Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiheverni - meddig tart?

anreppa
Létrehozva: 2007. február 24. 17:14

sziasztok!

tanácsot szeretnék kérni tőletek a következő ügyben: kb. tavaly nov. végén szakítottunk véglegesen a barátommal. azt megelőzően 3 hónapig ment a huzavona, hogy vége vagy nem vége. 4 évig jártunk, és már 2 éve az esküvőt tervezgettük, hogy milyen lakásunk lesz, hol és hogy hány gyerekünk lesz és mi lesz a nevük stb. szóval komolynak tűnt a dolog.

De ennek most vége van (a kapcsolatot azóta nem tartjuk és nem is fogjuk), és tapasztalt (nem feltétlenül vén rókalányoktól/rókáktól szeretnék tanácsot kérni, hogy meddig tart az, míg az ember ezen túlvan...? hogy ne legyenek rosszak a hétvégék, mert egyedül érzem magam és ne álmodjak róla heti min. egyszer... próbálok minden estére progit szervezni és sokáig is dolgozom.

ez az összesen elmúlt fél év szerintetek sok? kevés? türelmetlen vagyok netán?

köszi előre is a hozzászólásokat!

 

  1. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 21. 21:08151.

    Mi van Veled Mitcsi???? Már 2 napja nem írtál nekem

    Remélem jól vagy, sok puszi!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (149)
    2007-03-20  18:07
  2. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 20. 18:29150.
    igen, sikerült elküldenem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (149)
    2007-03-20  18:07
  3. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 20. 18:07149.
    Most tudod küldeni? Bocsi,béna voltam!!

    puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468459 (147)
    2007-03-20  10:58
  4. 2007. március 20. 11:22148.

    Szia!

    "És én választom ki azt, aki érdekel (azok közül, akiket én érdeklem természetesen), eddig még mindig így volt"

    De jó neked... Bárcsak én is tudnék válogatni... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_385392 (31)
    2007-02-24  20:04
  5. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 20. 10:58147.
    Te Mitcsi, most sem tudom elküldeni a levelem!!! Csinálj vmit! Puszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (146)
    2007-03-20  06:58
  6. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 20. 06:58146.
    Szióóó!
    Nem tudom,hogy sikerült letiltanom Téged,nem direkt volt!
    Rem., most már tudsz küldeni.
    Puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468459 (145)
    2007-03-19  08:29
  7. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 19. 08:29145.
    Mitcsi, nem tudok Neked privit küldeni, mert letiltottál!!! Véletlenül gondolom!! Puszi! Gwenn.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (137)
    2007-03-11  23:25
  8. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 16. 20:24144.
    Ezeket hosszú lenne elmondani! 3 évig voltunk együtt, együtt is éltünk. Azt hiszem, h kihasznált, persze, szeretett is, de volt, hogy eltartottam. Mindent feladtam érte, cserébe persze sokat nem kaptam, aztán mikor szakítottunk, 1 hónapig jött volna, csak úgy light-osan. Persze, engem annyira nem érdekelt, aztán fogta magát és összejött egy nála 5 évvel idősebb csajjal. De én a kapcsolatuk kezdete előtt már nyomultam az ex-re. Hitegetett... ha elbizonytalanodtam, és azt mondtam, h jó elég, nem várok tovább, akkor visszarántott a mélybe, hogy harcoljak újra érte, persze a semminek. Sok hibát követtünk el a kapcsolatunkban, az elmúlt 2 hónapban csak azt hallgattam tőle, h mindenért én vagyok a hibás, én pedig tűrtem, mert vissza akartam kapni. Azt sem engedte meg, h talizzunk, ha hívtam, soha nem vette fel, tudod hogy éreztem magam???? Aztán majd 1 hete megkerestem és undok volt, később írt egy levelet, ahol újra elhordott mindennek. Na erre pöccentem be... felejtse el azt is, hogy a világon vagyok... szeretem még, de hamar túlleszek rajta, ezért a pasiért legyek oda??? Ez hülye. Eddig loholtam utána, kíváncsi vagyok, h most mi lesz a reakciója, h se kép, se hang...
    előzmény:
    **KiTti** (143)
    2007-03-15  18:27
  9. 2007. március 15. 18:27143.

    Szia!

    Miket engedett meg magának?   Én a 141-es hsz óta már csak mosolygok rajta, hogy hogy lehet valaki ekkora looser... Szerettem, de már sikerült ezt belőlem abszolút kiölnie...én már jól vagyok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468459 (142)
    2007-03-15  12:05
  10. Torolt_felhasznalo_468459
    Torolt_felhasznalo_468459
    2007. március 15. 12:05142.
    Én 3 hónapja költöztem szét a barátommal. Én kicsivel több, mit 3 hónap alatt valamennyire túltettem magam, de ehhez hozzájárult az is, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat bántott engem. Próbáltam visszaszerezni Őt, de már új barátnője van. Ezen a héten alázott meg utoljára, nagyon-nagyon, így minden kapcsolatot megszakítottam Vele. Ő volt életem szerelme, de ami sok, az sok...
    előzmény:
    anreppa (1)
    2007-02-24  17:14
  11. 2007. március 13. 00:12141.

    Sziasztok!

    Szeretném kikérni a véleményeteket... A baráti köröm-érthető okokból- elég szubjektív véleményt ad...  Szóval: cirka 2,5 hete szakítottunk az exemmel. A dolog úgy állt, hogy én borogattam mindent, majd a végső döntés hozatalának jogát - javítsunk vagy ketten kétfelé - az ő kezébe tettem, ő így döntött. Én ezt elfogadtam, helyreraktam magamban, és akkor sem kezdeném újra vele, ha térdenállva könyörögne, mert így utólag már látom, hogy nem volt jó-kivéve persze az elejét...(több mint 2 évig tartott) És itt jön a de... újabban összejövetelt szervez- ez azalatt amíg együtt voltunk, egyáltalán nem volt szokása: az alatt a 2 év alatt ha 3 ilyen volt akkor sokat mondok. Nem én változtattam meg, előtte sem volt szokása. Ez hagyján, de az én baráti körömből hívogatja a csajokat (kettőről tudok, az egyik a legjobb barátnőm, akit ő is régebbóta ismer, de aki az ő egyik haverja kérésére menne el, a másikat egyszer látta...) Most nem pofátlan?  Leszakad az arcom, komolyan...  Várom a véleményeket... Mit lehet az ilyennel kezdeni??? (egyébiránt a végén világosan megmondtam neki, hogy oké, akkor soha többet nem akarom látni-ergó a barátnőim körül se!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. március 12. 21:49140.

    Ha úgy gondolod Kkkéti, hogy jól döntöttél, akkor természetesen támogatunk, mondhatom ezt...???? Ha arra gondolsz, hogy harcolsz érte, az is jó, ha úgy érzed, ezt kell tenned. Azon a véleményen vagyok, hogy az elején az ember képes még jobban érezni magát, mert csak később fogja fel mi van, velem ez volt, remélem Veled nem így lesz!!!!! Légy kitartó, és akárhogyan is döntessz, majd megtalál a boldogság!!!

    Cupp.

    előzmény:
    Kkkéti (138)
    2007-03-12  07:35
  13. 2007. március 12. 21:47139.

    Szia Mitcsi!!!

    Megvagyok... ma délután kicsit rosszabb volt, mint általában, 2 hét múlva lesz a névnapja, én pedig kitaláltam azt, hogy elviszem 2 koncert közül az egyikre, ha van kedve... most erre várom a választ.... én igyexem minden lehetséges kártyámat kijátszani, mindent megteszek.

    Ha bármilyen 5let eszedbe jut, amire azt mondod, hogy ezt szerinted meg kéne lépned, hogy valamerre mozduljon a dolog, mert nem veszthetsz, akkor tedd meg, mert lehet rosszabb??? Nem!!!! Azt gondolom, hogy ha szeretünk vkit, mindent tegyünk meg. És... inkább szenvedjünk 1-2 évet a hódítással, aztán pedig az egész életünk az övé lehet.....

    Puszi! Légy jó!!!!

    Ja, érdekes, hogy így írogatott, azt hiszem, nem szabadna annyiba hagynod.... harcolj!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (137)
    2007-03-11  23:25
  14. 2007. március 12. 07:35138.

    Már döntöttem.

    Ezért fordultam hozzátok, a kiheverés miatt. Valami viszont furcsa, nagyon ritkán sírok, akkor sem szenvedek, csak ha valaki rosszul szól hozzám, máris sírhatnékom van.

    Ja, és a másik, hogy 3 éjszakat telt el azóta, mindháromszor rosszat álmodtam, ma például azt, hogy az apukám rákos lesz, és meg fog halni.

    Lehet, hogy így elfojtom? És ha elfojtom, egyszer ki fog törni, vagy talán ilyen egyszerűen el tudom rendezni magamban?

    Elkezdtem magam csinosítgatni, tervezgetek, elfoglalom magam. Az lehet, hogy annyira már nem is szeretem? Elmúlhat ez ilyen gyorsan?

    előzmény:
    Nicolé (130)
    2007-03-10  20:13
  15. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 11. 23:25137.
    Halllihóó!

    A Te exednek, mióta van új nője?Milyen gyakraaan írsz neki?
    Én exem már nem ír nekem üziket,legalábbis személyeset már nem.
    Múlt héten dobott egy kétértelműt, én meg csak lestem, hogy ez most mi volt...mint kiderült,csak a melóval kapcsolatban írt nekem...én meg simán félreértelmezteeem...

    Miután öszzejött a csajjal tavaly,én elég sokat írogattam neki kb.két hetente.Nem fért a begyembe ez az új nő.Előszőr azt hitttem,hogy csak szórakozik velem,féltékennyé akar tenni bosszúból.
    Ezekre az üzikre többnyire reagált is.Sőt,nyáron még be is jött a melóhelyre hozzám! Én meg azt hittem,már nincs meg a csaja...de sajnos megvolt..
    Aztán egyszer láttam őket együtt,egy összejövetelen..Hát,nagyon gáz az a csaaaaj..olyan bénán néz ki az a nőőő..amolyan egybederekú,dongalábú,kockafejű,tokás banya.Mikor megláttam,azthittem esetleg a nővére lehet...

    Egyszer hetek múlva váratlanul megírta nekem 7végén,hogy ne írjak neki 2 napig,mert a csajnál lesz a telefonja.Azonnal felhívtam,hogy nem szoktam én őt zaklatni főleg hétvégén nem, tiszteletben tartom a dolgait.Erre ő mit csinál?Hétfőn reggel dobott egy üzit,hogy most már írhatok, mert visszakapta a telót,meg mi van velem,milyen volt a hétvégém?..Szerinted?Komplett? Sunyizik a nője előtt, visszakapja a teelót, aztán egyből ír nekem?? Kicsit fura.Most kit nem akar elveszíteni???
    Ha a csaj ezt megtudná hallod,kitekerné a nyakát...
    Aztán az iwiwen is írogattunk egymásnak pasikámmal..megjegyezte,milyen jól nézek ki a képeken...meg ilyesmi..
    .
    A csajt szoktam nézegetni..és az én Expasikám fotóit rakta fel a saaját képeihez...
    A Pasikámnál viszont a nőről egy darab kép sincs fent...
    Kicsit furaa..
    Most már november óta nem irkálunk egymásnak személyes üziket,megkért,hogy én se írjak,mert bármikor elolvashatja a barátnője..
    Úgyhogy azóta csak a melóhelyen összefutunk néhány percre,aztán a nagy semmi van..
    Úgyhogy ,valószínű leragadt a nőnél jól bezsákolta a cssaaaj...
    Béna voltaam..nem voltam elég erőszakos??Én már nem tudom..
    Én csak magamat adtam..

    Írj, mi van Veled?Hogy vagy?






    előzmény:
    Nicolé (136)
    2007-03-11  22:06
  16. 2007. március 11. 22:06136.

    Csáóka.. !!

    Az túlzás, hogy tartjuk, ha megírom neki, hogy mennyire szeretem, arra nem reagál, de mihelyst érzi azt, hogy talán kezdem feladni, rögtön ír vmit, amivel visszaránt a mélybe, és megint kezdem elölről, nagyon ismer.....

    És pontosan tudja, hogy sosem adom fel. Azt mondták, hogy féltékennyé kellene tennem, mert az nyerő lehet, tudassam vele, hogy szeretem, de azt is, hogy bármikor elveszthet! Na, ezt most hogy?? TIPP???

    Folyamatosan hírt kell adnunk magunkról, nem szabad hogy feledésbe merüljünk, mindig kell  vmi, amivel újra kuszaságot csinálunk bennük, ez fontos szerintem. A tetteinknek előbb-utóbb meg lesz a gyümölcse... legrosszabb esetben kiheverjük... na de erre nem is gondolunk, ugye???? Addig pedig élvezzük az életet: sírunk... vagyis élvezni kéne... egy tuti: ha össze kell jönnötök, össze fogtok újra, ezen senki nem változtathat. Figyelj az apró jelekre, mert ilyenkor csak azok vannak, amiket nem is biztos, hogy tudatosan ad... s csak Te értheted, más észre sem veszi, vagy nem tulajdonít nekik jelentőséget. KITARTÁS MITCSI, én szurkolok, nagyon-nagyon   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (135)
    2007-03-11  21:49
  17. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 11. 21:49135.
    Szia!!
    Örülök,hogy így egymásra találtunk!
    Bár,mondjuk elég szomorú a helyzetünk, de azért jó hogy vagy!!

    Tudod, én is úgy vagyok,ha valami kis reményt érzek arra, hogy érdemes küzdeni,hát akkor küzdök.
    Most úgy érzem,kár zaklanom őt, most valószínű megvan a biztonságérzete a nőnél,minden működik,minden ok. vele...
    Épp ezért én most a háttérbe elvonultam és csak csendben várom az én időmet..
    Tudod,ahogy ma elnéztem őt az összejövetelen, arra gondoltam,más pasi nem is kéne.Ő illik hozzám.Hiába nem jött még rá arra,hogy igenis engem keres.
    Bolond vagyok mi?

    Mi újság Nálad?Ti még tartjátok a kapcsolatot?
    előzmény:
    Nicolé (134)
    2007-03-11  21:19
  18. 2007. március 11. 21:19134.

    Drága Mitcsi!!!

    Ugyanolyan vagy, mint én Amikor először harcoltam a pasimért, az másfél év volt, a barátnőim egyenesen hülyének néztek, én mégis éreztem, hogy együtt leszünk, nem adhatom fel!!!! Most ugyanígy érzek!!! S mivel már voltam ilyen helyzetben, csak azt tudom tanácsolni, hogy ha úgy érzed, hogy menned kell, és küzdened kell érte, mert egyszer eljön a Te idöd is, akkor bízz Magadban, mert én sem adtam/adom fel!!!! Olyan topicot kéne indítani, hogy harc az ex-ért...

    Nagyon örülök, hogy írtál végre, égész nap arra gondoltam, hogy majd biztos írsz, és most örülök, mert mindig várom, mi van Veled!!! Kitartás, légy erős, bízz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Cupp!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (133)
    2007-03-11  21:08
  19. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 11. 21:08133.
    Szia Nicolé!

    Muszáj erősnek lennem, mert különben teljesen összetörök.
    Expasikámmal ma is taliztam,de csaak kizárólag munka miatt.Sok kollegám volt ott.
    Tulképpen csak odaköszönt és ennyi..én meg már rá sem néztem szinte...már nem akarom a pillantását.
    Amikor vége lett az összejövetelnek,húzott vissza kocsival a barátnőjéhez.Hozzáment haza...Tudom.. Nagyon bánatos voltam.Amikor hazaértem,megint megsirattam..
    Szóval ennyire vagyok erős..
    Jaaj,csak tudnám,miért nem tudok belőle kiábrándulni...pedig már annyiszor lealáztam magam előtte..ő meg szarik rám...miért kell még mindig nekem ez a pasas? Pedig már nem is foglalkozik velem..csak minimálisan..
    Ennyire nem ragaszkodtam még egy pasashoz sem!!A barátnőim is már betegesnek gondolják ezt.Nem tudom mi van velem.

    előzmény:
    Nicolé (131)
    2007-03-10  20:19
  20. 2007. március 11. 21:02132.

    Mindenki eltűnt???

    Ma írtam egy újabb verset szerelmemnek.... remélem tetszett neki, ennyi, amit ma hozzá tudtam tenni ahhoz, hogy visszahódítsam. Ha vkinek van vmi jó taktikája, az írja meg, legyen oly kedves!!! Köszike

    előzmény:
    Nicolé (131)
    2007-03-10  20:19
  21. 2007. március 10. 20:19131.

    Szia Mitcsi!!!

    Most erősnek tűnsz, ( ilyen nálam is szokott lenni, aztán visszazuhanok..) remélem ez tartós is marad. Tanulnunk kell, azért nem jön a nagy ŐŐŐ, mert akkor azt is elszúrnánk, mindent idővel, a SORS mindent el fog rendezni úgy, hogy az nekünk a lehető legjobb legyen.

    Sajnos nem tudom megmondani, h az az idióta pasi miért viselkedik így, mert nem ismerem... erősnek kell lenned, ha el akarod felejteni....

    Én feljárok a volt pasim iwiw oldalára, most lépett fel 15 perce, tehát otthon van, ilyenkor a nője nincs vele, legalább ennyi örömöm van Félek, hogy ír vmit, a gyomrom remeg tőle. Mondjuk igazán nem vagyok abban biztos, h létezik ez a nő, mióta a múltkor írt a Szerelmem, ennek már 3 napja, azóta én nem írtam, mit írogassak, a neten keresztül nem tudom meghódítani, meg már a gyomrom görcsöl az egésztől. Sok idő lesz, míg Ő nekem megbocsátja a tettem. Addig meg szenvedhetek, mint az állat. De aztán majd kiérdemlem nem?????????????????????????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (129)
    2007-03-10  16:10
  22. 2007. március 10. 20:13130.
    Ha szereted, és vele akarsz lenni, akkor nagyon jó az, ha a családja beszél vele. A pasik hallgatnak az anyjukra! Bár az én volt anyósom is engem pártolna... biztos előrrébb lennék. Tulajdonképpen most Te elhatároztad Magad, h vele többet soha semmi??????????? Vagy mi???
    előzmény:
    Kkkéti (128)
    2007-03-10  08:02
  23. Torolt_felhasznalo_557716
    Torolt_felhasznalo_557716
    2007. március 10. 16:10129.
    Szia Nicolé!

    Olvastalak,csak már nem volt időm írni.
    Tudom,milyen pokoli a hiánya én is majdnem belehaltam.Baromi nehéz azzal a tudattal lenni,hogy már nincs.
    Még mindig sirdogálok miatta, de már kezdek észhez térni.Múlt héten ráébresztett arra,hogy tényleg felesleges foglalkoznom vele.Próbáltam vele négyszemközt találkozni,hogy elmondjam neki bánatomat,csak egy kicsit szerettem volna vele lenni.De ő nem akart megint belebonyolódni.
    Az volt a válasz,hogy a munkahelyen úgy is találkozunk.....
    Tudod,mi hetente a munkahelyen 1x talizunk ,de ott nem tudunk egymással foglalkozni...max beszélgetünk kb.10 percet,megjegyzi milyen csini vagyok ,stb. aztán ugye jönnek-mennek a kolegák,nem is tudnánk több időt tölteni ott 1mással.
    Szóval bebizonyosodott,hogy nem akar velem foglalkozni.Tetszem neki nyílván,de kapcsolatot nem akarna.
    Ez a pasi, egyszerűen fél tőlem valamiért.Nem mert és nem is merne engem felvállalni,hiszen rengeteg közös ismerősünk van.
    Beszari.Félt attól,hogy ha nem jön össze ,akkor kerülgethetnénk 1mást és akkor mit gondolnak róla a többiek..
    Szerintem ezért nem akar semmit.
    Inkább egy semleges idegen nővel van, állítólag szerelmes is ..(akkor nagyon jól álcázza..)én mondjuk nem látom rajta..annyira már ismerem..
    Szerinteem meg csak kényelmes egy saját lakásos független csajnál lakni..
    Hát, remélem tényleg boldog vele és a csaj mindent megad neki és a lelki társa is.
    Valószínű nekem másvalakit rendelt a sors, csak én még nem találtam meg!!!
    Csak azt tudnám,ha még mindig Ő jár az eszemben,akkor nem ő a nagy ŐŐŐ?? Kedves SORS , megmondanád,hogy ez hogy van??







    előzmény:
    Nicolé (127)
    2007-03-09  21:20
  24. 2007. március 10. 08:02128.

    Azt hiszem, neki annyi volt a kapcsolat, hogy szeretjük és szeretgetjük egymást. Ezért most cinikus és gúnyos velem, mert úgy érzi, ő mindent megtett.

    Az az egyik, igen, hogy ugyan miért nem jut eszébe magától, hogy a borotválkozás, meg az igyekezet, hogy tetsszen nekem alap, de a legdurvább, hogy még két évi fülrágás alatt sem vette a fáradságot.

    Túlságosan nyeregben érezte magát. Tegnap az anyukája hívott fel, hogy ugyan mi van a gyerekkel. Elmeséltem, azt mondta, leül vele beszélgetni, meg minden, higgyem el, hogy ő nem ilyennek nevelte, meg hogy reméli, azért rendbe jönnek a dolgok. Az apukám is ezzel jön, hogy reméli, majd észbekap.

    Elhatároztam magam, erre mindenki abban reménykedik, hogy rendbe fog jönni? Jó, hogy így szeretnek minket a szüleink, de ez elkeserítő, hogy most a családjával, és az én családomnak vele is szakítaniuk kell. Még fel sem fogtam. Még csak próbálok sírni, de talán nem is fog kelleni, ugye?

    előzmény:
    Nicolé (126)
    2007-03-09  13:22
  25. 2007. március 9. 21:20127.

    Szia Mitcsi, hol vagy?????

    Mi van Veled, remélem jól vagy és nem gyötröd Magad!!! Írj minél előbb.

    Hiányzik a mosolya, a hangja, az ölelése, az, hogy Hozzá bújjak, hogy láthassam!!!!!!!! Halálomon vagyok!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557716 (122)
    2007-03-08  23:39

Címlap

top