Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
070811 Rajta!
Sziasztok!
Eddig mindig hétfőnként és általában a hónap elején kezdtem el fogyni. Most viszont úgy döntöttem, hogy nem várok tovább. Legyen ez a szép kerek 11-e szombati nap a kezdés.
Magamról annyit, hogy 31 éves vagyok, két kislány anyukája (aki, mint sokan mások, legalább részben szeretne újra normálisan kinézni)
A kezdő súlyom 76 kg (162 cm-hez), a célom pedig a 65.
Várom azok jelentkezését, akik hasonló paraméterekkel indulnak, persze szívesen cserélnék tapasztalatot olyanokkal is, akik ettől többtől vagy kevesebbtől szeretnének megszabadulni.
Azért indítottam ezt a topikot, mert nekem is jót tesz a kontroll, meg a biztatás. Remélem .
Hát akkor én kezdem is!
Várlak titeket:
Vera
pl április 4-én az én autómat a munkahelyem mellett törték fel a bennefelejtett pénztárcámért. Kitörték az ablakot. szóval volt egy kis kárunk. Jogsim, a személyim is a tárcámban volt, meg bankkártyám.
nem lett meg semmi.
na, jó éjt!
Na, ma megint alkottam! Bezártam a kulcsomat a kocsiba. Bent felejtettem az indítóba. Úgy parkoltam a nyócker közepén közel tíz órán keresztül, hogy a kocsiban volt a kulcs. És nem lopták el. Most mondja azt valaki, hogy rossz a közbiztonság Este persze hívhattam páromat, hogy jöjjön a pótkulccsal, de nem mertem bevallani, hogy egész nap így volt az autó. Azt füllentettem, hogy véletlenül zártam be este
Ennek örömére ettem vacsira egy pár virslit, de kenyér nélkül!
Hát úgy sikerült visszaszednem, hogy neki álltam mindent enni. Mérték nélkül
Egy tepsi muffin simán lecsusszant. Meg kenyér kenyérrel, este nyolckor mikor hazaértem még vacsiztam is és nem keveset és messze nem light-osat.
Mozgással meg szinte teljesen leálltam. De most már jó sokáig világos van, úgyhogy neki kéne durálnom magam...
De ugye új munkahely, munkaidő 10-19-ig. Ehhez el kell indulnom otthonról legkésőbb 8,15-kor. Így előtte már nagyon korán kéne kelnem, ha még mozogni is szeretnék. Nyolc előtt meg nem érek haza. Akkor még megetetem páromat, kutyámat, macskámat, és ripsz-ropsz kilenc óra. Úgyhogy nem egyszerű...
jaj, hát nem úgy alakult a napom, ahogy eltervezte
délelőtt csak gyümölcslevet ittam, de addigra már úgy megfájdult a fejem, hogy utána elkezdtem enni össze-vissza mindent, amit találtam (sajna volt mit, mert anyósomtól hoztunk egy csomó mindent), szóval a mai napomnak már annyi, de ígérem, holnap már jó leszek...
Tweety: ügyes vagy, azt hiszem továbbra is te leszel a húzó ember, a kitartásoddal. Amúgy hogy sikerült visszaszedned ezt a pár kilót? Már olyan jól álltál, amikor utoljára beszéltünk?
Kata: hát az jó kis gyaloglás lehet!!! nem semmi, habár ha otthon a friss levegőn fogod majd csinálni még jobb lesz, mármint a tüdődnek Nekem marad a szobabicaj, közben vészhelyzeteket nézek, hogy teljen az idő
Mindenkinek kitartást! HOlnap én is jobb leszek!
Na, itt vagyok én is.
Vasárnap osztálybuli volt főzéssel, és csak csirkepörköltet ettem egy fél marék durum tésztával.
sütit csak a sajátomat ettem, ami zabpehelylisztből és édesítővel volt készítve-mini répás-diós muffin. kicsit nyomi volt, de egész jó ízű.
vas reggel 72 kilót mértem, ma reggel pedig 73,2-t. akkor legyen ez a kezdő súlyom nekem is.
baba? remélem nem árlok el titkot, mert azt ígérte benéz, de úgy látom eddig nem tette..... Dudó-nak! A 3.!
Vera! A füredi utcai ügyfélszolgálati iroda megnyitása elkésett dolog volt. Sajnos az ottani kollegák csak ücsörögnek munka nélkül naphosszat.
Én nem ügyfélszolgálatos vagyok, és a mi munkánk egyre kevesebb, és átadják alvállalkozónak.
Lehet neki kellek majd, de azt hiszem, ami mostanában kialakult a cég körül, ez csak átmeneti megoldás lesz, nem akarok sokáig részt venni ebben.
Tweety! Én is azt ebédeltem, mint TE, csak én még sütit is rendeltem hozzá-menü.
ezt szoktam uzsonnára megenni, hogy bírjam a délutáni edzést! Most olvastam, mit csinálok. Power walking-ozok.Míg a gyerek edzésen van, és gyorsan sétálok a városban. 6-8 kmt. Vera, neked ismerős lehet: Petőfi tértől a Pálmáig, vagy a klinikáig. Pulzusmérő órával kontrolálom a sebességet. heti 1x sikerült ezt megcsinálni, de mostmár gyakrabban fogom. ha nem lesz suli, majd otthon szeretném az erdőben csinálni a kutyával.
Kata
Ma már igyekszem rendes kislány lenni: reggelire benyomtam egy joghurtot (igaz, cukros volt, de ennyi kell ), ebédre pedig rakott brokkolit ettem ala Norbi Tízóraira pedig egy almát.
Ha megbírnám állni, hogy ne vacsizzak, akkor egész jó napot zárnék... Már csak a mozgást kéne valahogy megoldani. De nyolc után érek haza, és akkor már legkevésbé a mozgáshoz van kedvem. De majd megerőszakolom magam és legalább az ellipszisre ráállok miközben bámulom a Barátok köztöt...
Sziasztok!
Ma én is ráálltam, na a 68-69-ből nálam is 69.5 lett, de ez már a múlt, mostantól mindenki újra csak kevesebb lesz. Mármint súlyban gondoltam.
Sziasztok!
Sziasztok!
Itt vagyok, csak hétvégén anyósoméknál voltunk, későn értünk haza.
Mindjárt megmérem magam, aztán kezdem egy jó kis folyadéknappal, mert nagyon elszaladt a ló velem
Már voltam 68 kg, aztán a tanulás, vizsgák, szakdoga stb stb, nem értem rá, most viszont semmi nem fog visszatartani!
Köszönöm a gratulációkat, nagyon örülök, hogy jól sikerült az államvizsgám Ja, azért még nem hagyom abba a tanulást, most beadtam a doktori képzésre a jelentkezésem, annak 11-én lesz a felvételije, még arra is kell ezt-azt olvasni, de már nem vesz el annyi időt a napomból, hogy ne férjen bele a torna
Kinek lesz babája?
Tweety: gratulálok az esküvőhöz, megnéztem a blogoldalad
Fazekata: sajnálom a munkád, pedig most nyílt egy új hely itt a Füredin, úgy láttam, ennek ellenére létszámcsökkentés van???
Hát akkor rajta lányok!
Én most: 73,1 vagyok
Ma csak gyümilét, meg paradicsomlét, meg vizet fogok inni, utána meg igyekszem egy 1200 kcal-ás diétát tartani. Ja és persze torna-torna-torna!!!
Örülök, hogy újra elkezdjük!
Vera
Új hónap, új élet.
Mérlegre álltam Majdnem leszédültem róla mikor megláttam az eredményt. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy 68 kiló vagyok. Hát tévedtem. Kereken 70,1-et mutatott a nyamvadék.
Persze most a mérlegre haragszom, holott csakis én tehetek róla.
No, de mától bekeményítek! Cél: -10 kiló
Mikor velem ez történt, akkor az első két nap az borzasztó volt. Aztán már a túlélésre mentem. Kezdődött az egész kedden, következő héten hétfőn már volt munkám. Úgyhogy nem kell kétségbe esni, úgy még sose volt, hogy ne lett volna valahogy
Ma még bűnözök, aztán holnaptól visszafogom magam és kemény leszek ismét. Így könnyebb, hogy utána le kell írnom, hogy ha rossz voltam Sokkal jobb, ha csak azt kell írni, hogy mindent betartottam.
Az én bajom kezd egész kicsi lenni...
én egy hete eszem az updatefood kajáját, kezdem megszokni a mennyiséget, az íze nagyon jó.
na, most megyek szobabiciklizni
Már berendeltem jövő hétre az updatefoodos kajákat
Velem is történt egy s más mostanában. Kezdem az elején. Márciusban úgy döntöttünk párommal, hogy összeházasodunk (blogom: www.weddings.hu/ildi74)
Áprilisban beütött a ménkü: házkutatás, kihallgatás, munkahelyen felfüggesztés... Vád: csempészet és vesztegetés. Hurrá, pont ez hiányzott. Így el kellett mennem munka után nézni, hisz a felfüggesztés alatt csak fél havi fizetést adnak, az meg ugyebár nem egy hatalmas vagyon.
Egy hónap után szóltak, hogy visszamehetek dolgozni. Én meg akkor úgy döntöttem, hogy leszerelek. Ez 15-ével fog megtörténni. Elég volt az idegbajból. Úgyhogy most egy búvárboltban dolgozom, és tök jó, nyugis.
Az ügyem még folyamatban van elvileg, gyakorlatilag azóta sincs semmi fejlemény.
Szóval zajlik az élet rendesen
Őszintén szólva, mostanában nagyon magam alatt vagyok.
pár szóban: a munkahelyemen átalakulások vannak, és úgy néz ki, nekem is mennem kell, bár erről senki sem szól. nem tudom a dátumot, rossz bizonytalanságban élni.
Na egy ilyen lelombozott pillanatban jött a gondolat, hohy megkérdezlek Benneteket, hogy vagytok, mi újság Veletek?!
örülök, hogy majd mindenki válaszolt.
És a tervem bejött, mindenki mondott jó hírt (esküvő, államvizsga, baba...) kell ennél jobb?
Sokkal jobb lett a hangulatom!
Szerintem ez egy jó csapat!
Még ha csak itt, de találkozzunk sokat!
Kata
Sziasztok!
Én is jönnék. Jó ötlet a jún. 1-től új kezdet.
Én jelenleg olyan 68-69 között mozgokaz új mérleg szerint, a régi szerint 65kg, ami azért érdekes. Hogy lehet két mérleg között ilyen különbség.
Fazekata: Köszi a iwiw-es mailt. Ha nem írsz nem jövök újra, mert miután senki nem válaszolt, gondoltam, senki nem jár erre.
Vera: Nagyon-nagyon gratulálok!!!!!!! Szuper ügyes vagy!!!!
Tweety: Persze, aztán egy hét múlva meg 65 leszel. Ez egy kis irigység, és sok gratulációt akar jelenteni, mert mindig te voltál, aki húztad a csapatot.
Én is gratulálok Vera!
Tweety! én már elkezdtem, de hajrá!
Bíztassuk egymást ismét!
Célozzuk be a nagy fogyás újrakezdő időpontját jún. 1-jébe? :D
Sziasztok lányok!
Ma leállamvizsgáztam!!!!! 5 kaptam!!!!! Majd jövök és írok, meg fogynom is kéne, úgyhogy köszi Fezekatának az ötletért!!!
Puszi mindenkinek, szerintem csak szombaton tudok hosszabban írni.
Vera
Halihó!
Én is itt vagyok
Nekem még 5-6 kilótól kéne megszabadulnom, jelenleg 68 kiló körül mozgok. Csak lusta dög vagyok, és nem mozgok és mindent zabálok
Egyébként kivel mi történt mostanság?
Sziasztok Lányok,( Asszonyok)!
Nincs kedvetek újra fórumozni?
Én megtettem a(z 1.) lépést!
Nekem jól jönne a bíztatás, elkezdtem Update1-ezni.
Ki csatlakozik?
Kata
Sziasztok!
Látom, hogy már elég régen nem írt senki, de gondoltam új hónap van hátha ránéztek a fórumra.
Nem sok minden történt velem, eljárogatok egy konditerembe, fogyni egy dekát nem fogytam, de még centik sem mentek le. Viszont sokkal fittebbnek érzem magam, ami szerintem nagyon is pozitív.
Ha gondoljátok írjatok.
Puszi Noyka
Sziasztok!
A hétvégén vettem egy digitális, testzsírmérős mérleget. Hát 1 árnyalattal többet mutat, mint a hagyományos, de mindegy, mert úgyis viszonyítás kérdése a dolog. Szóval én ma lemértem magam, ti is küldhetitek.
Sajnos a reggeli nagy lendületes készülődésben becsípődött a nyakam, így ma nem fogok úgy tornázni, ahogy elterveztem, de talán egy kis biciklizésre még rá tudom venni magam.
Tweety: hogy megy az elliptikus gép? szereted? érzed?
Lányok, hajrá, ne hagyjuk meghalni a topikot!
BUÉK!
Sziasztok! Tegnap leszigorlatoztam, sikerült, 4 lett, mostmár csak egy vizsgám van hátra, meg a szakdoga, de utána már tényleg semmire sem foghatok semmit. Azért addig is igyekszem, ahogy tudok.
Hétfőn mérés!!!
MIndenkinek sikeres, kilókban szegény évet kívánok!
Sziasztok ! BÚÉK !
Költözés miatt közel két hónapig nem volt internetünk, most karácsonyra lett újra. Azóta már olvasgatlak titeket és ez a hónap eleji mérés megragadta a figyelmemet, én is csatlakoznék, habár két kilót felszedtem az ünnepek alatt.