Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kiheverni - meddig tart?
sziasztok!
tanácsot szeretnék kérni tőletek a következő ügyben: kb. tavaly nov. végén szakítottunk véglegesen a barátommal. azt megelőzően 3 hónapig ment a huzavona, hogy vége vagy nem vége. 4 évig jártunk, és már 2 éve az esküvőt tervezgettük, hogy milyen lakásunk lesz, hol és hogy hány gyerekünk lesz és mi lesz a nevük stb. szóval komolynak tűnt a dolog.
De ennek most vége van (a kapcsolatot azóta nem tartjuk és nem is fogjuk), és tapasztalt (nem feltétlenül vén rókalányoktól/rókáktól szeretnék tanácsot kérni, hogy meddig tart az, míg az ember ezen túlvan...? hogy ne legyenek rosszak a hétvégék, mert egyedül érzem magam és ne álmodjak róla heti min. egyszer... próbálok minden estére progit szervezni és sokáig is dolgozom.
ez az összesen elmúlt fél év szerintetek sok? kevés? türelmetlen vagyok netán?
köszi előre is a hozzászólásokat!
te meg ki a bánat vagy?!
ja gondolom feri...aki a seggedet az orrodra veri
na milyen vicces vagyok ma.
ha a ferike a haragszom, akkor vissza tért, igen
ha nem akkor elnézést
szia bébike!!
honnan tudod h ferike visszatért??
akkor ezek szerint AMi nyári szüneten van? :))))
többiek?!
tök édi a babád megnéztem :))) veled mi ujs?
Sziasztok csajok,
Ferike visszatért.
Amiról vanmár vmi hír?
Mindne évben törli magát aug körül, hogy eggyel nagyobb számmal térjen vissza a neve mögött, mert oroszlán a lelkem és ilyenkor van a szülinapja, így hát Istenke éltessen Ami.
Pusza nektek
Én vagyok többé-kevésbé. Szabizok még
szia Tesó!! :))) de örülök h irtál!! ugy eltünt innen mindneki Amálka nem is értem hova lett egyszerre csak nem volt itt...de legalább irhatna h mi van vele ez igy nem szép dolog :(
Norcit se látom...
Hogy birod az anyaságot? :)
Gavi Meli nem bántani akart csak a maga nem túl köntörfalazott stilusában azt akarta neked mondani hogy ne szomorkodj nem érdemes mert az éelt szép de hamar megy és ha ez nem működött annak oka van és lesz majd olyan ami működik..szerintem.
tök rossz idő van ilyenkor depis érzet kap el utálom :O
Köszi Every ez nagyon kedves tőled!
Sajnos az autóm még nincs meg, pedig tényleg bulizhatnánk együtt is egyet :)
Bár hajtom már a dolgot és remélem még ebben a hónapban összejön :)!
Olyan rossz hogy ilyen hülyeségek miatt nem tud elmenni az ember kikapcsolódni!
Igen, úgy alakult, szerencsére, MEGÁLLT A LEVEGŐ, ahogy anno úgy reméltem! Szóval elértem, amit annyira akartam, küzdöttem érte! Tiszta büszke vagyok magamra!
Én bulizni is mennék veled ... !
Meli, ne haragudj de ezen most csak nevetni tudok....annyira nem tudsz rólam semmit, és a vicc az, h. ti mondtátok , hogy ide írjuk le a bánatunkat, látom mennyi értelme volt. Hidd csak azt, higy ilyen vagyok, pedig nem. De hogy mit éreztem, én tudom, akkor is ha egy fél ország választott el tőle, és akkor is ha gyerek volt....Hálás vok érte, és igen félek, hogy érzek még így vki iránt, és nem azzal van god h lesz e pasim, mert az akadna, abban nem vok biztos h csak vkivel 1ütt legyek az jó e nekem...Az életem többi feléről pedig gőzöd sincs, sem az érzelmeimről, v hogy min megyek át, de ez nem is lényeges már...csak azt tudom mondani, örülj annak h neked más adatott. Nem kell hogy meg érts.
Sziasztok!
Sziasztok,
Mizu?
Dögmeleg van, Vajszi nehezen bírja, de már átalussza az éjszakát, ha vkinek jó, hogy reggel 6kor kel fel, de jobb, mint a semmi, szerintem ha nem lesz ilyen, akkor nem is lesz szomjas, majd többet alszik.
Gavi,
Szerintem menj el egypszichiáterhez, mert amit művelsz az már kriminális, komolyan mondom. Túldramatizálsz mindent, de azért, mert nem csinálsz semmt, csak sajnálod magadat, és elvárod mindenkitől, hogy sajnáljon téged, mert neked van a legnagyobb bajod. Nemműködtt egy olyan kapcsolat, ahol majdnem egy egész ország választott el egy GYEREKtől, és ezt ahelyett hogy elfogadnád, mégnapok után is szenvedsz, gondolsz a szépre és lépj tovább, gondolj arra tudsz szeretni, ez tök jó, szép is vagy okos is, csak idióta, hogy itt rágod magad.
És most majd persze megint törlöd magad,mert soha nem bírtad elviselnia kritikát.
Nos gratulálok a találkozáshoz :)
Remélem minden tervszerűen alakult :)
Hát annyira nem bulizok, mert valahogy az ismerőseim körébe kevesen bulizgatnak!
Pedig szívem szerint eljárnék!
Nem jó a nyarat punnyadni hagyni !
Uh,Siófok,az tényleg jó buli lehetett! Most gondololom beleveted magad a bulizásba!
Én is partyztam tegnap ... és ezt mindenkinek írom, aki velem volt eddig és szorított nekem, hogy végre, végre, végre: végre találkoztam újexxel ... 2 évet vártam erre. Sose vártam még ennyit semmire.
juuuuuuuuuuj
Ez így kellemetlen szitu :(
Sőt több mint kellemetlen!
Azért majdcsak lesz valahogy! ;)
Ezt természetesen magamnak is sűrűn mondogatom :)
Tegnap lennt voltam Siófokon, na ott aztán van élet :)
Jó kis party volt!
Jó bizony! Egyre több mozgásigényem van, amit igyekszem levezetni. Jelenleg csak kerékpározás van, de ősszel mindenképpen táncolni akarok!
Biztosan találsz vkit! Én sem feledtem a nagy szerelmem, attól, hogy párkapcsolatom van, bár nálunk most érdekes szitu van, mer a lány akivel jár, egyre jobb barátnőm, így ez már végképp halott ügy.
Nézd Gavi!
Vannak az életben emberek akik pótolhatatlannak tűnnek, de hidd el nem azok!
Nagyon nehéz egy váltás egy komoly kapcsolatból egy újba és lehet nem is az lesz az igazi, de előbb utóbb jön azért valaki!
Tudom, hogy most nem értesz velem egyet, de azt meg én tudom, hogy az idő, majd engem igazol ;)
Kitartás!!!!
Nekem is hiányzik a legutóbbi kedvesem és néha még mindig gondolok az előtte lévőre, de tudom, hogy minden rendbejön majd.
Ha nem velük, akkor majd más csodálatos lánnyal!
Nem arra születtünk hogy egyedül legyünk :)
Kedves vagy Athor, és h ne adjam fel... de vannak az ember életében olyan emberek, akik pótolhatatlanok....
http://www.youtube.com/watch ?v=3SVhYCQNWyA
Fel a fejjel Gavi!
Nem fogsz olyat találni mint a number 1-od, de lesz egy srác aki csodálatos lesz, akivel jól elleszel és nem nagyon fogsz gondolni az előzőre!
Hidd el tudom mit beszélek!
Én is nagyon összevoltam törve annó 2 éve!
Aztán lett egy új lány akivel boldog voltam!
Nem volt olyan csodás mint a nagy szerelmem, de attól még jó volt!
Szóval ne lógasd az orrod!
Annyi frankó szingli pasi van, mint pl én is
Hidd el megtalálod az igazit ;)!
Csak légy türelemmel!
Én szívesen tanítanálak táncolni :)
Nagyon jó lenne :D:D
A volt barátnőm meg hát még mindig kavarog azzal a pasival de csak nagyon ritkán tudnak találkozni!
kb 2 hetente!
Ez van!
Majd találok valaki mást akivel már végre szupi lesz minden :)
Sziasztok!
Nagyon aranyosak vagytok, de nem vok szép, és egyedül vok továbbra is,és azt hiszem így is maradok. Az utóbbi időben sok pasi megtalált, próbált ismerkedni és azt kell mondjam, kiábrándító a helyzet, és én is sok hülyeséget csináltam.N-ot 1 vki tudná elfeljtetetni, de neki nem kellek, bár rengeteg érzést kaptam tőle. Tehát az érzelmi életem romokban.
Örülök, hogy jól telik a nyaratok. Amálka, ha megbántottunk, ne haragudj, de gyere vissza, mondjuk én sok jót nem tudok írni, de te is tudod, hogy hiányzol nekünk, és mi is neked.
na sziasztok futok haza :)
pápá
hát jó lenne már...de ugyis cska november után lehet ha az anyja hazajön.
Nekünk is buli és mozi! Mit néztek? Mi az 'Éjszaka a múzeumban 2-t'. Engem mondjuk nem érdekel.
Alakul ez még, hidd el!Már annyi minden összeköt titeket, hogy erre is megoldást fogtok találni
Ami nekem is hiányzik, de még a levelemre se válaszolt azóta sem
Andával néha írunk egymásnak, jól van, de ő is nagyon keveset jön.
Gaviról sem tudok hetek óta semmit, remélem nincs egyedül!
sehogy...
:(