Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tanuljunk hímezni

Brissy
Létrehozva: 2007. február 25. 16:08
Sziasztok!

A hagyományos hímzést szeretném megtanulni. (Tehát nem a keresztszemeset!) El is kezdtem. (Lásd a képeket.) Terveim szerint egy párnahuzat fog ebből majd készülni.

Közben elkezdtem egy könyvjelzőt is hímezni. Virág motivum van rajta. Sajnos nem ismerem a különböző hímző-öltéseket, csak a képen látott egyszerűt. Ennek következtében nem tdom, hogyan kell a virág szárát kihímezni. Sajnos nincsen könyvem hozzá, és a neten sem találtam használható leírást (pedig biztos van).

Arra gondoltam, hogy ebben a topikban összegyűjthetnénk a hímzés alapjait, az egyszerűbb mintákat, kezdőknek való feladatokat.

Örülnék, ha néhány tapasztalt kézimunkázó pátyogatna bennünket, lelkes kezdőket.
  1. 2010. október 12. 19:0936.

    sziasztok.

     

    ha tudtok segítsetek!

    Szeretnék megtanulni riselő csipkét varrni.

    de sehol nem találok  semmi útmutatót

    ha tudtok előre is köszi

    cim: Judit1950@vipmail.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  2. 2007. március 11. 16:2135.
    Sziasztok!

    Én is szivessen kézimunkázom.A lyukhimzés a kedvencem.Most tanultam horgolni,de különbözö tájegységek minta kincsét is ismerem.Ezenkivül még Úri himzést is készitettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. március 9. 16:0634.
    Köszi a dicséretet,  én nagyon szeretem ezt csinálni, teljesen leköt, még be se fejezek egyet, már azon gondolkozom, hogy ugyan milyen mintát rakjak a következőbe.   Nem egy ördöngös dolog ám,régen sokan csinálták, csak most már egyre kevesebben vagyunk, ami pont növeli az értékét,  és igen, tényleg jön vissza divatba, képzeljétek, mostanában meg azokat a régi feliratos falvédőket is keresik, amik száröltéssel voltak varrva.   És lassan már a piacokról is eltünnek azok a mamikák, akik előnyomottakat árultak, a boltban meg szinte megfizethetetlen áron vannak.  
    előzmény:
    mer2 (33)
    2007-03-09  08:52
  4. 2007. március 9. 08:5233.

    Szioka Bogajka,

    Nagyon szepek a terioid.Nekem is vannak ilyen kis teritocskeim, de sajnos nincs   aki engem is meg tanitson,  risselni.Van gepem is olyan ami himez..meg minden ami hozza kellene ..de ismeretsegi koromben senki sincs aki tudna.Aki nekem a szelet risselte,  30 km-re lakik tollem es mar nem is foglalkozik ilyesmivel.  Csak csodalni tudom a szep teritoidet.Gratulalok neked!

    En azt veszem eszre es nem tudom nem-e csalodok, h egyre inkabb jon vissza a hagyomanyos kezimunka keszitese.Tevednek? Nagyon merem remelni, h nem !!!! Ti mit szoltok?

     

    előzmény:
    Bogájka (29)
    2007-03-08  16:47
  5. Torolt_felhasznalo_198016
    Torolt_felhasznalo_198016
    2007. március 8. 20:1932.

    ezt szerintem soha nem lehet bóvlival helyettesiteni. feltűnik. nekem az is üvölt, ha gépi a teritő himzése, vagy "nagyüzemi". lehet, hogy az én teritőim nem szabályosak, nem teljesen egyenletesek, de nem is eladásra "gyártom" őket.

    szivesen felvenném vele a kapcsolatot. ha szerinted elég 1-2 óra, és (a biztonság kedvéért szorozzunk) rámszánna kb 3-4 órát és megtanitaná, a gyakorlás csak rajtam múlik. senki nem tudja az ismerettségi körömben. mondjuk nagy bánatomra más kézimunkát sem....

    na, mentem dolgozni. holnap leszek

    szia

     

    előzmény:
    Bogájka (31)
    2007-03-08  19:54
  6. 2007. március 8. 19:5431.

    A singergép tökéletes,  csak egy motort kell rá venned.  Pesten van egy nagyon kedves ismerősöm, aki foglalkozik riseléssel, ha gondolod, megirom priviben a nevét cimét,  hogy legalább lásd, hogy miről is van szól.  Azért ezt a technikát még nem sikerült semmi kinai  bóvlival helyettesiteni, ugyhogy én például azt veszem észre, hogy a kereslet is egyre nagyobb rá. 

    Az biztos, hogy sok-sok türelem kell a megtanulásához, illetve nem jól mondom, hanem a begyakorlásához, a lényegét meg lehet tanulni 1-2 óra alatt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198016 (30)
    2007-03-08  19:08
  7. Torolt_felhasznalo_198016
    Torolt_felhasznalo_198016
    2007. március 8. 19:0830.

    hát igen. megnéztem a bem.oldalad. igy kissé nehéz. nem is figyeltem bács kiskunra  

    mert ez a legnehezebb falat: kedv van, idő lesz (ugye, arra vhogy mindig tud a nő szakitani amire akar, ezért van, hogy 1 nap akár 30 óra is lehet), himzőráma van, kisolló, himzőcérna akad. varrógéppel csak egy 100 éves lábbalhajtós Singerrel szolgálhatok, aminek van riseliős talpa. azt tudom, hogy van, csak használni nem tudom, mert Dédi hamarabb meghalt, minthogy átadhatta volna nekem a tudását. ha csak a tizedét tudnám......nagyon mély sóhaj......

    előzmény:
    Bogájka (29)
    2007-03-08  16:47
  8. 2007. március 8. 16:4729.
    Szivesen, bár szerintem Nobel dijat érdemelnénk, ha távtanitással Te megtanulnál, és meg meg tudnálak tanitani riselni.   Alapvetően egy picikét átalakitott varrógép szükséges hozzá,  hímzőráma, kisolló, hímzőcérna.   A bem-emen látsz szép dolgokat, na az lenne a végcél.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198016 (28)
    2007-03-08  13:55
  9. Torolt_felhasznalo_198016
    Torolt_felhasznalo_198016
    2007. március 8. 13:5528.

    szia,

    esetleg engem is tanitanál? ha meg tudjuk szervezni valahogy

    szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Bogájka (26)
    2007-03-08  12:30
  10. 2007. március 8. 12:4927.

     Szia Bogájka 

                Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltál, meggondolom még a dolgot.  További szép napot 

    előzmény:
    Bogájka (26)
    2007-03-08  12:30

Címlap

top