Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Intuíció és napfogyatkozás

Torolt_felhasznalo_501673
Torolt_felhasznalo_501673
Létrehozva: 2007. Április 19. 16:51

Az intuíció fejleszthető. Ezzel kapcsolatban mesélnék el nektek egy érdekes tapasztalatot.

 

Egy vidéki agykontrollklub tagja vagyok, kb. tíz éve végeztem el a tanfolyamot.

Volt egy gyakorlat a tanfolyamon, amikor – természetes megérzőképességünk fejlesztése céljából – mindenféle anyagokat (réz, alumínium, fa stb.) kellett belülről megvizsgálni. „Belemenni” és „szétnézni” benne, csak így játékosan.

A klubban mi a múlt héten együtt elvégeztük a gyakorlatot, úgy, hogy kitaláltuk, most egyszerre mindannyian ugyanazt az anyagot nézzük meg. Az egyik kedves tagunk kitalálta, hogy mivel közeleg a nyár, mi lenne, ha a Napot magát figyelnénk meg, hisz olyan jólesik a napsütés. :-) Erre már az is eszünkbe jutott, hogy – mivel úgyis intuíciónkat fejlesztjük a gyakorlattal – mi lenne, ha egy bizonyos napon néznénk meg, mi a helyzet, és akkor le is tudnánk tesztelni az időjáráson, hogy működik-e a technika. Azt mondtuk hasraütésre, hogy legyen ez a nap mondjuk április 30.

Ami hátborzongató az egészben, az az, hogy miután alfába mentünk, mindannyian fekete napot és fekete égboltot láttunk a lelki „képernyőnkön”. „Fekete” nap pedig teljes napfogyatkozáskor van. Szerintünk szinte biztos, hogy napfogyatkozás lesz, hiszen még azok is feketeséget tapasztaltak, akiknek ez a gyakorlat nem szokott menni.

Nem hinném, hogy egymás gondolatait éreztük volna meg, mert kinek jutna feketeség pont a napról eszébe?

 

Vélemény?

  1. 2007. Április 22. 10:2626.
    Szia, jó dolog ez az izé? Silva féle?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  2. 2007. Április 22. 10:1925.

    Csak egy apró észrevétel: a Nap anyaga, amit ti elvileg belülről láttatok, napfogyatkozás idején sem fekete. A Napnak körülbelül tökmindegy, hogy mi mit látunk itt belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  3. Torolt_felhasznalo_501673
    Torolt_felhasznalo_501673
    2007. Április 22. 10:1424.
    Mondtam én, hogy mindig bent dekkolunk?

    Lehet, hogy ápr. 30-án is kiruccanunk valahová...
    előzmény:
    fzsuzsa (5)
    2007-04-19  17:17
  4. 2007. Április 21. 21:0223.

    nagy ügy! ilyet én is tudok, erősen koncentrálok és már most tudom! Holnap délelőtt 11.00kor egész biztosan esni fog a hó! Tudom, hihetetlenül hangzik de igaz 

     a világ valamely pontján, legalábbis tuti  

    ezek után, aki pénzt ad és a szabadidejében eljár ilyen hókuszpókuszokra, megérdemli azt a napfogyatkozást, csak győzze kivárni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  5. Torolt_felhasznalo_670544
    Torolt_felhasznalo_670544
    2007. Április 21. 20:3322.
    még még még!!!

    beteg vagyok a röhögéstől

    még ilyen topicokat! ha ilyen jókat lehet röhögni tőlem akár napfogyatkozás is lehet akármikor, ha pont ez a gumicsontjuk ezeknek a jóembereknek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705879 (18)
    2007-04-19  18:26
  6. Torolt_felhasznalo_501673
    Torolt_felhasznalo_501673
    2007. Április 21. 18:1521.

    Az tényleg vicces, ha lánclevél lett belőle...  

    Mondjuk annak mi értelme lenne, nem tudom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362871 (3)
    2007-04-19  17:16
  7. Torolt_felhasznalo_501673
    Torolt_felhasznalo_501673
    2007. Április 21. 18:1420.

    Kb. másfél évente van napfogyatkozás, nem akkora ritkaság ez...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951825 (2)
    2007-04-19  17:15
  8. Torolt_felhasznalo_961712
    Torolt_felhasznalo_961712
    2007. Április 19. 18:5119.
    Szerintem valami értelmesebbel kellene foglalkozni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  9. Torolt_felhasznalo_705879
    Torolt_felhasznalo_705879
    2007. Április 19. 18:2618.
    Az olyan, mint a néger seggén a májfolt?    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362871 (14)
    2007-04-19  17:57
  10. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. Április 19. 18:0417.
    bocs az ismetlesert
    előzmény:
    dorka68 (16)
    2007-04-19  18:01
  11. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. Április 19. 18:0116.

    Nagyon erdekes es tanulsagos kiserlet.

    2007 aprilis 30-an majdnem telehold lesz. http://tycho.usno.navy.mil/vphase.html

    Azt ugye altalanos iskolaban is tanitjak, hogy napfogyatkozas ujholdkor lehetseges, amikor a hold a nap es fold koze kerul. Magyarul 2007 aprilis 30 kethetes kornyezeteben biztosan nem lesz sehol napfogyatkozas.

    itt vannak a 2007-es adatok, ket reszleges napfogyatkozas volt/lesz az iden.  
    Partial Solar Eclipse: 2007 Mar 19
    Partial Solar Eclipse: 2007 Sep 11

    A topik nagyon jo betekintest nyujt az agykorntroll korlataira. Nem erre valo. Ez es hasonlo dolgok asarlatansag katagoriajaba tartoznak.

    Az ikertopikba kepet is tettem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  12. Torolt_felhasznalo_540291
    Torolt_felhasznalo_540291
    2007. Április 19. 17:5815.

    Nagyon erdekes es tanulsagos kiserlet.

    2007 aprilis 30-an majdnem telehold lesz. http://tycho.usno.navy.mil/vphase.html

    Azt ugye altalanos iskolaban is tanitjak, hogy napfogyatkozas ujholdkor lehetseges, amikor a hold a nap es fold koze kerul. Magyarul 2007 aprilis 30 kethetes kornyezeteben biztosan nem lesz sehol napfogyatkozas.

    itt vannak a 2007-es adatok, ket reszleges napfogyatkozas volt/lesz az iden.  
    Partial Solar Eclipse: 2007 Mar 19
    Partial Solar Eclipse: 2007 Sep 11

    A topik nagyon jo betekintest nyujt az agykorntroll korlataira. Nem erre valo. Ez es hasonlo dolgok asarlatansag katagoriajaba tartoznak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  13. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2007. Április 19. 17:5714.

    Egyébként nekem az sem világos, hogy hogyan LÁTHATTÁK a fekete égbolton a fekete Napot???

             

    előzmény:
    rebusbaba (13)
    2007-04-19  17:52
  14. 2007. Április 19. 17:5213.

    Schrödinger macskáját láttátok, most már bizonyos, hogy fekete.

    Ez a fizika egyik nagy problémája évtizedek óta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362871 (3)
    2007-04-19  17:16
  15. 2007. Április 19. 17:3412.

    A másik ugyanilyen topicban nagyon tetszett a hozzászólás: "csillagászat, meg ilyesmi"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951825 (11)
    2007-04-19  17:31
  16. Torolt_felhasznalo_951825
    Torolt_felhasznalo_951825
    2007. Április 19. 17:3111.
    Jóvanna! Tudom én.... Most már....
    előzmény:
    manokamoka (10)
    2007-04-19  17:27
  17. 2007. Április 19. 17:2710.
    1999. augusztus 11.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951825 (9)
    2007-04-19  17:25
  18. Torolt_felhasznalo_951825
    Torolt_felhasznalo_951825
    2007. Április 19. 17:259.
    Biztos?
    előzmény:
    manokamoka (8)
    2007-04-19  17:23
  19. 2007. Április 19. 17:238.
    Főleg, h 1999-ben volt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951825 (2)
    2007-04-19  17:15
  20. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2007. Április 19. 17:237.

    Vagy útban a Nap felé beleestetek egy fekete lyukba.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362871 (3)
    2007-04-19  17:16
  21. Torolt_felhasznalo_941538
    Torolt_felhasznalo_941538
    2007. Április 19. 17:216.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. Április 19. 17:175.
    anyósom a csoportjával már bejárták a földet
    mindig máshova mennek el együtt kirándulni, közben ők bent csücsülnek egy teremben.

    hát mindenesetre kiváncsi vagyok. emlékeztess minket április 30-án! bár lehet hogy látni fogjuk a jelenséget magunktól.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  23. 2007. Április 19. 17:164.
    Lehet, hogy jön a világvége?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  24. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2007. Április 19. 17:163.

    Elfelejtetted beírni az elejére, hogy ez egy lánclevél, amit ma délután 2 órakor kaptál.

     

    Vagy pedig féltettétek a seggeteket a forróságtól és azért képzeltétek feketének a Napot.

    Mellesleg ez egy baromság hogy ikszedikén iksz órakor megnézitek, mi lesz.

    Olvass egy kis Stephen Hawkingot vagy Richard Bach-ot. Esetleg Schrödingert!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51
  25. Torolt_felhasznalo_951825
    Torolt_felhasznalo_951825
    2007. Április 19. 17:152.
    Szia. Az tuti, hogy a világon valahol... De ha itthon napfogyatkozás lenne, arról tudnánk már. Emlékezz csak vissza, 2000-ben mekkora hírverése volt! Részleges lehetséges, de teljes biztosan nem. Lehet, hogy valami vihar lesz? Vagy napkitörés? Kihűl a nap?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_501673 (1)
    2007-04-19  16:51

Címlap

top