Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jobban élünk, mint 4 éve

ford1968
Létrehozva: 2007. augusztus 5. 12:09
kedves mindenki!
ide várjuk mindazon embereket, akik úgy érzik, a nemzethalál víziója számukra kissé már gyomorforgató, mindazon által saját bőrükön is azt tapasztalják, hogy nélkülöz némi valóság tartalmat a rosszabbul élünk szlogen!
ez ha akarjuk ballib luxuskomcsi találka hely is, de ha úgy akarjuk, pusztán az elmúlt évek fejlődésének, az önmagukért tenni is akaró emberek gondolatainak megosztását célzó törekvés, amely nem az önsajnálatba menekülés, hanem a fejlődés, a haladás eszméjét hivatott hírdetni!
÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Kedves Fórumozók, figyelmeteket kérjük!

A politikai topikokban a következő szükségessé vált kiemelt moderálási szabályok jöttek létre:

Ezentúl minden durván sértő, személyeskedő, egyéb egymást bántó, nem a normális fórumozás keretei közé eső hozzászólás íróját szankcionálni fogjuk a következőképpen:

1. alkalom - 3 nap fórumtiltás
2. alkalom - 7 nap fórumtiltás
3. alkalom - 30 nap fórumtiltás

Továbbá jelezzük, hogy amennyiben azonosítást nyer, hogy a tiltás alatt álló fórumozó másik nicken folytatja tevékenységét, úgy az összes általa regisztrált néven végleges tiltásra kerül.


Félreértések elkerülése végett:ezek a szabályok a fent felsoroltakra vonatkoznak az általános fórumszabályok továbbra sem változtak!

(moderátorok)

  1. Torolt_felhasznalo_409340
    Torolt_felhasznalo_409340
    2007. augusztus 5. 13:1351.
    Arról megfelejtkeztek,hogy az eü. nem csak az orvosokról szól,hanem a középkáderekről is.Szerinted hány órát kell az ügyeletes szakmában pl. műtősnő,altató asszisztens dolgozni,és mennyiért? Hány műtősnőnek vagy rtg asszisztensnek dugnak pénzt a zsebébe? Szerintem egynek sem,mégis azt gondoljátok,hogy ott a hálapénz,azzal el van intézve.Nincs hálapénz,mégis dolgozunk becsülettel,egyre kevesebb pénzért.
    előzmény:
    pannacotta (45)
    2007-08-05  13:08
  2. 2007. augusztus 5. 13:1150.

    és szerinted kik épitik most Mo-on ezeket a villákat, meg lakóparkokat?

    ugye nem hiszed hogy jancsi bácsi a szomszédból???  

    előzmény:
    Szippancs (46)
    2007-08-05  13:08
  3. 2007. augusztus 5. 13:1149.
    Legalább nem kell az egész délutánt ott töltenem az orvosnál lázasan. Most bármikor bemegyek, nincs senki a rendelőben. Tudod mit? Inkább fizetek ezért 300 Ft-ot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740178 (38)
    2007-08-05  13:05
  4. 2007. augusztus 5. 13:1048.
    A betegekre hárul az eddiginél is több teher...
    előzmény:
    pannacotta (45)
    2007-08-05  13:08
  5. 2007. augusztus 5. 13:1047.

    de ez Mo-on általános probléma.

    az emberekkel van a baj. politikától függetlenül is.

    a politika amiben itt nagyon sokat árt az maximum az hogy megszünt a nemzeti büszkeségünk. nem vagyunk büszkék arra hogy kik vagyunk, honnan jöttünk.

    a magyar átlag most szerintem minden szempontból nagyon mélyen van...  mélyrepülés anyagilag, morálisan... sorolhatnám.

    eddig is mondták ránk hogy dekadens, és egymás szemét is kikaparni képes népség.

    hát ez csak rosszabb és rosszabb lett.

     

     

    előzmény:
    Bogájka (39)
    2007-08-05  13:05
  6. 2007. augusztus 5. 13:0846.
    Tökre egyetértek. Nem kell messzire menni, csak a Balatomig. Egymás seggébe épülnek az újabbnál újabb hotelek. Csak azt tudnám kinek, mikor a külföldiek elvileg nem jönnek már olyan nagy számban ide. Akkor mégisvan a magyaroknak arra pénze, hogy elmenjen üdülni?
    Azért itt a fórumon is érdemes körülnézni. Mindenki siránkozik, de sorra nyílnak az olyan topikok, hogy megyek "Hawaii-ra"(ide bár mit be lehetne írni), ki járt már ott? Na, ha rosszabbul élünk, mint 4 éve, akkor nem lennének olyan hozzászólások, hogy én tavaly vagy akár már idén voltam, és nagyon szuper volt.

    előzmény:
    ford1968 (1)
    2007-08-05  12:09
  7. 2007. augusztus 5. 13:0845.
    Kedves ani,

    na és?
    Netán az orvosok az OEP-től is szeretnének pénzt kapni és a vizitdjból is? (gondolom, szeretnének, de ez a történet nem pont erről szól)

    Azt tudod, hogy évi többszázmilliárdot adott a költségvetés az eü-nek,mert a bevételei alacsonyak voltak (meg még most sem elegek teljesen).
    A vizitdíj ezt az összeget csökkenti - helyesen.

    Vagy szerinted rendben van-volt, hogy fizeted a járulékot és emellett még az adódból (költségvetés) is még egyszer finanszíroztad az eü-t? Szerintem ugyanis nincs rendben.

    Vagy vegyen fel az állam - mint idáig is - hiteleket arra, hogy az eü-t lehessen finanszírozni?

    Nem értelek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_409340 (30)
    2007-08-05  13:00
  8. Torolt_felhasznalo_409340
    Torolt_felhasznalo_409340
    2007. augusztus 5. 13:0844.
    Ez sajnos igaz,nézzél meg egy kórházi számlát!A héten láttam a saját szememmel.Járj utána mielőtt kinyilatkoztatsz!
    előzmény:
    perzse (33)
    2007-08-05  13:03
  9. 2007. augusztus 5. 13:0743.
    Sajnos igaz.
    előzmény:
    perzse (33)
    2007-08-05  13:03
  10. 2007. augusztus 5. 13:0742.
    De jó is lenne,ha igaz lenne a mondatodnak az a része,hogy TÖBB MILLIÓ ADÓFIZETŐ pénzéből.
    előzmény:
    Papagena79 (27)
    2007-08-05  12:54
  11. 2007. augusztus 5. 13:0641.
    Azt nagyon jól teszed, még akkor is ha tellne rá, mert amit a boltban árulnak, az egy nagy szemét. Beledarálják a sáros, a penészes kenyeret is, zsemlét alig lát. Én még soha nem vettem készen.
    előzmény:
    Bogájka (26)
    2007-08-05  12:54
  12. 2007. augusztus 5. 13:0540.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_630746 (12)
    2007-08-05  12:34
  13. 2007. augusztus 5. 13:0539.
    Ha először is mindenki a saját házatáján takarítana, (mint vidéken), talán szebb lenne. De mindenki a másikra vár, hogy az majd megcsinálja.
    előzmény:
    Marcipáncica (36)
    2007-08-05  13:03
  14. 2007. augusztus 5. 13:0538.
    Csak a korrektség kedvéért: a vizitdíj összege valóban az orvosnál,illetve az intézménynél marad.
    DE: ugyanannyival kevesebb támogatást kap az OEP-től.Tehát egy fillérrel sem tud több pénzből gazdálkodni,ellenben ezt,az eddig állam által biztosított támogatást a betegek állják.
    előzmény:
    perzse (22)
    2007-08-05  12:49
  15. 2007. augusztus 5. 13:0537.

    az tény, hogy egyre több naggyon-naggyon tehetős van (tudom, mert dolgozom ilyeneknek/kel) viszont rengetegen süppedtek le a béka segge alá.

    és most azokról beszélek, akik szépen csendben dolgozgatnak a havi kis bérükért.

    nem pedig azokról akiknek a szájuk jár, de nem tesznek semmit csak max a segélyért másznak el...

    előzmény:
    Marcipáncica (36)
    2007-08-05  13:03
  16. 2007. augusztus 5. 13:0336.

    hehe.

    na persze, csak körbe kell nézni büdös koszos kis-nagyvárosunkban.

    persze hogy jobban élünk!!!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_657630 (1)
    2007-08-05  11:59
  17. 2007. augusztus 5. 13:0335.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_529482 (5)
    2007-08-05  12:19
  18. 2007. augusztus 5. 13:0334.
    Akkor itt a helyem. Ez van, ebből kell kihozni a legjobbat. Bosszant, mikor azt mondják, hogy "nincs pénzük az embereknek". Nincs a fenéket nincs, itt egy rendezvényen hosszú sor állt a 600/cső főtt kukoricáért. A másik ami bosszant, mikor azt mondja valaki, hogy "ennyi pénzért nem csinálom ezt meg azt.". Na, itt a baj. Az se volt még éhes.
    előzmény:
    ford1968 (29)
    2007-08-05  12:58
  19. 2007. augusztus 5. 13:0333.
    Nem hinni kell tudni. Ez nem igaz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_409340 (30)
    2007-08-05  13:00
  20. Torolt_felhasznalo_620936
    Torolt_felhasznalo_620936
    2007. augusztus 5. 13:0232.
    Orvosi adatok titkosak, nem tudtad? Kivéve persze, ha a narancsosok teregethetik ki a miniszterelnök izzadási problémáit.
    előzmény:
    ford1968 (28)
    2007-08-05  12:54
  21. 2007. augusztus 5. 13:0131.
    Mivan, probléma, hogy a demokráciában párszáz embernek is igaza lehet?  Talán a környezetvédelem, nem fontos? A Tubesről eltelepített radarépítkezés is valószínüleg többe fog kerülni. Mindent a bazsarózsákért, vagy mi a frászért.
    előzmény:
    Papagena79 (27)
    2007-08-05  12:54
  22. Torolt_felhasznalo_409340
    Torolt_felhasznalo_409340
    2007. augusztus 5. 13:0030.
    Kedves Perzse! A vizitdíj az intézményeknél marad ugyan,viszont az OEP annyival kevesebbet utal! Nyugodtan megnézheted majd a kórházi számládon,ha nem hiszed!
    előzmény:
    perzse (22)
    2007-08-05  12:49
  23. 2007. augusztus 5. 12:5829.
    nem szidunk semmit, de dícsérjük azokat, akik dolgoznak, elértek valamit és nem hajlandóak sírni és kántálni, hogy rosszabbul élünk......
    mi itt az életet dícsérjük, a haladást, a küzdőszellemet!
    mi vagyunk a jövő, a sírók, másokra ujjal mutogatók, a károgók a múlt!
    előzmény:
    Bogájka (26)
    2007-08-05  12:54
  24. 2007. augusztus 5. 12:5428.
    szegény viktort is rendszeresen kezelik egy bécsi elmeszanatóriumban!
    mi van jobbosok nem tudtátok?
    a kútvölgyiben kezdték, most ott folytatják! kérdezzetek csak utána!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (21)
    2007-08-05  12:47
  25. 2007. augusztus 5. 12:5427.
    Igen, tudom... néhány száz ember tiltakozása miatt kellett irgalmatlanul sok pénzt költeni egy teljesen felesleg hídra a több millió adófizető pénzéből.
    előzmény:
    perzse (24)
    2007-08-05  12:52

Címlap

top