Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Intuíció és napfogyatkozás
Az intuíció fejleszthető. Ezzel kapcsolatban mesélnék el nektek egy érdekes tapasztalatot.
Egy vidéki agykontrollklub tagja vagyok, kb. tíz éve végeztem el a tanfolyamot.
Volt egy gyakorlat a tanfolyamon, amikor – természetes megérzőképességünk fejlesztése céljából – mindenféle anyagokat (réz, alumínium, fa stb.) kellett belülről megvizsgálni. „Belemenni” és „szétnézni” benne, csak így játékosan.
A klubban mi a múlt héten együtt elvégeztük a gyakorlatot, úgy, hogy kitaláltuk, most egyszerre mindannyian ugyanazt az anyagot nézzük meg. Az egyik kedves tagunk kitalálta, hogy mivel közeleg a nyár, mi lenne, ha a Napot magát figyelnénk meg, hisz olyan jólesik a napsütés. :-) Erre már az is eszünkbe jutott, hogy – mivel úgyis intuíciónkat fejlesztjük a gyakorlattal – mi lenne, ha egy bizonyos napon néznénk meg, mi a helyzet, és akkor le is tudnánk tesztelni az időjáráson, hogy működik-e a technika. Azt mondtuk hasraütésre, hogy legyen ez a nap mondjuk április 30.
Ami hátborzongató az egészben, az az, hogy miután alfába mentünk, mindannyian fekete napot és fekete égboltot láttunk a lelki „képernyőnkön”. „Fekete” nap pedig teljes napfogyatkozáskor van. Szerintünk szinte biztos, hogy napfogyatkozás lesz, hiszen még azok is feketeséget tapasztaltak, akiknek ez a gyakorlat nem szokott menni.
Nem hinném, hogy egymás gondolatait éreztük volna meg, mert kinek jutna feketeség pont a napról eszébe?
Vélemény?
http://news.nationalgeographic.com/news/bigphotos/2306203 1.html
http://www.youtube.com/watch?v=60og9gwKh1o&mode=related&search=
huhú, élesedik a vita, úgy látom
na, kíváncsi vagyok
OK, én is benne vagyok
akkor meglátjuk egyúttal azt is, lesz-e teljes napfogyatkozás vagy sem
Azt biztosan tudjuk, hogy nem lesz. Lehetetlenseg, nem volt meggyozo az ervelesem? Mit nem ertettel benne? Akkor nem lehet napfogyartkozas, ha csak valaki a holdat nagyon durvan ki nem loki a palyajarol.
Nem majonkodas, nagyon korrekt kiserlet.
Valasztottam egy targyat es eldugtam.
Itt van, hogy hova.
-----BEGIN PGP MESSAGE-----
Version: PGP Desktop 9.6.1 (Build 1012)
qANQR1DDDQQJAwIVhNI1D4ah44jSZgHfup7d0V5RaWgTJ03QRlMJ YCVrM5YBJyJI
dzHwaUFND0w62gcZkhjEX5l5yLFHmNnJWIsN8Jl8TUVhV+t 2yEM30i0spLkaoXeA
H8tstIu8yu6OGbs1PC7NACIpsmRw70FrrXKLxw==
= Y3Wh
-----END PGP MESSAGE-----
Ez a http.pgp.com programjaval fejtheto vissza, majd akkor ha en megadom a jelszot. Ket hetig lehet agykontrollozni, es beirni ide a megoldast, utana megadom a jelszot, es barki ellenorizheti, volt-e talalat.
Tehat egy tagyat keresunk, a targy neve es helye a kerdes, itt van ebben a kodolt szekvenciaban.
Ket hetig lehet koncentralni, meditalni, utana ellenorizzuk.
nekem ugyan ez egy kicsit bazári majomkodásnak tűnik, de abszolút benne vagyok
néhány agykontrollost ismerek, szólok nekik
remélem, addig a topicindító is idetéved
viszont akkor szerintem legyen április 30-a az igazság napja, ha már ez az apropója az egész mizériának itt az oldalon
akkor meglátjuk egyúttal azt is, lesz-e teljes napfogyatkozás vagy sem
majd mondd, ha elrejtetted azt a valamit
ez jó ötlet, izgalmas!
Az, hogy en probaltam-e, az irrelevans: ha nekem nem sikrult, akkor az a valasz, hogy en csinalom rosszul, fizessek be egy ujabb tanfolyamra.
Az relevans, hogy valaki, barki be tudja-e mutani, ellenoroztt feltetelek mellett (hogy a csalas, vagy joindulatu tevedes ki legyen zarva), hogy mukodik?
Nezd, ha ketelkedsz, probaljuk ki.
Elmondom, hogyan. El eldugok egy targyat. Megirom, mi az a targy es hova tettem, megirom ide az NLC-re, de pgp-vel titkositva. Lesz egy heted Neked es baki mas agykontrollosnak, hogy meditaljon rajta, es irja meg ide, nyiltan, mi az a tagy es hol van.
Ezutan megadom a kulcsot a es elolvassuk a helyes valaszt.
Igy en utlolag mar nem tudok valtoztatni, viszont a PGP eleg eros titkositas ahhoz, hogy kulcs nelkul meg szuperszamitogeppel sem egyszeru feltorni.
Szolj, ha benne vagy, es barki mas is szoljon, ha erdekli egy ilyen proba. Ha akarod, valtoztassunk a felteteleken, kozos megegyezessel.
Engem egy ilyen, vagy hasonlo kiserlettel lehet meggyozni, hogy nem volt igazam. Benne vagy(tok)?
Arra jo, hogy elohozzad a sajat emlekeidet, hogy visszaemlekezz a sajat tevekenysegedre.
Ha en dugom el eloled, arra mar nem jo.
Napot még nem találtam, de az aranygyűrűmet igen...
kíváncsi vagyok: ha lesz valami, akkor arról biztos hírt adnak a neten meg a sajtóban, az ilyesmi mindig bombatéma...
lássuk a medvét!
:-)) Ennyire precíz nem akartam lenni :-) Igazad van.
Nagyon igazad van!
De lehet, hogy a nap valojaban belulrol sotet, mert az osszes feny kifele jon belole.
Vagy egy nagy napfoltot talalt a tarsasag.
De az is lehet, hogy abban a pillanatban, ahogy kozelrol a napba neztek, kiegett a szemuk es akkortol csak sotetseget lattak.
A sotetseg nem a napban, hanem a fejekban van.
http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_a rticle&aid=17990
Persze. (Nem tudok róla, hogy lenne másféle is.)