Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A torok stimmel, a testalkat nem. Vékony vagyok, de nagyon szeretek enni, különösen az inyencségeket (ki nem?). Az arcom nem ovális, bár ha kihagyom a reggelit, képes és beesik, na akkor talán. Amúgy inkább kerek. Szeretek mindent kényelmesen, nem kapkodva csinálni, és időnként igen, átmegyek lustába:-)))
nekem a barátaim nagyrésze bikákból tevődik össze és bakokból. . egyszer volt egy olyan eset hogy uj suli kezdődőtt és az első napokban összeverődtünk négyen ismeretlenek ugye, beszélgettünk , beszélgettünk és kiderült hogy mindanégyen bikák vagyunk:-))))))))az ilyeneket én már nem a véletlen számlájára irom, hanem a csillagok vonzására, vagy nem tudom. Tehát szerintem nagyon harmonikus lehet egy bika-bka kapcs. mind baráti mind szerelmi szinten. A makacsság, néha lustaság, és torokfájás abszolut stimmel rám. meg persze az étel, ital, szex kombinácio preferálása:-)))))))))
Jellemző ez a topic a bikákra:-)))Nagyon! A vonzódás a picit "misztikus " dolgok iránt+az, hogy azt kiszem jóban vagyunk a jegyünkkel. Kis büszkeséggel vállaljuk. A leírt tulajdonságok nem mindegyikét érzem tipikusnak, pedig nagyo bikuci vagyok. Pl. nem szeretek a konyhában túl sok időt eltölteni élelemkészítéssel, viszont enni. . . hmmm:-) És kedvelem a modern konyhákat!
Az anyagiakkal kapcsolatban pedig igazság van, de szerintem jobb is, ha egy nő nem csak a lángolásra hagyatkozva robban bele egy házasságba. Imádom a férjemet-igazi bika:-)))-, de azt is néztem, hogy mire képes a jövőben! Nem kimondottan anyagilag, inkább eszes, szorgalmas vonatkozásban, de ennek vonzata a money!
Ti hogy vagytok ezzel???
Heves, szenvedélyes kapcsolat a tiétek. Drámai veszekedések és édes kibékülések váltogatják egymást, mert hol imádjátok, hol pokolba kívánjátok a másikat. Túlfűtött, erős érzelmek kötnek össze titeket, és hiába próbálsz a józan eszedre hagyatkozni, társad már rég elcsavarta a fejedet. Valljuk be: fülig szerelmes vagy, és ez nem csak a szívedet, hanem a pénztárcádat is érzékenyen érinti, hisz egy-egy féltékenységi jelenet után mindig új tányérokat kell vásárolnod.
A Bika és a Nyilas
Ellentmondásos kapcsolat, kevés örömöd telik benne. Egy Nyilas túl lelkes, túl fanatikus neked, és bár imponáló lehet, hogy milyen ambiciózus, művelt, de szónoklatai fárasztóak, gondolatmenete követhetetlen lehet a számodra, és ráadásul állandóan siet. Partnered nagy társasági életre vágyik, így választhatsz: vagy játszod a jó házigazdát, és magadban bosszankodsz, hogy mennyi pénzbe kerül az aznapi parti, vagy beletörődsz, hogy társaddal csak reggelente a fürdőszobában futsz össze ha szerencséd van.
A Bika és a Bak
Kiegyensúlyozott kapcsolat a tiétek. Mindketten józan, nyugodt emberek vagytok, nem kell indulatos veszekedésektől, heves kiborulásoktól tartani. Egy Bak megfontolt és megbízható, amit Te nagyra becsülsz, és az együttéléshez kiváló alapnak tartasz. Néha ugyan kicsit mozgalmasabb életre vágysz, szívesen szórakoznál, elmennél mulatni, vagy egy elegáns étterembe vacsorázni, társad azonban nem sokra tartja az efféle dolgokat. Marad a paprikás krumpli, a sör és a békés szunyókálás ebéd után.
A Bika és a Vízöntő
Konfliktusokkal terhelt, de vonzó kapcsolat- lenyűgöznek a Vízöntő képességei, hódolattal és imádattal csüngsz rajta, ami társadnak nagyon imponál. Sok hasonló vonásotok van: a realitások emberei vagytok, nem szeretitek szórni a pénzt, és nagy teherbírásotok van. Te jóval lassúbb és körültekintőbb vagy partnerednél, amivel fel is ingerled őt. Tudomásul kell venni, kettőtök sebessége közt annyi a különbség, mintha egy roller versenyezne egy Porschéval.
A Bika és a Halak
Az ideális kapcsolat. A Hal olyan társ, amilyenre mindig is vágytál: érzékeny, kedves és odaadó, felnéz rád és aláveti magát akaratodnak. Néha kicsit hisztis, ha túl merész dologra akarod rávenni, de előbb- utóbb szót fogad, mert hallgat rád, és bízik az erődben, ami módfelett hízelgő. Nagyon ragaszkodó, gyakran féltékeny, olyankor nagyjelenetet rendez, de egy-két kedves szóval lecsitíthatod, és újra szent a béke.
A Bika és a Kos
Nehéz, de vonzó kapcsolat - olyanok vagytok ketten, mint a tűz és a víz. Egy Kos mindig meglepetést okoz: merész, kiszámíthatatlan, állandóan valami őrültségbe rángat bele, amit gyakran nagy megdöbbenésedre - még élvezel is. Ugyan fárasztónak tartod, hogy az életed ezentúl veszélyes kaland, sokszor meg is ijedsz, hogy elvesztetted a józan eszed (ami igaz is!), de az egész értékesebb számodra annál, mintsem, hogy otthagyd.
Ezek közül még csak a Szűzhöz volt szerencsém, nagyon alkalmazkodó, mindig az van, amit én mondok - hát, szerintem + 1 párkapcsolatban ne az l1en a döntő, hogy csillagj1éből adódóan milyen, + én milyen vagyok: l1en ő a férfi, és kész. Szóval mega-unalom, de nem is lett belőle semmi komoly, bár nem pont ezért.
Bika-Bika
Harmonikus kapcsolat, bár néha már unni fogod, hogy olyan nyugodt a légkör. Mindketten túl kényelmesek vagytok, egymás társaságában hamar ellustultok, és szinte belekövültök a fotelba. Van olyan közös szenvedélyetek, ami egészségesen tartja a vércukorszintet: a féltékenység amikor csak tehetitek, boldogan civakodtok, hogy azután nyugodtan megvacsorázzatok, és nézzétek a TV-ben az esti sorozatot.
A Bika és az Ikrek:
Mozgalmas kapcsolat a tiétek. Egy Iker mellett soha nem érzed magad biztonságban - követhetetlennek tűnik, hogy társad mivel foglalkozik, honnan jön, hová megy, és miért nem ér haza időben a vacsorára. Nyughatatlannak és izgágának tartod, de ami a legjobban bosszant, hogy megbízhatatlan Ha jót akarsz, semmiképpen ne bízd rá a villanyszámlát, és ne küld szombaton piacra.
A Bika és a Rák:
Kellemes, érzelmes kapcsolat - egy Rák éppúgy vágyik a meleg, biztonságos otthonra, mint Te. Szép családdá válhattok: sok gyerek, nagy kert, kutyák, macskák, egerek. Büszke vagy társadra, csodálod kézügyességét, hiszen a legtöbb Rák kiváló ezermester. Talán egy dologban lehet nézeteltérés: hogy kié legyen a konyha, ugyanis főzni mindketten imádtok.
A Bika és az Oroszlán
Erős, örömteli kapcsolat az élet szeretete és élvezete köt össze titeket. Mindketten imádtok nagyokat enni, sütkérezni a napon, vagy délig lustálkodni az ágyban. Te boldogan főzőcskézel, ínyencségeket készítesz kedvesednek, hízelegsz neki, kiszolgálod, amivel egy Oroszlán igencsak elégedett - egy darabig. Azután elege lesz az édes kettesben eltöltött órákból. Felébred mindkettőtökben a hivatástudat, mentek a dolgotok után - hogy aztán újult erővel vessétek magatok egymásra.
A Bika és a Szűz
Zaklatott és unalmas kapcsolat: mindketten túl körültekintőek, megfontoltak vagytok. Igaz, hogy egy Szűz hűséges és ragaszkodó, szereti az otthonát, és kézben tartja a háztartást, de néhány dologgal határozottan az idegeidre megy: túl kényelmes és pedáns, zavar újságolvasás közben, és állandóan rád szól, hogy ne tedd föl a lábad a dohányzó asztalra.
A Bika és a Mérleg
Szép, békés kapcsolat egy Mérleg melegségre, szeretetre vágyik, nyugodtan dédelgetheted. Közös az érdeklődési körötök, hasonló szenvedélyeknek hódoltok, mindketten szeretitek a szépet, a művészeteket. Egy dologra kell csak számítanod: Te két lábbal a földön jársz, míg társad egy romantikus álmodozó - úgyhogy, ha elmentek nyaralni, ő majd fényképezőgéppel rohangál, Te pedig cipelheted a csomagokat.
Folyt. köv, de a véleményeket addig is várom.
Tudtad, hogy ápr. 24. Szent György napja és anno a régi szép időkben akkor hajtották ki a marhákat a legelőre (a téli fedett istállóból)? Ezért aztán még bikábbak vagyunk! ;)
Türelem, önuralom. . . na persze, hogyne. (Ez 1ébként Bika ismerőseimre sem jellemző. )
Én egy 05. 08-i bika vagyok.
Nagyjából stimmelnek rám a bika ismérvei. Na, a türelem az érdekes. Gyakrabban jövök ki a sodromból, mint azt a horoszkóp gondolja:))
A főzés, evés stimm. pénz stimm. lustaság csak reggel korán. Az viszont abszolút nem, hogy nem szeretek változtatni. Én vagyok az első, aki átrendezi a lakást.
A párom oroszlán! Remek jegy, akkor van gáz, ha egyszerre dühödünk fel. Akkor viszont földindulás van:))))))))
Nahát, ez tökjó, hogy találtam ápr. 24-eit! Azaz jó, hogy itt vagy. . . :-) (1x utaztunk vonaton a barátnőmmel, és felszállt 1 fiú, akivel beszélgetni kezdtünk. Kb. 2. mondatom az volt: "Nem ápr. 24-én születtél?" A válasz: "De igen. " +mutatta a személyijét, tényleg. Nem tudom, melyikünk döbbent + jobban. )
Ez tényleg érdekes, hogy a bikák ugyan lusták, de a makacsság is jellemző, ami rokona a kitartásnak, ugye. . . Így hát gyakran erejük végéig csinálnak vmit, csak, hogy fel tudják mutatni az eredményt, még akkor is, ha nem feltétlenül szükséges. . . hogy aztán lustán élvezzék az önmaguknak engedélyezett nyugalmat és pihenést :-)))
"A Bika jegyében született ember legjellemzőbb tulajdonsága a türelem, állhatatosság és önuralom. Nehéz kihozni a sodrából. Minden tettét alaposan megfontolja, és nem szívesen kockáztat. Befolyásolhatatlan. Mereven ragaszkodik a múlthoz, a megszokotthoz, elveihez és elképzeléseihez. Makacsságával sokszor haragítja magára a világot. Nehezen köt barátságot, de akit megszeretett, ahhoz hűséges. A válást sosem ő kezdeményezi. Sírig tartó hűségének leginkább az az oka, hogy nem szereti a változatosságot, nehezen barátkozik, nehezen fogad a szívébe valakit, de ha egyszer befogadta, akkor nehezen is mond le róla.
A Bika szereti a fényűzést, a pompát, ezért szerelmében is gyakran szerepet játszik az anyagi érdek. Jó partira törekszik, és ha kell, inkább vár, nem rohan az első fiúval a házasságkötő terembe. Elméleti dolgok helyett inkább a matéria érdekli. Kézügyességgel áldotta meg az ég, és az anyagok titkát sem ismeri úgy senki, mint ő. Anyagiasságából következik, hogy jó evő és jó ivó, kifejezetten ínyenc, így aztán már kora gyermekkorától súlyfelesleggel kell harcolnia.
Hetente újabb fogyókúrába kezd, de csak ideig-óráig bírja megtartóztatni magát. A bika típusú ember szívesen főz, szereti a maga készítette különleges ételeket, italokat, még a férfiak is mesterei a szakácsművészetnek. Nem riad vissza a legbonyolultabb ételköltemény elkészítésétől sem. Ha valaki Bika-szülöttnek akar kedveskedni, szakácskönyvvel biztosan sikert arat. Kitűnő családanya (családapa), aki addig nem nyugszik, míg szeretteinek meg nem teremti a biztos anyagi hátteret. A Bika nő gondolatvilágát az otthon köti le, de ha munkát vállal, a hivatásában is kitűnően helyt tud állni. A változást a legapróbb hétköznapi dolgokban is nehezen viseli. Ő az utolsó, aki rászánja magát a háztartása modernizálására. Öltözködésére a konzervativizmus jellemző. "
sziccya, én is április 24-én születtem! :))
a torok mint problémás zóna stimmel nálam is, de ugyanakkor valahol olvastam, hogy a bika leszebb testrésze a nyak és ez is stimmel.
az alkati "áldással" nem értek egyet. az általam ismert bikáknak ugyanis nem erőssége a szép alak, mert ugye a pocak az. . . :)
a lustaság nem mindig igaz. munka terén egyáltalán nem. rengeteget dolgozom és a végsőkig kitartok. az igaz viszont, hogy a házam a váram és feltöltődni otthon tudok úgy igazán. egy-egy fárasztó munkahét után van hogy egy-két napig sem nagyon mozdulok ki otthonról. ilyenkor sütök-főzök, zenét hallgatok, olvasok, rendezkedek. és hétfőre újra jól vagyok. :)
Szintén bika. Pénz engem sem érdekel túlságosan. Hűség? Inkább "diszkréten hűséges"! Máris másolom a jegy tulajdonságait! :o)