Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Na, akkor rákérdezek: van olyan közöttünk (még1), aki ápr. 24-én született?
Ami azt illeti, hogy a bikákat nehéz kihozni a béketűrésből, de akkor nagyon nagy vihar lesz: hát engem nem nehéz kihozni.
Az igazságtalanság és a felesleges gonoszkodás (amikor vkivel csak azért nem kedves az ember, mert elsőre nem volt neki szimpatikus) rettentően dühít, a fizikai +torlásig csak azért nem m1ek el (azért nem szaggattam + tegnap a kolléganőmet), mert kényes vagyok arra, mit gondolnak rólam, és nem akarom, hogy civilizálatlannak tartsanak (faluról jöttem Bp-re, és a pesti libák között nem engedhetek + magamnak bármit). Bika-tulajdonság, hogy nagyon foglalkozunk a külvilág véleményével?
A torokbántalmakról 1ébként minden - csillagj1ekkel foglalkozó írás - említést tesz, és maximálisan igaznak is tartom, rám is az ilyen gond a legjellemzőbb.
Lustaság, makacsság: szintén.
Párt nem tudok ajánlani, úgy tudom, a Halakkal írnak lángoló szerelmet, hát nálam bejött, szénné is égtem, sajna. A Szűzről már írtam, + azt olvastam, hogy Bika Bikával ne kezdjen soha, a makacsság miatt.
Én is bika. . . Hogy mennyire tipikus, azt nem tudom, de sok dolog jellemző rám, amiket itt felsoroltatok. Szeretem a hasam, imádom az édességet, türelmes vagyok, ritkán robbanok, de akkor nagyot :), tele vagyok érzelmekkel, vágyom arra, hogy szeressenek, tiszteljenek, makacs is vagyok (állítólag nem is kicsit), és még egy : sajnos nagyon lusta vagyok. . . Nem is tagadom. . .
Örülök, hogy nekünk is van egy topikunk :)
Üdv mindenkinek!
Szintén Bika.
Nem gondoljátok, hogy van valami különös a Bika-Oroszlán párositásokban?
Nekem már három oroszlánnal akadt dolgom. A párom is az, de már közel a Szűz jegyhez, szerintem illik rá a Szűz tulajdonságaiból is pár. Szerintem ez szerencsés. Érdekes módon neki is Bika partnerei voltak.
Egyszer volt egy Bika párom. Na, arra nem vagyok büszke.
A Halak jegye rendkivül karrieristának és céltudatosnak tűnt.
A Bak szimpatikus.
Eddig azzal is magyaráztam az oroszlánosdit, hogy a családban is van kettő.
Mit gondoltok?
Én is Bika vagyok - valamiben tipikus, valamiben az ellentetje. Vékony vagyok és nem is hízásra hajlamos, de szeretem a kulináris élvezeteket :), az igényes dolgokat (ez is jellemző a Bikákra), a szexet ;).
A férfi-nő párosításokkal nem igazán tudom hogyan állnak a Bikák. A szerelmeim között volt Nyilas, Bak, Bika és a mostani párom Oroszlán. (egyik sem tipikus Bikához illő, azt hiszem. )
A torok betegségei illenek rám, általában ha megfázom az a torkom viseli meg legjobban.
Ennyi jutott eszembe hirtelenjében.
Én skorpió (igaz bika aszcendenssel) a férjem bika, eddigi ismereteim alapján tipikus!
Kéretik a hibákat sorolni.
Most viszont távozom, majd holnap jövök! Bikák Kitartás !!! (ami szintén nem jellemző)
Szerintem is erős jegy, makacs vagyok, szókimondó, türelmes. . stb. Viszont van egy-két olyan ember, akinek 1 perc alatt kihoznia a béketűrésból. Én pl. rosszul viselem a kritikát, ha mások előtt teszik, akkor pláne! A hasamat én is szeretem és lusta vagyok körítésként, viszont szerintem mi bikák szerencsések vagyunk, jók az alkati tulajdonságaink. Nem vagyok se kövér, se sovány. Nekem pont megfelel.
Jaaa, és diszkrét megcsalás. . . szerintem nem igaz, mert a bika egyszerre csak egy ebmerrel tud foglalkozni(legalábbis én), így rögtön bukta a partnernél.
Ovális arc , talán igaz ! Nem problémás a torok ! Megfázásra gondolsz ?
Erős jegy a mi kis csillagjegyünk, és eléggé felismerhető:-))
Szerintem rám nagyon is passzol, legalábbis eddigi ismereteim alapján, kivéve, hogy elég jól bírom a változásokat.
A férjem szintén bika, de az előző párom oroszlán volt. Hát, . . . isteníteni kell, és akkor nincs gond;-)
Azért nem lehet mindenkire uazt a skatulyát ráhúzni, de szerintem sokmindenben megállja a helyét a csillagjegyek jellemzése. A kos férfiakkal például szerintem nagyon nehéz egy bika hölgyeménynek. Rám kimondottan buknak, viszont nekem túl erőszakos, o"kos"! de azért szeretnivalóak Ők is, csak tán nem bikalányoknak:-)))
Üdv mindenkinek, tetszik a Bika Fórum!!!
Sok minden jellemző rám, de pl. a pénz sosem érdekelt. (sajnos)
Különben nagyon sokat számít az is hogy mi az asszcendensed, és hogy születésedkor hol voltak a bolygóid. Ezért lehet hogy némelyik bika napú ember egyáltalán nem "bikás".
Bika: ovális arc. Problémás testrész: nyak (torok). Igaz?
inkább masszívak. Állítólag hatalmas erőt sugárzunk . . . ha belépünk valahova a figyelem automatikusan ránk irányul . . . hát nem tudom.
És mi a véleményetek a külsőről ? A bikák állítólag teltek , sötét hajúak , na rám ez egyáltalán nem igaz :))
( A férjem egyébként nem mindenben tipikus oroszlán )
DE MAJD LESZ :o)))
Ki milyen jegyűt ajánl???
(Oroszlán már "kitárgyalva")
Ja . . . igen, az oroszlán kicsit tüzes hozzánk, talán ezért mondják, hogy csak fellángolás lehet . . . de mi pont ezt bírjuk bennük . . . ők meg talán a nyugodtságunkat . . .
Neked a párod milyen jegyű ?Vagy most nincs?
hát igen az oroszlán . . . nem tudom nekem nagy szerelmeim között leledzik oroszlán . . . nem mondanám, hogy nem illettünk össze.
Apum és a mamaám és a legjobb barátnőm is bika és a világ legnagyobb élvezete az volt, hogy napokig bossznatottam és a végén sikerült feldühíteni őket.
De imádom a bikákat, szeretném ha bennem is lenne egy kicsit több a materialzmusából:))
Egyébként jellemző a fehívása a témának! Igazi bikás!!
:DD
( ja a férjem , csak ez még furi , még alig két hónapja ! :))