Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Intuíció és napfogyatkozás

Torolt_felhasznalo_501673
Torolt_felhasznalo_501673
Létrehozva: 2007. Április 19. 16:51

Az intuíció fejleszthető. Ezzel kapcsolatban mesélnék el nektek egy érdekes tapasztalatot.

 

Egy vidéki agykontrollklub tagja vagyok, kb. tíz éve végeztem el a tanfolyamot.

Volt egy gyakorlat a tanfolyamon, amikor – természetes megérzőképességünk fejlesztése céljából – mindenféle anyagokat (réz, alumínium, fa stb.) kellett belülről megvizsgálni. „Belemenni” és „szétnézni” benne, csak így játékosan.

A klubban mi a múlt héten együtt elvégeztük a gyakorlatot, úgy, hogy kitaláltuk, most egyszerre mindannyian ugyanazt az anyagot nézzük meg. Az egyik kedves tagunk kitalálta, hogy mivel közeleg a nyár, mi lenne, ha a Napot magát figyelnénk meg, hisz olyan jólesik a napsütés. :-) Erre már az is eszünkbe jutott, hogy – mivel úgyis intuíciónkat fejlesztjük a gyakorlattal – mi lenne, ha egy bizonyos napon néznénk meg, mi a helyzet, és akkor le is tudnánk tesztelni az időjáráson, hogy működik-e a technika. Azt mondtuk hasraütésre, hogy legyen ez a nap mondjuk április 30.

Ami hátborzongató az egészben, az az, hogy miután alfába mentünk, mindannyian fekete napot és fekete égboltot láttunk a lelki „képernyőnkön”. „Fekete” nap pedig teljes napfogyatkozáskor van. Szerintünk szinte biztos, hogy napfogyatkozás lesz, hiszen még azok is feketeséget tapasztaltak, akiknek ez a gyakorlat nem szokott menni.

Nem hinném, hogy egymás gondolatait éreztük volna meg, mert kinek jutna feketeség pont a napról eszébe?

 

Vélemény?

  1. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 06:01226.
    nemtol fuggetlen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (223)
    2007-05-14  05:57
  2. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 06:00225.
    nem
    előzmény:
    dorka68 (221)
    2007-05-14  04:50
  3. 2007. május 14. 05:59224.

    Összegezzünk.

    Ez valakinek a megjelölő valamilye lehet, amit a 20. sz

    második felében,de ma már nem készítenek

    és 10 cm-nél kisebb.

    előzmény:
    ANDREA* (222)
    2007-05-14  05:14
  4. 2007. május 14. 05:57223.
    Csak nőknek van ilyen vagy mindkét nemnek?
    előzmény:
    dorka68 (218)
    2007-05-14  03:36
  5. 2007. május 14. 05:14222.

    Kerek? (nem gombolyu ;-), mert ezt sokan keverik&nbsp

    előzmény:
    dorka68 (221)
    2007-05-14  04:50
  6. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 04:50221.
    igen
    előzmény:
    ANDREA* (220)
    2007-05-14  04:31
  7. 2007. május 14. 04:31220.
    Az alakja jellemzo?
    előzmény:
    dorka68 (218)
    2007-05-14  03:36
  8. 2007. május 14. 03:40219.

    Meg ne  fejtsd mar !!!

    Jovok 5 perc mulva es jatszhatunk, ha kedved van.

    Csak kimegyek, elszivok egy cigit.

    Megnezem vannak-e csillagok.  Hatha kiolvasok beloluk valamit...

       

    előzmény:
    dorka68 (218)
    2007-05-14  03:36
  9. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 03:36218.

    Szemely?

    nem

    eloleny?

    nem

    targy?

    igen

    ember keszitette targy?

    igen

    fabol van?

    nem

    fembol?

    igen

    jellemzo, hogy mikor keszitettek?

    igen

    mult szazadban?

    igen

    elso feleben?

    nem

    masodik feleben?

    igen

    most is keszitenek meg ilyet?

    nem

    merete egy meternel nagyobb?

    nem

    tiz centinel nagyobb?

    nem

    egy centinel nagyobb?

    igen

    boltban kaphato?

    nem

    mindenkinek van ilyen?

    nem

    ismert targy?

    igen

    ...

    előzmény:
    ANDREA* (214)
    2007-05-14  02:58
  10. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 03:29217.
    Koszi a magyar nyelvu leirast, es elnezest, hogy en csak az angolt talaltam meg.
    előzmény:
    ANDREA* (214)
    2007-05-14  02:58
  11. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 03:28216.
    Ez sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (212)
    2007-05-14  00:30
  12. 2007. május 14. 02:59215.
    Valoban dobbenetes! 
    előzmény:
    dorka68 (210)
    2007-05-13  23:38
  13. 2007. május 14. 02:58214.

    Barkochba


    Bar Kochba vagy Bár Koziba. A név annyit jelent: "a csillag fia". A zsidó nép nagy forradalmi vezére volt. A római seregeket kiűzte Júdeából, s helyre állította a független zsidó államot.

    Erről a logikai játékról, bizonyára már sokan hallottatok és sokat játszottátok, de vajon ismeritek-e a legendát?

    Egy napon mikor Bar Kochba igazságot osztott eléje hoztak egy embert, azaz egy emberi roncsot. Rettenetes állapotban volt, keze, lába hiányzott. A szemét kiszúrták, száját összemarta valami erős folyadék. Szinte eszméletlen volt. Bar Kochba úgy gondolta a kegyetlen bűntett megtorlást követel. Ám az ismeretlen elkövetők semmi nyomot nem hagytak maguk után Azt gondolta mindenképpen ki fogja hallgatni. És elkezdte. Az áldozatnak úgy tette fel a kérdéseket, hogy bólintással vagy tagadó intéssel tudjon válaszolni. A vezérnek ily módon sikerült kiderítenie, hogy mi történt. A bűnösöket kegyetlenül megbüntette. Majd őket is ugyan ezzel a módszerrel hallgatta ki. A legenda szerint így alakult ki, hogy a játékban csak igennel és nemmel válaszolhatunk.

    előzmény:
    dorka68 (209)
    2007-05-13  23:37
  14. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 00:39213.
    nem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (212)
    2007-05-14  00:30
  15. Torolt_felhasznalo_501673
    Torolt_felhasznalo_501673
    2007. május 14. 00:30212.
    egy olló egy fiókabn?
    előzmény:
    dorka68 (201)
    2007-05-13  21:42
  16. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 13. 23:39211.

    According to a legend, during his reign, Bar Kokhba was once presented a mutilated man, who had his tongue ripped out and hands cut off. As he was unable to talk or write, he wasn't able to tell who his attackers were, so Bar Kokhba decided to ask simple questions to which the dying man was able to nod or shake his head with his last movements, thus they were able to apprehend the murderers.

    In Hungary, this legend spawned the "Bar Kokhba game", in which one of the two players comes up with a word or object, and the other one has to find out by asking questions only to be answered with "yes" or "no". The verb "kibarkochbázni" ("to Bar Kochba out") became a common language verb meaning "retrieving information in an extremely tedious way".[1]

    In English speaking countries, this is known as Twenty Questions.

    előzmény:
    dorka68 (210)
    2007-05-13  23:38
  17. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 13. 23:38210.
    előzmény:
    dorka68 (209)
    2007-05-13  23:37
  18. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 13. 23:37209.
    Barkochba
    előzmény:
    ANDREA* (205)
    2007-05-13  23:03
  19. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 13. 23:35208.

    Rókából van?

    nem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (206)
    2007-05-13  23:14
  20. 2007. május 13. 23:19207.

    kérdédst =kérdést

    lenne

    előzmény:
    ANDREA* (205)
    2007-05-13  23:03
  21. 2007. május 13. 23:14206.

    Célirányos kérdédst teszek 

    Rókából van? 

    előzmény:
    ANDREA* (205)
    2007-05-13  23:03
  22. 2007. május 13. 23:03205.

    Te nem tudod, hogyan kell barchobazni? En meg nem tudom, hogyan kell helyesen leirni  .

    Olyat nem kerdezhetsz, hogy: mibol van?

    Csak olyan kerdest tehetsz fel, amelyre igen, vagy nem, esetleg eseteleg...a valasz.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (203)
    2007-05-13  21:51
  23. 2007. május 13. 21:58204.
    Szerintem a házi  rókájához kötött ----------------------->
    előzmény:
    ANDREA* (199)
    2007-05-11  14:55
  24. 2007. május 13. 21:51203.
    Mit kérdezzünk nagy ,kicsi, miből van.....?
    előzmény:
    ANDREA* (199)
    2007-05-11  14:55
  25. 2007. május 13. 21:49202.

    És a rókád a farka nem lehetett  

    annak aminek a képét hoztad.

    előzmény:
    dorka68 (201)
    2007-05-13  21:42

Címlap

top