Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
örömmel teszem, nagyon szívesen.
az édesség megoldásra annyit tudnék mondani vagy javasolni, hogy tűzd ki magadnak, hogy naponta bekaphatsz 3 kocka csokit, de nem többet. (nem tudom, milyen csokit szeretsz, de pl. a fekete csoki jobb is, egészségesebb is, mint a tejes.) aztán idővel, mondjuk 2-3 hét múlva már átállhatsz a kétnaponkénti csokievésre, vagy csökkentheted az adagod egy vagy két kockára. 3 kocka csokiban kb. 90 kalória van, attól még sem hízni nem fogsz, sem a fogyásodat hátráltatni, és így legalább a lelked is megnyugszik, mert ha sok időn keresztül vonod meg magadtól azt, amit a legjobban szeretsz, akkor azt később duplán fogja követelni a szervezet.
abban meg teljesen igazad van, hogy inkább a csoki, mint az alkohol vagy a drog.
nyugodtan kérdezhetsz még, amire tudok, válaszolok!
további szép hetet,
timi
nem, nem hiszem, hogy eltartana hónapokig, inkább pár hétre gondolj. de én most azt mondanám neked, hogy ne legyél türelmetlen, mert később visszaüthet, inkább fogyj lassan, de tartósan! egyébként meg olyan semmi-nem-történik időszak nincs, akkor is fogysz, csak a raktárakat újra elő kell vennie a szervezetnek - és ez időbe telik. szóval nem szabad feladni, és főként: ésszerűen kell táplálkozni!
további jó pihenést,
timi
örülök,hogy válaszoltál!
képzeld!most nagyon figyelek a kajcsikákra,amit persze nagyon nehéz betartani,hiszen most pl milánóit főztem a családnak.ez az egyik kedvencem.bevonultam a szobába a géphez,amíg ők esznek.nekem már csak a "finom" mosogatás marad,így biztos nem fogok kedvet kapni hozzá,hogy egyek,mert a fejemhez kapok,ha kimentem és meglátom a káoszt az asztalon.
holnap reggel ráállok a mérlegre,kiváncsi vagyok az eredményre.reggel ettem csak zsemlét.délután már nem eszek semmilyen szénhidrátot.
igaz még csak 3 napja,de valahogy el kell kezdenem.nem?
szia
Kedves Monika!
Cimem: rzsok06@chello.hu">erzsok06@chello.hu
Üdv:Erzsike
azért nem fogysz, mert ekkora kalóriamennyiségnél a szervezet már tartalékol. tanácsolhatok valamit? emeld meg a napi beviteled kb. a duplájára, és meglátod, meg fog indulni idővel a fogyás! (ezek a kalóriák ne cukros löttyökből meg sütiből meg tocsogó zsírban levő ételekből álljanak össze, hanem tápláló dolgokból, amikkel az épülő izmaidnak is kedvezel. egyél többször keveset, naponta ötször.)
üdvözlettel,
timi
Én most kapcsolódom hozzátok.Eléggé kezdő netező vagyok.remélem máskor is megtalálom ezt az oldalt,mert szeretnék veletek beszélgetni.most véletlenül "tévedtem"ide.
36 éves,2 gyermekes anyuci vagyok.Nagyon szeretnék fogyni.Ki sem merem mondani,hány kg vagyok.Barátok?azok ilyenkor tényleg sehol nincsenek.Ha nemet mondok valakinek,ha megkínál,jönnek a bogyó megjegyzések:
ne most fogyózzál,ez a pár falat nem árt meg.........
járok akupunktúrára és próbálok az étkezésre figyelni,de nagyon nehéz,mert 2 éve epével műtöttek és nem mindegy mit eszek.amit nem tudok:tojás,káposzta,bab,borsó,kukorica,paradicsom,paprika, uborka és egyéb fuffasztó dolgok.szinte csak azt nem tudom,amit egy diéta során ajánlanak.
csáó!
Kedves Erzsike!
Ha megadod az e-mail címedet levelezhetünk.
Üdv:M
Kedves KaCca!
nagyon szívesen leveleznék veled, mert mindenben teljesen igazad van, egy pasi fantasztikus dolog, de vele megértetni a vásárlás örömeit????? lehetetlen! pest mellett lakom közvetlen, 21 éves vagyok, és van pár barátnőm itt-ott de nagyon messze laknak, így sosincs mellettem senki csak a barátom, vele próbálnám megbeszélni mindent, dehát nem érdekli mind, meg különben is ,csajos témákhoz nem konyít , szegény pára
de naon szivesen leveleznék bárkivel aki magányos,és egyedül van a problémáival, 1001 megoldtalan kérdéssel!
zsoofii@citromail.hu
hát igen, egy aprócskát késő van hogy valaki bezsélgessen velem na sebaj, aludni is kell valamikor!
képzeljétek el hogy én még a barátommal is úgy össze tudok veszni ha nem foglalkozik velem eleget, hogy ma éppen szakítani akartam vele pedig imádom meg minden csak hát egy pasival tényleg nem lehet csajos dolgokat csinálni , és nekem is ez hiányzik, de nagyon
sziasztok!
én pár nappal ezelött léptem be ide, és tetszik nagyon az oldal! a barátnő kérdésben mindennel egyet értek, mert az a baj ha igazán szükséged lenne a barátnődre mikor bajban vagy , akkor az illető sosem ér rá, nem érdekli, stb,
én 21 éves vagyok, 7kgto, szertnék VÉGRE megszabadulni, de egyszerüen lehetetlen, pedig már a fogamzásgátlót sem szedem.
akinek van kedve irjon nekem,
pusszancs mindenkinek
Sziasztok!
Szívműtöttekkel leveleznék! Engem 1979 ben műtöttek,most 37 éves vagyok.
ha van olyan aki írna,erre a címre írjon :fischernesoti.timea@chello.hu
Kedves Monika!
Szivesen leveleznek Veled, ird meg kerlek az email cimedet.
Koszonom!
Erika
Kedves Mónika!
Énis Debreceni vagyok, Homokkerti. Te melyik részén élsz Debrecennek?
Üdv :Erzsike
Kedves Erika!
Ott a távoli Írországban.
Én egy Debrecenben élő kisgyermekes anyuka vagyok aki szintén egy kissé egyedül érzi magát az itthon töltött sok sok idő miatt.
A kislányom 13 hónapos.Én magam történelem tanár vagyok.
Együtt tudok érezni a magány és a barátnő nélküliség problémájával.
Ha van kedved irj, és beszélgetünk.
Üdv.Mónika
Sziasztok!
En is baratnot keresnek, mert Irorszagban elek mar egy ideje es itt nehez hasonlo gondolkodasu magyarokkal talalkozni sajnos. Erdekel az egeszseges eletmod, termeszetgyogyaszat, az allatok, spiritualis dolgok, de mindenre nyitott vagyok.
Varom leveleiteket, email cimem: rika0721@hotmail.com">erika0721@hotmail.com
Eri
Sziasztok!
Kata vagyok, 22 éves.(pesti) Nekem is ugyan az a problémám, mint nektek, barátnő hiány. Van egy leges-legjobb barátnőm, aki olyan mintha a testvérem lenne, de neki babája született és most hanyagolva vagyok, ami teljes mértékben érthető. Egyedül érzem magam, a párommal sok programot teszünk, de azért ő mégsem helyettesíti a barátnőt. Egy barátnővel lehet pletyizni, vásárolgatni , eljárni tornázni, meg csomó csajos dolgot csinálni, ezt egy pasival nem lehet.
Akinek van kedve beszélgetni, az írjon nekem nyugodtan. Email címem: katyus1010@freemail.hu
msn: katyus666@hotmail.com
sziasztok
én is csatlakozom a barátné kereséshez, én Nagykörösi vagyok és szivesen leveleznék olyanokkal, akik szintén barátnét keresnek. Magamról most csak annyit, hogy 31 éves vagyok és elvált.
Sziasztok, várom leveleitek