Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. Torolt_felhasznalo_280980
    Torolt_felhasznalo_280980
    2009. október 22. 12:0476.

    Hát sajnálom, hogy ilyen sokat szenvedsz vele, sokkal több szenvedéssel jár ez így, mintha már a legelején a legdrasztikusabb (kimetszeni az egész területet és nyitva hagyni) megoldást alkalmazták volna. Ez azonban nem a te hibád, hanem ha jól olvastalak a dokik sem ezt ajánlották...

    Én tegnap (szerda,okt. 22.) voltam kontrollon, pontosan 4 hete volt a műtétem. A doki megállapította, hogy szépen sarjad fel a sebem, a mérete 4*3*2 cm(hosszúság,  szélesség, mélység) az eredeti 10*4*5 cm-hez képest. Még mindig minden nap átkötözés kell, algás tamponáló lappal együtt. Mérsékelten váladékozik, nincs begyulladva, de hidrogén-peroxidos és borsavporos (ami nekem nem csip, nem fáj, meg ha ugy is lenne, ki kell birni a gyógyulás érdekében) kezelés is kell neki a kötözések során, hiszen a terület nem steril.

    Ülni már teljesen jól tudok, kocsiban is ültem, vonaton is zötykölődtem 3 órás uton (ami nem volt vészes, de a legjobb, ha a derekad is ki van támasztva az ülésnél, hogy ne kelljen "hátracsúszni" és ezáltal indokolatlanul nagy nyomásnak kitenni a területet...), tehát Zozi ne félj, nem fogsz 2 hónapig feküdni! 

    Mindent bele, kitartást még a műtétedig, remélem addig sem leszel rosszul!

    Gyógyulást mindenkinek, és ne halogassatok (ha megoldható :) )!

     

    előzmény:
    zozi1979 (75)
    2009-10-21  21:28
  2. 2009. október 21. 21:2875.

    Sziasztok!

     

    Tegnap újra megkellett vágni a cisztámat, nagyon durván begyulladt, elkezdett gyűlni benne a váladék,kitisztították....

    20 ml lidokainnal érzéstelenítette el az ismerős sebész,h ne fájjon, mondta,h csúnya nagyon

    Ő vágta már anno, sajnos összevarrta.

    Mondtam,hogy kizárólag nyitott sebbel műtetetem legközelebb.

    Szegény felajánlotta,hogy megcsinálja,de elbizonytalanodtam, így marad a Honvéd Kórház Dr László Szabolccsal.

     

    Szóval marad a fekvés, betadin, kötözgetés, és figyelem a lyukakat a farok csontomon

     

    Januárig húzom,utánna megműtetem nyitottan, 2 hónap fekvés.

     

    Mindenkinek gyógyulást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_578617
    Torolt_felhasznalo_578617
    2009. október 19. 22:2874.

    Szia!

     

    Nekem is tünetmentes volt a cisztám, én leginkább a fürdőkádban való fekvéskor éreztem.

    De nekem megműtötték és azóta nem jött elő újra, bár a műtét helye gyorsan be tud zsibbadni, sokat ülni azóta egy helyben nem tudok. Pl. egy mozi már rendesen zsibbaszt.

    Szerintem mindenképpen mutasd meg egy sebésznek!

     

    Üdv: Anita

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969440 (71)
    2009-10-16  21:30
  4. Torolt_felhasznalo_280980
    Torolt_felhasznalo_280980
    2009. október 19. 11:4573.

    Szia Pisti!

     

    Amikor már tudtam mi a betegségem, nagyon sok helyen rákerestem. Több helyen is olvastam, hogy ezt a betegséget korai stádiumban nem ismerik fel a betegek, mert egyszerűen (mint ahogy én sem) nem tudják, hogy mi az a dudor, ami néha nyom, fáj. Emiatt nem is mennek doktorhoz, aki foglalkozna velük.

    A megállapítás az volt, hogy ekkor is sebészt kell felkeresni, mert a dudor már gyulladásra utal a bőröd alatt, ami magától nem fog eltűnni, hiszen nem tud eltűnni ott benn, ez a lényég. Tehát keress fel egy jó sebészt, valószínű, hogy a szikéhez fog nyulni, de koránt sem lesz akkora beavatkozás, mint amin mi már páran átestünk. De ha nem mész el és halogatsz, hát akkor csak rosszabb lesz, nem pedig jobb...

     

    Egy konzuláticót mindneképp megér. a bőrgyógyászod nem sebész, ne elégedj meg azzal amit mondott szerintem.

    Jobbulást, gyógyulást mindenkinek!

    Sziasztok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. október 17. 21:0772.

    Szia Pisti!

     

    Szerintem amíg tünetmentes addig nem kell bántani.

    Amennyiben begyullad még akkor is tudod kezelgetni, akkor lesz gáz ha begyullad és nem tudsz rajta ülni annyira fáj...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969440 (71)
    2009-10-16  21:30
  6. Torolt_felhasznalo_969440
    Torolt_felhasznalo_969440
    2009. október 16. 21:3071.

    Sziasztok!

     

    Örülök hogy most is aktiv a forum:)

    Kb 2 hete vettem észre a farkofáim közt egy 1,5-2cm-es dudort. Keresgéltem és rájöttem hogy nekem is ilyen problémám van. A munkámból adódóan nagyon sokat ülök.

    Ma voltam bőrgyógyásznál ahol megnézte a pilonidalis-t. Azt mondta hogy ő nem tud vele semmit kezdeni, a sebész meg nem fog elkezdeni vágdosni hogy nincs tünetem.

    Nekem nincs elfertőződve, tályogosodva, és sipoly sincs rajta.

    Olvastam egy angol forumon hogy sok emberrel ez a dudor veleszületett dolog és teljesen tünetmentes.

    Ez a fórum és a bőrgyógyász most elbizonytalanitott.

    Szerintetek ha teljesen tünetmentes(nem fáj, és mint irtam még nagyon kezdeti stádium, ha egyáltalán pilonidalis) akkor mihez kezdjek? Egy sebész mihez kezdene vele? Mit csináljak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. október 14. 18:5570.

    Sziasztok!

     

    Emlékszem anno 2006-ban rákerestem a magyar nyelvű oldalakon, szinte semmit de semmit nem dobott a pilonidalis cysztáról...

    Ezért jó kedves nehalogass, hogy hosszasan és sokszor irogatunk magáról a betegségről és a műtéti eljárásról!!!

    Várom kíváncsian gyógyulási történeted, hidd el sokak számára erről a betegségről,műtétről ez az egyetlen infó csatorna.

    Rám is a nyitott műtét vár, eddig összezárták,drain szívóval kivezették, de sajnos ahogy te is írtad, zsebesedett ahonnan újra elkezd járatot generálni a szövetekben.

    Kellemetlen ,makacs betegség, kikell irtani!!!

    Kiújulás mentes gyógyulást mindenkinek!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_280980 (68)
    2009-10-13  18:53
  8. 2009. október 14. 17:0069.

    sziasztok!
    Sajnos én sem gyógyultam meg teljesen, lehet , hogy kicsit túlzásba vittem az edzést, de szeretek mozogni, azt hittem nem árt. Ismét felszakadt picit a seb, a varrat mentén kb már a 3. lyuk, ami a vágás óta kijön, előtte persze lejjebb nem volt smemi, de mióta végigvágtak, ott is váladékozik:S Szal megbántam, hogy hagytam , hogy odáig vágjanak, igazából nem mondták meddig, csak vágták:S Most algával kezelem szépen, ha nem gyógyul be  1-2 hétig újra meglézerezik egy kicsit és talán rendbe jön.

    Jobbulást mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_280980
    Torolt_felhasznalo_280980
    2009. október 13. 18:5368.

    Na tényleg nagyon hosszú lett, csak 2 részben engedi feltölteni.

    Tehát itt az előző bejegyzésem folytatása. :

    Amit zárásnak elmondhatok, hogy ha már itt vagytok, akkor tudjátok, hogy mi az a kellemetlen "dudor" és váladékozás ott a farkcsontotoknál. Ha pedig ezt tudjátok, keressetek fel egy doktort esetleg többet, és próbáljatok olyan időpontot találni, amikor belefér másfél hét lábadozás, valamint odafigyelés még utána sok hétig. Tudom ez nem könnyű, mert család és gyerekek és munka, de ez a vacak gyulladás nem fog eltűnni... A doki azt mondta, hogy ha ürül és váladékozik, akkor benn, a testedben nem terjed tovább a gyulladás, nem nő a gyulladt terület, de ha igen, akkor szerteágazó kis járatokat vág ki magának a puha szövetben, ami csak azt fogja eredményezni, hogy nagyobb és nagyobb területet kell kimetszeni...

    Ne halogassatok, menjetek el, ne féljetek, nem vészes a dolog, de magától nem múlik el. Sem kenőccsel, sem nyomogatással, sem lézerrel. Ki kell metszeni.

    Mindenkinek a legjobbakat, még egyszer elnézést, ha túl hosszú voltam, de ha átlátjátok, hogy mi vár rátok, már fel lehet készülni jobban...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_280980
    Torolt_felhasznalo_280980
    2009. október 13. 18:5167.

    Sziasztok betegeskedő fórumozók!

     

    Mint ahogy a nevemből is ki lehet találni, csak amitt regisztráltam a fórumra, hogy elmondhassam a történetemet, hiszen nekem is nagyon sokat segített amiket itt olvastam. Tavaly év végén vettem észre a mindenki által jól ismert tüneteket,de egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mi is lehet az. Gondoltam, hogy csak kényelmetlen az új székem, vagy esetleg bevertem edzésen, nem tudtam, hogy mi lehet. Halogattam. Nem tűnt vészesnek ezért reméltem, hogy felszívódik, eltűnik. Aztán elkezdett a sipoly nyílás váladékozni. Azt hittem most ürül magától (ami igaz is) és elmúlik. Nem múlt. Halogattam. Aztán ez igy ment, míg a bőrfelszín kipirosodott, fénylett szinte és fájt. Hát, hiba volt, de halogattam. :) Kifakadt, lelohadt, nem lett ott szép a bőr, de hát ez van, gondoltam elmúlik. Nem múlt. Halogattam. Váladékozgatott, ha sokat ültem (főleg lecsuszva a széken kicsit) akkor fájt egy idő után, de gondoltam elmúlik. Most mondhatjátok, hogy milyen buta és tudatlan voltam (ami igaz is sajnos...), de mint ahogy sokan innen, fogalmam sem volt, hogy ez egy betegség, hogy egyáltalán mi folyik ott a bőr alatt. Igazából még ezt sem tudtam, hogy neten hogy kereshetnék rá, valamiféle csomóra gondoltam,ami ott nőtt,ezért nem is adott ki a kereső megfelelő találatokat.

    Ekkor időben már augusztusban járunk (kb. 10 hónappal azután, hogy észrevettem volna a legelső jeleket), amikor már éreztem, hogy na ez nem fog elmúlni nekem, fel kell keressek egy orvost, hogy kiderítsük, mi is van ott. Felhívtam egy pesti dokit (akit érdekel, hogy kit, írjon nyugodtan), aki miután elmndtam a tüneteket telefonon, máris mondta, hogy miről van szó. Ezek után megbeszéltünk egy időpontot, addig pedig elovlastam neten amit csak találtam, többek között ezt az oldalt, de mindenképpen ajánlom az angolul tudóknak a www.pilonidal.org honlapot,rettentő sok anyagot összeszedtek. Nos, a pesti doktor mondta, hogy műtét lesz ebből, ki kell metszeni, nem pedig csak nyitogatni és csapolgatni. Ő összevarta volna. Mivel nem pesti vagyok (csak egyetemen tanulok ott), ezért a nyíregyházi kórházba is elmentem. Ott a szeptikus sebészet főorvosa mondta, hogy igen, műtét, kimetszés és nyitva hagyás. Azt mondta, hogy az összevarrást orvosi műhiának tartják, hiszen nem fog tudni ürülni a seb és begyullad újra, vagy, ami szintén nagyon nagy gond, hogy ha a bevarrt seb összefor, mielőtt az alsó kimetszett réteg "felsarjadt" volna, akkor "zseb" alakul ki, és a terület sosem lesz a régi.Sosem.

    Nem áltatott a doktor, mondta, hogy kimetszi, tényleg rutin műtét, de a gyógyulási idő 2 hónap átlagban. Kérdeztem, hogy ha korábban jövök mi változott volna, erre mondta, hogy ugyanúgy metszés, csak esetleg nem akkora területet, de a gyógyulási fázis akkor is több, mint egy hónap lett volna.

    Nos, innentől a történetem Lakild-dal szinte egy az egyben megegyezik. Szerdán (14-én) lesz 3 hete, hogy műtöttek. Gerincbe érzéstelenítő aztán hajrá. :) A seb körülbelül 10 centi hosszű és 4-5 centi széles, azonban 2 varrattal összehúzta. Pont annyira, hogy ne "tátongjon" a seb, de még ki lehessen a fertőtlenítőkkel tisztitani. Szerdától péntekig benn feküdtem az osztályon, fájdalmam nem volt nagyon, kényelmetlen és kellemetlen viszont volt. Főként, mivel a hátamon kellett feküdnöm, hogy a seb ürüljön. Mert van minek ürülni, hát akinek összevarják nem is tudom mi lehet a seb alatt...

    Szóval, miután kijöttem a kórházból, házi ápolási rendszer keretein belül naponta jár le egy ápolónő hozzám, leveszi a kötést, H2O2-vel kimossa a sebet(pezseg amikor beleönti a sebbe, de ezáltal fertőtlenít), borsavporral hinti be és ráteszi a kötést, ami egy speciális kötés, zselésíti a váladékot, valamint a ragasztó része is speciális, ezért nem "izzad" át, jut ki a váladék, mint ahog esetleg a sima steriil mull lap esetében történne, összekenve ruhát, ágyneműt.

    A műtét után 2 héttel a doki kiszedte a varratokat, megállapította, hog szépen sarjad felfelé, de még nagyon sok idő lesz, mire meggyógyul teljesen. A kötözőnő naponta még mindig jár, nekem viszont Lakild-del ellentétben nem mondott zuhanyoztatást, sőt, mondta, hogy ne zuhanyoztassam. Érdekes pedig, hiszen máshol is azt olvastam, hogy ajánlott, de hát ez a doktor már nagyon sok ilyet műtött és azt mondta, hogy mindnek végleges volt a gyógyulása, ami a teljes körű kimetszésnek köszönhető. Tehát naponta fertőtlenítés és kötözés, ami elviselhető. 

    Fájdalmaim egyáltalán nem voltak, pedig fekszem háton is (persze, nem kellemes, de nem olyan vészes, mint ahogy elképzeltem...), ülni is tudok, most már teljesen rendesen, eleinte pedig, mint ahogy ajánlatos lenne mindig is, egyenes háttal és derékkal. Járkálni is tudok, a mosdóba is ki tudok menni (pedig ettől tartottam, hogy milyen lesz...), nem tart azért a végbélig a seb.

    Amit olvastam, hogy segít, az a sok C-vitamin, cink és fehérje. A sok fehérje segíti a minél gyorsabb "sarjadást". A doktor erre azt mondta, hogy nem árt, talán picit gyorsít, de ne reménykedjek, hogy 2 hónapnál hetekkel korábban meggyógyulnék, korrekt a doktor úr nagyon... Különben eddig (majdnem 3 héten vagyok túl) hetente kellett kontrollra mennem, msotantól viszont már elég két hetente.

    Lakild írta, hogy érzékeny a hidegfrontra, szerencsére én ezt nem érzem, fájdalom tényleg nem igazán érezhető, csupán érzed, hogy ott valami azért nem száz százalékos, de ez köszönhető leginkább annak, hogy a sebet nem pusztán befedik egy réteg kötözőszerrel, hanem bele is nyomják a sebbe, két okból:1: igy jobban felszivja a váladékot, 2: hogy nehogyösszeforrjon a seb, mielőtt benn felsarjad, felépül a szövet újból, hiszen akkor "zsebesedés" lesz, gyakorlatilag egy lyuk a testeden...

    Elég hosszú lett a bejegyzésem, elnézést érte, de megpróbáltam mindent leírni, hiszen a személyes élmények sokkal többet jelentettek nekem a műtét előtt, mint a 100.definíció a magánkórházak oldalain, amit kidobott a kereső. Azt még hozzá kell tennem, hogy természetesen a videómegosztókon is beirtam a sinus pilonidalis szavakat és jajj miket dobott ki. Uh, egy pasi akinek teljesen nyitva hagyták a sebét, minden nap videókat készitett magáról. Szörnyű volt megnézni, na ez után eléggé elkeseredtem és azt gondoltam, hogy sosem gyógyulok meg. De a doki mint ahogy irtam is, lazán összehuzta a sebet, nem pedig egy tátongó nyílást hagyott rajta. Azért még igy is csak egyetlen egyszer néztem meg a sebem kötözés közben... :)

    Fel kell készülni a dologra, nem leányálom, főként mivel sokáig tart. Nekem szerencsém is volt, most jelenleg államvizsgára készülök és úgy voltam vele, hogy tanulni hason is lehet, állva is esetleg, azonban szerencsére tévedtem, mert ülni is tudtam már az első héten is. Úgy gondolom dolgozni is lehet mellette (az első 10 napban ajánlatosabb otthon maradni), autóban még nem ültem, az ülésbe belesüppedéstől és hátracsúszástól még tartok, lehet, hogy teljesen alaptalanul. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. október 12. 11:0266.

    Szia!

     

    Engem is a nyitott csonthártya és a végbélig tartó vágás rettent meg az újbóli műtéttől.

    Rutin műtét tudom, de azt követő időszak amiről most te is beszámolsz illetve az előző műtéteim miatt pakolgatom a műtét időpontját...

    Most a terv a február.

    Munkám miatt is ez az időpont  a legideálisabb.

    Most fájdogál, ha sokat ülök rajta akkor begyullad, szenvedek vele sokat.

    Tudósíts minket a javulásodról, szerintem nagyon sokan az ilyen fórumokból szereznek tapasztalatot, sőt ennél a betegségnél diagnózist is

    Gyógyulást kívánok!

     

    előzmény:
    lakild1978 (65)
    2009-10-06  08:56
  12. 2009. október 6. 08:5665.

    Kedves Zozi! Örülök, hogy segíthettem hozzászólásommal, pontosan ez volt a célom, mert láttam, többen keresnek olyan kórházat, ahol ezzel az eljárással műtenek, illetve többen érdeklődnek, hogyan is zajlik le ez a műtét. Annyit pontosítanék, hogy borsavport szórt az orvos a sebbe.  Ez nekem másodszorra nagyon nagyon fájt! Sajnos ezt muszáj beleszórni, mert baktériumölő és hámosodást serkentő szer, de én bevallom, amilyen hamar csak tudtam, kimostam a sebből. Múlt hét pénteken voltam kötözésen, az orvos azt mondta, szépen gyógyul a seb, már elkezdett összenőni! Most már nem kell naponta járni, legközelebb ma este megyek, kíváncsi vagyok, mit mond. Egyre jobban vagyok, napközben már csak akkor fáj, ha bénán mozdulok, de az ember elég gyorsan megtanulja, hogyan NE mozduljon. Éjszaka még vannak fájdalmaim, főleg, ha oldalt fekve alszom el. A fájdalmat úgy tudnám leírni, hogy olyan, mint egy hullám: érzem, amikor elindul, a csúcspontján erősen begörcsöl, aztán ahogy jött, el is múlik. Pillanatok alatt zajlik a dolog, de a görcs nagyon erős. Eleinte annyira fájt, hogy a kezem önkéntelenül ökölbe szorult tőle. Olyasmi, mint a szülési fájdalom. Egyébként nekem néha sikerült kivédeni, amikor éreztem, hogy kezdődik a hullm, gyorsan ellenmozdultam, vagy a szülésnél is jól bevált lihegési technikát alkalmaztam. Kérdeztem az orvost, hogy normális-e ez a fájdalom, azt mondta, igen, hiszen a csonthártya szabadon van és fázik, nomeg azért csak irritálja a hámosodási folyamat is. Ahogy gyógyul a seb, a fájdalom egyre kevésbé intenzív. Különben már majdnem teljesen ugyanúgy tudok csinálni mindent, mint a műtét előtt. Ülni is tudok, hol az egyik, hol a másik oldalamra billenve.

    Mikor lesz a műtéted? Remélem, sikeres lesz végre s megszabadulsz ettől a ragaszkodó cisztától!!! Drukkolok és várom a beszámolódat!

    előzmény:
    zozi1979 (64)
    2009-09-30  21:16
  13. 2009. szeptember 30. 21:1664.

    Szia Lakild!

     

    Nayon frappáns hozzászólás, remélem mihamarabb meggyógyulsz és maradsz itt tájékoztatni minket a felépülésedről...

    Rám is a nyitott vágás vár, jó volt visszolvasni, hogy milyen egy nyitott műtét menete, a doki szóról szóra így mondta el ahogy leírtad.

    3  műtéten vagyok túl, sajnos mindig összevarták, ezért kiújult.

    Most ebben az eljárásban bízok, ezért kíváncsí vok a gyógyulásodra!

    Jó lábadozást!

     

     

    előzmény:
    lakild1978 (63)
    2009-09-28  15:03
  14. 2009. szeptember 28. 15:0363.
    Kedves Sorstársaim!Megosztom a történetemet én is: 31 éves nő vagyok, először kb 4 éve jött elő a cisztám, amit eléggé elhanyagoltam, bár zavaró volt, amikor aktív volt, fájdalom, váladékozás stb, de mindig abban bíztam, hogy majdcsak elmúlik magától illetve a házi praktikák segítenek. Nos, nem így történt, elmentem vele bőrgyógyászhoz, aki ilyen-olyan krémeket, gyógyszereket írt fel, amik persze semmit nem segítettek. Végül adott egy beutalót a sebészetre, ahová addig-addig halogattam az elmenetelt, hogy terhes lettem, így lett egy jó ürügyem, miért ne foglalkozzak az üggyel. A terhesség alatt viszont többször begyulladt a ciszta, gondolom, a túlsúly szerepet játszott ebben, meg talán a hormonok is, ki tudja? Mindenesetre a következő terhesség alatt nem akarok ezzel a problémával kínlódni, így nyáron felkerestem ismét a bőrgyógyászt, aki ismét adott beutalót a sebészetre. Abban bíztam, hogy majd ambulánsan megoldják a dolgot, de három orvossal is beszéltem s mindhárom azt mondta, hogy ezt csak kórházi körülmények között lehet kivágni. Már-már el is indítottam a folyamatot, amikor az egyik orvos felhívta a figyelmemet arra, hogy nyáron nem tanácsos ilyen műtéteket végezni, mert nagyobb a fertőzésveszély, főleg ezen a "szennyezett" területen. Ekkor döntöttem el, hogy ezt a dokit választom majd. Így szeptemberre tolódott a műtét. Az újpesti (IV. kerületi) Károlyi kórházba feküdtem be, ahol ugyan nincsenek luxuskörülmények, de itt megfestős módszerrel műtenek s a sebet nyitva hagyják, csak a sebszéleket varrják le a csonthártyához. A műtétet epidurális érzéstelenítésben csinálták, s csak annyi volt a kellemetlenség, hogy nem lehetett felkelni 8-9 órán át s nem lehetett enni, inni sem. A műtét kb egy órás volt. Ahogy múlt az érzéstelenítő hatása, meglepően kevéssé fájt a nyitott seb, simán tudtam létezni, aludni fájdalomcsillapító nélkül is. Szerdán feküdtem be, aznap meg is volt a műtét s péntek reggel már mehettem is haza. Amikor a seb elkezdett gyógyulni, voltak fájdalmaim, nem is kicsik, de most, lassan két héttel a műtét után azt mondom, hogy egész jól vagyok, húzódik, néha fáj, de elviselhető. A hidegfrontra nagyon érzékeny volt a seb, akkor pokoli éjszakám volt, de Cataflammal és Algopyrinnel elviselhető volt az első időszak. Persze csak hason és oldalt tudok feküdni, ülni sem olyan kényelmes, felállni csak nehézkesen tudok. A varratszedés másfél héttel a műtét után volt, kicsit volt csak kellemetlen és azóta kevésbé fáj. Azóta lehet zuhanyoztatni a sebet, sőt kell is naponta többször, mert így ürül a váladék. Attól tartottam, hogy fájni fog, ahogy a víz a nyitott sebbe megy, de nem fáj sőt, kifejezetten felüdülés a zuhanyozás. Kötözésre naponta kell visszajárni. Az első pár napban ezüsttel átitatott gézt tett az orvos a sebbe, ez megakadályozta a baktériumok elszaporodását. Most, hogy már gyógyulgat, hámosodik a seb, boraxport (vagy mi a csudát) szór a sebbe, ez bizony fáj, de hasznos. Kb egy hónap a gyógyulási idő, remélem, utána tényleg jól leszek s nem újul ki! Állítólag az én cisztám jó nagy volt, de nem tudom, mekkora a seb, nem mertem megnézni:) Nem nyár esti séta a műtét és a lábadozás, de ne hanyagoljátok el (bagoly mondja...)!Sajnálom, hogy ennyien vagyunk ebben a klubban! Mindenkinek gyógyulást kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. szeptember 21. 08:4562.

    Szia Bernadett!

     

    Üdvözlünk a klubban, neked is pilonidalis cysta, dermoid ciszta, pilonidal cysta és még pár féle képpen nevezik betegséged van.

    Egy járat a farok csontnál, begyullad, tályogosodik, stb...

    Nekem műtötték párszor, olvasd el előző írásaimat....

    Vannak akiknek egyből sikerül kiírtani, vagy helyi érzéstelenítésben,vagy rendes nagy műtéttel kiírtani.

    Kikell vágni úgy azt a részt, járatot, hogy nemaradjon semmi.

    Nekem még sajnos nem sikerült, vagyunk itt jó páran vele, tüneti kezeléseket alkalmazunk, engem megnyugtatott a doki,hogy nem halálos, kellemetlen, makacs betegség.

    Én sokat ülök rajta, ezért ha begyullad akkor pihentetni kell, betadin, kamilla, régebben tetran kenőcs...

    De a végső megoldás a műtét.

    Nekem most nyitva fogja a doki műteni,hogy a kivágott szövetrész helyett a szervezet újra termelje magát és egy járat mentes, baktérium mentes szövetállománnyá heggedjen. Esztétikailag nem lesz szép,de ez nemérdekel!

    Ez hosszadalmas idő ,mint a hagyományos vágjuk ki, varjuk össze, de az én esetmben ezek a műtétek nemhoztak eredményt.

    Sajnos.

    Most is vannak lyukacskáim, néha nagyon fáj, néha elfelejtkezem róluk.

    A gyulladást ki kell takaríttatni, nekem múlthéten vágták, mosz gyógyulgatok.

    Jobbulást mindenkinek!

     

     

     

    előzmény:
    bernadett78 (61)
    2009-09-14  14:06
  16. 2009. szeptember 14. 14:0661.

    sziasztok

     

     

    nekem is lenne egy kérdésem.

    2 éve kb mikor elősször a fenékvájatomnál kijött valami.

    3 napig szenvedtem vele,űlni nem tudtam,dokihoz mentem,és azt mondta tájog.

     

    aznap este kifakadt.jól kinyomkodtuk a férjemmel a gennyt belőlle.

    de azóta is kb 2 havonta előjön,de nem szenvedek vele sokat,nert meleget teszek rá,és hamarabb beér,és ki lehet nyomni.

    Kérdédem az lenne,ez mi lehet??

    SIPOLY?

    TÁJOG?

    CISZTA??

     

    van rajta 2 pici lukacska.

    mit tegyek szerintetek??

    Most nincs begyulladva,de érzem mindha a vizhólyag kifakadna,és puhább a bőr ott.

     

    TANÁCSOKAT VÁROK!!!!!!!!!!!!!!!

    2 gyermekes anyuka.

    előzmény:
    Cinea (60)
    2009-09-02  16:50
  17. 2009. szeptember 2. 16:5060.

    Sziasztok!

     

    Hát tényleg nem semmi, hogy ennyi mindenkinek van, és nagyon "rosszul" műtik, vagy milyen alattomos egy dolog.
    Nekem is akartak lebenymetszést, de abba nem mentem bele, utána mentem el lézeres kezelésre, az segített! Mindnekinek csak ajánlani tudom a lézert! Én azóta nagyjából rendben vagyok, néha picit piros, felmaródik a seb de nem vészes. 10Hónap után újra táncolok, persze azért nem úgy mint rég, de igyekszem:)

    Mindnekinek gyógyulást, jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_367212
    Torolt_felhasznalo_367212
    2009. augusztus 30. 17:3459.

    Sziasztok!

    Én 20éves nő vagyok és már másodszor műtöttek...(Sinus pilonidalis tályoddal)

    Az első műtétem egy éve volt,a második egy hete.Körmenden mütöttek,Z plasztikát alkalmazott a doki,festékanyagos befecskendezés volt így jobban látta meddig is tart a cysta,második festékanyag mentes műtét volt.Más cérnát is használt a siker érdekében.

    Az elsőnél rendkívül hosszú volt a gyógyulási idő,a mütét után pár héttel amikor folyamatosan kerültek ki a varratok elkezdett folyatni...Nem csak váladékozott,hanem a zsír is elkezdett folyni...

    Az egyik vágásnak egy év sem volt elegendő,hogy beforrjon...Kb.fél cm-es lyuk maradt és szinte állandóan váladékozott...Egy évig hetente jártam és ezüst nitrátot tett a fennmaradt lyukba ami baktérium és csíra ölö.

    Belülröl fennmaradt egy rés ami nem forrt össze és elhámosodott a fala,szóval elcystásodott...Kontrasztfolyaadékos röntgenre jártam ami egy ideig azt mutatta,hogy megy össze aztán egyik hónapról a másikra kétszeresére nőtt...Onnan is tudtam,hogy baj van,hogy elkezdett vérezni...Nos jött a  második műtét ami hétfön volt,de most nem volt lebenymetszés hanem az egyik vágást(ami nem forrt be teljesen)tárta fel és úgy metszette ki a cystát.

    Mára a másik két régi vágás bedagadt és fáj...Sajnos nem tudom miért.

    Második mütét után betadin kenöccsek kell kenegetnem naponta többször.Az elsőnél nem kellett.

    Az első cysta kb.ökölnyi volt(láttam mikor kivették),a második dionyi volt.

    Nagyon remélem,hogy mostani sikerülni fog...

    Örülök,hogy megoszthattam veletek az elmúlt  év szenvedéseit,talán segítettem is...

    Mindenkinek jobbulást kívánok!!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. augusztus 27. 22:2358.

    Kedves Gorillka és Anita,

     

    Na ez jó hogy mindkettőtöknek úgy tűnik sikerült a műtét rendesen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_578617
    Torolt_felhasznalo_578617
    2009. augusztus 24. 17:5557.

    Sziasztok!

     

    Úgy gondoltam, hogy én is megírom nektek a saját történetemet.

    Én 2007 őszén érzékeltem először a ciszta tüneteit. A háziovosom beküldött a sebészetre, és azt mondta, hogy kiműtik helyi érzéstelenítővel és már mehetek is dolgozni még aznap. A kórházban már nem egészen ezt mondták. ( Bár a háziovosomnak minden tiszteletem, hogy azonnal jó diagnózist állított fel).Ott közölték, hogy műtét. Életemben nem voltam kórházban, úgyhogy kicsit besokkolt az információ. Nekem tályog nélküli cisztám volt. 

    A végeredmény az lett, hogy egy másik kórházban, de elvégezték a műtétet (nem Bp-en, vidéken). A sebészemmel maximálisan meg vagyok elégedve. A műtét 2008 januárjában volt, és azóta sem újult ki.

    Gerincércéstelenítővel műtöttek, egy hetet töltöttem kórházban, a kedves kis cső lógott ki belőlem amíg váladékozott. A sebész elmondása szerint babszem nagyságú cisztám volt mégis kb 10cm-es vágásom lett. Elmondása szerint jó mélyen kitisztította és ezért lett a nagy heg, mivel tényleg, ahogy ti is írtátok ha egy baktérium is ott marad, akkor újra kiújulhat. Pont ezért én nem is vállalkoznék soha a nyitott sebbel járó műtétre, mert véleményem szerint akkor még nagyobb a fertőzés esélye.

    Az ott dolgozók szerint ez ma rutinműtét, rengeteg ilyen esetük van. 

    Remélhetőleg az, hogy másfél éve nem újult ki, már jó előjelnek tekinthető, de persze ki tudja:)

    Mindenkinek sikeres gyógyulást kívánok!!!

     

    Üdv: Anita

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_744896 (55)
    2009-08-11  06:26
  21. 2009. augusztus 17. 14:1356.

    Kedves Gorillka!

     

    Azt gondolom,hogy mivel nemértett meg az orvos, (gyógyszer érzékenység,allergia, terhesség) érzéstelenítés nélkül, helyi feltárásban részesültél, amiben nemkételkedek,hogy nagyon fájdalmas, bár az 5 méter géz a sebben kicsit túlzás

     

    Szerencsésnek mondhatod magad, hogy nemújult ki eddig, a sok ülés hajlamosító tényező, tehát ilyen hosszú út alatt vigyázz rá...

     

    Üdv: Zozi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_744896 (55)
    2009-08-11  06:26
  22. Torolt_felhasznalo_744896
    Torolt_felhasznalo_744896
    2009. augusztus 11. 06:2655.

    Sziasztok,

    Én is leírom a történetemet. 42 éves nő vagyok, 6 éve új helyre költöztünk, új háziorvost is választottunk. Gondoltam a bejelentkezéskor megkérdezem, hogy ugyan már mi lehet az a kis mozgó csontocska a csigolyámon a fenekemnél, ami miatt soha nem ment a suliban a hasizomgyakorlat és néha – úgy vettem észre – ne nevessen ki a doktornő, de mintha valami folyadék jönne ki belőle, legalábbis a bugyimon látom a foltot. Elküldött röntgenre, majd közölte, hogy semmiség, nem kell vele foglalkozni, de töltsek ki egy 6 oldalas kérdőívet, mert az kell neki…

    Nyárom Olaszországba mentünk nyaralni – tudom nem menő, de mi szeretjük. Már odaúton fájdogált az én kis csontocskám, de gondoltam, csak a hosszú autóút miatt. Aztán szépen elkezdett nőni és fájni. Az ember lánya külföldön, nyaralás közben nem rohangál orvoshoz, de szerdán már annyira fájt, hogy felkerestük a helyi kórházat. Mi nem beszélünk olaszul, ők nem beszélnek angolul. Viszont jártak egyetemre, láttak már ilyet, mondják is a nevét latinul, felírnak egy krémet, szerintük meg kell próbálni, de ha nem javul, műtét „cut”. Krém 49 euro, még jó hogy van biztosításunk.

    Másnap már mozogni sem igen tudok, a dudor sárgabarack nagyságú, de inkább szilvára hasonlít – a férjem leírása szerint – sötétlilás színe és alakja okán. Irány a kórház. Amikor belépünk – nem álljuk végig a sort – megyünk, vánszorgunk célirányosan, keressük a tegnapi orvost, aki már ismerősként üdvözöl. Kiderül, számított ránk. Gyors adminisztráció, van-e biztosításunk, mondjuk persze, közben telefonálgatás. A toxikus szó többször megüti a fülünket. Bánom, hogy annak idején sok magyar nőtársamhoz hasonlóan nem tanultam meg olaszul, de nekem már minden mindegy, erőm fogytán, ülni nem tudok, állni is csak úgy, hogy a férjem tart. Szültünk együtt két gyereket és valami halványan azt súgja, hogy újabb közös erőfeszítés vár ránk.

    Bevezetnek egy szobába, ahol két nő vár, mintha Antonioni filmjéből léptek volna ki, sötétbőrű, fekete hajú, sovány asszonyok, csak a kendő hiányzik a fejükről. Le kell hasalnom egy vizsgáló asztalra, gondolom előkészítenek a beavatkozásra.

    Félek az injekciótól, de nem kell félnem, mert nem kapok.

    Erős kezek lefognak, hatalmas fájdalmat érzek és csak üvöltök, sírok és üvöltök. Amikor nem bírom tovább kérem a férjemet, tegyen valamit mert, meghalok. Valahogy szünetet kér, pszichésen rendbe szedem magam. Megjegyzem, olyan érzés mintha a gerincemen zongoráznának. A férjem válasza: azt teszik.

    Folytatják a műveletet, azt hiszem ennél nagyobb fájdalom nem létezik.

    Röpke negyedóráig tartott a beavatkozás. A férjem elmondása szerint legalább 5m gézt nyomtak bele a sebbe, majd leragasztották. Tolókocsiba ültettek és kitoltak a folyosóra.

    A folyosón ülő emberek szeméből láttam, hogy nem hangszigetelt az ajtó.

    De élek! A fájdalom megszűnt és úgy érzem magam, mint egy nagyon erős hányásos-hasmenéses betegség után. A kezem nem tudom felemelni, de érzem, hogy vége a bajnak.

    Jön a papírmunka, kis huzavona a biztosítóval, faxon nem igazolják, hogy érvényes biztosítással rendelkezem, de hála egy idős olasz professzornak (és az ő magyarországi élményeinek) nem kell fizetnünk, kapunk egy számlát és van egy hónap a fizetésre.

    Utána minden nap sebtisztítás, kötözés. Szombaton hazaút kocsival. Itthon sebtisztítás, kötözés. A magyar orvos beszél egy műtétről, amit el kell majd végezni, mert különben kiújul, de nyáron a nagy meleg miatt nem csinálnak ilyet.

    DE nem újult ki!

    Azóta minden rendben. Lehet, hogy ott nem beszélnek angolul az orvosok és nem bíznak a magyarok egészségbiztosításában, de jól megcsinálták a „műtétet”.

    Tehát, ha itthon nem találtok jó orvost, irány Jesolo!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. július 31. 11:0554.

    Szia Dert!

     

    Én sajnos debrecenben nemtudok,de egy pár sebészt kérdezz meg,hogy mi a véleménye, mit tud róla, hogyan metszené ki stb... hidd el megéri

     

    Üdv: Zozi

     

    előzmény:
    Dert (53)
    2009-07-29  16:39
  24. 2009. július 29. 16:3953.

    Sziasztok!

     

     

    Debrecenben tud valaki jó sebészt; aki már találkozott ezzel a problémával, nyitva kezeli stb?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. július 16. 20:0452.

    Sziasztok!
    Kicsit gyorsan beleéltem magam a gyógyulásba, rá 3napra megint elkezdett picit váladákozni, picit ott felszakadt a seb, de megint kezelem , és a doki azt mondja összeforr és meggyógyultam. Ez is már szépen forr össze csak ugye hülye hely, izzadság stb, ráadásul nekem végigvan varrva :( De akkor is nagyon sokat segített ez  módszer, sokkal többet , mint a két műtét.
    Nem természetgyógyász, csak egy sebész, aki elvileg szépészeti "műtéteket" csinál lézeresen, de ezt is. Tehát én ajánlom, vmi lézeres műtéttel foglalkozó orvos felkeresését, rontani nem ronthat. Én sopronban voltam ezen a kezelésen. ha valakit bővebben érdekel, priviben írok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top