Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jobban élünk, mint 4 éve

ford1968
Létrehozva: 2007. augusztus 5. 12:09
kedves mindenki!
ide várjuk mindazon embereket, akik úgy érzik, a nemzethalál víziója számukra kissé már gyomorforgató, mindazon által saját bőrükön is azt tapasztalják, hogy nélkülöz némi valóság tartalmat a rosszabbul élünk szlogen!
ez ha akarjuk ballib luxuskomcsi találka hely is, de ha úgy akarjuk, pusztán az elmúlt évek fejlődésének, az önmagukért tenni is akaró emberek gondolatainak megosztását célzó törekvés, amely nem az önsajnálatba menekülés, hanem a fejlődés, a haladás eszméjét hivatott hírdetni!
÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Kedves Fórumozók, figyelmeteket kérjük!

A politikai topikokban a következő szükségessé vált kiemelt moderálási szabályok jöttek létre:

Ezentúl minden durván sértő, személyeskedő, egyéb egymást bántó, nem a normális fórumozás keretei közé eső hozzászólás íróját szankcionálni fogjuk a következőképpen:

1. alkalom - 3 nap fórumtiltás
2. alkalom - 7 nap fórumtiltás
3. alkalom - 30 nap fórumtiltás

Továbbá jelezzük, hogy amennyiben azonosítást nyer, hogy a tiltás alatt álló fórumozó másik nicken folytatja tevékenységét, úgy az összes általa regisztrált néven végleges tiltásra kerül.


Félreértések elkerülése végett:ezek a szabályok a fent felsoroltakra vonatkoznak az általános fórumszabályok továbbra sem változtak!

(moderátorok)

  1. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 20:4939426.

    Mikor volt választás? Milyen dátumot írunk?

     Uram Isten valami baj van az agyammal?

     

    Vagy itt ti akartok mát megint csőbehúzni mindenkit?

    Nem értem? Ez azért nagyon különös?

     Milyen választásról van szó, és ki nyert?. Orbán a király?

    Segítsetek már rajtam, hogy tisztázódjon ez a dolog.

    előzmény:
    bienebaba (39421)
    2009-06-24  20:30
  2. Torolt_felhasznalo_847375
    Torolt_felhasznalo_847375
    2009. június 24. 20:4539425.
    Nemlehet hogy a sok plakát Franciául volt irva ??elég kevesen tudnak maon francia nyelven..gondolom  te tudsz azért is nemtudtak becsapni azok a gaz zorbánék....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725492 (39418)
    2009-06-24  20:24
  3. 2009. június 24. 20:4039424.

    Erre a hsz-edre moderációt fogok kérni, mivel lehazugoztál.

     

    Ettől függetlenül azonban válaszolok Neked, mert úgy látom, félre értettél:

     

    Nem egyházi ünnepről írtam, tehát nem a karácsonyi gyertyagyújtásról. 

     

    Azt, hogy csak pénzért esketnek, keresztelnek, temetnek cáfolni tudom. Én ilyesmivel nem találkoztam, csakis az ellenkezőjével.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_173094 (39420)
    2009-06-24  20:28
  4. 2009. június 24. 20:3339423.

    Nem olvastam olyan felmérésről, hogy az otthon maradók, miért nem szavaztak. Nem tudhatjuk. Azt tudhatjuk, hogy ők senkire sem szavaztak, tehát arra sem, hogy az mszp kormányozzon tovább, mert jól viszi az ország ügyeit. Innentől kezdve a nem szavazók motívációiról nyilatkozni madárjóslás.

    Akik viszont szavaztak, azt tudjuk, hogyan tették.

    Ez nem volt az mszp-re túl hízelgő, s amint most látjuk náluk a mozgolódást, van, aki le is vonta a következtetést, megértette az üzenetet. Lehet, persze, hogy ezek az mszp-sek hibásak, mert ők elhitték a FIDESZ-nek, hogy ELÉG!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725492 (39418)
    2009-06-24  20:24
  5. Torolt_felhasznalo_847375
    Torolt_felhasznalo_847375
    2009. június 24. 20:3239422.

    Szerintem tedd be ezt a polgáriba is..ugyis azt irtad a topik inditoban hogy a polgárokat is odavárod...had pörögjön a topikod mint a ringlispil.....csak egy jotanács volt....

    Pártitkárelvtársnö aki csak jot akar neked,,,

    előzmény:
    ford1968 (39410)
    2009-06-24  19:58
  6. 2009. június 24. 20:3039421.

    Aha, hatalmas fölénnyel nyertek, és nem mentség, kifogás, hogy kevesen mentek, a számok önmagukért beszélnek. Miért nem mentek el???? A Lendvai aggódjon magukért, ki bízta most meg őket? Volt olyan jobbos aki azt mondta, nem tudta mit beszél.

     

    Ma láttam döbbenten, hogy az LMP-ben megint a Kupa van, aki ugye a híres Cenrtumban is volt, ahol a megyóval parolázott, hű de középpárt!!!!! Ő dolga, minket nem zavar.

    előzmény:
    voges (39417)
    2009-06-24  20:20
  7. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 20:2839420.

     Ezt írod

     

     Vagy, amikor otthon ünnep, gyertyagyújtás volt olyan napokon, amit az iskolában meg sem említettek. 

     

    Ez borzasztó a számomra amikor ilyet olvasok.

    Tegnap leírtam, hogy Konfirmáltam 1956 tavaszán. Előttevaló évben jártam a hittanra. Református vagyok.

    A bátyám katólikos ő másik templomban ministrált. Minden karácsont nagy élő karácsonyfával tartottak meg a szüleim Mennyből az angyallal, és a Miatyánkkal  Karácsony másnapján az össz rokonság ott volt vendégségben. Minden unokatesóm és később született unaka a családban hithűen járt a temlomokba 1962ben a Deák téren Haj Pál püspökúr esketett, mert 9 évvel előbb az unokanővérem esküvője ott volt, és akkor 9 éves koromban úgy tetszett, hogy a papbácsinak megígértem, hogy én is ilyen menyasszony akarok itt lenni . Már öreg volt, de tartotta az ígéretét, és én nagyon boldog voltam.

    Ha nem hiszed küldök képeket, és felrakom a netre a konfirmáció lapomat. És minden hivatalos képet. Hogy nehogy én legyek itt a hazudós, és félrevezető.

    Minen templom nyitva volt éjjel nappal

    Most próbálj bemenni. S ha nincsen pénzed még meg sem esketnek, el sem temet pap, ha nem fizetsz egyházadót. De érdekes most menniyen járnak vasárnap észkerrel és szép ruhában mutogatni magukat? Akkor hol voltak?

    És mi történt azóta. A legtöbb mise korteskedő politikai slózungokkal teli gyülekezet. Isten már régen kiköltözött a mezőkre

    előzmény:
    voges (39412)
    2009-06-24  20:01
  8. 2009. június 24. 20:2539419.

    Szia, én emlékszem, a Bptv-n mondta el egy komcsi, tényleg összezuhant a Pokorni.

    Ma hallottam, biztosan másoknak ez nem új, hogy a kedvezőtlen megítélésünk miatt nagyobb kamatra kapunk hitelt, mint pl. a csehek, annyival, hogy egy csomó un. megszorítás nem is kellene.

     

    Ugye 2002-ben az euró bevezetése elérhetőnek tünt, az adósságunk lement, ez is feltétel, ezt mind ezek okozták, a fene egye meg. Akkor 50 milliárd volt, most 100!!! Hol az a pénz?????

    Ja a grippenről is szó esett, az utántöltő amit ezek rendeltek és az ár a duplája lett, és vicc, minek nekünk?! Ezeket az ember, bár tudja, lassan meg sem említi.

     

    előzmény:
    voges (39416)
    2009-06-24  20:13
  9. Torolt_felhasznalo_725492
    Torolt_felhasznalo_725492
    2009. június 24. 20:2439418.
    Hát valami ilyesmi jött le a választási részvételből. Tele volt a város a fidesz plakátjaival, miszerint ELÉG (nem próbáltam meggyújtani, lehet, hogy elégett volna). Ha olyan sok embernek elege lett volna, és elhiszi a fidesznek, hogy ez most nem kizárólag az EP választásról szól, akkor elmentek volna szavazni. Nem mentek el. Ez történt.
    előzmény:
    voges (39417)
    2009-06-24  20:20
  10. 2009. június 24. 20:2039417.

    A 2009. június 7-i EP választásokról írtam.

     

    Ezt eredetlieg is megjelöltem egyébként.

     

    Érdekesnek találtam ugyanis, hogy az eredmények értékelésénél az mszp hangsúlyozta a FIDESZ veszteségeit (!), valamint állították, a választók azt szeretnék, hogy ők folytassák a kormányzást. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_173094 (39414)
    2009-06-24  20:11
  11. 2009. június 24. 20:1339416.

    Nem mondtam ellent saját magamnak.

    Pokorni ügyét csak a sajtóból ismerem. Nem ismerek senkit a családjukból, közelükből. Pokorni nyilatkozataiból tudom, hogy akkor tudta meg az apja érintettségét, amikor mi is (ti. a közvélemény). Nagyon meg volt rendülve, sajnáltam őt.

     

    A családon belüli kettőskönyvelést leírtam Szujának küldött válaszomban.

     

    előzmény:
    gerbera24 (39401)
    2009-06-24  16:00
  12. 2009. június 24. 20:1239415.
    a tagok jóváhagyása folyamatban, a topick fejlécében található gomb jelenleg nem üzemel, de már dolgoznak rajta.
    előzmény:
    ford1968 (39410)
    2009-06-24  19:58
  13. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 20:1139414.

    Csak nem?Ne mondd. Talán kimaradtam valamiből?

    Láttad hasraesve? Hogy néz ki egy hasraesett párt?

    Mikor volt itt választás? Csak nem aludtam át a nagy fordulat napját?

    Jajj nekem kérlek írjad már meg, hogy mi is esett ki az életemből?

    előzmény:
    voges (39409)
    2009-06-24  19:47
  14. 2009. június 24. 20:0739413.

    Nem az ügynökökről beszéltünk, hanem a gyerekeikről!!!

     

    Hogy, miért szögezed le, hogy Dobrev (!) nem akart hozzám (!) feleségül jönni, azt nagyon csodálom.

     

    Ízlésbeli dolgokról pedig eszem ágában sincs vitatkozni sekivel sem.

    előzmény:
    gerbera24 (39399)
    2009-06-24  15:45
  15. 2009. június 24. 20:0139412.

    Nem azokról írtam, értelemszerűen, akik koruknál fogva nem lehettek véresek a pártállami múltjuk miatt. Természetesen.

    A jelenlegi ogy-i képviselők közül már nem kellett mindenkinek

    párt-, vagy KISZ-tagság az egyetemhez, szintén fiatal koruk miatt.

     

    Az apósodékat nagyon sajnálom. Ami 1945, ill. 1947 után Magyarországon történt, az nem a hidegháború következménye volt. Mármint az ilyen-olyan ideológiával ellenségnek bélyegzettek üldözésére, likvidálására gondolok. Az kő keményen a diktatúra, a szovjet import következménye volt.

    Nem hiszem, hogy bele kellene törődni abba, hogy minden korszakban legyenek üldözöttek, ellenségnek kikiáltott csoportok. Szerencsére van példa rá a történelemben, hogy lehet enélkül élni, úgyhogy nem illúzió és álomkergetés. Abba, hogy mindig lesz betegség, természeti katasztrófa, stb. azt el kell fogadjuk, de, hogy az állam üldözzön embereket, azt nem!

     

    A kettőskönyvelést vsz. félreértetted: arra gondoltam, hogy, amikor pl. mást hallott a gyerek az iskolában történelem órán és mást otthon a szüleitől, a családtől, akkor érezte, tudta, hogy hazug világ van körülötte. Vagy, amikor otthon ünnep, gyertyagyújtás volt olyan napokon, amit az iskolában meg sem említettek. 

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_173094 (39403)
    2009-06-24  16:18
  16. Torolt_felhasznalo_725492
    Torolt_felhasznalo_725492
    2009. június 24. 19:5939411.
    előzmény:
    ford1968 (39410)
    2009-06-24  19:58
  17. 2009. június 24. 19:5839410.

    tisztelt fórumozó társak!

    azok, akik a továbbiakban a topickindítás szellemiségében kívánják folytatni az eszmecserét, az alábbi linken elérhető, "üvegház" topickban tudják ezt megtenni:

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=233564

    ezen hely a továbbiakban nem tudja ezt beteljesíteni, így hosszas várakozásután végre folytatódhat az a diskurzus, amiért ez a topick annak idején létrejött.

    jelentkezni tagnak a zárt topickokra vonatkozó szabályok szerint és módon kell.

    üdvözletem mindenkinek!

    előzmény:
    ford1968 (1)
    2007-08-05  12:09
  18. 2009. június 24. 19:4739409.

    Én is erre akartam felhívni a figyelmet.

    Sőt, még arra is, hogy van olyan politikus (Lendvai), aki még akkor is tapsikol, amikor csúnyán elhasal a pártja.

    Ki érti ezt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_173094 (39405)
    2009-06-24  16:24
  19. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 18:0839408.

    Röhögögörcsöt lehet tőled kapni.

     Valóban a puffogás, rosszindulat gyülölködés rossz életet gerjeszt. Elég sokszor kapsz dührohamot velem ellentétben. Nekem nem kenyerem a gyülölködés, és mindígis megértésre törekszem. De a hülyeségeket nem tudom elfogadni.

    Egyébként nézz utána éppen Nagy Imrének. Ő még Rákosival együtt volt igaz kommunista. Csakhogy minden pártnak vannak tisztalelkületű, és ocsmány tagjai.

    Neked kell keresned, de azt a hivatalos helyeken ha Te hiteles, és igazságos akasz lenni.

    Az internet sokszor olyan hiszékeny, és történelmi ismeret nélküli információkat is befogad, amiket bárki beírhat mind elrakja. Tehát mégegyszer HIVATALOS infót fogadok és hiszek el

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-06-24  17:46
  20. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 16:5939407.

    Az, hogy én valaha valakit is lebarmoztam azt kétlem.

    Talán háronszor veszítettem el önmagamat. akkor meg is volt az oka Erre még Gerbera is emlékezhet. de ezekért később szégyeltem magama,t és elnézést kértem. Igyekeztem még a legmocskosabb helyzetekben is finom és kulturált maradni.

    Nemhiába írtam le sokszor, hogy

    A stílus maga az ember.

    Mindíg azokat védem, akiket nem a hibáiknak megfelelő arányában bántanak. Vagy hamis, félrevezető információkat hindetnek, mások számára, hogy hátrányt szenvedjenek.

    Az összetartozás egyesekkel az nem bün. Akiket tisztelek és becsülök, azokat meg is védem ,és kiállok értük. Az olyan nagy baj?

    A lemágusozást azért kaptad, mert a leveledben azt állítottad, hogy belelátsz a fejembe .

    Látod a feketeséget. Hát akkor rendelkezned illik valamilyen mágikus tulajdonsággal nemde?

    Az irónikusság is a régi .Vitó nem egyszer jegyezte meg.

    Ha változtam és előnyömre az csak öröm. Az ember minden múló nap után több tapasztalással bír, ha odafigyel a veletörténésekre.

    Nos nem árt Neked is egszívlelned, hogy a múltból csak a tanulságok visznek előre a keservek elborítanak.

    előzmény:
    ceys (39378)
    2009-06-24  05:55
  21. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 16:4139406.

    Ha szívem szerint hatalmamban állna, most arra kérnélek, hogy a hsz-edben leírt állításokat igazoljad. és ha azok hamisak, akkor te is azt a büntetést kapjad, amiket olyanoknak ítélnél akik ellentáborban illyet tesznek.

    Épp a héten volt szó szombaton a rádióban az Apró villának emlegetett ház sorsáról. Kié volt előtte, kik költöztek be a háború után, ki maradt utoljáta, aki helyreállította saját költségén stb.

     Jó lenne, ha ezt a rádióműsort végighallgatnád, és akkor elszégyelnéd magadat. A koncepciós pereket is így gyártották.

     

    Nos a másik a Gyilkos aki kiadta az 56- os forradalmárok ellen a tűzparancsot.

    A rendszerváltás után közvetlen csak egy esetet tudtak bizonyítani. A büntetését meg is kapta az illető.

    Gondolod, ha oly nyilvános és te is tudod, ezért már rég nem kellett volna felelnie, akár az Antal, akár at Orbán kormányzása idején?.

    Ugy-e nem akarsz itt mindenkit palira venni?

    Ezt írod...apro antal ugyanis az volt..ö adott parancsot 56 ban hogy a nép közé löjenek..

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847375 (39396)
    2009-06-24  14:24
  22. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 16:2439405.

    Nem nagyon van kedvem hozzá szólni.

     Tudod, már hét éve mindegyik ma nem kormányonlévő pkolitikusnak, ekcémás a tenyere, annyit dörzölték egy-egy semmitmondó választás alkalmával.

    Attól félek, hogy mire trónközelbe kerülnek elveszítik a csuklójukat és nem tudnak mivel integetni, és megtapsolni önmagukat.

    előzmény:
    voges (39395)
    2009-06-24  14:14
  23. Torolt_felhasznalo_802472
    Torolt_felhasznalo_802472
    2009. június 24. 16:2339404.

    Szia!

    Ne zokogd egyik vállamon se ki magad, se a jobbon, se a balon.  Ember legyél, azért becsüljenek, azért szeressenek. Ember, akit tisztelni kell a másik emberhez való állásáért, ember, aki empátiát érez a másik iránt, bármilyen színben is díszeleg.
    Gusztustalan és megvetendő, bár abban a korban nőttem én is fel, ahol a pártkönyv megléte egyenlő volt a lakásszerzés lehetőségével. A piros könyv ajánlás volt egy jólfizető zsíros semmitnemkellcsinálni álláshoz. De tudod a családi hagyományok, a becsület nálunk eleve vérünkbe volt, van, így semmiféle pártba nem léptünk, lépünk be.
    Nálunk hagyomány, hogy inkább a kutyasz@rba lépünk, mert azt le lehet mosni, de a párttagságot soha! S ez vonatkozik jobbra is és balra is.
    Hiába mondod visszamaradott erődként az  Orbánfan jelzőt, kár. Ez csak károgás. A tényeket kell nézni, s láthatod, az államadóság '98-2002 között volt a legkisebb az utolsó 20 évben. Ez tény, ezt nem a Bokros csinálta, ezt az Orbán-kormány hozta össze. Lehet köpködni, mutogatni, de a tényekkel nem érdemes vitatkozni.
    Nekem is volt a munkahelyemen tucatnyi ajánló, aki a pártba vitt volna, de ez nálunk váló-ok lett volna.
    Mi megdolgoztunk mindenért, nem csak a könyvvel szereztünk mindenünket, mit oly sokan a mai elitből.
    Ebből adódóan igenis lenézem azokat az embereket akik csak "érdekből" lettek párttagok. Versenyezni velem, velünk, akik anélkül szereztek mindenüket, hát bizony nem etikus. Etika? Hol van az ma már???
    Visszamaradott erődként hiába véded a mundér becsületét, azt rég eljátszották. Az utóbbi 7 év bizonyítja mindezt.
    Hogy ki jön, az a jövő zenéje, sok víz lefolyik addig még a Dunán.
    De igenis gyűlölöm azokat akik a szüleim életét azzal keserítették meg, hogy Demoklész kardjaként meglengették, ha nem lép be.....s így is hűek tudtak maradni elveikhez, nem léptek be.
    Gyűlölöm őket, mert amíg én keservesen dolgoztam, tanultam mellette, ők egy tollvonással lehúztak a fizetésemelésről, jutalomról, ..te dolgozz meg érte!
    No erre legyél kíváncsi. Erre, hogy ha majd látjuk ,kimászik ez az ország ebből az irdatlan mély gödörből. Mindegy kinek a segítségével, csak ne  velük -szoclib társaság, mert ők már bizonyították kapzsi, mindent visz mint a piros ász hozzáállásukat- majd akkor én leszek kíváncsi a nyilatkozataidra.

    előzmény:
    gerbera24 (39400)
    2009-06-24  15:49
  24. Torolt_felhasznalo_173094
    Torolt_felhasznalo_173094
    2009. június 24. 16:1839403.

    No akkor vegyél elő egy kis számtani ismeretet, és nézz utána, hogy a KISZ-titkár Orbán Viktor kb 18-22 éves koráig milyen galádságot tudott elkövetni Vagy Pokolnyi, Gyurcsány, Dajcs, és a többi most kb 40-45   éves politikus.

    A másik mindazok a mostani országgyülési képviselő urak, akik egyetemet, főiskolát végeztek vagy utána  igazgatók, vezetők voltak ltett-légyen bármelyik pártnak a tagja miért tagadják le a pártkönyvüket. Semmi probléma írom mégegyszer . Hisz olyan idők jártak.

    A tagadás a becstelen dolog.

    te irod "

    Ez irritáló, nem kicsit, nagyon.

     

    A férjem családjától is elvettek mindent. Három gyerekkel maradtak hajlék és minden nélkül. De az apósomtól sohasem hallottam átkoot és ilyen szövegeket.Iismerte a történelmet, tudta hogy a háború ezt hozta magával. A szörnyűségeket. És ne írjad nekem vissza, hogy akkor már nem volt háború, mert akkor kezdődött a HIDEGHÁBORÚNAK nevezett korszak. Sokaknak nem ártana történelmi szempontok figyelembevételével itélkezni

    Igen voltak, vannak, és lesznek mindíg túlkapások az életben. Lesznek szerencsétlen sorsok és áldozatok. Sajnálatosan. De ha régi nehézségeket cipelve örökös fájdalmakkal élve és síránkozva élünk és sopánkodunk a multon, mindíg ott fog a sok keserűség nyomni minket.

    Ezt írod

     

    "Családon belül pedig akkor is és most is megtudták a gyerekek az igazságot, legfeljebb megtanultak kettőskönyvelni."

     

     

     

    Miért kell kettőskönyvelnie egy más politikai körülményekközé született tisztalelkű  gyermeknek? Miért kell kaméleonkodó hamis elhalgató, belül marcangoló koloncot cipelni.

    Miért nem jó a tiszta, igaz, emberi kapcsolatokban bízva élni, és együtt dolgozni az értékekért. Hogy mindenkinek jobb legyen? 

    előzmény:
    voges (39397)
    2009-06-24  14:25
  25. 2009. június 24. 16:0139402.

    Jól érzed magad?

    Mi az, hogy gyikos utódok?

    Ki gyilkolt meg kit?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847375 (39396)
    2009-06-24  14:24

Címlap

top