Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szénhidrát éhség

nyuszimadzag
Létrehozva: 2007. szeptember 7. 12:35
Sziasztok!

Egy elég gyakori problémával fordulok hozzátok!
Nem vagyok hízékony alkat, de a csípőmre, fenekemre gyorsan feljön egy kicsi, amit aztán gyorsan le is tudok adni.
Hogy ne legyen ez a probléma, nagyon figyelek arra mit eszem. Régen ez nem így volt, mindent mindennel összezabáltam, jött is a cellulitisztől kezdve minden. Megszoktam az új étrendet, még fogytam is pár kilót, de az utóbbi időben borzasztóan kívánok mindent ami édes! Pláne a csokit...
Ha van itthon bármi ami édes, nem bírom ki, felfalom. Persze mindig van itthon valami, mert nem egyedül lakok és valaki folyton hoz, hiába mondom, hogy ne.
Ugyanígy eszem a sütit és bármit, ami tele van szénhidráttal.
Kicsit alacsony a vércukorszintem, de annyira nem, hogy gyógyszert szedjek rá, viszont ez a zabálás már borzasztó és egyáltalán nem egészséges!
Hallottam, hogy a krómtabletta jó erre!
Valaki próbálta már, esetleg valami jobb is van?
Segítsetek!
  1. 2007. szeptember 9. 16:5944.

    Lehet hogy tényleg Candida? Ezt nem tudom, mert annyi tünete lehet, de tény, hogy a cukrot szereti a kis mocsok!

    Asszem megnézetem, nem vesztek vele semmit!

    (300 ft beugrót...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. szeptember 9. 16:5643.

    LESZEK???

    28 éves elmúltam, 170 cent vagyok és 46 kiló... Szerintem ezen már túl vagyok!

    Sosem híztam, eddig 52 kilónál soha nem tudtam nehezebb lenni, pedig régen csak zsíros kaják mentek (pacal a kedvencem), meg édesség ész nélkül, de akkor is a fenekemen a narancsbőr nőtt csak és mivel sportoló voltam, az izom amúgy is többet nyom.

    Most odafigyelek mit eszek és csak fogyok, pedig nem eszem keveset!

    Szóval nem hinném, hogy ez a baj!

    előzmény:
    a8337 (40)
    2007-09-07  23:19
  3. 2007. szeptember 9. 16:5242.

    Köszönöm a rengeteg hozzászólást, többfélét is kipróbálok, mivel a C-vitamin amúgy sem árt, krómot meg szedni fogok, mert ez nem állapot!

    A mézet nem szeretem (csokistea jobban bejönne...), de az édesítős cappucino elég jól elveri az éhségem. Gyümölcs? Hááát valamennyire bejön, de huzamosabb ideig nem, mert amellett is ha van édesség, megeszem.

    Nah majd beszámolok, mi az, ami segít! Nálam nem jön be az, hogy elképzelem, hogy segít és segít, mert nem nagyon hiszek semmiben, tehát elég reális képem lesz!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. szeptember 7. 23:3841.
    szia kandidára gondoltál már? szerintem a táplálkozásodat ahogy változtattad megváltozott a bélflorád egyensúlya és kandidás lettél,menj el vega tesztre vagy egy állapot felmérésre, amit egy biorezonanciális készülékkel mérnek.amit irtál az erre utal.   
    előzmény:
    nyuszimadzag (1)
    2007-09-07  12:35
  5. 2007. szeptember 7. 23:1940.

    Szia!

    Szegyen-gyalazat, de nem olvastam vegig minden hozzaszolast, csak egy parat  bocsi, ha esetleg ismetelek majd...

    Nos, en voltam 80 kg a 150 cm-hez  es leadtam mar tobb, mint 20 kg-t. Most eppen folytatom a fogyast. (megneztem a bemoldaladat... nem bantani akarlak, kerlek, ne haragudj meg, ha azt irom, hogy igenis, hajlamos vagy/leszel a hizasra... bocsikaaaaa - tenyleg nem bantani akarlak... csak igenis, hogy egesz eletedben figyelned kell majd a sulyodra... mint nekem is - de nem veszes... ) Leirom, nekem mi valt be leginkabb.

    80 kilos koromban a 90-napossal remekul leadtam 17-18 kilot. Tudom, latom, erre neked nincs szukseged - csak azert irom, hogy a dolgok fenntartasa illetve a sulyom lenntartasa miatt miket csinalok azota is - es tovabbi lassu fogyas alatt vagyok (evi kb 2-3 kg, de ez igy jo nekem) Szoval, nekem ezek valtak be:

    - A krom tbl sztem is jo, en is ettem/eszem - de ha terhes vagy, akkor SEMMIT az orvos nelkul!!!! (vagy nem is te vagy terhes....?  

    - Ha ehesnek erzed magad, egyel almat! - akar 5 kg-t is naponta. Egeszseges, rostos, nem tul edes, ilyenkor olcsobb is... Es meg a szemet influenza is elkerul majd februarban  

    - igen, a csokika nagyon fincsi. A fogyokura jegyeben en MINDEN NAP eszem egy szeletet (max. 100 Kcal/nap ebbol!!!) . Komolyan. KIZAROLAG keserucsokit, es szopogatom, megvarom, mig elolvad a szamban.

    - sose siess eveskor - barmit eszel, LASSAN edd. A falatot ragd nagyon sokaig. Hamarabb erzed magad jollakottnak - kevesebbet eszel a "tilos" etelekbol is.

    - ha edeset kivansz, akkor egyel szolot, szilvat, es barmit, ami gyumolcsbol van - az "egyszeru" cukrot (gyumolcs) maskepp dolgozza fel a szervezet, mint az "osszetett"-et (kockacukor, kristaly, por, es minden, ami az edessegekben van stb - es ugyanez vonatkozik a szenhidratokra is, egeszen maskepp muxik a testedben a nyers zoldborsoban levo szenhidrat es a kenyerben stb levo...)

    - ha hust eszel, ne egyel melle krumplit, rizst, tesztat - hanem zoldseget. Ez mondjuk kizarja, hogy egyel egy jo szaftos porkoltet - de akar egy egesz GRILLcsirkenek is nekieshetsz - ha csak paradicsomot es uborkat eszel melle es nem eszed meg a boret - nem is gondolod, milyen hamar jollaksz tole, es a bevitt zsiradek minimalis lesz

    Nekem az evek soran ezek valtak be leginkabb. Es persze minden nap egy kis izzasztas (edzoterem, vagy/es paros izzadas - mindegy)  

    sok sikert - es jo egeszseget!

    előzmény:
    nyuszimadzag (1)
    2007-09-07  12:35
  6. Torolt_felhasznalo_273273
    Torolt_felhasznalo_273273
    2007. szeptember 7. 21:0239.

    "kirágtam a mogyorókat"   Ez nagyon édes! 

    előzmény:
    mandarine (26)
    2007-09-07  13:45
  7. Torolt_felhasznalo_273273
    Torolt_felhasznalo_273273
    2007. szeptember 7. 20:5438.

    A nagyim fahéjj nélkül kicsi majonézes tormával elkeverve a sülthús mellé adja.  

    előzmény:
    hapcibenő (18)
    2007-09-07  13:22
  8. 2007. szeptember 7. 14:4037.
    Lehet hogy nincs is az a mennyiség:DD
    előzmény:
    zsuzsi28 (32)
    2007-09-07  14:01
  9. Torolt_felhasznalo_748413
    Torolt_felhasznalo_748413
    2007. szeptember 7. 14:2136.

    Próbáltam a krómtablettát, de nem nagyon jött be.

    Próbálj szerintem más természetes kiegészítőt pl. Catabolt. Abban is van olyan szer amitől nem kívánod az édeset, sőt újfajta szerek is vannak már pont ennek az állapotnak a megelőzésére.

    Én is ilyen vok, néha elvagyok édesség nélkül, de van mikor rám jön egy "roham", és ilyenkor kell. Próbálok gyümölcsöket enni (barack is édes), és ha lehet tartok otthon 0 %-os gyümölcsjoghurtot, vagy Update túró rudit. Az is bűn, de nem akkora, mint maga a csoki. Szerintem a túlzott zsír- és energiaszegény táplálkozás vezet a vércukorszint leeséséhez, ami az édesség iránti vágyat fokozza.

    előzmény:
    nyuszimadzag (1)
    2007-09-07  12:35
  10. Torolt_felhasznalo_622329
    Torolt_felhasznalo_622329
    2007. szeptember 7. 14:1335.
    Igen, en is probalok annyit mozogni, amennyire kepes vagyok, tornazom, setalok. Nalam elso babika, nem is merek ragondolni, hogy hogy fogok utana kinezni. De azert egyenlore nem veszes, de meg csak felidonel tartok. Na jo meg nem, a 17dik hetben.
    előzmény:
    mandarine (26)
    2007-09-07  13:45
  11. 2007. szeptember 7. 14:1034.

    Hát, még jó messze van: febr. 3-ra. Ezért is csodálkoztam, hogy ilyen hamar lerobbantam. Ez több mint egy hónapja volt, javulgat valamit lassan.

    A Fastumot nekem mondta a reumatológus, hogy lehet, de az egy lelkiismeret nélküli hárpia volt, szóval neki nem hiszek.

    Viszont mindenki azt mondta, hogy ezek a homeopátiás bogyók tuti nem ártanak. És ezen az oldalon van olyan lehetőség, hogy lehet kérdéseket feltenni a szakértőknek, hogy melyik bogyót javasolják.

    Bár a 6 hét az már tényleg nem sok!   Jó babázást!

    előzmény:
    mandarine (33)
    2007-09-07  14:01
  12. 2007. szeptember 7. 14:0133.
    Juj de rossz lehet neked. Nem irigyellek. El tudom képzelni, hogy mekkora fájdalmaid lehetnek. Ezekszerint kenni nem lehet. Akkor én is csak nézegetem a Fastum gélt. Nem mertem használni én sem, pedig sokszor én is sírnék már éjjel annyira szenvedek. Meondjuk nekem már csak 6 hét van hátra a szülésig. Csak kibírom valahogy. Te mikorra vagy kiírva?
    előzmény:
    zsuzsi28 (31)
    2007-09-07  13:57
  13. 2007. szeptember 7. 14:0132.
    Megnéztem, a Gravidában van valamennyi króm, de nem hiszem, hogy ez az a mennyiség, amitől leszoknánk a csokiról.  
    előzmény:
    tipitapír (29)
    2007-09-07  13:52
  14. 2007. szeptember 7. 13:5731.

    Nekem 2 dolgot mondtak a dokik:

    1. hormonális, lazulnak az ízületek, hogy megfelelően tudjanak odabent tágulni a dolgok. Hát, én alapból is túl laza vagyok sajnos.

    2. a méhem nyom valami ideget

    kb 2 hétig max 1 órát bírtam egybefüggően aludni, mert mindig felébredtem arra, hogy fáj. Ülni nem tudtam, de máshogy is fájt. Csak bőgtem. Mindenki azt mondta, hogy eszembe ne jusson kenni, a védőnő mondta, hogy vegyek be algopirint, hogy lehúzza a gyulladást.

    Szóval ez ellen tenni nem lehet sokat, csak kímélni: helyes testtartás, laza torna, stb. Viszont vannak olyan homeopátiás bogyók, amiket terhesség alatt is lehet szedni. Szerintem érdemes megpróbélni, én itt találtam: www.homeopatia.info.hu

     

    előzmény:
    mandarine (28)
    2007-09-07  13:52
  15. 2007. szeptember 7. 13:5530.
    Sajna én amúgy is imádom az édességet! Látszik is rajtam! Mondjuk, ha épp jó passzban vagyok, akkor, ha csokit ennék, inkább iszom egy jó nagy bögre cappuccinót, az is olyan krémes és édes...mégsem olyan tömény, mint egy szelet csoki!

    No, de mi van, ha az ember roppanós csokis kekszre vágyik????

    Tud valaki amolyan lájtos fajtát? Szerintem mind tele van zsiradékkal, a diétás is csak annyiból lájtos, hogy nem cukor, hanem édesítőszer van benne...Vagy???
    előzmény:
    nyuszimadzag (1)
    2007-09-07  12:35
  16. 2007. szeptember 7. 13:5229.
    Na majd ha legközelebb megyek kitudom addig remélhetőleg kordában tudom tartani az ehetnékem.
    előzmény:
    zsuzsi28 (25)
    2007-09-07  13:40
  17. 2007. szeptember 7. 13:5228.
    Fáj a derekad? Az nem jó! Nekem éjjel szokott fájni, amikor fekszem és már kényelmetlen a póz nagyon. Olyankor kened valamivel a derekad? Én idekészítettem magamnak a Fastum gélt, de használni még nem mertem. És ha mosogatok, akkor is kegyetlenül elkezd fájni a derekam. Mitől van ez? Ennyire nehéz az édes teher?
    előzmény:
    zsuzsi28 (27)
    2007-09-07  13:48
  18. 2007. szeptember 7. 13:4827.
    Nekem is csak az a módszer vált be, hogy nem tartunk itthon édességet. És most baromira fáj a derekam, nem nagyon tudok közlekedni se egyedül.  De így legalább nem fenyeget az a veszély, hogy elugrok a boltba egy kis csokiért.  
    előzmény:
    mandarine (26)
    2007-09-07  13:45

Címlap

top