Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. 2016. augusztus 13. 10:1320026.

    Mipi!


    Ezt már többször megírtuk itt.


    Az augusztusi találkozó augusztus 23-án lesz a Dunaparkban. Remélem, sokan jöttök!

    előzmény:
    Mipike (20025)
    2016-08-11  18:49
  2. 2016. augusztus 11. 18:4920025.

    A topic átköltözött a "FACÉRA"


    Akkor


            BÉKE PORAIRA !


     


    56 KATI MIT SZÓL ?

    előzmény:
    rupcsi (20024)
    2016-08-10  23:11
  3. 2016. augusztus 10. 23:1120024.

    Mipike! Éldegél a topik! Én totál elfeledkeztem róla. A facee-n kavarok inkább. Puszi.

    előzmény:
    Mipike (20023)
    2016-08-10  18:18
  4. 2016. augusztus 10. 18:1820023.

    Még annyit ha van közöttünk Debrecenben élő,akkor:


    2016.09.14.-én a Lovardában


    MOSOLYKA  AZ  UNOKÁM  TART  ELŐADÁST

    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  5. 2016. augusztus 10. 18:1020022.

    Hali !


    Már nem  É L  ez a topik ?  ? ?


    Esetleg más néven jelen vagytok?


    Igy tudjátok kiszűrni a
    NEM KÖZÉTEK VALÓKAT !


    Esetleg ha tévedtem,


    ELNÉZÉST AKIT MEGBÁNTOTTAM !


    Mipi

    előzmény:
    Mipike (20021)
    2016-08-06  09:39
  6. 2016. augusztus 6. 09:3920021.

    Kellemes ébredés Nektek !


    Ebben a borongós időben !

  7. 2016. augusztus 1. 13:3020020.

    Talán érdekes lehet, hogy milyen egyszerű is a hazugság...Sokatokhoz igazodva. 


    http://recentart.blog.hu/2016/08/01/nehany_dolog_a_hazug sagrol


     

  8. 2016. augusztus 1. 11:4920019.

    Hipp hipp hurrá, Mukkával utaztam.

    előzmény:
    rupcsi (20018)
    2016-08-01  11:47
  9. 2016. augusztus 1. 11:4720018.

    Szervusztok, Drága Barátnőim!


    örülök neki, hogy bekukkantottam. Feléledt a topikunk.


    A tali izgalmas volt. Kint is költöztünk a Nap miatt, majd a vihar bezavart minket.


    habb a tortán, hogy potlóbusszal mentünk haza. Basszus, ha eszembe jutna topiktársam neve, akivel utaztam. Kivételesen, nem kellett átszállnunk a trolira, útba estünk a kiállás utvonolnak. Stadionik vittek engem.


    máskor igyekszem többször benézni, olyan jó volt olvasni benneteket.


     

  10. 2016. augusztus 1. 09:4320017.

    KELLEMES ÉBREDÉST !

    előzmény:
    Mipike (20016)
    2016-07-29  08:59
  11. 2016. július 29. 08:5920016.

    Kellemes ébredést !


    Két kutyám sétáltatása,reggeli, megvolt.


    Takarítás,majd 12-re a FODRÁSZ ÁGIHOZ vagyok hivatalos,mint minden pénteken.


    Ezen a héten már a FOODEXPRESS jóízű ételét fogyasztom,jó és változatos.


    Nektek kellemes hétvégét kívánok ! MIPI

  12. 2016. július 28. 17:0720015.

    Mártika! Úgy tudom, csak holnap lesz a névnapod, de sok boldogságot és mindenekelőtt jó híreket kívánok sok szeretettel!


    Szorítok, hogy minden rendben legyen!

    előzmény:
    mártika (20014)
    2016-07-28  13:09
  13. 2016. július 28. 13:0920014.

    Jópofa , költözködős találkozó volt, de azért jó volt látni titeket.


    Annáknak és magamnak is Boldog Névnapot, no meg a Juditoknak is !!!


    Én itthon főzök, de kétnaponta.  Sok üdvözlet

  14. 2016. július 28. 11:0720013.

    Annának és Annáknak én is boldog névnapot kívánok.

  15. 2016. július 28. 11:0520012.

    Fogalmam sincs, hogy milyen kerülő utakon jutottam ide, már megint újítottak, nem találom a fórum gombot. Talán igazatok van, mégis a facebookra kell menni, de még mindig nem szeretem.
    Mipi, ha én néha rendelek, azt általában két napig eszem, vagy Panka kapja a felét.
    Pocsék idő van, ömlik az eső.

  16. 2016. július 26. 12:0520011.

    Előbb Annánknak kívánok nagyon sok boldog névnapot.


    Sajnos én nem tudok menni, mert elromlott a szúnyogháló és jön a szerelő, s nekem otthon kell lenni.  Felszaladt, s nem tudom lehúzni, meg ki is tőrt belőle valami.


    A gépem is a Péternél van, most bentről írok, de itt nincs facebook.

  17. 2016. július 26. 10:0920010.

    Sziasztok, jó régen nem voltam. Itt falun mindíg van mit csinálni, pedig mi is csökkentjük amit lehet pl. a kiskert is kisebb lett, ezzel most elbírunk. most Anna napon szeretném köszönteni Civcarek Annát ,


    sok szeretettel kívánok boldog névnapot CIC. Nagy örömmel hallom, hogy Jegesmaci volt itthon, gondoltam rátok a nizzai eseményeknél.


    Judit megértelek, ez a ház eladás fizikailag és lelkileg is nehéz. Az a ház fantasztikusan jó majd beleszeret valaki.


    Mipike utólag is boldog születésnapot.


    Most 6 cica kering a teraszon, mi kaptunk tavasszal egy nagyon picit, már cumisüveget kerestünk, hogy etessük, amikor észrevettük, hogy a szomszéd cicáinak kölkei vannak, szépen átszoktak, mi etetjük a mamát ő meg szoptatja a saját 3 ja mellett a mi Centi nevű picinket. Azóta már nagyobbak lettek de 1 x szopnak , 1 x mi adunk junior kaját. Ami fontos lett családja a mi kis árvánknak, egész nap itt kergetőznek a kertben , mi meg nagyon élvezzük. A mama cica a mienket is tanítgatja teljesen bevette 4. gyerekének. Közben a kis család haza is megy amikor a szomszéd megjön ugy tesznek mintha egész nap csak őt várnák, annyira érdekes, akkor a mienk nem megy át , csak az ottaniak 


     

  18. 2016. július 25. 17:0520009.

    Ma elhatároztam magam,hogy nem főzők naponta magamra !


    Amikor még férjem Gábor élt többször rendeltünk a FOODEXPRESS-től.


    Ma megkaptam az első szállítmányt,ami két fél csirkemell,krumpli,rizs,savanyú volt.


    Nem tudtam mind megenni. A maradék ment a hűtőbe,a holnapi szállításnál eldől a


    sorsa.


    Nektek további kellemes napot kíván MIPI

    előzmény:
    Mipike (19997)
    2016-07-14  08:43
  19. 2016. július 24. 12:1120008.

    Matyitól függ, hogy mit szeretne csinálni.
    Foglaltam helyet, ha az idő olyan kint fogják megcsinálni, azt kértem, hogy árnyékos legyen és szeparált. Jelszó: Solymosné foglalta.

    előzmény:
    mukka (20007)
    2016-07-22  20:59
  20. 2016. július 22. 20:5920007.

    Nagyon nehéz lehet úrrá lenni a helyzeten. Sajnálom, próbálj meg kevesebbet idegeskedni. Tudom, ezt könnyű mondani.


    Kedden gyertek el Matyival!


     

    előzmény:
    csopak (20006)
    2016-07-22  19:55
  21. 2016. július 22. 19:5520006.

    Úgy gondolom megint kint csinálnak majd helyet, vasárnap telefonálok. A házzal még semmi biztató nincsen, de reménykedem. Nehezen bírom a sok munkát és idegeskedést.

    előzmény:
    mukka (20005)
    2016-07-22  17:41
  22. 2016. július 22. 17:4120005.

    Szia Jutka! Kb. nyolcan-tizen leszünk, ha mindenki eljön, aki jelezte.


    Rupcsi, Mártika itt írt, a többiek pedig a Facebookon. Böbe kérte a július 26-i időpontot, remélem, el tud jönni.


    Hozd Matyit is. Szép hétvégét!

    előzmény:
    csopak (20001)
    2016-07-16  18:20
  23. 2016. július 21. 10:0320004.

    Tajtunk múlik, hogy ne haljon ki a topik! Nézzetek be gyakrabban lányok!
    Vigyázzatok magatokra, újra nagy melegek jönnek! Sok vizet kell inni, ne felejtkezzetek meg róla!
    Jutka, hogy vagy? Van valami történés a házzal? Sokat gondolok Rád...

    előzmény:
    mártika (20003)
    2016-07-20  11:01
  24. 2016. július 20. 11:0120003.

    Igyekszem elmenni a talira. Akkor július 26. du. Most is véletlen néztem be, azt hittem nem írt be senki. Örülök, ha nem hal ki a topik. Itt vannak a gyerekek 3 napig, azután 1 hónapig lemennek a Balatonra.Nagyon megváltoztak, már nem babáznak, olyan nagy lányok lettek. Nagy sikere volt a Storys játéknak. 


    Sok puszi Mindenkinek

  25. 2016. július 19. 20:4720002.

    Halló lányok, de főleg Mipi!!! Láttad ezt a filmet a TV-ben Fannyval?

    előzmény:
    csopak (20001)
    2016-07-16  18:20

Címlap

top