Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mimikai ráncok

Torolt_felhasznalo_409619
Torolt_felhasznalo_409619
Létrehozva: 2007. december 19. 09:24

Tájékozódni szeretnék, hány éves korban és milyen termékkel érdemes elkezdeni a megelőzést?

Illetve a száj körül és szem alatt már 24-25 évesen megjelenő ráncokkal kell-e, érdemes-e valamit kezdeni?

Avon, egyéb dm-es, rossmann-os termékek, Amway, Clinique vagy mi  a leghatásosabb 25. életév tájékán, ha amúgy mitesszeres bőrről van szó?

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!

  1. 2008. január 11. 14:45451.
    Schlenkel vagy Schenkel, az új német üzletlánc, ahol én találtam. Szeretem ebből a sorozatból még a lábápolókrémet is. Régen volt egy citromos tea fa olajos, most cseresznye illatú teafa olajosat vettem, még nem használtam de az illata isteni.

    Ha jól emlékszem az AKN-ből is van több SPF érték, és bár az SPF nem egyenes araányban növekszik a faktorral én annál magasabbat használnék minél tovább tervezek a sszabadban lenni, vagy minél erősebbz UV sugárzás. http://www.idokep.hu/?oldal=uv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (450)
    2008-01-11  14:36
  2. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 14:36450.
    Koszi!
    A Freemans-nek meg tudnad irni a lelohelyet? Ez nagyon tetszik.
    Es szerinted, eleg a napfenyvedelem az en esetemben (tehat ha utcara megyek, stb akkor akn spray) ? Nem kene meg hasznalnom valamit megelozesre?
    előzmény:
    sula (449)
    2008-01-11  14:25
  3. 2008. január 11. 14:25449.
    Nem tudom, hogy mi lesz a hatása a bőrfelszínen - és a dermában - egy ilyen protokolnak, nem próbálkoztam még ilyesmivel.

    Tényleg nem egyszerű a helyzet, mert a BHA lehámlasztja a barnaságodat és fényérzékennyé is tesz, viszont ez a legegyszerűbb módja a mitesszerek megelőzésének.

    Az önbarnítót tényleg csak alapos bőrradír után szabad, én zuhanykesztyűt használok erre a célra és ezzel a módszerrel mindig egyenletes barnaságot kaptam. Legjobban vigyázni azokra a részekre ahol vastagabb a bőröd, lábfej szélei, boka, könyök. A tenyér sárgulást is el lehet kerülni ha kesztyűt használsz, vagy ha részekre bontva viszed fel. Bal láb, kézmosás. Jobb láb, kézmosás. Test, kézmosás. Arc+nyak, kézmosás.

    Viszont a hámlasztás itt is érvényesíti a hatását és az arcod gyakrabban kellene barnítanod.

    A Freemans is elgé olcsó, mint a lelőhelyből is kiderül, asszem tán 600 pénz. Kaolin és bentonite az első 2-3 összetevője. Paula oldalon is van egy un carbon mask ami bentonite-os és ebben antioxidánosk és gyulladásgátlók is vannak. 118ml = 13$
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (447)
    2008-01-11  13:47
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 13:56448.
    Köszi,akkor most már biztos vagyok benne hogy a Photoderm fényvédők a legjobbak közé tertoznaK.Bár ennél sokkal több féle van,dehát ez magyar oldal. 
    előzmény:
    sula (446)
    2008-01-11  13:40
  5. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 13:47447.
    Gondoltam hogy nem akarsz megbantani, mert eddig is kedves voltal mindenkivel. Csak elkeseredett vagyok.
    Nagyon sok onbarnitot kiprobaltam, de a baratom mindig szolt hogy foltos vagyok, borradir ide vagy oda.
    Szoval, marad a (nem tulzasba vitt) szoli, de feltem a sejtjeim.
    Es ha a ugy hasznalnam a BHA-t, hogy mondjuk:
    4 napig, aztan 2 nap szunetet tartok, hogy a 7dik napon elmenjek szoliba, aztan megint 2 nap szunet es utana folytatni? Vagy nagyon kikeszitene a borom ez a modszer? Ilyen esetben is hatasos lehet? Vagy valasszak inkabb BHA tartalmu arclemosot?

    Nekem a kozmetikus azt mondta, hogy a kezelese utan 1 napot varjak a szolival (gyumolcs tartalmu keszitmenyekkel kezel, hamlaszto hatasuak, tehat AHA tartalmu). Ebbol arra kovetkeztetek, hogy 2 nap alatt visszaall a bor vedekezokepessege.

    Nelem van egy arcpakolasom, igaz olcsobb arkategoria, de azt hiszem a 3dik helyen van benne a kaolin. Gondolom az mar jonak szamit. Szerinted?

    Koszonom!

    előzmény:
    sula (444)
    2008-01-11  13:28
  6. 2008. január 11. 13:40446.
    Nézd ezt meg Bioderma ügyben:
    http://www.pharmainvest.hu/bioderma/04.html
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (445)
    2008-01-11  13:35
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 13:35445.
    Lányok,ha valaki igénybe venné a Pharmaexpressz szolgáltatást,akkor szóljon már,mert hozatnék én is a Photoderm Anti-Age spf30 fényvédőt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. január 11. 13:28444.
    Jópofi akartam lenni, de úgy érzem egy kicsit megbántottalak. Nem szándékos volt. A kólás üvegen én a csavart vonalakat értettem nem a színét. De nem is ez a lényeg.

    Ha tényleg csak 2 hetente egysezr jársz szolizni, nem lehet elérni azt az árnyalatnyi barnaságot önbarnítóval is? Anno én a dm saját márkájából használtam egyet, ami gyors és egyenletesen kenhető volt. (Az önbarnítók szaga egyesek nem szeretik, engem sütire emlékeztet, szóval engem nem zavart )

    A mitesszerekre a BHA 2% tökéletes megoldás, zsíros bőrre gél vagy fluid formájút használj. Az extra zsírosodást enyhíti a bentonite és kaolin maszk. Most találtam egyet a Schenkelnél, Freeman's sorozatból, amit hála égnek megint forgalmaznak nálunk, néhány éves szünet után.

    A retinol is segít a zsírosodson, viszont mind az BHA mind a retinol fényérzékennyé tesz, tehát itt valóban válsztanod kell, hogy mivel tudsz inkább megbarátkozni, vagy mi zavar kevésbé, a fehérségl vagy a zsíros bőr.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (442)
    2008-01-11  12:53
  9. 2008. január 11. 13:07443.

    Pontosan. A Bioderma csalàdbòl a legkompletteb (ès az egyik legkozkedveltebb, itt nàlunk  ) a Photoderm anti-age SPF30/PPD30, de a zsìrosabb, pattira hajlamos boruek kozott nèpszeru volt a Photoderm AKN is, ès szerintem nem extrèm zsìrosak az SPF50-es fluidjai sem. Aki a "legszàrazabb"-ra vàgyik, azt hiszem a LRP Anthelios SPF40 spray bimbi, + èn nyàron megelègedessel hasznàltam egy kifejezetten arcra tervezett, "nem  fènylo"  L'Oreal napozòt, de most nem ugrik be a pontos neve. Szerintem, mint stratègia, most kezdjèl el gyujtogetni mintàkat (pl. ìrjàl az ùj Biodermas forgalmazònak is), a patikàkban bàtran kèrjèl mintàkat, hivatkozva arra, hogy az allergiàra valò hajlamod miatt elobb ki kell pròbàlnod  .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (440)
    2008-01-11  12:29
  10. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 12:53442.
    Sula!
    A 2hetente 1szeri szolizas, nekem arra kell hogy emberi szinem legyen. Nem vagyok kolas uveg, sem azsiai akinek jol all hogy hullafeher, es napozni nem szoktam. Nyaron is inkabb szoliba megyek, az jobban megfog es nem kell orakig fekudni a napon, ami amugy is szinte mar lehetetlen, mert 11tol 4ig nem mehet az ember napra ugyebar.

    Irigylem azokat, akik tok feheren is jol neznek ki, es nincsenek fekete mitesszereik, meg zsiros boruk. Nekem a barnabb bor abban is segit, hogy ezek a hibak ne legyenek feltunoek.

    Ugy latszik az en problemamra nem letezik megoldas
    előzmény:
    sula (439)
    2008-01-11  12:26
  11. 2008. január 11. 12:50441.
    Véleményem szerint érdemes belefeccölni egy kis időt és energiát a beszerzésükbe. Az eredmény megéri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_724168 (433)
    2008-01-11  11:44
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 12:29440.

    Igen,ezt tudom már,hogy az SPF az semmit nem jelent,nem az a lényeg.

    "mi màr tobben tudjuk melyek az "UVA- megbìzhatò" kencèk, tiszta szerencsès vagy,nem?"-Hát ezért kérdezek mindent Tőletek. Tehát akkor a Photoderm család kiváló mint UVA szűrő,és az Avene féynvédői is megfeleőek.A Photoderm családból pedig az Anti-age spf 30/ppd30(?) is kiváló,ugye?

    előzmény:
    masteko (438)
    2008-01-11  12:21
  13. 2008. január 11. 12:26439.
    Juj!

    Cicabogár! Akár ki is mondott neked ilyet, ezentúl ne hidd el neki azt se amit kérdez. Még ha történetesen igaza is lenne, emlékszem még a mnemotikai eszközre?
    UVA = UVAging, UVB=UVBurning, amihez úgyebár hozzátartozik a bőrrák is.
    Szóval mit választatsz: a bőrrákot, vagy hogy olyan legyen az arcod mint a kólás üveg?

    Bevallom tisztességgel én is napoztam tini koromban, de szerencsére túl izgága voltam - meg vagyok is - hogy sokáig megüljek egy helyben. Aztán mikor már lehetett hallani az UV sugárzás hatásáról, gyorsan tudományos alapokra helyeztem a napfürdőzést. Reggeli zuhany után napvédőt fel, 9-10 között egy óra napozás aztán futás befelé, és vagy de csak ugyanez du. 4-5 után.
    Ezt mondjuk 1990-ben tettem meg utóljára.Aztán az USA-ba távozván elöntött az információ és azóta szigorú napvédelem alatt állok. Jesszus, annak már 18 éve. Hoppá, most bedatáltam magam. Na de sebaj, a bemoldalamon úgy is fent van, hogy 2 hét múlva 40 leszek. Akkora bulit csapok, mint ide Lacháza.

    Csak hogy kedvet csináljak a napkerüléshez.
    A céges karácsonyi bulin beszélgettem egy kollégával egy új kollégával, és megtudván, hogy férjnél vagyok, megkérdezte, hogy tervezünk-e gyereket. Aztán hozzátette, hogy de te még úgy is fiatal vagy ahhoz.
    Olyan jót nevettem az arcán, mikor elmeséltem neki, hogy én már lassan kifutok az időből, hogy trónörökös kreáljak.

    Még egy kis adalék a barnaság kultuszához. Ez is ugyebár kultúra függő, köztudott, hogy az ázsiai nők minél fehérebb bőrt tartják szépnek. Mivel volt szerencsém Tókioban is eltölteni néhány évet, ez rám is rám ragadt. Nekem a barnára napozott/szolizott nők ijesztőek. Amíg amerikában laktam ott barnítókrémet használtam, de mivel Japánban nem tudtam beszerezni egy idő után szép fehér lettem és 30 egy néhány évesen még modelkedtem is. Csípták nagyon a fehér bőrömet.

    És hogy a történelmi áttekintés se maradjon ki.
    A barnaság egészségel való társítása az 50-es évek amerikájából indult, amikor a háború után azok akik tengerparti nyaralásokat engedhettek meg maguknak és barna bőrrel tértek vissza a munkahelyre, jól megkülönböztethetőek voltak azoktól a szegény templomi egerektől, akiknek erre nem tellett. S mint tudjuk a státusz szimólumok viharos gyorsasággal kapnak egyéb indoklást. (Kérdezz meg egy városi embert, hogy mért is kell neki terepjáró. Nem fogja a státuszát megemlíteni.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (425)
    2008-01-11  10:37
  14. 2008. január 11. 12:21438.

    "hogyan tudom kiválasztani a megfelelőt?" - teszed fel "kètsègbeesetten"    a "koltoi kèrdèst", szituka. Mint tudjuk, sajnos csak az SPF-szàmot jelolik (pillanatnyilag) a kozmetikumokon, ezzel pedig nem sokra megyunk, mert pl. lehet egy napvèdo akàr SPF50-es is, de az UVA-szuroi semmit sem èrnek, ... ezzel a napòzòval max. nem ègeted le a (kulso) borfelszìnt, de tokèletesen roncsolòd a borod mèlyèn lèvo sejteket ès azok DNS-programozàsàt is, ahogy sula nagyon klasszul elmagyaràzta => tehàt programroncsolàs kovetkeztèben az ùj, kèsobb szuletendò borsejtek nem lesznek szèp egèszsèges sejtek, hanem "hibàsak" !!!

    De, hogy az eredeti, nagy dilemmàdra vàlaszoljak, ... itt vagyunk mi, a fòrumosok  , mi màr tobben tudjuk melyek az "UVA- megbìzhatò" kencèk, tiszta szerencsès vagy  , nem?  Az EU patikai (Avène; La Roche Posay, RoC) fènyvèdok mind jòk, plusz a L'Oreal is. De pillanatnyilag a legjobb - az èn szerèny informàciòim szerint - a Bioderma Photoderm csalàdja (ilyen magas PPD-szàmù napozòszert màs cèg mèg nem àllìtott elo). De mèg most, januàr kellos kozepèn, ne pànikoljunk, nyàrig csak megtalàljuk magunknak a megfelelo napvèdot, nem  ?   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (434)
    2008-01-11  11:46
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 12:18437.

    Kompenzálás?Hát nem tudom,én nem vagyok olyan okos e téren,sőt ,sokszor ostobának érzem magam,ahogyan itt a vegyületekről,azok hatásairól olvasok,mert olyan számomra,mintha egy kínai kémia órára ülnék be.Remélem egyszer majd megértem.Nem tudom,lehet e kompenzálni a kárt amit direkt okozunk.Azt hiszem ez nem úgy működik,mint például ma zsíros ételeket,süteményeket eszem,de holnap már salátát,halat,gyümölcsöt.Ez azt hiszem kompenzálás,de a bőrünk roncsolását másnap nem tudod helyrehozni,és aztán újra roncsolunk,megint rákennénk valamit,ami visszaállitaná az állapotát...ha ilyen egyszerű lenne...

    Azért kérem mindig,hogy Masteko,Sula,akik értenek hozzá,hogy  konkrét termékekkel  is egészítsék ki a magyarázatot,mert hiába a lényeg,a működési elv,ha nem tudom ezt mely termékekkel  , milyen korosztályban,milyen bőrre lehet alkalmazni.Fényvédőkről ezerszer beszéltünk,mégis itt állunk néhányan,és tanácstalanul kutatunk a neten.Ha fényvédő,akkor ami hatékony,ér is valamit,jó az UVA szűrése,akkor az ez,meg az,meg amaz...És a többi.

    Vagy ez csak nekem lenne segitség??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (435)
    2008-01-11  11:56
  16. 2008. január 11. 12:05436.

    Sziasztok!

    Nem nagyon szóltam hozzá még ehhez a topichoz, de elejétől fogva olvasom.

    Nagyon sok jó tanácsot, ötletet olvastam itt.

    Miskolcon lakom, és megpróbáltam néhány itt ajánlott dolgot beszerezni. Sajna épp a leglényegesebbeket lehetetlen itt megkapni. Ezért azt gondoltam, hogy a pharmaexpresszel hozatok néhány terméket.

    Nincs itt más is Miskolcról, aki esetleg betársulna hozzám a rendeléshez?

    Megosztanánk a költségeket! 

    Ha érdekel a dolog írj privit!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 11:56435.
    Es szerintetek akkor kompenzalassal se torodjek?
    Kar hogy donteni kell a ketto kozott, ranc vagy hullafeherseg
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (431)
    2008-01-11  11:26
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 11:46434.

    Visszatérve utoljára a napvédőkre(már kezdek besokallni),mivel nálunk a sok jó ,stabil UVA szűrővel rendelkező napvédők nem kaphatók,hogyan tudom kiválasztani a megfelelőt?A neten bogarászva,ha megvakulok sem látom az UVA szűrő számát.Nem tüntetik fel,a terméken sem,csak az SPF számot,múltkor a Douglasban megnéztem egy csomót,SPF,semmi más.A Shiseido-kon még a +/++/+++ jelölést.Honnan  a fenéből  tudom,hogy mennyi az UVA  szűrő??Hogy jó legyen annak is legalább 30-nak kell lennie,igaz?

    A Photoderm ANTI-AGE spf úgy gondolom jó lenne,ha lenne,vagy az az AVENE creamgel spf40.Gondolom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (431)
    2008-01-11  11:26
  19. Torolt_felhasznalo_724168
    Torolt_felhasznalo_724168
    2008. január 11. 11:44433.
    Sula, te azt mondod, igazán jó retinolos hatóanyag csak a receptköteles orvosi szerekben van, ugye? A vény nélkül kapható készitmények max. arra jók, hogy kicsit hozzászoktassuk a bőrt a retinolos kúrához, de ha igazán, hosszú távon hatásos dolgot akarunk, akkor később a receptes cuccokat érdemes vennünk?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 11:42432.
    Hat igen. En is barnan latom szepnek magam.
    Na min1, akkor nem koltok ilyenekre.

    Viszont az lenne a kerdesem, hogy melyikotok probalta mar a Lancome, Shisedo vagy Biotherm stb. markak zsiros borre valo kenceit? Kineztem mindegyik markabol a nekem valot, de tanacstalan vagyok.

    Nezegetem az osszetevoket, de igazabol nem nagyon talalok egyikben sem csodat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (431)
    2008-01-11  11:26
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 11:26431.

    Igen,akkor felesleges.Hiszen a szolival tönkre teszel mindent,ilyen hámlasztó kúrába meg bele se kezdj!Dönts el,hogy barna akarsz lenni,vagy szép bőrt akarsz.Önbarnítót használhatsz,bár csokibarna nem leszel,de azért barnít.

    Jó,hogy ezt én mondom,aki régebben heti 2-3x látogatta a szolit,és napoztam is rendesen,semmi fényvédelemmel. De azóta már sokat tanultam,akkoriban tizenévesen nem érdekelt,hogy milyen lesz a bőröm 20 év múlva.Most már érdekel.Azért havonta egyszer elmegyek szoliba. Tudom,hogy egyáltalán nem kéne,de én csúnyának látom magam fehéren.Önbarnitót is használok.És szeretem a napsütést,főleg az első tavaszi melengető napot,úgy szeretek akkor kint lenni.De beszerzek már legalább egy jó fényvédőt,ideje is már,hiszen eddig nem használtam.De még mindig nem tudom melyiket vegyem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (429)
    2008-01-11  11:18
  22. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 11:24430.
    En itthonrol irok, de torok billentyuzettel rendelkezo laptoprol

    Pedig de jo lenne ha letezne kaposzta megoldas! Az a baj, hogy ha nem tennek valamit az ijeszto sapadsagom ellen, akkor mind1 hogy vannak-e vagy nincsenek rancok, szornyen neznek ki
    Ja es foleg az arcom, ami nehezen barnul, de konnyen kopik

    Aloe-t hasznalok ra es kovirozsas kremet, sokat iszom (vizet ) . De kene valami meg, ugyebar a kaposzta miatt... legyszi legyszi. Mentsetek meg.

    Gondolom ha BHA-zok, es vege a kuranak, es utana napoztatom magam, akkor is tonkrevagom a kurat...
    előzmény:
    masteko (428)
    2008-01-11  11:11
  23. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 11:18429.
    Igen, forditva akartam kozben rajottem. UVB alig van, ami rakkelto.
    Szoval nekem aki hetente/2 hetente szoliba megyek felesleges az oregedes elleni krem es a nyari uv szuro szerintetek? Azon az elven hogy nekem ugyis mindegy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (427)
    2008-01-11  10:59
  24. 2008. január 11. 11:11428.

     bocs az elozo hozzàszòlàsom "hosszùsàga" miatt, nem tudom, mi tortènt  ?

    Keira, a Paula-fele BHA-t felkened este (èjszakàra), de semmi màst nem teszel rà!!! De-de, mint màr tobbszor is szòba kerult, a savas kezelèsek fènyèrzèkennyè teszik a bort, tehàt semmi szoli + szigorùan jo minosègu (megfelelo PPD-szàmù ) fènyvèdo hasznàlata nappalra!! A sugarakkal nemcsak a gyenge, ùj, alig megszuletett sejteket teszed tonkre, hanem a bor mèlyèn, a derma-ban is folytatod a roncsolàst, akkor minek "hozunk vilàgra" ùj sejteket, ha azonnal tonkre is tesszuk????? Tehàt el kell dontened a "kozmetikai filozofiàdat": lebarnult szeretnèl lenni, vagy szèp, egèszsèges borre vàgysz?? Hogy a "kecske is jòl lakjon, meg a kàposzta is megmaradjon", ez nem lehetsèges ùt. 

    Ui./Keira, talàn te is kulfoldrol ìrsz, mert feltunt, hogy neked sincsenek "magyar magànhangzòid ?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (424)
    2008-01-11  10:33
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 10:59427.

    Ezt meg hol olvastad/hallottad,hogy a szoliban nincs UVA sugárzás? De még mennyire,hogy van!

    A szolárium tiszta UVA ,vagy nagyrészt UVA ,és kisrészt UVB(1% alatt) sugarakat előállitó csöveket tartalmaz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (425)
    2008-01-11  10:37
  26. 2008. január 11. 10:52426.

    sula, te nem vagy vèletlenul pedagògus   ? Olyan tokèletesen elmagyaràztad a retinol/ tretinoin tèmàt, hogy szerintem màr egy kisiskolàs is megèrtheti.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    sula (422)
    2008-01-11  10:14
  27. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 10:37425.
    A hyaluron savat tartalmazo keszitmenyeknel is fontos a kemhatas? En egy olyat hasznalok a mosolyrancra (megelozesnek, neha elojon ha sokat vigyorgok es estere nagyon latszik), amiben kozep tajon van az osszetevok kozott??

    Szemre mit ajanlasz megelozesnek? Jo barmilyen hidratalo?
    30-as fenyvedo eleg nyarra? (nem akarom feher maszkot az arcomra...)

    Egyebkent, en ugy tudom a szoli nem olyan karos mint a nap, mert ott nincs UVA sugarzas..
    előzmény:
    sula (423)
    2008-01-11  10:28
  28. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. január 11. 10:33424.
    Masteko, koszi a felvilagositast a Paula-fele BHA-t illetoen. Ezt hasznalhatom akkor 2 naponta, a rendes krememmel egyutt? Nem teszi fenyerzekennye a bort? Tehat mehetek szoliba?

    Szerintetek erdemes dragabb arclemosot valasztani? Es arcradirt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2008. január 11. 10:28423.
    Folytatom...

    A kollagén termelés javítására már érdemes odafigyelni a 30 éveidben. A 20-as évedet töltsd megelőzéssel = ragaszkodj hisztérikusan a napvédő használathoz

    A retinolal csak hosszútávra lehet tervezni. Egyrészt mert elelinte jelentkezhet irritáció és másrészt pedig a hatását 3-6 hónap múlva fogod látni. Ez kizárólag éjszakára használható, mivel fényérzékeny a molekula (Olyan kencét, ami azt állítja magáról hogy retinolt tartalmaz, de átlátszó tégelyben van már meg sem a szabad venni.) Ha a bőröd bírja a megpróbáltatásokat hasznláhatod AHA/BHA termékekkel együtt, ezek javíthatják a retinol bőrbejutását, de én semmiképpen nem így kezdeném.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (416)
    2008-01-10  23:47
  30. 2008. január 11. 10:14422.
    Szia szituka!

    A pharmaexpressz-en bármelyik formátumban elfogadják a receptet. Én eddig személyesen és faxon intéztem a dolgaimat.
    Ez volt a könnyebik része e dolognak most megpróbálok retinoidról is ilyen egyértelműen írni.

    Retinol, leánykori nevén A vitamin molekula kiválló antioxidás, különösen a retinol és retinyl palmitate formában. Az A-vitamin kozmetikumokban előforduló származékai javítják a bőr szerkezetét,
    Azt tudjuk, hogy a DNS a tested építtési terve és megtalálható minden egyes sejtedben. Innen tudja a sejt, hogy mikor osztódnia kell mivé kell válnia. Az UV sugárzás hatására ez a terv sérül, így az új építésű sejtek a hiányos terv alapján már csak rosszabb minőségben, gyengébb szerkezettel készülnek. A retinoidok ebbe az építési tervbe avatkoznak be, kommunikálva a sejt kialakulásánál, javítva az új sejtek felépítését.

    TRETINOIN (all-trans retinoic acid)
    A retinol sav formátuma, ami a bőrsejtekben kapcsolódik a sejt tretinoin receptorokhoz javítva annak szerkezetét, ezáltal javítva csökkentve a bőr felszín ráncolódását. Nem csodaszer, ne tessék csiribi-csiribá eredményekre számítani, ahhoz szike kell. A hátulütője, hogy nagy eséllyel okozhat irritációt - pirosodás, hámlás - ami átmeneti. (Saját tapasztalatom ezzel kb. 10 napig tartó hámlás és pirosság a számsarkában. Ennyi)
    Csak receptre kapható krémekben taláható meg, ezek többek közt: a Renova, Retin-A, Retin-A Micro, Airol, Avita


    TAZAROTENE
    Tretinoinhoz hasonló szintetikus A-vitamin származék hasonló a hatása és a működési mechanizmusa is. Receptköteles, elsősorban akne kezelésére szokták felírni Tazorac változatot, Avage néven ugyanazzal a hatóanyaggal, ugyanaz a cég ráncok és UV károsodás következtében megjelenő elszíneződés kezelésére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (416)
    2008-01-10  23:47
  31. Torolt_felhasznalo_198217
    Torolt_felhasznalo_198217
    2008. január 11. 10:13421.
    Végre valaki akit érdekel a megelőzés Ritkán találkozom ilyen emberekkel....a többség sajnos eléggé elhanyagolja a bőrét 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_409619 (1)
    2007-12-19  09:24
  32. Torolt_felhasznalo_182390
    Torolt_felhasznalo_182390
    2008. január 11. 09:44420.
    A Pharmaexpressztől telefonon lehet rendelni nem vényköteles készítményt, vényköteleshez  recept kell, 990 Ft a szállitási költség, személyesen átvezető VIII. kerület Fiumei út 2-ben.  Sajnos Bioderma-t nem tudnak behozni, mert a Bioderma termékekből nincs kis tételben történő beszerzési lehetőség. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_865623
    Torolt_felhasznalo_865623
    2008. január 11. 09:39419.

    Szia!Van postaköltsége?

    előzmény:
    Andi02 (418)
    2008-01-11  09:27
  34. 2008. január 11. 09:27418.
    Én felhívtam Őket (a Net-en van telefonszám), lediktáltam mit szeretnék, megadtam a címemet és azt mondták, hogy hétfőn postázzák. Tök rendes volt a pasi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (417)
    2008-01-11  08:02
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 08:02417.
    Lányok,ez a Pharmaexpressz,hogy működik,ha valamit szeretnék,akkor fel kell hívni,vagy emailt kel irni,vagy hogy?
    előzmény:
    Andi02 (394)
    2008-01-10  13:57
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 10. 23:47416.

    Kedves Masteko,ismét kérdeznék,szinte ugyanazokat,mert ha hiszed,ha nem,nem tudom ezt a retinol dolgot megérteni.Tudom,hogy nem vagy szakértő,de értesz hozzá,én meg nem.Látod,csak kérdezünk....Tehát érdekel minket a téma,de számunkra azt hiszem ez nagyon bonyolult.Még a fényvédelmet sem találtam meg...most meg a retinol téma kezd az őrültbe kergetni.

    Kell ez nekünk 30 felé?Kell,ha nincsenek ráncok?Nem "készitem" ki a bőröm egy iylen kúrával,ha amúgy nincs igazán baj a bőrömmel?Egy ilyen kúra hosszabb távra hat?Tehát tovább megőrizhetem a mostani állapotot,akár szebbé is tehetem?vagy rosszabb is lehet ettől?(ugye nem?)Légyszives,ha van rá időd,akkor lépésről lépésre ird meg nekem/nekünk,hogy mivel kellene kezdenünk,éjjel vagy nappal,mely termékekkel.A retinaldehid hatóanyaggal(Avene Eluage/,vagy a gyógyszeres kezeléssel?Honna szerzem be a gyógyszereket?orvossal kell felíratni?Csak úgy felírja?

    Bocsánat,nagyon hosszú lettem,de szeretném végre tisztán látni ezt a retinoid dolgot. 

    előzmény:
    masteko (408)
    2008-01-10  17:43
  37. 2008. január 10. 23:21415.
    Én is döntöttem a Avène Eluage mellett. Csak annyira meglepődtem , hogy nem volt erőm ellentmondani. Furcsa , hogy nem akarnak mindjárt rádsózni valamit. Nem?
    De azt hiszem jól is tettem, hiszen-mint Andi írta- a Pharma Futárral még olcsóbb is. Meg akkor egyúttal meg lehet rendelni a Bioderma Photoderm anti-agé-t is, sőt a Hidrabio UV-t is, mert szerintem az sincs itthon. Esetleg a Bioderma Photoderm Max Fluid-ot. Persze nem mindet.

    Igen, azt hiszem ez a ló túlsó oldala, de úgy tűnik sikerült mindenkiben tudatosítani a fényvédelem fontosságát. Majd helyrerázódnak a dolgok, az elején van egy kis pánik. Én pl. életemben nem használtam el egy egész naptejet. Eddig. Napozni eddig sem szerettem, menekültem a nap elől, de eddig azt hittem ennyi elég. Most már legalább tudom, hogy ez nem így van.

    Azért - ha már szóba került- kitérhetnénk egy kicsit a mimikai ráncok belsőleg való megelőzésének, egyúttal egészségünk megőrzésének kérdésre is. Úgy látom, hogy ti ezzel is foglalkoztok.Én meg nem .
    Biztos vagyok benne, hogy abban a kérdésben is épp olyan megalapozott véleményetek van, mint az arcápolók kérdésében. És -ha lehet- ez még fontosabb, mint a mimikai és egyéb ráncocskák.
    Ma már a DM-ekben és a mindenféle gyógynövényboltok tele vannak mindenféle táplálékkiegészítővel, vitaminnal épp úgy mint kozmetikai cikkekkel.Itt is a bőség zavarával küzd az ember. Nem lehet 40 féle bogyót szedni mindennnap. De akkor mit?
    Mi az , amit feltétlenül fontosnak tartotok?
    előzmény:
    masteko (405)
    2008-01-10  16:31
  38. Torolt_felhasznalo_724168
    Torolt_felhasznalo_724168
    2008. január 10. 21:50414.
    És aztán ez az "olyan a bőröm, mint egy csoda" időszak meddig tart?
    előzmény:
    Inaara (413)
    2008-01-10  19:55
  39. 2008. január 10. 19:55413.

    Masteko,

    jaj, dehogy értelek félre, de egyébként sem sértődöm ám meg, ha kijavítasz bármiben - nem vagyok tévedhetetlen, és hálás vagyok, ha valami újat tanulhatok  - szóval, én teljesen nyitott vagyok, de nagyon kedves, hogy ennyire szabadkozol....Tőlem nem kell félni, elfogadom a kritikát, sőt, meggyőzhető is vagyok, nem ragaszkodom buta módon valami "hülyeséghez"... Szóval, csak bátran az esetleges ellenvéleménnyel is! 

    Azt én is tudom, hogy a napi, de minimum 2-3 napi használat a javasolt a teljes hatáshoz, de én úgy tapasztaltam, hogy az én bőrömnek ez az idő-intervallum nem jó, túl gyakori.Valóban "jó bőr" vagyok , szerencsés géneket örököltem (imádott nagyikámnak 70 évesen is csak 1-2 finom mimikai ránca volt, pedig csak Nivea krémet használt időnként)...Olyan nagyon fiatal sajnos már nem vagyok,  novemberben 38 éves lettem, de 25 körülinek néznek. 

    Úgy tudom, a tretinoin a faggyúmirigyek működését csökkenti, és - új infó volt nemrég számomra - a hialuronsav termelést is csökkenti átmenetileg, ezért is a nagy szárazság.Egyelőre elég nekem ez a ritka használat, persze néha elcsábulok, és 3-4 alkalommal kétnaponta is felkenem egymás után, majd váltom egy kis AHA-val.Na, ilyenkor előjön néhány pattanás, jól kiszáradok, de kb. 7-10 nap után olyan a bőröm, hogy csoda.

    Főleg ilyen nagy hidegben, mint amilyen mostanában is van, a szárító hatás még fokozottabb.Most is épp arra várok, hogy leteljen az a pár nap... 

    előzmény:
    masteko (412)
    2008-01-10  19:33
  40. 2008. január 10. 19:33412.

    Inaara, fèlre ne èrtsèl, ha "ellent mondok"   , csak arròl van szò, hogy osszehasonlìtjuk a te/ti tretinoin protokollotokat az ittenivel (mintha kicserèlnèmk a beigli-receptjeinket    . Mint tudjuk, aki ebbe a kùràba belekezd, tudnia ès vàllania kell a kellemetlen rèszèt is, mint a borszàrzsàg, hàmlàs (az elejèn), esetleges irritàciò (menet kozben is elofordulhat, mint derult ègbol a villàmcsapàs, ùgy, mint nàlam), de a pozitìv hatàsàt - hosszù tàvon - csak akkor tudja kifejteni, ha legalàbb 2-naponta megkapja a bor az adagjàt. Sot, mèg a màs krèmmel valò "tamponàlassal" is jelentosen veszìt a hatòerejèbol, ezèrt is csak azoknàl ajànlja super-Lida (a mi szakèrtonk)  a tretinoin utàni, de legalabb 1 òra elteltèvel valò egyèb, hidratàlò krèmmel lehetsèges tamponàlast, akik e nelkul nem bìrjàk, ill. a màsnaponkènti alkalmazàst, vagy az un. short-contact mòdszert. Biztosan te mèg nagyon fiatal vagy, ìgy valòszìnu neked mèg nem is annyira kellene egy ilyen intenzìv szer, enèlkul is gyorsan regeneràlòdik, visszaszèpul a borod. Persze ismètlem, nem kritikakènt ìrom mindezt, csak mint vèlemèny/tapasztalat cserekènt: megbeszèljuk a tèmàt  .

    A màsik tretinoin-rombolò szokàs, ha valami màs krèmmel/gèllel keverjuk, ui. ezzel pl. nem a felère higìtjuk, hanem akàr exponenciàlisan is csokkentjuk ill. akàr szinte semlegesìt(het)juk is a hatàsàt, mintha a coca-cola caffein tartalmàt szeretnènk csokkenteni, jòl felvizezzuk, aztàn màr csak a vilàgos barna szìnbol lehet kovetkeztetni, hogy ez eredetileg coca-cola volt. Szòval ezzel csak azt szerettem volna elmesèlni neked, hogy itt akkor inkàbb a gyengèbb vàltozatot (Retin-A 0,01 vagy 0,025) ill. a 2 napontai adagolàst ajànljàk. Pl. Airol gyengèbb a Retin-A-nàl, mert a vivoanyaga nem isopropyl myristate, ill. tudvalèvo, hogy minden emolliente fèkezi a tretinoin hatàsàt . Vannak a Retin-A-n ill. Airol-on kìvul kevèsbè irritàlò (màs vivoanyagokat alkalmazò ) szerek is, mint pl. Zorac. Aztàn mèg lehetne "értekezni" a megfelelo, super-super hidratàlàsròl, pl. Lida is melegen ajànlja, mint nappali hidratàlòt a borszàrazsàg ellen a  Terproline General Topics Synchroline-t, a Triceram-ot ès ùgy àltalàban a nagyon hidratàlò/emolliente krèmeket.

    Inaara, ismètlem, ugye nem èrtettèl fèlre? Mindezt csakis az info-csere èrdekèben irtam le, ès nem "supervizorkènt", vagy kritikakènt!  

    Most màr tènyleg mennem kell    .

    előzmény:
    Inaara (411)
    2008-01-10  18:10
  41. 2008. január 10. 18:10411.

    Masteko,

    egy erősebb tretinoin kúrába nem kezdenék, hetente/kéthetente egyszer használom a Retin-A-t, és így szuper.A tretinoin nagyon szárítja a bőrt, és amikor túl gyakran használom, lesz néhány kis szárazsági ráncocskám, ami pár nap után elmúlik, és utána nagyon szép, telt, hidratált babapopsi bőröm lesz. Úgy tudom, 6 havi használat után elérjük a maximális hatást, utána már csak szinten tartás lehetséges - egy darabig, mert persze az idő nem áll meg, a bőrünk (velünk együtt) tovább öregszik... 

    Amint abbahagyja valaki a rendszeres használatot, a bőr visszaáll a kezelés előtti állapotba...Csodaszer nincs, ez igaz.Legfontosabb a kevés nap, az alapos hidratálás, az elegendő alvás, és - ahogy írtad - a megfelelő táplálkozás.Én is szedem az omega-3 zsírsavat, és igyekszem antioxidánsokat is enni/szedni (szőlő és picnogenol OPC).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2008. január 10. 18:03410.

    Szia Inaara! Igazad van, mi olyan amatőr "szakèrtok" vagyunk   , ... valamikor règen, nagyszuleink tèli hobbyja, idotoltèse a horgolàs-kotès-hìmzès volt, mi "mai" nok - a technika, internet jòvoltàbòl - màs hobbykban èljuk ki a kikapcsolodàsi igènyeinket  (anyosòm szokott is nèha "dorgàlni" engem: "mit csinàlsz olyan sokat azzal a computerrel, ahelyett, hogy megtanulnàl hàzi tèsztàt gyùrni ?!!!"   )

    Hogy az egyes szűrők gyanúba keveredtek állítólagos ösztrogénszerű hatásuk miatt - errol most hallok eloszor, de majd megkèrdezem az igazi szakèrtoktol.

    Inaara, àtadom a stafètabotot  , màra lehùzom a rolòt , remèljuk jon majd sula is, mert ùgy làtom egyre jobban èrdeklodnek a lànyok, ok lesznek majd 15-20 èv mulva azok, akik majd meghazudtoljàk a valòdi korukat  .

    előzmény:
    Inaara (407)
    2008-01-10  17:40
  43. 2008. január 10. 17:51409.

    Keira,

    a cetyl alcohol nem alkohol, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy az alkoholra gondolunk.Ha csak annyit írunk, "alkohol van benne", az azt jelenti, hogy "alcohol, alcohol denat., esetleg SD alcohol" van a termékben.A cetyl alcohol-tól könnyebben kenhető és sűrűbb lesz a krém.Vannak zsíralkoholok, amik nagyon jól hidratálnak, semmi közük a "szárító" típusú alkoholokhoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (391)
    2008-01-10  13:12
  44. 2008. január 10. 17:43408.

    Szia szituka! Ismèt azzal kezdem mondòkàmat, hogy nem szakèrtokènt irogatok  , csak, mint dilettàns .... hàtha ìgy is hasznos lehetek valakinek, ... mert nem felejtem el, hogy kb. 2 ève én sem tudtam semmit, de szèp lassan tanulgattam màsoktòl, ès valami talàn ràm is ragadt  .

    Elvileg nincs akadàlya, hogy 30 èves kor korul valaki elkezdje a retinoid-kùràt (az egyszerubb, kevèsbè irritàlò vàltozata a retinaldehid hatòanyaggal -> a màr unalomig ismètelt 3 Avène kozmetikummal, vagy az eros, tretinoin-tartalmù gyogyszerekkel -> Retin-A, Airol, ...), de aki ebbe belekezd, vàllalnia kell a kivàlò fènyvèdelmet (minden èvszakban!). Az itteni (kulhoni) 30 folotti fòrumos lànyok simàm belevàgnak az erosebb kùràba is, de szerintem ezt elobb èrdemes jòl àttanulmànyozni (nem àrt egy kis szakirodalom sem   ) ès àtgondolni.

    A te korodban - ahogy màr sula nagyon talàlòan elmagyaràzta, a sejtek oregedèse nem a 40. szuletèsnapunkon kezdodik el, ìgy a vele jàrò ràncosodàs sem - de azèrt nem kell katasztròfikusan sem kezelni a "problèmàinkat" (bàrcsak ennyi lenne az egèsz èletunkben!).

    A bor hidratàlàsa 2-fèle (direkt ès indirekt) mòdon tortènik: "umettanti"-kal ès a lipidekkel. Az "ummettanti"-kok a vìzmegkoto hatòanyagok, mint a kozismert glicerin, vagy a hyaluron sav, aloe gel, ezek "direkt" hidratàlnak, ... feltève ha van elegendo folyadèk, amit megkotètnènek   => tehàt aki nem fogyaszt elegendo folyadèkot, ott nincs mit megkotni (mintha lenne egy kivàlò zsivacsom, de vìz nèlkul nem ér semmit a tusolàshoz!!); az indirekt mòdon tortèno hidratàlàs a lipidek vèdorèteg-kèpzèse àltal tortènik: meggàtoljàk a vìz elpàrolgàsàt. Ennyi unalmas elmèlet utàn , sokkal jobban elfogadjuk a gazdagabb/zsirosabb textùràjà szemkrèmeket, te is jòl teszed, kulonosen a hideg èvszakban, ha tovàbbra is hasznàlod azt, amit màr gyakorlatilag a te borod pozitìvan èrtèkelt ès "kivàlasztott". Hogy "igazi"ráncok azok, vagy csak szárazság ráncok (?), ezt èn nem tudom megàllapìtani, az biztos, hogy a kovetkezetes àpolàs/kènyeztetès hosszù tàvon meglepo eredmènyt fog szàmotokra (ti, tobbsègèben, mèg valòban fiatalok vagytok) hozni (biztos vagyok benne, hogy 45-50 èvesen simàn 30-35 korulinek is "konzervàlòdhadtok", ugye azèrt ez nem megvetendo perspektìva!!!), de a kozmetikumoktòl ne vàrjatok csodàkat màròl holnapra, ahhoz plasztikai sebèszhez kell fordulni .

    Na ès a borunk napi àllapota is sok tènyezotol vàltozik: hormonjaink ciklusos mukodèse, idojàràs, èvszak, fàradtsàg, alvàs-mennyisèg, stressz, ... utòljàra hagytam, de nem utolsò tènyezo, szerintem, a tàplàlkozàs: hal+hal+hal (omega3/6) + vitaminok (minèl tobbfajta anti-oxidans bevitele!!!!)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886414 (406)
    2008-01-10  16:53
  45. 2008. január 10. 17:40407.

    Masteko,

    én is dilettáns érdeklődő vagyok.Azért ezt ne becsüljük le! Egy lelkes, érdeklődő amatőr (mint amilyenek vannak néhányan közöttünk)sokkal járatosabb lehet egy adott szakterületen, mint egy unott, elavult tudással rendelkező szakember.Nekem pl. volt olyan tapasztalatom bőrgyógyásznál (úgy tűnt, hogy tyúkszemen és lábszárfekélyen kívül mást nem nagyon látott), hogy nekem kellett kioktatni (mentségére legyen mondva, jól vette a lapot, sőt, még ő kérdezett..)A végén szentül meg volt róla győződve, hogy én. minimum kozmetikai újságíró vagyok!

    Valahol olvastam olyasmit, hogy egyes szűrők gyanúba keveredtek állítólagos ösztrogénszerű hatásuk miatt...Tudsz erről valami bővebbet?

    előzmény:
    masteko (354)
    2008-01-09  19:26
  46. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 10. 16:53406.

    Masteko,én még azt nem értem,vagyis nem világos,hogy az Eluage hány éves kortól használható?Én 29 évesen használhatom a szemkörnyékre az Eluage-t?vagy az Ysthealt?

    Vagy mit,ami nagyon jól hidratál?Nem találok egy iagazán jó szemránckrémet,már annyit próbáltam.Most mintában próbálom a Benefiance anti-wrinkle eye cream-et,de ez ugye nekem nem való még,zsíros is nagyon,viszont nagyon jól hidratál,és a szemem alatt a pici vonalak már alig látszanak.Van amikor meg nagyon látszottak,gondolom akkor nem is "igazi"ráncok azok,hanem csak szárazság ráncok.

    előzmény:
    masteko (405)
    2008-01-10  16:31
  47. 2008. január 10. 16:31405.
    bogi, mi az, hogy "... ma próbáltam venni Avéne Eulage krémet és koncentrátumot. Az eladólány nem adott..."   ? Az eladò adhat tanàcsot, ha kèrik, de a dolga az, hogy kiszolgàlja a vevot ès azt a termèket adja, amit kèrnek tole.

    Termèszetesen a RoC RETIN-OX SOIN ANTI- RIDES INTENSIF teljesen màs "csalàd", semmi koze az Avène àltal szabadalmazott ès hasznàlt *retinaldehidhez*. A maga nemèben ez is egy anti-age kozmetikum: 35+ éveseknek ajànljàk, un. ''Retinolo AR Complex''-et tartalmaz, a Retinol és a Collagen Booster duplàjàra felgyorsìtja (papìrforma szerint    ) a kollagen-szintèzist.

    Mint màr tobbszor is   beszèltunk ròla: bàr egy "csalàd", de a retinol nem retinaldehide, ahogy a retinaldehide nem Retin-A (tretinoina); hatàsfokukban ìgy lehetne szemlèltetni: retinol - retinaldehide - Retin-A (tretinoina) => hideg vìz - langyos vìz - meleg/forrò vìz   .

    Èn szemèly szerint az Avène Eluage mellett dontenèk, mert mìg az Ystheal+ -ban ugyanannyi a retinaldehide + Pre-Tocoferil (E-vit) -> eros anti-oxidàns, addig az Eluage hatòanyagai: Retinaldeide + H.A.F. (esclusiv Acido Ialuronico Frammentato), magyarul hyaluronic savat is tartalmaz. Igen kellemes textùràra, illatra, jòl hidratlò is, nekem nagyon megfelelt minden szempontbol, mint elso lèpès a Retin-A felè vezeto "kozmetikai programomban". Ha esetleg a koncentràtumra is beinvesztàlsz, az kifejezetten csak a ràncokra teendo.

    Ami a napsugarak elleni vèdelmet illeti, termèszetesen e kozmetikumok hasznàlatàval màr "kotelezo", de azèrt igy tèlvìz idejèn mèg nem kell feltètlenul az SPF50-70-ben gondolkozni (ès foleg januàrban "bepànikolni" fènyvèdelem miatt   ), elegendo lehet a Hidrabio UV (PPD15) is, ami egy jò fènyszuròs (UVA- szempontbòl ès tèlben gondolkozva) hidratàlò fluid, persze a maximum a Bioderma *Photoderm anti-age* (PPPD30) lenne, mert ez anti-oxidànsokat is tartalmaz, nem csak egy egyszeru hidratàlò (ez màr egy komplett nappali krèm).

    Persze a Biodermàn kìvul vannak màs kivàlò (euròpai   ) fènyvèdok: kozkedveltek a gyerekeknek kèszult spray fènyvèdok (jòl vèdenek ès kevèsbè fènylenek ki a boron), mint a LRP Anthelios SPF40 spray bimbi, Avène spf 50, LRP Hydraphase XL SPF15/ PPD 12 , Vichy Thermal Fix UV SPF 20 /PPD~10, ... ès az osszes tobbi patikai, vagy a Shiseido Extra Smooth Sun Protection Lotion SPF 30 (de nyàrra az SPF50).

    előzmény:
    bogi1 (359)
    2008-01-09  19:53
  48. 2008. január 10. 15:09404.

    A Paola Begoun BHA-savas kozmetikumok irànt èrdeklodoknek:

    a 2% Beta Hydroxy Acid Lotion-t ajànljàk azok az (itteni, kulhoni) forumozòk ès szakèrtok, akik ezeket a termèkeket hasznàljak, ui. a lotion valòjàban egy fluid, szerintuk ez egy kivàlò termèk, nem beszèlve a *mennyisèg (118 ml) - àr* viszonyàròl, ami szintèn nem mellèkes tènyezo. Nem kell megijedni a magasab koncentàciòtòl, legfeljebb eleinte csak màsnaponkènt hasznàlandò, vagy tamponàlhatò (nèmi ido utàn) valamilyen krèmmel, amig meg nem szokja a bor. Persze, aki fèl reszkìrozni, vagy nagyon èrzèkeny a bore, kezdheti az 1%-kal is  .

    A Paola Begoun termèkek nem talàlhatòk meg eperneten, csak a sajàt honlapjukon, termèszetesen nekunk az euròpairòl èrdemes rendelni. www.paulaschoice-eu.com

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113189 (389)
    2008-01-10  13:00
  49. 2008. január 10. 15:01403.
    Most sikerült csak visszaolvasnom az elmaradásomat. Látom szó volt már a Pharma Express-ről. Nem tudom be tudnák-e szerezni a nálunk még nem kapható Bioderma termékeket?
    előzmény:
    bogi1 (400)
    2008-01-10  14:25
  50. Torolt_felhasznalo_613286
    Torolt_felhasznalo_613286
    2008. január 10. 14:36402.

    Micsoda szadizmus, még várnom kell a próbálgatással, mert pont előtte kentem a fejemre a bioderma glicolsavát. Ettől olyan baba lesz a bőröm, hogy csak na. Ezt nagyon szeretem, és az ára sem horrorisztikus..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top