Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kristálygyereke k

tr1n1ty
Létrehozva: 2007. január 22. 13:50
"Legelőször a szemüket vesszük észre.
Nagyok, áthatóak, és életkoruk ellenére bölcsen csillognak.
Szemeik hipnotikus módon babonáznak meg bennünket, és mindeközben teljes mér­tékig belelátnak a lelkünkbe. Boldogak, elbűvölők és megbocsátók. Sok tekintetben tökéletesek, arra mutatnak előre, amerre az emberiség tart- egy pozitív irányba!


Az idősebb gyermekeket- hozzávetőlegesen hét és huszonöt év körüliek- "indigó gyermekeknek" nevezzük, akik néhány tekintetben osztoznak a kristály gyermekek tulajdonságaiban. Mindkét generáció rendkívül érzékeny és pszichikai képességekkel megáldott.

Fontos élet­céllal érkeztek a Földre.

A fő különbség a temperamentumukban figyelhető meg.
Az indigó­gyermekek harcos lelkűek, mivel kollektív céljuk az, hogy eltöröljék azokat a régi szemléletmódokat, amelyekből többé már nem lehet profitálni.

Velük ellentétben a kristálygyerekek igen derűsek és kiegyensúlyozottak. Persze vannak időnkénti dühkitöréseik, de ezek a gyerekek igencsak megbocsátóak és könnyen kezelhetőek. A kristálygyerekek képviselik azt a generációt, amelynek tagjai az indigó gyerekek úttöréséből profitálnak. Először is, az indigógyerekek egy "hosszú éles kést hordoznak" magukkal, mellyel bármely integritást nélkülöző dolgot "lenyesnek". Így a Kristálygyerekek ezt a megtisztított nyomot követik majd egy biztonságosabb és egy sokkal biztosabb világba.


A kristálygyerekek jellemzői az alábbiak: általában 1995-ben vagy azután születtek, nagy szeműek és átható a tekintetük, vonzó személyiséggel rendelkeznek, nagyon szenvedélyesek. Későn kezdenek el beszélni, nagyon muzikálisak, és hamarabb "énekelhetnek", mint beszél­nének, a beszédhez telepátiát és saját maguk által kialakított jelbeszédet alkalmaznak. Kiegyensúlyozottak, édesek és kedvesek, megbocsátóak a többiekkel szemben. Nagyon érzékenyek és empatikusak, nagyon szoros összeköttetésben állnak a természettel és az állatokkal, gyógyító képességgel rendelkeznek, nagyon vonzódnak a kristályokhoz és kövekhez, gyakran beszélnek angyalokról, spirituális vezetőkről és előző életbeli emlékekről. Rendkívüli művészi adottságaik vannak és kreatívak, a vegetáriánus ételeket és italokat kedvelik a megszokott ételekkel szem­ben, lehetnek vakmerő felfedezők és hegymászók, rendkívüli egyensúlyérzékkel megáldva..."


Eddig az idézet.
(Forrás: http://www.mandala-veda.hu/main/isvara.php?from=publikacio&publikacio=pub_kristaly_gyerekek.php)

Mit gondoltok erről?
Olyanok is szóljanak, akik esetleg gyanítják (velem együtt), hogy az ő gyermekük Kristálygyerek!
  1. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 15:00101.
    Az előző játszmákról csak most nézem a hozzászólásokat, szerintem akit nem érdekel a téma, az inkább egy másik topicon szóljon hozzá, de felesleges másokat bántani. Ez egy másik világ, ami különbözik a Tiedtől, ide Neked nem kötelező belépni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911736 (97)
    2007-01-23  14:51
  2. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 14:54100.
    ...mert az az indigó-gyerek feladata. Nekik minden adottságuk megvan erre, elég markánsan tudnak ragaszkodni az elhatározásukhoz...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911736 (97)
    2007-01-23  14:51
  3. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:5499.
    Szerintem érdemes utána járni, mert többektől hallottam, hogy ha tudtak volna róla, akkor másképpen értékelték volna az életükben történteket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (96)
    2007-01-23  14:45
  4. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:5298.
    Nem tudhatod, hogy indigó vagy-e. Szerintem, kérdezd meg a környezeted, hogy eléggé alternatívnak lát-e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (96)
    2007-01-23  14:45
  5. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:5197.
    Szerintem lehet, hogy indigó, de nem "csak". Mindegyiküknek megvan a feladata, hogy miért jött ide, és általában ezzel tisztában is vannak. Azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül lógnak ki a sorból, illetve helyes nevelés mellett pontosan tudják, hogy hogyan alkalmazkodjanak hozzánk, és mivel befolyásoljanak. De ha azt veszed észre, hogy nem tűri az autokratikus vezetést, utál várni a sorára, és pl. nem eszik meg mindent, akkor inkább indigós, mint kristálygyermek. A kristálygyermekekben talán több a türelem. Nem az a dolguk, hogy utat törjenek. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105523 (95)
    2007-01-23  14:44
  6. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 14:4596.
    Nincs róla tudomásom hogy indigó lennék...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105523 (95)
    2007-01-23  14:44
  7. Torolt_felhasznalo_105523
    Torolt_felhasznalo_105523
    2007. január 23. 14:4495.
    lehet hogy csak indigó? ôk mind nagyon érzékenyek 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (88)
    2007-01-23  13:49
  8. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 14:4394.
    Igen valóban látványos a különbség...Reményeim szerint a régi világ azon képviselői lesznek kevesebben akik nem tudják elfogadni hogy ők vannak...Ez pont olyan hogy csak azért mert nem ismerem, nincs róla tudomásom hogy egészen pontosan mi ez, akkor már nem is létezik...Ezt egészen kicsi gyerekkorban szokták reagálni, hogy amit nem látnak az nincs is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911736 (93)
    2007-01-23  14:40
  9. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:4093.
    Igen, én is azt gondolom, hogy időbe telik még, de azért az indigósok már itt vannak, teszik is a dolgukat, és Neked is tudnod kell, hogy törik az utat rendesen. Ez még csak két korosztály - generációról még nem igazán beszélhetünk- de egyre többen vannak. Ha tudsz ezekről a gyerekekről, akkor gondolom, fel is ismered őket, és látod, olvasod, tudod, hogy a gyerekeknek majdnem 80%-a már ilyen. Tehát lassan mi leszünk a különlegesek, a régi világ képviselői.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (92)
    2007-01-23  14:35
  10. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 14:3592.
    Wow...akkor te is olvastad...szuper. Valószínűleg igen elérünk idáig, bár azt azért kicsit nehezen hiszem hogy minden gyerek kristálynak születik majd, vagy legalábbis hosszú évek kellenek még ehhez. Remélhetőleg elérik céljukat és valójában teljesítik a feladatot amiért jönnek...akkor igazán pozitív irányba haladhatunk majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911736 (91)
    2007-01-23  14:30
  11. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:3091.
    Fatina, ne aggódj, majdcsak elérjük a "kritikus tömeg"-et, és eljön még az idő, mikor mindenki kristálygyereknek születik. Vagy valaki másnak, attól függ, kikre lesz szükség, ha összeomlik a civilizációnk az egész gondolkodásmódjával együtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (84)
    2007-01-23  13:00
  12. Torolt_felhasznalo_911736
    Torolt_felhasznalo_911736
    2007. január 23. 14:2290.
    Szerintem ne keseredj el! Azért, ahogy elnézem vannak nagyon értékes hozzászólások. Csak most kapcsolódom be a vitába, mert nagyon érdekel a téma. Nem kell mellre szívni a gúnyolódásokat, meg a "mi jobban tudjuk"-okat. Tudnod kell, hogy egyre többen és többen szembesülünk azzal, hogy a kristálygyerekek igenis megérkeztek. Nekem nincs, de ismerek számos indigóst. Látom, hogy a megfelelő hozzáállással nagyon értékes emberekké válnak, de nem tűrik a hagyományos, belénk nevelt értékrendet! A nem megfelelő bánásmód mellet bizony menthetetlenek.
    előzmény:
    tr1n1ty (82)
    2007-01-23  09:25
  13. Torolt_felhasznalo_105523
    Torolt_felhasznalo_105523
    2007. január 23. 13:5289.

    De szép mese, de van aki sokkal szebben megfogalmazta, mit jelentenek nekünk a gyerekek. Ha olvastad a KISHERCEG-et, gondolom, érted mit akarok mondani.

    Persze a Kisherceg születési évével némi gondok vannak, de különben illik rá a kristálygyerek leírás 

    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2007-01-22  13:50
  14. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. január 23. 13:4988.
    Nem, szerintem te vagy tul erzekeny.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (87)
    2007-01-23  13:40
  15. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 13:4087.
    Számomra a gúny bármilyen formája nem elfogadható itt sem és az életben sem, márpedig azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy volt ilyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (86)
    2007-01-23  13:32
  16. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. január 23. 13:3286.
    En nem lattam semmi kulonos "hangvetelt"...... Ugye nem kell magyarazzam, hogy a SAJAT gyerekedet figyelni teljesen mas, mint maset? Es ugye amikor MASOK azt mondjak e gyerekedrol, hogy tiszta anyja (pedig nem) akkor azt se vesze komolyan? Hiszen pont azt mondjak amivel azt hiszik oromet szerezhetnek neked....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (85)
    2007-01-23  13:28
  17. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 13:2885.
    Végigolvastam a hozzászólásokat és ismét elkeseredtem...Nem szeretnék igazán személyesen senkinek sem válaszolni...Igenis pozitív irányba tart a világ, csak azok az emberek, elképzelések nem segítenek, akik a kötekedést magas szinten űzik...Valójában itt megint csak arról van szó, hogy ami eltér a hagyományostól az átlagtól azt nem fogadjuk el, mert más...nem a megszokott amit éveken keresztül belénk neveltek...Ez egy komoly cimke az embereken. Azt gondolom pont miattuk van szükség a másként gondolkodókra...meg lehet mutatni hogy másként is lehet gondolkodni látni érezni...az ő feladatuk lehet hogy mindezt el is fogadtassák. Nem kell persze mindenáron, ez közel sem erről szól. Viszont nem kell emiatt gúnyos néhol sértő megjegyzésekkel illetni senkit.

    Ha nem értek egyet, vagy nem szólok hozzá a topichoz, vagy egyszerűen csak a véleményem közlöm és nem ilyen hangvételű vitát indítok el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725192 (84)
    2007-01-23  13:00
  18. Torolt_felhasznalo_725192
    Torolt_felhasznalo_725192
    2007. január 23. 13:0084.
    Valóban első gyermek...viszont nem vakon és süketen éltem le az eddigi életem. Láttam már más két éves gyereket is...sőt, sokan az ismerőseim közül is megjegyzik, hogy bizony valahogy más a kicsi...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (13)
    2007-01-22  14:19
  19. 2007. január 23. 09:5683.

    Szerintem meg lehet elni minden hitet intelligensen is, legyen az Jehova tanuja, kristalygyerek-propaganda stb. nekem vannak new age-s barataim, jokat szoktunk beszelgetni errol.

    Ha jol megnezed a topikot, itt is terites folyik, arrol probaljatok gyozkodni a kristalyos anyukakat, hogy ne higgyenek ebben. Egyfajta ellenreformacio ez es ugyanolyan massziv, ha visszaolvasod, mint a Jehova tanui.

    Azt mar en is gusztustalannak tartom, ha valaki a kisfiat elvesztett anyukat "talalja meg" a propagandaval.

    De a topik nem teritesnek indult: mas, hasonlo gondolkodasu alanyokat keresett az illeto, nem irtak utana sem, hogy kotelezo benne hinni.

    S hogy miert nem eleg az a tudat, hogy a gyereke egyszeri es megismetelhetetlen? Egy kereszteny szulonek sem eleg a tudat, hogy felolvassa otthona Gyerekbibliat, hanem meg is keresztelteti a gyereket, mert igy talalja helyesnek. Jomagam is kereszteny volnek, nem tamadtam be, csak leirtam, hogy milyen ez masnak, kivulallonak, aki nem hisz benne. Isten baranya vagyok, de nem bamba baranyka, neha kitekintgetek a nyajbol. 

    Remelem, a ferjed  ad a csokibol.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (81)
    2007-01-23  09:01
  20. 2007. január 23. 09:2582.
    Köszönöm, hogy hozzászóltok, de úgy érzem, merőben más oldalról közelítjük meg a dolgokat. Nem esik jól olyanokat hallani, amiket feltételeztek, ("be akarja nyomni a gyerekét vmi csoportba", stb.) A keresztény értékek nem zárják ki, ha a Szeretetben hiszel, és fordítva sem. Már olyan dolgokat kezdtek belémlátni, amikhez közöm sincs, de messziről sem. Azért lécci máglyára még ne küldjetek.
    Mindenesetre nagyon más irányba ment el a fórum, de az én hibám, körül kellett volna néznem előtte ui. ugyanez történt az előző kettővel is, szétoffolás és cinikus viccelődés. Nem baj, ezexerint ez így van jól - nem jó helyen próbálkoztam.
    Minden jót Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. január 23. 09:0181.

    Mesélem a topikot tegnap a zuramnak, mire azt mondja: fogadjunk egy csokiban, hogy valaki betámadja a kereszténységet :-))))

    Jó példát hoztál, köszönöm, én már meg sem mertem próbálni, ismerve az átlagfórumozó hozzáállását a kereszténységhez. A new age és a kereszténység között pontosan az az egyik legesszenciálisabb különbség, hogy az egyik mindenképpen be akar tenni téged és jelen esetben a gyermekedet valami kategóriába, csoportba, míg a másik nem győzi hangsúlyozni, hogy egyedi vagy és megismételhetetlen és ez így jó neked.

    előzmény:
    -Tiffin- (79)
    2007-01-22  20:54
  22. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. január 23. 08:5780.

    Nem tudom, nem tudom, nekem fura ez, hogy valaki azt szeretné, ha a gyereke olyan lenne, mint a többi, vagyis más lenne, mint ami. De nincs is "sérült" (nem jó szó!) gyermekem, legalábbis eddig még egyikről sem derült ki semmi. 
    Amit viszont egyáltalán nem értek, hogy egy teljesen ép (segítség, ez sem jó kifejezés!) gyermeket miért akar az anyja benyomni valami csoportba, miért nem elég az, hogy a gyermek egyedi??

    előzmény:
    Lillaréka (77)
    2007-01-22  19:18
  23. 2007. január 22. 20:5479.

    Na es, azt hiszed, egy ateistanak meg lehet magyarazni, miert ad tobbet, tobbletet az elethez pl. a kereszteny hit?

    A penzrol meg annyit, hogy ha jol tudom, aldozasnal is van penzszedes, meg van egyhazado, sot felajanlhato egy szazalek is az adobol...ja, az azert nem hulyeseg, mert nagysagrendekkel tobben hisznek benne, mint a kristalygyerekekben? 

    Adalek: en nem hiszek a kristaly/indigo gyerekekben, de nem rohogom kepen es nem is probalok teritgetni, aki igen. Es ha penzt is ad ezert? Az, hogy en adok a templomban, az en dolgom, igy masnak is megszavazom ezt.

    EBBEN a kerdesben nagyon kivancsi lennek a valaszodra, mert okosakat szoktal irni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (73)
    2007-01-22  15:38
  24. 2007. január 22. 20:4778.

    Ne haragudjatok, de miert kell nekitamadni valakinek es a hiteben megingatni?

    Eloszor jot mulattam a szellemgyerek-kaposztagyerek eszmefuttatason, de aztan elgondolkoztam, milyen lazadas torne ki, ha teszem azt egy ateista nyitna itt topikot, hogy a vallas az bizony "parasztvakitas" (sic!), milyen mulatsagos, hogy valaki a gyengeseget ugy palastolja, hogy hetente egyszer terdre bukik egy oltar felett keresztre feszitett , Jezus nevu fazon elott es dalokkal dicsoiti, es hiszi, hogy o kivalasztott es eljut a Mennyek orszagaba. (ez csak pelda volt, jomagam hiszek Istenben)

    Gondoljatok bele, mi okotok van korberohogni akik a kristalygyerekekben, ezoteriaban, szellemekben, szcientologiaban stb. hisznek. Amig nem artanak nektek, semmi.

    Lehet, hogy nektek onamitas, neki meg ez a hite.

    Elni es elni hagyni.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2007. január 22. 19:1877.

    Azért jobb, mert az embernek kell a Vigasz!
    Nagyon nehéz elfogadni, ha a gyereked más , mint a többi.

    Az én picilányom, aki már 10 éves ,hallássérült. A Tavalyelötti vizsgálaton, a nevtanban, a teszt eredménye azt mutatta, hogy vizuális memóriája a 12és fél évesek szintjén van. Viszont verbálisan 7évesek szintjén... 8ésfélévesen.
    mióta vizsgálatokra hordom, azóta ez az eredmény jön ki- kb. Csak a verbálisat kezdi behozni, amióta készüléke van.
    ---Szóval, ő így kompenzálja a lemaradást.

    Egyébként ő is különleges..... 
    Valami érdekvédő szervezetet fog alapitani, mert a gonosz anya ellen- a gyerekek pihenőideje mellett való érvelés az nagyon megy neki.
     

    Vicc nélkül.. minden gyermek különleges. mert más mint a többi.
    De a társadalomba akkor is be kell illeszkednie. hiszen nem lehet megnemértett zseni egész életében, mert az csak neki lesz nehéz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (73)
    2007-01-22  15:38

Címlap

top