Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hpv+P3 sorstársak
2007-01-17 23:561.
Torolt_felhasznalo_137140
Létrehozva: 2007. január 17. 23:56
Kérlek, beszéljünk a HPV-ről és az ehhez társuló P3-ról, elsősorban a tünetek érdekelnének
(hogy mire számíthatok MÉG),
4 nőgyógyász küldött el, hogy nem tudnak velem mit kezdeni a már ismert állapotom miatt, csak majd ha súlyosabb lesz, akkor műthetnek, eddig 2 db P3-am van, kéthavonta nézték, megint rosszabb, megint visszamegyek, de csak megállapítják a tényt: P3
Gynevacot kaptam, most telik le a türelmi ideje, hogy használjon (3 hónap), és csak rosszabb lett,
maximális dobozszámú antibiotikum, hüvelytabletta (feloldva) megvolt
régebbi nlc-seknek mondom: igen, én mindig beteg vagyok, igen, nem tehetek róla, igen, ez elhúzódó, rosszabbodó állapot, és igen! még mindig nem tőlem függ a gyógyulás,
na, tehát kérlek titeket, mondjatok valamit a tünetekről és a továbbiakról e speciális esetemben (mert sokszor egy jótanács a sorstársaktól többet ér, mint az orvos, aki 5 perc alatt lecsinálja a fejedet, és -én jártam már így többször- ordibálva kidob a rendelőből)
előre is köszönöm
(hogy mire számíthatok MÉG),
4 nőgyógyász küldött el, hogy nem tudnak velem mit kezdeni a már ismert állapotom miatt, csak majd ha súlyosabb lesz, akkor műthetnek, eddig 2 db P3-am van, kéthavonta nézték, megint rosszabb, megint visszamegyek, de csak megállapítják a tényt: P3
Gynevacot kaptam, most telik le a türelmi ideje, hogy használjon (3 hónap), és csak rosszabb lett,
maximális dobozszámú antibiotikum, hüvelytabletta (feloldva) megvolt
régebbi nlc-seknek mondom: igen, én mindig beteg vagyok, igen, nem tehetek róla, igen, ez elhúzódó, rosszabbodó állapot, és igen! még mindig nem tőlem függ a gyógyulás,
na, tehát kérlek titeket, mondjatok valamit a tünetekről és a továbbiakról e speciális esetemben (mert sokszor egy jótanács a sorstársaktól többet ér, mint az orvos, aki 5 perc alatt lecsinálja a fejedet, és -én jártam már így többször- ordibálva kidob a rendelőből)
előre is köszönöm
nekem nem P3-m, csak P2-m volt, de HPV gyanúval és egyéb csodálatosnál csodálatosabb nőgyógyászati kórképekkel...Ami létezett és bekerülhet ODA, bennem volt
Na de tényleg. Folyamatos felfázások gyulladások stb után, még a kiírt 6 hónapos kontroll cyto előtt megnézettem magam kolposzkóppal (amit mellesleg marha kevés nőgyógyász használ, pedig elvileg hozzátartozik a cytohoz). Szóval kiderült, hogy hatalmas méhszájsebem van, amit műteni kell.
A műtét megvolt (Istenien aludtam, a legrosszabb az volt, hogy felkeltettek ). Kontrollra még jövő héten megyek. Rettegtem a szövettantól, hiszen, mennyi mindent művelhetett az amúgyis kóros felületen a HPV ennyi idő alatt?!
Hát elárulom: semmit. Hála az Égnek, semmi bajom nem volt. De kíváncsi vagyok a következő cyto-ra...
Egy másik tapasztalat: egy ismerősöm többszöri P3 és HPV pozitív eredmény után meggyógyult. Nem volt műtét, csak egy vagon kence, meg orvosi gondoskodás...a P3-ból P2 lett...Igen, a HPV még jelen, de ezek szerint vannak "sikertörténetek" is.
Jobbulást és nyugi! (Bár pá hónapja nekem is írhattak akármit, bevallom... )
SZia Cica!
Próbáltuk már itt páran ellátni a topicindítót jótanácsokkal, de úgy vettem észre süket fülekre talált
Most mi a helyzet veled?
Sziasztok!
Én csak most olvastam ezt a topic-ot, mert én is érintett vagyok a témában.
Liandra! Amikor nekem először P3-as, majd mégrosszabb eredményem volt fel sem merült bennem, hogy a műtéttől való félelem visszatartson a gyógyulástól, pedig nem vagyok egy bátor alak. Velem bármit megtehettek volna és semekkora fájdalomtól nem ijedtem volna meg. Szerintem ha tényleg Te is beteg lennél ugyanígy gondolkodnál.
HPV-d nem lehet ha szűz vagy. Mellesleg nem hinném hogy 2 db P3-as eredménnyel 4 nőgyógyász is elküldött volna (hacsak nem volt benned együttműködési szándék). Egész pontosan mi van a P3-as leletedre még írva? Nem tudom nálad mit néztek 2 havonta, de a rákszűrés eredménye nem pontos, ha 3 hónapnál sűrűbben csinálják. Nekem sem nézték 2 havonta, pedig lényegesen rosszabb eredményeim voltak mint neked.
A fentieket nem rossz szándékból írtam, csak próbálj meg keresni végre egy orvost, akinek minden utasítását követed és meggyógyulsz, mert ez csak így működik!
Jobbulást!
Kedves Mindenki!
Tegnap megvolt a mütét, alig tartott fél órát...
Bevallhatom, hogy meglehetösen féltem, de az orvos és a növérkék olyan kedvesek, figyelmesek, szakszerüek voltak, hogy igazán "jól" éreztem magam, máramennyire ez egy ilyen helyzetben lehetséges...
Igy utólag fogalmam sincs, hogyan hihettem a régi nögyógyászomnak és miért is nem jártam elöbb utánna ennek a kérdésnek... Egy félórás mütét, kb. 3 hét gyógyulási idö - s már vége is. Javasolták, hogy adassam be magamnak a HPV elleni védöoltást, mert az megvéd ennek a törzsnek a felerösödésétöl s megelözi a többivel való megfertözödést. Igen, úgy gondolom megteszem, mihelyst állok úgy anyagilag.
Kivánom Mindenkinek, aki hasonló helyzetben van, hogy bátran lépjen, mert mindössze egy jó orvos, pár nap és már itt is a gyógyulás! Jobbulást Nektek is és köszönöm!
Arra viszont határozottan tudok válaszolni, hogy NEM mindig jár együtt a HPV és a P3-as minősítés. Az egyik (a HPV) azt jelenti, hogy találtak benned egy vírust, a másik (a P3) azt jelenti, hogy a méhszáj gyulladt állapotban van, és olyan hámelváltozások figyelhetők meg rajta, amelyek akár rákos irányba is fajulhatnak. A P3 HPV nélkül is fokozott figyelmet igényel: ha megfelelő időn belül nem múlik el, akkor műtéti beavatkozást is. A HPV önmagában csak figyelmet igényel, különösen ha veszélyesebb típusról van szó, de jó Papanicolau- osztályzat esetén (tehát P1, P2) esetén nem kíván beavatkozást, csak általános immunerősítés ajánlott.
Korábban (135. hsz) írtam, hogy friss műtétes vagyok. Kívül is megégetett pár helyen a doki, mint mondta a biztonság kedvéért és csak azokon a helyeken, ahol szemölcs valószínű megjelenésére számított. Azt szeretném kérdezni, hogy tudtok ajánlani valamit, amitől gyorsabban gyógyulnának a hegek? (jelenleg kamillával borogatom esténként a területet) És még valami a műtét óta van egy kis folyásom. Egy picit már mérséklődött, de nem tudom, hogy ez normáls-e. Valaki tud segíteni? Rohanjak vissza az orvoshoz, vagy nyugodtan kivárhatom a 26 napos "garancia időt", amit a zárójelentésre írtak?
Még valami: mindenfajta HPV-re P3-as eredmény jön ki? Köszönöm a válaszokat előre is.
Köszönöm a biztató szavakat!
Tegnap voltam orvosnál és hétfön már meg is lesz a mütét - ha minden jól megy... Kissé félek, de azthiszem ez igy természetes Nagyon kiváncsi vagyok, hogy valóban tartós - esetleg végleges - megoldás lesz-e ez a lézeres mütét.
Gyógyulást Nekünk!
Akkor jó!
Ja, P0 is van, az az értékelhetetlen kenet!
A citológiai kenet eredményét szokták így értékelni (Papanicolau-kenet)
P1- nincs semmilyen elváltozás, csak tejsavbacik vannak, de őket szeretjük
P2 - vmi kórokozó jelenlétét jelzi: baci v. gomba, de a lelet negatív, a szexuális életet élő nők nagy része P2-es, nincs különösebb teendő, hacsak nem társulnak zavaró tünetek (viszketés, égő érzés)
A P3-as leletnél már vannak atípusos sejtek - okozhatja gyulladás (ez jóindulatú , de rákeleőző állapot is, tehát további kivizsgálást igényel! 2 db P3 után elvégzik a konizációs műtétet, mert szövettani tisztázásra van szükség, és az esetek többségében ezzel meg is oldódik a probláma.
P4 - rosszindulató elváltozás valószínűsíthető (szövettan szükséges)
P5 - biztos rosszindulatra utaló eredmény (szövettan szükséges)
Bocs, ha nem totál érthető, sietnem kell Délután leszek!
Jobbulást!!!
Szia!
Nekem november közepén állapították meg, hogy condylomám van.
Ennek az egyik tünete lehet a szeméremtesten vagy a test bármely más részén megjelenő szemölcs, illetve a kisajkak elváltozása (kis kinövések, olyan recés képet mutat) és ezt a betegséget szintén a humán pappiloma virus egy faja okozza, mint a méhnyakrákot, DE ezt bizonyára már tudod.
November közepétől két hónapon át podophylines ecsetelést alkalmaztak - csípett, mart, de legalább azt éreztem, hogy gyógyulok. Nekem csak egy szemölcs volt, az el is múlt és a recés elváltozás nagyrésze is, de sajnos nálam a hüvelyfalon is észlelték az elváltozást és ott olyan makacsnak bizonyult, hogy 2 hónapon keresztül hiába kezelték.
Mindezek után múlt héten megműtöttek. Vénás altatásban laser-rel eltávolították a beteg részeket. A műtétre nem emlékszem, azóta gyógyulgatok, de hogy nem újul-e ki, arra nem tudtak biztosat mondani.
DE megnyugtatásul: szidhi!: általában nincs szükség műtétre, ha elég erős az immunrendszered (ami nekem nem), akkor ha valóban HPV okozta elváltozásod van pár hét ecsetelés alatt elmúlasztják.
A cytolról annyit, hogy emiatt nem tudták levenni, évek óta P2 van, remélem nem változik. Elvileg a méhszájon nem vettek észre elváltozást.
Olvastam a korábbi hozzászólásokat és lenne egy megjegyzésem a monogámiával kapcsolatban: 6 évig voltam kapcsolatban azzal a férfival, aki megfertőzött, mellesleg ő vette el a szüzességemet és én ez alatt a 6 év alatt semmilyen formában nem voltam mással (orálisan sem). Egy éve lelépett (a condyloma lappangási ideje akár 16 hónap is lehet), úgyhogy még lekeverni se tudok neki egyet ezért a kis búcsúajándékért. Addig nem is tudtam, biztosan, hogy megcsalt, amíg pár hónapja ki nem derült ez a kór. Miért is írtam ezt le? Azért, hogy e példával megvilágítsam, hogy néha minden elővigyázatosság kevés.
Minden sorstársnak gyógyulást kívánok!
Sziasztok!
Uj vagyok itt, kiváncsi lennék a tapasztalataitokra, tanácsotokra. Tegnap szőrtelenités közben fedeztem fel két szemölcsöt, rögtön a hpv jutott eszembe, csak jövö szerdára kaptam időpontot a nőgyogyitól, addig kész para az életem, folyamatosan a hpv után kutatok, már majdnem mindent tudok róla, (elég aggasztó)
Lenne pár kérdésem, ha tudtok, légyszi válaszoljatok!
1. Szerintetek van rá egy pici esély, hogy nem hpv okozza a szemölcsöket?
2. A szemölcsöket hogyan távolítják el, egyátalán el lehet-e?
3.Van közületek olyan, aki meggyógyult?
4. Ha valaki tud egy tuti jó dokit, az mindenképp irjon, mer akihez most megyek azt nem ismerem, és voltak már rossz tapasztalataim nőgyogyókkal kapcsolatban.
Várom válaszaitokat. előre is köszi!
Megjegyzem, ha 2 éve P3-ad van, az már elég sürgős megoldást igényelne!!
Sziasztok!
Új emberként csobbanok bele a témába, amely már 2 éve "ragaszkodik" a testemhez... Valahogy nem a megfelelö orvosokhoz jártam (nögyógyász és börgyógyász), mert mindig csak azt hallottam, hogy együtt kell élnem a szemölcsökkel, mivel ez nem gyógyitható....
Sok érdekes dolgot olvastam itt Nálatok, s szeretném a segitségeteket kérni! Nagyon örülnék, ha tudnátok nekem olyan Budapest-i nögyógyász-elérhetöségeket küldeni, ahol már sikerrel kezelték a p3-at. Minden érdekel, mütét, fagyasztás, ecsetelés, gyógyszeres kezelés, stb.... Talán végre én is megszabadulhatnék töle... Nagyon köszönöm Nektek!
Szegénykém, így biztosan nagyon nehéz pozítivan hozzáálni a dologhoz, ami pedig nagyon fontos lenne....
Amit nem értek, az az, hogy miből gondolod hogy ez hpv? mivel ez a vírus szexuális úton terjed, az biztos nem lehet.... vagy erről már beszéltetek csak lemaradtam róla? A p3 lehet bármilyen más gyulladástól is... A lényeg, hogy próbálj megnyugodni, ezen is túlleszel, tudom, hogy nagyon ijesztő tud lenni, én is a frászt kaptam, de hidd el nagyon sok nő küzd hasonló gondokkal, és ahogy leírtad te végigmentél már ennél sokkal szörnyűbb dolgokon is.
Természetgyógyászatban nem hiszel? Ilyen esetekben tényleg sokszor csodákra képesek..
Ezért nem bízom abban, hogy magától elmúlna, mert az immunrendszerem eddig még nem nagyon győzött le semmit.
Az első cyto előtt bizakodtam: na nézd már, minek ez nekem, majdnem kiröhögtem az orvost, csak egy pár panasszal jöttem, adjon vmi antibiotikumot szokás szerint, aztán már itt se vagyok. Mivel szűz vagyok, azzal a részemmel nem foglalkoztam. Volt és kész, originál kiadásban. Mikor kijöttek a panaszok, mondom, biztos felfáztam, vmi gyulladás, női dolog, antibiotikum és kész. De az orvos javasolta: biztos, ami biztos, mondom jól van. P2 lesz és megnyugszik (Ő, mivel én nem törődtem ezzel).
Aztán elszámítottam magam. P3 lett, mint tudjuk. Cseppet megijedtem, hogy ez meg már mitől lehet NEKEM? nem is fertőződhettem, nem volt piszkálva...de mondták, hogy sok más egyéb, ismert dologtól lehet, el kell múlnia a következőre, szedjem a gyógyszert. Oké.
Jött a következő, mondom, ááááááá, ez P2 lesz, beszedtem mindent, vigyáztam magamra, olyan nagy bajom nem lehetett (persze, féltem, de nagyon bíztam benne, hogy nem). Mi lett? P3. Affeneegyemegy
Nem játék dolog. Már nem lehet egyszerű felfázástól, az nem ennyi ideig tart. És a P3 melletti infók is egyre lehangolóbbak lettek. Orvosom szerint már vissza kellett volna állnia P2-re, de ez nem tette és örüljek, ha csak így stagnál és nem lesz még rosszabb, mert semmire nem reagál, de semmire! Szedhetek bármit! Erőszakos P3
Ezért valószínűleg nem fog magától elmúlni, mert már elmúlt volna, meg nekem nem múlik el csak úgy semmi. Mindig kórház és beavatkozás a vége.
Rettegek, rettegek, rettegek!!!
Szia Liandra,
Három hónapja nekem is P3 CIN2-es lett a citológiám, amikor is kaptam kúpot (Betadine) plusz grépfrútmagkivonatot is javasolt a dokim, immunerősítés céljából, amit azóta is szedek. Most voltam a második vizsgálaton, ami szerencsére javulást mutatott, már csak p2 és cin1 az eredmény remélem ez a javulás tartós is lesz. Szerintem érdemes kipróbálni, hátha neked is használ, ártani semmiképp nem fog és sok egyéb betegségre is állítólag jótékony hatású.
Én úgy tudom végülis az a fontos, hogy az immunrendszeredet erősítsd, (a férjem a rendszeres mozgásra esküszik) mert a vírust vagy leküzdi a szervezeted, vagy műtéttel távolítják el a fertőzött részt (ami a méhszáj egy kis részét jelenti). A lényeg, hogy így vagy úgy mindenképpen meg fogsz gyógyulni, mert időben észrevették! Hogy eddig nem műtöttek, az azt jelenti, hogy még van rá esély, hogy magától elmúljon. Kitartás és gyógyulást mindenkinek!
Minden orvos jól jön, most is az ötödiknél vagyok.