Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. november 4. 18:44101.
    Szia Ági!

    Hát nem könnyű dolgozni a kezelés alatt az biztos. Ma igaz nem vagyok annyira fáradt, de holnap estére ki leszek púrcanva az tuti
    Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy tudok dolgozni. Igaz ez nem sikerülhetne, ha a fiúk itthon nem segítenének. Ma is főzött a férjem, meg kivasalta a maradék tiszta ruhát, a fiaim is be szoktak segíteni a takarításba, szóval Ő nélkülük azt hiszem nem bírnám így. Hálás is vagyok Nekik érte

    Sajnos teljesen gyógyult beteget én sem ismerek. Akivel levelezek Ő most várja az eredményét, hogy sikerült e Neki vagy sem. Szegény már nagyon izgul!

    Neked meg majd csak elmaradnak a rosszulléteid! Bízzunk benne!

    Szia: Gabi
    előzmény:
    baranyne (98)
    2007-11-04  13:25
  2. 2007. november 4. 14:44100.

    Szia!

     

    Mikor kapta anyukád a vírust?  Miért kellett abbahagyni a kezelést? Írd meg légyszi azt is, hogy van anyukád. Remélem azért nincs nagy baj még.

    Nem keltesz rossz hangulatot, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a kezeltek 50% gyógyul csak meg.  

    Üdv:Ági

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_153105 (99)
    2007-11-04  13:49
  3. Torolt_felhasznalo_153105
    Torolt_felhasznalo_153105
    2007. november 4. 13:4999.
    Sziasztok!

    Nekem anyukám kűzd ezzel a vírussal és majdnem egy évig kapta (9h&oacute az interferont. sajnos nekem nincsenek jó híreim.... Igaz ő már nagyon rég óta fertőzött, egyszer már ő is elutasította a kezelést...

    Nem akarok rossz hangulatot kelteni, ezért nem is írok többet.

    Jó volt egy pár utolsó hsz-t elolvasni, hogy másoknak sikerül lekűzdeni ezt a fránya vírust!

    Minden jót, kitartást a kezeléshez mindenkinek!!!!

    svkata
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. november 4. 13:2598.

    Szia!

    Nem is tudom elképzelni, hogy én tudok majd valamikor dolgozni. Néha annyira rosszul vagyok.  Tegnap olyan szédülés és hányingerem volt, hogy szinte ki sem keltem az ágyból.

    Ma már egy kicsit jobb.  

     

    Jó lenne olyanokról hallani, akik már túl vannak az egész kezelésen és teljesen meggyógyultak. 

    Sajnos sok mindennel meg kell kínlódni addig. 

    Üdv Ági

     

    előzmény:
    elisa36 (97)
    2007-11-03  19:02
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. november 3. 19:0297.
    Szia!
    Egyetértek veled! Tényleg jó, hogy kapunk más betegektől infót és szivesen is vesszük, de az is igaz, hogy másképp éljük meg a mellékhatásokat.

    Amúgy hogy vagy? Én jó fáradtan. Ma kezdtem a három napomat dolgozni, azt hiszem a végére oda leszek rendesen. De ez van, és ha nem muszály nem megyek táppénzre.

    Én is szúrkolok mindenkinek a ki már túl van a kezelésen ( és aki benne van), és az eredményt várja, hogy sikerrel járjon, és csak jó eredményeik legyenek.

    Szia: Gabi
    előzmény:
    baranyne (96)
    2007-11-03  15:56
  6. 2007. november 3. 15:5696.

    Szia Marika!

    Igazad van nagyon jó az infó, de sokszor nem tudunk mit kezdeni vele . Ez azért van így, mert mindenki másképp éli meg a kezelést és mások a mellékhatások. Kedden a rendelőben találkoztam egy fiatalasszonnyal sajnos Neki „az agya elszállt”. Ő mondta így. Nem emlékszik semmire a családja emlékezteti a gyógyszer bevételére ill. a szurira is.  Fizikai fájdalmai és rosszullétei viszont nincsenek.  

    Nekem még midig van lázam igaz, hogy már csak 38 C, de a hányiger és szédülés még meg van. 

    Ne idegeskedj! Biztos, hogy kipusztult  a fránya  vírus. 

    Üdv Ági

     

    előzmény:
    meberna (95)
    2007-11-01  09:31
  7. 2007. november 1. 09:3195.

    Szia Ági!

    A fehérvérsejtszámom csökkent le nagyon!Annyira,hogy NAGYON KELL MAGAMRA VIGYÁZNOM,HEHOGY ELKAPJAK VALAMI NYAVALYÁT!A védekezőrendszerem a nullán van:a legkisebb irritációra allergiás tünetek jönnek ki a bőrömön!Beszéltem néhány betegtársammal és mondták,hogy a kezelés után jelentkezhet influenzaszerű tünet:ami a vírus jelenlétére utalhat???? Nem tudom:annyi mindent mondanak!Szívesen venném én is,ha írna valaki,aki már túlvan mindenen,hogy tudnánk mire számíthatunk!Én is válaszolok annak,aki most kezdte a kezelést,elmondom a tapasztalataimat!Csodálom,aki képes a munkahelyén is helyt állni,én örültem,hogy itthon el tudtam látni a családomat!

    Üdv:meberna

     KITARTÁS!

    előzmény:
    baranyne (92)
    2007-10-30  20:39
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 31. 20:2994.
    Szia!
    Így még jobban érthető a halasztásod. Munkám miatt találkoztam már ezzel a betegséggel, és ismerek is jónéhány depresszióra adható gyógyszert. Viszont az nagyon jó, hogy kilábaltál belőle, és már nem kell szedni gyógyszert. És ha ez sikerült, akkor azt hiszem ezzel a kezeléssel is képes leszel megbírkózni.
    Kellemes hétvégét!

    Szia: Elisa
    előzmény:
    saniiitas (93)
    2007-10-31  17:18
  9. 2007. október 31. 17:1893.
    Szia Elisa!
    Volt még egy nyomós indok, hogy nem kezdhettem el a kezelést: amíg Anyukámat ápoltam, én magam is depressziós lettem. Időbe tellt, mire leszoktattam magam a gyógyszerekről.
    Mindenkinek kegyeletteljes ünneplést kívánok de legfőképp jó egészséget!
    előzmény:
    elisa36 (91)
    2007-10-30  20:39
  10. 2007. október 30. 20:3992.

     

    Szia Marika!

    Nagyon, nagyon izgulok érted, hogy ne legyen vírusod. Reméljük a legjobbakat.  A hemoglobinod lett nagyon rossz, vagy melyik eredmény?

    A dokim azt mondta, hogy még egy hónapot bírjak ki és megszűnnek a rettenetes rosszulléteim.

    A véreredménye javult (májfunkciós értékek).  A hemoglobin nagyot esett. 

    Légy türelmes, biztos, hogy nem semmiért szenvedtél Te is 1éven át.  

    Üdv: Ági

    előzmény:
    meberna (90)
    2007-10-30  20:09
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 30. 20:3991.
    Szia!

    Úgy látszik többféleképpen is jelölhetik az eredményeket!
    Szerintem jobb, hogy vállalod a kezelést, és ezzel esélyt adsz magadnak. Lehet jobb is, hogy most kezded majd el, mert akkoriban azt hiszem heti háromszor kellet szúrni, és az még rosszabb lehetett

    Nekem is alá kellett írnom a beleegyező nyilatkozatot a kezeléshez, enélkül el sem lehetne kezdeni.

    Hévíz biztos jó lehet, még nem jártam arra, és jó áztatást kívánok Neked!

    Szia! Elisa
    előzmény:
    saniiitas (89)
    2007-10-30  18:03
  12. 2007. október 30. 20:0990.

    SZIA!

    Újra itt vagyok!Megérkezett a legutóbbi vérvételem erdménye(ez még nem a vírussámról szól)...hát pocsék!Még szerencse,hogy letelt a kezelés,szerintem már be se adhattam volna a szurit,annyira rossz a vérképem!Azért izgulok,mert azt mondta a doki,hogy ha nem lesz vírus,akkor megnézik 3 hónap múlva is,és ha akkor lenne,akkor kaphatom a kezelést megint ...de ha azt mutatja a lelet,hogy csak maradt bennem vírus,akkor nem kaphatok többé... 

    nagyon izgulok:még pár hét és megtudom!Te hogy bírod a szurit?Milyen a közérzeted?

    Üdv:Marika

    előzmény:
    baranyne (63)
    2007-10-28  20:08
  13. 2007. október 30. 18:0389.
    Már kétszer is átolvastam a biopszia papíromat, de Condel-számot nem írtak a papíromra. Ezalatt az idő alattnem hanyagoltam el teljesen magam. Félévente felkerestem orvosomat, és a laboreredményeimet kontrolláltuk. Most se úgy kerültem a dolgok közepébe, hogy adjuramisten, de azonnal! Jelentkeztem, hogy állok elébe a kezelésnek.

    Ma kézhez kaptam azt a 6-oldalas protokolt, Beleegyező nyilatkozatot. Ezt gondolom Ti is kitöltöttétek.

    Ja igen: Hévízre megyünk áztatni öreg csontjainkat. Addig se idegeskedek a hogyantovábbon...

    Sok erőt kívánok a gyógyulgatóknak!
    előzmény:
    elisa36 (88)
    2007-10-30  17:03
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 30. 17:0388.
    Szia!

    Így már értem mért nem vállaltad azonnal a kezelést.
    Hát nekem nem mond sokat a májbiopsziád eredménye. Nálam nem volt ilyen a papíromon, csak annyi, hogy enyhén károsodott, és a Condel szám az 4-es volt. Erre nekem azt mondták, hogy jó.
    És hova utazol, ha szabad kérdezni?

    Azért vigyázz magadra!

    Szia!
    előzmény:
    saniiitas (87)
    2007-10-30  16:14
  15. 2007. október 30. 16:1487.
    Szia Elisa!
    Mondták, javaolták akkor is a kezelést, de a családi körülményeim akkor nem tették lehetővé. Idős Édesanyámat ápoltam több mint 10 évig. Nem tudtam volna még egy nagy terhet magamra venni.
    Ha jól emlékszem, Ági kérdezte, hogy mi lett a biopsziám eredménye: Grade 3/18, stage 2/6.
    Még a héten vagyok, aztán jövő héten elutazunk.
    Mindenkinek a legjobbakat kívánom!
    előzmény:
    elisa36 (82)
    2007-10-29  17:07
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 30. 15:2486.
    Szia!

    Fáradtnak és nyúzottnak érzem magam, de holnapra már jobb lesz. A keddi napok sajnos ilyenek

    Annak nagyon örülök, hogy jó híreket mondott a doki. Ha javulnak az eredményeid akkor reagálsz a kezelésre (nekem legalábbis ezt mondták)
    Úgylátszik a Te szervezeted lassabban szokik hozzá a gyógyszerekhez, ha még mindíg okoznak rosszullétet, meg lázat, de reméljük nem tart már sokáig.

    Szia:Elisa
    előzmény:
    baranyne (85)
    2007-10-30  13:22
  17. 2007. október 30. 13:2285.

    Szia: Elisa!

    Hogy érzed magad a szuri után?  Pihensz eleget?  

     

    Megjöttem a dokitól, nagyon jókat mondott, az eredményeimről, hogy nem is várt egy hónap után ilyen javulást.   Most ismét levette a vért, majd nov. 27-én kell menni. A rosszulléteim még egy hónapig tarthatnak, és azután elmúlik. Sajnos reggel is vacakul voltam, úgyhogy taxival mentem be a kórházba.  A vírus számom még mindig nincs kész, ezért nem tudtam, (mert nem is mondta) hogy mennyi.

    Üdv Ági

     

    előzmény:
    elisa36 (84)
    2007-10-29  20:18
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 29. 20:1884.
    Szia!

    Én biztos nem tudnám kivárni, hogy csak 4 hét után tudjam meg az eredményem. Igaz én helyben vagyok, reggel leveszik, és délután átugrom érte. Azért néha előnye is van annak, hogy kórházban dolgozok!

    Ma már megszúrtam magam , és azóta pihizek is. Holnap is megpróbálok amennyit csak lehet. Még szerencse, hogy én már nem lázasodom be, de az is elég, hogy gyengébb vagyok. Persze azért főzöm még kell. Elég jó étvagya van a fiúknak , de szerdán az egyik fiam fog főzni. Még jó, hogy van tehetsége hozzá, és meg is csinálja.

    Szerencsére mostanában nem nagyon kell éjszakáznom, nem is nagyon szeretek éjjel dolgozni. Nagyon keveset tudok nappal aludni, max 3 órát, a rekordom 5 volt egyszer. Elég gáz ilyenkor visszamenni este dolgozni, főleg, ha már a sokadik éjszakád.

    Mára azt hiszem el is teszem magam! Jó éjszakát!

    Szia: Elisa

    előzmény:
    baranyne (83)
    2007-10-29  18:25
  19. 2007. október 29. 18:2583.

    Szia!

    Szept. 4-én kezdem el, és okt. 2-án vettek vért. Annak az eredményét fogom megtudni holnap. 

    Amit holnap vesznek, majd 4 hét múlva tudom meg. Bízom benne, hogy javult valamit. 

    Én a szuri másnapján nagyon lázas vagyok és rettenetes a közérzetem.

    Tudom szerdán 12 ezel.  Éjszakás is szoktál lenni.  Vigyázz magadra és pihenj holnap amennyit csak tudsz. 

    Üdv Ági  

    előzmény:
    elisa36 (78)
    2007-10-29  13:19
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 29. 17:0782.
    Szia!

    Nekem nem volt ilyen magas a GGT-m, csak 3szoros volt. Viszont egyet azért nem értek, de lehet, hogy én vagyok értetlen. Szóval, ha jól értelmeztem amit írtál, akkor Nálad már 1999-ben kiderült a betegség. Akkor nem mondták, hogy kezelést kell kapnod??? Azóta már eltelt 8 év is.

    Szia!
    előzmény:
    saniiitas (81)
    2007-10-29  15:41
  21. 2007. október 29. 15:4181.
    Bocs az eltűnésért, de kutattam a régi papírok közt. 1999-ben egy laborvizsgálatnál kiugrottak a májenzimek: GGT több mint 5szöröse volt az elfogadható felső értéknek. Akkor küldtek ujabb vizsgálatokra, és kiderült a HCV_PCR, meg az antitest pozitivitás. Most is emelkedett, de már csak 1*-os.
    Amint kezemben a biopszia lelet, megírom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 29. 13:2580.
    Szia!
    Most olvasom, hogy nem csináltak Neked vírusszámlálást! Hú ez elég fura!
    Ha nem túl rosszak az eredményeid akkor biztos, hogy kapni fogod a kezelést. A májfunkcióid milyenek voltak?
    Ja, és mi a biopszia eredménye?

    Szerintem is jó hogy van ez a fórum, nekem is jót tesz!

    Szia!
    előzmény:
    saniiitas (75)
    2007-10-29  11:54
  23. 2007. október 29. 13:2279.

    Szia!

    Akkor inkább ne egyél semmi édességet, így biztos jó lesz a vércukid.  

    A condell számot a  biopsziából kapják. Ennek több összetevője van, és az orvosnak mutatja milyen állapotban, van a májad. A máj vizsgálata kémiai összetevők és fizikális vizsgálatból áll.

    Üdv Ági

    előzmény:
    saniiitas (77)
    2007-10-29  13:07
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 29. 13:1978.
    Szia!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy amióta elkezdted a kezelést nem is vettek vért? Mert én úgy tudom, hogy eleinte fokozottan figyelni kell a vérképet. De lehet, hogy csak az van, hogy ahány doki annyiféleképpen kezelnek. Azért bízunk, hogy nem lesz rossz az eredményed!

    Dolgozni majd csak szerdán megyek, mert ma szurizom magam, aztán holnap pihi lesz. Általában másnap azért még nehézkesnek érzem magam, és jobb ha itthon vagyok.

    Szia!
    előzmény:
    baranyne (73)
    2007-10-29  10:32
  25. 2007. október 29. 13:0777.
    Szia Ági!
    A vércukim 1-2 tizeddel szokott a határérték fölött lenni, de ha kibirom, hogy a vérvétel előtti napon nem eszem édességet, akkor jó eredményt mutat. Még sose mondták, hogy vérszegény lennék, ugy hogy nem hinném, hogy ez akadályt jelentene. Valamikor régen, mikor ez az egész kiderült, néztek már vírusszámot, de az a papír egyelőre nem került elő. Bár tul sok jelentősége ugysincs annak, legfeljebb összehasonlításképp.
    A condell szám az maga a virusszámlásás eredménye?
    Köszi, ha válaszolsz, amikor tudsz.
    előzmény:
    baranyne (76)
    2007-10-29  12:45

Címlap

top