Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Intuíció és napfogyatkozás

Torolt_felhasznalo_501673
Torolt_felhasznalo_501673
Létrehozva: 2007. Április 19. 16:51

Az intuíció fejleszthető. Ezzel kapcsolatban mesélnék el nektek egy érdekes tapasztalatot.

 

Egy vidéki agykontrollklub tagja vagyok, kb. tíz éve végeztem el a tanfolyamot.

Volt egy gyakorlat a tanfolyamon, amikor – természetes megérzőképességünk fejlesztése céljából – mindenféle anyagokat (réz, alumínium, fa stb.) kellett belülről megvizsgálni. „Belemenni” és „szétnézni” benne, csak így játékosan.

A klubban mi a múlt héten együtt elvégeztük a gyakorlatot, úgy, hogy kitaláltuk, most egyszerre mindannyian ugyanazt az anyagot nézzük meg. Az egyik kedves tagunk kitalálta, hogy mivel közeleg a nyár, mi lenne, ha a Napot magát figyelnénk meg, hisz olyan jólesik a napsütés. :-) Erre már az is eszünkbe jutott, hogy – mivel úgyis intuíciónkat fejlesztjük a gyakorlattal – mi lenne, ha egy bizonyos napon néznénk meg, mi a helyzet, és akkor le is tudnánk tesztelni az időjáráson, hogy működik-e a technika. Azt mondtuk hasraütésre, hogy legyen ez a nap mondjuk április 30.

Ami hátborzongató az egészben, az az, hogy miután alfába mentünk, mindannyian fekete napot és fekete égboltot láttunk a lelki „képernyőnkön”. „Fekete” nap pedig teljes napfogyatkozáskor van. Szerintünk szinte biztos, hogy napfogyatkozás lesz, hiszen még azok is feketeséget tapasztaltak, akiknek ez a gyakorlat nem szokott menni.

Nem hinném, hogy egymás gondolatait éreztük volna meg, mert kinek jutna feketeség pont a napról eszébe?

 

Vélemény?

  1. 2007. május 14. 07:14251.

    Jo munkat neked!

    Dorkat meg udvozlom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (250)
    2007-05-14  07:13
  2. 2007. május 14. 07:13250.

    Maaaaaaaaaars aludni ,

    én meg fejest a munkába 

    előzmény:
    ANDREA* (249)
    2007-05-14  07:09
  3. 2007. május 14. 07:09249.

    Mivel Dorka most melegebb vizekre evezett, es nem valaszol, igy ennyivel kell beerni.

    Te is tegyel fel meg kerdeseket. Aztan majd szep lassan egyre kozelebb kerulunk a megfejteshez.

    Layhatod, a latok sem talaltak el, pedig... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (247)
    2007-05-14  07:02
  4. 2007. május 14. 07:06248.

    jo otlet    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (239)
    2007-05-14  06:44
  5. 2007. május 14. 07:02247.

    Na ez egyenlő a semmivel  

    egyik infó sem ütőképes 

    Hallod csak hozni kell valami "látót",

     vagy valami sámánt  

    Aludj jól!  

     

    előzmény:
    ANDREA* (245)
    2007-05-14  06:58
  6. 2007. május 14. 07:01246.

    Itt is csodas az orvosi ellatas  

    Tegnap delutan 6-tol hajnali fel 3 -ig az-az 8.5 orat vartunk arra, hogy orvos lassa a kisfiamat.

    Feladtuk es hazajottunk.

    Ma nem tudtak sehol fogadni minket, oda a korhazba meg en ugyan vissza nem viszem.

    Holnap delutanra van apointmentunk. Remelem addigra meg is gyogyul. Ez valami oborzalom!

    Sok minden tokeletesen, vagy majdnem tokeltesen mukodik Kandaban de az orcosi ellatas siralmas. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (244)
    2007-05-14  06:56
  7. 2007. május 14. 06:58245.

    Ok, en is rendszerezem allandoan.

     

    Most meg csak ennyi infonk van:

    Ember keszitette targy, a mult szaza masodik feleben keszitettek, 1 cm-nel nagyobb, 10 cm-nel kisebb.

    Ritkasag, mert nem mindenkinek van...noknek es ferfiaknak is lehet ilyen targya.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (242)
    2007-05-14  06:54
  8. 2007. május 14. 06:56244.

    Az nem jóó

    ám ,

    ha beteg szegényke.

     Aludj jól és vigyázz a fiúcskára  

    Puszi * és  gyógyulást!  

    előzmény:
    ANDREA* (243)
    2007-05-14  06:54
  9. 2007. május 14. 06:54243.

    Sziasztok, elmentem aludni, majd reggel folytatom.

    Itthon leszek, mert a kisfiam beteg  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (239)
    2007-05-14  06:44
  10. 2007. május 14. 06:54242.

    Felfogtam  

     de én nem tudok szabadulni attól,

    hogy rendszereznem kell

    az infókat ahhoz,  

    hogy új kérdést tegyek fel  

    előzmény:
    ANDREA* (241)
    2007-05-14  06:49
  11. 2007. május 14. 06:49241.
    Nem tudjuk, de a jatek lenyege hogy kerdezz, es olyan kerdeseket tegyel fel, amire dorka igennel vagy nemmmel, vagy "is"-el tud valaszolni.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (238)
    2007-05-14  06:42
  12. 2007. május 14. 06:48240.

    1, Hasznalati targy?

    2, Ma is hasznaljak?

    3, tucattargy?

    4, Mivel az alakja jellemzo, innen menjunk tovabbgyszeru mertani alakja van mint pl negyzetalaku, teglalapalaku?

    5, az elozohoz, ha meg sem egyszeru akkor: osszetett mertani alakzatokbol all?  

    előzmény:
    dorka68 (226)
    2007-05-14  06:01
  13. 2007. május 14. 06:44239.
     

    Ki adom brainstorming -nak  

    Uraim és Hölgyeim......megfejtendő  

    előzmény:
    ANDREA* (237)
    2007-05-14  06:42
  14. 2007. május 14. 06:42238.

    Azt tudjuk-e hogy egyedi tárgy-e?

    Mennyi van/lehet belőle?

    előzmény:
    ANDREA* (235)
    2007-05-14  06:40
  15. 2007. május 14. 06:42237.

    Amit nem tudunk, arra kell sorban rakerdezni

    Nyugi ez turelem jatek. Relax baby  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (233)
    2007-05-14  06:35
  16. 2007. május 14. 06:41236.

    Háááááát ha a tárgy készítése a 20-dik sz.

     második felére esik ,akkor van egy jópár  

    előzmény:
    ANDREA* (232)
    2007-05-14  06:32
  17. 2007. május 14. 06:40235.

    olVass vissza: 218 !

    Fembol van!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (234)
    2007-05-14  06:37
  18. 2007. május 14. 06:37234.

    Azt sem tudjuk mennyi van/volt belőle= tucattárgy-e ,

    amit egy másik technológia

    váltott fel pl.magnószalag..... 

    előzmény:
    ANDREA* (231)
    2007-05-14  06:30
  19. 2007. május 14. 06:35233.

    Azt sem tudjuk miből van az pedig lényeges lenne 

    No meg hogy használják-e ma is 

    azok akiknek van?

    előzmény:
    ANDREA* (231)
    2007-05-14  06:30
  20. 2007. május 14. 06:32232.

    Hasznalati targy?

    Erre meg nem kaptunk valaszt.

     

    előzmény:
    dorka68 (227)
    2007-05-14  06:02
  21. 2007. május 14. 06:30231.

    Ember keszitette targy, a mult szaza masodik feleben keszitettek, 1 cm-nel nagyobb, 10 cm-nel kisebb.

    Ritkasag, mert nem mindenkinek van...noknek es ferfiaknak is lehet ilyen targya.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (228)
    2007-05-14  06:04
  22. 2007. május 14. 06:22230.

        hát széles a skála még, ahogy nézem 

    ma nem fogok tudni dolgozni  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2007. május 14. 06:09229.

    Van valami ,ami nincs mindenkinek ,de a 20 sz második felében készült 10 cm kisebb, nem tudjuk miből van

     és mire használják.

     Azt tudjuk hogy nem nemfüggő.

    előzmény:
    ANDREA* (222)
    2007-05-14  05:14
  24. 2007. május 14. 06:04228.
    használati tárgy?
    előzmény:
    dorka68 (226)
    2007-05-14  06:01
  25. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. május 14. 06:02227.
    nem
    előzmény:
    ANDREA* (222)
    2007-05-14  05:14

Címlap

top