúgy bennt kell lenni még 3-5 napot?

    Na most más nem jut eszembe, ha van kedvetek és időtök majd írjatok. És mégegyszer, tényleg nem vitatémának dobtam fel, szeretném megérteni a más véleményeket is, különösen, hogy mennyire alapul ez saját tapasztalaton vagy jó ismerősök tapasztalatain, mert én eddig csak a média kórházellenessége által keltett otthonszülés és alternatívszülés mizériát érzékeltem.

     

    Bocsi a hossszú kommentért

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 7. 10:312574.

    Szia!

    12. heti uh-n nézték már a gyerek nemét? Nekem azt mondta a doki, hogy majd a 18. héten fogja, addig úgyse látszik jól.

     

    Nekem is van pocakom rendesen, pedig ez az első, úgyhogy szerintem ne aggódj, pláne a másodiknál mindíg hamarabb látszik.

    Képet kaptál róla?

    előzmény:
    taita (2571)
    2008-04-07  10:07
  29. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 7. 10:262573.

    Sziasztok!

     

    A kakaó, a fagyi nekem is bejön, és fogyasztom is rendesen! Nyers dolgokat kivéve mindent eszem amit megkívánok.

    előzmény:
    Mosolyka (2567)
    2008-04-07  09:36
  30. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 7. 10:182572.

    pontosan erre a döntésre jutottam, megeszem, ami jól esik, és lesz, ami lesz. A nyers tojást nem, de egyébként tényleg követhetetlenné vált a tiltott élelmiszerek listája...Nem tudom bemenni a freemailra, ott egyszerre csak egyvalaki lehet?

     

    előzmény:
    Mosolyka (2570)
    2008-04-07  10:06
  31. 2008. Április 7. 10:072571.

    Jó reggelt!

     

    Milyen ronda egy idő van :(

    Nekem a hétvégén akkorát nőtt a pocakom, anno a kisfiammal kb. az 5. hónapban volt ekkora. Megvolt a 12 hetes uh-nk, minden rendben van, integetett a kis kezével a manókánk. A két lába fel volt húzva, így még mindig nem tudni, kislány/kisfiú.

     

    A legnagyobb parám, hogy tutira elszámolták az idejét és nem is annyi hetes vagyok, amennyit mondanak. Második babát várók légyszi nyugtassatok meg, hogy a második gyerkőcnél hamarabb látszik a pocak! :D

     

    Mi ez a közös email cím? Lemaradtam, visszaolvasni meg most sajnos nem tudok:(

     

    A családunk hétvégén új taggal bővült! Megszületett a sógornőm kislánya, a szombat estét így a kórházban töltöttük! Nagy az öröm!!!

     

    Mindenkinek szép napot kívánok!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2008. Április 7. 10:062570.

    Köszi, ez tök jó!

     

    Én kajaügyben már nem is vagyok hajlandó semmit sem olvasni, mert az ember csak parázik. MOst még olyant is olvastam,hogy a legtöbb fűszer nem ajánlott vagy egyenesen tilos: bazsalikom, majoránna, kakukkfű stb. talán csak a kapor és a tárkony ajánlott. Hát persze!

     

    Azért Téged is meginterjúvollak: mit tudsz a szardíniáról? Az nyers?(már mindegy, mert már ettem...)

    előzmény:
    Reddy (2568)
    2008-04-07  09:45
  33. 2008. Április 7. 09:562569.

    Megcsináltam a mailt, aki épp online volt, annak elküldtem...

     

    Remélem nem baj, hogy így intézkedtem, de most volt rá időm, cseppem még alszik, a nagyok meg suliznak...

     

     

    előzmény:
    Reddy (2568)
    2008-04-07  09:45
  34. 2008. Április 7. 09:452568.

    Közben még olvasgattam, és nagyon megokosodtam kaja ügyben. Rengeteg fertőzést okozó baci, vírus, élősködő van, mindenféle kajában más. (lágy sajtok, tengeri halak, nyers húsok)

     

    Ha normál helyen fagyizol, szerintem nem kéne, hogy szalmonellás legyen, de bolti jégkrém bizti nem az.

     

    Örülök, hogy tetszik az ötlet... Csinálok egy freemailt, és elküldöm neked az adatokat! És lehet terjeszteni...

    előzmény:
    Mosolyka (2567)
    2008-04-07  09:36
  35. 2008. Április 7. 09:362567.

    Kakaót kérek! Annyira rákattantam, hogy múltkor már kiskanállal ettem a kakaóport magában  Csodálkozom, hogy miért ilyen a bőröm?

     

    A szalmonella miatt fagyit se illene enni, ugye? Pedig minden hétvégén benyomok egyet, sőt néha hétközben is. És mi a helyzet a bolti jégkrémmel? Azt lehet?

     

     

    Ez a közös e-mail cím a legjobb ötlet szerintem! Mert én összegyűjtöttem az adatokat, Eraka táblát csinált belőle, elküldte nekem (én még nem frissítettem..), Kiskatica vállalta, hogy kiteszi a bemjére, de nem tudtam, hogyan küldjem el neki, ja és többen kérték, hogy küldjem e-mailben. Teljesen összezavarodtam és nem csináltam semmit

     

     

    előzmény:
    Reddy (2566)
    2008-04-07  09:21
  36. 2008. Április 7. 09:212566.

    Sziasztok!    Kv, tea, kakaó?

     

    Toxplazma ha negatív, nem estél át a fertőzésen, tehát elkaphatod, ha poz átestél rajta, védett vagy. Írtátok a nyers kaját, rossz hírem van, az más miatt veszélyes - az a botulinumtoxin miatt. Bár én személy szerint jobban tartok a sűrűbben előforduló szalmonella és társaitól. Azt gondolom, kár kockáztatni. Mindkettő normál állapotban is tud csúnya dolgokat produkálni, pláne babásan...

     

    Még számomra is kicsit átláthatatlan a fórum,  de ahogy beszégetünk, ki fog alakulni.

     

    Kinek küldjem a tábli adataimat? Már ha beletesztek...

    És egy ötlet... Miért nem csinálunk egy közös email-címet? Oda tudná mindenki a jelszót, mindenki frissíthetné a táblát, és lehetne egyéb dolgokat is küldeni oda. Receptek, cikkek stb.  (nem magamtól vagyok ilyen okos, a másik topikomon így csinálták a lányok...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2008. Április 7. 09:012565.

    Sziasztok!

     

    Kiskatica! Szerdán megyek vérvételre+uh-ra, akkor majd megkérdezem ezt a toxoplazma dolgot. A hétvégén bokrokat metszettem, de a férjem rámparancsolta a kesztyűt, mert hátha lepisilte valamelyiket egy macska, meg van sérülésveszély is.

     

    Azt gondolom, mindenki maga (+apuka) dönti el, hogy hogyan nevezik a gyerekét. Én nem is engedek beleszólást kívülállónak, illetve lepergetem magamról a véleményeket. Ebben önfejű vagyok

     

    Ja, és nekem nagyon tetszik a Polett, a Berill, a Lia és a többi is. Olyan szépeket írtatok

     

    Jelentem nálunk tavasz van És a hétvégén végre tudtam shoppingolni is: vettem a kínaiban bő felsőt (olyan hippis ) 1.000,-Ft-ért, szerintem ha ma nem kérdez rá senki az állapotomra, akkor soha. Illetve akkor majd holnap, mert holnap is ugyanilyenben jövök, csak más színűben, mert már nincs más pocakleplezős felsőm!

     

    Ja, és turiztam magamnak két nadrágot is, az egyik nem kismama, de még pont rámjön, a másik viszont rendes pocakosnadrág

     

    Jó, hogy írtátok ezt a buborékpukkanást, tegnapelőtt félálomban éreztem valami ilyesmit. Bár én még csak 11+5 vagyok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (2564)
    2008-04-07  08:24
  38. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 7. 08:242564.

    Jóreggelt mindenkinek. Végre kezdődik a hét, és majd gyorsan eltelik ez is...Úgy sürgetném, nagypocisan meg majd visszasírom a kispocit :-)))

    Hát a fárasztó hét után nekem szombaton sem sikerült pihennem, estére jól meg is fájdult a hasam. Gondoltam, majd vasárnap megnyugszik. Volt is pihi ezerrrel, csak az ebédet főztem meg, és mégis sajgott egész nap a hasam. Nem fáj, csak érzem, hogy van, és amikor lefeküdtem, percekig szurkált, mintha helyezkedne babó...de lehet ez ilyen éles szúrás???A második gyereknél már biztosan nem leszek ilyen duduk.

    Nem válaszoltatok a toxoplazmára, mi a helyzet +,- eredmény esetén?

    Nálunk mint mondtam fiú esetén az apja nevét kapja, lehet sokféleképpen becézni. Ez volt a férjem kívánsága, ő faluról jött, már a baba dédapja is ezt a nevet viselte. Én annyit mondtam, hogy jó, de akkor a lányét én döntöm el. És egyébként én úgy érzem, ugyanannyi joga van beleszólni a gyerek nevébe. 

    A tavaszt én is iszonyatosan várom, de itt most téli köd van, bár szerdátol 22 fokot mond. Mi lesz itt??

    Rendeltem bandázst, már alig várom, hogy megérkezzen

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. Április 6. 22:562563.

    Ez tényleg így van, minden újab terhességnél korábban éreztem. A héten például már néha "böködött" a manó, ma vagyok 13+5.

    előzmény:
    lázi78 (2549)
    2008-04-06  09:11
  40. 2008. Április 6. 22:082562.
    Bocsi a sok elütésért, vagy a klaviatúra bolondult meg vagy én vagyok fáradt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2008. Április 6. 22:052561.

    Sziasztok Csajok!

    No gondoltam hozzáfűzök pár mondatok az előzőekhez.

     

    Otthon/korházban szülés: A véleményem továbbra is a méltóságteljes, kiegyensúlyozott, nyugodt szülés, orvos csak akkor tűnjön fel ha gond van és valami kórház-szülőotthon hibridintézmény lenne a jó megoldás. irinykedve olvasom, hogy van már pár ilyen hely ti is írtátok itt. de Pécsen sajnos nincs lehetőség. dorcibenővel priviben már beszéltünk a pécsi lehetőségekről és hát nem valami rózsás. A klinikán kb. 5 fő vajúdhat egy szobában és csak függönnyel vannak elválasztva, az egést épület tiszta lerobbant. Szóval bármennyire is azt írtátok nem számít hol, azért szerintem ezt senki sem szeretné, ha lehetne mást.

    A megyei kórház új meg ott már elég bababarát, de csak 1 alternatív szoba van és ha foglalt akkor annyi. És állítólag ott csak vajúdgatni lehet a finishben vissza a megszokott kórházi körülményekhez

     

    A nevekről:  Nálunk a párom neve Péter és nagyon jól passzol a vezetéknevéhez, de mi sem szeretnénk ugyanazt. Így ha fiú lesz a babci, akkor valószínű második névnek megkapja a Pétert és első névnek egyelőre az Áron, Ábel van versenyben.

    Ha lány lesz (mi ezért szorítunk egy picit), no az vitás, mert nekem a Manga tetszik, páromnak ez nem, aztán még bejön a Lia és a Dorottya is

     

    Jóéjt mindenkinek!

    13+3 (és még semmi nem látszik a pockosomon)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2008. Április 6. 21:112560.

    Sziasztok, szép estét mindenkinek!

    Hát vége a napnak, végre sikerült ágyba dugnom örökmozgó kisfiamat, így lassan én is készülök lefeküdni. Remélem aludni is tudok majd.

    Ma délután kicsit szurkált a hasam, remélhetőleg csak azért mert kissé fáradt vagyok, biztos jót fog tenni a pihenés.

    A babóca mocorgásáról azért kérdeztelek benneteket, mert bár én még nem mertem állítani, hogy azt érzem, de talán mintha... Csak annyira furcsa mert Zotyát 17 hetesen éreztem először. Sosem felejtem el, olyan volt mintha egy buborék pukkant volna el a belső hasfalamon, vagy vmi ilyesmi. Mosolygott is a dokim, mikor meséltem neki a "buborékpukkogásokról". De akkor lehetséges hogy ez már az volt. Tök jó, innentől kezdve jobban figyelek majd manócska jeleire!

    13+4, hihetelenül telik az idő! El sem hiszem!

    Azon gondolkoztam, hogy esténként mennyire ki vagyok fáradva, alig várom hogy Zotyát ágyba dugjam, és kb félév múlva ekkor kezdődik majd az éjszakai műszak. Nekem Zotyóval nem volt tejem, pedig nagyon szerettem volna szoptatni. Úgy alakult császáros lettem, és bár Ő nagyon ügyesen szopizott volna, ha lett volna mit. Pedig mindent megtettem, ittam mint egy ló, gyógytea, rántottleves (fújjjjjjjjjj), mellmasszázs, fejtem minden etetés után, még éjjel is képes voltam, de semmi. A napi max. 90ml volt, hangsúlyozom napi, ami 6-7 fejésből jött össze. Béreltünk mérleget, és Zotya mérhetetlenül keveset, max10gr-okat tudott szopizni, így maradt a tápszer... 

    Remélem most másként alakul majd, bár már  most vérnyomásnaplót kell vezetnem. Azért nem adom fel, szeretnék én is normál szülést, és utána szoptatni is minimum fél évig. Aztán majd kiderül, most milyen lapot osztanak le nekem...

    Na jó hosszúra sikeredtem, így lépek is...

    Mindenkinek kellemes estét, és szép álmokat! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2008. Április 6. 20:112559.

    Batun: jó hogy ezt írtad a pici mocorgásáról, mert egy jó ideje én is érzek valamit, de nem hittem hogy lehet  a babó hisz Petrust csak a 16. héten kezdtem érezni.

    Tényleg lehet a pici már ilyen hamar? 

     

    Párhuzam: nálunk a kislányom és én is Petra vagyok, de egyáltalán nem okoz gondot. Férjem szerette volna így de egyáltalán nem bántuk meg, szóval kinek mi tetszek, nem hiszem hogy lehet általánosítani.

    Végre eljutottam EKG-ra hát másfél órámba került plussz az utazás de végre túl vagyok rajta. Most két hétig nyugi van aztán jöhet az AFP.

     

    Nevek: nálunk ha lány lesz akkor Polett lesz, ha fiú akkor vagy Adrián vagy Patrik. Ezek már rég lezongorázott nevek, és vita nélkül születtek mert ezeket én találtam ki. Petrus ugye apukájától kapta a nevét, így a második bébi elnevezése kizárólag az enyém.

     

    REddy, lázi: üdv

     

    Egyszerűen nem tudok visszaolvasni 300 hsz-t igyekszem inkább most már gyakrabban jönni, de Petrus a héten elkapott valami vírust, meg nagyon sok dolog volt, pedig olyan kivi vagoyk kivel mia a helyzet.

     

    Szép estét

    Én ma vagyok 13+6

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2008. Április 6. 19:352558.

    Jól van, fő a pozitív gondolkodás, minden rendben lesz mindegyikünkkel!

     

    Itt gyönyörű idő volt egész hétvégén, bár kicsit fújt a szél. Ma délután kertészkedtem is egy kicsit, persze kesztyűben  Küldök Nektek is egykis tavaszt:

     

     

    Batun! Irigyellek a mocorgás érzésért! Hülyének fogtok nézni, de nekem néha a pocakom jobban domborodik, mint máshol.

     

    Lelépek, mert megy a tv-ben a Kukori és Kotkoda!

     

    Vigyázzatok magatokra, betegeskedőknek jobbulást!

    előzmény:
    mbogica (2556)
    2008-04-06  19:22
  45. 2008. Április 6. 19:272557.

    Nem fogunk ezen összeveszni! Én csak azt írtam, hogy azért elítélni nem kell senkit. És ettől függetlenül azért én sem vállalnám be az otthon szülést, de tényleg az lenne a szép, ha az ember az ösztöneire hagyatkozva, háborítatlanul szülhetne és csak azért a kórházban, mert ott ha baj van, rögtön segítenek. Csak sajnos ez még nem minden kórházban lehetséges. És kitaláltad a gondolatomat, akartam is írni, hogy nagyanyáink korában több volt a csecsemő- és gyerekhalálozás. Csak azért hagytam ki, mert a gondolatot továbbfűzném, de nem tudom tapasztalatokra alapozva és "kíméletesen" megfogalmazni.

     

    Dorcibenő! Nálunk végül nyert a névváltozatos megoldás. Pl. ha a férjed Zoltán, a gyerekecske lehetne Zolta (vagy Zalán,mert hasonló hangzású), ha Péter: Pető, Petur, ha János: Iván, ha Balázs: Balassi, Balcsó, Baló, Bazsó és így tovább. A wikipedia segít.

     

     

    előzmény:
    batun (2554)
    2008-04-06  18:49
  46. 2008. Április 6. 19:222556.

    Hehe :) nalunk szerencsere delutanra kitavaszodott..... de azert meg eleg hideg van, ha nincs kint a nap, mikor lesz mar BBQ-s ido?????

     

    Gondolkoztam megint az uh-n, meg beszeltem hozzaertokkel... es ugy dontottem, hogy holnap lemondom... ugyis minden ok, a Ł200 meg mehet a babakocsi fele   

    előzmény:
    batun (2554)
    2008-04-06  18:49
  47. 2008. Április 6. 18:542555.

    Lázi,

    GYogyulast a kisfiadnak, neked meg egy jo kis kiados alvast!

    Mi csak a takonykorral kuzdunk egy hete, de en egyre szarabbul vagyok. En mar erzem a baba mocorgasat 11+2 ota, nagyon jo erzes

    Az otthonszuleshez meg annyit, hogy persze a korhazban is tortenhetnek komplikaciok, de ott azert nagy eselyben segiteni lehet a probleman, mig az otthonszulesnel nem igazan van ra lehetoseg.  

    előzmény:
    lázi78 (2549)
    2008-04-06  09:11
  48. 2008. Április 6. 18:492554.

    NEm akarok ebbol vitat, nekem ez a velemenyem. Azert azon is erdemes elkondolkodni, hogy a nagymamaink koraban mekkora volt az aranya a szules kozben elhunyt babaknak es anyaknak a mai adatokhoz kepest. NEm mondom, hogy csak muszerekkel, lekotozve szabad szulni a korhazban, nagyon sok helyen lehet haboritatlanul szulni korhazban is, ahol csak akkor avatkoznak be, ha szukseg van ra.

    Bogica, nalunk is esett a ho, delelott epitettunk hoembert is a kisfiammal:) 

    előzmény:
    Mosolyka (2548)
    2008-04-06  08:59
  49. 2008. Április 6. 16:102553.

    Sziasztok! Tegnapelőtt voltam ultrahangon, 4 cm. A doki azt mondta, nem 10, hanem 11 hetes hetes vagyok, (butaságnak tartom, de mindegy.) Egész jól vagyok mostanában, legalábbis ahhoz képest, ami úgy 2 hete volt.

     

    A névvel kapcsolatban csak annyit, hogy a lehető legnagyobb butaságnak tartom, hogy a gyereket úgy hívják, mint az apját, vagy az anyját. Állandóan becézni kell valahogy, mert különben a család nem tudja, hogy a gyerekről beszélsz, vagy az apjáról. Elég ciki mondjuk egy 22 éves fiút Zolikázni, vagy Lacikázni. Ez az én véleményem, és két nővérem is megbánta már. Ha meg nem lehet becézni, akkor jön a kis-Erika, meg a kis-Attila. Elég boszasztónak tartom, úgyhogy nyugodtan meséld el a férjednek!

     

    Egyébként meg előjogod van, te szülöd meg! Neki elég örömteljes volt "csak" "elkészíteni", úgyhogy fel a fejjel, és állj a sarkadra!

    előzmény:
    dorcibenő (2498)
    2008-04-04  13:30
  50. 2008. Április 6. 14:322552.

    Sziasztok!

    Csak bíztatásként: Az elmúlt másfél évben úgy alakult, hogy két barátnőmnél is meg kellett csinálni a 12 hetes vérvétel után a "pocakszúrást", mindazok ellenére, hogy a tarkóredő jó volt. Mindketten elmondták, hogy nem kellemes beavatkozás, félelmetes is látni az ultrahangon mi történik, de egyikőjük sem merte bevállalni azt a döntést, hogy ne menjenek el a vizsgálatra. Szerencsére mindkettőjüknél jó eredménnyel végződött. Azóta Botond baba már fél éves, Noémi pedig május végére várható, hogy előbújik.

    Nehéz döntés lehet, remélem egyikőnknek sem kell ilyen komoly döntést hoznia! Én kedden vagy szerdán megyek a 12 hetes véreredményemért, és remélem minden rendben lesz!

    További szép napot! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2008. Április 6. 14:052551.

    Lazi, udv! 

     

    Juj ez a virusfertozes nem hangizk jol  remelem hamar meggyogyul a kisfiad, te pedig nem kapod el!!!

     

    Batun, nalatok is havazott?????????? Hol a tavasz??????  

    előzmény:
    lázi78 (2549)
    2008-04-06  09:11
  52. 2008. Április 6. 14:032550.

    Sziasztok,

     

    Batun, nem tobb ikrekkel sem, itt nalunk Ł200. Hat elvileg ikrekkel is szulhetsz ugy, ahogy akarasz, persze az orvosok nem ajanljak. Nalunk pl a szulootthonban nem is lehet majd nekem, mert nincsenek ikrekre felszerelkezve (szivhallgato, inkubator stb) de ez nem mindenhol van igy. Az ikres konyvemben olvastam egy otthonszulesrol is, ami nagyon meghato volt, es nagyon szep. Nekem az tetszik benne, hogy az egesz olyan haboritatlan, termeszetes. En ezert is szeretnek majd jogazni ujra, hogy a lelegzest es az ellazulast szepen megtanuljam, hogy ne a fajasok ellen, hanem veluk egyutt dolgozzak...mert ahogy Mosolyka is irta, a szules egy termeszetes folyamat, nem kell 'tulreagalni'. Amugy is mindig a negativ peldakat emelik ki mindenhol, hogy mennyire veszelyes, mikor komplikaciok egy korhazban is elofordulhatnak, es neha segiteni sem tudnak rajtuk...

     

    Mosolyka, koszi az idezett szoveget! Igen, en is ezt olvastam, sot, nekem a vedono is azt mondta, hogy ikreknel valszeg nem nezik majd a Down-t, mert nehezebb rendes eredmenyt produkalni, az orvos meg kiakadt ezen a hozzaszolason.... szoval en csak kapkodom a fejemet...

    Az utolso mondat a donto tenyleg... en ha jol tudom, nem kotelezo pozitiv eredmeny eseten pocakszurasra menni... remelem, mert en tudom, hogy nem mennek... 

     

     

    Na, bocsi, ha kicsit negati volt a hozzaszolas, nem direkt!!!!!   

    előzmény:
    batun (2546)
    2008-04-05  21:12
  53. 2008. Április 6. 09:112549.

    Jó reggelt mindenkinek!

    Tegnap este szerettem volna még benézni, de bealudtam. Egész héten beteg volt a kisfiam, vírusfertőzés+baci a garatban, és 3napig lehúzhatatlan láza volt, 39,5ig felszökött, és ha 38,5 alá ment már sikernek számított! Jó nyűgös is volt, ami persze érthető, így a héten eléggé kimerültem, éjszakánként sem sokat aludtam...

    Tegnap végre láz és hőemelkedés mentes napunk volt, gondoltam milyen jó lesz az éjszaka! Erre egész éjjel forgolódtam, sehogy sem volt jó aludni, állandóan WCre jártam, mint egy törpe vízmű..., de legalább a kisfiam jót aludt. A hason alvást (ami a kedvencem) már hetek óta elfelejthetem, bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

    Azt olvastam, aki már nem az első babáját várja, érezheti a 14. hét környékén a magzatmozgást, esetleg valamelyikőtök érezte már? Sőt a 3,-4, babánál gondolom ez még jellemzőbb!Én annyira de annyira várom már, az a világ egyik legcsodálatosabb érzése (amíg nem a veséde, vagy a tüdődel tapossa) .

    További kellemes napot, ha tudok majd még bekkukantok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2008. Április 6. 08:592548.

    Azért azt én nem mondanám,hogy az otthonszülő nők felelőtlenek és csak a saját kényelmüket tartják előtérben.

     

    Ilyenkor mindig a nagymamám és rengeteg sorstársa jut eszembe, akik otthon szültek a bába segítségével. Szerintem a mai világban egy kicsit "túlreagáljuk" ezt. Én is szívesen szülnék csak a saját ösztöneimre és nők véleményére, segítségére hagyatkozva... De persze ennek ellenére nem merem bevállalni az itthonszülést

     

     

    előzmény:
    batun (2546)
    2008-04-05  21:12
  55. 2008. Április 6. 08:482547.

    Sziasztok!

     

    Kidobott az ágy, már egy órája fent kukorékolok

     

    Bogica! Sokat gondolkodtam az integrált teszten én is, jól utána is olvastam és ezt találtam:

    "Ikerterhesség esetén ez a szűrés speciális problémát jelent a két magzat jelenléte miatt, mivel előfordulhat, hogy az egyikben jelen van a rendellenesség, míg a másikban nem. Az ikerterhességekben ezért érdemes meggondolni a szűrés, illetve további diagnosztikai vizsgálatok alkalmazását" "Ikerterhesség esetén konkrét kockázati érték csak a kombinált teszttel adható, így lehetőség szerint ezt érdemes választani. Ezekben az esetekben - négyes és az integrált tesztnél - a leletben csak annyi szerepel, hogy pozitív vagy negatív, így náluk a vizsgálat korlátozott értékű." www.downszures.hu

     

    Szóval nem értem a dokidat, mert máshol is azt olvastam, hogy ikerterhességnél inkább csak az ultrahangra kell hagyatkozni.... De ő a szakember.

     

    Mindenesetre nálam ez a mondat segített a döntésben: "Az anyai vérből történő prenatális kockázatbecslést csak annak ajánljuk, aki pozitív eredmény esetén vállalja az amniocentézist, illetve aki pozitív amniocentázis esetén vállalja a terhesség megszakítását."

     

    Persze mindenki maga dönt. Én a pozitív gondolkodás erejében hiszek

    előzmény:
    mbogica (2542)
    2008-04-05  16:35
  56. 2008. Április 5. 21:122546.

    Bogica, szerintem ha mar eldontotted, kar veszodni rajta, legalabb megnyugtatnak, hogy minden rendben. Gondolom nalatok is eleg durva anyagi vonzata van a vizsgalatnak...ikreknel tobbet kernek?

    Jo, hogy lehet valasztani, hogy hol es hogy akarsz szulni, de gondolom ikreskent annyira mar nincs nagy valasztasod, nem? VAgy hagynak igy is szulootthonban, vagy esetleg otthon szulni?

    NEkem az elozo problemas szulesem utan eszembe sem jutna mashol szulni, mint korhazban, de szerintem igy gondoltam az elso szulesem elott is. VAlahogy baromi nagy felelotlensegnek tartom az otthoszuloket, hogy a sajat kenyelmuket es nyugalmukat eloterbe helyezik es kockaztatjak a baba egeszseget esetleg eletet En meg Angliaban sem merek szulni, mert nem szeretnem, ha kidobnanak meg a szules napjan a korhazbol, jobban meg vagyok nyugodva, ha szepen nyugodtan megvarjuk mig a baba elkezd szopizni, megvizsgaljak, amit kell es csak utana engednek haza.

    előzmény:
    mbogica (2542)
    2008-04-05  16:35
  57. 2008. Április 5. 19:432545.

    üdv Lázi a csapatban Nyugi, én sem tudok sűrűn jönni és nem is sikerül minden hsz-re reagálni, olyan sokan vagyunk, hogy képtelenség mindenre reagálin, de azért igyekszem képben lenni.

    És nagyon szépen köszi a drukkot, eddig tök nyugis voltam, csak a doki azt mondta, hogy a 3 mm az elfogadott és nekem 2,7 lett. Ok, tudom, hogy ez még alatta van, csak egy picit aggodalmas tudok lenni... Na, nem parázom tovább, nyugi van....

     

    további kellemes estét

    előzmény:
    lázi78 (2543)
    2008-04-05  19:14
  58. 2008. Április 5. 19:202544.

    Szia Youcó!

    Amikor mi voltunk tarkóredő mérésen, akkor utánanéztem a neten  a normál tartománynak, és azt találtam, hogy csak a 4mm körüli értékek a veszélyesek. Persze jobb az óvatosság...

    Szorítok Nektek, de hidd el minden rendben lesz! Csak ne idegeskedj, az nem tesz jót egyikőtöknek sem! Keddre pedig jó mozizást!

    előzmény:
    Youcó (2539)
    2008-04-05  12:59
  59. 2008. Április 5. 19:142543.

    Sziasztok!

    Mivel még új vagyok, és úgy vettem észre hétvége lévén nem túl nagy a forgalom, próbáltam visszaolvasgatni! Hát szép kis termést hoztatok össze.

    De vannak nagyon meglepő, és érdekes hozzászólások,  csak nehéz felvenni a fonalat, mert ti jó rég óta vagytok már egy csapat...

    Este, ha elalszik a kisfiam, egy pár témához igyekszem majd hozzászólni én is. amennyiben fent tudok maradni...

    Előszóban csak annyit, hogy az első terhességem sokkal később vált a kívülállók számára láthatóvá, pedig akkor az első hetekben bőven felszedtem pár kilót. Most meg 10-11 hetesen már le sem tagadhattam. Őszintén bevallom, hogy sajnáltam kiadni annyi pénzt kismamagatyára már így az elején, de a tescoban tuti nagyobb méretű rugalmas derekú gatyák vannak, hosszú és félhosszú méretben elérhető áron, és tele van tuti kismamás felsőkkel Nem lehetett nekik ellenállni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2008. Április 5. 16:352542.

    Na folyt. kov.

     

    De a doki az ikrek miatt javasolta, hogy csinaltassuk meg, hiaba vagyok 35 alatt... igazsag szerint meg most sem vagyok biztos benne, hogy jol dontottem.

     

    Elfelejtettem, hogy mit akartam meg irni....:( -agyhalal-

     

     

     

     

    előzmény:
    mbogica (2541)
    2008-04-05  16:24
  61. 2008. Április 5. 16:242541.

    Sziasztok, 

     

    Ujaknak udv!!! 

     

    Pleione, koszi a pocak dicseretet... neked meg a Kisvakondod nagyon edes! Es milyen jol latni 3D-ben!!!! Jajdejo szules-valasztas Angliaban van, nalun legalabb is, del-nyugaton.

     

    Hanyatka, nagyon jo az oldal! Mi neha elmerengunk a neveken, de nem nagyon vannak meg listasok, foleg nem fiu nevek... a regi kedvenc neveim mind nagyon felkapottak, otthon is, meg itt is (Lilli, Maja) ugyhogy ujakat keersunk, nekem a rovid, frappans nevek tetszenek!

     

    Szulesterv, szerintem jo otlet, foleg, ha valami, amit biztosan nem szeretnel, hogy az orvos csinaljon/beadjon, stb....

     

    Youco, ne izgulj, ha tul vastag lett volna a tarkoredo, azt tuti latjak...

     

    Nalunk szerdan lesz a tarkoredo+vervetel-es Down vizsgalat, sokat filoztam rajta, hogy megcsinaltassuk-e...

     

    10+6 

    előzmény:
    batun (2540)
    2008-04-05  14:31
  62. 2008. Április 5. 14:312540.

    haho,

    Youco, grtaula az eredmenyekhez, szerintem ne izgulj, de ha az megnyugtat, nyugodtan menj el meg egy 4d-re. LEgalabb mozizhatsz meg egy kicsit.

    Mimi, ismerek egy Berill-t, o volt a parom skot hazinenije, mikor Skociaban eltunk. Egy elhizott, egesz nap tv elott ulo es csokit zabalo skot 65 koruli not kepzelj el:) De nagyon aranyos volt amugy. HA ettol elvonatkoztatok, aranyosan hangzik egy kislanynak. Nekunk Borink lesz,ha kislany, de azt meg nem tudom, hogy Borbala vagy Bori.  

    Latom itt is sokaknak nagy kedvence a Levente, nekem is nagyon tetszik, de mar elozo terhessegem alatt is rengeteg Levente volt az ismerettsegi koromben, igy mast valasztottunk. 

    előzmény:
    B.Mimi (2538)
    2008-04-05  12:28
  63. 2008. Április 5. 12:592539.

    Helló Lányok,

     

    köszi a gratulációkat

     

    hát, én bejelentkeztem a baross u-ba keddre 4d uh-ra, mert ez a tarkóredő egy kissé zavar...

     

    Nekem a nőgyógyászom mondta meg anno, hogy hová menjek, illetve milyen vizsgálatok kellenek. Én hétfőn megyek védőnőhöz és majd érdeklődöm, hogy mit hogyan.... Mondjuk amíg nincs meg a kismama könyvem, addig úgysem tudok sehová sem menni.

    A fogászatra meg amúgy is kellene mennem féléves kontrollra, úgyhogy "kellemest" a hasznossal.

     

    Bmimi huh, elég különleges név a Berill... de nem rossz. Ha jó a vezetéknév hozzá, akkor biztos tuti kislánynév. B mint Boglárka, Bianka, Blanka, Barbara, Borbála, Bori, Beáta, Beatrix, Bernadett, Bíborka, Hirtelen ennyi jutott eszembe....

     

    12+2 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2008. Április 5. 12:282538.

    Sziasztok Lányok!

    Olyan sokat írtatok, alig bírtam visszaolvasniÜdv ismét az újaknak! Nekem azt mondta a doki, hogy min.7 napig feküdjek, na ebből még van 2, de már minden bajom van. Most a párom elvitte kirándulni a kisfiunkat, annyira mentem volna velük 

    Mint azt láthattátok a táblán, nekem is van egy " hozott árum" a férjem első házasságából. Ő 8 éves volt, amikor született a kisfiunk, örült neki, bár mikor kivitték neki megmutatni a szülőszobáról, akkor közölte, hogy ő nem pont ilyet akart, úgyhogy vigyék vissza. Az elején volt egy-két zökkenő, de nagyon jó tesók, nagyon szeretik egymást. Azóta született másik tesója is az anyukától és őt is nagyon szereti. Szóval szerintem nagyon sok szeretet és türelem kell hozzájuk

    Nekem ajánlotta a doki az integrált tesztet, úgyhogy én megyek a 12.héten. Azt nem tudom, hogy az istenhegyi Klinikás és a Bolgárkerék utcai között van e különbség?

    Jucó! Neked is kell majd mennem még1X?

    Nálunk a fiúnév Boldizsár, a lányt még nem tudjuk,mert nem igazán találtunk olyat ami mindkettőnknek tetszik, nekem tetszik a Berill, de azt mindenki lefikázta Úgyhogy várom az ötleteket Ja, B betűsnek kellene lennie

    Na puszi mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2008. Április 5. 11:422537.

    Sziasztok! 

    Starflower: akkor ti aztán gondba lehettek a névválasztásnál!

     

    Mosolyka: az a lényeg, hogy már nem ragaszkodik az ő nevéhez a párod! Az enyém makacs!

     

    Hanyatka: húúú, ez tök jó! Pont ilyen oldalt kerestem tegnap!!

     

    Youcó: gratula!

     

    Laraa: levelek a hűtőben?! Nekem is mondta a védőnő, hogy nézzem meg meddig jó a kupon, mert ha lejár, ad újat! De nem láttam rajta lejáratot! Engem is hipp-hopp elkap a hányinger. Pl tegnapelött a benzinkúton. Nem tudtam hirtelen most fizessek, vagy a wc-re rohanjak?! Én nem voltam még semmilyen vizsgálaton! Se ekg-n, se fogászaton, se belgyógyászton! Azt mondta a védőnő, hogy a 20. hétig ráér!

     

    Na, sziasztok! Legyetek jók és vigyázzatok magatokra és a kis csöppségekre! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 5. 10:492536.
    Nekem már 8 hetesen adták a beutalókat, és belgyón és fogászaton is voltam.Asszem még egyszer lesz vizsg. a terhesség alatt. Megyek takarítani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2008. Április 5. 10:212535.

    Nekem a védőnőm adott egy ütemtervet, a vizsgálatokról, és a háziorvos és a fogorvos a 26. hétre van beírva. Az tuti , hogy a kisfiammal is a 26. héten kellett a belgyógyászhoz/háziorvoshoz mennem. Nekem ő csinálta az EKG-t is.  A fogorvos sem elégedett meg csak azzal, hogy elmentem, beleültetett abba rettenetes székébe, így utána még mehettem párszor...

    előzmény:
    Laraa1 (2534)
    2008-04-05  09:56
  68. 2008. Április 5. 09:562534.

    Szia Youcó!

     

    Örülök, hogy rendben van minden. Én is úgy izgulok, remélem nálam is, de majd kedden kiderül. Már alig várom, hogy lássam a kis drágát!!! Én a kórházba járok uh-ra, sajna ott nem csinálnak DVD-s felvételt....  Pedig szívesen megnézném este, valami film helyett.

     

    Ti voltatok már körzeti orvosnál meg a fogászaton? Oda ha bejelentkezem, csak mondjam, hogy pecsétért jöttem? Mert nincs semmi bajom.... (kop-kop-kop).

     

    Hanyatka! Nagyon köszi az e-mail címet! Örök hála érte!

     

    Na tényleg megyek, majd még benézek!

    előzmény:
    Youcó (2520)
    2008-04-04  16:13
  69. 2008. Április 5. 09:502533.

    Szia!

    A rosszullétekről csak annyit, hogy most egészen más a helyzet, mint a kisfiammal volt. Akkor hajnalban megvolt a beszélgetés a nagy fehér kagylóval, és ennyi. Max akkor lettem rosszul, ha valami kellemetlen szagot éreztem.

    Most egész más a helyzet. A rosszullétek kiszámíthatatlanok, a nap bármely időszakában rám törhetnek. Épp ezért nem tudtam eltitkolni a munkahelyemen. Amikor egy nap 2-3X rohantam a mosdóba, gyanút fogtak. A legcikibb az volt amikor amikor 2 héten keresztül minden reggel az út szélén hánytam, a kisfiam a kocsiban csücsült mert épp a bölcsibe igyekeztünk. Még jó, hogy nem a városban lakunk, és ezt még városhatáron kívül elintézhettem, de akkor is... Mit gondolhattak az elhaladó autósok? Azóta inkább kések reggel kicsit, ha úgy érzem nem stabil a gyomrom...

    előzmény:
    Laraa1 (2532)
    2008-04-05  09:38
  70. 2008. Április 5. 09:382532.

    Sziasztok!

     

    Hú, de régen jártam már itt!

     

    Üdv az újaknak! Látom, zajlik az élet.... annyi mindent irtatok, hogy nem győzök utánaolvasni. Azt sem tudom, mire válaszoljak,de azért megpróbálok mindenre, bár az utóbbi napokban elég szita lett az agyam....    Pl. tegnap a munkahelyen a kipostázni való leveleket a zsák helyett betettem a hűtőbe, mert közben azon gondolkoztam, hogy enni kellene valamit..... Csak néztek rám a kolleganők, hogy mi bajom van, még nem mondtam el, majd szerdán. Kedden megyek 12 hetes uh-ra, utána akarom. De már feltűnt, hogy megváltoztam természetileg....

     

    Szerintem is kap mindenki olyan kis füzetkét, nekem is adtak, bár a kupont még nem tanulmányoztam át, hol lehet beváltani, és meddig. De lehet, hogy bármeddig?  Na ezt jól leirtam.

     

    Névválasztáson mi még nem gondolkodtunk. Az bizti, hogy hosszúnak kell lennie, mert rövid a vezetéknevünk, és hogy szépen hangozzék....  Nekem fiú név közül a Levente, lány név közül pedig a GeorGina tetszik..... Meg persze sok rövid, Hanna, Panna, Anna meg ezek ...

     

    Ti nem szoktatok rosszul lenni? Már úgy értem, hogy buszon, villamoson, stb. Én sajna igen. Hetente egyszer valahol biztosan rámjön az ájulhatnék. De leülök, és 2 perc múlva már el is múlik.

     

    Na most már kész a regény, megyek, vár a házimunka!

     

    További szép napot mindenkinek!

     

    12+1

    előzmény:
    dorcibenő (2488)
    2008-04-04  13:02
  71. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 5. 07:382531.

    az én védőnénim velem egy idős és nincs gyereke. Gondolom látott már eleget, de...

    És csak újságot kaptam, csomag sehol..

    név: az én férjemnek nagyon szép magyar neve van, és szeretné fiú esetén. Eleinte nem tetszett, de tudom, hogy csak azért, mert furcsa becézni, és anyósom jut mindig eszembe. de majd másképpen becézzük. És cserébe megigérte a kedves, hogy választhatok lánynevet, szerencsére az eddigiek tetszenek neki. De amig nem tudom, hogy mi a neme, nem tervezgetek, majd aztán.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 5. 07:162530.

    csicsergőset, napocskásat

    Jó korán kellett ma kelni, de legalább elolvastalak benneteket.

    Hát jó, nem eszem nyerset, de van még egy kérdésem. Ha a teszten kiderül hogy +, az azt jelenti, hogy már volt, és nem kell aggódni. (akkor akár ehetek is???)ha -, akkor még nem volt, és kell vigyázni hogy el ne kapjam? Bocs az értetlenkedésért, de ezt nálunk meg sem említették, és akkor megcsináltatnám.

    Hát (amivel nem kezdünk mondatot) lefáradtam a kórház leírásokon. A mi kórházunk egy kész csődtömeg. Ott dolgozik a kedves, látom. Már alig van, aki dolgozzon, mindenkit elküldenek. A fél épületet most újítják, nyáron majd a másik felét, ergo tömegnyomor. Semmi extra a szülőszobában, baba-mama szoba sehol, szerintem kb 4-5 ágyas szobák lehetnek. Jó lenne egy szülőotthon, nekem a kórházról mindig a két mamám jut eszembe, nemrég haltak meg.Hogy lehet egy ilyen helyen szülni???? ok, hogy lehet, hogy nem fog érdekelni akkor már annyira, de a felszereltség, és az utána levő pár nap nem lenne mindegy...De Debrecen 60km, azt nem merem bevállalni

    Üdv az újaknak, és szépek az uh felvételeitek, nekem csak az emlékeimben él a drága, nem adnak képet :-(((( 

    Ja megmondtam a munkahelyen, örült az igazgató (mert volna nem örülni-református iskola) , de egy kollegával sem vagyok puszipajtás, úgyhogy ők meg majd észreveszik...

    Na elküldöm, aztán jövök még majd, bár tudom, hétvégén csak én bugyborékolok...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 4. 17:192529.
    Nálunk pont a ficánkolás miatt jött össze nehezen a tarkóredő mérés, de elfáradt, és sikerült (jó eredménnyel).
    előzmény:
    Youcó (2528)
    2008-04-04  17:03
  74. 2008. Április 4. 17:032528.

    Hát, az én kis Pöttyöm nem ficánkolt, aludt végig.... próbáltuk felébreszteni, de nem sikerült, köhögnöm kellett, a doki is a pocimat "veregette" az uh fejjel, de a kis Pöttyöt nem lehetett kihozni a sodrából, aludt tovább... (ezért a tarkóredőt is nehezen tudta megmérni)

     

    képet holnap próbálok meg feltenni...  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2527)
    2008-04-04  17:01
  75. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 4. 17:012527.

    A DVD az nagyon jó! Olyan klasz mozizni, hogy ficánkol! Azért ha sikerül az "orvosi" képekre is kiváncsi volnék!

    A dokim szerint egyébként nagyon jó az aránya a genetikai vizsgálatnak. Aztán a te dokid is elmondja mit gondol adott helyzetben.

    előzmény:
    Youcó (2526)
    2008-04-04  16:42
  76. 2008. Április 4. 16:422526.

    ááááááááá, megint elszállt a hsz-em

     

     

    Igen a neme még kérdéses, de én fiút érzek....

     

     

    Hát, azt mondták, hogy ők nyugodt szívvel mondják, hogy nincs baj, de az előzményekre való tekintettel megértik, hogyha az amniot is megcsináltatom. Ezen még gondolkodom. Kedden megyek a SOTE I-re a dokimhoz és majd megbeszéljük, hogy hogyan tovább....

     

    Majd megpróbálok képet is feltenni, bár annyira jót nem kaptam, ezek inkább olyan "orvosi" uh képek lettek nem pedig a leendő anyuka számára készült. Viszont kaptam dvd-t

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_503049
    Torolt_felhasznalo_503049
    2008. Április 4. 16:372525.
     Gratulálok! Esetleg van kép róla?
    előzmény:
    Youcó (2520)
    2008-04-04  16:13
  78. 2008. Április 4. 16:332524.

    Youcó!

     

    Gratulálok! De akkor integrált tesztre és amniocentézisre nincs is szükséged,ugye?

    előzmény:
    Youcó (2520)
    2008-04-04  16:13
  79. 2008. Április 4. 16:332523.

    És mi lesz a neve?

     

    Megnéztem az oldalt, de úgy nézem, hogy véletlenszerűen rendeli hozzá a neveket a vezetéknévhez, csak kiválaszthatom, hogy hány szótagú legyen és milyen betűvel kezdődjön... Azért így is segítség, mert nálunk csak mássalhangzós név jöhet szóba.

     

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2521)
    2008-04-04  16:25
  80. 2008. Április 4. 16:292522.
    Szia!És a neme még kérdés? Nekem is kb ilyenek a méretek.
    előzmény:
    Youcó (2520)
    2008-04-04  16:13
  81. 2008. Április 4. 16:252521.
    Na örülök neki hogy jó!Hát ja lehet ugy néz ki nekem is kislányom lesz!
    előzmény:
    Plonki (2519)
    2008-04-04  16:11
  82. 2008. Április 4. 16:132520.

    Sziasztok,

     

    Ma voltam uh-n és a genetikán....

     

    Adataim:

    CRL: 59,5 mm

    BPD: 20,9 mm

    NT: 2,7 mm 

    HC: 77,7 mm

    AC: 58,5 mm

    FL: 6,5 mm

    Ezek alapján 12+0 idősnek felel meg a baba.

    Down kór kizárva.

     

     

    12+1 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2008. Április 4. 16:112519.

    Jóóóót bizony....

    A választott fiúnevet kiadta, úgyhogy az nyerő... bár szerintem lányzó lesz majd....

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2518)
    2008-04-04  16:02
  84. 2008. Április 4. 16:022518.
    Hahó!!!Aztszem jó e-mail címet adtam, mindenki eltünt a térképről!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2008. Április 4. 15:372517.
    Na remélem megtaláljátok a hozzáillő nevet
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2008. Április 4. 15:362516.
     Remélem mostmár jó?
    előzmény:
    Plonki (2514)
    2008-04-04  15:35
  87. 2008. Április 4. 15:362515.
    ez tényleg nagyon jóóóóóóó! Koszi!
    előzmény:
    ***hanyatka*** (2512)
    2008-04-04  15:21
  88. 2008. Április 4. 15:352514.
    Köszi...előbb jött tőled a válasz
    előzmény:
    Plonki (2513)
    2008-04-04  15:34
  89. 2008. Április 4. 15:342513.

    Szia:)

     

    Húúúúú ez jó ötlet, meg tudod adni az oldal címét, próbáltam rákeresni, de nem találtam, és a párom neve eléggé "nem hétköznapi..."

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2511)
    2008-04-04  15:14
  90. 2008. Április 4. 15:212512.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2008. Április 4. 15:142511.
     Sziasztok Kismamák!!! Nem volt netem itthon kb két hétig, de már alig vártam hogy itt lehessek közöttetek,hiányzott hogy nem tudok veletek  dumcsizni a babavárás dolgairól,napjairól!Elöbb átolvastam a beszélgetéseket amiket irtatok egymásnak és látom, hogy már a névválasztásnál tartotok. Hát ez nekem is kényes kérdés, mert sajna és sem tudom, hogy ha fiam születik mi legyen a neve!A kislány névvel nem lesz talán gond.A Petra nevet választottam.De ha nektek tudok segiten van egy oldal  a neten, én is nemrég kaptam meg és ott ha a vezetéknevet beirjátok akkor a legjobban hangzó keresztneveket adja hozzá a gép, és talán tudtok választani közöttük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2008. Április 4. 14:372510.

    nalunk is az elso gyerek megkapta apa nevet, de igazabol a ferjem es a kisfiam sem az elso nevet hasznalja, szoval olyan, mintha egy hosszu vezeteknevuk lenne es a masodikat hasznalja mindketto, ami pedig kulonbozo. En akkor megalmodtam  Domonkos nevet, amikor felebredtem nagyon megtetszett es onnantol azt szerettem volna, de paromnak annyira nem tetszett. VEgul a vajudas alatt annyira megsajnalt, hogy rambizta a dontestEzt ajanlom mindenkinek, aki nem tud megegyezni a parjaval

    Amugy en azert mentem bele az elso nevebe, mert parom nagypapaja, akkor halt meg, mikor mar terhes voltam es o szerette volna, ha utana nevezik el a kisfiut. ot nagyon szerettem, ugyhogy beleegyeztem.

    Most a Felix a ferjem kedvence, de en meg nem vagyok 100%-os benne. A vedonom nekem is nagyon aranyos otthon, en meg kintrol is ot hivom tanacsert, ha valami van a fiammal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2008. Április 4. 14:322509.
    Nálunk is ugyanez volt  Már abszolút hajlik rá, hogy máshogy hívják a gyerekét, csak nem találunk megfelelő nevet. A környezetünkben szinte mindenkinek fia van és a nekünk tetsző neveket már lenyúlták  Ezért maradt ez a "névváltozatos" megoldás. De úgyis lány lesz, az a név már megvan, abból nem engedek
    előzmény:
    dorcibenő (2498)
    2008-04-04  13:30
  94. 2008. Április 4. 13:542508.

    Sziasztok!!!

    Nekem még nincs uh képem...de olyan jó volt a "tieteket" látni..

    04.14-én kell mennem..

     

    Amúgy furi, de 9+4-nél olyan mintha pár napja ....félve mondom ki: jobban lennék,,,lehet, hogy csak átmeneti...de 3-4 napja semmi róka-rudi-

     

    Pocakról annyit---igazából én sem tudom már "úgy" behúzni.., de tök jó..

    Védőnő elég sokára adott időpontot :04.23-ra , az orvosom tiszta mérges volt., hogy miért csak 1 napot kell dolgozniuk 1 héten..addig ugye nincs kiskönyvem...

     

    Név:lány--Vivien    fiú--Richi..de mivel még nagyon messze van..addig ki tudja..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. Április 4. 13:502507.
    Nálunk ez a fiúnév mizéria az összes gyereknél lezajlott ( mármint hogy úgy kell hívni a gyerkőcöt, mint Apát ). A 4. fiunk megkapta végül második névnek, erre most lesz mégegy . Annyi szép név van, miért kellene ugyanazt a nevet adni ? Főleg, ha a vezetéknevet már úgyis tőle kapja .
    előzmény:
    dorcibenő (2498)
    2008-04-04  13:30
  96. 2008. Április 4. 13:492506.
    koszi, az alexandranal raakadtam, igen barati aron, 1420 ha neten rendelem:) koszi
    előzmény:
    lázi78 (2505)
    2008-04-04  13:48
  97. 2008. Április 4. 13:482505.

    Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány

    Régen a Móra adta ki, de ha jól emlékszem láttam mostanában is a könyvesboltban. 

    előzmény:
    piramis (2504)
    2008-04-04  13:43
  98. 2008. Április 4. 13:432504.
    Ki irta ezt a konyvet?kaphato most is?
    előzmény:
    tulipán1981 (2493)
    2008-04-04  13:10
  99. 2008. Április 4. 13:402503.
    Én időközben megtaláltam, elalvásnál ebből lesz ma a meseolvasás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503049 (2501)
    2008-04-04  13:36
  100. 2008. Április 4. 13:402502.

    Na megyek megcsinálom az ebédet (vacsorát).

    Mindenkinek további szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top