Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jobban élünk, mint 4 éve
ide várjuk mindazon embereket, akik úgy érzik, a nemzethalál víziója számukra kissé már gyomorforgató, mindazon által saját bőrükön is azt tapasztalják, hogy nélkülöz némi valóság tartalmat a rosszabbul élünk szlogen!
ez ha akarjuk ballib luxuskomcsi találka hely is, de ha úgy akarjuk, pusztán az elmúlt évek fejlődésének, az önmagukért tenni is akaró emberek gondolatainak megosztását célzó törekvés, amely nem az önsajnálatba menekülés, hanem a fejlődés, a haladás eszméjét hivatott hírdetni!
÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷
Kedves Fórumozók, figyelmeteket kérjük!
A politikai topikokban a következő szükségessé vált kiemelt moderálási szabályok jöttek létre:
Ezentúl minden durván sértő, személyeskedő, egyéb egymást bántó, nem a normális fórumozás keretei közé eső hozzászólás íróját szankcionálni fogjuk a következőképpen:
1. alkalom - 3 nap fórumtiltás
2. alkalom - 7 nap fórumtiltás
3. alkalom - 30 nap fórumtiltás
Továbbá jelezzük, hogy amennyiben azonosítást nyer, hogy a tiltás alatt álló fórumozó másik nicken folytatja tevékenységét, úgy az összes általa regisztrált néven végleges tiltásra kerül.
Félreértések elkerülése végett:ezek a szabályok a fent felsoroltakra vonatkoznak az általános fórumszabályok továbbra sem változtak!
(moderátorok)
válaszolni nem tudsz persze, csak viccelődni? tényleg vicces.
na.
mennem kell.
majd jövök.
pá.
Abban igazad van,hogy mielőtt bevezették ezt a rendszert,át kellett volna gondolni a vonzatait,és biztosítani a megfelelő feltételeket.Valóban az átgondolatlanság,a szervezetlenség következményeinek levét issza most a beteg,a nővér és az orvos egyaránt.
Zsanikám!
Úgy látom nem vetted,hogy egy kórházban ben csak orvosok dolgoznak,de mindegy is,lehet menni a Telki kórházba,csak szerintem nem mindenki tudja megfizetni.
Ez különben egy ötlet lenne, hogy segélyezésnél meg kellene nézni, kinek milyen hiteltartozása van, mire vette fel .
Nem unod ezt a lerágott csontot? Akkor rágódjál még rajta!
Nem is! Jancsi bácsi legfeljebb a gyerekeinek építi a palotákat.
Igen, csak gyakran mások szívják meg helyette.
Másrészt sajnos van az a nem is szűk réteg, akinek addig terjed a fantáziája, hogy majd felveszem a szocpolt, meg az ilyen-olyan segélyt, meg az önkormányzattól (sötétebbek - nem bőrszín - szerint a tanácstól) igényelek szolgálati lakást...
tessék. pl. magyarázd meg nekem h a kormányzati negyedre most mi a franc szükség volt???
ki jár ezzel jól szted??
Akkor a vállalkozó orvosok alapítsanak egy vállalkozó kórházat és ott nem kötelezik őket semmire,sőt saját maguk oszthatják el a zsét,nem kell állambácsira várni
de nem zavar hogy a látszólagos nagy jólét közben rohad az egész???
nézd meg az oktatásban mi van. siralom.
vagy a kórházakról már ne is beszéljünk??... és akkor még csak a felszint kapargásszuk.
Akkor valami hiba a vezetésben, vagy szervezésben van .
A bánáti bazsarózsa egyébként olyan szívós növény, hogy nem lehet kiirtani, ha akarod sem. De ezt elmondani nem népszerű. Ahogy azt sem, hogy a Zengőn már megvan az út, amit a Tubesen még meg kell építeni. Szóval akkor hol nagyobb a kár?
Szia!
Remélem csak a melegtől van.Én ugyanis a35-40 fokból jöttem haza tegnap este,
Az előző évi betegforgalom alapján készült statisztika segítségével becsülik meg a következő évi beteglétszámot. (havi lebontásban)
vagy én is kezdjek el sírni, irígykedni, átkozódni?
Ettől függetlenül, ha te nem a magyar állam pénzén tanulsz, neked igazat adok, , ott dolgozz, ahol fizették a taníttatásodat , és ott élj jobban, ahol jobban fizetnek ezért .