Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ha nekem ilyen gyönyörű hajam lenne!
A kúpvas egy méretben kapható (legalábbis én eddig nem találkoztam más mérettel), és ugye a vége felé keskenyedik, tehát a fürtök is ilyenek lesznek, ezért lesz természetesebb hatású az eredmény.
Én nem saját magamon használom, hanem az "áldozataimon".
Szia!
Köszi a gyors választ. Az az igazság, hogy nekem göndör hajam van, de nagyon apró göndör. Van egy sima hajsütőm (a mellékelt képen lévő) és ezzel olyan szép, nagyobb, laza hullámokat tudok csinálni. Igaz, ennek elég vastag az átmérője (38 mm). Ennél a kúpvasnál viszont nem láttam feltűntetve az átmérőt, de gondolom ebből is van több méret. Nem használtam egyébként még olyan sokszor a hajsütőt, de eléggé bénázok vele, és a youtube-on néztem video-kat, valahogy ez a kúpvas könyebben használhatónak tűnik. Aztán lehet, hogy csak gyakorlat teszi, de valahogy szimpibb. Lehet beruházok egyre.
Köszi a választ mégegyszer!
Ui.: ugye nem lesz azért nagyon apró spirálos a hajad?
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni. Használt már valaki közületek kúpvasat? Könyebb, vagy nehezebb vele dolgozni mint a hagyományos hajsütővel? Mindegy melyik márka, csak hirtelen ezt a képet találtam.
Köszi előre is a válaszokat!
Sziasztok!
Még nem írtam ide,de akárhányszor hajfestékekről vagy hajakról keresgélek dolgokat ,belebotlok ebbe a fórumba.És mikor megláttam Dzsudzsi legutóbbi képét,muszáj volt regisztrálnom.Milyen hajfestékkel kaptad ezt a színt?Csodálatos.:)Amúgy én is örülnék neki,ha raknál róla még képet.Lehet csak a megvilágítás miatt olyan,amilyen.:D
Szia Alcsiii!
Hajradirról én még nem is hallottam. Szőkitőporral szivattam le annak idején, na az lekapta. Utána egy jó szőke festék, és máris visszakaptam a szőke hajamat . Tudom, hogy nem olcsó a fodrász, de szerintem ehhez a művelethez lehet, hogy inkább megérné szakembert felkeresni. Bár én is megcsináltam magamnak (régen), de utána alaposan le kellett vágni a hajam, és nem győztem helyre hozni.
Szia Nicimeli!
Nagyon világos szőkét szeretnél? Évekig voltam nagyon világos szőke. Az én hajamnak nagyon bevált a Kallostól az extra gyöngy szőke (908). 1+2 verzió, vagyis egy tubus festékhez 2db oxigenta kellett.
20 év szőkeség után ráuntam, nekem most hozták otthonról a Fériától a Mango árnyalatot. Remélem még legalább annyira tartja a szinét, mint kb. 7 évvel ezelőtt, amikor egyszer megbolondultam, és ilyet festettem. Szerettem, de akkor még visszacsábitott a szőke.
Sziasztok!
Használta vki a garnier color&shine-t?
Várom a tapasztalatokat!Tényleg kikopik?Nem nő le?
Nekem barna a hajam és jeges gesztenyével szeretném beszínezni, de félek, hogy nem fog kikopni, hanem lenő :( Csak színezni szeretném.
Volt már vkin ek ilyen színű?
Lemaradt,elfelejtettem már megint...,vettem ricinusolajat próbaképpen 335+100 HUF volt üveggel.Nincs növesztési szándékom most sem,csak a Bánfi szesz eléggé szárította a hajhosszamat.Pedig pakolásozom és szárítás után is ápolom ahogy kell.
Azt várom az olajtól hogy táplálja jobban a hajam,amúgy meg már elég hideg idő lesz és jobbnak látom ezt használni.
A Bánfiban már csak 1-2 adag van,de őt most talonban hagyjuk.A tövemre nagyon jó volt,mérsékelte a zsírosságot.Igaz 3-4 hónap szükséges legalább hogy kifejtse hatását.Hullani nem hullik...előtte se igazán.
Volt már szerencsétek a ricinushoz,mert már annyi mindent összeolvastam róla....?!
Nem sok reményt fűzök hozzá,elég pesszimista vagyok,de hát a kisördög ott van mindig hogy hátha segít vagy legalább szinten tarta a hajam minőségét. Az pedig külön jó pont hogy természetes anyag. (szempillámra 4 napja használom,sokkal puhább a szerkezete,de nem várok tőle 3Dpillákat )
Ma délután kenem fel majd először,kíváncsi vagyok.
Sziasztok!
6 hét után vasárnap befestettük a hajam,nem vagyok elégedett.
Az Éclair Clair Créme,nem szívta meg rendesen a tövem.Még jó hogy beleszórtam mind2 port,mi lett volna ha nem vagyok bátor.30 perc elteltével még mindig vörös volt a töve semmit nem szívott tovább,mert 10 perc után is ilyen színű volt már.Szóval . Már akkor tudtam hogy nem leszek elégedett.... Viszont a szagától nem estem le a székről.
A 102 Féria Préférence pedig első 10 percben úgy marta a fejbőröm,mint még soha. Lehet 3 napnak el kellett volna telnie a szőkítés és a festést között akkor nem lett volna ez...
Felkenés után kb. 20-25 percet volt a hajamon.Ezután rátettem a szőkítőnek a balzsamját a teljes kisflaskával kb 2 órán át.Olyan puha volt a hajam mint még soha.
A színe nem lenne rossz ha a tövét rendesen megszívta volna a szőkítő.Lehet az eltérést látni azért.Szerintem többet egyiket sem fogom megvenni.Maradni fogok a Palette UIL+ nál és a Garnier Color Naturals hamvasánál szerintem. Eddig az a kombi jött be a legjobban.
Elég natúros lett az eredmény és ahol nagyon szőke voltam ott lett ilyen lilás árnyalata,a festék színe is ilyen rózsaszínes volt.
Na átkentem a hajam, már nem bírtam tovább:)
A casting szerintem nem jó cucc, nem fogom többé használni, most garnier color naturalst kentem fel 10-est, elég jó, szép színe lett és a tövét is megszítta normálisan. Maradok ennél meg a Belle Color nál szerintem. Bár a hajam minősége idővel ezeknél is megkérdőjelezhető.
http://www.lorealparis.hu/hajfestes/a-teljes-haj-festese/ feria-preference/74-mango.aspx
asszem' ez az
Sziasztok!
Nekem a Casting nem vált be.Egyáltalán nem éri meg azt a pénzt,egy hét után kikopott,és nagyon tönkretette a hajam.Tiszta kócos és töredezett lett(pedig mivel ammóniamentes nem kellett volna)Lehet hogy csak az én hajtípusomra nem volt jó.
Már lekopott a nagyja, nagyon kevés látszik belőle, a lenövésem régi fényében villant, úgyhogy festem majd be a hajam festékkel:))))))))))))))
Szerintem a Casting egy két hétig jó legalábbis nekem ledobta a hajam a nagyrészét:(
Világos volt a hajam igen, nem ennyire szerintem max egy árnyalatot világosított rajta.
A hajam minősége nem lett tőle a legjobb, ápolom is rendesen hogy visszajöjjön az eredeti állapotára.
Összességében nem fogom többé használni szerintem.
Szia, bocs, hadd kérdezzem meg, neked a kiinduló hajszíned is ilyen világos volt? Én is tervezem valamelyik Casting 10-es szőkét, de nekem 1-2 árnyalattal sötétebb szőkére van festve és nagyon világosat, mint a Tiéd, nem akarok, mert nekem nem sajna nem áll jól. Szóval szerinted sokat világosított a 10.13-asa? Azóta mit tapasztaltál, kopik nagyon, vagy fénytelenedik? Én egyszer festettem Castinggal, az 8-as volt, de a hajam állaga nem lett valami jó, többet vártam, főleg, hogy "Glossy" jelzővel hirdetik, ehhez képest nekem nem lett túl fényes és száradt is. Viszont csak ebben vannak olyan hamvas 10-es árnyalatok, amit keresek: 10.21, 10.13, 10.10.
Kiváncsi vagyok a tapasztalatodra,- szőkéjével kevesen festenek-.:) Előre is köszi ha olvasod!!!
Ha még esetleg használja valaki a szőkéket, írjatok.:)
Utánanéztem a dr. Immun hajszesznek a neten, csak jókat írnak róla. Délután el is mentem szétnézni, kapni-e nálunk. Az egyik gyógynövényes boltba bementem, megkérdeztem van-e és az eladó hölgy javasolta, hogy nem szeretném-e kipróbálni az ingyenes hajvizsgálatot. Úgy, hogy kipróbálom!
A többit írom priviben! Köszönök mindent!
Szia! A dr. immun hajszesz bioboltban, illetve gyógynövényboltban kapható, ez jó haj zsírosodásra, hullásra illetve korpásodásra is. Nekem sokat segített ez a hajhullásomon, illetve zsírosodáson is, ezt bátran ajánlom, ha korpásodik a hajad. Az első egy hónapban intenzíven kell használni(naponta), utánna már elég egy héten 2-3 alkalommal.
A kapszula pedig gyógyszertári.