Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. 2009. július 14. 23:0951.

    Üdv!

     

    Én is örülök hogy Cinea rendben jön!

     

    Kösz a Bepanthen kenőcs tippet. Utóbbi időkben nekem is érzékeny lett a heges felület, valószínű nálam is csak az izzadtság csípte ki, de erre eddig nem is gondoltam. Jó ötlet a kenőcs!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. július 13. 09:3150.

    Még csak most olvasom az algás , lézeres műtétet!!!

    Hol csinálják??? Doki vagy természetgyógyász?

    Telszám, weblap ,valami???

     

    Ez lenne a megoldás???

     

    Cinea lesz a megmentőnk?

     

    előzmény:
    Cinea (47)
    2009-07-03  18:15
  3. 2009. július 13. 09:2649.

    Szia Cinea!

     

    Örülök,hogy meggyógyult, én most az izzadás ellen,hogy ne csipje ki Bepanthen Plussal kenegetem, úgyérzem használ

     

    Üdv: Zozi

     

    előzmény:
    Cinea (47)
    2009-07-03  18:15
  4. 2009. július 13. 09:2348.

    Szia!

     

    Ha műteni kell érdemes pár orvossal tanácskoznod, nekem már az 5. vágásra lenne szükségem, valakinek az első is hatásos.

    Sajnos nekem is ezek voltak a tünetek 5 éve a "puklival" kezdődött, mára szétfarigcsálták a farok csontomat lásd előző írásaimat.

    Kitartás, nem életveszélyes

     

    Egyszer csak meggyógyul itt mindenki...

     

    Kiújulás mentes gyógyulást mindenkinek!

    Zozi

     

    előzmény:
    kisnyusz88 (46)
    2009-06-25  22:18
  5. 2009. július 3. 18:1547.

    sziasztok!

    Ma voltam orvosnál, és gyógyultnak mondott:) A hegek szépen összeforrtak, ahol nagyon összevarrtak mér  aműtétnél ott néha picit kicsípi az izzadsáág, de amugy teljesen elmúlt és jólvagyok. Igaz a balatont azt hiszem idén hanyagolom, de nem baj.

    Mindenkinek gyógyulást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. június 25. 22:1846.

    Ma vissza mentünk kötés cserére. Azt mondta az orvos akihez épp kerültünk hogy szépen gyógyul,már fürödhetek is vele. Bár nem tudom ebbe neki mi a szép,mert én még mindig érzek mind a két oldalon pici puklikat,de hát ő az orvos ugyebár nem pedig én. Holnap kell vissza mennem ahhoz a dokihoz aki feltárta kontrolra. Meglátjuk ő mit mond. Ahogy haza értem rákerestem,hogy informálódjak mi is ez konkrétan,mik a lehetőségek. A műtétet már nekem is meglegyintették,hogy lehetséges szükségem lesz rá. Örülök,hogy megtaláltam ezt a fórumot és vissza olvastalak titeket,mert bár engem még nem műtöttek már tudom ha mégis szükségem lesz rá akkor kit és hol kell keresnem. Hatalmas segítség ez nekem.

    előzmény:
    kisnyusz88 (45)
    2009-06-25  21:58
  7. 2009. június 25. 21:5845.

    Sziasztok.

    Pár napja derült ki,hogy én ugyanezzel a problémával szenvedek. 

    21 éves lány vagyok. Múlthét szerdán kezdett el fájni a farok csontom. Csütörtökre már a farok és keresztcsontom is fájt. Elmentem a körzeti orvoshoz,álmomba se gondoltam volna,hogy ez lesz a probléma. De ő sem. Kiírt egy hétre,mivel én ülő irodai munkát végzek. Felírt kenőcsöt és valami gyógyszert. Szedtem is rendesen,de nem használt,hétfőre két diónyi "pukli" lett a fenekemen a csontoknál ahol előzőleg fájt. Rohantam vissza az orvoshoz hogy nézze meg miaz,mert most még jobban fáj,nem tudok ülni rajta.  Megvizsgált,s azonnal adta is a papírt hogy irány vele a sebészet,felírt antibiotikumot s mondta hogy jegelnem is kell. Elmentünk anyukámmal a sebészetre,hál istennek hamar fogadtak,és egy nagyon kedves és humánus orvoshoz kerültem. Kifaggatott s mondta,hogy mivel az antibiotikumot még csak ma (kedden) írták fel várjunk egy napot,hogy hogyan reagál a gyógyszerre meg a jegelésre. Megkérdeztem,hogy mi okozta ezt,mivel én semmit se tudtam erről a betegségről,azt sem hogy létezik ilyen. Elmagyarázta,hogy mennyi lehetősége van,de mint kiderült nekem fertőzéstől jött ki. Szerdán vissza mentem,közölte hogy feltárjuk mert egy picit kisebb lett de még mindig fájt és piros volt. Gondolom nem én vagyok az egyetlen akinek ez egy örök emlék marad ez a feltárás dolog. Majd bepisiltem a fájdalomtól amikor beadta az érzéstelenítőt,arról már nem is beszélve amikor széthúzta meg össze nyomta,na mindegy. Túl estem rajta,kifele jövet meg rosszul lettem az érzéstelenítőtől,holott kaptam már eleget a fogászaton s akkor semmi bajom nem volt. Most majdnem megfulladtam ha nem kaptam volna gyorsan friss levegőt. Anyám meg még rám is hozta a sírást úgyhogy gombóccal a torkomba rám jött a sírás. Szegény biztonsági őr úgy megijedt h azt se tudta,hogy székért rohanjon vagy hordágyért

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. június 19. 18:1244.

    Sziasztok!

    Jelentem, holnap lesz 4hete , hogy volt a lézeres műtétem, járok kötözésre és nagyon szépen gyógyul. Mondta a doki, hogy külsőleg szép az alsó seb már majndem teljesen összeforrt, a felső még gyógyulgathat. Már tudok háton feküdni és nem fáj, néha picit érzékeny, de teljesen jól vagyok:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. május 28. 19:3443.

    Szia!

    Hát sokmindnet nem láttam, mivel hason feküdtem. Helyi érzéstelenítést kaptam mindkét helyre, és végülis az a  lényeg h ezzel a lézerrel megölik a baktériumokat kaptam a  sebbe algákat , amik szintén fertőtlenítenek.
    Igen ez a háton fekvés, mondjuk most azt mondta a doki, hogy most ne nagyon feküdjek, de már úgyis megszoktam a hason és oldalon alvást.

    előzmény:
    zeppelin76 (42)
    2009-05-28  12:33
  10. 2009. május 28. 12:3342.

    Szia!

     

    És milyen ez a lézeres kezelés? Mit csinálnak azzal tulajdonképpen?

     

     

    A műtét óta (március közepe) én se feküdtem háton. Főleg az elején nagyon fárasztó volt, hogy mindig oldalt meg hason kellett feküdni. Most már félig-meddig tudok háton is feküdni de az se 100%-os, mert valahogy félig oldalt vagyok. Eltart egy ideig amíg már rendesen háton tudunk feküdni. :(

    előzmény:
    Cinea (41)
    2009-05-28  09:11
  11. 2009. május 28. 09:1141.

    Sziasztok!

    Igen, én is hallottam erről a  megoldásról. Engem azzal "riogatott" a sebész, hogy azt kéne csinálni, hogy elforgat egy kis bőrt a fenéken középtájt két vágás és vhogy elfordítani, de azzal eltorzul a  fenék, hát azért ennyire drasztikusan nem szeretném, meg hogy az sem 100%-os mert erre nincs 100%-os :(
    Én voltam közben egy lézeres kezelésen, bár nekem két lyuk van fent a seb és lejjebb egy sipoly, mely műtét után jött ki, mindkettőt külön lézerezték, kicsit a sipoly még váladékozik, mert ugye ki kell jönnie annak ami odabennt van, tehát ez normális. Azt mondja a doki, hogy gyógyulgat, de azért kicsit hosszabb folyamat, most ebben nagyon bízom. Nem ültem le 3napig aztán muszáj volt két órát de azóta megin nagyon keveset. Érdekes például, nemtom ti hogy vagytok vele, de éna  második műtétem óta (február ) nem is tudok háton feküdni:(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. május 28. 00:2540.

    Szia!

     

    Én is nála voltam, és pont ugyanezeket mondta nekem is. Pl. azt is hogy hogyha egy db baktérium is benne marad, akkor az egésznek vége. És szerintem igaza is van. Én is megbántam hogy nem hozzá mentem.

     

     Szerintem lehet kicsit összekevered a dolgokat.... nem a bőrt varrja  csonthártyához, hanem a csonthártyáig kivágja a szöveteket, és a sebre nem tesz varrást. Aztán mivel így lesz egy üreg, akkor meg kell várni amíg belülről kedzve szépen magától fölsarjad a szövet. Ahogy sarjad a szövet, egyre kisebb lesz az üreg (seb), míg végül teljesen fölsarjad és aztán a bőr is ránől.

     

    Én legalábbis így értem.

     

    A váladéknak valóban ki kell jönni, az a jó, ha nem benne gyűlik föl.

     

     

    Én is ezért vagyik kiakadva, hogy kb 10 sebészből 8 biztos összevarrná. Pedig az nem jó.

     

    Hol csináljunk weblapot?

     

     

    előzmény:
    zozi1979 (39)
    2009-05-26  20:58
  13. 2009. május 26. 20:5839.

    Sziasztok!

     

    Voltam a GAStroMednél a Dr.László Szabolcsnál.

    Érdekeseket mondott.

    FElvághatják végtelenszer,de ha csak egy db baktérium ott marad akkor mivel oda van zárva elkezd dolgozni és előbb utóbb kiújul.

    Mint ahogy most is...

    Ő a varrat nélküli szövetírtást javasolja, ami azt jelenti,hogy kivágja a az eddigi vágott részeket a bőrt a csonthártyához, vagy valami ilyesmi helyre varrja ,majd az emberi test szövetregenerálódását várva folyamatos kötözés után felépíti a szöveteket, a heg kiújulás mentes lehet.

     

    Ami még érdekes:

    Jó ha válladékozik a sipolyon keresztül, normális, nem kell pánikolni.

    Kötözgetés, betadin, egyéb ellátást nem igényel.

    Mehetek vele nyaralni nyugodtan, pedig félelmetes,hogy meg sebszondázta és 2 és félcentis mély járat(sipoly) van a csonthártya és a külvilág között.

     

    Szóval megbeszéltem a dokival,hogy nyaralgatok, majd szeptemberben megcsinálja szépen a Honvéd kórházban, pár hét döglés,kötözgetés, utánna már lehet vele mocorogni,sőt kell is,hogy úgy építse fel a test a heget.

     

    Ez van, ha belegondolok, mióta ezzel küszködök, kb 6 sebész látta, konzultáltam, mindegyik összevarrta volna, drain cső.

    Ami persze lehet valakinél sikeres, de nálunk nem.

     

    Gondolkodom egy weblap készítésén, érdekes betegség, gondolom rátok is számíthatok, de megvárnám a következő műtétet mert addig még csak reménykedés a kiújulás mentes gyógyulás.

     

    Üdv mindenkinek!

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    zeppelin76 (38)
    2009-05-19  23:53
  14. 2009. május 19. 23:5338.

    Majd tájékoztass a fejleményekről, itt a fórumon. Ez fontos nagyon sok embernek! Kívánom hogy találj megoldást.

     

    Alábbi oldalt még érdemes végigolvasni:

     

    http://drbaradnaygellert.hazipatika.net/ messages

     

    https://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=104319&name=Cysta-pilonidalis-%0D

     

     

    előzmény:
    zozi1979 (34)
    2009-05-18  20:19
  15. 2009. május 19. 17:5837.

    Nekem is azt mondták, hogy sikerült kiírtani, és mikor visszamentem a dokihoz mikor baj volt, azt mondja azt hittem jól megcsináltuk, hát mondom én is azt hittem, de nem. Sajnos már abban sem lehet bízni:(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. május 19. 10:3736.

    Szia Cinea!

     

    A kékfolyadékot a járatba önti ami szétfolyik és színezi a szöveteket, majd a színes részt irtja, pucolja ki a doki...

    Nekem ez állítólag a szövettan alapján tökéletesen sikerült, és mégis, majdhogynem ugyanott ahol volt a sipoly járat ott újult ki...

     

     

     

    előzmény:
    Cinea (32)
    2009-05-17  13:03
  17. 2009. május 19. 10:0435.

    Szia Dóra!

     

    Küldtem neked privit, de nem látom,hogy elküldte volna...

    Publikusak a kérdéseim, ami itt miindenkit érinthet, mennyibe kerül a Telki magánklinikában egy ilyen típusú műtét? Kötözés hol történik?

    Férjed hogy van?

     

    Köszönöm előre is a válaszodat! Üdv :Zozi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296081 (12)
    2009-03-26  19:13
  18. 2009. május 18. 20:1934.

    Sziasztok!

     

    Dühös vagyok és elkeseredett...

    Valóban mindenki mást mond, most egy doki genetikai hibát emleget és hogy kiírthatatlan...

    A dokim nemakarja elhinni,hogy újra, nemérti hogy lehet, a szövettan is őt bizonyítja,hogy semmi járat nemmaradt a kimetszett szövetekben, sikeres volt a kiírtás.

    Már számolni sem tudom,hogy hanyadik doki nézegeti a fenekem.

    Érdekes ez a nyitott seb,de számomra elképzelhetetlen,hogy egy 3-4 centis vágásnál nagyobb sebet nyitva kezelnek.

    Természetesen mostmár pénzt időt nemsajnálva megkeresem a legjobbat, és utánnajárok a gyógyulásomnak, elegem van a betadinből, a tapaszokból, gézből.

    Néztem a Telki árait, orvosait, mivel bőr-szőr tipusú betegség, és a sebszélek összeillesztése fontos, plasztikai sebészt is felkeresek...

    Ez lesz a negyedik műtétem

    CSak jó lenne már!!!

    Remélem ti gyógyultok, és  valóban létrekellene hozni a dokiknak egy oldalt ,hogy tanuljanak

    Üdv : Zozi

     

    kiújulás mentes gyógyulást!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. május 17. 13:0533.
    -gó, csak simán daganato, bocsi
    előzmény:
    Cinea (32)
    2009-05-17  13:03
  20. 2009. május 17. 13:0332.
    Hú,nagyon sajnálom, nem igaz, hogy szinte mindnekinek kiújul, komolyan ez érthetetlen. Ahogy olvastam 4nagyobb öltés, hát de egy 8cm-s sebet tényleg nem lehet teljesen nyitva hagyni, nálam is ez volt akkora volt a vágás, hogy azt nyitvahagyni lehetetlen lett volna, nekem speciál végig van varrva a farpofák között. Tényleg hihetetlen, hogy kevés orvos tudja megcsinálni, és itt lehet, hogy nem is teljesen az orvos a hibás, ez egy ilyen szemét dolog.
    Nekem a második műtét ilyen kék folyadékos volt, azt mondják azzal a gódaganatokat nagyon nagy arányban gyógyítják, erre tessék ez meg visszatér:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. május 16. 19:0231.

    Na vazze!

     

    Hát nagyon sajnálom!

     

    A te orvosod se ért hozzá!

     

    Már azon gondolkodok hogy egy weboldalt kéne erre külön összehozni, ahol tájékoztatva lennének az emberek, főleg a sebészek. Ugyanis a sebészel nagy része még mindig nem ismeri el, hogy a sebet nyitva kell hagyni. Nálad is össze lett zárva, ha jól értem, mivel említetted hogy drain cső volt benne.

     

    Nagyon sajnálom! Én is nagyon aggódok, hogy mi lesz. Mert egyelőre nincs semmi váladék, de belül mintha érezném hogy valami nem stimmel.

    előzmény:
    zozi1979 (30)
    2009-05-16  15:58
  22. 2009. május 16. 15:5830.
    Kiújult....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. május 13. 02:3229.

    Húha, egyikőtöknek 8 cm-es vágás, másikótoknak 12-15 cm, akkor az tényleg nagy! Nekem kb 4-5 cm hosszú lehetett.

    Én se állok valami jól, a műtét után kb 1.5 hónappal, április végén, már össze volt nagyrészt tapadva a seb, de utána elkezdett  fájni, és egy kb 1 cm-es sávban újra kinyílt, és ott volt egy kevés váladék. Ez sajnos amiatt volt hogy túl hamar hagyták összetapadni a sebet. Ami belül marad annak ki kell jönni.

    Azóta megint összetapadt teljesen, és most nincs már semmi váladék. Egyelőre várom hogy mi történik, hogy megint kiújul-e stb.

     

    Lézeres kezelésről ezzel kapcsolatban még nem hallottam. Szerintem esetleg próbálkozhatsz a GastroMed-nél konzultálni, Dr László Szabolcs-ot kerest, én is nála voltam vizsgűlaton, már örök életemre bánom hogy nem hozzá mentem műtétre. Ő nyitva hagyta volna a sebet és mindezt a problémát el lehet akkor kerülni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. május 7. 17:2528.

    Sziasztok!

     

    nekem a vágás 12-15cm körülbelül :S

    Lassan 3hónapja, hogy műtöttek, szépen begyógyult, majd műtétet követően 4 hétre rá visszatért, azóta váladékozik nekem is. Doki azt mondja vmi kipucolásos műtét kéne most, de már nagyon félek és nem szeretnék 3. műtétet :( Egy másik orvos meg azt mondta, ha úgyis mindig visszajön felesleges nagy műtéteket csináltatnom, próbálkozzak lézeres kezeléssel. Esteleg volt valaki ilyenen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. május 6. 22:0327.

    Sziasztok!

     

    Nekem 8 centis  a vágás, 4 nagyobb öltéssel "zárta" össze a sebet, és drain csővet vezetett ki, aminek a helye, több mint egy hónap után is váladékozik... Semmi lyuk, sipoly járat,ilyesmi nemlátszik,főleg zuhanyzás hatására megindul, nem véres,szagtalan, váladék...

     

    Nemtudom milehet vele, holnap felhívom a dokimat,mert szerintem ez már nem normális...

     

    Volt valakinek ilyen tapasztalata???

     

    amúgy behegesedett,de még mindig érzékeny, bár ma is sokat ültem rajta.

     

    Jobbulást mindenkinek!

     

    Üdv: Zozi

     

     

    előzmény:
    Cinea (26)
    2009-04-27  17:14

Címlap

top