Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hello,
oviban edig minden rendben. Persze, mindig van "legrosszabb", de azért azt hihetetlen volt látni, hogy a szónyegen megépített egy méteres vár 1 hétig állt, és senki nem döntötte le!
Én is rendeltem a húzottamnak, az Európás akcióban pedig én Amin maalouf: Eredet c. könyvét rendeltem. Ő írta a Levantei Kikötőket.
ááá, a te könyvedből már csak az utolsó harmad van, az hamar meglesz, úgyhogy viszem is majd a találkánkra!
előadással kapcsolatban igyekszem majd megfogadni a tippedet! sajnos ki kell vetíteni, úgyhogy duplán lebukhatok. ennyi latin szóból nehezen szedem ki a lényeget...
Szia Stippike!!!
Aranyos vagy,hogy a tanulás ,és a foghely fájás mellett még ide is felnéztél
Épp most jött meg a gyerek karácsonyi könyvadagja,rendesen vergődtem,hogy magamnak semmit sem tudtam rendelni annyiból jól jártam,hogy a húzottamnak is beletettem a csomagba a könyvet.
Ráér a könyv,ha nem tudod hozni talira az sem baj!!!
Lányok ha valakinek kell valami előre szóljon!!! és akinél van könyvem és már elolvasta azt légyszi hozza majd-vagy ha nem Ő bánja mert akkor postáznia kell
Sok sikert az előadáshoz majd gyorsan beszélj és akkor nem tűnik fel,ha esetleg nem tökéletes
sziasztok!
csenga: na hallod, rögtön meg is rendeltem 3 agatha christie-t (ezt írtam is nektek) meg anyukámnak karácsonyra egy könyvet! ez utóbbi legalább csökkenti a bűntudatom!
andi: örülök, h eddg ok az ovi, gondolom, úgyis lesz majd új legrosszabb, de ilyen rossz már reméljük nem!
szeee: ma hajnalban, mikor a fogam sajgásától nem tudtam visszaaludni, az általad belinkelt topik-ot néztem, tényleg aranyos!!!
belata: szia!!!
könyvek: most olvasom a csenga által kölcsönadott eat, pray, love-ot. nekem tetszik! most megy majd indonéziába...
sajnos jövő héten leadás van a szakképzésen, úhogy nem sok időm van lábadozni, olvasgatni, meg most csütörtökön előadást is tartok neuropszichón. a cikk sajnos tele van latin szavakkal, és a felépítése sem logikus, annyira nincs kedvem hozzá, pedig az egész tegnapi napom ráment, míg a felét!!! megírtam...
hello!
Köszi megvagyok...én épp ma reggel lettem rosszul ,mert az A.-nál akció van az Európa kiadó könyveire...és persze most másra kell a pénz...
Oviben?Béke és nyugalom??
Sziasztok!
Az előző témához hozzászólva nem emlékszem ilyenekre, lehet, hogy fantáziátlan voltam ...
HOgy vagytok? Minden rendben mindenkinél?
Sam: jól vagytok ti is mindnnyian kint-bent? Készülődsz?
Szeee micsoda fantáziád voltvagy most is... ????
Én is csak beleolvasgattam,ilyen napi vidítónak jó lesz ez a topik
örülök, hogy szerzett pár kellemes percet. én még nem olvastam végig a topikot, talán ma.
Ladybird,
én is
(én kiskoromban azt hittem, hogy a nő szül egy gyereket és abból lesz a férje.... ez ma már nagyon morbidnak tűnik...)
köszi Szeee,kiköptem a kávém is úgy röhögtem.
Csak nektek árulom el,hogy még kicsi voltam mindig azt hittem ha kikapcsolom a tévét a bemondó is hazamegy,szóval abbahagyja amit éppen mond aztán páááá
ritkán van jó topik az nlc-n, de most emiatt nem mentem még aludni.
tényleg klassz dolog ez ajándékozósdi!
Én még tájékozódom, és próbálok dönteni .
A csoportélet annyit változott, hogy nincsen rombolás, agresszió, egy szőnyegen épült vár, áll 2 napig is. Viszont uo. hangosak vagyunk, és akikről azt hittük, hogy a másik hozta ki belőle a rosszabb dolgokat, ez nem igaz. De tényleg jobb! Kíváncsi lennék a messzi ovira. egyébként jó néhány szülő is kezd megkönnyebbülni, lassan hűtjük a ...
Sziasztok!
Olyan kevesen irtok a topika ,persze mindenkinek van más kis dugi hely amit csak a beavatottak tudnak
A nettel egyrész az volt a baj,hogy majdnem egész nyáron Köszegen
voltunk ahol nincs net.
Azután a Kristóf átment a upc-hez ,ott azután sok probléma volt, most úgy ahogy müködik.
A fiad akkor biztosan jó tanuló.
Most a Galagonya erdőt olvasom éppen,nem vagyok tőle elragattatva.
Szia Belata!!
Naná,hogy emlékszünk rád
Mi jótolvastál? Olvasol?
Nettel mi volt a gond???
Igen fiam most végez...hááát gimibe készül,tanárszeretne lenni még most per pillanat.
Erika:nagy ritkán benéz,sajnos mostanában egymás után lettek betegek a gyerkőcök
Sziasztok!!!
Andi:Neked tök jómert tudod ki kit húzottén nagyon kíváncsi vagyok h engem ki húzott
Kíváncsi vagyok tényleg sikerül-e az ovi ügy....
Kedves húzottam:Én épp ma reggel rendeltem meg az ajidat
Sziasztok kedves molyok!
Talán még emlékeztek rám,nagyon régen voltam itt.
Sok minden volt az elmult időben amiért nem jelentkeztem.pl leginkább a nettel kinlodtunk.
Lady láttam a fűlbevalóidat nagyon jól néznek ki,te olyan kreativ vagy festesz,jó a kézügyességed.
Csenga ha jól emlékszem a fiad most fog végezni,milyen pálya felé indul?
Szeee milyen jó hogy szabin vagy ebben a jó időben. A lánykád jól érzi magát az oviba.
Erikával mi van ,visszaolvastam de nem láttam bejelentkezését.
Bozs most kezdi a könyvet, legalábbis ez volt betervezve neki a Titokzatos folyó után.
Kedves Húzottam: még nem választottam.....
Kedves Mindenki!
sokat-emlegetett óvodásom még nem hivatalosan, de egyelőre nem jár hozzám péntektől, reméljük a hivatalos értesítés is megjelenik a 3keri oviból, ahova állítólag hivatalosan 22-től jár. Szóval még nem durrogtatunk, de ha jön a papír, akkor előrehozom szilvesztert, a bulit...
Szeee Ez most nem olyan
DE jóóó neked
Szeee szerintem neked nagyon tetszene!!!
na, az Összevarrt... után ebben már nem lennék olyan biztos
Bozs: beleolvastál már???
Ladybird,
klasszak egy időben totál bele voltam zúgva az ilyen mindenféle kövekbe, gyöngyökbe.
Brutááááál tavaszi idő van ma és én szabin vagyok
Szia!
Ezt találtam:http://www.libri.hu/konyv/angol-teszt-forditasi-es -tomoritesi-feladatok.html
Sziasztok!
Nagyon nagyon szeretnék megszerezni egy könyvet, de semelyik könyvesboltban nem kapható már, a kiadó pedig megszüntette a gyártását.
A könyv :
dr. Katona Lucia --Gyakorlókönyv az angol szóbeli nyelvvizsgához /közép-és felsőfok/ cd-melléklettel.
Bárkinek lenne, vagy ismer vkit, akinek már nem kell és eladná, kérlek szóljatok!!!Nagyon kéne!
Köszönöm mindenkinek!
Sziasztok!
LadyBird:Ezek nagyon jól sikerültek!!! A középső tetszik a legjobban
Kedves húzottam: Nagy nehezen sikerült a kívánságlistádról kinéznem 1 könyvet-légyszi dec.9ig NE vegyél könyvetköszi
Off:Még mindig a Peóniát olvasom nagyon tetszik,hamarosan a végére érek,de még csak elképzelésem sincs mi lesz Peóniával.... Szeee szerintem neked nagyon tetszene!!!
Na ezek készültek első nekifutásra.
Tegnap kiolvastam egy fél könyvet egyfektő helyemben. Olyan jól esett. rég volt ilyen.
Sziasztok!
Andi:A Csodaidőket én is szeretném elolvasni,enegem eddig az tartott vissza h sorozat....
Énis gyűjtögetek,minap feltérképeztem,hogy mi mennyi...és eléggé elkeseredtemiszonyat drága minden,amit meg venni szeretnék főképppedig nem is olyan hű de nagy dolgokat néztem ki....
Hali!
A sorsolás közjegyző jelenléte nélkül folyik. Gondoltam rá, hogy Hanna írjon mindenkinek privit, de nem járatos a számítógép használatában, így mindenképpen segítenem kellett volna neki.
4 napja nem olvasok,lelkiekben készültem a fél óvónői gárda előtti bemutatóra, mivel szabad játék téma volt, így készülni nem igazán lehetett. Túl vagyok, készülődöm a télre. Spórolni próbálok ezerrel, hogy a gyerekeknek még az angyal jóságos Angyal tudjon maradni.
Egyébként a Csodaidőkbe kezdtem bele, ami érdekel is, de olyan hosszú, és tuti nem fogom a 4 kötetet egyszerre elolvasni. Kizártnak tartom, hogy most hirtelen kb. 1800 oldalt egy történetbe feccölök. Olyan sok könyv érdekel.
Ma is benéztem a Libribe, és nézelődtem.., sőt még a gyerekkönyvek között is találtam nekem tetszőt